Bizonyára sokakban felötlött már a gondolat, hogy politikai pályája kezdetéhez képest mennyire megváltozott Orbán Viktor. Különösen akkor szembetűnő és égbekiáltó a különbség, ha a 2. Orbán-kormány megalakulása óta eltelt időszak Viktorát hasonlítjuk össze a ’88-’91-essel. Akkor egy virtigli, belemenős liberális volt, aki ráadásul harcos ateista – ma pedig egy megcsontosodott tekintélyelvű populista, globáltőke-ellenes konzervatívot láthatunk szerepelni (már ha van-lehet egyáltalán ilyen)... Akkor „csuhásozott”, ma pedig Semjénezik… Akkor polgári demokrataként határozta meg magát, ma szinte egész politikai gyakorlata értelmezhetetlen a polgári demokratákra jellemző viselkedést alapul véve… Akkor elment tanulni a kapitalizmus fellegvárának, Nagy-Britanniának szellemi központjába, ma pedig szinte-szinte szocialista eszmefuttatásokat enged el és a kapitalizmus idejétmúltságáról értekezik.

Változhat ekkorát egy ember? Politológusok és személyiségelemzők hada igyekszik megfejteni-megmagyarázni a jelenséget, mindeddig igen kevés sikerrel.

De most végre kiderül az igazság, a Progresszív Blog, nemes hagyományaihoz híven, ezúttal ebben a témában igazítja el Tisztelt Olvasóit!

Az igazság szó szerint fényévekre van mindattól, amit eddig a változás okaként összehordtak a szakértők: nem más a változás magyarázata, mint az, hogy ORBÁN VIKTORT ELRABOLTÁK AZ UFO-K!

Miután leírtuk a hihetetlen igazságot, illik a részletekkel és a bizonyítékokkal is előállnunk. Nos, íme a teljes történet:

Ma késő éjszaka különös jelenségekre lett figyelmes a Progresszív Blog Szerkesztősége: a laptop képernyőjén hirtelen megjelent egy 10 dimenziós mozgókép. Rendkívül képzett és felkészült munkatársaink előtt egy pillanat alatt nyilvánvalóvá vált, hogy egy idegen civilizáció igyekszik kapcsolatba lépni velünk. (Nyilván azért választották a Progresszív Blogot, mert mi vagyunk az Emberiség Legvilágosabb Elméi…)

A kommunikációs kísérlet sikeres volt (naná!). Az idegen entitások közölték, hogy szándékukban áll a közel két évtizeddel korábban magukkal vitt Orbán Viktort visszahozni a Földre. Arra kérték a Blog Szerkesztőségét, hogy tevőlegesen vegyen részt az aktusban. Természetesen beleegyeztünk…

Hamarosan le is szállt az űrhajó, melyből néhány szokatlan megjelenésű alak szállt ki. Érdeklődésünkre, hogy t. i. miért vitték annak idején magukkal Orbánt és ha már egyszer elvitték a francba, most miért hozzák vissza, azt válaszolták, hogy – mint annyi más idegennek – nekik is erre a tejjel-mézzel folyó Kárpát-medencei 93.000 km2-re fájt a foguk és úgy látták, hogy ha az országot egy akkora Szellemi Fárosz fogja hamarosan vezetni, mint Orbán Viktor, akkor semmi esélyük a megszerzésére… Ezért úgy döntöttek, hogy elrabolják őt és helyette egy saját fejlesztésű cyborgot (T-800-as modell), ezúttal a magyarság tönkretételére programozva (ún. „Trianondroid”) juttatnak a helyére.

Az akció pontos ideje a dimenziók közötti ugrás miatt nem definiálható, de valamikor az Antall-kormány vége felé történt meg. A Trianondroid-Cyborg működése hamarosan nyilvánvalóvá vált: személycserék és irányváltás a Fideszben, a párt és vezetője eltolódása a jobboldalra… Az 1. Orbán- (valójában: Cyborg-)kormány idején a Hasonmás még csupán alapüzemmódban működött, mivel akkortájt elegendőnek ítélte feladata elvégzéséhez, Magyarország szétzüllesztéséhez, ha kormányába emeli Torgyán Józsefet – azonban különféle véletlenek és gravitációs téridő-torzulások következtében az első kísérlet nem volt sikeres… 2002-től kezdve a Cyborg fokozta aktivitását, majd 2006 őszétől bekapcsolta Totális Tagadás Programját… Az eredmény: a célterületen élő populáción teljes zavar lett úrrá, amelyet kihasználva a Cyborg átvette az irányítást…

Azonban az Idegenek számításaiba hiba csúszott: nem gondoltak azzal, hogy az immár teljes túlterheléssel működő Cyborg lassan bármiféle civilizált életre alkalmatlanná teszi a Kárpát-medencét. Ekkor vetődött fel, hogy az egész Magyarország-megszállás terv katasztrofális melléfogás, a Cyborgot le kell állítani és az elrabolt eredeti Orbánt haza kell juttatni!

Az utolsó érv az volt, amikor a Birodalmi Nagytanácsban már az eredeti elrablás-ötlet szellemi atyja, Darth Wader Nagyúr is zokogva javasolt, hogy az egészet csinálják vissza, mondván, hogy rettenetes, amit a Cyborg művel és semmiképp sem szeretné, ha őt a Kurucinfón magyarellenességgel vádolnák meg. Végül megszületett a döntés: Orbán Viktort felébresztették a hibernálásból, felrakták a leggyorsabb birodalmi cirkálóra és feltűnés nélkül visszahozták a Földre…

…Most itt van, a Szerkesztőségben, lassan ocsúdik a kábulatból, épp motyog valamit a liberális polgári demokrácia alapértékeiről… Arra kérjük a Fidesz illetékeseit, hogy vegyék át őt és a Köztársasági Őrezreddel szállíttassák át a Parlamentbe, hogy végre elfoglalhassa méltó helyét, az ország miniszterelnöki székét.

A Cyborgot pedig, ígéretükhöz híven, az UFO-k a csere pillanatában egy halálos lézersugárral deaktiválni és annihilálni fogják…

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr362186221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Greg C. 2010.07.31. 12:34:43

Hát...nem is tudom. Ha megnézem Orbán Urat (!) és nem a józan eszemre hallgatok, akkor elhiszem.
süti beállítások módosítása