2012.12.12. 21:06 Szerző: piefke

Le az egyetemi autonómiával!

várvédők.jpg„War das 'ne große Freude,
Als mich der Herrgott schuf, ja schuff.
Ein Kerl wie Samt und Seide,
Nur schade, daß er suff!”

(„Nagy volt az öröm,/Amikor az Úristen engem megteremtett./Egy fickó, mint a bársony és a selyem,/Csak kár, hogy részeges.”)

Albert Graf von Schlippenbach: Ein Heller und ein Batzen (Egy fillér és egy garas) - 1830

 

 

Most a felsőoktatásról beszél mindenki: tandíjról, keretszámokról, oktatáspolitikáról… Csak éppen arról nem beszél senki sem, hogy milyen is a magyar felsőoktatás és hogy érdemes-e jelen/közelmúltbeli formájában azt fenntartani, hogy tulajdonképpen kinek lenne ez jó és kik azok, akik át lennének verve?

Volt nagy öröm egyetemi körökben két évtizede, amikor bevezették Magyarországon is az egyetemi-főiskolai autonómiát! Sokan azt várták, hogy ledobva a központi béklyókat, a hazai felsőoktatás színvonala hamarosan utoléri a nagy, híres egyetemekét… Nem így lett!

Közismert és sajnálatos tény az, hogy nincs magyar egyetem a világ TOP 100-as listáján – ugyanakkor az is tény, hogy a mai világban, a tudásalapú kapitalizmus korában „hely a nap alatt” csak azoknak a társadalmaknak adatik, amelyek létüket a minél magasabb színvonalú és minél naprakészebb „köztudásra” alapozzák. Manapság egy év alatt több információ – és benne több tudományos felfedezés – születik, mint azelőtt az emberiség teljes történelme során. Ebben a helyzetben pedig egy társadalom előtt csak két út áll: vagy bezárkózik és elszegényedik, vagy pedig kinyitja a tudás- és teljesítményversenyt és ennek érdekében mindent megtesz azért, hogy polgárai szellemi kapacitása minél inkább kibontakozhasson.

Mindenki, aki megjárta a magyar felsőoktatást, tapasztalta, hogy egy-egy intézmény, tanszék munkáját, szellemiségét, oktatói gárdáját gyakran1 nem a teljesítményelvűség, hanem bizonyos „egyéb” és „személyes” szempontok jellemzik. A magyar felsőoktatási intézmények éppolyan kontraszelektáltak, mint általában a magyar intézmények, a magyar állam, a magyar politika és a magyar közmentalitás…

…De vajon hogyan alakult ki ez a helyzet – és mit tehetnénk a megváltoztatása érdekében?

A helyzetért felelős okok a régmúltba nyúlnak – sokkal mélyebbre és tovább, mintsem gondolnánk! A magyar felsőoktatás ma létező formai keretei és intézményei a XVII-XVIII. században kezdtek kialakulni; az igazi felfutás pedig a XIX. században történt meg – olyan történelmi korszakokban és viszonyok közepette, amelyek ebben az országban sem egyértelműen teljesítménycentrikusak, sem pedig „demokratikusak” nem voltak. Ráadásul egy-egy pozícióba való kinevezésnél nem csupán az objektív alkalmasság számított, hanem a lojalitás is (ez utóbbi állapot gyakorlatilag a mai napig fennáll). Igen gyakran nem azok kaptak kinevezést, akik arra a tudásukkal és a képességeik alapján rászolgáltak volna, hanem inkább azok, akik készek voltak hűségesen szolgálni. Azt persze jól tudjuk, tapasztalataink alapján, hogy ez utóbbi embertípus éppen azért kész szolgálni a (mindenkori) hatalmat, mert csak így boldogulhat, juthat pozícióbateljesítménye ugyanis erre nem érdemesíthetné. Mondhatni: évszázados hagyomány, hogy azok vezették és vezethetik ma is ezeket az intézményeket, akik készek felfelé nyalizni, ugyanakkor pedig lefelé hatalmat gyakorolni, a mindenkori felsőbb elvárásoknak megfelelően. És sajnos mi sem természetesebb annál, mint hogy ezek az alakok az utódaikat is a hozzájuk hasonlóak közül válogatják ki: az olyan „tudósok” közegéből, akik nem képességgel és tudományos eredményeikkel, hanem lojalitással boldogulnak – ez a kontraszelektált elit tehát „újra- és újratermelte és -termeli magát”. Az egyetemi elitek zárt kasztokként működnek.

Így volt ez a „diktatúrák” (a Habsburgok, Horthy, illetve a „komcsik”2) idejében… és ebben a helyzetben találta a magyar felsőoktatás intézményeit az egyetemi autonómia, amelyet az 1989-’90-es rendszerváltás adott meg nekik. No, igen: szó sincs arról, hogy ezek az intézmények úgymond „kiharcolták” volna az autonómiát! Nem: ugyanúgy ajándékba kapták, egy naiv demokrata személetmódból következően, mint az ország a demokráciát – és ugyanúgy baj is lett abból, hogy nem-demokraták és nem-meritokraták kaptak kezükbe autonóm, demokrata mentalitást és teljesítményelvűséget feltételező eszközöket.

Mit tesz egy kontraszelektált (egyetemi) elit, ha hirtelen az autonómia keretei közé helyezik? Hát ugyan mi mást, mint amit bármely autokrata érdekű és mentalitású elit bármilyen demokrata eszközzel: a saját pozícióinak és privilegizált helyzetének erősítésére használja fel ezt is. Az egyetemi elit éppen azt csinálja az egyetemi autonómiával, mint a Fidesz a „több mint kétharmadával”: visszaél vele a saját érdekében.

Ezek után és ebből következően pedig nem az a jó kérdés, hogy hogyan kerül be a pénz a felsőoktatásba, hanem az, hogy mire megy el? Mert akár az állami, akár a vegyes, akár a fizetős felsőoktatás lehet (elvileg) jó – azonban az a felsőoktatás, ahol egy kontraszelektált elit osztja egymás között a pénzt, nem lehet magas színvonalú.

…Fentebb két kérdést tettem fel. Az egyiket már megválaszoltam (hogyan alakult ki ez a helyzet a felsőoktatásban?) – most foglalkozzunk azzal, hogy mit tehetnénk a változásért!

„Ha én lennék a király” – illetve: a demokratikusan megválasztott, abszolút teljesítményelvű parlamenti többség, kormány, szakminiszter és miniszterelnök – akkor első lépésként megszüntetném az egyetemi autonómiát, mivel az, mint fentebb tisztáztuk, nem érlelt jó gyümölcsöket a mi speciális nem-demokrata viszonyaik közepette. Tenném pedig ezt nem „örökre”, hanem csupán időlegesen és annak érdekében, hogy kimozdíthassam a nem jól teljesítő, viszont érdekeit foggal-körömmel védeni kész mai kontraszelektív egyetemi eliteket. És hogy mi a jól, illetve nem jól teljesítés kritériuma ebben a közegben? Hát a nemzetközi publikációs index: miféle, hány és hol megjelenő tudományos publikációt „termel” egy-egy tanár, tanszék, munkacsoport. Aztán: mit ér az álláspiacon az egyes felsőoktatási intézményekben, karokon megszerzett diploma? Ha valóban objektíven nézzük, akkor ezek a „mérőszámok” jó közelítéssel mutatják az adott hely oktatási és tudományos színvonalát – sokkal jobban, mint a „Ki kivel van jóban?” hagyományos magyar pozícionálási módszere. …És ahol nem megfelelő a színvonal, ott nincs kegyelem: mennek a kondaszelektált oktatók, intézményből és pozícióból egyaránt! És jönnek a helyükre, akár külföldről is, „drága pénzen”.

Igen: drága pénzen – mert az igazán drága pénz a felsőoktatásban az, amelyet nem költünk rá. Tudomásul kell vennünk, hogy Magyarország első számú „stratégiai ágazata” éppen a (felső-) oktatás, mert se aranyunk, se uránunk, se kőolajunk – és nincs magas műszaki színvonalú és hatékonyságú versenyszféránk se. Ha pedig azt akarjuk, hogy ez utóbbi legyen, akkor éppen az oktatásba kell befektetnünk azt a pénzt (is), amelyet ma rendesen a Közgép kap…

A magyar gazdaság elbírná-elbírja azt a „terhet”, amelyet egy színvonalas, teljesítménycentrikus és hatékony felsőoktatás jelent. Ráadásul minden (jól) befektetett-elköltött fillér többszörösen meg is térül onnan. Csupán társadalmi akarat-belátás és kormányzati-politikusi (államférfiúi?) bátorság kell hozzá – no meg annak a belátása, hogy nem áldozhatjuk fel az egész társadalom érdekeit egy szűk, önző egyetemi elit kedvéért.

…Fentebb a felsőoktatás hasznáról írtam és ebből az a (hamis) kép alakulhat ki egyesekben, hogy csak a „reál”, csak a „hasznot termelő” ágazatok lennének fontosak/támogatandók – ám ez egyáltalán nem igaz! Nem lehet „féloldalas” a felsőoktatás – és egy társadalom kultúrája sem. De vajon miért is fontos a humántudomány és a művészet, holott ezek a legritkább esetben emelnek GDP-t? Nos, azért, mert az előző mondatban szereplőállítás helyesen így hangzik: a humántudomány és a művészet a legritkább esetben emelnek GDP-t közvetlenül. Közvetve ugyanis sok múlik azon is az üzleti életben, hogy egy-egy ország „mennyire van benn a köztudatban” – és az állami-gazdasági döntéshozók a nagyvilágban általában közel sem olyan „bunkók”, mint egyes hazai „nagyuraink”. Egy-egy neves alkotó kiállítása, egy színházi előadás, vagy új könyv igenis „téma” e körökben. Az pedig, ugye, nyilvánvaló, hogy mennyivel könnyebben jut az eszünkbe valami, amiről sokat tudunk-beszélünk, amely szerves része a (magas-) kultúránknak, mint valami más, amiről csak azt tudjuk, hogy ott „sötétség” uralkodik…

…Most, hogy a kormánytéboly éppen szétveri az ország (mint fentebb írtam) „legstratégiaiabb” ágazatát és amikor a hallgatók (és az oktatók „jobb része” is) végre-valahára tiltakozni kezdtek, ne csak azt a kérdést firtassák a tiltakozók (és: a társadalom), hogy ki fizesse a képzést, hanem azt is, hogy miképpen garantálhatjuk a magas színvonalú képzést. Mert ha csupán azzal foglalkozunk, hogy ki öntse a pénzt a mai magyar felsőoktatás kontraszelektált gépezetébe, akkor az igazi probléma megoldatlan marad.

 

 

 

 

1 Gyakran – de korántsem mindig. Vannak kiváló, teljesítményelvű intézmények, kutatóhelyek, munkacsoportok és oktatók is, ám sajnos a rendszer maga nem ilyen – és ezen az sem változtat, hogy egyes részei jól működnek, nem kis személyes áldozatok árán.

2 A szocializmus évtizedeiben az egyetemek sok esetben a régi „úri elit” rezervátumai voltak: az 1945-ig ezeket egyértelműen uraló professzorok (főként a nem humán szakokon, ill. a nem teljesen új tudományterületekre alapított) pozícióik jelentős részét megtartották, vagy (1953-tól) újra megkaphatták. Így befolyásukat az adott közegekben továbbörökítették. Igen jól látható ez pl. az orvosegyetemi elitek esetében – is…

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr684962485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2012.12.13. 07:20:39

A cikked jó alapokból, teljesen hajmeresztő konklúziót von le.

1) Igen, a magyar társadalomban majdnem minden intézmény, rendszer kontraszelektív, korrupt, mutyizós, és ennek történelmi okai vannak.

2) Igen, az, hogy a magyarok a demokráciát, illetve az egyetemek az autonómiát nem harcolták ki, hanem ajándékba kapták, azzal a hátránnyal jár, hogy kevésbé értékelik, kevésbé védik meg, kevésbé folynak bele, kevésbé használják.

3) De ha már megkapták, és miközben nem teljesít olyan jól, mint ahogy jó lenne, mi a fenének akarod visszavenni?! Még, ha ajándékba is kapták az autonómiát, és még ha nem is élnek vele a megfelelő módon, majd hozzászoknak, és majd kialakul. Erre van esély.

4) Visszavenni, megjavítani, és odaadni nekik jó állapotban, hogy megint elrontsák, ez hülyeség.

5) Ráadásul belelóg a kezed a bilibe. Most mesélted el, hogy a hatalom kontraszelektív. Hát hogy a fenébe képzeled, hogy ha a hatalom elveszi az egyetemektől az autonómiát, akkor ezt ama frankó terved kivitelezésére használná, amit itt leírtál?! Hol élsz te?!

Úgyhogy maradjon meg az egyetemi autonómia! Egyébként is ugye a hatalom megosztása a legjobb ismert mód arra, hogy normális verseny alakuljon ki. Ha már kiskirályok, akkor legalább legyenek többen, és versengjenek, kontrollálják, fékezzék egymást!

Megosztottam volna, ha csak a jó részét írod le az elemzésnek, a hajmeresztően buta konklúziót nem tudom népszerűsíteni.

laci0011 2012.12.13. 09:50:02

@rabelais: Nálad a pont.Ettől a kormányzattól csak mindennek a legalja várható!

biohouse 2012.12.13. 10:09:11

Azért jó kis poszt ez, a konkluzió pedig véleményes.
Tény, hogy a mai kormányzat szakszerűen nem tudná (tudná, csak nem akarná) végrehajtani.
Idekeverném egyébként Uj Péter tegnapi cikkét is: tényleg az lenne a legjobb, ha az állam kivonulna a felsőoktatásból, addig se okozna kárt.
Lehet, több száz év alatt alakul ki csak spontán módon nem kontraszelektált, hanem teljesítményelvű felsőoktatás.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2012.12.13. 14:46:06

Be kell jelenteni: négy év múlva csak azok az egyetemek kapnak autonómiát, amik szerepelnek a QS top 500-ban (jelenleg ezt kizárólag a CEU és a BME teljesíti és ezek sem az általános rangsorban, csak egyes tanszékeik). Az önző, kapzsi és kontraszelektált bandák egyik előnye a kiszámíthatóság: lehet számítani arra, hogy önzőek és kapzsik lesznek és megpróbálnak hatalmon maradni. Biztosítani kell, hogy ennek az egyetlen módja az oktatás minőségének a javítása legyen.

legeslegujabbkor 2012.12.13. 18:37:22

Az Akadémia és a felsőoktatás reformja, és az oktatók és a végzettek színvonalának mérése már többször előjött. A felsőoktatás átszervezésével, minden felkavarodott. Ha emlékeztek rá, 2006. októberében megpróbált előremenekülni a támadások elől az Akadémia a közgyűlésén, ekkor már túl voltunk Polónyi István és Tímár János írásán, az egyetemi kutatóhálózat megmentése vagy bedarálása témában. Ezután próbáltak hatékonyabban működni és a kutatások hasznosságát valahogy meghatározni. Az alapvető szempontnak a nemzetközi versenyképességet fogadták el. A nyitottságot viszont az autonómia megtartásához kötötték, cserébe széles körben láthatóvá vált a célok és a szakemberek kiválasztásának folyamata. (Hogy ebből mi valósult meg, az most nem érdekes)
Szóval nem hiszek a kívülről jövő lefejezésben, lehet hogy hosszadalmas, de az egyetemeknek is maguknak kell átalakulniuk.

trabant 2012.12.14. 13:09:54

@rabelais:

Ezt a bekezdést lassabban, figyelmesen kellene elolvasni, utána jöhet a mea culpa:

„Ha én lennék a király” – illetve: a demokratikusan megválasztott, abszolút teljesítményelvű parlamenti többség, kormány, szakminiszter és miniszterelnök – akkor első lépésként megszüntetném az egyetemi autonómiát, mivel az, mint fentebb tisztáztuk, nem érlelt jó gyümölcsöket a mi speciális nem-demokrata viszonyaik közepette. Tenném pedig ezt nem „örökre”, hanem csupán időlegesen és annak érdekében, hogy kimozdíthassam a nem jól teljesítő, viszont érdekeit foggal-körömmel védeni kész mai kontraszelektív egyetemi eliteket. És hogy mi a jól, illetve nem jól teljesítés kritériuma ebben a közegben? Hát a nemzetközi publikációs index: miféle, hány és hol megjelenő tudományos publikációt „termel” egy-egy tanár, tanszék, munkacsoport. Aztán: mit ér az álláspiacon az egyes felsőoktatási intézményekben, karokon megszerzett diploma? Ha valóban objektíven nézzük, akkor ezek a „mérőszámok” jó közelítéssel mutatják az adott hely oktatási és tudományos színvonalát – sokkal jobban, mint a „Ki kivel van jóban?” hagyományos magyar pozícionálási módszere. …És ahol nem megfelelő a színvonal, ott nincs kegyelem: mennek a kondaszelektált oktatók, intézményből és pozícióból egyaránt! És jönnek a helyükre, akár külföldről is, „drága pénzen”."

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2012.12.14. 14:47:35

@trabant: „Ha én lennék a király”

ha én lennék a király, akkor kolbászból lenne a kerítés. blogtémának ez így interpretálva viszont gyenge.

mert nem te leszel a király. tessék reális dolgokat javasolni!
süti beállítások módosítása