„Hagyni kell a franciákat, hadd ringassák magukat illúzióikban. Ahhoz, hogy megsemmisítsük őket, először le kell vágni karmaikat. Hát nem érti, hogy rászedjük őket?"
Vercors (valódi nevén: Jean Bruller): A tenger csendje - 1942
A magyar középosztály1 hallgat. Hallgat, csendben van – de persze ez nem a nyugalom, hanem a szorongás csendje. Tudja, hogy romlott a helyzete és tudja, hogy még rosszabb lesz. Érzi, hogy éppen most éri valami nagy és majd nehezen pótolható veszteség – ám nem tudja, hogyan akadályozhatná ezt meg. Úgy érzi: sehogyan…
Az a baj – és onnan ez a csend – hogy a középosztály tagjai és a középosztály egyes (akár szakmai) csoportjai nem érzik magukat közösségnek. Nem érzik úgy, hogy „kartársaikkal” működő és érdekeiket érvényesíteni képes közösséget alkotnának – a középosztály tagjai éppolyan magányos harcosok és éppúgy magukban, egyedül szenvedik el azt, amit a Fidesztől kapnak a nyakukba, mint akár a legelesettebbek ebben a társadalomban. Attól lesz ugyanis valaki elesett, hogy nem segíti senki. (És persze ő sem siet mások segítségére – hiszen „elesett”.) Hiányzik a magyar mentalitásból a közösségben gondolkodás, a közösségalkotás képessége és a közös közösségi célok megfogalmazása, a kitartás ilyen közös célok mellett.
Mert vegyük például az oktatást érintő „hoffmannizálást”! Ez szinte valamennyi, az oktatásban dolgozó munkavállalót negatívan érinti és közülük sokak szakmai meggyőződése ellenére is van, amit „felülről” rájuk erőltetnek. Van egy komplett, százezres tömeg, amelyet anyagilag megrövidítenek, szakmai és emberi téren pedig megaláznak, semmibe vesznek. Ez egy modern, polgári demokráciában elképzelhetetlen lenne – és ha valahogy mégis megesne, akkor ez a tömeg egységesen lépne fel, nem pedig nyakát behúzva hallgatna a tankerületi vezetők értekezletén.
…Gondoljunk csak bele, mit is kellene tennie a tanárok, egyetemei oktatók közösségének, ha ők közösség lennének, nem pedig csak a kis egzisztenciájukért rettegő, megfélemledett „állami alkalmazottak”? Természetesen azt, hogy amint rájönnek, mit tettek velük, azonnal sztrájkba lépnek a végtelenül inkompetens és a társadalmat legfontosabb erőforrásától, a jól képzett, korszerű tudással rendelkező humántőkétől (saját, beteges társadalmi víziói okán) megfosztani akaró kormány és oktatáspolitika ellen. Itt egy olyan sztrájkra lenne szükség, amelynek célja nem az lenne, hogy az amúgy soha senkivel nem tárgyaló és az ígéreteit meg nem tartó (Bankszövetség!) kormány tárgyaljon a pedagógusokkal. Nem: itt az lehetne az egyetlen cél, hogy azonnal vonják vissza az egész hoffmannizmust, államosítással, Klebelsbergközponttal, tanfelügyelőkkel, egy hónap alatt megírandó új tankönyvekkel, tananyagba iktatott fasisztákkal, miegymással együtt. És ameddig nem, addig áll a komplett magyar oktatás! (Természetesen az egyházi iskolák nem, mert ott épp az a fasza, ami a hoffmannizmus lényege – és ott ugye nincs is hiány semmiféle anyagi forrásban…)
…De hagyjuk az álmokat – mert mindez álom csupán egy olyan társadalomban, ahol az emberek évszázadok óta megszokták, hogy nem önállóak (és sokan még élvezik is ezt az agyat nem igénylő és felelősségvállalásra igényt nem tartó állapotot). Hiszen a demokráciát is azért tudták Orbánék oly könnyedén megbuktatni, mert a „nagy szabadság” és az önálló döntés/felelősségvállalás inkább riasztotta és szorongással telítette a magyarok többségét mintsem, hogy ebben meglátták volna a pártalan felvirágzás alapvető eszközét. Nyugat-Európában, ha egy miniszterelnök és kormánya egy megalapozatlan, kidolgozatlan „reformmal” elvonná a fizetés és a szakmai kompetenciák nagy részét egy komplett szakmától (pedagógusok), akkor aligha őrizhetné meg a hatalmát – itt viszont ez a miniszterelnök és köre szabadon adhatja-veheti az országot az EU és Oroszország között, anélkül, hogy ezért bárki hatékonyan lenne képes számon kérni…
Mert egy hatalom hatékony számon kéréséhez az kell, hogy legyen egységes erő, amely ezt megteheti. Ezt itt nincs, se politikai ellenzék, sem pedig szakmai testületek formájában. (A létező ilyen-olyan szakmai érdekképviseletek vagy a mindenkori hatalom kezéből esznek, vagy pedig erőtlenek és jelentéktelenek, mint pl. a Szolidaritás.)
…Ki mond akkor itt ellent a gátlástalan rombolásnak? Ki állítja meg az ország és a jövő tönkretételét? Ki tereli a helyes útra az országot?
Sokan erre azt mondják, hogy majd azok, akik szinte már megélni sem tudnak: a legelesettebbek, a tartós munkanélküliek, a(z értelmetlen és pazarló) közmunkára kényszerítettek, az „éhségmenetelők”, stb. Ezek az emberek, akik ezt mondják, egy „legalulról szervezett” változásról képzelegnek – de a valóságban a dolgok másként működnek!
A „forradalmakat” (értsd: társadalmi, ill. rendszerváltozásokat) sohasem a legelesettebbek csinálják, hanem a középosztály. Ugyanis egy rendszert sikeresen megváltoztatni és helyette egy jobbat felállítani nem egyszerű feladat: tudás, intellektus kell hozzá, no meg szervezőkészség is. Csupa olyasmi, ami jellegzetesen középosztálybeli tulajdonság. És ahhoz is kellenek ezek a képességek, hogy felismerje valaki: lehet változtatni, lehet a dolgot jobban csinálni és itt is van ennek az ideje és az alkalom.
Mit tesz ma a magyar középosztály? Alapvetően kétféle stratégiát követ.
Jelenleg a középosztály egy része – különösen a fiatalabbak – egyértelműen a menekülés stratégiájában gondolkodik, ha Magyarország problémáira gondol. Elmenni nyugatra - és ha lehet, vissza se jönni többé. A középosztály másik, sokkal nagyobb része pedig lapít, kivár és reménykedik. Az első csoport aligha lehet befolyással az ország dolgainak folyására – mivel egyszerűen nem is akar. A másik csoport pedig azért lapít és azért inaktív, mert valójában (ahogy a poszt elején is írtam) nem is képez csoportot: egyéni kisegzisztenciák állnak szemben magányosan a Hatalommal.
…Mikor változhat meg a középosztály attitűdje? Mi aktivizálhatja őket?
Előbb azt írom le, ami nem: nem lehet „beszélni a fejükkel”, nem lehet „kognitív érvekkel” meggyőzni őket a cselekvés szükségességéről és a közösségformálás „spontán mechanizmusainak” működtetéséről. Azért nem működnek ezek a módszerek, mert a szorongó és magányos emberekben erősen lecsökken a racionális érvek befogadásának képessége, illetve a szorongás és a magányosság-érzés eleve passzivitást, meghúzódást indukál bennük. Hiába „értik”, hogy bajban vannak, és hogy még nagyobb bajban lesznek és hiába értik azt is, hogy épp az ő passzivitásuk és az egységes fellépésük hiánya okozza a bajt, ha az ösztöneik mást súgnak. Az ösztön pedig azt súgja nekik még, hogy „Lapulj, akkor megúszod! Lapulj és idomulj – és akkor nem akad meg rajtad a Hatalom szeme!” és „Lapulj és idomulj – mert a többiek se harcolnak: ők is lapítanak és idomulnak!”
Magányos, szorongó kisemberek sosem döntenek meg kormányokat, nem mondatnak le miniszterelnököket és nem őrzik meg sem a jogaikat, sem a szabadságot.
Ezen két dolog képes változtatni: egy nagyon rossz és egy remélhető.
A nagyon rossz az lenne, ha a középosztály nyomorba jutna – mondjuk, egy államcsőddel, amikor nem kap fizetést, vagy a vállalkozás lehetetlenül el emiatt, amelyből tulajdonosként, vagy alkalmazottként él. Ez az alternatíva egyrészt nagyon kínos – hiszen valódi nyomorral jár – másrészt pedig a jelenlegi hatalom még akár évekig képes elhúzni a „tényleges csődöt” Finanszírozhatja még egy ideig magát a szabadpiacról, vagy bedobhat „unortodox” módszereket – és eladhat minket akár az oroszoknak is, ha igaz a hír. És mire tényleg elfogynak a források és mire tényleg beüt a Nagy Krach, addigra az ország és benne a középosztály már nagyon mélyen lesz… Évtizedes feladat lesz a kimászás a gödörből, rengeteg személyes szenvedéssel. Ha hagyjuk menni a dolgokat úgy, ahogy eddig, akkor ez fog történni.
A másik, a remélhető dolog, hogy megjelenik egy olyan, új közszereplő (személy, csoport) a magyar politikában, aki/amely képes a személyes hatásánál fogva „felülírni” a passzivitásra ösztönző lelki mechanizmusokat és ezzel közös cselekvésre bírni a középosztály egy jelentős részét.
…Szóval, jól állunk: vagy egy összeomlást kell kivárnunk-átélnünk, vagy pedig egy (majdnem) csoda kellene. Aki szokott imádkozni, és nem semjénista, kérem, imádkozzon az utóbbiért!
Update:
Újabb posztunk ebben a témában: Az egyetlen út - http://progressziv.blog.hu/2013/02/08/az_egyetlen_ut
1 Itt a magyar középosztály azon tagjairól van-lesz szó, akiknek „nem felel meg” a Fidesz-rendszer, akiknek sem a személyes politikai attitűdje nem úgy determinált, hogy „törzs-Fideszfanok” lennének, sem pedig anyagi téren nem hoz annyit ez a rendszer, hogy emiatt megérje nekik azt szolgálni és elfogadni minden disznóságával együtt is.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek