„A demokráciának a kapitalizmus az ára.”
Konrád György – 1990
Jelenleg a magyar politikában csak szocialista-kollektivista ajánlatokkal találkozunk – legalábbis azoknál a politikai szerveződéseknél, amelyek politizálnak is, nem csupán közgazdászkodnak, mint Bokros és nem is a szocikhoz dörgölőznek, mint Fodor.
A Fidesz nyíltan verseny-, bank- és magántőke-ellenes (persze kivéve a saját érdekkörei feltőkésítését – de ez nem kapitalizmus). Ez nem lenne baj, ha éppen nem egy kapitalista ország kétharmados többséggel bíró kormánypártjaként léteznének és akarnának maradni 2014 után is, hanem valami latin-amerikai gerillaszervezet lennének, valahol a hegyekben. Az MSZP nyilván balról alkarja űberelni a Fideszt: arról beszél, hogy vissza kell térnie a saját baloldali gyökereihez… Nos, a baloldali gyökerek itt tisztán-pusztán az ellátásban-elosztásban gondolkodó kádárizmust jelentik. Ez nem baj, hiszen van helye a balos ideológiának is – azoknak is vannak érdekeik, akik nem (vagy: már nem) a GDP-termelés élharcosai. Az E-14 tele van szélsőbalosokkal: hiába Bajnai, hiába Oszkó szelleme, ha egyszer összefogtak olyan erőkkel, akik egyértelműen és deklaráltan a „bérből és fizetésből élők” ún. „szerzett jogait” védelmezendő alakultak meg (Szolidaritás), vagy amelyek ökoszocializmusról ábrándoznak (PM).
A szélsőjobbról talán kár is írnom, hiszen mióta létezik a világban szélsőjobb, az ideológiájában mindig is tőkeellenes volt – már az őseredeti szélsőjobbos Ernst Röhm is amiatt szakított Hitlerrel, mert az utóbbi éppen a tőkével kokettált…
…Lesz jövő tavasszal egy választás egy kapitalista országban, amelyen nem indul komoly kapitalista párt! Lesz egy választás, ahol egyszerűen nem lesz kire szavazniuk azoknak, akik működtetik a magyar gazdaságot és akik eltartják ezzel az országot. Nem lesz kire szavazniuk azoknak, akik felfogják, hogy az eddigi egymásra licitálgató szociál-populista út csak elszegényedést hozott, és az igazi, azaz tudásalapú-teljesítményelvű kapitalizmusra való áttérés halogatása olyan lefelé tartó spirálba húzza Magyarországot, ahonnan kijönni „szocialista módszerekkel” nem lehet.
Nincs a világban egyetlen olyan ország sem, amelyik jól él és nem kapitalista – és amelyben ugyanakkor nők és férfiak egyenlő szabadságban és egyenlő lehetőségekkel élhetnek. Nincs arra példa, hogy sikeressé tehetett egy országot egy olyan politikai vezetés, amelyik politikai ígéreteivel, gesztusaival az eltartottaknak kedvezett, és az ő szavazataikkal a hatalmat megszerezve, egy maffiaállamot épített ki. Magyarország nem rendelkezik más valóságos tőkével, mint a tudás és a teljesítmény (lennének - ha lehetnének…) – e kettőről pedig évszázadok koherens és kivételt nem ismerő tapasztalatai igazolják, hogy a leginkább a kapitalizmusban hasznosulnak és kapitalista viszonyok közepette termelik a legtöbb értéket.
Minden más politika, mint a kapitalista és demokrata, szükségképpen veszejti el az országot és üti el a magyar népet a sikeresség esélyétől. Éppen azoknak került már eddig is és fog ezután is kerülni a legtöbbe a szociáldemagóg magyar politikai pártok léte és kormányzása, akik a legkevésbé kapitalizmus-kompatibilisek és akik ezért a leginkább félnek az igazi, teljesítményelvű kapitalizmustól. Őket használják bázisukul a létező – és mint a bevezetőben leírtam: kivétel nélkül szocialista – pártok és ők azok, akiknek esélyük sem lehet a felemelkedésre egy olyan társadalomban, amelyik „szocialista-oligarchoid jellege” miatt a nagy többségtől csak elvesz és az elvett javakat egy olyan elitnek juttatja, amely elit sem tudásával, sem gazdasági és politikai teljesítményével, sem a közérdek és annak tisztasága iránti elkötelezettségével ezt meg nem érdemli.
Annak a fajta szocializmusnak, amely Magyarországon divatozik többféle pártszínben is, nincs komolyan veendő, erős nemzetközi hátországa. Ez a szocializmus ugyanis nem az alapvetően és mélyen polgári szociáldemokrácia, hanem egy keleties vágy- és hazugságkatyvasz, amely mögött egyszerűen nem áll igazolt, pozitív társadalmi, gazdasági és történelmi teljesítmény.
Jelenleg úgy fest a magyar politikai paletta, hogy a GDP-termelők csak abban dönthetnek, hogy ki által hagyják elpazaroltatni az általuk megtermelt javakat. Ha el akarunk innen mozdulni felfelé, akkor – 23 évvel a szocializmus „hivatalos vége” után – kell egy kapitalista párt, amely a polgári értékeket és érdekeket a szocialista ajánlatokkal szemben radikálisan, azaz kompromisszummentesen képviseli.
Nyilvánvaló, hogy e párt – és a kapitalizmus – híve jelenleg az aktív választók kisebbségét teszik ki – ám a helyzet úgy fest, hogy értékorientáció és személyes érdekek alapján már van egy akkora „kapitalista-párti” tömeg, amely legalábbis összemérhető a Fidesz, az MSZP, vagy a Jobbik táborával: semmi sem mutat arra, hogy ne lenne legalább egymillió ilyen „pártraváró” polgárunk!
…És ha van, akkor, uccu: adjunk nekik pártot! Mérkőzzön meg végre nyíltan egymással a szocialista és a polgári ajánlat!
„A demokráciának a kapitalizmus az ára” - fogalmazott Konrád György még 1990-ben. Aki ezt megérti, felfogja, az azt is meg kell értse, hogy neki éppen egy kapitalista párt támogatójának/szavazójának/tagjának kell lennie!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek