Ha én neked már nem kellek
Azt kívánom hogy gebedj meg
Ha a szívedből kivetnél
Pópa álljon a fejednél
Ha a szemed vetnéd másra
Üljön tort az apád háza
Luminita Mihai Cioabă szebeni roma királylány átka
Fordította: Kányádi Sándor
El kellene már döntenünk, hogy akarunk-e európaiak lenni, vagy sem? Akarjuk-e, hogy Kompország-Magyarország végleg az egységes európai flottához csatlakozzon, vagy inkább eltűrjük, hogy néhány „oligarcha” kalózhajójává váljon? Amikor manapság miniszterelnökünk szinte naponta „átkozza el” az Európai Uniót, akkor fel kell tennünk a kérdést: hogyan jutottunk ide? Vagy inkább: miért? Mi történt ezzel az országgal és benne ezzel a néppel – vagy inkább: mi nem történt meg itt? Miért nem lettünk integráns része az Európai Uniónak és miért nem magától értetődő a szó igaz értelmében vett európaiság e népnek?
A válasz az elmúlt két évtizedünkben keresendő: a két évtizeddel ezelőtti naiv reményekben, hogy „Most végre mi is…!” és az azóta megélt, sokakat frusztráló csalódásban, hogy „Mégsem…!” …De miben is csalódtunk?
Nos, ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, akkor bizony magunkban! Sokan érzik úgy itt, hogy „Elkúrtuk, nem kicsit, nagyon!” – és e sokak közé tartozik a miniszterelnökünk is. Ő – is – úgy érzi: valamire alkalmatlannak bizonyult… És úgy érzi: csak két választása maradt: vagy nyilvánosan beismeri sikertelenségét – vagy azt mondja, hogy azért „szakadunk el” Európától, mert az a sikertelen!
…Pedig lenne egy harmadik választás is – erről szól ez a poszt, no meg arról, hogy mi lesz, ha nem ezt a bizonyos harmadik utat választjuk…
Az a valami, amit ’89-’90-es rendszerváltásnak nevezünk, mára elbukott. Nem váltottunk rendszert, csak „rendszergazdákat”. Nem váltottunk rendszert – éspedig azért nem, mert „gondolkodási rendszert” nem váltottunk: az emberek többségének a fejében gyakorlatilag ugyanúgy állnak a dolgok, mint 20 évvel ezelőtt, akkor hiába hirdették ki a demokráciát és a kapitalizmust, úgysem tudják az országot igazi demokráciaként, a gazdaságot pedig igazi kapitalizmusként működtetni és fenntartani. A kapitalizmusban nincs semmiféle „minket ellátó és fenntartó hatalom”, a demokráciában pedig nem intézi el semmiféle „felsőbbség” helyettünk a saját dolgainkat. A kapitalizmusban ha rosszul szervezzük a céget, ha nem piacképes terméket állítunk elő, akkor senki sem ment meg a bedőléstől. Ha pedig a demokráciát működtetjük hülyén és emiatt hülyéket, vagy gazembereket juttatunk a hatalomra, akkor senki sem fog jönni, hogy az általunk választottak helyett jobban kormányozzon. Azt esszük, amit főzünk – és annyit, amennyire telik!
A huszonévvel ezelőtt elkezdett rendszerváltó folyamat az országnak új gazdákat hozott, de valódi, anyagi téren is megalapozott és stabilizálható sikert nem. Aligha az a sikeres Magyarország, amikor néhány tucat ember korlátlanul meggazdagszik – az ország össz-teljesítőképessége viszont legfeljebb stagnál. Mondjuk ki: nem érdeke az országnak az, hogy Simicskák, Nyerges Zsoltok (vagy éppen Puch Lászlók) érdekei határozzák meg itt a dolgok menetét. És az sem érdeke az országnak, hogy önjelölt, ám semmihez sem értő, semmivel tisztában nem lévő dilettáns politikusaspiránsok és csoportocskáik alakíthassák a „hiteles politikai alternatívát”. Mind az „oligarchák”, mind pedig a dilettánsok hatalma nagyjából egyet szokott jelenteni a társadalom által meghozott, de soha meg nem térülő áldozatokkal. Mert az oligarchák uralta országban a nép nekik dolgozik, a dilettánsoknál meg össze-vissza… Márpedig Magyarország ma itt áll, ezek a „választható alternatívái”!
…Valami mást és valahogyan másképpen kellene megpróbálnunk az előttünk álló években.
Egyetlen olyan recept létezik a világban, amely – ha konzekvensen alkalmazzák – biztosan elvezet a sikeres, jól működő országhoz. Ez nem más, mint a magas munkakultúrával rendelkező és ennek következtében teljesítményképes társadalom és gazdaság. Ennek a receptnek a „hozzávalói” is ismertek – kérdés, vajon ismerik-e ezeket, akik hatalmon vannak, vagy akik hatalomba szeretnének kerülni? És ha nem ismerik, akkor vajon keresik-e és ha keresik, akkor vajon hol?
Nos, nincsenek jó híreink! Azok, akik a politika és a programalkotás környékén – vagy épp a középpontjában – vannak, meglehetősen „dezorientáltnak” mutatkoznak. Ha keresnek, akkor részterületeken részmegoldásokat keresnek – ez pedig itt nem lesz elég…
…Jó példa erre a szegénység kérdése!
Úgy látszik, a miniszterelnöki karrierhez szervesen hozzátartozik az, hogy az illető látogassa meg az elesetteket. Az év elején Gyurcsány Miskolcon, egy lakótelepen töltött néhány napot, aztán Orbán járt a hajléktalanoknál, Bajnai pedig nemrég a borsodiak között… Mintha a szegénységet és leszakadást okozó tényezők csak a szegények és leszakadtak közegében forgolódva lennének láthatók és orvosolhatók!
…Pedig a szegénység felszámolásának módszereit nem a szegények között járva-kelve fogjuk megtalálni: ott már csak a végeredménnyel szembesülünk, de eszközöket, módszereket a szegénységhez vezető útról való letérésre nem fogunk ott fellelni. Hiszen ha lennének ott, a szegénység közegében módszerek, megoldások és válaszok, ha az érintettek ismernék a szegénység ellenszerét, akkor ugyebár nem is lennének szegények! Azért nem kell a szegények közé menni, hogy a szegénység okaira rálelhessünk, mert ezek az okok ott vannak az egész magyar társadalomban, hajléktalantól az első közjogi méltóságok viselőiig…
A szegénység oka (demokráciában) nem más, mint a jó módszerek ismeretének hiánya. Nem ismerjük, mert nem tanultuk meg azokat az életvezetési, szervezési szokásokat, amelyek híján nem is lehet boldogulni egy modern világban. Ezek híján pedig nem lehet egy társadalom teljesítőképes sem – legalábbis annyira biztosan nem, hogy az elegendő legyen az egész társadalom kellő ütemű fejlődését biztosítani!
…És már ott is vagyunk a társadalmat sikeressé tenni tudó teljesítőképességnél.
Orbán azért bukott meg miniszterelnökként, mert képtelennek bizonyult a magyar társadalmat teljesítőképesebbé tenni. A magyar gazdaság azért képes csupán alacsony növekedésre (még ideális világgazdasági feltételek esetén is), mivel a magyar társadalomból hiányoznak egy hatékony, jól szervező, modern társadalom eszközei és szokásai. Nemhogy nem tudott ezen változtatni, javítani jelenlegi miniszterelnökünk, hanem még csak fogalma sincs mindezekről!
…Félő, hogy a sokak által a következő és minket a bajainkból kivezető miniszterelnöknek tartott Bajnai Gordonnal is ez a helyzet. Hiába van az, hogy ő nem olyan „őrült”, mint Orbán, hogy az ő fejében egy sokkal modernebb magyarság képe él, ha ő sem tudja, hogy „a társadalom mélyén” mi minden hiányzik itt a modernitáshoz, a sikeres gazdasághoz. Hallva-olvasva a megnyilatkozásait és tanulmányozva a hozzá kötődő társadalompolitikai kör írásait (http://hazaeshaladas.blog.hu/), sehol sem találjuk ezeket – mindenütt „szakpolitika” van – ami fontos, de nem minden: a jó szakpolitika csak a siker szolgálólánya, de korántsem maga a siker!
Mi kell akkor „magához a sikerhez”? Mitől sikeres egy „bezzegtársadalom” „bezzeggazdasága” és mitől ennyire elátkozottan sikertelen a miénk?
Ezek a dolgok nem szoktak közbeszéd tárgyai lenni Magyarországon. Még a politikával hivatásszerűen, akár elméletben, akár a gyakorlatban foglalkozók sem szoktak ezekről beszélni – sem pedig hiányukkal számolni! Pláne nem összefüggéseikben… Ezért van az, hogy a gazdasági bajainkat csupán gazdasági eszközökkel próbálják megoldani, ezért van az, hogy nem tekintik a gazdasági hatékonyságunk hiányát a társadalmi és gondolkodásmódbeli hatékonyatlanságunk egyenes következményének!
A hatékony gazdasághoz jó szervezés, tervezés, elemzőkészség, átgondoltság (ön-)fegyelem és együttműködés-készség kell. Ezek a tulajdonságok általánosan elterjedtek kell legyenek egy olyan társadalomban, amely jól működő és hatékony gazdaságot akar. Azért írom, hogy „a társadalomban” kell, hogy ezek meglegyenek, mert azt ugye senki sem gondolja komolyan, hogy lehetséges csupán a munkában, a gazdaságban jó szervezőnek-tervezőnek, jó elemzőkészséggel bíró, átgondolt és fegyelmezett, másokkal együttműködni kész embernek lenni – anélkül, hogy egész életünket így élnénk.
…És mi van meg ezekből a magyar társadalomban?
Alig valami!
Ezért működik rosszul a gazdaságunk – és rosszul is fog teljesíteni mindaddig, amíg e téren előre nem lép a társadalmunk! Ha van alapvető teendője egy sikeres magyar miniszterelnöknek, akkor az nem más, mit valahogyan „belevinni” a magyar társadalomba ezeket a tulajdonságokat, ezeket a képességeket, ezt a gondolkodásmódot és hozzáállást. Ebből pedig az következik, hogy a gazdaságfejlesztés nálunk első lépésként tulajdonképpen oktatási feladat! És egy magyar miniszterelnök csak akkor és attól lehet sikeres, ha ezt tekinti elsődleges feladatának és ha ezt a munkát el is végzi.
…Mármost, kérdés, hogy Orbán, Bajnai – vagy akármelyik, alternatívaként fellépni akaró politikus, politikai erő - mennyire kész minderre? Mennyire látja azt, hogy a „sikeres menedzser” mellett-előtt jó tanárnak kellene lennie? Gondolkodik-e már azon, hogy ehhez a valóban óriási nevelési feladathoz kiktől kérjen tanácsot, segítséget? Kikkel készítsen terveket erre? Miféle módszereket válogasson? Hol kezdje? Hogyan kezdjen erről nyilvánosan beszélni? Beszélni róla úgy, hogy azt meg is értsék, hogy ne értsék-magyarázzák félre.
…Nem azt mondom, hogy nem kellenek gazdasági programok. Nem azt állítom, hogy nem kell a Széll Kálmán tervnél majd egy sokkal profibbat készíteni. Azt sem mondom, hogy nem kellenek új források a vállalkozásoknak… Fontosak a magas szintű munkakultúrát képviselő és azt a saját közegükben terjeszteni is képes vállalkozások. (Ezek többnyire Európa fejlett régióiból származó cégek…) Fontos, hogy a magyar kis- és középvállalkozói közegben megjelenjen és megerősödjön a szakterületen belüli kooperáció, a közös érdekek mentén való együttműködés. Az innováció, a kutatás-fejlesztés, a piacfejlesztés mind-mind olyan területek, ahol a sok kis cég egyedül tehetetlen és ezért a hagyományos magyar „mindenki mindenki ellen”-stratégia sokkal nagyobb károkat okoz az egyes vállalkozásoknak, mint amennyi haszonnal számukra a konkurensek felé történő „hermetikus zárás” járhat. (Például: ha a sok kisvállalkozás egymás ellen, egymás árait letörve igyekszik a „nagyok” holdudvarába bekerülni, akkor a nyomott árak, valamint a kis és nagy cég közötti óriási erőfölény-különbség miatt a „győztes”, a konkurensei felett „diadalmaskodó”, vagy azokat „kijátszó” cég könnyen kerülhet veszélyes, kiszolgáltatott helyzetbe és akár létébe is kerülhet ez a fajta „pürrhoszi győzelem”. Ellenben, ha a kis cégek megszervezik a saját érdekképviseletüket, akkor közösen már sikerrel érvényesíthetik alapvető érdekeiket.)…
…De gondolkodjunk el azon, hogy ha csupán ezekben gondolkodunk majd a jövőben is, akkor az nagyjából azt jelenti, hogy ugyanabba a rendszerbe vezetnénk be újabb forrásokat, amely eddig sem volt képes hatékony működésre, amely állami forrásokra ácsingózott, anélkül, hogy azok valóban hasznosultak volna. Abba a rendszerbe, amely „kijárásban és kapcsolatokban” gondolkodik – és persze korrupcióban is! (Ld. erről: http://www.transparency.hu/NIS_2011 ) Ez a rendszer pedig bármennyi pénzt képes elnyelni, anélkül, hogy az valódi hatékonyságnövelést és gazdasági növekedést eredményezne…
Az új, jobban működő gazdasági rendszerhez új, a hosszú távú közérdeket képviselni tudó politikai rendszerre van-lesz szükségünk. Új politikai (párt-)rendszert pedig nem építhetünk az elmúlt két évtizedben a politikát működtető gazdasági rendszerre. A jelenlegi gazdaságunk „erős figurái” nem a teljesítményversenyben érdekeltek, sőt: kifejezetten monopóliumokként működnek – természetesen a jó előre megvásárolt politikai befolyásuk révén. Ez a helyzet pedig szükségszerűen hozza magával azt, hogy ha nem a jó teljesítmény a siker alapja, akkor a gazdaság sikerre törekvő képviselői nem a teljesítményüket, hanem a lobbipotenciáljukat igyekeznek növelni. Ebből pedig nem más következik, mint az, hogy a magyar gazdaság összességében fog elmaradni teljesítőképesség terén.
Ehhez képest jó, ha tudjuk: a társadalmi feszültségek egyik legkezelhetetlenebbike az, ha a gyenge gazdasági teljesítőképesség miatt óriási tömegek vannak hosszasan és folyamatosan szegénységben, vagy annak veszélyében, hogy bármikor elszegényedhetnek. Nincs az a politikai demagógia, az a jól szervezett populizmus, amellyel egy politikai csoport hosszú távon megúszhatna egy ilyen szituációt és fenntarthatná a hatalmát. Nálunk is a végét járja a társadalmi türelem – és nem látszik olyan politikai erő, amely a mai rendszert követve sokkal megnyugtatóbb viszonyokat tudna teremteni. A most (immár két évtizede) működő politikai-gazdasági érdekkör-rendszer belső logikájából következően nem is valószínű, nem is várható, hogy azok soraiból állhatna elő egy ilyen, akik már „benne vannak/voltak a buliban”…
…Azonban a gyenge teljesítőképességünknek nem csupán belföldi, hanem külkapcsolati következményei is lesznek!
Ha megmarad a magyar társadalom és gazdaság teljesítményhiányos volta, akkor utunk az EU-ból kifelé vezet. Nem azért, mert annak demokratizmusa ingerli „aktuális urainkat”, és nem is azért, mert a rendszerváltásban csalódott tömegek egyre inkább euroszkeptikussá válhatnak, vagy azzá tehetők, hanem egyszerűen azért, mert nem lesz elég anyagi bázisunk ahhoz, hogy szerves részként működhessünk azzal együtt. Egyre nőni fog a fejlettségbeli távolság és nyilvánvaló, hogy sem gazdasági, sem tudományos, sem társadalmi kooperáció nem lehetséges igazán így… Kompország-Magyarország el fog távolodni mindattól, ami európai és valahogy úgy fogunk járni, mint itt, belföldön a munkakultúrában az ún. „többségi társadalomtól” elmaradt, eltávolodott, le- és kiszakadt cigányság: a növekvő távolság miatt szorultak-szorulnak ki a „nemzeti együttműködésből”. Ha így folytatjuk, akkor mi leszünk az EU cigányai – és akkor majd ne csodálkozunk ezen és ne kérjük ki magunknak, hogy „nem integrálódhatunk”!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek