„Egy öreg, voltaképpen már legyőzött ember állt a hóban, és gépiesen préselte ki magából egész keserűségét, mérgezett indulatait.”
Albert Speer: Spandaui börtönnapló
Tegnap Orbán Viktor elveszette a háborút. A háborút ugyanis rendszerint akkor szokták elveszíteni, amikor kifognak a reális eszközökből. Reális eszköz az, ami valóban elővehető és használható, anélkül, hogy használója ellen fordulna és vele végezne.
Orbán már csak akkor nyerhetné meg a maga által, feleslegesen elindított háborút, ha az ellenségének tekintett Nyugatnak valóban leáldozna, magyarán: akkor, ha mégis mindenben neki lenne igaza.
De nincs. Orbán „legnagyobb reménysége”, Kína is épp a nyugati technológiai és közgazdasági módszerekkel élve próbál igazi világhatalommá válni – és ebben csak a kezdőlökést adja meg neki a „hagyományos kínai munkamodell” (értsd: olcsón dolgozó, keményen fegyelmezett munkástömegek, lehetetlen munkafeltételek közepette). Ne feledjük: volt egy a mai kínaihoz hasonló korszaka az euro-atlanti kapitalizmusnak is: az ipari forradalom kora – aki nem látja az azonosságot az akkori európai és a mai kínai viszonyok között, javaslom, olvassa el Friedrich Engels A munkásosztály helyzete Angliában c. könyvét és meg fog döbbenni a hasonlóságokon! De ez a kapitalizmus „eredeti tőke-felhalmozó korszaka” (újabb marxista kifejezéssel élve!), amely után szükségképpen kell következnie a „jóléti”, illetve a „tudásalapú” kapitalizmusnak. Éspedig azért, mert az emberi természet mindenütt ugyanolyan: ha azt látja, hogy a stabil, jó és biztonságos élet elérhető, mert van elég forrás ehhez a gazdaságban, akkor ez ki is követeli. (Figyelem, unalmas mondat következik! Minden élő szervezet genetikusan beléprogramozott „célja” úgy nagyjából 3,5 milliárd éve az, hogy a maga számára stabil és bőséges erőforrásokat biztosító környezete legyen – a jóléti társadalomért vívott/vívandó harc ennek egyik megnyilvánulási formája. Unalom vége, lehet nyugodtan továbbolvasni!)
Orbánnak tehát nincs igaza, amikor a nyugat bukását jövendöli. Ebből következik, hogy ha „nem nyugatkonform” eszközöket vet be, akkor a nyugat ellene fordul és mivel mérhetetlenül hatalmasabb nála, legyőzi őt – hogy úgy mondjam: „kiküszöböli”.
Tegnapi beszédében a miniszterelnök (figyelem: ez a pozíció is egy tipikus nyugati találmány!) a nyugati létforma alapjai ellen intézett támadást: a tulajdon biztonsága és a jogbiztonság ellen. Akik az utóbbi évszázadokban ezek ellen léptek fel, sosem győztek – gondoljon csak a kedves (talán „radikális”) Olvasó a „bűnözésből élő romákra”: őket is épp azért nem tolerálja és bünteti meg az euro-atlanti társadalom, mert e két dolog ellen támadnak. És ők sem tehetnek semmit a nyugat ellen…
Orbán tegnap jellegzetes tüneteket produkált: azokat a tüneteket, amelyek egy már a harcot gyakorlatilag elvesztő „egyszemélyi vezetőre” (figyelem: kerüljük a „diktátor” szót!) jellemzőek. Egyes „deviáns csoportokat” vett célba (uzsorások), „ellenünk szövetkezőket/spekulálókat” nevezett meg (értelemszerűen a „spekulánsokat”), elkezdett „hadigazdaságot” hirdetni („totális háború” – ismerős ez a kifejezés?), aminek következtében bele fog avatkozni egymással szervesen és logikusan összefüggő gazdasági jelenségekbe (kamat, ármaximalizálás) és tűzzel-vassal igyekszik csökkenteni függését a nála erősebb „hatalmaktól” (IMF- és EU-s hitelek erőltettet visszafizetése). Munkára akarja fogni a társadalom „nem dogozóit”, miközben fogalma sincs arról, mi is az igazi, értéket teremtő munka és kik-mik annak az előfeltételei?
…Közben pedig tudván tudja, hogy amit tesz, óriási és kivédhetetlen pofonokhoz fog vezetni (megmondták, leírták neki előre: http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/09/13/hazudik_a_kormany/) – de kérkedve mondja, hogy bármiféle kritikára és ellenakcióra „megfelelő válaszintézkedésekkel fogunk reagálni”. Ez valami olyasmi, mint amikor Hitler a ”végjátékban” már rég nem létező hadosztályokkal akarta kivédeni a szövetségesek biztosan bekövetkező csapásait… Rohadjanak meg a bankok, rohadjon meg, aki „nem dolgozik”! – ez is olyan, mint amikor egy megingott „egyszemélyi vezető” (figyelem: továbbra is kerüljük a „diktátor” szót!) hadakozik verbálisan legalább, ha már másképpen nemigen tud…
…De a vereség nem tegnap kezdődött – már két hete is csupa olyasmit hallottunk Orbántól, amik egyértelműen mutatták azt, hogy kifogyott az eszközökből és ez rettenetesen frusztrálttá tette. Amikor a múltkoriban (úgymond) „konzultált” Schmitt Pállal országunk helyzetéről és a szükséges lépésekről, már akkor is arról értesülhetett az egész ország népe, hogy „Schmitt felszólította Orbánt, hogy az alaptörvényhez szükséges sarkalatos törvényeket a kormány időben terjessze a parlament elé, ezt Orbán Viktor meg is ígérte.” Olyan ez, mintha a kalapács konzultálna a szöggel, mintha a szögnek lehetne önálló véleménye az elkövetkezendőkről és „felszólíthatná” a kalapácsot bármire is, az meg sűrűn pislogna és erősen fogadkozna… Na de hagyjuk a komikus elemeket, koncentráljuk Orbán mondanivalójára és arra, ami mögötte áll!
Mindenek előtt: egy makacs Orbánt láttunk már akkor is, aki köti magát nyilvánvalóan vesztes és káros „ügyekhez”: nem és nem lesz itt többkulcsos adó, mert „a többkulcsos adózás munkaellenes, és ez vitte a csőd szélére Magyarországot”. Ilyen színvonalú közgazdasági fejtegetéseket és kijelentéseket talán az alcsúti kocsmában respektálnak, de már mértékadó jobbos közgazdász-körökben is csak kínos feszengés lehet a következménye. (Még a hozzá politikailag közelálló közgazdászok, Bod Péter, Mellár, Chikán, stb. is megmondták, hogy ez egy alapvetően elhibázott ötlet volt, hagyni kéne a francba – de nem! Ne feledjük: a Führer sem hallgatott a vezérkari tisztekre…) Aztán: „ha a piac nem ad munkát, akkor ezt az államnak kell megtennie”. Mintha bizony a közmunkások piaci értéktöbbletet termelnének, amiből-amitől bővül a gazdaság és nem éppen az állam amúgy is szűkülő bevételeiből vágnának le újabb szeletet… És persze hogy megsegítjük a devizahiteleseket is (azóta látjuk, hogy kit segítünk meg valójában: http://progressziv.blog.hu/2011/09/12/csanyi_bankvezer_megmentese) – hiszen a frankárfolyam „a következő nyolc-tíz évben nem fog a magyar hitelesek számára kedvezően változni”. Ezt legfeljebb akkor tudhatja és mondhatja ilyen tutira Orbán, ha azzal számol, hogy még 8-10 évig ő áll az ország élén és akkor ugye a gazdaság továbbra sem fog tudni fejlődni – mert a frank-forint árfolyamra igazán a magyar gazdaság várható kilátásai vannak hatással, nem pedig az euróválság (akármit állít is erről Orbán), hiszen benne sem vagyunk az euróövezetben!
Orbán rásértődött a vállalkozókra is: „a magyar vállalkozói világ egyelőre még nem viszonozta fegyelmezett adófizetéssel azt, hogy a kormány jelentősen csökkentette a vállalkozásokat terhelő adókat, több kis adót pedig eltörölt arra számítva, hogy ez javítja az adófizetési morált. Ez nem következett be, különösen az áfa területén továbbra is nagyon nagy az adóvisszaélés.” – mondta.
Hát igen: azok a hálátlan vállalkozók nem viszonozták Őfelsége jóságát! A rohadékok! Pár hónap sem volt nekik elég arra, hogy átalakítsák magukban a nagyjából 500 éves magyar adómorált, mely szerint az a pénz, amit nem rejtesz el az állam elől, számodra végérvényesen elveszett: elviszi a török, a labanc, az úr – és egyetlen dologban lehetsz csupán bizonyos, hogy t. i. az elvitt pénzből soha semmi hasznod nem lesz! Nos, erről a fél évezredes tapasztalatról várná el Orbán, hogy egy-két hevenyészett adóváltoztatástól meg kellett volna változnia. Képtelenség! Mikor értik már meg a politikusaink, hogy a magyar adómorál akkor fog megjavulni, ha megjavul az állam és az állampolgár egymáshoz való viszonya.
Mert miért is nem fizetünk adót?
• Mert nem érezzük magunkat egy szerves közösség tagjainak.
• Mert nem érzik úgy az emberek, hogy olyan közösségi intézményeket tartanak el adójukkal, amely értük, az ő szolgálatukra van, amelyek szükség esetén biztonságot adhatnak nekik.
Amíg az állampolgárok – akár magánemberként, akár vállalkozóként – nem érzik magukénak államukat és nem érzik úgy, hogy „közük van” a többi állampolgárhoz, addig valójában semmiféle „fiskális módszerrel”, az adórendszer semmilyen átalakításával és semmiféle „büntetőjogi retorzióval” nem tehetők jó adófizetőkké – igazából mindezek a „hagyományos adómorál-javító eszközök” éppen ellentétes célt érnek el: tovább idegenítnek az államtól, ezáltal még tovább távolítanak a közösségtől.
(…Az adó és Orbán egyébként több szempontból is érdekes páros: mert volt egyszer, hol nem volt ugye Kaya Ibrahim és a Fidesz-közeli, köztartozásokkal agyonterhelt cégek kapcsolata. Aztán: ha összeszámoljuk Orbán vagyonát és eddigi összes jövedelmeit, akkor sehogyan sem jön kis az egyenlőség… Mi is van ezzel az adó-dologgal akkor?)
Mindaz, amit már akkor, két héttel ezelőtt is hallhattunk, egy olyan ember szövege volt, aki már maga is érzi, hogy nem sikerült a mutatvány neki. Nem sikerült az, amiért az egész „elmúltnyócévet” végigcsinálta, amiért vállalta: hogy valaki legyen belőle, éspedig a hatalom által. Most azt kell látnia, hogy az áhított dicsőség helyett kudarcok sora jut neki. A negyed századdal ezelőtti kisember állt előttünk tegnap – mert Orbán a született kisember. Aki szűköl a „Hatalmasok” előtt és hogy ezt ne lássák rajta, ezért „bártan nekik ront” és „lealázza őket”. És éppen eközben mutatkozik meg, hogy azért marad ő örökre kisemberi, mert nincs benne semmi igazi emberi nagyság. Sem igazi tehetség, sem igazi közösségi érzés – ami ez utóbbinak látszik, az nem más, mint álságosság.
Egyik előző posztunk elején II. („Nagy”) Frigyes porosz király azt kérdezi Orbántól, hogy dolgozott-e valaha életében? Nos, a válasz: igen! Dolgozott – a maga felemelkedésén, nem az országén. Az csak valami melléktermék lett volna – szerencsés esetben.
Keményen dolgozott és most rájött, hogy nem ért el semmit – amit meg elért, az semmi: nem az, amiért dolgoztatta magát.
Mára mindenki előtt világossá vált, hogy miért kellett Orbánéknak a múlt évi kormányváltás után azt terjeszteni, hogy Bajnaiék után katasztrofális állapotban maradt itt a költségvetés, hogy csontvázakkal van tele a szekrény. Azért, mert Orbán és társai jól tudták, hogy sem fel nem készültek az előző években a kormányzásra, sem a tehetségük nem elég ehhez – így a dolog vége csak sikertelenség lehet majd. És akkor, ha beüt a krach, majd valamit kell mondani a zembereknek. és ha már a kormányzára képtelenek voltak jó előre felkészülni, hát legalább a kudarckommunikációra készüljenek fel előre! Kezdettől fogva sulykolni kell, hogy katasztrofális helyzetben vették át az országot – ráadásul a költségvetés valós helyzetével sem lehettek tisztában (hiába gubbasztott Varga Misi „azelmúltnyócévben” a költségvetési bizottságban), hiszen „Bajnaiék meghamisították a költségvetést”. (…Ja, és persze Gyurcsányt is azért kell a vádlottak partjára ültetni, hogy az ő elítélése lehessen a bizonyíték arra, hogy nem ők, Orbánék kúrták el a kormányzást most, hanem Gyurcsányék tették annyira tönkre előzőleg az országot, hogy azon még Orbánék sem tudhattak már segíteni! KDNP-sítve: Sátángyurcsány „bibliai méretű pusztítása” után Úrangyalaorbán is csak tehetetlenül tárhatta szét a szárnyait…)
Orbánéknak nem volt választásuk: vagy átveszik végre a hatalmat, vagy végleg eltűnnek a süllyesztőben. Még egy elvesztett választást (2002 és 2006 után) nem bocsátottak volna meg nekik a híveik – és a hitelezőik sem! Egyet tehettek: mentek előre – és benyomultak az üresen maradt politikai hatalomba. Persze: tudták ők jól, hogy baj lesz ebből – jobban ismerik ők magukat és a képességeiket, mint bárki más. De a „baj lesz” és a „ha nem győzünk, azonnal a kukába kerülünk” két, egymástól akár évekkel különböző időpont – és aki időt nyer, az életet nyerhet, legalább addig!
Ezért vágtak bele a kormányzásba: lelki és gazdasági kényszerből.
Persze, érthető, hogy el akarják odázni a bukásukat, hiszen tudják, hogy számukra ott kb. véget fog érni a világ: lelkileg és egzisztenciálisan egyaránt. Rettenetesen félnek attól a pillanattól – és a félelem gátlásokat szüntet meg. Gátlások híján pedig lehet a demokratikusan szerzett hatalom birtokában autokratikus ambíciókat dédelgetni. Lehet olyan alaptörvényt és választási rendszert életbe léptetni, amely borzasztóan megnehezíti más pártoknak, hogy átvegyék a hatalmat…
…”Egy öreg, voltaképpen már legyőzött” Orbán állt tegnap a pulpituson, „és gépiesen préselte ki magából egész keserűségét, mérgezett indulatait”. Egy, a világ, a körülmények és a rosszul megválasztott célok által legyőzött Orbán, aki már csak a „csodafegyverekben” bízhat… De Orbán még miniszterelnök és a Fidesz még 2/3-os kormányhatalmat birtokol. Furcsa „időparadoxon”, de az Orbánék által már elvesztett háborút még meg kell vívnunk, hogy győztesek lehessünk!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek