„– Írókám, rendben van, adunk magának 200 000 forint kölcsönt, de ennyit csak magának, csak magának.
Kezet csókoltam neki, aztán rohantam a mérnökhöz:
– Kétszázezer forintot adtak, de azt mondták, csak nekem.
– Valóban csak magának adtak kétszázezret, az összes többi lakó kétszáztízet kapott. Az viszont igaz, hogy nekik nincs protekciójuk.”
Moldova György: Protekció - 1980
Látszólag minden kezd jól alakulni: Bajnai szombaton bejelentette, hogy ha miniszterelnök lesz, akkor kormányon nem enged majd fedezetlen költekezést – és úgy tűnik, hogy ha nem is olyan vastagon, mint az előző hétéves ciklusban, de az EU is szépen támogatja az ország felzárkózását, hiszen (saját állításuk szerint) mind Orbán, mind Bajnai sikeresen lobbiztak Brüsszelben…
…És én, mégis azt mondom: semmi sem áll jól. Semmivel sem kerülünk közelebb a jól és akár bővülően, ugyanakkor mégsem fedezetlenül finanszírozható országhoz és semmit sem fog fejleszteni igazából az országon a brüsszeli „ingyenpénz-eső” sem, sőt. Ez utóbbi talán még árt is, mivel konzerválja a vállalkozói szféránk sajátos mentalitáshibáit!
Nézzük előbb a társadalmi igények finanszírozásának Bajnai által megígért, „forintra-fillérre kiszámolt terven” alapuló módját és azt, hogy ez vajon elég-e a fejlődéshez és az EU-átlagtól való lemaradásunk lefaragásához?
Mit is mondott Bajnai:
„…Hogy számomra minden csak üres szó addig, amíg valaki józan számításokat nem tesz mellé? Hogy nekem attól még nem szakpolitikai program valami, ha egy párt azt írta a borítólapjára? Ez igaz, nekem bizony minden ígéret mögé fedezet is kell. Forintra-fillérre kiszámolt terv arról, hogyan jutunk A-ból B-be. Jó szándékú kritikusaim sokszor vitatkoznak velem emiatt.”
Nos, ez csak a dolog egyik fele: az, hogy amire kiadunk pénzt, arra legyen fedezet a bevételek között. Ám van a dolognak egy másik fele is, amiről Bajnai nem tett említést: ez az erőforrás-bővítés. Hiszen ha fejlődni és felzárkózni akarunk, akkor nem elég a mai szükségleteket kielégíteni, hanem kell, hogy legyen fedezete az „utoléréshez” szükséges beruházásoknak-finanszírozandóknak is! Ehhez az kell, hogy egyre több és több erőforrást „vethessünk be”, aminek egyetlen hosszabb távon is fenntartható fedezete a jól teljesítő versenyszféra.
Jelenleg – és a rendszerváltás óta még sosem – nem képes a versenyszféra annyi erőforrást termelni, amely akár csak hozzávetőlegesen is elegendő „fedezet” lenne a legmegalapozottabb szociális igények kielégítésére. És akkor hol vagyunk még Kónya tegnapi felvetéseinek teljesíthetőségétől!
Bőséges és még tovább bővülő erőforrás-ellátottságot csak erős és magas szintű polgári és vállalkozói attitűd, továbbá az ehhez társuló felelős üzleti tervezés-viselkedés és fejlett vállalkozásmenedzsment juttathat egy társadalomnak: fejlett, hatékony és termelékeny vállalkozások sokasága – hiszen köztudott, hogy az érték(többlet) végső soron csak a versenyszférából jöhet. A közszféra nem termel értéktöbbletet – az csak költi, ami másutt termelődött – és az állami vállalatok sem arról híresek, hogy motiváltak lennének akár a hatékonyságnövelésre, akár az innováció fokozására…
Hogyan lehet itt, Magyarországon megerősíteni a versenyszférát? Hogyan lehet felülírni azokat a kapitalizmussal ellenétes viselkedésre ösztönző „spontán szabályokat”, amelyek mentén a magyarság többsége él és amelyek a magyar politikát-országirányítást is működtetik? Kinek a dolga ez –vagy esetleg bízzuk a véletlenre, a spontán társadalmi és gazdasági folyamatokra ezt? Igen ám, de vajon merrefelé haladnak egy társadalom spontán folyamatai? Nyilvánvalóan arra, amerre az adott társadalom szabályrendszere tereli azokat – ezekről viszont éppen most állapítottuk meg, hogy a mi esetünkben éppen ellentétesek a hatékony, modern vállalkozói világ elvárásaival.
Magyarország, a magyar társadalom speciális viszonyai között kormányzati feladat azoknak a viszonyoknak és előfeltételeknek a megteremtése, amelyek szükségesek egy jól teljesítő versenyszféra létrejöttéhez. Azért a kormányzat kikerülhetetlen feladata ez, mert a magyar közgondolkodás kapitalizmus- és vállalkozásellenes; ezeket a dolgokat körülbelül a tisztességtelen extraprofittal, az erőfölénnyel való visszaéléssel („Elnyom minket az EU!”, ill. „Kizsákmányolják Magyarországot a multik!”), illetve az átveréssel és a munka nélküli jóléttel azonosítja. Mindennek oka az elmaradt polgárosodás (a „megszakadt történelmünk”), amelynek következtében nem alakult ki a tudatunkban a szerves összefüggés teljesítmény, innovativitás és siker („jólét”) között. Hozzájárul ehhez még az is, hogy a „tőkés” a dolgok természetéből következően „felette áll” a (vállalati és jólét-)hierarchiában a „kisembereknek”, ez pedig ráerősít arra a negatív (és a történelmünk által sokszor megerősített) társadalmi beidegződésre, hogy aki felettünk áll, az nekünk csak rosszat akar, az az „ellenségünk”. Ugyanakkor a Kádár-korszakban kialakult az „egyenlősdi” és megszoktuk, hogy „aki gazdag, az gyanús”… Mindezek együtt oda vezettek, hogy a magyar társadalomban nem tud önmagától jól működni a versenyszféra (amelynek egyik létalapja éppen a „nem-egyenlőség”), mert annak szabályai éppen ellentétesek a magyar társadalom általános szabályaival. Új szabályokat pedig csak a kormány és a parlamenti többség képes gyorsan és mindenkire vonatkozóan érvénybe léptetni.
Igaz: egy „mesterséges szabály” sohasem működhet olyan jól és automatikusan, mint egy, az adott nép történelmében szervesen kifejlődött norma, de „kezdetnek megteszi” az ésszerűen meghozott és konzekvensen betartott-betarttatott (jog-)szabály is – hiszen még egy ilyen mellett is sokkal jobban lehet termelni és együttműködni, mint a ma érvényes „ököljog” mellett.
Ám van példa arra, hogy egy új, mesterséges szabály jól működik. Annak idején, amikor a skandináv államok azt tapasztalták, hogy mekkora károkat okoz náluk az alkoholizmus, képesek voltak felfogni a saját érdeküket és képesek voltak elfogadni egy, az addigi saját szokásaikat átíró szabályt, amely nagyon megnehezítette és megdrágította az ivászatot. És bár ez a szabály nap mint nap okoz kellemetlenségeket nekik, mégis tartják hozzá magukat, mivel a negatívumok messze alatta maradnak a szabálykövetés pozitív hozadékának. Ebből kiindulva, ha egy kormány képes értelemmel és empátiával megbeszélni az állampolgárokkal, hogy miért éri meg nekik jobban az új szabályok szerint viselkedni, mintsem élni a megszokott és pillanatnyilag kényelmes, előnyökkel járó szokásaik szerint, akkor legalábbis van esély a sikerre.
…Persze ahhoz, hogy egy kormánynak hitele legyen, amikor új szabályokat vezet be, az kell, hogy ő maga feltétlenül tartsa ezekhez magát. Kell a közpénzekkel „forint-fillérre” elszámoló állam és önkormányzatok. Kellenek a teljesen transzparens és objektív közbeszerzések, kell mindezek jogszabályi és államigazgatási mechanizmusa – és kell a politikai akarat is arra, hogy nem az eddigi korrupciós-pártfinanszírozós politikai gyakorlatot folytassa az új hatalom.
…Hogy jön mindez Bajnai igényéhez, hogy „minden ígéret mögé fedezet is kell”? Hát úgy, hogy ha bővíteni akarjuk a fedezettel ígérhető dolgok körét, akkor ehhez nagyobb fedezet is kell – az meg csak a versenyszféra megerősítésével lehet hosszabb távon és fenntarthatóan biztosítani. Mivel azonban a magyar versenyszféra magától, mint fentebb írtam, nem képes erősödni, ezért szükség van az ésszerű törvényhozói beavatkozásokra. Mindez nem valamiféle „neoetatizmust” jelent – szó sincs arról, hogy az orbáni úton kellene haladnunk, államosításokkal, állami forrásokból gazdagított „nemzeti nagytőkésekkel” és költségvetési forrásokkal táplált, a szabad versenyt „rühellő” vállalkozói klientúrával.
Valójában olyan szabályokra van szükség, amelyek a mindennapi tapasztalatok alapján, működésük közben győzik meg az embereket, hogy előnyükre vannak és preferálják is, ha betartják azokat. (Ehhez például át kell alakítani a szabályszegések büntetéseinek rendszerét is. Mi értelme van annak, hogy az adócsalásért kirótt büntetéseket az állami büdzsé nyeli le. Nem lenne sokkal ésszerűbb az, ha ezek a pénzek bekerülnének egy, a prudens vállalkozásokat kiszolgáló kedvezményes hitelalapba?)
…És hogy jönnek belföldi bajaink, a vállalkozásaink és a polgári-vállalkozói attitűd gyengesége ahhoz, hogy mekkora összeg érkezett és érkezik majd Brüsszelből, EU-s támogatások formájában? Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszolhassuk, nézzük, milyen hatása van az EU-s támogatásoknak a magyar viszonyokra?
Látszólag áldás az EU-s pénzeső: épül az infrastruktúra, épülnek a városi terek, munkát kapnak a vállalkozások és gyarapszik az ország… Csakhogy… Valójában az „ingyenpénz” inkább rombolja, mintsem erősítené a polgárosulást – hiszen egy (nyugati) polgár nem arra építi a stratégiáját, hogy mi jön be ingyen, hanem hogy mire van fizetőképes szabadpiaci (és nem állami!) kereslet. Az ingyenpénzről azt szokás állítani, hogy „leszoktat a munkáról” és az „eltartotti magatartást” erősíti – miből gondoljuk, hogy ez csak a munkanélküli cigányokra igaz? Bizony: minél több egy gazdaságban az ingyenpénz, annál inkább torzul a vállalkozói önállóság és felelősség! Hiszen onnantól a vállalkozó érdeke nem a piacképes, jó minőségű termék, szolgáltatás és ár, hanem a nexus a pénzosztókkal – hát hol polgári gondolkodásmód ez?
Amikor a Jobbik azzal jön, hogy „Az EU akadályozza az magyar vállalkozások létrejöttét!”, akkor bizony némi igazság van ebben, ha nem is úgy, ahogy Jobbikék gondolják. Az EU puszta jó szándékú naivitásból „konzerválja” a magyar (és egyéb kelet-európai) etatista attitűdöt azzal, hogy ebben a formában támogatja meg a szegényebb, fejletlenebb tagállamait.
Mit kellene inkább tennie? Nem mást, mint hitelezni: a megalapozott projekteket kellene kedvezményes (bánom is én, akár 100%-os) hitelforráshoz juttatni – ugyanabból a pénzből, amelyet most csak úgy, az isten nevében oszt szét… Persze, tudom én: vannak pályázati feltételek, meg ellenőrzési mechanizmusok (leginkább utólagosak – ld. még „veszett fejsze nyele”) – de mondjátok meg, ugyan mi ösztökél erősebben az átgondolt és megalapozott projektekre: a hitel, amelyet majd a projekt termelte haszonból vissza kell fizetni – vagy az ingyenpénz?
…Ahogy a poszt elején írtam, mind Orbán, mind Bajnai azzal büszkélkedett a napokban, hogy „kilobbizta a támogatást” Brüsszelben – hát, engem a fentiek okán inkább zavarna a helyükben, hogy rázúdul az országra megint egy csomó, felelőtlenül elkölthető „máspénze”. Urak: hol lesz ebből erősödő polgári-vállalkozói attitűd és felelősebb üzleti-piaci magatartás? Hol erősödik ettől a magyarok vállalkozásszervező képessége? …Márpedig a poszt elején megállapítottuk, hogy épp az erős és magas szintű polgári és vállalkozói attitűd, a felelős üzleti tervezés-viselkedés és a fejlett vállalkozásmenedzsment juttathatja bővülő erőforrásokhoz a magyar társadalmat – és így lehet Kónya ígéretei mögött fedezet majdan.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek