„Neked dialektikusan kell mosolyognod, mindig úgy, ahogy a helyzet megkívánja, aszerint, hogy kire és hogy mit akarunk elérni.”
Szabó Magda: Az a szép, fényes nap - 1976
Van úgy, hogy jönnek fiatalok, akik tehetségesek és merészek – és képesek megújítani maguk körül a világot. Új módon, kreatívan és innovatívan közelítenek régi kérdésekhez, problémákhoz, feladatokhoz és képesek azok megoldásához vadonatúj módszereket felhasználni…
Ilyen fiatal tehetségeknek, politikusoknak lenne helyük és feladatuk a magyar progresszióban, amelyre bizony nagyon ráférne a megújítás, így, alig 14-15 hónappal a 2014-es választások előtt, amikor épp egy ilyen garnitúrától lehetne remélni a ma bizonytalan szavazók aktivizálását és ezzel a Fidesz-világ felszámolását. Helyük, feladatuk lenne – kérdés, hogy vannak-e ilyen fiatalok a magyar politikában, azon belül is a demokratikus ellenzékben? Mert ha nincsenek és sürgősen nem szervezünk be oda ilyeneket, akkor akár ki se írják a 2014-es választást, hiszen úgyis a Fidesz fog nyerni!
Vizsgáljuk meg ezért, mi a helyzet a mi progresszív, baloldali és demokrata fiataljainkkal – és különösen az egyre inkább magát az ellenzéki oldal „megmondójának” szerepébe pozícionáló szocialistákkal? Mi a helyzet ebben a tekintetben az MSZP vezetésében lévő fiatalokkal, a mi ifjú és látszólag nagyon „harcos” „Vörös báróinkkal1”?
Régi és sajnálatos igazság, hogy az országban folyó politikának vajmi kevés köze van az országban létező valósághoz. Mintha éppen az lenne a legtöbb politizáló célja, hogy függetlenítse magát a magyar társadalom épp aktuális állapotaitól – és célja az is, hogy ez a függetlenedés az aktuális viszonyoktól minél tovább fennállhasson. Az összes létező politikai alakulat közül az MSZP az, amely a legrégebben űzi ezt – hiszen már a ’89-’90-es változás előtt, az elődpárt vezetői sem az akkori magyar valóságban éltek. Ezt a pártot mindig csupán a legdurvább kényszerhelyzetek2 voltak képesek valamelyest közelíteni a valósághoz, de akkor is csupán viszonylagosan és kis időre. Utána pedig ment minden úgy, ahogy addig. Ma a szerveződő úgynevezett „demokratikus ellenzék” legnagyobb támogatottságú pártja az MSZP – egy párt, amely több mint két évtizede folyamatosan „megújul” és mégis ugyanúgy néz ki kívülről és úgy is viselkedik, mint korábban. Legfeljebb a pártvezetés tablóján cserélődnek az arcok – de mintha az új arcokban a régi agyak élnének és működnének tovább. Régi igazság, hogy egy már meglévő, egykor valamilyen céllal létrehozott szervezet nagyon nehezen alakítható át – pláne, ha a szervezet meghatározó figuráinak érdekei ellen lenne az átalakulás.
Ha megnyitjuk az MSZP honlapját (www.mszp.hu), akkor a következő szöveget látjuk:
Mármost az a kérdés, hogy van-e esély az ország és a politika szükséges irányú és mértékű változására egy MSZP-vezette ellenzéki tömörülés választási győzelme esetén – és hogy adhat-e egy efféle új kormány reményt valóban nekünk?
Az MSZP sokat és sokszor ígért megújítása látszólag megtörtént, amikor leköszönt a régi elnökség és megalakult az új, jelenlegi, amelynek átlagéletkora éppen 40 év. És bár a tagok több mint fele alatta van az elnökség átlagéletkorának (maga az elnök, Mesterházy Attila is), mégis csak „matematikai” a fiatalítás. Ugyanis azok a huszon-harmincasok, akik ma ott vannak az elnökségben, politikai karrierjüket a régi MSZP-ben kezdték: az ottani mentalitás közepette haladtak előre a ranglétrán, az ottani mentalitás emelte egyre feljebb őket. Mondhatni: a régi mentalitásnak és a régi vezetésnek kellett megfelelniük, egészen addig, amíg az öregek át nem adták nekik a helyeiket. Igen: az öregek döntése volt, hogy ők olyan pozíciókba jutottak e párton belül, ahonnan már esélyük volt az elnökségbe is bekerülni, sőt, közülük többen kifejezetten az öregek támogatásával lettek azok. Ezek szerint nem valami „ifjútörökök forradalmaként”, nem az új, polgári, teljesítményelvű mentalitás és célrendszer mentén magukat megszervezve, majd egy „palotaforradalmat” sikeresen végigvive lettek elnökségi tagok. Ez pedig nem mást jelent, mint hogy bizony ők is a régi MSZP-mentalitás letéteményesei és produktumai: a régi gyártósoron csak a régi termék gyártható, a régi minőséggel-beltartalommal – nem véletlen, hogy azzal nem is sikerült új piacok megszerzése.
…És most nekik kellene új célokkal, új tartalommal megújítaniuk a magyar politikát! Nekik kellene nem csupán párt-, klikk- és személyes részérdekek mentén politizálni, hanem a magyar társadalom túlnyomó többségének érdekeit képviselő programot megalkotni. Nekik kellene új gondolatok mentén sikeres társadalmat, hatékonyan működő államot és jól teljesítő gazdaságot összehozni. Csakhogy ez leletetlen, mivel az ő kiválaszt(ód)ásuk eleve nem az objektív teljesítményük és képességeik alapján történt, hanem – mint fentebb írtam - az öregek érdekei mentén, az öregek kegyéből, az öregek által kialakított és működtetett rendszer által. Nem az volt a kiválasztás szempontja, hogy mennyiben képesek ezek az újak modernizálni az országot, hanem az, hogy mennyire készek az MSZP-vezetés régi céljait szolgálni. És ebből a nézőpontból indifferens, hogy esetleg közülük egyeseknek komoly averzióik vannak a régi vezetőkkel szemben, illetve hogy most már, miután bekerültek a hatalomba, érdek- és pozícióellentétek vannak/lehetnek köztük és a régi vezetők között és rivalizálnak egymással. Ez ugyanis nem a mentalitás és a célok különbözőségén alapszik, hanem pusztán pozícióharc…
Ráadásul nem elég, hogy „az öregek rendszerében” emelkedtek fel ezek a fiatalok, ez a fiatal garnitúra eleve egy „szűkített választékból” került ki: az MSZP-be egyáltalán belépő huszonévesek közül – róluk pedig nem mondható el az, hogy Magyarország legjobb fejei lettek volna! Az MSZP, mióta csak MSZMP-ből átalakult, azóta küzd a minőségi utánpótlás gondjával. Egyfelől egy valóban tehetséges fiatalnak eszébe sem jut oda belépni, másfelől pedig ennek a pártnak a mindenkori vezetői sem ambicionálták azt, hogy oda a náluknál modernebb szemléletet és tudást hordozó fiatalok bekerüljenek és esetleg őket, az öregeket, kiüssék a nyeregből. Nem: az MSZP-be jószerivel csak azok a fiatalok léptek be, akik erre akarták alapozni a dologtalan jólétüket (mint pl. Zuschlag). Rajtuk kívül csak néhány naiv, talán jó szándékú, ám (fogalmazzunk így) „korlátosan tehetséges” fiatal tévedt oda és tapadt meg ott. Érthető, hogy most is mindenek előtt a pozícióik bebiztosítása a céljuk: ezen túl sem az ambícióik, sem pedig a szellemi képességeik nem terjednek!
…Mit várhatunk egy ilyen társaságtól egy olyan helyzetben, amikor szinte-szinte egy „új államalapítás” lenne a feladat? Nem sokat!
Azt a tisztulást, amit megspóroltak maguknak a progresszív magyarok (polgárok és politikusok), most el kell végezni – enélkül nem lehetséges sem az újraszerveződés, sem pedig a hatalom megszerzése. És különösen nem lesz lehetséges annak a jól működő, stabil tudásalapú kapitalizmusnak a létrejötte, mint ahogy az sem, hogy a tudásalapú kapitalizmus3 „társadalmi vetülete”, a kompetencia- és teljesítményalapú demokrácia4 kiépülhessen.
Amikor mi (is) most (is) látszólag „bomlasztjuk az ellenzéki egységet” azzal, hogy „” ezen létező ellenzék vezetőinek nimbuszát és a beléjük vetett (naiv, a kritikákra szándékosan nem vevő) hitet, akkor épp ezt a tisztulást és önreflexiót végezzük el – helyettük is. Mindazok pedig, akik bomlasztónak és az egység rombolóinak mondanak minket, ezzel valójában épp azt akadályozzák, hogy majdan sikerüljön igazán erős, tematizálásképes progresszív politikai erőt szervezni ebben az országban és hogy ez az erő át is vehesse az ország kormányzását.
1 A Vörös báró, Manfred von Richthofen, az I. világháború idején a légi hadviselést, annak stratégiáját és taktikáját megújító „ász” volt – róla részletesebben itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Manfred_von_Richthofen
2 Ilyen kényszerhelyzetek voltak: a rendszerváltás előtt, még az MSZMP-korszakban a Szovjetunió összeomlása és az egész szocialista politikai és gazdasági rendszer további fenntarthatatlansága, az 1995. eleji államcsőd-veszély (melynek következménye a „Bokros-csomag” lett), a 2008-2009-es politikai és gazdasági válsághelyzet, amely az IMF-megállapodással és Bajnai miniszterelnökségével hárult el és amikor az MSZP-frakció kényszerűségből és önérdekből kitartott a Bajnai által tőle „kizsarolt” paktum mellett.
3 és 4 Leírom, mit is jelentenek ezek a fogalmak: tudásalapú kapitalizmus, ill. kompetencia- és teljesítményalapú demokrácia. Az első a kapitalizmus XXI. század elejére létrejött változata, ahol a teljesítmény egyre inkább az innováció eredménye – ezért azé a pálya, aki a legjobb tudással rendelkezik, egyéni, vállalati/közösségi és össztársadalmi vonatkozásban is. A második pedig a demokrácia azon (egyébként őseredeti) formája, ahol a beleszólási jog a kompetenciákon alapul, nem pedig a „mindenki beleugathat, akár ért hozzá, akár nem”-szerű anarchodemokrácián, továbbá a pozíciókat a tudás és a teljesítmény alapján lehet megszerezni, nyílt versenyben.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek