„Ah! hol vagy Magyarok tündöklő Tsillagja,
ki voltál valaha Országunk Istápja.
Hol vagy István király? Téged Magyar kíván,
Gyászos öltözetben te előtted sírván.”
Ének Szent István királyrúl (a Dőry kéziratos Énekeskönyvből) - 1763
Tegnap megalakult a Haza és Haladás Egyesület, melynek tulajdonképpeni deklarált célja az országos politikai szervezet kiépítése és (nyilván, legalábbis) részvétel a 2014 utáni kormányzásban…
Van egy tanulságos félmondat a ma a megalakulásról kiadott sajtóközleményben, íme:
„Az egyesület a „haza és haladás” reformkori jelszavának jegyében kíván politikai és közéleti tevékenységet végezni…”
A reformkor az I. Ferenc által 1825. június 3-án összehívott pozsonyi országgyűléstől 1848. március 15-ig tartó korszak – tehát történelmünk egy 146-187 évvel ezelőtti korszaka. Az, hogy ma is aktuálisak e korszak „harcai”, súlyos jele valaminek: a magyar társadalom másfél százada nem volt képes magát igazán „update”-elni, nem volt képes mélyebb társadalmi szerkezeteiben és mentalitásában, működési mechanizmusaiban letérni a „nem polgári” struktúrák megszabta útjáról.
Magyarország a lelkekben nem vált modern országgá, mind a mai napig számszerű kisebbségben vannak azok, akik érdekükben állónak érzik a modernitást, a polgári szemléletmódot és akik valóban eszerint is élnek és gondolkodnak.
Mindebből logikusan és kikerülhetetlenül következett akár a Kádár-, akár az Orbán-korszak: mert mindkettő egybevágott a felső hatalomtól függő, onnan „kegyet váró” és attól rettegő kisember magyar hagyományával. És mindebből sajnos az is következik, hogy igen nehéz lesz itt stabil polgári és demokratikus viszonyokat teremteni – Bajnaiék (is) nagy fába vágják az egyesületi fejszéjüket!
A reformkortól kezdve egészen napjainkig újra és újra felbukkantak a „modernizálni akarók” – és tulajdonképpen sosem sikerült nekik a dolog. Lehet, hogy külsődleges formák és intézmények terén volt változás – már hogyne lett volna. Lett parlamentünk, lettek demokratikus intézményeink és polgári törvényeink. Lett közoktatás és közegészségügy, lett szociális és nyugellátás – még EU-tagok is lettünk. Ám ha azt vizsgáljuk, hogy valójában és hosszabb távon hogyan is működtek nálunk ezek az intézmények, akkor azt kell látnunk, hogy semmiképp sem úgy, ahogy a valóban polgári „közegekben” szoktak.
A parlament „lobbi-konditeremmé” vált: nincsenek valódi viták, a döntések még csak véletlenül sem ott születnek. Újabban már a kormányzat is kívülről hozott anyagokból dolgozik és pl. nemigen támaszkodik az elvileg direkt a szakmai döntés-előkészítésre hivatott minisztériumi apparátusokra. ...Nem újdonság ez a helyzet: elég ehhez Mikszáthot olvasni… Aki ismeri onnan Kopereczky báró főispánná avanzsálását, az mindent tud Orbánról, Lázár Jánosról és a „földoligarchákról” is.
A demokratikus intézményekkel sem jobb a helyzet: ugyan miféle demokratikus intézmény az, ahová az állampolgár összeszoruló gyomorral lép be és ahol „packáznak” vele az ottani „hivatalnok urak és úrhölgyek”? Rendes, normális demokráciákban az a sztenderd, hogy a hivatalban szolgák ülnek: a köz és a polgárok szolgái – hol vagyunk ettől? Nálunk a demokratikus intézményrendszer „hatalmat gyakorol” – nyilvánvalóan a „legfelsőbb hatalom” elképzelései és akár direkt instrukciói szerint.
A törvények sem szellemükben, sem igazi, sokszor nem is nagyon leplezett céljaikban, sem pedig létrejöttük módjában nem polgáriak és nem demokratikusak: tele vannak kivételekkel és jó előre, gondosan beléjük épített „kiskapukkal” – amelyeket a hatalom gyakorlói a nekik kedvező módon nyitogat(tat)nak. Magyarországon a törvények és a szabályok olyanok, mint a MÁV-menetrend, amelyről köztudomású, hogy szinte egyetlen funkciója, hogy legyen mihez képest számolni a vonat késését… Nem az a kérdés, hogy mit mond a szabály, a törvény, hanem az, hogy kinek van/lehet/jár alóla kibúvó?
A közoktatás sem képes betölteni azt a célt, hogy minél több szakmai és állampolgári kompetenciával bíró, felelősségteljes állampolgárunk legyen. Szakbarbárokat akarunk vele gyárttatni, meg engedelmes alattvalókat – ráadásul úgy, hogy a felsőoktatásban még ennek a költségeit is ők fizessék meg. Ebből pedig aligha épül a demokrácia – sem pedig az egyéni kezdeményezőkészségre és a közös célokért való kooperációra épülő sikeres, versenyképes vállalkozásokkal teli piacgazdaság!
A szociális, egészségügyi és nyugellátás itt maga a hazugság. Egy jól működő egészségügyi, szociális és nyugellátás alapja egy polgári társadalomban az, hogy a polgárok közössége(i) előre befektetnek ebbe, tudván, hogy a „hozam” majd a minél tovább megőrzött egészségük, a biztos öregkoruk és (ha kell, ha rászorulnak időlegesen) a létbiztonságuk lesz majd. Ezzel szemben itt sem az állam polgárai nem gondolkodnak így, sem pedig a hatalom nem tudatosítja, szoktatja, neveli erre a jónépet. Mindenki csak a mának él: a jónép a ma elkölthető pénznek örül és nemigen számol 20-30-50 évvel előre, a politikai pedig úgy tartja, hogy ha belekezd az átáll(ít)ásba, azzal csak annyit ér el, hogy elveszíti a következő választást – az utódja meg úgyis mindent másképp fog csinálni, hát minek akkor erőlködnie? Ehelyett mind a nép, mind a politikusok belemennek abba az önáltatásba, hogy „Úgyse érdemes előre tervezni és takarékoskodni, mert úgyis mindig minden megváltozik a világban!” (Hm… Érdekes: a világ Németországban is változik, és mégis belefogtak egy évtizeddel ezelőtt az ellátórendszerek reformjába – és bejött nekik!)
Mindebből látható, hogy messze nem elegendő „idekopizni” a nyugati demokráciák formális, külsődleges struktúráit. Nem hozott ez eredményt sem a kiegyezés után, sem 1990-ben és nem fog 2014 után sem, ha csak ennyit teszünk. Struktúra és mentalitás közül hosszabb távon mindig az utóbbi „győz”, ha ellentét van a kettő között – ez történt meg 2010-ben is: a „felsőbbségfüggő”, rövidlátó és csodaváró, passzív magyar mentalitás „királyt” és „arisztokráciát” ültetett a demokrácia bársonyszékeibe…
…Most, 2014-gyel kezdődően itt az ideje, hogy bő másfél század után végre-valahára átállítsuk Magyarországot a demokrata útra – de ez sokkal többet követel meg a demokrácia restaurációjánál és annál, hogy szavakban „kihirdessük” a polgári viszonyokat. Nem lesz elég a hatalom birtokában „eljátszani” a demokratát: úgy is kell élni - a hatalommal is! Mert az első „mutyiletérő” megint bekapcsolja a régi társadalmi reflexeket – és akkor talán még 2112-ben is ott tartunk, hogy megalakul majd egy újabb egyesület, amely „a ’’haza és haladás’’ reformkori jelszavának jegyében kíván politikai és közéleti tevékenységet végezni…”
Azt hiszem, hogy a reformkor helyett inkább az államalapítás korának társadalom-átalakító tevékenységéhez lehetne hasonlítani azt, ami most ránk vár – mert „hűbériből” demokratává nevelni egy népet legalább akkora meló, mint pogányból kereszténnyé…
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek