„Uram Király: egy egyszerű magyar áll előtted!”
Bácskai Lauró István: Gyula vitéz télen-nyáron - 1970
Tisztelt Kancellár Asszony, Kedves Angéla!
Egy egyszerű magyar szól Önhöz e levél által – ám kétmillió másik nevében!
Mi, a Kétmillió Magyar, azzal a kéréssel fordulunk Önhöz, hogy fogadjon be minket a Szövetségi Köztársaság. Tudjuk, kérésünk talán első olvasásra kissé meglepő, lévén hogy egy szintén EU-tagállam polgárai lennénk – ám a helyzet az, kedves Angéla, hogy mégsem vagyunk azok!
Egy rendes EU-s állam rendes polgárainak van beleszólásuk országuk ügyeibe – és nekünk nincs. Egy EU-s polgárnak van politikai érdekképviselete – nekünk az sincs. Egy rendes EU-s országban legalább köszönőviszonyban van egymással az emberek érdeke és a kormány politikája, és ha netán ez mégsem lenne így, akkor a polgároknak lehetőségükben áll jobb kormányt választani – ám ez Magyarországon nem adott.
Egy rendes EU-s tagállamban, ha egy efféle kormány kerülne hatalomra és az ellenzéke is olyan impotens lenne, mint a miénk, a polgárok szövetkeznének egymással és leváltanák. De mi erre nem vagyunk képesek – így, ha emberi életet akarunk magunknak, akkor azt máshol, egy másik országban kell megkeresnünk magunknak. Ott, ahol az ottaniak ezt már megcsinálták maguknak, ahol már kész és működik a rendszer.
Az Önök országára gondoltunk… Németek akarunk lenni! Az elmúlt évben úgyis elment oda 40.000 emberünk és semmi jele annak, hogy ez a folyamat megállna – akkor meg ugyan minek aprózzuk el a dolgot?
Fel akarunk hagyni azzal az ezeregyszáz éves kísérlettel, amiben még az őseink kezdtek bele, Árpád vezetésével. Nem ment, be kell látnunk és le kell vonnunk a megfelelő következtetést. És ha már a történelemnél tartunk, azzal hogy befogad minket, valójában egy ezeréves német álmot teljesít be. Ami nem ment Fekete Henrik császárnak 1044-ben, majd 1051-ben, ami nem ment III. Frigyesnek Mátyás király ellenében, és amivel a Habsburgok később is tulajdonképpen eredménytelenül próbálkoztak, de még a Wehrmachtnak sem ment 1944-ben, az most Önnek egy csapásra sikerülhet: megszerezni Magyarországot! Igaz, nem a területet, csupán az emberek legjavát, ám egy ország erejét úgyis az emberek adják.
Igen, Kedves Angéla, mi adjuk az ország erejét – mert akik rajtam keresztül most Önhöz fordulnak, Magyarország legképzettebb, legmunkaképesebb emberei. Ők azok, akik a vállukon viszik a magyar gazdaságot. Mérnökök, technikusok, szakmunkások, akik évről évre összetolják a magyar gépipari kiviteli többletet. Informatikusok, akikből éppen Németországban van akkora hiány a munkaerőpiacon. Orvosok, egészségügyi szakdolgozók, akikből sokezres hiány van Önöknél. Eddig, ahogy írtam, ők tartották el Magyarországot – innentől kezdve viszont már semmi kedvük egy olyan ország terheit viselni, amelynek kormánya annyira nem kíváncsi a véleményükre és annyira tesz az érdekeikre. Nem akarnak többé olyan országot szolgálni, amely „több mint kétharmaddal” volt képes megválasztani egy kormányt, amelyről előre tudható volt, hogy akkor is hazudik, ha köszön és valójában semmiben sem különbözik a maffiától. Ez a kétmillió ember, akinek a nevében írok Önnek, nem akarja, hogy gyerekei olyan átideologizált, elavult tudást adó és továbbtanulásra csak az ország elitgyerekeinek esélyt biztosító iskolarendszerbe legyenek bezárva, amilyen most Magyarországon épül ki éppen. Ők azt akarják, hogy a gyerekeikből öngondoskodásra képes, a fejlett világban bárhol értékes munkát végezni tudó polgárok váljanak, nem pedig közmunka-jobbágyok valamely oligarcha „állami pályázaton elnyert” birtokán, vagy állami megbízásokkal hizlalt vállalkozásánál.
A kétmillió között persze akadnak olyanok is, akik szakképesítésük következtében nem állhatnak munkába minden további nélkül Németországban – de állhatnak árvizek esetén pl. az Elba veszélyeztetett partszakaszain, szádfalként! Egy magyarországi pedagógus számára még szakmai sikert is fog jelenteni, hogy ha már a magyar közoktatást nem tudta megvédeni Hoffmann Rózsától és a NAT-ot elárasztó antiszemita-nyilas kultúrszeméttől, legalább a drezdai Zwinger pártalan európai kultúrkincseit megóvhatják attól, hogy azokat elsodorja az Elba áradása…
Ha jól tudom, a németországi népesség is egyre öregszik és problémát okoz a szociális, a társadalombiztosítási és a nyugdíjrendszer jövőbeni fenntartása. Azt hiszem, hogy ha kétmillió friss, jól képzett, munkaképes ember kerül a rendszerbe, ezzel legalább egy emberöltőre megoldódnak e gondok Önöknél!
De ne csupán munkaerőként és a szociális rendszer fenntartóiként emlegessük ezt a kétmillió magyart, hiszen ők, ha Németországban fognak letelepedni, akkor fogyasztókként is az ottani gazdaságot fogják élénkíteni! Igaz, ők eddig Magyarországon is vásároltak hébe-hóba német termékeket, ám az nyilvánvaló, hogy ezt a magyarországi jövedelmükből tették. Mármost, ha németekké lesznek és ők is az ottani szinten fognak keresni, ezzel máris 5-10-szer annyi vásárlóerő jelenik meg a rendszerben!
Kedves Angéla! Mielőtt érveim hatására azonnal rohanna a Bundestagba a magyarok bejövetelével kapcsolatos törvényt megszavaztatni, kötelességemnek érzem, hogy felhívjam a figyelmét az üggyel, a magyarok majdani németországi letelepítésével kapcsolatban egy kis problémára és egy hatalmas veszélyforrásra. A kis probléma: a nyelvtudás – de ez valójában egy év alatt, központilag szervezett nyelvtanfolyamokkal megoldható. (Jó példa erre a skandináv országok gyakorlata.) A hatalmas veszély pedig abban és akkor öltene testet, ha a magyarokat egy tömbben telepítenék le Németországban, mint annak idején a Magyarországról kitelepített svábokat a mai Baden-Württemberg területén. A svábokkal ez sima ügy volt: ők kimentek, aztán elkezdtek dolgozni. Ám a magyarok nem csupán a szaktudásukat és a munkaerejüket fogják magukkal vinni, hanem a mentalitásukat is – ez pedig komoly kockázatokkal járhat! Ezek elkezdenek dumálni, okoskodni – aztán persze mindegyikük okosabb akar majd lenni a többinél… És a végén képesek szétzülleszteni az egész országot! Éppen ezért azt javaslom, hogy nem egy tömegben, hanem legfeljebb kis csoportokban, az ország területén elszórva kapjanak letelepülési lehetőséget. Javaslom továbbá, hogy a nekik szervezett német nyelvtanfolyamokon már eleve vegyék figyelmembe a letelepülés helyét, azaz: az illető német terület nyelvjárását tanítsák meg nekik. Így a leendő „frízmagyarok” nem tudnak majd szóba elegyedni és konspirálni a „felsőbajor magyarokkal”. Hála Istennek, Németországban 26 nagyobb és azokon belül számtalan kisebb, egymástól szinte a kölcsönös érthetetlenségig eltérő dialektus él, így a magyarok akár az idők végezetéig tökéletesen el lesznek egymástól szigetelve!
Kedves Angéla, zárom soraimat! Biztos vagyok benne, hogy hamarosan találkozunk az állampolgári vizsgán!
Üdvözlettel:
Kétmillió magyar
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek