menedékjog.jpg

„Még sohasem láttam valakit ilyen emelt fővel csúszni-mászni.”

Jean de Marigny beauvais-i érsek jellemzése Maurice Druon Az elátkozott királyok c. regényéből - 1955

 

Látjátok: legyőztük az IMF-et! Képesek voltunk rájuk kényszeríteni a magyar érdekeknek megfelelő megállapodást. Mondhatjuk: Magyarország, a magyar kormány – a magyar emberek kormánya – diktált az IMF-nek, tehát: erősebben vagyunk érdekérvényesítés terén!

Ha nem is szó szerint, de tartalmában bizonyára valami ehhez hasonló szöveggel áll majd a jónép (értsd: megmaradt hívei) elé Orbán Viktor, miután néhány hét múlva létrejött a megállapodás az IMF-fel.

Mert annak, amit ma Orbán az állítólagos IMF-kívánságlistával (a Magyar Nemzet nevű nemtudommi segítségével) művelt, nem az volt a célja, hogy deklarálja az IMF-fel tervezett tárgyalások megszakítását, hanem az, hogy majdan, a megállapodás után, a természetesen az IMF elképzeléseinek megfelelő, azzal „kompatibilis” feltételeket úgy kommunikálhassa, hogy azok a magyar kormány javaslatai voltak, a magyar kormány akaratát képviselik.

...Ócska trükk.

Merthogy az Orbán és a Magyar Nemzet által közölt „lista” nem az IMF-től származik – ezt számos forrás egyértelművé tette, alig néhány órával annak nyilvánosságra hozatala és Orbán üzenete után. Ezt a listát Orbán kommunikátorai „fejlesztették ki”, a fentebb leírt céllal. Ha már a valóságban semmit sem ér el a kormány, ha már nem marad más valóságos hitelforrás, mint az IMF, akkor legalább a híveknek szóló sajtóban lehessen „győzelemnek” beállítani a valójában az „unortodoxia” teljes vereségét jelentő IMF-hitelfelvételt.

...Mert Orbánék jól tudják, hogy ezzel a megállapodással vége a játéknak: le kell számolniuk a tetszésük szerinti belpolitikával – és hogy ez személyes vereség.

Hogy Orbánéknak immár eszükben sincs – mert nem lehet – megszakítani a tárgyalásokat az IMF-fel, azt a miniszterelnök üzenetének utolsó mondata világossá teszi: „A frakció fölhatalmazott bennünket arra, hogy egy alternatív tárgyalási javaslatot hozzunk tető alá, a következő napokban ezen fogunk dolgozni.” (Idézet forrása: http://www.facebook.com/progresszivblog/posts/356508614431334?ref=notif&notif_t=like#!/orbanviktor)

Igen: „a következő napokban” el fog készülni az a „magyar” javaslat, amely kompatibilis lesz az IMF tényleges elvárásaival. Aztán szépen megállapodunk. Az IMF diszkrét lesz (nem koszolja össze a magát azzal, hogy lábát Orbánékba törli), a kormány pedig megpróbál belföldön emelt fővel csúszni-mászni...

Hát, nem jött össze! Idézzük József Attilát: „Testvér, segítsd a lebukottakat!* – hátha lehet még segíteni szegény Orbánon is!

 

 

* József Attila: Lebukott – 1930. november

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr44759802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laci0011 2012.09.06. 22:19:17

Kár volt nekik hatalomra jutni,ha a való világgal szemben,csak a beteges hazudozásra futja!Hihetetlen ez a bénázás.Már gyurcsányt is alulmúlták,ami azért nem kis dolog.

dr. jenőke (jenőke) 2012.09.07. 00:11:12

"Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk,
Nagyot és szépet, emberit s magyart."

(Ady)

házelnök 2012.09.07. 04:37:43

Nem kell senki elmeállapotával foglalkozni, de:
az országunkat az az egyén írányítja aki a kép jobboldalán látható.Az dönt az adónkról, a baltásokról, mindenről.
www.parameter.sk/rovat/kulfold/2012/09/06/orban-az-imf-rol-ezen-az-aron-igy-nem
A cikkben szereplő kép tegnap nagyon sok napilapban megjelent.

házelnök 2012.09.07. 04:41:40

Az a fehéringes egyén úgy néz ki, hogy ilyen alakokat a romkocsmákba sem engednének be.Mintha bögrecsárdában töltötte volna az idejét.
süti beállítások módosítása