2011.06.14. 15:45 Szerző: Đđ

40 év döglött halon

„Milyen új szerencsétlenség! Isten csakugyan elvette az eszét, éppen a legrosszabbkor, mikor rászorult volna. Már előbb is feltűnt a különös viselkedése, de most már bizonyos.”

Mikszáth Kálmán: A fekete város

 

Sokszor hallhattuk már „az elmúlt negyven év” kifejezést – még a drága Torgyán doktor emlegette ezt szívesen. Most viszont már tudhatunk valamit a következő negyvenről is – hála a miniszterelnöknek!

Orbán ott virít az osztrák Kronen Zeitung címlapján: vele készített interjút a lap. Maga a szöveg, amit Orbán lenyomott, legfeljebb az egyszerű osztrák polgárnak új, mi ismerjük már minden elemét – egyet kivéve. A kétharmados – „sarkalatos” – törvények kapcsán beszél arról, hogy a kormány – ő – csak egyetlen ponton terjeszkedett túl a kétharmados törvények tekintetében a már eddig is szokásos körön: a gazdasági törvények tekintetében. Ez mondjuk nettó hazugság – merthogy számos más területen is „sarkalatoskodnak” az urak. De lássuk, hogyan is fogalmaz az interjúban Orbán:

ich mache auch kein Geheimnis daraus, dass ich diesbezüglich die Hände der nächsten Regierung binden möchte. Und nicht nur der nächsten, sondern der nächsten zehn Regierungen!” – azaz: …nem csinálok titkot abból, hogy ebben a tekintetben meg szeretném kötni a következő kormány kezét. És nem csak a következőét, hanem a következő tíz kormányét!

Tíz kormány az negyven év.

Ennyi ideig „megkötni” a kormányok kezét egy alapvető kérdésben merő illúzió és sarlatánság a mai – és a jövőbeni – világban. Aki erről beszél mégis, az vagy veszélyesen nincs tisztában a realitásokkal, vagy azok ellenében akar politizálni – ami garanciája a totális sikertelenségnek.

Továbbá: a demokrácia (többek között) attól (is) demokrácia, hogy a kormány nem szabhat korlátokat a mandátumát tízszeresen meghaladó időtávlatra. Legfeljebb nagyon általános elvek tekintetében helyezhet el iránymutatókat ilyen hosszú időre, csaknem fél évszázadra – de „megkötéseket” semmiképp sem tehet. Ha mégis ezt csinálja, akkor az már nem demokrácia – vagy azért, mert az ekképpen cselekvők nem is fogják fel a demokratikus szabályokat, vagy pedig azért, mert arra számítanak és annak érdekében cselekszenek, hogy az a bizonyos „tíz következő kormány” ők maguk legyenek.

Valódi, élő demokráciában még sosem volt példa arra, hogy egy kormányerő negyven évig hatalmon maradhasson – ez még diktatúráknál is ritkaság! Ha valaki ma Európa közepén ilyesmiket mond és tesz, ilyesmire vágyik, akkor ezzel valami elementáris „nyomhagyási vágyról” tesz bizonyságot.

Ahogy 2002 és 2010 között Orbán minden vágya az volt, hogy még egyszer hatalomra jusson, függetlenül az ország valódi érdekeitől, úgy most sem tapasztalunk mást. Most, hogy 8 éves vágya teljesült, immár a jövőre akarja ráerőszakolni az elképzeléseit – és ezzel magát is. Ez pedig hiba: a hatalom sosem a hatalom birtokosáról szól. A hatalom feladatokról és lehetőségekről kell hogy szóljon – a hatalmat gyakorló csupán ezek érdekében tevékenykedik. Valódi nyomot azok hagynak a történelemben, akik valódi pozitívumokat, valódi előrelépést tudtak hozni, elindítani…

…Mióta az interjú megjelent sokan találgatják itthon, hogy vajon mi is volt ez a bizonyos Kronen Zeitung-féle Orbán-interjú. Nos, mi már előre megválaszoltuk ezt, még a múlt ősszel, a …Képzeld: beteg! c. írásukban (http://progressziv.blog.hu/2010/11/02/le_malade_imaginaire_avagy_kepzeld_beteg) – az ott leírtakat most nem ismételnénk… A lényeg: valóban van egy intézmény, ahol „megkötik a kezeket” – éspedig hátul, kényszerzubbonyban. És ha már egy bécsi újságban „kötözött” Orbán, akkor szíves figyelmébe ajánlanám a Bécsben még II. József császár által építtetett Narrenturmot, az Őrültek tornyát (http://en.wikipedia.org/wiki/Narrenturm_(hospital)). Lehet, hogy legközelebb már ott lesz „kihelyezett kormányülés”?

…Vagy esetleg Döblingben.

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr282983405

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Óriási siker a szociális konzultáció! 2011.06.16. 20:13:18

Már csak az a kérdés, hogy kinek?  A Kedves Vezető szóvivője szerint óriási sikerrel végződött a szociális konzultáció, szerdáig 1 millió 65 ezer kérdőív érkezett vissza. Szijjártó Péter emlékeztetett: arra kérték az embereket, hogy június 15-ig k...

Trackback: Orbán és az események 2011.06.14. 20:48:24

 Kétrészes cikket terveztem a politikai napirendről, aztán Orbán hétvégi nyilatkozata a tízkormánykézmegkötésről és a halakról közbeszólt, de csak a későbbi megállapításokat erősítendő.Szóval Orbán Viktor valamiről valamit mondott, ami esemény, hi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lucius Cornelius 2011.06.14. 17:04:10

Nem jelent negyven évet az elkövetkező 10 kormány. Feltételezve, hogy ilyen agyatlan politikát folytatnak, 3 év múlva örülhetnek, ha ép bőrrel megússzák. Ezt követően viszont jól kódolt kormányválságok következnek, hiszen képtelenség lesz az országot irányítani, mert a sok sületlenség eltakarításához 2/3, az alkotmány esetleges módosításához pedig 2x2/3 kell. Szóval a következő 10 kormány jó hat szumma 5 évet kihúz.

ROZ 2011.06.14. 17:52:34

@Lucius Cornelius:

Az alaptörvény (ahogy az új alkotmányt nevezik) megváltoztatásához nem kell 2x2/3. Az alaptörvény ui. az alábbiak szerint rendelkezik a megváltoztathatóságról:

" S) cikk
(1) Alaptörvény elfogadására vagy az Alaptörvény módosítására irányuló javaslatot a köztársasági elnök, a Kormány, országgyűlési bizottság vagy országgyűlési képviselő terjeszthet elő.
(2) Alaptörvény elfogadásához vagy az Alaptörvény módosításához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges."

Kormányválságok sora csak akkor lesz, ha nem áll fel a következő 1-1,5 évben egy erős, jól szervezett ellenzéki párt. De ha az nem lesz, akkor nem kormányválságok lesznek, hanem további Fidesz-4 év!

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.06.14. 21:27:41

@ROZ: Reális a gondolat.

Határozottan fura a poszt logikája. 2002 és 2010 között két baloldali kormány aktív közösségellenes politikát folytatott, ezért tudott a Fidesz érdemi program nélkül is kétharmadot szerezni. Az új alkotmánnyal a közösségi érdekek tiszteletben tartását akarja a következő kormányokra kényszeríteni. Ezek után önlikvidáló gondolat követelni a közösségellenes kormányzás szabadságát.

A Fidesz alkotmánya csak a közösségellenes kormányzást akadályozza (magyarul az ország eladósítását és működésképtelenné tételét), elég szomorú, hogy a baloldalnak továbbra is egyetlen vágya, hogy ott folytassa, ahol 2010-ben a választók abbahagyatták vele. Lekváros, mákos, diós és túrós ízek közül lehet választani, de ha így progresszál az ellenzéki alternatíva, akkor bukta lesz belőle, az fix.

piefke 2011.06.14. 22:21:05

@Vértes László:

Mit értesz közösségellenesség alatt? Ezt jó lenne pontosan, szabatosan definiálnod!

Ha arról lenne szó, hogy az „elmúltnyócév” kormányai nem támogatták és nem erősítették azt a fajta nemzettudatot, amely teljesítmény nélkül szeretne privilégiumokat a magyarságnak, akkor ezt jól tették. Ez a fajta „közösségtudat” ugyanis a magyarság jövője szempontjából nagyon veszélyes.

Attól, hogy „magyarok vagyunk”, még sem mint közösség, sem mint magunkat e közösséghez soroló egyének nem vagyunk és nem leszünk sem sikeresebbek, sem jobbak. Igen, tudom, hogy sokan azért „istenítik” a magyarságukat, mert a saját életükkel, a saját tudásukkal, a saját teljesítményükkel és a saját képességeikkel éppen hogy nem emelkedtek ki – hát akkor legalább egy nemzet tagjaként akarnak másoknál jobbak lenni, vagy legalább velük egyenlők, noha, ismétlem, sem a kiválóbbságot, de még az egyenlőséget sem alapozták meg kiválóbb, vagy legalább egyenlő teljesítménnyel.

És kérem, ne hivatkozzunk a „szerencsétlen történelmünkre”, vagy arra, hogy „összeesküdtek a magyarság ellen”. Nem magyarázkodásra, hanem teljesítményre van szükség. Én nem akarok egy olyan közösség tagja lenni, amely csak azért érzi közösségnek magát, hogy tagjai sikertelenek és emiatt frusztráltak – ezt az utat én nem járom! Mert ez az út csak lefelé vezet, csak tovább fog növekedni a távolság a magyarság valódi helyzete és azok között a népek között, amelyek fölé-közé szeretnénk magunkat pozícionálni.

A Fidesz alkotmánya éppen hogy a közösségellenes kormányzást erősíti – mert azzal a céllal jött létre, hogy létrehozói érdekeit, hatalmuk prolongálását szolgálja. Létrehozói – a Fidesz és érdekköre – pedig sem nem elég tehetséges, sem nem elég önzetlen ahhoz, hogy felemelje ezt a népet és ezt az országot.

Nem érdemes állandóan visszamutogatni azokra a szocikra, akik tulajdonképpen csak eszközeikben és szólamaikban különböztek a Fidesztől – de ugyanazt a klikkérdek-politizálást és ugyanazt az e mögött álló mentalitást képviselik. Nem az a helyes képlet, hogy:

„ballib” = nemzet- és közösségellenesség

Fidesz = nemzeti érdekeink képviselete,

hanem az, hogy:

„ballib” = Fidesz =régi, hibás, önző stratégiák

…És: miből gondolod és mivel igazolod azt, hogy én-mi a 2010-ben abbahagyott „ballib világot” akarjuk továbbéltetni?

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.06.15. 07:17:18

@piefke: Közösségi szemléletű kormányzás alatt az ország lakosainak fenntartható bevételnövelését, a társadalmi szolidaritás fokozását, az összetartozás érzésének erősítését értem.

Közösségellenes kormányzás alatt meg ezek ellenkezőjét.

Tévesen következtetek arra, hogy a ballib kurzust szeretnéd reinkarnálni? Ha más a terved, konkretizáld, kérlek. Mellőzzük a ködös célozgatásokat, elő a frankóval!

Bármikor nyitott vagyok arra, hogy a Fidesszel szemben közösségi szemléletű alternatívát állíts(atok) -- fájlalom, hogy a mai napig ez nem történt meg, ezért tartom önlikvidálónak a megközelítésedet.
süti beállítások módosítása