Királyok.jpg

„Annyit mondok csak: eddig én fizettem. Most ki-ki hozza el házamhoz, amivel tartozik! Három napot adok. Három napot – nem többet!”

Mikszáth Kálmán: Kísértet Lublón, Kaszperek Mihály szavai - 1892

 

Mostanság százezrek morfondíroznak azon, hogy vajon elmenjenek-e szavazni az Összefogásra? Ők azok, akik leváltva és a hatalomból eltávolítva akarják látni a Fideszt, ám nem szeretnék hatalmon látni, pláne nem a saját szavazatukkal oda juttatni azokat a politikusokat, akik 2002 és 2010 között leszerepeltek és akik bizony azóta sem látszanak korábbi önmaguktól különbözni. Ezek a százezrek egyszerűen nem bíznak az MSZP-ben és annak klónjaiban és nem bíznak sem Mesterházyban, sem Gyurcsányban, de még Bajnaiban sem és nem hisznek abban, hogy sokkal polgáribb, átláthatóbb és lényegesen kevésbé korrupt politikai gyakorlatot folytatnának, mint amilyen a legutóbbi MSZP-vezette ciklusban volt jellemző.

Ezeket a százezreket az sem győzte meg az MSZP és általában a baloldal megújulásáról, hogy az Összefogásban – de a benne szövetkező pártokban is – számos olyan politikus van, akik a 2010-zel lezárult korszakban vagy még nem voltak ott az akkori kormányzópárt felsővezetésében, vagy olyan politikai szervezetekben politizáltak, amelyek kifejezetten a „Lehet más…!” ígéretével, az akkori MSZP-vel (is) szemben kezdtek politizálni, vagy éppenséggel még ott sem voltak a közpolitika porondján. Azért nem képesek ezek a ma az Összefogás pártjainak vezetésében szereplő személyek bizalmat generálni az Összefogással kapcsolatban, mert az Összefogás „törzse”, az MSZP ugyanazt a struktúrát és szellemiséget testesíti meg, amit éppen hogy megutáltak és az ország szempontjából haszontalannak ítéltek e százezrek… Az pedig nyilvánvaló, hogy az Összefogásban (sem a kampányban, sem pedig egy esetleges kormányzás esetén) nem Scheiring Gábor, vagy Szabó Tímea – noch dazu Kónya Péter - a megmondóemberek, hanem éppenséggel az MSZP „Nagy Háttéröregjeiből” és a Mesterházy-féle „ifjútörökökből” álló tisztátalan és kevésbé innovatív konglomerátum. Továbbá az is nyilvánvaló – ha már az innovativitásnál tartunk -, hogy ebben az Összefogásban (és tagszervezeteiben sem) nincs ott az ahhoz kellő szellemi erő, szervezni és vezetni tudás, szervezeti és munkakultúra, amely egy modern, az országot sikeressé tévő és mélyen demokrata szellemiségű politikai erőhöz kellene…

Így az Összefogásban nincs sem kezdeményezőkészség (amely híján nincs választási győzelem), sem konzekvens és konstruktív hozzáállás az ország dolgaihoz, sem az egész szövetséget átható és természetesnek tekintett tisztakezűség: zavaros és tehetségtelen bagázs benyomását keltik a valamennyire is megfontolt választókban.

Mindezek miatt sokan (a legtöbben) valamiféle „ízlésbeli”, vagy „filozófiai” kérdésként fogják fel azt a kérdést, hogy „Lehet-e, szabad-e és érdemes-e nekem ezekre szavazni?” – pedig ez a kérdés sem nem ízlésbeli, sem nem filozófiai: lehet ez egy egyszerű polgári jogi aktus is!

…Miről is van szó, amikor „polgári jogi aktust” említek?

A válasz egyszerű: akkor lehet támogatni az Összefogást a szavazatainkkal, ha ők, azaz az Összefogásban szereplő valamennyi párt és „frontvonalbeli” politikusaik egyfajta „társadalmi szerződésben” elkötelezik magukat arra, hogy transzparens és demokratikus, a közérdeket és nem a „state capture”-t szolgáló magyar köztársaságot hoznak létre a rájuk testált hatalom birtokában – éspedig egy megadott és vállalt határidőn belül!

Ennek a társadalmi szerződésnek kellően részletesnek kell lennie – általánosságokkal, lózungokkal próbálkozniuk sem érdemes, azzal csak még mélyebbre ásnék magukat. Konkrét, behajtható vállalásokat kell tartalmaznia, hogy aztán ne táncolhassanak vissza. De még maguk a mégoly részletes vállalások sem elegendőek: a megvalósítás lépéseit is tartalmaznia kell e nyilatkozatnak.

Célok, eszközök, algoritmus – és a nem teljesítés esetére vállalt lemondó nyilatkozat: így lehet teljes és megfontolandó egy efféle ajánlat.

…De hogy segítsük az Összefogást, alább részletesen le is írjuk, mit kell „ígérniük és fogadniuk” ahhoz, hogy mi hajlandóak legyünk egy x-et tenni melléjük április 6-án, kiiktatva a „Támogassam vagy maradjak otthon?” meddő elvi vitáját. Íme:

  1. Az új Országgyűlés első aktusaként kihirdetjük a jelenlegi Alaptörvény érvénytelenségét – mivel az illegitim módon jött létre. Az új Országgyűlés és az újonnan megalakult kormány minden törvényes eszközével élni fog annak érdekében, hogy a jelenlegi Alaptörvény érvényben tartásában érdekelt, azt az országra kényszerítő politikai erők az állam elleni tevékenységüket ne folytathassák. Haladéktalanul megkezdjük egy új, demokratikus és az Európai Uniós tagságunknak megfelelő, XXI. századi szemléletű alkotmány összeállítását, azt társadalmi vitára, végül népszavazásra bocsátjuk.

  2. Törvényt alkotunk a magyar állam és az önkormányzatok átláthatóságáról, általános alapelvként bevezetve a teljes nyilvánosságot. Minden olyan adat, információ, szerződés, pályázat, szakmai előkészítő anyag és elszámolás nyilvános adatnak minősül és bármely magyar állampolgár, vagy Magyarország területén törvényesen működő szervezet által korlátozások nélkül kikérhető és nyilvánosságra hozható, amely az állam, vagy az önkormányzatok, illetve központi, vagy önkormányzati költségvetésből gazdálkodó, vagy az Európai Unió által finanszírozott, vagy ilyen forrásokat (is) felhasználó szervezet, intézmény gazdálkodásával, vagy annak belső szervezeti rendjével kapcsolatos, illetve részben vagy egészben központi, vagy önkormányzati költségvetésből, megvalósult, vagy tervezett beruházással van összefüggésben. Nem lehet üzleti titokra hivatkozva megtagadni semmiféle olyan adathoz, információhoz való állampolgári hozzáférést, amely részben vagy egészben központi, vagy önkormányzati költségvetésből, vagy az Európai Unió által finanszírozottan megvalósult, vagy tervezett beruházással kapcsolatos. (Ez nem vonatkozik a közbeszerzések során a kiíró szervhez beadott, de még el nem bírált pályázati dokumentációkra.) A minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény hatálya alá tartozó, illetve e törvényre hivatkozással minősített információ minősítés bármely magyar állampolgár vagy Magyarország területén törvényesen működő szervezet által bíróság előtt megtámadható. Jogerős, a minősítés indokolatlanságát megállapító ítélet esetén a minősítés automatikusan megszűnik és az információ szabadon megismerhető és nyilvánosságra hozható.

  3. Törvényben rögzítjük, hogy egyetlen személy sem választható meg Magyarország köztársasági elnökének, vagy miniszterelnökének, vagy a Magyar Országgyűlés elnökének több mint két alkalommal, és egyetlen olyan személy sem választható meg egynél több esetben, aki már egyszer e pozíciók valamelyikét betöltötte, illetve két évnél hosszabb ideig valaki más helyett e jogkörök valamelyikével rendelkezett. Az a személy, aki e szabály értelmében már nem választható meg egyik felsorolt közjogi funkcióra sem, a továbbiakban már nem nevezhető ki, nem választható meg semmiféle egyéb állami, vagy önkormányzati pozícióba sem és nem lehet állami, vagy önkormányzati testület, szerv, intézmény, vagy a központi költségvetésből, önkormányzati költségvetésből, vagy az Európai Unió költségvetéséből támogatott, fenntartott szervezet, intézmény felsővezetője. Politikai tevékenységét és esetleges párttagságát be kell szüntetnie és nem lehet politikai szervezet által fenntartott szervezet, intézmény felsővezetője, vagy tanácsadója sem.

  4. Törvényt hozunk arról, hogy e törvény megszületését követő két négyéves országgyűlési ciklus idejére nem jelölhetők és választhatók meg országgyűlési, vagy önkormányzati képviselőnek és nem nevezhetők ki semmiféle állami, kormányzati, vagy önkormányzati testület, szerv, intézmény felsővezetői posztjaira mindazon magyar állampolgárok akik vezetői voltak az MSZMP-nek, vagy akik az MSZMP-hez köthető háttérintézményekben vezető pozíciókat töltöttek be, vagy akik részt vettek-vesznek a közhatalom monopolizálásában, vagy irányítottak ilyen célú tevékenységet, folyamatot, vagy akik részt vettek-vesznek a demokratikus jogok korlátozására irányuló, vagy e jogok gyakorlását nehezítő, megakadályozó tevékenységben, vagy irányították azt.

  5. Törvénybe iktatjuk, hogy a politika- és pártfinanszírozás tejesen transzparenssé tétele érdekében két teljes parlamenti ciklusra kiiktatjuk a közvetlen politikafinanszírozásból a magánforrásokat. A magyar közélet demokratizálására és a közérdekű politika önkéntes finanszírozására szánt pénzt egy központi pénzalapba bárki befizetheti, ám az ilyen befizetéseknél a befizetés pillanatában az összeg anonimmé válik: a befizető elveszíti a befolyását a pénz felett – így azon nem is vásárolhat befolyást! Az említett kétciklusnyi időre áttérünk a csak központi költségvetési forrásokból (ill. ezek kiegészítéseként az előbb említett központi pénzalapból) normatív módon finanszírozott pártok rendszerére.

  6. A 2-5. pontokban vállalt kötelezettségeinknek az új Országgyűlés megalapulását követő fél éven belül eleget teszünk – ha ezt nem teljesítjük, akkor automatikusan érvénybe lépnek azok a parlamenti mandátumainkról lemondó nyilatkozatok, amelyeket a mandátumaink átvételekor közjegyzői letétbe helyzetünk.

 

…Ez az a szerződési ajánlat, amelyet mi – akik eddig és ezután is „fizetjük a számlát” – elvárunk: ezt kell az Összefogásnak „elhoznia a házunkhoz”, a szavazatainkért cserébe. És erre mi sem adhatunk sokkal több időt, mint a felvezető idézetben Kaszperek Mihály – hiszen összesen van még 47 nap a választásig!

Három napot adunk. Három napot – nem többet! Ha van akarat, ennyi elég!

…Ha meg nincs, akkor megteremtjük mi magunk, magyar állampolgárok, e politikai kereteket és alapszabályokat – mivel mindehhez megvannak a szükséges eszközeink! (…Az Összefogás pedig kampányoljon tripla rezsicsökkentéssel – vagy az örök élettel!)

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr565823207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2014.02.20. 06:40:48

Nyitott kapukat döngetel,nem kis szégyen.

nevetőharmadik 2014.02.20. 08:00:31

@toportyánzsóti: Miért? Ezek közül melyik adott? És azt is vedd figyelembe, hogy a 6. pont nélkül az első öt üres szó csupán. Nincs itt még nyitva semmi.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 08:16:42

"Az új Országgyűlés első aktusaként kihirdetjük a jelenlegi Alaptörvény érvénytelenségét – mivel az illegitim módon jött létre."

Ehhez kétharmad kell. S nem illegitim módon jött létre az új alkotmány.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 08:17:35

"Törvényben rögzítjük, hogy egyetlen személy sem választható meg Magyarország köztársasági elnökének, vagy miniszterelnökének, vagy a Magyar Országgyűlés elnökének több mint két alkalommal, és egyetlen olyan személy sem választható meg egynél több esetben, aki már egyszer e pozíciók valamelyikét betöltötte, illetve két évnél hosszabb ideig valaki más helyett e jogkörök valamelyikével rendelkezett."

Parlametáris köztársaságokban ez abszolút szokatlan, s felesleges is.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 08:18:32

"Törvényt hozunk arról, hogy e törvény megszületését követő két négyéves országgyűlési ciklus idejére nem jelölhetők és választhatók meg országgyűlési, vagy önkormányzati képviselőnek és nem nevezhetők ki semmiféle állami, kormányzati, vagy önkormányzati testület, szerv, intézmény felsővezetői posztjaira mindazon magyar állampolgárok akik vezetői voltak az MSZMP-nek, vagy akik az MSZMP-hez köthető háttérintézményekben vezető pozíciókat töltöttek be, vagy akik részt vettek-vesznek a közhatalom monopolizálásában, vagy irányítottak ilyen célú tevékenységet, folyamatot, vagy akik részt vettek-vesznek a demokratikus jogok korlátozására irányuló, vagy e jogok gyakorlását nehezítő, megakadályozó tevékenységben, vagy irányították azt."

Alkotmányellenes és felesleegs. 25 évvel a bukása után akarsz a kommunizmus ellen harcolni?

Négyes_ 2014.02.20. 08:21:16

... Hát fiúk erre aztán biztos hanyatt - homlok rohannak teljesíteni a kéréseiteket.
- Új Alkotmány (az Összefogás is ezt akarja)
- Szerződések nyilvánossága (ez most is így van, csak a Fidesz nem tartja be)
- Nem lehet senkit kettőnél többször újraválasztani (ebben mondjuk van ráció, de Orbán akkor is irányítani tudta a hazai politikát, mikor szinte semmilyen komoly tisztséget nem viselt)
- Nem lehet képviselő volt MSZMP tag. (ez már paranoia srácok. Én például sajna voltam KISZ tag is, ahogy sok százezer hozzám hasonló 40 -es, akkor már húzzuk le magunkat a WC -n?)
- Nem lehetséges a közvetlen pártfinanszírozás (mindenütt működik pedig. Attól, hogy valakit konyhakéssel szúrnak le valahol az országban, betiltjuk a konyhakések használatát?)
... És adtok: három napot az aláírására. Micsoda nagyvonalúság. És a komolyabb program javaslataitok hol vannak?

danyielsztájn 2014.02.20. 08:55:38

Ezek szerint marad a távolmaradás.
Vagy az üresen hagyott szavazólap.

Filmelemző_ · filmelemzoiro.blog.hu 2014.02.20. 09:22:23

Az, aki távol marad a választásoktól, vagy üres (érvénytelen) szavazólapot ad be április 6 -án, az valójában Orbán Viktort és rendszerét fogja támogatni! Az effajta infantilis és felelőtlen választói viselkedés a "betanított" Fidesznyik droid-seregét hozza helyzetbe, mely arra számít, hogy 65% alatti részvétellel és érvénytelen szavazatokkal simán megszerezheti újra a 2/3 -ot. Annak birtokában pedig 2018 -ig folytathatja rombolását, és közben a választói szabályok tovább alakításával 2018 -as választásokra is bebiztosíthatja győzelmét! Aki ehhez asszisztál az ne nevezze magát demokratának!

danyielsztájn 2014.02.20. 09:52:42

@Expertus: Van olyan demokratikus ország Európában, amelyben hagyománya van az ilyen típusú szavazásnak.
Egyébként értem a logikádat, infantilis vagyok, de akkor sem látom a lehetőségét, hogy bármi is változhatna április 6-án.
Szerinted az Összefogás aláírná ezt az ígéretet és vállalást?

Cincinnatus 2014.02.20. 10:03:28

@Existimator:

Az új alkotmányt ugyan „akarja” az Összefogás – de ez az akarat nagyon lanyha és koncepció sincs arra, hogy ezt miképp tegyék meg. Annyi van, hogy „biztosan kétharmadunk lesz!” – de arra nem is gondolnak, hogy (ellentétben Birca fenti kommentjével) az egész Alaptörvény illegitim. (Erről többször írtunk itt, hogy miért – csak be kell írni a keresőnkbe az „alaptörvény” szót és dől az indoklás!) És persze arra sincs koncepciójuk, hogy miképpen akadályozzák meg azt, hogy az Alaptörvény érvénytelenítése után a Fidesz azt tegye, mint ami most Ukrajnában folyik. (Nota bene: ott is maffiák harca áll a látszólag „népakaratnak” feltüntetett dolog hátterében – és a Fidesznek sem „a magyar szabadság” lenne a célja, hanem csak a saját maffiahatalma…) Azt is leírtuk már az Így győzd le a Fideszt! c. posztunkban, hogy mit és hogyan kell majd tenni ez ellen.

Szerződések nyilvánossága: Olvass csak bele az információszabadságról szóló, 2013 nyarán módosított törvénybe – és meg fogsz lepődni!:-)

Arra is van „arkánum a patikában”, hogy Orbán nem tudja a háttérből akkor is irányítani a dolgokat, ha semmiféle formális pozíciója nincs – ehhez még csak nem is szükséges valami rafinált törvény. Elég a lélektan működése: a nem formalizált hatalom automatikusan erodálódik, azaz elkerülhetetlenül beindul a „valódi” vezetésért az utódlási harc. Ez pedig szétszaggatja az informális hatalmi hálót (is). Minden olyan esetben megtörténik ez, amikor valami külsődleges erő nem támogatja a látszólag visszavonult vezetőt hatalma megtartásában – és Magyarország esetében nem létezik ilyen erő. (Aki most esetleg Oroszországnak azon korszakára, amelyben Putyin nem volt elnök, az több dologban is téved:
• Putyinnak volt formális hatalmi pozíciója: miniszterelnök – amely posztot előzetesen természetesen alkotmányosan megerősített.
• Oroszország, mint szénhidrogén-nagyhatalom, bőven profitált éppen azokban az években a jelentős világpiaci áremelkedésből, így az oligarchátus telezabálhatta magát – ami stabilizálta Putyint.)
MSZMP-tagság: A pontos olvasással sok kérdést el lehetne kerülni… Nem az áll a szövegben, hogy „az MSZMP-tagok”, hanem az, hogy „…akik vezetői voltak az MSZMP-nek, vagy akik az MSZMP-hez köthető háttérintézményekben vezető pozíciókat töltöttek be, vagy akik részt vettek-vesznek a közhatalom monopolizálásában, vagy irányítottak ilyen célú tevékenységet, folyamatot, vagy akik részt vettek-vesznek a demokratikus jogok korlátozására irányuló, vagy e jogok gyakorlását nehezítő, megakadályozó tevékenységben, vagy irányították azt.” Vagyis: senki sem törekszik arra (ép ésszel), hogy „minden volt MSZMP-tagot” eltiltson két ciklusra. (Pláne nem a volt KISZ-tagokat – úgyhogy nyugi: lehetsz miniszterelnök!) És: ha még figyelmesebben olvasol, akkor a szövegben bizony jelen idejű alakok is vannak!:-) A javaslat célja ui. nem a „kommunistavadászat”, hanem az, hogy antidemokratikus, hegemonisztikus hatalmi elképzelésekkel a fejükben szaladgálók ugyan, ne vezessenek már (elvileg) a demokráciára alapozott köztársaságot! Akikről már bebizonyosodott a múltjukban, az eddigi politikai pályájukon, hogy „nem tűrik a konkurenciát”, azok most két körből kimaradnak… Ez nem „önkény”, hanem csupán a demokratizmus jogos önvédelme: másként kell demokratának lenni és demokráciát csinálni Svédországban és másként egy friss, ráadásul éppen jól megtiport demokratikus palánta-államban!

Pártfinanszírozás és konyhakés: nem a kést tiltjuk be általában, hanem csupán azt, hogy gyilkoljanak vele. A politikát lehet támogatni, csak épp befolyást ne lehessen vásárolni politikai befolyást, ne lehessen „holdudvarokat” építeni.

Három nap: Ugyan miért ne lenne ennyi elég nekik? Hiszen mióta az eszem tudom, erről, ezekről beszélnek, hogy ők mennyire ezt akarják!:-) …Vagy mégseee? […Egyébként nincsenek illúzióink: persze hogy jól tudjuk, hogy nem akarnak ilyen magyar államot és politikai struktúrákat! Ősszel volt már egy ehhez hasonló „felszólító levél”, az 1000 A Mi Hazánk blogtól (www.hafr.blog.hu): névvel-címmel el is lett küldve az összes ellenzéki demokratikus párt vezetőinek – még csak nem is reagáltak rá!:-) Pedig az egyetlen truváj, amivel egyszeriben érdekessé tudnák tenni magukat, épp egy efféle lépés lenne…]

Cincinnatus 2014.02.20. 10:18:24

@maxval a gondolkodó birca:

1. Nem kell kétharmad hozzá: ui. éppen a kétharmaddal visszaélve, exlex módon, az alkotmányosságot kiiktatva jött létre. Részletes indoklásunkat olvashattad már – írd be a blog keresőjébe az „alaptörvény” szót és megtalálod ezeket!

2. „Parlamentáris köztársaságokban ez abszolút szokatlan, s felesleges is.”: nem az, hiszen pl. az USA alkotmányában is szerepel, 1951 óta. [Azzal meg nehogy elő merj jönni, hogy „Az USA nem parlamentáris, hanem prezidenciális demokrácia!”, mert bizony mondom néked, destruálásért és „notórius hülyeségért” nyakon váglak!:-)]

3. „Alkotmányellenes és felesleges. 25 évvel a bukása után akarsz a kommunizmus ellen harcolni?”:
a. Nem ellentétes az alkotmányossággal az, hogy egyesek választhatóságát korlátozzuk, ha magatartásukkal korábbi tetteikkel erre okot adtak – ld. pl. bűnözők, elmebetegek. Döntsd el te magad, hogy a hatalommániások melyik csoportba sorolod!:-)
b. A fene se akar a kommunizmus ellen harcolni – az antidemokratizmus ellen kell harcolni! Olvasd csak el alaposan a szöveget: ott van a jelen idő is benne!

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 10:21:10

@Cincinnatus:

"Nem kell kétharmad hozzá: ui. éppen a kétharmaddal visszaélve, exlex módon, az alkotmányosságot kiiktatva jött létre. Részletes indoklásunkat olvashattad már – írd be a blog keresőjébe az „alaptörvény” szót és megtalálod ezeket!"

Az indoklás teljesen fals. Nem volt exlex, sem alkotmányosság kiiktatása. Az új alkotmány a hatályos szabályok szerint lett meghozva.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 10:22:19

@Cincinnatus:

"Azzal meg nehogy elő merj jönni, hogy „Az USA nem parlamentáris, hanem prezidenciális demokrácia!”, mert bizony mondom néked, destruálásért és „notórius hülyeségért” nyakon váglak!:"

Pedig ez a lényeg. Parlamentáris köztársaságban nem szokás a kormányfői mandátumok időbeli korlátozása.

Cincinnatus 2014.02.20. 10:30:33

@maxval a gondolkodó birca: A hatályos szabálok betartása jogállamban csupán szükséges, de korántsem elégséges feltétele egy törvény, vagy pláne egy új alkotmány legitimitásának. A létrehozott, de nem a jogállamot védő, vagy azt tovább erősítő törvények megszüntethetőségét pedig a Radbruch-elv már kellően leírta és megindokolta. Szélsőséges, de életszerű példa: a Felhatalmazási törvény Németországban az akkori szabályok betartásával született meg - ám hogy az mennyire ilegitim volt, mind önmagában, mind pedig következményeiben, pl. a Nürnbergi törvények jól mutatják! A mai magyar Alaptörvény és a ráépülő sarkalatos törvények által kialakított jogrend is éppen így és ezért illegitim, mind önmagában véve, mind pedig következményei okán.

...Szóval: ne csak a törvényeket nézd, ha legitimitásról-illegitimitásról gondolkodsz és ítélsz, hanem a törvények összefüggséeit és azt is, hogy jogállamban a törvények a jogállamot védik - a jogállam szűkítése és gyengítése pedig semmiképp sem nevezhető a jogállam védelmének.

Cincinnatus 2014.02.20. 10:36:31

@maxval a gondolkodó birca: A parlamentáris köztársasgo alapvetően két csoportra oszlanak:
- Stabil, immanens demokráciákra.
- Nemdemokratikus alapokon kialakított köztársaságokra.

Ez utóbbiak esetében nincsnek jelen a társadalomban azok a mentalitásban-polgériságban gyökerező fékek, amelyek eleve megakadályozzák egy hatalommonopólium létrehozását. Az "új demokráciák" politikai elitje éppen emiatt "feledkezik el" a hatalom korlátozásáról oly szívesen - és éppen emiatt szükségesek a stabil, immanens demokráciáj jogrendjében nem szereplő -. mert ott teljességgel felesleges - jogi akadályok. (Az USA-ban ennek ellenére - mondhatni, a biztonsg kedvééért - iktattá alkotmányba a kétciklusos szabályt, részben a roosevelizmust már "sokallók" kezdeményezésére...)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 10:39:11

@Cincinnatus:

Nem igazán alkalmazható itt a Radbruch elv, mivel egyetlen emberi jog sem sérült. Mi az az új alkotmányban, ami elvesz alapjogot?

Egyébként nekem sem tetszik az új alkotmány, de egy dolog a nemtetszés, más dolog a illegitimitás. A sárgaborsófőzelék sem tetszik, de nem gondolom, hogy tiltani kellene fogyasztását.

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2014.02.20. 10:50:15

Miért csak a bukott, lejáratódottjobb meg bal oldalban lehet gondolkozni?

Váltsál zöldre, hajrá LMP!

laci_52 2014.02.20. 10:55:20

@El kell menned szavazni, nehogy kétharmad legyen!: Én tudok április 6-ra még egy lehetőséget az általad említetteken, az otthon maradáson és az érvénytelen szavazaton kívül ,amit nem említettél...

Cincinnatus 2014.02.20. 10:57:56

@maxval a gondolkodó birca: A Radbruch-elv nem scak akkor alkalmazható, ha "alapjogok" sérülnek. Akkor is elő lehet és kell is venni, ha olyan jogrendszer alakult ki, amely mint rendszer korlátozza az egyéni és közszabadságot.
...De írok neked néhány, az új Alaptörvény okán megvalósuló alapjog-korlátozód)ást:
- Az új Alaptörvény több, a korábbi alkotmányban garantált dologra csupán "törekszik" - mároedig "garantálni" vagy csupán "törekedni rá" egyértelmű jogvesztést jelent.
- Megszűnt az actio popularis - ami az egyéni alapjogok szerves elemét képezte az előző alkotmányban.
- Jogállamban az információszabadság és az állam transzparenciája is alapjog - ezt az Alaptörvényre épülő új informáciszabadság-törvény a korábbihoz képest erősen korlátozza.
- A népszavazás-kezdeményezések lehetőségét a korábbiakhoz képest radikálisan szűkítették.
- Alapjogot (a lelkiismereti és véleményszabadsádot) sért a kereszténység bealkotmányozása egy oylan társadalomban, ahol az emberek jelentős hányada nem vallásos meggyőződésű.
- Alapjogot - éspedig a népfelség elvét - sérti az, hogy bealkotmányoztak számos, addig az aktuálisan választott országgyűlés és kormányok kompetenciájába tartozó témát (pl. kötségvetési tárgyúakat). Ez úgy sérti a népfelség elvét, hogy a nép hiába választ másik politikai és gazdasági koncepciót többséggel, az "kötve lesz" a mostani - akár az "unortodox" - szabályokhoz. Így nem érvényesülhet a választásokon keresztül a népakarat.

...Mongyam még?:-)

Cincinnatus 2014.02.20. 10:59:23

@laci_52:

A Jobbikot? Hm... Olvastad a programjukat? Szerintem annál gyorsabban államcsődöt még Matolcsy se tudna előidézni!:-)))

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 11:01:55

@Cincinnatus:

Nem, Radbruch nem egy univerzális csodaszer. A te logikád alapján minden ellenzék felhozhatná a parlamenti többség minden döntésekor. Ez abszurdum. Radbruch nem erről szól.

Sexual Harassment Panda 2014.02.20. 11:04:16

@Cincinnatus: es te ugy gondolod, van realis esely levaltani a fidesz-kdnp-jobbik triot?
Szerintem te nem allsz 2 labbal a foldon.

Cincinnatus 2014.02.20. 11:06:12

@maxval a gondolkodó birca: Dehogy hozhatná fel! Csak akkor, ha egy demokratikus jog nyilvánvalóan ("matematikailag kimutathatóan") sérül. Mármost, az Alaptörvényről valóban számszerűen is kimutatható, hogy mennyivel kevésbé vannak "darabszám szerint" jogok garantálva és azokkal mennyivel nehezebb - és bizony drágább is! - élni, mint előzőleg.

Amúgy szeretünk veled vitázni!:-)

Csetepaté márki 2014.02.20. 11:06:55

"Törvényben rögzítjük, hogy egyetlen személy sem választható meg Magyarország ... miniszterelnökének... több mint két alkalommal"

Ez a lényeg, a többi rizsa meg parasztvakítás.

Gera 2014.02.20. 11:08:12

Semmi szükség nincs az alkotmány ilyen megkérdőjelezhető legitimitású átírására, Orbánék választási rendszerében röhögve kétharmados többséghez lehet jutni, csak el kell nyerni az emberek szimpátiáját. Persze erre ez a díszes társulat képtelen, így inkább óbégatnak, hogy mennyire antidemokratikus itt minden.

Cincinnatus 2014.02.20. 11:09:36

@Sexual Harassment Panda: A poszt nem erről szól.

[...Az persze más kérdés, hogy vajon lehetséges-e olyan közjgi konstrukciót létrehozni a közvetlen demokrácia ezsközrendszerének bevetésével, amely mellett tkp. nagyjából mindegy is, hogy éppen ki kormányoz, mert nagyon nagy disznóságokat nem tud tenni. Ez utóbbiról lehet és kell is gondolkodnunk - mivel egyre inkább úgy látszik, hogy a "hagyományos magyar pártok" mezején játszva a bajok csak súlyosbodni fognak. De ismétlem: a poszt nem erről szól!]

dr kíváncsivagyok 2014.02.20. 11:11:52

@maxval a gondolkodó birca:
"Ehhez kétharmad kell. S nem illegitim módon jött létre az új alkotmány. "

Te barnanyelvu kretén...

Mióta legitim , ha EGYETLEN párt - meg ha 2/3- dal rendelkezik is !- ír SAJÁT MAGÁRA SZABOTT alaptorvényt ?????
Mit jelent az "Alkotmány" neked ?? Egy pártalapszabályt ????

dr kíváncsivagyok 2014.02.20. 11:14:05

@Gera:
Választási szabályokon csak a KOVETKEZO ciklusra vonatkozóan legitim változtatni !
Hallottál már errol,...barnanyelvu ?

Sexual Harassment Panda 2014.02.20. 11:17:06

@Cincinnatus: Sajnos nem tudunk objektivan brszelgetni, mert elfogult vagy az egyik oldallal szemben.
Az alkotmanyt mindket oldal ugy ertelmezi ahogyan szeretne, olyan dolgokat lat bele amilyet akar.
Ha valoban ennyire rettenetes az alkotmany, akkor az a szervezet amelyik buntethetne is, (EB) miert nem tett semmit?aggodtak egyet, es aztan lezartak az ugyet a mediatorvennyel es az igazsagszolgaltatassal egyutt.
azert can diktatura mert nem "mi" vagyunk hatalmon, es rajtunk kivul mindenki naci.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 11:18:51

@dr kíváncsivagyok:

Melyik szabály tiltja azt, hogy egy párt ezt megtehesse?

Gera 2014.02.20. 11:19:50

@dr kíváncsivagyok: Mi köze ennek a hozzászólásomhoz? Adott egy választási rendszer, most tökmindegy, hogy hogyan, ebben kell nyerni. Ezt a béna társulatot sajnos rühellik az emberek (teljes joggal) és ezért képtelenek erre, nem valami külső okokból. Így marad az óbégatás, miközben ugyanúgy beleállnának a földbe egy 2010-es szabályok szerint rendezett választáson is.

Gera 2014.02.20. 11:21:10

@dr kíváncsivagyok: Ja és még egy kulturált megjegyzés: anyádat barnanyelvűzd, faszfej.

Sexual Harassment Panda 2014.02.20. 11:22:43

@maxval a gondolkodó birca: nonszensz az egesz.a fidesz teljesen legitim modon jutott hatalomra, es legitim modon valtoztatta meg az alkotmanyt.
ezt a nemzetkozi kozvelemeny elismeri.
akik masik politikai oldalon allnak, azok szerint van diktatura es minden illegitim es csalas.
aki azt gondolja hogy a jelenlegi ellenzek megtori a fidesz/kdnp/jobbik hegemoniat az nem all a foldon 2 labbal.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 11:27:12

@Sexual Harassment Panda:

".a fidesz teljesen legitim modon jutott hatalomra"

Pontosan így igaz.

"es legitim modon valtoztatta meg az alkotmanyt"

Egyetértek.

Cincinnatus 2014.02.20. 11:30:30

@Sexual Harassment Panda:

Nem vagyok elfogult egyik oldallal szemben sem – hiszen (ha olvastad) a posztban épp az Összefogás tisztességességét kérdőjeleztem meg. Ha bíznák bennük, ugyan miért kellene kemény feltételeket szabni nekik – amikről egyébként tudjuk, hogy úgysem vállalják?:-)

Az Alaptörvénynél épp az a baj, hogy lehet „ízlés” (és persze érdekek) szerint értelmezni – márpedig egy alkotmány esetében ez a lehetőség épp azt igazolja, hogy az nem képes betölteni a funkcióját: a jogállam szilárd kereteinek meghatározását.

Az EB nem bírálhatja felül az egyes tagállamok alkotmányait, csupán azoknak az EU alapszerződésével ellentétes elemeit illetheti kritikával. (Ui. amikor az EU létrejött, senki sem gondolt arra, hogy lesznek olyan tagállamok, amelyekben hatalommonopolizáló célzatú kormányerők hegemón alkotmányozást fognak folytatni – így szankciókról sem gondoskodtak. Éppen ezért kezdeményezte 2013 márciusában a német, a finn, a holland és a dán külügyminiszter ennek megváltoztatását, új intézmények bevezetését az EU-ban.)

A médiatörvényt és az igazságszolgáltatással kapcsolatos törvényeket pedig a magyar parlament mind-mind megváltoztatta, éspedig az EU-s kritikáknak engedve. Nota bene: ezek egyike sem az Alaptörvényben szerepelt.

„Nácizmusról” nincs szó, mi itt a blogon ilyet soha le nem írtunk, nem is sugalltunk. [Ne keverj össze Szanyi Tiborral – nem is hasonlítunk egymásra! Gyurcsánnyal ugyan külsőleg egy kissé igen – de a beltartalom ott is egészen más!:-)] Arról azonban van szó – a posztban is -, hogy a transzparenciát és a jogállamiságot képviselő kormányra van szükség – és sem a jelenlegi nem ilyen, sem az Összefogásról nem áll módunkban „jelen állapotaiban” azt feltételezni, hogy meghaladná a szólamokban hirdetett tisztakezűséget.

Sexual Harassment Panda 2014.02.20. 11:33:13

@maxval a gondolkodó birca:
lehet nem egyeterteni a rendszerrel.ezzel nincs semmi baj.nincs olyan, hogy egy kormanynak mindenki orul es egyetert.
de hogy ne lenne legitim a jelenlegi vezetes, az orultseg.
azert illegitim, es azert diktatura, mert en a masik oldalra szavaztam.
miert ne lenne demokracia??
egy honap mulva mindenki elmondhatja amit akar.
Schiffer mondta jol, "ezer oka van annak hogy miert kell levaltani a rendszert, de az hogy illegitim, meg antidemokratikus, vagy antiszemita, nem igaz".
ekkor dontottem el hogy lmp re szavazok akkor is ha be se jutnak.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.02.20. 11:34:33

ezt a poszter komolyan gondolja? vagy ez a sokadik megfogalmazása a befogott orral/unicumos befolyásoltság alatt a posztkomcsikra történő szavazásnak? ("bár nem fogadtátok el a követeléseinket, de akkora demokraták vagyunk (miként ti is), hogy lekiismereti okokból mégis csak rátok szavazunk. mivel a követeléseinket nem fogadtátok el, a felelősség a tietek, a lelkiismeretünk tiszta.")
és komolyan gondolod, hogy egy ilyen programot a posztkomcsik valaha is aláírnának?

3.:
Adenauer 1949-63 (4x)
Kohl 1982-98 (4x)
Merkel asszony is a harmadik körnek fut neki.
Ha e három közül csak egy is lenne nekünk, úgy azt nem korlátozni kéne, hanem legalább 100 évig nemzetvezető-conducator-führer-pontifexmaximus-istencsászár-kedvesnapnak kinevezni, és felruházni azon joggal, hogy minden kérdésben egymaga döntsön. a parlamentet meg ki kéne hajtani vasraverve követ törni, hogy megfizessenek valamicskét tetteikért.

Vitéz.László 2014.02.20. 11:35:46

bűnözőkre nem szavazok !
nem adok biankó támogatást egyiknek se !

vagy esetleg átjelentkezek Horváth András körzetébe...

Lecsó75 2014.02.20. 11:36:24

Nem vagyok jogász, de szerintem a legális és a legitim nem ugyanaz. Valami lehet jogszerű, főleg akkor ha előtte én alkotok rá jogot, attól még nem biztos hogy legitim, elfogadható, vagy igazságos. Ezért is kell ezeket különválasztani, mert a két szempont különböző.
Pl.: egy társasházban 100 emberből 99 megszavazza a közgyűlésen, hogy holnaptól mindnen nap a maradék egy takarítja a lépcsőházat. Nem kétharmaddal született a döntés hanem 99/100-al, de ettől még én nem érzem igazságosnak.

A többség zsarnoksága is zsarnokság.

Cincinnatus 2014.02.20. 11:38:19

@maxval a gondolkodó birca:

Kérdés: lehet-e egy jogállamban legitimnek nevezni egy oylan hatalomra jutást, amely a választópolgárok tökéletes és szisztematikus, előre eltervezett félretájékoztatásán alapult? Tudod, a képviseleti demokrácia éppen azon az elven és gyakorlaton alapszik, hogy a választópolgárok az egyes aspiránsok által előre, világosan meghirtetett programok alapján adják oda a hatalmat - és ha az ígéret köszönőviszonyban sincs a megvalósulással, akkor nem történt más, mint a képviseleti demokrácia rendszerének felrúgása. Ez pedig nem legitim államgoji aktus! A Fidesz úgy kommunikált 2006 óta és úgy is hirdetett programot 2010 elején, hogy előre elhatározta: bármit megígér az alkotmányozó hatalom megszerzésének érdekében - hogy azzal aztután a maga javára élhessen. Aki olvasta Orbán 2009. szeptember eleji kötcsei beszédét, az tökéletesen tisztában lehetett ezzel. Ez még rosszabb volt, mint a Gyurcsány-féle "trükkök százai", ui. Gyurcsány nem tervezte, hogy a megszerzett (megtartott) hatalom birtokában "magánosítja és monopolizálja" majd a köztársaságot - ellentétben az Orbán által 2009-ben Kötcsén meghirtedett "centrális erőtér, 15-20 évre!"-programmal, amely expressis verbis, deklaráltan épp erről szólt.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.02.20. 11:39:21

@Sexual Harassment Panda: ne takarózzatok már állandóan a nemzetközi közvéleménnyel. a nemzetközi közvélemény szerint semmi gond nincs azzal, ha a szaudi csapatok verik szét a bahreini tüntetéseket (mindkettő szövetséges, olajforrás, bahrein ráadásulamcsi katonai támaszpont). bezzeg ha irán rándulna át szíriába rendet tenni, arról mit mondana a tisztelt nemzetközi közvélemény? (nagyvonalúan tekintsünk el most attól, hogy irán és szíria nem határosak egymással.)

Gera 2014.02.20. 11:40:26

@Cincinnatus: Elnézést, de nem szeretem, ha indokolatlanul sértegetnek. Én normálisan szóltam hozzá szerintem, ahogy mindig is szoktam. Persze mindig ott a lehetőség, hogy nem is válaszol az ember, de ennél ostobább vagyok :)

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.02.20. 11:40:28

@Cincinnatus: tehát 2006 óta rendre illegitim kormányaink vannak?

Cincinnatus 2014.02.20. 11:40:33

@Sexual Harassment Panda:

Olvasd el, amit Bircának írtam 11:38:19-kor - neked is szól!

Cincinnatus 2014.02.20. 11:42:02

@milliliteratura:

Ha nagyon komolyan vesszük a képviseleti demokrácia alapszabályait, akkor bizony igen... De most nem ez az igazi kérdés - hanem az, hogy miképpen kerüljük el ezt a jövőben?!

DocBulywood 2014.02.20. 11:43:33

Vicces ez az egész választósdi játék.

Csak pár kérdésem van, melyre soha nem kaptam választ:

- A 27%-os ÁFÁ-t visszaállítjátok-e 25%-ra?

- az átutalásaim, kártyás fizetéseim utáni tranzakciós adót eltörlitek-e?

- 0Ft volt a számlavezetési díjam, míg a Nagyeszűék ki nem találták a tranzakciós adót. Lehet-e megint 0Ft a számlavezetési díjam?

- mi lesz az EHO-val? A bankbetétek utáni 6%-os sarcot eltörlitek-e?

- a trafikmutyit felszámoljátok-e? Értsd: 40e trafikból haverok részére kiosztottak 6000 trafikot, 34e trafik a levegőbe repült.

- a földmutyit felszámoljátok-e?

Valószínűleg nem. Szavazzon mindegyikre a hóhér.
Nem is folytatnám, nincs elég hely.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 11:45:46

@Sexual Harassment Panda:

Magyar választásokon még sosem esett meg, hogy az nyert, akire én szavaztam. Szóval ezen az alapon számomra 1990 óta diktatúra van... :-)))

Cincinnatus 2014.02.20. 11:49:04

@milliliteratura:

Négy teljes ciklust senki sem töltött ki az általad felsoroltak közül - még Adenauer is csak 3 és felet. De éppen az ő politikai példájuk mutatja, hogy bizony, a harmadik ciklusra rendre elfáradnak és "lemaradnak a világtól" még a legkiválóbbak is - íme egy kis összefoglaló:

• Winston Churchill harmadik miniszterelnöksége alatt is tovább erőltette a „birodalmi Britannia” rég idejétmúlt gondolatát és ezzel párhuzamosan igyekezett leválasztani országát az egységesülés útján elinduló Európától. Ugyanakkor a belső társadalmi reformoknak is megpróbált ellenállni, ellenezte a társadalombiztosítás kiterjesztését és az oktatás fokozottabb támogatását. mintegy konzerválni akarván a viktoriánus kortól öröklött viszonyokat. Minden korábbi államférfiúi és stratégiai nagysága ellenére lemaradt az időtől.

• Konrad Adenauer 1949-től 1963-ig volt az NSZK kancellárja és elévülhetetlen érdemei voltak a „nyugati” Németország demokratizálásában és társadalmi-gazdasági újjáépítésében, valamint az európai egység alapját képező francia-német együttműködés elindításában. Azonban pályája vége felé már nem tudott mit kezdeni a késői ’50-es-’60-as évek világával, amely gyökeresen különbözött az Adenauer számára mindig is a politikai vezérfonalat jelentő, tulajdonképpen XIX. század végi konzervatív és tekintélyelvű ideától. Emiatt nem is volt képes továbbvinni a német társadalmat a közelmúltjával való szembenézés és az éppen általa elindított demokratizálódás útján – ez már (közvetlen utódját követően) az új, szociáldemokrata garnitúrára várt.

• Margaret Thatcher, aki 11 éven át volt miniszterelnök, bár sikerrel reorganizálta az országa gazdaságát, azonban nem tudott mit kezdeni ennek „társadalmi árával”. Ő volt az a politikus, akiről elmondható: „Ha csak kalapácsod van, akkor mindent szögnek nézel.” – ha az egész világod és gondolkodásmódod konzervatív, ezért a társadalmi nyitásban csupán a kockázatokat, a „rendet” veszélyeztető tényezőt, a globalizálódó gazdaságban és az egységesülő Európában pedig a brit szuverenitást elrabló folyamatot látsz, akkor – minden gazdasági és piaci hatékonyságot támogató attitűdöd ellenére – „mellékvágányra” állítod az országot, csökkentve ezzel lehetőségeit és esélyeit. És minél tovább maradsz hatalomban és így minél tovább tartod az országot a számodra kedves „konzervatív úton”, annál kevésbé fogja tudni kihasználni az ország a világkooperációban rejlő megújulási lehetőségeit.

• Charles De Gaulle 1959 és 1969 között állt Franciaország élén, az Ötödik köztársaság elnökeként és – bizonyos mértékig Adenauerhez hasonlóan – komoly érdemei voltak abban, hogy országában stabilizálódott a demokrácia és ezzel párhuzamosan jelentősen fellendült a gazdaság. Ez utóbbi időszakot, amely az adenaueri „Wirtschaftswunder” francia megfelelője volt, szokás „Trente Glorieuses”-nek, azaz „Dicsőséges harmincnak” is nevezni, mivel az ’60-as évek elejétől a ’90-es évekig tartott. Ez alapozta meg a mai, XXI. századi modern francia gazdaságot – mint a Wirtschaftswunder a németet. Ám a társadalmi fejlődéssel ő sem tudott megbirkózni a fejében élő „régi világ” receptjeire támaszkodva, így kormányzása utolsó szakaszában már inkább akadálya, mint valódi, gyakorlati ösztönzője volt az ország haladásának. Ráadásul, ahogy Adenauerben is egy már rég meghaladott Németország élt tovább, úgy de Gaulle is a XX. század második felére retrográddá vált francia „grandeur” politikai foglya volt. Emiatt – Thatcher Nagy-Britanniájához hasonlóan – a de Gaulle vezette Franciaország is, felesleges konfliktusokba keveredvén, jelentős erőforrásokat veszített, emiatt pedig, vezetője akaratával éppen ellentétesen, csökkent nemzetközi súlya.

• Tony Blair politikai pályája is példázza a túl sokáig ugyanarra a személyre és annak ugyanarra az elképzelésére alapozott politika önmaga ellen fordulását. Blair, aki szintén egy évtizedig, azaz két és fél cikluson keresztül vezette Nagy-Britanniát, kormányzása első szakaszában alaposan „átszellőztette” a brit társadalmat, ami rá is fért az előző konzervatív periódus után. Azonban a második ciklusában felhalmozódó bel- és külpolitikai konfliktusokra nem volt képes új, innovatív megoldásokat találni – ráadásul e konfliktusok egy része az ő tévedéseire, szubjektív döntéseire volt visszavezethető. (Erre a legjobb példa a 2. iraki háború esete, a „fantom tömegpusztító fegyverekkel”.)

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2014.02.20. 11:49:19

"Az új Országgyűlés első aktusaként kihirdetjük a jelenlegi Alaptörvény érvénytelenségét – mivel az illegitim módon jött létre."

Ezzel csak az a probléma, hogy ha új alkotmányt is írnak, azt meg jó eséllyel a jobboldal fogja illegitimnek tekinteni. Aztán ha megint az övék lesz a kétharmad megint új alkotmányt írnak. Négyévente új alkotmány, hát az nagyon fasza lesz!

A népszavazásos ötlettel is probléma van: az alkotmány nagyon hosszú, és rengeteg mindent szabályoz. Több mint valószínű, hogy lesznek olyan pontok benne, ami tetszik a népnek és lesznek olyanok, melyek nem. Ha igazán komolyan vesszük a népszavazásos ötletet, akkor minden egyes részéről, de legalábbis a fő részekről külön kell szavazni. Lehetséges ez?

Emellett állítom hogy a jelenleginek alaptörvény a 95%-val nincs is baj, lévén, hogy szinte egy az egyben átvették az előző alkotmány szövegét, amit kicsit megfésülgettek, itt-ott komolyabban belenyúltak, de alapvetően változatlan maradt. Nekem pl. az a legnagyobb problémám a fideszes alkotmányírással, hogy a jövő szempontjából igazán fontos dolgokat (pl. gyermekek után járó plusz szavazati jog, ami helyzetbe hozta volna az aktív társadalmi rétegeket a nyugdíjasokkal szemben) végül mind kihagyták.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 11:49:34

@Cincinnatus:

Ez a képviseleti demokrácia lényege: az nyer, aki jobban tudja magát reklámozni.

Cincinnatus 2014.02.20. 11:51:10

@DocBulywood:

Jogos felvetések! Egy korrekt "politikai ajánlatban" bizony ezek felszámolása is ott kellene, hogy szerepeljen!

...A földmutyit és a Közgép-felpumpálást ki is felejtetted!:-)))

...Ja, és a MANYUP-pénzeket is!

Cincinnatus 2014.02.20. 11:53:24

@maxval a gondolkodó birca:

Csak épp van a "megtévesztő reklám" fogalma - és az erre vonatkozó szankciók is!:-)

Itt nem arról van csak szó, hogy foltos marad a gatyád, mert szar a reklámozott mosópor - itt folyamtosan foltosítod a fehérneműdet, a rárhozott frászoktól!:-)

Filmelemző_ · filmelemzoiro.blog.hu 2014.02.20. 11:55:36

@Cincinnatus: Nem túl meggyőző ez az egész! De egy biztos: a választásokon való passzivitásra, távolmaradásra való ösztönzés agyonvágja az egészet, ha van hozzá közötök. Ha ilyesmiben utaztok, akkor minden épkézláb demokratikus erő elhatárolódik tőletek (elsőnek mi, a Democrat és más blogjaink) democrat.blog.hu/2014/02/20/a_politikai_idiotizmus_uj_hajtasai_ervenytelenul_szavazas_vagy_tavolmaradas

elwood 2014.02.20. 11:55:58

hatmillió ember bölcsességén múlik, hogy hagyja-e hogy a másik kétmillió terrorizálja.
mivel ezek bölcsességén múlik, nem vagyok optimista, a fidesz nyer és megyünk tovább dél-amerikába.

Cincinnatus 2014.02.20. 11:56:08

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!:

Ha én kivágom a szívedet, attól a tested 95%-ának még nincs semmi baja...:-)

Na, épp ilyen az Alaptörvény is! Az pedig egyszerűen nem igaz, hogy "a jobboldalnak" ne tessen egy új, valóban demokratikus alaptörvény - hiszen olyna, hogy "a jobboldal", nem létezik. Minden felmérés szerint jelentős kisebbségben vannak azok a magyarok, akiknek jobban bejön a mai Alaptörvény, mint pl. az 1989-es.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.02.20. 11:58:15

@Cincinnatus: hogy kerüljük el? roppant egyszerű. importálni kell mitegy hat-hét millió szavazati joggal rendelkező, legalább részben intelligens, legalább részben felelősségteljes polgárt/középosztálybelit (bármelyik skandinávot vagy német/holland anyanyelvűt, ha biztosra akarunk menni).

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2014.02.20. 11:58:24

"Haladéktalanul megkezdjük egy új, demokratikus és az Európai Uniós tagságunknak megfelelő, XXI. századi szemléletű alkotmány összeállítását"

Azok, akiket Összefogás néven a parlamentbe készülünk beválasztani, vajon tudják mit jelent a XXI. századi szemlélet? Orbánék tudták? Mi (a nép) tudjuk? Kétségeim vannak. Ez így túl általános megfogalmazás, lehet, sőt biztos hogy egy fideszesnek, mszp-snek, jobbikosnak, lmp-snek, függetlennek, hovatovább kalózpártinak (ha akad ilyen) mást és mást jelent ez a kifejezés. Pl. van aki falra mászik Isten nevének alkotmányba írásától, és a véleményszabadsággal ellentétesnek tartja, más meg éppen azt nem tudja elfogadni, hogy nincs benne. Ilyen és ehhez hasonló problémákat hogyan lehet feloldani? Ha megint csak az egyik oldal szájaíze szerint készül el az új alkotmány, akkor pontosan ugyanazt a hibát ismételnénk, amibe a fidesz egyszer már beleszaladt.

Vitéz.László 2014.02.20. 11:58:32

minden politikus bűnöző !

ertelmetlensegi 2014.02.20. 11:59:29

Tudjuk, 2014.04.06 Csak a Fidesz-KDNP!
Azért lesz Jobbik szavazó, aztán az Összefogás is kap szavazatot (az MSZP most benne vanée?).

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 11:59:32

@Cincinnatus:

Politikában ilyen nincs, mondj országot, ahol felelősség van a választási ígéretekért.

Sexual Harassment Panda 2014.02.20. 11:59:41

@maxval a gondolkodó birca:
de ez tenyleg igy van, nem viccelek.
haten nem ezekre szavaztam!biztis csalas az egesz!diktatura van!

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2014.02.20. 12:00:36

@Cincinnatus: Én még ilyen felméréssel nem találkoztam, de kíváncsi lennék rá. Tapasztalataim szerint ugyanakkor az emberek sem a régit sem az újat nem ismerik, nem olvasták. Akkor mi alapján nyilvánítanak véleményt?

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.02.20. 12:02:39

@Cincinnatus: nem véletlenül nem a háborús és emberiség elleni bűnös wc-vel vagy angol társaival példálóztam. adenauernek sem az volt a gondja, hogy negyedjére volt kancellár, hanem az, hogy 88 éves koráig.
kohl egyébként kitöltötte a négyet, de ez részletkérdés. az ötödikért folyó választást elvesztette.

Sexual Harassment Panda 2014.02.20. 12:02:46

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!: pontisan.ember legyen a talpan aki ertelmezni tudja.
a legtobben abbol alkotnak velemenyt amit az altaluk preferalt politikai oldal mond.

Mária 2014.02.20. 12:02:48

"egyfajta „társadalmi szerződésben” elkötelezik magukat "

Marhaság.

Nincs olyan, hogy "társadalmi szerződés", ennek a kifejezésnek nincs semmi értelme.

Halandzsa, kamu, jól hangzó polmarketing bullshit.

Vitéz.László 2014.02.20. 12:03:08

balf@sz magyarok már eltűnnek a kárpát medencéből...

a társadalom feudális szinten
a gazdaság kőkori szinten...
lényeg hogy lézerdzsoni blokkolós audi S10 ben repessze...

ofsórba hordott billiók...

ELPUSZTUL a magyarság :)))

Cincinnatus 2014.02.20. 12:03:23

@Expertus:

Már miért kellene elhatárolódni azoktól, akik elvárják a leendő vezetőiktől, hogy aláírjanak egy tisztességes vállalást?:-)

...De figyelj ide: tegyük fel, hogy támogatjuk az Összefogást enélkül is, tegyük fel, hogy kormányra kerülnek... Ám ha nem viszik keresztül mindazt, ami a posztban áll, akkor egykettőre elveszítik a hatalmukat, éspedig a Fidesz változatlanul megőrzött hatalmi, gazdasági és társadalmi pozíciói miatt. Fogd fel inkább úgy, hogy fel kívnjuk hívni a figyelmet oylan tényezőkre, amelynek nélkül:
1. Hatalomra se tud kerülni az Összefogás - éspedig jogos bizalmi okokból.
2. A megszerzett hatalmat nem tudná megőrizni - és jönne vissza az ország legnagyobb politikai "tömbje", a Fidesz.

Ne arra haragudj és ne attól "határolódj el", aki segíteni akar és ellene van a vakhitnek - mert ezzel csak ártasz, magadnak is, az általéad támogatott politikai erőnek is ("Nincs is neked kockafejed, Pistike!") és persze az országnak és a demokratizmusnak is. MI ezzel a poszttal éppen hogy egy olyan ötletet kínáltunk fel az Összefogásnak, amellyel - ha él vele - képes átvenni a közélet tematizálását ("Látjátok: mi vállaljuk és garantáljuk a tiszta kormányzást!) és amely által a jelenleginál sokkal komoylabb esélye lehetne a kormányra kerülésre...

Reszelő Aladár 2014.02.20. 12:06:56

1. Az alkotmányt 2/3-addal lehet lecserélni. A szocik 24 éve ülnek a parlamantben, amikor volt 2/3-adjuk nem nyúltak hozzá, ellenzékből egyszer sem támogatták az újat. Minden kampányban elhangozott, majd kormányra kerüléskor ki is jelentették hogy nem lesz új. Persze, térjünk vissza a sztálinistához. Jó volt az.

2. Az átláthatósággal egyetértek, minél magasabb szintű, annál jobb.

3. Ha minden állami vezető tisztséget limitálni akarsz, akkor hogyan várod, hogy tehetséges fiatalok kezdjenek politizálni? Inkább mennek a versenyszférába nagyobb pénzért. Nekünk meg marad a tehetségtelenebbje. Gondolom kizárod a diplomáciai pályát, ahova a már nem aktív politikusokat lehet "helyezni". A polgármesterség sem egy 4 éves dolog, egy-egy sikeres nagyváros élén évtizedeket töltenek vezetők.

4. Kíváncsi lennék, hogy a kategóriába eső legfiatalabb MSZMP funkci hány éves volt 90-ben. Ha 25-tel számolunk, akkor mostanra 49-50 éves minimum. Kicsit korábban kellett volna ezzel előjönni. Amúgy Gyurcsány gondolom nem esik a korlátozás alá, noha KISZ-es volt, és már volt 2X miniszterelnök is.

5. ezzel az erővel a szülőtől kapott zsebpénzt is nyilváníthatnád illegálisnak. Akkor már inkább ingyenessé kellene tenni az egész kampányt, vagy az állam fizessen közvetlenül. Pl minden médium köteles X óra kampányanyagot sugározni megfeleő megosztásban. A nyomtatott anyagra lehet közbeszerzésben nyomdát választani. A plakát hasonlóan menne a TV-rádióval. Ezzel tisztulhatna a dolog, de hogy tiltod meg, hogy a jelölt saját pénzből kampányoljon?

6. Ha lenne visszahívhatóság, az már elég lenne. Kérdés, hogy a mindenkori ellenzék nem próbálná havonta népszavazás útján visszahívni a miniszterelnököt? Jó lenne ha a köztársasági elnök feloszlathatná a parlamentet bizonyos feltételek esetén (pl Öszöd után).

Szép gondolotok ezek, de ne nem a hatékonyság irányába mutatnak. Utóbbi időben akik demokráciát követelnek, úgy tűnik csak a beleszólás jogát követelik. Jó példa az EU, ami nagyon demokratikus (???), nagyon átlátható 110% PC, és mégis recseg-ropog, mert nem rugalmas, és mégkevésbé sem hatékony.
Ha egy globális környezetben állni akajuk a versenyt, akkor erre mindenképp szükség van.

Amúgy példaként egy multinacinális cég sosem volt demokratikus, sőt egyszemélyi vezetés a jellemző. Tekintélyelvű is, mert ha beszólsz, lehet másnap már nem kell ott dolgoznod. A vezetőket sem választják, hanem a tulajdonosok jelölik ki, megbizatásuk bármennyiszer meghosszabbítható. A működésük kicsit sem átlátható, sőt gazdálkodásukat a bank és adótitok is fedi.

Fura nem?

Cincinnatus 2014.02.20. 12:08:26

@Mária:

A "társadalmi szerződés" kifejezést helyettesítsd be a "korrekt és garanciákhoz kötött közpolitikai vállalások"-kal - és máris ott vagy a célban!:-) Ez utóbi lényege éppen az, hogy nem "halandzsa, kamu, jól hangzó polmarketing bullshit" - avagy: szerinted két korrektségre törekvő cég között is csak kamu a szerződés?:-)

Sexual Harassment Panda 2014.02.20. 12:08:51

@maxval a gondolkodó birca: egyetertunk.osszefoglalva:
bar a jelenlegi kormany legitim, es a hozott torvenyeik is, De en nem ertek egyet veluk, es a demokratikus jogaimmal elve az LMP-re fogok szavazni.
(tudva azt hogy nem fognak bejutni a parlamentbe)

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2014.02.20. 12:11:25

@Cincinnatus: Hogy a "jobboldal" vagy éppen a "baloldal" létezik-e vagy nem létezik azt nem tudom (milyen kritériumai vannak egy politikai oldal "létezésének"?), nem vagyok politológus. De azt érzem és látom is magam körül, hogy a magyar társadalom politikailag aktív része nagyon is meg van osztva világnézetek szerint különböző csoportokra. Sokan mondják, hogy ezt az állapotot csupán mesterségesen a politikusok alakították ki, de én ezt nem hiszem el. Ők nem generálnak új ellentéteket, hanem inkább mélyítik a meglévőket.

A fideszes-jobbikos és az összefogásos tábor között érzékelhető egy komoly szemléletbeli-világnézeti különbség. Szerintem ez alapján (szigorúan az egyszerűség kedvéért) igenis van alapja a "jobboldal-baloldal" megkülönböztetésnek.

Vitéz.László 2014.02.20. 12:11:57

politikust én akkor fogok támogatni amikor viszik fel őket a stadion pódiumra akasztani...
na majd akkor segítek nekik, mert hátrakötözött kézzel nehezebben járnak...

Cincinnatus 2014.02.20. 12:24:27

@Reszelő Aladár:

1. Alkotmányozásra nem volt „akut szükség”, persze nem ártott volna egy koherensebb, de a ’89-essel is jól együtt lehetett élni.
2. O. K., akkor ez megvan!:-)
3. Nyilvánvaló, hogy amikor a tehetséges fiatal politikai pályára lép, nem azonnal lesz a kétciklusos kritérium alá tartozó funkció birtokosa. nagyjából 2-3 évtized kell ehhez: tanulás, tapasztalás, a tehetség mentén történő szelekció, stb. Ráadásul a magyar demokratizmus még instabil (látjuk, mennyire!), így nem árt, ha a negyvenes éveiben hatalomra kerülő fószer nem kezdheti magát valami „türkménbasinak” képzelni…
4. Nem Biszku Béla, Gyurcsány, vagy bárki más ellen szól a javaslat –hanem az antidemokrata célokkal-mentalitással a fejükben rohangálók ellen. Ui. – ha jobban megnézed – jelen idejű alak is áll a megfogalmazásban.
5. Ha szerinted a szülőtől kapott zsebpénz azonos társadalmi veszélyességű jelenség, mint a politikai korrupció és a state capture, akkor csak gratulálhatok az éleslátásodhoz!:-) A javaslat pedig épp arról szól, hogy fizesse a pártokat és a kampányt közvetlenül – és persze átláthatóan – az állami költségvetés.
6. Visszahívhatóság: pontosan leírtad a veszélyeit! Alapvetően nem „visszahívogatni” kell a politikusokat, hanem előzetesen és alaposan megfontolni, hogy melyiküket engedjük a hatalomba. A visszahívhatóság tkp. nem más, mint az állampolgári meggondolatlanság nyíltszíni beismerése.:-) Egyébként: a visszahívhatóság az egyik legjobb módszer arra, hogy megingassuk populizmussal a demokráciát.
7. Hatékonyság és EU: ez hosszú és érdekes téma – de most off topic, ezért nem nyitnám ki. Más alkalommal viszont szívesen!
8. Az állam és a profitorientált vállalkozás egészen más jelenségek: más szervezési és motivációs jellegzetességekkel. És: a tulajdonosok általi vezető-kijelölés is tkp. demokratikus folyamat – ui. a demokrácia leglényegét tekintve éppen azt jelenti, hogy a teljesítőképességük alapján (és nem valami kontraszelektív tényező miatt) választjuk ki a vezetőket. Egy okos tulajdonos is a leendő vezetőtől elvárható teljesítmény alapján választ, más potenciális vezetőkkel párhuzamban lefolytatott mérlegelés után – akárcsak egy okos társadalom egy parlamenti választás során!:-)
„Fura, nem?”:-)

Cincinnatus 2014.02.20. 12:27:01

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!:

A megoszlás korántsem ilyen egyértelmű és nincs egy-egyértelmű megfeleltetés az ideológiai beállítottság, a politikai ízlás és a demokratizmus iránti szimpátia között. Sok "jobber", még akár "radikáljobber" is elkötelezett híve az átlátható és demokratikusan működőp államnak - persze nem mind - és sok "balos" is valójában "diktatúra-hívő". Sőt: láttam én már lövetni akaró-szerető magyar liberálist is!:-)

Jaffar 2014.02.20. 12:32:01

@Cincinnatus:
Mármost mér állsz le egy fizetett kötekedövel?

Egyébként meg aki nem megy el szavazni az biza a jelnlegi rezsimet fogja támogatni.
@Sexual Harassment Panda:
Látod? Ez a baj. Miért kell elárulni, hogy kire szavazol? Legyen a magánügyed. Ha mindenki így tenne, akkor nem menne itt a nagy jobb-bal gyülölködés.
Én spec arra fogok szavazni aki a legkisebbet hazudja.

jet set 2014.02.20. 12:35:23

@Cincinnatus: Ért téged konkrét hátrány az új alkotmány miatt? Nem hiszem, hogy a rendbetételt az alkotmánnyal kellene kezdeni.
Népszavazás? Ugye csak viccelsz? A magyar társadalom éretlen erre. Manci néni szerinted mennyit fog fel az alkotmányból vagy bármelyik törvényből? Eddig mindegyik népszavazás pártszimpátia szerint ment, ezután sem lenne másképp. Szerinted, ha feltennék népszavazni, hogy mindenki kapjon automatikusan 1M Ft-ot, annak mi lenne a kimenetele? Szóval nem gondolom, hogy bármiről is népszavazni kellene. Vagy népszavazás előtt egy IQ tesztet kitölteni és csak a 120 pontnál többet elérők szavazhassanak. :-)
Amúgy meg nyugodt lehetsz, a pontjaidat az összefogás=mszp újraegyesülés nem 3 nap alatt, hanem 3 év alatt sem fogja aláírni. Jöhet a B terv.

J.László 2014.02.20. 12:36:38

"Az új Országgyűlés első aktusaként kihirdetjük a jelenlegi Alaptörvény érvénytelenségét – mivel az illegitim módon jött létre."

Legitim módon jött létre.

"Haladéktalanul megkezdjük egy új, demokratikus és az Európai Uniós tagságunknak megfelelő, XXI. századi szemléletű alkotmány összeállítását."

Egyharmadotok sem lesz, nem kétharmadotok. Épp az így összeállított alkotmány lenne illegitim.

J.László 2014.02.20. 12:38:48

@Sexual Harassment Panda:
Szerintem be fognak jutni. A Fidesz újabb kétharmada mellett erről is gondoskodni fog az "Összefogás".

Ez a Nevem 2014.02.20. 12:40:54

@maxval a gondolkodó birca: Ebben nagyon nagyot tévedsz. Más: A 3, 4-es pont irreális szerintem. Miért csak az MSZP-re vonatkozna. Minden antidemokratára kell vonatkoztatni beleértve a jelenlegi kormányzó pártot is.

jet set 2014.02.20. 12:42:41

@Reszelő Aladár: Az országot is úgy kellene irányítani, mint egy multicéget. A demokráciának nincs ott helye. És ha rosszul megy a cégnek, akkor a tulajdonosok elküldik a vezérkart a vérbe.

Endre Haász 2014.02.20. 12:45:17

@Reszelő Aladár: A szocik a kétharmad birtokában módosították az alkotmányt, hogy 9/10-es többséggel lehessen csak újat írni. Ez pl. a sokat gyalázott H.GY ötlete volt.
A Fidesz első lépésként ezt visszamódosította 2/3-ra és innen szabad a pálya.
Szerintem illegitim az alaptörvény, ezért simán hatályon kívül lehet helyezni, és amíg el nem készül egy társadalmi konszenzussal és népszavazással elfogadott alkotmány, addik a 89-en marad hatályban

Ez a Nevem 2014.02.20. 12:45:55

@jet set: Az alaptörvény nagyon korlátozná a kormány működését. Hidd el, nem annyira éretlenek az emberek,mint@J.László: ahogy sokan gondolják.

danyielsztájn 2014.02.20. 12:46:03

@Expertus: Bocsi, de ez azért sértő. Nem vagyok (politikailag sem) idióta, sem felelőtlen és beszűkült, nem vagyok fidesznyik, sem infantilis, sem korlátlanul ostoba. Nem vagyok fertőző és agitátor sem. És hülyének sem érzem magam. Nem gondolom, hogy az Összefogás és a Fidesz egykutya, és nem kergetek ábrándokat. Nagyon nem!

konrada 2014.02.20. 12:47:32

@Cincinnatus:
Lesz még abból probléma, hogy az ellenzéki oldalon nem tudják eldönteni, hogyan adoptálják a kijevi történéseket - szigorúan kampánycélból - a magyar belpolitikára.
Ideje lenne eldönteni, hogy a patás zorbán fog-e lövetni a tömegbe, ha marad, vagy az ő támogatói fognak fellázadni, ha egy választáson leváltja a volt állampárt mai utódjának a vezetője.

Mert így összezavarják teljesen szegény aggodó amőbákat, most melyik a forradalmár, melyik a terrorista, azaz ki a jó fiú most Ukrajnában.

ostvan2 2014.02.20. 12:48:13

A jövőben törvényekkel kapcsolatosan bevezetném a "jó erkölcsbe ütközik" fogalmat, olyan esetekre, amikor valami jogszerű, ám bántja a többség igazságérzetét. Ezt a szempontot a gyakorló jogászok viszonylag jól tudják kezelni. És az elsőfokú vizsgálatot a normál bíróság végezhetné állampolgári igény alapján, és az így elmeszelt törvényről dönthetne az alkotmánybíróság. Erre is tehetnének ígéretet.

Mária 2014.02.20. 12:49:39

@Jaffar:

"Egyébként meg aki nem megy el szavazni az biza a jelenlegi rezsimet fogja támogatni."

Ez butaság. Aki nem megy el szavazni, az nem támogat senkit.

Itt egy példa:

Bemegyek a boltba, tejet akarok venni. Sokféle gyártó teje van, de olyan tej, ami nekem kellene, nincs.

Ez a választék, az aznapi forgalomra vetítve:

Riska teje - 32%-os piaci részesedésel
Böske teje - 21%-os piaci részesedéssel
Borcsa teje - 18%-os piaci részesedéssel
Másféle tejek - összesen 8%-os piaci részesedéssel

A lakosság 21%-a nem vett azon a napon tejet.

Egyik tejből se vettem, tehát a nem-fogyasztó 21%-ba kerültem.

Akkor most a nem-vásárlásommal a Riska teje piaci részesedését, bevételét, vagy bármilyen előnyét növeltem?

Ez a Nevem 2014.02.20. 12:49:57

@J.László: Tévedsz ez 1 egypárti alaptörvény, amit a Fidesz a saját igényeinek megfelelőre szabott. Szemben az alkotmánnyal ami nem egy párt tákolmánya volt.

elwood 2014.02.20. 12:56:34

@Mária: mindenképp veszel tejet, ha itt élsz az országban.
a te nyugdíjadat vették el, a te gyereked továbbtanulását vették el, a te trafikodat vették el, és folytatják, ha hagyod.

nem dönthetsz úgy, hogy téged ez nem érint.

Muzsikok közt 2014.02.20. 12:57:20

'De hogy segítsük az Összefogást, alább részletesen le is írjuk, mit kell „ígérniük és fogadniuk” ahhoz, hogy mi hajlandóak legyünk egy x-et tenni melléjük április 6-án, kiiktatva a „Támogassam vagy maradjak otthon?” meddő elvi vitáját.'

nem de hogy hanem dehogy. Igérhettek amit akartok, ki nem szarja le? Ki nem szar le titeket meg az előre szivárogtatott 38. pártprogramot?

J.László 2014.02.20. 12:57:27

@Ez a Nevem:
Jaj nekem. Csak nem a '49-es távolról sem egypárti alkotmányra gondolsz? Azt barkácsolták szét '89-ben senki által meg nem választott fazonok. Az volt az ellenzéki kerekasztal, ha még emlékszel. Ha az neked legitim, akkor jó reggelt kívánok.

Ha nem tévedek, a Fidesz nem a "saját igényeire szabott alaptörvény" hatálya alatt kapott kétharmadot 2010-ben (röhögnék, ha most viszont nem lenne meg nekik, bár egyre sanszosabb, hogy meglesz, hála az "Összefogás" zseniális politizálásának). Ezen az alapon tehát a régi alkotmány is a Fidesz igényeire volt szabva. Tehát örülj neki, hogy megváltoztatták.

DFK 2014.02.20. 12:57:29

Szólok, hogy törvényesen (legálisan) csak 2/3-dal lehet a mostani Alaptörvényt lecserélni. Annak hiányában hiába is próbálkozna az Összefogás.

Ez a Nevem 2014.02.20. 12:57:59

@konrada: Ne haragudj, de mi köze lenne ennek a magyarországi választásokhoz? Miért lenne ez kampány téma?

Ez a Nevem 2014.02.20. 12:59:19

@DFK: Már az alkotmány jogászok is megmondták, hogy igen is van rá lehetőség.

Ez a Nevem 2014.02.20. 13:01:01

@Muzsikok közt: A stílus maga az ember. Idáig itt senki nem trágárkodott. Ne tedd Te sem.

barli 2014.02.20. 13:02:41

Ha a fidesz illegitim módon alkotmányozott, akkor ti milyen jogon fogtok alkotmányozni a választói joggal rendelkezök mondjuk 60%-ának (választási részvétel) mondjuk 40%-ának (az 50%+1 képviselöi helyhez min. szükséges szavazatok) a támogatásával? Azért mert ti azt mondjátok, hogy jogotok van hozzá?

pástétom 2014.02.20. 13:04:05

@Sexual Harassment Panda: "de hogy ne lenne legitim a jelenlegi vezetes, az orultseg"

Legálisan kerűltek hatalomra, amit 4 év alatt műveltek az országgal viszont már nem legitmim, tehát maga a kormány illegitimmé vált. Elrabolták az emberek vagyonát, átírták a választási tv.-t, ők mondják meg, mi lehet egyház, pártalkotmányt erőltettek a nép nyakára, felszámolták a jogállamot, széjjelverték a demokráciát, megszálltak minden addig független intézményt, pártkatonákat helyeztek mindenhova.

Ha mindezt nem látod, egy retardált barom vagy. Sajnos van belőletek éppen elég az országban, hogy maradjon az orbáni rendszer ki tudja még meddig... pláne az ilyen erőtlen, gagyi és szellemi nyomorultakból összeverbuválódott ellenzéknek mondott képződmény miatt is.

Vitéz.László 2014.02.20. 13:04:14

@barli: a fideSS az bűnszervezet minden illetgitim amit csinálnak
levegőt sincs joguk venni

martineden 2014.02.20. 13:05:07

@maxval a gondolkodó birca: Ehhez kétharmad kell. S nem illegitim módon jött létre az új alkotmány.....Nem kell.De illegitim

Muzsikok közt 2014.02.20. 13:06:51

@barli: az legitim merők demokraták

persze még 20 évig nem mennek 20% fölé. de sebaj. fő az elkötelezetség.

amúgy kb. a választópolgárokat a legkevésbé sem érdekli az alaptv./alkotmány probléma, úgyhogy örülök hogy paks mellett ezen kínlódnak.

konrada 2014.02.20. 13:06:55

@Mária:
Mert nem vásár. Ezért az a tej lesz ezek után a boltban, amelyikből több fogyott. Azaz a nem vásárló azt automatikusan azt támogatja, amelyik többnek izlett.
...s ha többségnek a Böske teje ízlett volna jobban a Riskáé helyett, úgy akkor azt támogatná nem vásárlásával.

...persze lehet, azért nem vett tejet, mert utálja, vagy egyik sem ízlik... de közvetetten rajta is múlik, milyen lesz a tej a jövőben abban a boltban.

Cincinnatus 2014.02.20. 13:09:43

@DFK:

Az adott esetben nem kell kétharmad hozzá: ui. éppen a kétharmaddal visszaélve, exlex módon, az alkotmányosságot kiiktatva jött létre. Kezdd előbbről a gondolatmenetet: vajon legitim-e a szó teljes értelmében az Alaptörvény? Korábban már sokat írtunk erről itt a blogon, Részletes indoklásunkat olvashattad már – írd be a blog keresőjébe az „alaptörvény” szót és megtalálod ezeket!

Muzsikok közt 2014.02.20. 13:10:43

@Cincinnatus: nincs ilyen eset, sem olyan jogász aki ilyet mert volna nyilatkozni.

ki a faszt érdekel hogy te mit hánysz a blogon?

qwertzu 2014.02.20. 13:12:01

1: Ez azt jelentené, hogy onnantól kezdve népszavazással lehet alkotmányt változtatni. Jó ez nekünk? Esetleg követeljük meg a minősített többséget?

3: Jogász e vagy? :) Bonyolult feltétel ,de a parlament elnöke -> miniszterelnök -> köztársasági elnök esetet csak nem zártad ki. Ami viszont nagyobb probléma, hogy ezen szabály miatt, az adott szabály miatt eltiltott tisztségviselőknek vagy élethosszig tartó ellátást kell biztosítani, vagy arra kényszeríted őket hogy hivatali idejükben oldják az élethosszig tartó anyagi biztonság megteremtését.

4: Ez annyira általános, hogy akár egy kisdobos tagságot is bele lehet érteni.

5:
-Figyu utalok a pártszámlára 500 milliót, aztán tudod kinek kell nyernie az ürkikötő tendert?
-És honnan tudjam, hogy te utaltad és nem Mari néni támogat a lottóötösből?
-Átjösz, és megnézed ahogy utalok, és ha ha holnapra ott pénz, akkor tudhatod.

6: Meggondolja magát. Ha teszek egy nyilatkozatot, hogy "Kacsatáncot járok a Hősök terén, ha nem fogyok 10 kilót egy hónapon beül", az engem semmire nem kötelez. Legfeljebb ha nem teszem meg, akkor kiderül hogy szart sem ér a szavam, de politikusoknál ez munkaköri kötelesség.

barli 2014.02.20. 13:19:34

nem értem, hogy ezek az idióták miért nem szimplán azzal kampányolnak, hogy szavazz ránk, hogy meglegyen a kétharmadunk, hogy visszacsinálhassuk ezt a sok baromságot. Nem kell hozzá sok, csak a szavazók (nem a joggal rendelkezök, hanem akik elmennek) fele.
Ha meg a felét sem tudjátok összeszedni, akkor ti csak ne alkotmányozzatok itten..

Muzsikok közt 2014.02.20. 13:23:04

@Cincinnatus: Ezt itt is elolvashatod....:), nem csak a hírhamisító HVG véleményrovatában

www.kommunista.net/hir/eltemetett-demokracia-%E2%80%93-voros-imre-volt-alkotmanybiro-szerint-allamcsiny-tortent

komoly elemzés vicc bazeg, a kommunista jogásztól

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 13:25:04

@martineden:

Hogyan lehet egy kétharmados jogszabálytmegváltoztatni kétharmad nélkül?

Scagnetti 2014.02.20. 13:26:25

Valójában egyetlen kérdés van csak a választással kapcsolatban. Megszavazzak valami esélytelen (vagy nem túl esélyes) kicsit, pl. LMP, vagy áthúzzam a szavazólapot? Mert Fidesz, Összefogás, Jobbik részemről kizárva, de sajnos csak ez a három tuti bejutó.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 13:26:57

@martineden:

Hogyan lehet egy kétharmados jogszabálytmegváltoztatni kétharmad nélkül?

S miért illegitim egy kétharmados jogszabály kétharmaddal való megváltozoztatása?

sirmayer 2014.02.20. 13:29:52

Sztem nem kéne túlbonyolítani az ígérgetéseket!
Eccerűen kell megoldani, hogy a képviselők visszahívhatók legyenek!!!!
Ez az igazi rosta! Ha ezt bevállalja, legyen képviselő!
Aztán, ha nem alkalmas, akkor olyanra cserélhetjük, amilyen nekünk jobban megfelel! Legalább megtanulnak alkalmazkodni ahhoz is, hogy a választók érdekeit képviseljék!
Egy idő után úgyis beáll a rosta, és így nem kell megijedni, ha birkafejű szavazógépek anarchista elvekre, vagy húsbavágó intézkedésekre nyomkodnak gombot.
De ehhez vissza kell állítani a régi létszámot, hogy minél több körzet képviseltethesse az érdekeit!

martineden 2014.02.20. 13:30:11

@Sexual Harassment Panda: Hat igen.Ez a csuti cigany szerncseje,hogy tul sok a birka

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 13:30:29

@Ez a Nevem:

Lehetőség van Mindenre, de nincs TÖRVÉNYES lehetőség

Nem ment el az esze az ellenzéknek, hogy egy puccsot tervezzen.

2014.02.20. 13:36:02

A 100 ezer, aki állítólag gondolkodik az Összefogásra való szavazáson menjen el. Innét. Jobb országba. Mielőbb. Minél messzebbre.

Cincinnatus 2014.02.20. 13:36:48

@qwertzu:

A helyzet „bonyibb”, ui. nem arról van szó, hogy „népszavazással lehet alkotmányt változtatni” – hiszen ennek lehetőségét a régi alkotmány és az új Alaptörvény egyként kizárta. A népszavazással jóváhagyott alkotmány azt jelenti, hogy a tervezet tartalmával egyetért a többség – és persze benne azzal is, hogy nem lehet népszavazást kezdeményezni alkotmányos kérdésben, mivel az alkotmányozás az országgyűlés kizárólagos jogköre. Viszont: egy esetleges újabb alkotmányról maga az országgyűlés írhat ki népszavazást. A lényeg: actio popularissal nem lehet alkotmányt változtatni.

De, kizártam, ui. pontosan így szól a megfogalmazás: „…egyetlen olyan személy sem választható meg egynél több esetben, aki már egyszer e pozíciók valamelyikét betöltötte, illetve két évnél hosszabb ideig valaki más helyett e jogkörök valamelyikével rendelkezett.” Vagyis: egynél többször semelyik pozícióra nem választható meg senki, aki már valamelyik pozíciót egyszer betöltötte – aki pedig kétszer volt „valami”, az már egyikre sem. és hát igen: élethosszig etetni kell – de egyébként magánvállalkozása persze lehet, abból élhet. (A magánvállalkozások és a politikai befolyás összefonódását pedig más, az állam átláthatóságát szabályozó törvényekkel lehet-kell elérni.)

„Kisdobos-tagság”: nem, mert hiszen a szöveg csak a vezető pozíciókat említi.

„Űrkikötő-tender”: nem, mert hiába utalsz a (nem párt-, hanem központi költségvetési) számlára 500 millát, hiszen a pártok azt nem egy az egyben kapják meg, hanem minden párt egy meghatározott rendszer szerinti normatív támogatást kap évről évre. A javasolt rendszerben nincs arra mód, hogy azáltal, hogy valaki 500 milliót befizet a központi számlára, azt valamelyik párt kapja meg, vagy akkora összeggel emelkedjen az annak a pártnak járó állami támogatás. (Az pedig még nyilvánvalóbb, hogy ezt az 500-ast nem emelheti le az adott párt „vezérkara” sem a maga számára…) Ezen kívül: a központi alapba történő befizetés nyilvános aktus: minden befizetés és a befizető is ott áll, mindenki láthatja.

„Kacsatánc”: azért egy beígért tánc és egy automatikusan életbe lépő lemondó nyilatkozat mégsem ugyanaz a kategória. Éppen azért kell „okiratosítani”, hogy ne lehessen belőle „ki(kacsa)táncolni”!:-)

igenember 2014.02.20. 13:38:30

@Mária: Hogy mondjam, aki nem megy el szavazni, az demokráciából megbukott.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 13:38:38

@Cincinnatus:

Az elemzés lényege: rosszul készítik a paprikáscsirkét a Szarházi Fogadóban, tehát illegitimek.

Sexual Harassment Panda 2014.02.20. 13:38:56

@martineden: ???
hulye-e vagy?
sosem szavaznek a fideszre.

Cincinnatus 2014.02.20. 13:41:09

@Muzsikok közt: Te, azért mert valakinek "Vörös" a neve, még nem kommunista! Pl. Horthynak is volt Vörös nevű tábornoka - meg Veres nevű is! Egyszerre!:-)

Egyébként: a volt alkotmánybíró szakmai érveivel kapcsolatos szakmaiellenérveid is vannak - vagy csupán kiabálni jársz ide?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2014.02.20. 13:42:24

@Mária:
Ne haragudj de oltári nagy hülyeség a példád:
Ez nem a napi forgalom bakker, hanem a napi tejvásárlási szokások. Aki nem vesz tejet azt nem számoljuk bele a napi forgalomba, merthogy nem generál forgalmat.

A napi tejforgalom mindig 100%, a példádban meg csak 79%, ilyen nincs...

xva4000 2014.02.20. 13:46:44

Most hogy a böszmefogás formájában teljesen összeállt a szar a baloldalon: minden nem rájuk leadott szavazat (+távolmaradás) a bal WC lehúzására egy szavazat. (persze csak ha naívan feltételezzük hogy nincs eldugulva)

safranek 2014.02.20. 13:49:25

Inkább érvénytelen szavazat, mint nem szavazás!

Szindró Mama De Ma Gógja 2014.02.20. 13:56:43

@maxval a gondolkodó birca:
Népszavazással.

Mert még a legsötétebb afrikai országokban is népszavaznak az alkotmányról.

És minden fontos egész országot érintő kérdésről.

Ettől lesz legitim.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2014.02.20. 13:58:21

@Hurrá Torpedó:
Hogyan változnak az arányok, ha a bizonytalanokból egyre többen mennek el szavazni. Akinek nem tetszik a rendszer, az tud ellene szavazni, gyakorlatilag tökmindegy kire.

10 lakosból elmegy 5 szavazni:
feketékre: 3
fehérekre: 2
nem szavaz: 5
feketék nyernek: 60-40% arányban

10 lakosból elmegy 6 szavazni:
feketékre: 3
fehérekre: 2
szürkére: 1
nem szavaz: 4
feketék nyernek: 50-33,35-16,5% arányban ahol a fehér+szürke = ellenzék összesen 50%, azaz ugyanannyi mint a győztesnek

10 lakosból elmegy 7 szavazni:
feketékre: 3
fehérekre: 2
szürkére: 2
nem szavaz: 3
feketék nyernek: 43%-28,5%-28,5%. A nyertesek már kisebbségben vannak.

most koalíciózásra nem térek ki.

A példából látszik hogy rohadt nagy jelentősége van annak hogy ha valaki nem megy el.

Egyallampolgar 2014.02.20. 13:58:41

Végső vagy akár első pont kell még legyen amit néhány fórumon már leírtam:

Mivel az összefogás nem négy éves kormányzásra, hanem az alkotmányos normák helyreállítására, a demokratikus rend megteremtésére született:

A leendő 200. fős országgyűlés képviselői helyeiért az Összefogás olyan országgyűlési listát indít melyen első 100. pozícióban nem szerepel olyan személy aki korábban vagy jelenleg közjogi vagy pártvezetésben funkciót töltött vagy tölt be.

2/3-os győzelmük és a demokratikus normák helyreállítása után új választást írnak ki.

Scagnetti 2014.02.20. 14:05:41

@Egyallampolgar: Álmodni lehet. Csak aztán jön az ébredés.

Mária 2014.02.20. 14:05:42

@Cincinnatus:

"szerinted két korrektségre törekvő cég között is csak kamu a szerződés?"

Két fél között kötött szerződésnek, legyen az cég, vagy magánszemély, meghatározott formai és tartalmi követelményei vannak. Ha pedig valamelyik fél szerződést szeg, a másik fél jogorvoslatért folyamodhat.

A "társadalmi szerződés" meg egy polmarketing bullshit, hiszen ilyen szerződés nem létezik a jogi gyakorlatban.

Szerintem ne írj alá semmit, amíg nem ástad bele magad egy kicsit a témába, pláne, hogy pár hét múlva élesítik a frissen átdolgozott Ptk.-t :)

Szindró Mama De Ma Gógja 2014.02.20. 14:09:28

@Egyallampolgar:
2 fontos dolog maradt ki a programjukból:

1.
Senki ne lehessen 8 évnél (2 ciklásnál) tovább parlamenti képviselő vagy polgárjenő.
Ugyanis ez a magyar politikai élet megrontója. Ezért nincs felelőséggre vonás.

2.
Ne lehessen egy pártot katonai módon szervezni. A központi vezetőség nem oszlathat fel helyi szervet, mint a fidesz/jobbik.
Minden szervnek demokratikus, önszerveződőnek kell lennie.

Muzsikok közt 2014.02.20. 14:10:43

@Hurrá Torpedó: 'Akinek nem tetszik a rendszer, az tud ellene szavazni, gyakorlatilag tökmindegy kire'

jaja tökmind1 kire, mer sok más alternatíva van...:) Ez a komcsik idei receptje 50 IQ alatt. szavazzatok tökmind1 kire, hehe

Muzsikok közt 2014.02.20. 14:13:01

@Egyallampolgar: ledarálják az összefosást mint a szart

Mária 2014.02.20. 14:13:23

@Hurrá Torpedó:

"A napi tejforgalom mindig 100%, a példádban meg csak 79%, ilyen nincs."

Akkor te még nem láttál a boltban rothadó, lejárt szavatosságú árut, meg a lejárat előtt féláron osztogatott árut a kassza mellé kipakolva?

Meg olyat se, amit raklapszám szednek le a polcokról és viszik bezúzni, vagy öntik a kukába, mert úgy kevesebb papírmunka van vele, mint ha felajánlanák a rászorulóknak?

Muzsikok közt 2014.02.20. 14:18:03

@Mária: 'Meg olyat se, amit raklapszám szednek le a polcokról és viszik bezúzni, vagy öntik a kukába, mert úgy kevesebb papírmunka van vele, mint ha felajánlanák a rászorulóknak?'

nem a papírmunka miatt van, hanem azért mert nem abból élnek hogy ingyen osztják. egyből 10x annyi rászoruló lenne amint osztanák

öreg zsidó blogger 2014.02.20. 14:18:39

Cincinnátus@:
Egy jó alkotmánnyal kellett volna kezdeni legalább a kampányt: akkor már szinte az új alkotmányról IS szavazhatnánk...
Bocs, ez csak vicc volt.
De az igaz, hogy a Párbeszéd (Bajnai) a pályázatok ÁTLÁTHATÓSÁGÁT is beígérte egy pár hete.

A két ciklusnyi hatalomgyakorlás -korlátozást NEM HELYESLEM: egy bizonyos Mátyás keresztnevű személy 32 évig uralkodott, és nem győzöm a szájacskámat tátani, micsoda csodamód. (Az igazán színvonalas emberek többnyire nem hülyülnek el öregségükre sem: Arany János stb. No persze, ha az agyuk betegszik meg, az más...).

Helyesen látod a színen lévő pártok alkalmatlan voltát.
Én azt is látom, hogy valószínűleg MINDEN PÁRT ALKALMATLAN LENNE HAZÁNK FELVIRÁGOZTATÁSÁRA.
Ugyanis pártoktól komoly (érdemi!) teljesítményt ne várjunk. Azért, mert a pártok a semmirekellő emberek érvényesülési helyei. Itt alakítanak ki tisztességtelen kapcsolatokat a maguk javára: beállnak valaki mögé "vattaembernek", és együtt szavaznak vele. Tehát az győz, akinek több vattaembere van. (Nem az, aki értelmesebb.)
A megoldásról kb. 2 éve blogot írtam "Alaptörvény..." címmel.

Mária 2014.02.20. 14:19:39

@igenember:

"Hogy mondjam, aki nem megy el szavazni, az demokráciából megbukott."

Ez nem igaz.

Csak az ostoba emberek akarnak kormányra juttatni egy kormányzásra tökéletesen alkalmatlan és felkészületlen megélhetési politikusi hordát.

Pláne, hogy magának a hordának se a kormányzás a célja, hanem csupán annyit akar, hogy a párt elitje újabb négy évig bent melegedhessen és felmarhassa a tiszteletdíjat.

Erről megy a hiszti, nem a demokráciáról.

konrada 2014.02.20. 14:24:09

@Scagnetti: Nézd, az MSZ(m)P-n kívül az összes mai párt, belértve a fideszt is, kis pártként kezdte. Ezért ha valaki változást akar - és nem váltogatást - annak még akkor is érdemes a kis pártokra szavazni, ha tudja, hogy perpillanat nincs annak esélye, mert valahol nekik is el kell kezdeniük feljönni, és minél több szavazatból áll a dobbantójuk, annál több esélyük van magasabbra ugrani a következő alkalommal (persze, ha nem qrják el közben.)
Mert a kis hajtásból is csak úgy lehet fa, ha hagyjuk nőni. Ha mindig csak rátaposunk, úgy hiába döl ki a nagy, az a belőle kinövő taplókkal még úgy fekve is nagyobb lesz.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2014.02.20. 14:24:13

@Muzsikok közt:
nem tudod értelmezni a példát?
szavazz olyanra aki vélhetően biztosan be fog jutni a parlamentbe. azzal hogy bejutnak helyeket vesznek el az összes többi bejutottól. attól veszik el a legtöbbet, akire a legtöbben szavaztak.

fel kell fogni nem az a kérdés idén, hogy valami suttyó párt a semmiből értelmes program nélkül megnyeri a választást.
hanem az, hogy akiket nem akarsz ott látni azok milyen arányban nyernek. ha kétharmad megint akkor baszhatod. ha csak 60-40 az már sokkal jobb mint idén (pl nem lehet hülye módon 1 nap alatt alkotmányt módosítani). ha csak 55-45 az még jobb.

nekem az a célom, hogy a két oldal a lehető legközelebb kerüljön egymáshoz az arányokat tekintve. ez azért jó, mert ha a győztes oldal (tökmindegy melyik) végig akar vinni egy törvényjavaslatot, akkor kellenek támogatók a másik oldalról is. ebből lesznek viták a parlamentben, és talán értelmesebb törvények születnek. ha nem így lesz akkor megint csak az lesz hogy a kétharmad minden egyes agyament ötletre igent nyom a pártfegyelem miatt.

gabuscica 2014.02.20. 14:24:19

"Az új Országgyűlés első aktusaként kihirdetjük a jelenlegi Alaptörvény érvénytelenségét" - milyen alapon? Ehhez legalább 2/3 kell. A Fidesz is éppen így járt el.
Amikor az SzDSz/Tölgyessy választási és tövényhozási rendszerében valaki, látva a jövendő problémákat, szóvátette, hogy ezzel bajok lehetnek, az SzDSz lemucsaizta az illetőt. Most eszitek meg, amit főztetek.

Muzsikok közt 2014.02.20. 14:25:24

@Hurrá Torpedó: Nem lesz 2/3, mert az egyik szavazatom megy a Jobbikra.

Mária 2014.02.20. 14:26:28

@Muzsikok közt:

Rendelhetnének kevesebbet is a rosszul fogyó áruból, és akkor nem kellene megsemmisíteni.

Másrészt, visszatérve a politikai szálhoz, ha egy pártot következetesen nem vennének le a polcról a fogyasztók, akkor esély lenne rá, hogy egy idő után a kereskedők nem tolják azt a pártot az arcukba.

Míg ha jobb híján akkor is leveszik azt a pártot a polcról, amikor egyáltalán nem is olyan terméket akarnak, akkor az a párt örök időkre ott maradhat a polcon, foglalva a helyet olyan pártok elől, amilyenek egyébként jobban fogynának.

Muzsikok közt 2014.02.20. 14:28:17

@Mária: 'Rendelhetnének kevesebbet is a rosszul fogyó áruból, és akkor nem kellene megsemmisíteni.'

Ezt is csinálják. Gondolod szeretnek szopni?

qwertzu 2014.02.20. 14:28:35

@Cincinnatus:
"Viszont: egy esetleges újabb alkotmányról maga az országgyűlés írhat ki népszavazást."

Tehát ha mondjuk a fidesznek megint lesz egy feles többsége, akkor írhat ki népszavazást új alkotmányról/alkotmánymódosításról.

" egynél többször semelyik pozícióra nem választható meg senki, aki már valamelyik pozíciót egyszer betöltötte "
Ez viszont azt jelenti hogy kétszer sem lehetsz miniszterelnök. Miért ragaszkodnak a jogászok ahhoz, hogy egyetlen mondatba bonyolult logikát zsúfoljanak, amikor a nyelv nem alkalmas erre? Mind1, értem mit akarsz, de a mondat nem értelmezhető egyértelműen.

Nem csak a vezető poziciókat említi:
"vagy akik részt vettek-vesznek a demokratikus jogok korlátozására irányuló," Ez bármilyen szocialista tömegszervezet tagságára ráhúzható. Részt vesznek? Igen.
A szervezet korlátoz demokratikus jogokat? Igen.

Megjegyzés: az egész szövegnek rosszat tesz, hogy érezhető kitérőket teszel bele azért, hogy lefedd a teljes fidszes vezérkart:
"vagy akik az MSZMP-hez köthető háttérintézményekben vezető pozíciókat töltöttek be" == "Kövér László"

"egy automatikusan életbe lépő lemondó nyilatkozat "

Van ilyen kikényszeríthető jogi konstrukció? Ez nem szerződés, nincs aki pereljen nemteljesítés miatt, és nem hágnak át törvényt, tehát az ügyészség nem emelhet vádat. És igazából nem lemondaniuk kéne, hanem teljesen új választást kiirni. Az meg tényleg nem kikényszeríthető.

"hiszen a pártok azt nem egy az egyben kapják meg, hanem minden párt egy meghatározott rendszer szerinti normatív támogatást kap évről évre " Akkor erre nem fizetne senki semmit. Ki támogatná az összes pártot? Egy fideszes nem fizetne oda mert a fele az mszpnek megy és fordítva.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2014.02.20. 14:31:02

@Mária: az nem a napi forgalom része.
A napi forgalom az amit egy nap eladnak. Amit nem adnak el az a napi selejt.
Ha azt akarjuk megtudni hogy egy nap melyik volt a legsikeresebb tejgyártó, akkor kurvára nem számít hogy hányan vettek tejet.
Az sem számít hogy egy gyártó hány tejét nem vették meg. Az számít mennyit adtál el. Az összes többi lényegtelen.

Filmelemző_ · filmelemzoiro.blog.hu 2014.02.20. 14:31:54

@Cincinnatus: Ha valaki a választásoktól való távolmaradásra ösztönöz másokat, attól minden valódi demokratának illik elhatárolódnia!!! Sajnálom, ha a Progresszív Blog ebbe az irányba kíván mozdulni. Mi nem tartunk veletek, és elítéljük (minden eszközünkkel) ezen szándékotokat!

Cincinnatus 2014.02.20. 14:39:03

@Mária:

A jogorvoslat és annak lehetősége (pl. bíróságon, stb.) csupán az egyik, de korántsem az egyetlen változata a szerződésszegés lehetséges következményeinek. A mi esetünkben a szerződés (alkotmányjogi értelemben) azzal jön létre az állampolgárok közössége és a politikai hatalom között, hogy az utóbbi ígér, az előbbi pedig megválaszt. A megválasztott esküt tesz a törvények megtartására – ezek legtöbbjének megszegése pedig Btk.-ba foglalt eset. (Hivatali hatalommal való visszaélés, befolyással üzérkedés, de akár kényszerítés, zsarolás, vagy bűnszervezet létrehozása – de lehet az állam elleni bűncselekmények közé sorolandó is.) Az persze más lapra tartozik, hogy a hatalom birtokosai nem szeretnek önmagukra veszélyes „külön törvényeket” hozni – azonban ezek hiánya csak nehezíti, de meg nem akadályozza a szerződésszegés következményeinek érvényesíthetőségét.

A mi javaslatunk – az előre „borítékolt” lemondó nyilatkozatokról – egy lépéssel egyszerűsíti a következmények érvényesíthetőségét, a jogorvosolhatóságot, és egyben erősíti is a bizalmat a politikus iránt.

„Új Ptk.”: Olvastam – és azt is, hogy komoly belső ellentmondásokkal van tele, ráadásul összetolták a cégjoggal is, illetve más törvényekkel sem kompatibilis. Komolyan: isteni szerencse, hogy nem lesz érvényes a Bajor Szabadállam területén! God sei tank - I freu mi drüba!:-)

Pszt! 2014.02.20. 14:46:48

Kár ilyen pontokról álmodozni, úgyis a Viktor nyer. Nem nyerhet más! Ezeknek a fergeknek már túl sok a vesztenivalojuk, eltávolítani csak úgy lehet őket, mint a Janukovicsot.

pszeudozsiráf 2014.02.20. 14:47:32

Ez mind szép és jó, de hol marad az algoritmus az ország rendbetételére? Oktatási rendszer? Nyugdíjrendszer? Adórendszer? Egészségügy?

Cincinnatus 2014.02.20. 14:47:57

@Expertus:

Nézd: igazán nem értem, miért "ítélitek el minfden eszközötökkel" azt, aki az egyetlen működőképes megoldási javsalattal állt elő arra, hogy az Összefogás támogatottsága elérhesse a kormányváltáshoz szükséges minimális szintet?

Ez ui. a jelenlegi trekken kizárt - hiszen 20%-os támogatottsági különbség van a Fidesz javára. (Tudom-tudom: "rosszul mérnek titeket" - csak hát a történelem meg erre azt mondja, hogy ez a szöveg mindig a későbbi vezstesek szájából szokott szólni...) Ahhoz, hogy megugorjon negyvenvalahány nappal a választás előtt atámogatottság, tömegével kell új szavazókat meggyőzni tudni - ehhez pedig invenció és a hitelességet megerősítő lépések kellenének. Az Összefogás - sajnos - egyikben sem jeleskedik, ezért is ajánlunk ezennel egy módszert... Itt ui. arról van szó, hogy miért nem támogatják/vállalják sokan az Összefogást, még akkor sem, ha ezzel (a passzivitásukkal) implicite a Fideszt támogatják. És arról is van szó, hogy a nemtámogatás okából kiindulva miképpen lehet ezt a helyzetet változtatni.

De ha jobban esik erre a segítséget nyújtó kézbe harapni, hát ez is egy politika... Csak aztán majd senki ne jajgasson április 6-án este! Már Moldova megírta, hogy "A legrosszabb süket az, aki nem akar hallani.":-)

Egyébként pedig: "Berlin bleibt deutsch!"... Ugye, az is nagyon bejött?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 14:51:14

@Szindró Mama De Ma Gógja:

Ehhez is alkotmányváltoztatás kell előtte. Ahhoz meg kétharmad.

Szindró Mama De Ma Gógja 2014.02.20. 15:07:31

Nem.
Népszavazni lehet róla.

És ez a bukta viktátornak.
Így lehet kukába dobni a marhaságát, amit alaptörvénynek csúfol.

Ha egy népszavazás elmeszeli az alkotmányt, akkor a parlament vagy elfogadja, vagy feloszlik.
És egész addig nem lesz új parlament és kormány, amíg a népszvazás eredményét nem foglalja törvénybe.

Ettől van betojva viktátor, hogy a gránitszilárdságút ki lehet könnyen dobni.

Szindró Mama De Ma Gógja 2014.02.20. 15:14:44

@öreg zsidó blogger:
Ezért írtam, hogy max 8 évet szabad adni mindenkinek a hatalomból.
Akkor nem lesz megélhetési politikus, mert 8 év múlva vége a karriernek, mehet vissza dolgozni.

Így kénytelen a 8 év alatt normálisan viselkedni. Mert utána nincs haver a parlamentbe.
És ha nincs már haver a parlamentbe, akkor nem védik meg a számonkéréstől.

A politikának is, mint minden másnak felelősséggel kell működnie. Az pedig csak így megy.

Ellenzéki összeFOSÁS 2014.02.20. 15:15:40

"és nem hisznek abban, hogy sokkal polgáribb, átláthatóbb és lényegesen kevésbé korrupt politikai gyakorlatot folytatnának, mint amilyen a legutóbbi MSZP-vezette ciklusban volt jellemző."

Pedig ezek meg ehsegmenetet is szerveztek Simon Gabor vezetesevel. Aki vegletekig korrekt, tiszteseges baloldali politikus. :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Cincinnatus 2014.02.20. 15:22:29

@Ellenzéki összeFOSÁS:

Jó - de írd ide az igazat legalább ilyen kritikusan ne csak a 240 millió lopó Simonról, hanem az évi többszáz milliárdot lopó Simicskáról, az évi milliárdokkal gazdagodó Mészáros Lőrincről, a kitudjamiből gyarapodó Szijjáró Péterről is!

...Mert ha nem, akkor bizony csak egy elfogult szarházi vagy!

qwertzu 2014.02.20. 15:48:30

Illetve kihagytál egy lehetséges forgatókönyvet: megcsinálják az új alkotmányt, népszavazásra bocsájtják és a népszavazás elutasítja, na akkor hova tovább?

Cincinnatus 2014.02.20. 16:01:52

@qwertzu: Egy jól megszerkezstett és előzetesen mind szakmai, mind pedig társadalmi egyeztetésen átment alkotmánytervezetet vajon miért utasítana el a választók többsége? Mi oka lenne erre? Hiszen érdeke a stabil és átlátható állam - vagy nem?

A stratégiai tervezésben régi igazság, hogy nem a legrosszabb eshetőségre kell tervezni, hanem a legvalószínűbbre - és ebben az esetben az elfogadás a legvalószínűbb.

Ám ha mégis az elutasítás jönne be (ki tudja, miért?), akkor annak az okai kideríthetők és korrigálhatók. Mivel pedig az új alkotmányig él a '89-es, különösebb zavar nem keletkezhet.

75. Vladys 2014.02.20. 16:08:59

Még szerencse, hogy nem tartozom abba a bűvös "több százezerbe". Eszembe se jutott ezekre szavazni. :)

randomuser1 2014.02.20. 16:22:39

meg van az a pármilló, akit nem különösebben érdekel épp melyik posztkomcsi horda élősködik az országban

qwertzu 2014.02.20. 16:25:04

@Cincinnatus: "Mivel pedig az új alkotmányig él a '89-es, különösebb zavar nem keletkezhet."

Nem él. Azért kell népszavazás, mert nincs kétharmados parlamenti támogatás. De népszavazás ás parlamenti támogatás nélkül változtatni a jelenleg hatályos alkotmányon/alaptörvényen...
Milyen alapon?

Cincinnatus 2014.02.20. 16:37:06

@qwertzu:

Azon az alapon, hogy illegitim módon jött létre, így az közjogilag nem is létezik. Ebben a helyzetben viszont automatikusan helyreáll a ’89-es hatálya, hiszen azt az új Alaptörvény hatálytalanította.

Közkeletű tévedés, hogy az Alaptörvényt „meg kell szüntetni” (akár kétharmaddal, akár másképp), ui. ami közjogilag nem él (mert létre sem jöhetett volna ezzel a tartalommal), azt megszüntetni nem is kell. Az, hogy ma mégis működik az Alaptörvény, kizárólag a hatalmat elbitorló Fidesznek tudható be, amely a parlamenti kétharmadával megszerzett minden olyan közjogi pozíciót, amelyből fel lehetne lépni az Alaptörvény működtetése ellen és az ellen is, hogy arra hivatkozással újabb és újabb kétharmados törvényeket léptessenek életbe. Ez tehát egy vi coacta helyzet, amelyet nem „új jog” megalkotásával lehet és kell megszüntetni, hanem az „erővel irányított állam” állapotának megszüntetésével. (Attól ui., hogy betörő van és tesz-vesz a házadban, a háznak még nem válik legitim birtokosává – és eltávolítani sem a ház újbóli megvásárlásával szokás…)

Részletes érveket is találsz az Alaptörvény illegitimitására, ha beírod itt a blog keresőjébe az alaptörvény szót.

qwertzu 2014.02.20. 17:00:43

@Cincinnatus: "Azon az alapon, hogy illegitim módon jött létre, így az közjogilag nem is létezik. Ebben a helyzetben viszont automatikusan helyreáll a ’89-es hatálya, hiszen azt az új Alaptörvény hatálytalanította."

Egyesek szerint. Mások szerint meg nem. Alkotmányügyi változtatásokat végezni olyan alapon, hogy egyesek szerint az előző változás illegitim... nos az esetleg sokkal többek szerint lesz illegitim változtatás. És így tovább.

Jelenleg egy elfogadott módja az alkotmány változtatásnak. Parlamenti 2/3. Van egy elfogadható mód: népszavazás. De az, hogy egyesek szerint az előző változtatás formailag helyes, de illegitim, ezért változtathatnak (vissza az eredeti), az szerintem elfogadhatatlan.

Cincinnatus 2014.02.20. 17:06:36

@qwertzu: Ez korántsem szubjektív megítélés dolga - éppen azok szeretnek itt szubjektívkedni, akik szerint (minden alkotmányjogi és általános érv ellenére is) érvényes az Alaptörvény. Korábban itt részletesen leírtuk, miért nem érvényes, ha a blog keresőjébe beírod az alaptörvény szót, megleled az okfejtést.

qwertzu 2014.02.20. 17:27:37

@Cincinnatus: Ebben nem fogunk megegyezni. Ez az illegitim, tehát jogom van változtani parlamenti és népszavazási támogatás nélkül szerintem leginkább polgárháborúhoz vezethet.

nevetőharmadik 2014.02.20. 18:02:05

@qwertzu: _Ha_ illegitim, _akkor_ semmis. Ez önmagában nem vitatható.

Ami vitatható/vitatott, hogy ténylegesen illegitim-e. A tényleges kérdés az, hogy a legitimitásnak vannak-e objektív mércéi a formai szabályokon túl, mik ezek, és ezek szerint megáll-e az Alaptörvény.

Ha kiderül, hogy nem áll meg, akkor viszont nem beszélünk változtatásról, mert akkor automatikusan érvénytelennek kell tekinteni, és kész.

Persze lehet isteníteni az eljárásrendet, de azt is be kell látni, hogy pusztán eljárásrendi mércéknek megfelelve szó szerint akármilyen törvényt lehet hozni, bármilyen államformából, bármilyen politikai berendezkedésből csont nélkül át lehet jutni bármelyik másikba - és pusztán a hatalomgyakorlók jóindulatától függ, hogy mikor húznak elő egy ilyet a seggükből és nyomnak le jog- és meglepetésszerűen mindenki torkán.

Látni kell azt is, hogy az ilyen "minden lehetséges" rendszerben a jogállam potenciálisan nem létezik, hiszen önkényesen, a nép által erre adott tényleges utasítás nélkül is csorbítható/megszüntethető. A jogállam egyik alapvető kritériuma pedig az, hogy _megmarad_. Önmagában eljárásrendhez való ragaszkodás ezt nem tudja biztosítani, tehát HA úgy döntünk, hogy jogállamban akarunk élni, akkor meg kell határozni a jogállam önazonossági attribútumait, és ezeket érvényesíteni kell, az eljárásrend betűje ellenére is.

Márpedig tudtommal '89-ben ki lett mondva, hogy Magyarországon jogállam van, és azóta sem mondta senki, hogy szűnjön meg. Még azok is, akik tetteikben csorbítják, szavakban (ha kell, "bíróság" előtt) kiállnak a jogállam mellett. Azaz ők is csak azzal érvelhetnek, hogy törvényeik megfelelnek-e a jogállam követelményrendszerének, vagy nem. Ha pedig nem - és ez objektív ítélet -, akkor senkit sem érdekel, hogy amúgy helyes eljárásrenddel lett meghozva, semmisnek kell tekinteni.

Igen, ehhez nagy szellemi bátorság kell, de egy érett állampolgárnak értenie és éreznie kell a törvényesség szellemét is. Máskülönben szabályokkal terelt, idomított birkák vagyunk.

martineden 2014.02.20. 18:32:13

@maxval a gondolkodó birca: sok modja van
.pl nepszavazas,pl hazaarulasert lecsukjak az tolvaj bagazst

Carmichael 2014.02.21. 15:01:34

@maxval a gondolkodó birca:
Ha számodra akárcsak egy népszavazás eredményét felülírja a 2/3 (ami 2010ben, egyetlen napon létezett és akkor is csak legalitást adott, legitimitást nem), akkor szerinted itt nem a nép kezében kell, hogy legyen a hatalom, hanem olyan politikusokéban, akik bármely eszközt felhasználva pozícióba jutnak, és olyan jogszabályt hozhatnak, amilyet akarnak. Magyarán elbújhatnak a jog mögé, ami mindent visz, és megtörhetetlen hatalom.

Csakhogy a jog (ami éppúgy mint a pénz vagy egy halom más ember csinálta képződmény csak azért és addig létezik, amiért és amíg azt közmegegyezés és a benne való hit garantálja). A jog nem a hatalom és elnyomás eszközének készült, felülírható bármikor, ha az alkotói/fenntartói (értsd a nép) ellen fordul vagy próbálják fordíítani. Vagy különben skynet lesz belőle...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.21. 15:15:45

@Carmichael:

A magyar alkotmányos rendben a parlamnti kétharmad nem írható felül népszavazással. Lehet ezen változtatni, semmi gond, de csakis parlamenti kétharmados döntéssel.
süti beállítások módosítása