2012.04.16. 09:54 Szerző: Đđ

Atyaállam? Atyaisten!

„Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Isten szólt: "Legyen világosság", és világos lett.”

A Teremtés könyve 1.1–1.3

 

Mit jelentett volna a Fidesz terveiben 2010-ben szereplő „gazdaságélénkítési vágyálom”, az állami költségvetési hiány 3,8%-ról 7-7,5%-ra való emelése (amihez az EU persze nem járult és nem járulhatott hozzá…)? Mi lett volna ennek a célja? Nem más, mint hogy az így „nyert” pénzt az állam a gazdaságba pumpálhassa, hogy ezzel érjen el gazdaságélénkülést. De ezt a mondatot úgy is megfogalmazhattam volna, hogy „ezt a pénzt AZ ÁLLAM PUMPÁLHASSA a gazdaságba”, mert Orbánék fejében erőteljes hangsúly volt-van azon is, hogy az állam legyen a gazdaság ura, az állam uralja és irányítsa a gazdaságban induló, zajló folyamatokat.

…Igen: az állam!

De hát az állam feladata-e a gazdaságélénkítés egyáltalán? Nem téves ez a recept – pláne egy kicsi, az EU össztermékének mindössze 0,7%-át adó gazdaságban (és nem egy gazdasági világhatalom esetében)? Nem az-e a helyes út, hogy az állami beavatkozás a gazdaságba csupán áttételes és nem „direkt befektetéssel” próbál ott machinálni?

Az egész állami gazdaságélénkítés-elképzelésben nem lehet nem észrevenni Orbán személyes vízióját és ösztönös szemléletmódját: a „főnök” (az atyáskodó állam) tartsa a kezében a dolgokat! Orbán nem meri rábízni magát a gazdaságot magukra a gazdaság szereplőire, megelégedve azzal, hogy növelje a gazdaság szereplőinek sikeres vállalkozások működtetésére való alkalmasságát. (Ehhez persze jó gazdasági törvénykezés is kell-kellene.) Orbán alapvetően félreértelmezi az állam – és annak vezetője – szerepét a gazdaságélénkítésben és a gazdaság működtetésében: az van a fejében, hogy legyen egy „atyaállam” és persze annak élén egy „atyaisten”, aki kézzel vezérel, kegyet és pénzt oszt és minden szálat ő tart kézben.

Rendszerint vagy akkor élnek efféle vágyak valakiben, ha az illető valójában bizonytalan, ha úgy érzi: az erejét és a képességeit meghaladó feladatok várnak rá (és ezért van szüksége „a dolgok kézben tartásának” érzésére) – vagy: ha ilyen minták alapján képzeli el „a világ rendjét”. Orbánunknál mindkettő megvan: emlékezzünk a 2010-es választás első fordulója utáni Fidesz-győzelmi ünnepségre, ahol Orbán – szemmel láthatóan gondterhelten – arról beszélt, hogy „Életem legnehezebb feladata vár rám!”. Az az ember akkor valóban tele volt aggodalommal! És: hát persze, Orbán fejében a „rendezett világ” a szigorúan egyvalaki által uralt és irányított világot jelenti, egy erősen partiarchisztikus világot. (Írtunk erről nemrég, a Rend c. posztunkban: http://progressziv.blog.hu/2012/04/12/rend_25)

Amilyen a fej, olyan a gazdaságélénkítési elképzelése, mondhatni.

…Csakhogy ez az egész alapvetően nem a gazdaságfejlesztés kapitalista, hanem a tervgazdasági-állampárti útja (amelyről tudjuk, hová vezet…). De tegyünk egy kanyart – az USA-ba! Ott ugyanis az utóbbi években, mióta „válság” van, hatalmas állami invesztíciók történtek a gazdaság felpörgetése érdekében – és jószerivel hatástalanul! A válság maradt, köszöni szépen, jól érzi magát – mert ez a válság (ott is) strukturális válság, nem pedig pusztán finanszírozási. A finanszírozás krízise csupán következménye annak, hogy kiderült: egészségtelen és fenntarthatatlan (orbáni szóval: „spekulatív”) irányba halad a gazdaság. Azért „fogyott el” a finanszírozásra, befektetésekre szánt pénz, mert a pénztulajdonosok immár nem biztosak abban, hogy ha továbbra is azokba az üzletekbe és a szokott módon fektetnek be, akkor rentábilis lesz az „üzletük”. Az a bajuk, hogy „buboréknak” érzik az amerikai gazdaság bizonyos elemeit, ezért fogják vissza a finanszírozást – ezáltal pedig csökkent az össz-beruházás és a gazdaságban forgó/forgatott össztőke is. És igazuk is van!

…Térjünk haza! Itthon a magyar versenyszféra, a magánvállalkozások egy része szintén buborék: nem képes világpiaci szinten, az ottani versenynek kitéve stabilan és rentábilisan termelni (és emiatt fennmaradni sem). Ennek (mint arról korábban már írtunk, ld.: Pásztorlevél - http://progressziv.blog.hu/2012/04/08/pasztorlevel) nem az az elsődleges oka, hogy „nincs forrás” – ez (sokszor) csak következmény. Mármost: ha csupán annyit tennénk, hogy pénzt pumpálunk a buborékba, azzal nem javítjuk a helyzetet – sőt: rontunk azon, mivel az elengedett költségvetési hiányból származó pénzt fektettünk be egy kellő üzleti nyereséget termelni nem képes rendszerbe, így a befektetés soha meg nem térül.

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr644452941

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Viktor, rúgjatok csak bele Magyarországba! 2012.04.16. 14:56:58

Mi a köztársasági elnök szerepe? Hogyan lehet porig alázni Magyarország lakosait? Maradt-e egy csöppnyi jóérzés is a FIDESZ vezetőiben?  Áder vagy Kövér lesz az köztársasági elnök? Sok kérdés, ráadásul szomorú kérdések. Azonban az utolsó talán nem...

Trackback: A kormány 2013-tól adókötelessé tenné az adókat is 2012.04.16. 14:55:35

Egy friss kormánypárti előterjesztés értelmében 2013. január 1-től megadóztatnák az adókat is.- Ennek oka, hogy a mintegy 2478 adónemből és különböző járulékból befolyó összegek rendszerezése, átláthatóvá tétele, illetve már azok egyszerű összeadása, m...

Trackback: Orbán feje csúnyán eltorzult az elmúlt 20 év alatt 2012.04.16. 14:35:09

Hogyan lett a huszonéves, a diktatúra ellen lázadó srácból hatalommániás, acsarkodó diktátor? Az ilyen volt – ilyen lett fotó nem tudja a választ, csak a kiinduló állapotot és a végeredményt mutatja. (Kép: esbalogh.typepad.com)   Update 04. 09-én...

Trackback: Kövér László szerint az ellenzéknek nincs helye a parlamentben 2012.04.16. 14:31:51

Ezt mondta Schmitt lemondása után: “… az önmagában méltatlan, hogy a tőlem balra helyet foglaló képviselő hölgyek és urak egyáltalán itt ülhetnek ebben az országgyűlésben.” Mit lehet erre válaszolni? Talán azt, hogy az MSZMP Központi ...

Trackback: Száz forint a forró lángos, mihez értesz, Áder János? 2012.04.16. 14:27:28

Áder János életrajza: íme egy újabb elvtelen csinovnyik, aki a Párt iránti elkötelezettsége mellé semmilyen szakmai eredményt nem tud felmutatni. “Áder Jánosnak nincs semmiféle jelentős tudományos, kulturális, üzleti vagy akár sportteljesítménye,...

Trackback: A svájci kórházak paciensei besárgultak az irigységtől 2012.04.16. 14:06:14

Nem tudom mit iratott fel magának a Szócska, de a felesleget szivesen átveszem, ütős anyag lehet. Szócska: Magyarország irigylésre méltóan halad az egészségügyi rendszer újjászervezésével Világgazdaság A fenti cikkben idézett kijelentés mindenképpen al...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.04.16. 14:47:26

Mi az, hogy "machinálni"? Ez egy magyar szó, tessék magyarul írni!

legeslegujabbkor 2012.04.16. 15:10:49

"Orbán nem meri rábízni magát a gazdaságot magukra a gazdaság szereplőire, megelégedve azzal, hogy növelje a gazdaság szereplőinek sikeres vállalkozások működtetésére való alkalmasságát. (Ehhez persze jó gazdasági törvénykezés is kell-kellene.)"
Nem _akarja_ rábízni, még a végén valaki úgy lesz nyereséges, hogy nem adja le a százalékot.
"Itthon a magyar versenyszféra, a magánvállalkozások egy része szintén buborék: nem képes világpiaci szinten, az ottani versenynek kitéve stabilan és rentábilisan termelni (és emiatt fennmaradni sem)."
Mindenhonnan a pénz hiányzik, mert kinek dolgozzanak be, ha nincs termelő cég, ami megvenné, és mitől lenne jobb minőségű, ha nincs fejlesztésre beruházható tőke.

Spiro 2012.04.16. 15:54:45

Orbán azért nem bízhatja a gazdaságot a gazdaság szereplőire, mert nem bízik bennük.
Ez teljesen érthető is, hiszen az általa ismert gazdasági szereplők gazdasági pályafutása (Simicska, Széles, stb.), és az ezek által alkalmazott gazdasági modellek nem sok jóval kecsegtetnek.

Mivel Orbán másokat nem ismer, így személyes tapasztalatai alapján dönt.

házelnök 2012.04.17. 04:43:32

Szegény Németh Miklós, Közgép vezérigazgatója, nem tudott mit tenni, nehéz szívvel vetette papírra ezt a mondatot: "Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. tényleges tulajdonosának minősülő természetes személy dr. Simicska Lajos.”, amely a Népszabadság birtokába jutott.

A politikai korrupció ás átláthatóság felé vezető rögös út egy jelentős állomása, hiszen feketén-fehéren kiderül azt, amit csak sejtettünk, de bizonyítani senki sem tudta:
A Közgép Simicskáé

vastagbor.blog.hu/2012/04/16/simicska_lajos_szamara_nem_jol_indul_ez_a_het

házelnök 2012.04.17. 04:47:50

Simicska és Kövér cégei nem fizettek
Kövér László | Kövér Szilárd | Schlecht Csaba | Simicska Lajos | Stumpf István | APEH | Arzenál Kft. | Fidesz | Királyi Magyar Egyetemi Nyomda Rt. | protekció
Több mint 93 millió forint értékben engedett el késedelmi pótlék hátralékot az APEH a Simicska Lajos és Kövér Szilárd érdekeltségi körébe tartozó Arzenál Kft.-nek 2002 előtt a felhalmozott 110 milliós köztartozásából.
Index • 2006. március 30. - a teljes cikk

www.k-monitor.hu/adatbazis/cimkek/fidesz/simicska-lajos/kover-laszlo
süti beállítások módosítása