Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke életének 68. évében önkezével vetett véget közéletének. Holtteste most itt fekszik közprédára kiterítve – boncoljuk hát fel és lássuk, mi okozta halálát! Miféle lelki történések állnak az önkezűség hátterében?
…Mielőtt felnyitnánk a testet, nézzük előbb: hogyan is nyírhatja ki magát egy köztársasági elnök, egy meggyőződéses demokrata? Szó sincs arról, hogy egy olyan elméleti ember, mint Sólyom, kötelet, nagykést, vagy esetleg pisztolyt ragadna (Teleki Pált ezek szerint más fából faragták). Sólyom az önmagára nézvést legveszélyesebb, legélesebb fegyverrel: antidemokraták hatalomba segítésével hajtotta végre tettét. Antidemokratákéval, akiknek aztán a legkevésbé egy demokratára van szükségük az elnöki pozícióban, egy olyan emberre, aki önjáró is ráadásul. És "Antiék" kegyetlen állatfaj: evolúciós forradalmuk során, amelyben igyekeznek meghódítani minden belakható élőhelyet és megszerezni további fajgyarapodásuk céljára minden elérhető erőforrást, kiirtanak maguk körül minden olyan „tényezőt”, amely-aki a faj korlátlan terjeszkedésének útjában áll…
Sólyom Lászlót most nagy létszámú siratókórus búcsúztatja, daluk így szól: „független volt”, „következetesen tartotta magát az Alkotmány betűjéhez”, „nem alkudozott”, „belső meggyőződésének megfelelően elnökösködött”… meg ilyenek. Azt is eldalolja ez a kórus, hogy a FIDESZ és Orbán hatalommal kapcsolatos koncepciójába nem illett bele egy független elnök, ezért volt eleve nulla esélye arra, hogy túlélje a parlamenti hatalomváltást. Tragikus alakká vált, egyesek szemében még afféle „alkotmányos mártírrá" is magasztosult – „holtában” sokkal nagyobbnak tűnik, mint „életében”…
…De mi most tessékeljük ki a siratókat és kezdjük el feltárni a tetemet!
A boncolás során két anatómiai képletre kell koncentrálnunk: az agyra és a szívre. Az előbbi tartalmazza az alkotmányjogászi szakmai meggyőződést és a demokrata önképet, az utóbbi pedig a magyarságtudatot.
Sólyom László egész életében elméleti ember volt – mondhatnám talán azt is, hogy doktriner. Nem volt érzéke ahhoz, hogy lássa: elméletileg helyes döntései a gyakorlatban éppen szándékaival és ízlésével ellentétes helyzetet teremtenek. Elméletileg helyes volt egy társadalmi támogatottságában megingott kormány távozását kívánatosnak tartani – minden erős demokratikus mentalitással rendelkező társadalomban ez a követendő út – ám a gyakorlatban, egy gyenge, nem kellően fejlett demokrata mentalitás esetén egy ilyen helyzet egyenesen vezet a populista erők hatalomba szavazásához. És ha ez megtörténik – mint ahogy meg is történt – az új erőnek a legkevésbé sem lesz szüksége egy Sólyom-féle nyakas demokratára, az „okvetetlenkedéseivel” együtt! Megy a levesbe…
Igen: ő ”végzett magával”. Lássuk azt, hogy ha ő nem értelmezi „belső meggyőződése” szerint néhány esetben az Alkotmányt és ha nem enged teret ezek alapján egyébként egyértelműen alkotmányellenes dolgoknak, akkor nem valószínű, hogy olyan mértékben tudott volna előbb szellemi-emocionális, majd tényleges hatalmi teret nyerni az az erő, mely most, a híres 2/3-a birtokában kinyírhatta őt (is)!
Ő értelmezte konzekvensen és permanensen úgy az Alkotmányt, hogy az mindig egyfelé lejtő pályát hozzon létre. Tette ezt azért, mert benne is működött a zsigeri antikommunizmus – ami elég nagy szégyen egy ilyen kvalifikált embertől! Természetesen szerintem is „minimum ízléstelen” volt az, ahogy a szocialisták viselkedtek, ahogy kiérleletlen ötletekkel rohamozták hétről hétre a társadalmat – és ahogy loptak közben. Ezek a szép tulajdonságok azonban egyaránt jellemzőek a magyar bal- és jobboldalra. Hiába húzta a szíve Sólyom Lászlót az „úriemberekhez és polgárokhoz”, attól azok még ugyanolyan cégéres gazemberek, mint szoclib kollégáik.
Nem fogta fel, hogy Magyarország még csak papíron demokrácia: még nincs elegendő számú jól funkcionáló demokrata ahhoz, hogy az ő elméletileg helyes elképzelései működjenek. Magyarországon azért vezetett szükségszerűen „öngyilkossághoz” egy karakán, demokrata elnök számára mindaz, amit ő tett, mert nem létezett a levitézlett, erkölcsileg elzüllött ballib oldallal szemben egy valóban klasszikus értelemben demokrata jobboldal. Akikbe ő bele akarta látni ezt, azoknak valójában semmi közük sincs ehhez: akik olvassák Blogunkat, jól tudják, miért…
Egyébként sajátos íz vegyült Sólyom demokráciaképébe is: a magyar nacionalizmus egyfelől, antikommunizmusa másfelől úgy hatott rá, hogy legalábbis „lelassította” fellépését a szerveződő és erősödő szélsőjobboldallal szemben és meglehetősen lanyhává is tette azt. Amikor pl. az ablaka alatt sorakozott és esküdött fel a Gárda, nem állt ki az erkélyre és nem küldte onnan őket a fenébe… Pedig megtehette volna! Persze csak a gyakorlatban, mert elméletben nem lehet fasisztákat szétzavarni…
Aztán: amikor idén márciusban a Nagyítás c. FIDESZ-bérlap címoldaláról harsogta (nagyon is a gyakorlatban!) Orbán, hogy ő biza’ két évtizedre ki akar iktatni itten mindenféle ellene törő konkurenciát, akkor nem szólalt meg Sólyom, nem mondta azt, hogy „Honfitársaim! Alkotmányjogi könyveim azt mondják itt nekem, hogy amiről ezek dumálnak, az minden, csak nem demokrácia!” A köztársasági elnök kötelessége az Alkotmány, a Demokrácia és a Köztársaság védelme. Sólyom azonban „dialektikusan” úgy gondolkodott, hogy „az ellenségem ellensége a barátom”: ha meggyőződésem az, hogy a ballib oldal illegitim, akkor a legitimitás helyreállításához az ellenzék hatalomra jutása kell. Szegény feje nem vette észre, hogy az a bizonyos ellenzék meg már akkor illegitimmé tette magát a demokrácia mezején, mielőtt hatalomhoz jutott volna!
Keveredett hát Sólyomban a demokrata, az úriember, a polgár és a magyar… És részben elméletiessége, részben neveltetéséből és életútjából adódó mentalitása megakadályozta abban, hogy objektíven vethessen számot tettei valóságos hatásaival és következményeivel.
Ami a magyarsággal való viszonyát illeti, Sólyom László egy avítt és erősen elméleti ízű magyarországképpel rendelkezett, amelynek kevés köze van a valósághoz - ez élt a lelkében. Utódja, Schmitt Pál hírhedett szavaival írhatnám le: azt szerette volna, ha a mai fiatalok internetezés helyett tárogatóznának. Az a Magyarország már nem létezik, amelyben ő gondolkozott. Megjegyzem: soha nem is létezett – jó lenne ezt felfogni minden konzervatívnak! Nem gondolt arra sem, hogy minden új generáció saját világot épít (manapság, mert pl. a középkorban nem így volt). És nem értette azt, hogy egy államférfinak a változásra mint erőforrásra és lehetőségre kell gondolnia, mert éppen a változás teremt lehetőséget arra, hogy MÉG JOBB világot hozhassunk létre és ne csak ismételgessük a korábbi generációk vergődéseit. És ezért nem mert maga egy progresszív irányzat élére állni, ezért nem lett elindítója egy folyamatnak, mely létrehozta volna a valódi, korszerű magyar progresszív politikai erőt. Pedig modernitás nélkül elképzelhetetlen egy erős és fejlődő társadalom – egy erős és fejlődő Magyarország sem!
…Természetesen eszével sokat felfogott ő is a megváltozott világból – de az embert ugye alapvetően a szíve vezérli. Szimpátiái és illúziói sokszor – és gyakran célszerűtlenül – határozzák meg lépései irányát; ezt láttuk működni Sólyomnál is.
Sólyom László élete és halála szolgáljon tanulságul mindannyiunknak: a most hatalomra kerülteket szolgálók csak addig lesznek használatban, amíg azt a FIDESZ és Orbán érdekei kívánják, de abban a pillanatban, ahogy ez megváltozik, máris veszteséglistára fognak kerülni! Ha egy köztársasági elnökkel megesett ez, akkor mire számíthatunk mi, egyszerű, senkiházi alattvalók? Nem érdemes tehát kollaborálni!
Végül most, hogy ismerjük a halál okát és az öngyilkosság technikáját, fel kell tennünk még egy kérdést a Nagy Halottal kapcsolatban: van-e feltámadás? Költözhet-e új élet a testbe, amely élet szolgálhatná még azt a valóságos Magyarországot, amelytől oly távol politizált „elnöki életében”? Van, lehetséges feltámadás – de csak akkor, ha az Eltávozott most bolyongó lelke megérti, hogy nem azt kell tennie, amit lelke és alkotmányjogászi hite sugall, mert lám: ezek csak a „halálát” okozhatták – neki is, a magyar demokráciának is. Azt kell tennie, amit a valóság követel: nyíltan kimondani, hogy akik most vannak, azok (is) bitangok: semmi közük az általuk átvett köztársaság magasztos elveihez, a gyakorlatban pedig kontárok annak szakszerű üzemeltetéséhez. Sólyom Lászlónak volt egy ellenzéki korszaka, tehát nem is lesz neki szokatlan ez az új szerepkör. Elvégre ha Orbán visszatérhetett Kádárhoz, akkor Sólyom is visszatérhet a demokratikus ellenzékiségbe!
Elnök úr: várjuk! És akkor: „Fel! Támadunk!”
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek