2012.11.08. 15:04 Szerző: Cincinnatus

Biankó

frankenstein.jpg

„Ez ország fiai pedig kivettetnek a külső sötétségre; holott lészen sírás és fogaknak csikorgatása.”

Máté evangéliuma 8. 12., Károli Gáspár fordítása - 1586

 

Úgy látszik, nem tanulnak a magyarok! A devizahiteleket a 2000-es évek elejétől úgy vették fel, hogy utánanéztek volna a feltételeknek és az esetleges veszélyeknek… Aztán persze sírtak… Később, 2006-ban anélkül hitték el Gyurcsány Ferencnek, hogy modernizálja és a nyugat szerves részévé fogja tenni Magyarországot, hogy elkérték volna tőle a kezében lobogtatott dossziét, amely állítása szerint ennek az új, modern Magyarországnak a komplett terveit tartalmazta volna – és amely az avatott szemeknek gyanúsan vékonyka volt… Majd 2010-ben anélkül adtak több mint kétharmados felhatalmazást a Fidesz nevű „maffiacsaládnak”, hogy belegondoltak volna, vajon lehetséges-e mindaz, amit ígértek és sejttettek a választások előtt. Utána pedig, amikor kiderült, kiket is emeltek a szinte teljhatalomba, csak csodálkoztak és a fogaikat csikorgatták…

Furcsa, hogy rövid egy évtizeden belül többször is megtapasztalhatta egy nép azt, hogy ha nem az esze, hanem az érzelmei és a vágyai után fut, akkor nekicsattan a falnak – és az „fájni fog”.

Tegnapi hír szerint a széria fut tovább: immár 14%-on áll egy olyan „ellenzéki erő”, amelynek konkrét programjáról még semmit sem tudhat a választó, viszont amely erő úgy lett összetolva, hogy abban sokan megtalálhassanak valamit, amire vágynak a „Fidesz-kétév” után. A fiatal, jól képzett szakértelmiség megkapja benne Bajnait, akiben a saját szakszerűségét véli felfedezni. A fővárosi liberális humánértelmiségnek ott van benne a Milla, amely hozzá hasonlóan laza – és amelynek a szája ugyanazokkal a szövegekkel van tele, mint táborának feje. És ott vannak az Orbánban csalódott kisemberek, akiknek a Szolidaritás mondja ki a vágyait: azokat a vágyakat, amelyek nem törődnek e vágyak fedezetoldalával. És az a legérdekesebb ebben a 14%-osra mért támogatottságban, hogy e felsorolt három „érdekkör” (vagy inkább „érzelemkör”?) egymás vágyait kölcsönösen kizáró elvárásokkal él és a három közül egyik kör sem számol a másik kettővel. Némi túlzással élve: mintha antiszemiták és zsidók egyszerre ugyanabban a politikai mozgalomban vélnének otthonra lelni… A Bajnai-féle piacbarát, teljesítményalapú gazdaságpolitika csak a Szolidaritás-hívek „véráldozatával” valósítható meg és megfordítva: a „szerzett jogok” és járadékok eddigi rendszerét továbbéltetni akarók vágyai csak úgy lennének (egy nagyon rövid ideig) teljesíthetők, ha Bajnai, mint leendő miniszterelnök mindennel szembemenne, amit 2009-’10-ben tett és amit azóta is konzekvensen képvisel (és amiben egyébként tökéletesen igaza is van).

Nem tudom mindezt mással magyarázni, mint hogy most még tartanak a „mézeshetek”: mindenki örül, hogy a menyasszony igent mondott – és senki sem gondol még arra, hogy „miféle nőszeméllyel” bútorozott össze…

…Az egészről Ady Endre A ló kérdez c. verse jut eszembe, 1913-ból, amelyben ilyesmik olvashatók:

Döcögök, lógok követlen úton
S hogy merre megyek, nem nagyon tudom.

Meg hogy:

Felüti néha fejét a lovam
És megkérdi, míg szép feje kigyúl:
Hát mi lesz ebből, tekintetes úr?

Most viszont nemhogy a ló, de a kutya se kérdezi meg, hogy miféle politika lehet ebből?

A magyar nép azon része, amelyik nem akar se fideszeseket, se szocikat a kormányon látni, bizony, a valóságban továbbra is „ki van vettetve a külső sötétségre”, ahogy az Írás szól, és továbbra sincs aki, onnan bevezethetné őket az „Édenkertbe” – csak még ezzel nem akarnak foglalkozni. Éppen ezért most sokan készek kiállítani egy újabb biankó felhatalmazást, mint előzőleg Gyurcsánynak és Orbánnak is tették (részben persze mások). Mindez pedig jól mutatja, hogy mennyire azonos rugóra jár a mélyben szinte az egész magyar társadalom – és hogy e rugók mennyire távol esnek az igazi demokrácia működtetéséhez szükséges belső tudati és lelki mechanizmusoktól.

…De ha ez a helyzet, akkor mit tehetünk vajon? Tehetünk-e vajon egyáltalán valamit azért, hogy Magyarország következő kormánya olyan legyen, amilyenre objektíve szükségünk lenne?

Igen, tehetünk – most mindenek előtt azzal, ha kérdezünk, ha folyamatosan számon kérjük a program hiányát, és ha napirenden tartjuk azokat a kétségeket, amelyek az Együtt 2014-et alkotó szervezetek összeillésével kapcsolatban vannak. Ennek hatására a mozgalom és annak tagszervezetei két dolgot tehetnek:

  • vagy elkezdenek dolgozni egy közös, nem csupán vágyakat tükröző és szlogeneket tartalmazó programon, és mind önmagukkal, mind egymással, mind pedig a támogatóikkal tisztázzák a helyzetet és a realitásokat,
  • vagy ha ezt nem teszik, akkor azzal a támogatóik előtt nyilvánvalóvá teszik, hogy ők is csupán egy teljesíthetetlen, irreális ígéret voltak a magyar politika történetében.

Ha az első történik, akkor sikerülhet velük „kijönnünk a sötétségből”, ha pedig a második, akkor még talán lesz idő egy új, valóban ütőképes ellenzéki erő létrehozására.

Update: mintegy fél nappal a poszt kikerülése után, olvasva a kommenteket, talán még nem késő idelinkelnem két korábbi posztunkat. Az egyik szintén az Együtt 2014-gyel foglalkozik (http://progressziv.blog.hu/2012/10/24/_bajnai_gordon_en_is_a_tied_vagyok), a másik pedig azzal, hogy miért nem lesz elegendő egy minőségileg más kormányzáshoz és egy sikeres ország felépítéséhez csupán a gazdasági kompetencia (http://progressziv.blog.hu/2012/10/20/_gazdasag_gazdasag_gazdasag)

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr724897228

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Váltsátok le orbánviktort, aztán írjatok ki új választást! 2012.11.09. 13:33:49

Sokszor, sokan leírják, és igazuk van: az Együtt 2014-nek piszok nehéz dolga van, mert már tagjai is vállaltan homlokegyenest ellenkező módon látják a világot. Ami összeköti őket: a tapasztalat, hogy a dolgaink ma Magyarországon pocsékul mennek, és az ...

Trackback: LMP, a magányos primadonna 2012.11.09. 09:40:37

I. Felvonás „A stratégiáról az LMP kongresszus dönt majd, de abban mindenki egyetért, hogy egyedül indulnak majd, és nem érdekeltek egy „ellenzéki összeborulásban” Jávor Benedek II. Felvonás A kongresszus határozata az LMP részvételéről...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Husz_János_Puszita 2012.11.08. 15:26:27

Ezt a posztot most nem nagyon tudom hova tenni. Egyreszt a program kidolgozasa gozerovel folyik. Masreszt azt a vagyak kergetese kozben tudomasul kell venni hogy kompromisszumokat kell kotnunk nekunk is. Mintha mindenki valami tokeletesre varna. Nojunk mar fel gyerekek a mesekbol. Egy sikeres uzletkotes is tele van kompromisszummal, a lenyeg a win-win.

Cincinnatus 2012.11.08. 15:49:36

@Husz_János_Puszita:

Jó, akkor elmondom lassan is – mint egykor Lendvai Ildikó.:-)

Az van, hogy az Együtt 2014-ben 3 olyan szervezet jött össze, amelynek elképzelései és támogatói bázisa alapvetően különböznek egymástól:

• A H&H pragmatista a gazdaságban és előbb-utóbb összetolja magát az MSZP-vel. Továbbá: ők szorgalmasak a munkában – ám csupán a rájuk valóban váró társadalmi teendők egy szűk, a gazdaságot a középpontban tartó részével foglalkoznak.
• A Milla minden, csak nem pragmatista – ezért nem fogja tudni tartani a lépést a H&H-val (pontosabban: Szigetvári Viktorral és az ő munkastílusával). Ráadásul alapító tagjainak zöme és a támogatói nagy többsége is óriási ellenszenvvel tekint a H&H által stratégiai partnernek tekintett MSZP-re. Továbbá: ők „személy szerint” is lusták, pontatlanok és bizonytalanok – a tényleges munkát pedig nem is tudják, de nem is nagyon akarják elvégezni, sőt: megérteni sem, mi is lenne az igazi teendő.
• A Szolidaritás egy populista, „azt mondom a fiúknak, amit hallani akarnak” mozgalom, mindenféle pozitív és konstruktív program nélkül. Továbbá: nekik fogalmuk sincs mindarról, amit egy modern, sikeres ország kormányzása jelent – ők csak „akcióhősök”, akik nem komplex feladat- és összefüggésrendszerekben gondolkoznak, hanem csupán „aktusokban”.

Mármost, ennyire különböző elképzelések, ennyire eltérő tömegbázisú szervezetek és ennyire más személyiségű vezetők között nem lehetséges komplex, reális program és azon alapuló (a győzelemhez pedig elengedhetetlen) feszes, fegyelmezett és hosszútávú együttműködés. Ami lehetséges, az valami „kamuprogram” és „kamuegység” – de ez sem a választási sikerhez nem lehet elég (mert nem mobilizálhatja hosszabb távon a választókat), sem pedig a későbbi sikeres és hatékony kormányzás alapja nem lehet.

…De cáfolj meg, ha valamit rosszul látnék!

fonó 2012.11.08. 15:56:19

Ha nem mászik az ágyamba, nem írja elő a saját hitét, nyelvét, íróját szobrát a kormány már jól jártam. Ha nem zsigeri lappangó trendi bközépes dumát nyom mert arra ugrik a zember már jól döntöttem, ha visszaállít a demokráciából pl nem a tesója lesz főbíró 25 évig, nem a fogorvosa eü miniszter már több az esély, ha nem köpnek a világban ránk baltás gyilkost hőssé avatókra már remény van.......

Cincinnatus 2012.11.08. 16:01:11

@fonó:

Ha nem lesz program, erő és szervezettség az Együttben, akkor egykettőre visszajönnek az "ágybamászók és megmondók" - sőt, igazából el se lehet őket távolítani a(z igazi) hatalomból - mert megmarad az alaptörvényük, a sarkalatosaik és a kinevezettjeik is...

Úgyhogy: nem járhatsz jobban, mert nem lesz változás!

Husz_János_Puszita 2012.11.08. 17:13:36

Kozelithetjuk ugy is, egy szovetseg amiben mindharom szervezet kepviseli a maga tagsaganak az erdekeit. Liberalis ertelmisegiek, munkavallalok es lecsuszottak, piacparti teljesitmenyelvu racionalistaj. Valahogy egyezsegre kel jutniuk, ez hivjak politikanak. Hogy az utolso gyozzon az az en vagyam az egy dolog. Sokaknak mas vagya van. Abban egyeterthetunk hogy demokraciaban mindenkinek jar a kepviselet? Nyilvan talalni kell esszeru kompromusszumot. Ha sikerul jo ha nem eltunnek a sullyesztoben. Konyat egy eve nem hallottam felelotlenul nyilatkozni o tisztaban van a lehetosegekkel es a felelossegevel.

Lehet egy olyan forgatokonyv is, megprobalnak tobbparti koalicioban kormanyozni, visszaallitjak a demokratikus alapokat aztan kiirnak uj valasztasokat. Nem kell mindent vagy semmit fogalmakbab gondolkodni.

Ami sajatosan magyar egyebkent hogy mindenki azt ragozza, hogyan NEM lehet valamit megcsinalni. Hol a teljesitmenyelv, celorientaltsag, probleamamegoldo gondolkidas, amirol annyit irtok hmm? Tobb optimizmust es versenyszellemet ha kerhetem.:D

Husz_János_Puszita 2012.11.08. 17:20:44

A szocikat meg nem lehet megkerulni nekem sem tetszik ez van. Most visszavesznek majd az arcukbol az E14 alaposab belekopott a levesukbe. Nem jott be a hatradolunk es varjuk a szavazokat ( a halatlan dogok ) strategia.

Husz_János_Puszita 2012.11.08. 17:30:01

Meg valami. A kulonbozo tomegbazisok egyvalamiben nagyon egyertenek. Minosegi valtozast a politikaban es kornanyzasban.

Cincinnatus 2012.11.08. 18:13:54

@Husz_János_Puszita:

Szó sincs arról, hogy mi csak azt ragoznánk, hogy „nem lehet megcsinálni” valamit. Igaz: azt is megírjuk rendszeresen, hogy mi és miért nem működik azok közül a dolgok közül, a mikben sokan bíznak.

Mármost, amit az Együtt 2014 felvállalt, az kb. az, mintha egy politikai erőbe tömörülne a neoliberális, az anarchista és a (majdnem) kommunista. Ebből képtelenség működőképes egységet alkotni. (Kónya pedig bőven mondott felelőtlen – pontosabban: fedezettel alá nem támasztható és a polgári, öngondoskodó mentalitással ellentétes - dolgokat. Egész politikai pályára erről szól, erre épül – és ebben is merül ki!)

A három mozgalom és támogatói csupán abban értenek egyet, hogy „Le Orbánnal!”. Nyilvánvaló, hogy a választásokig nem is nagyon akarják majd feszegetni a továbbiakat – hiszen ha a H&H elképzelései, módszerei kerülnek a majdani közös programba, akkor ezzel sok „kisember” máris el lesz üldözve, hiszen ők a „folytatódó kádárizmus” reményében támogatják a mozgalmat.

A szocikat, mint pártot, simán meg lehet kerülni – ugyanis nem a pártra, hanem csupán szavazói egy részére van-lesz szükség 2014-ben, mintegy 500.000 emberre. Ez pedig simán elhozható! Hiszen a mostani Együtt-14% tekintélyes részét is ők, az egykori „jobb híján szoci-szimpatizánsok” alkotják, a 14%-ból mindössze 6% az, amely eddig nem támogatott pártot.

…Ha pedig az a(z eredetileg az LMP-s Karácsony Gergelytől származó) forgatókönyv működne, hogy egy többpárti, több erőt magában foglaló új parlamenti 2/3 helyreállítaná a jogállamot, aztán feloszlatná magát és új választásokat írna ki, kész őrület. Mert ugyan ki nyerné ezt az újabb választást, mint a Fidesz (esetleg szövetségben a Jobbikkal). Továbbá: ezen a módon matematikailag és választástechnikailag is kizárt (ld. Szigetvári és Vető tanulmányát), hogy ez a koalíciós választási szövetség 2014-ben elérhetne 2/3-ot – így az egész „visszaalkotmányozó nemzetgyűlésesdi” képtelenség, kár is róla spekulálni!

…Ahogy annak idején Lenin elvtárs mondta: „Álmodjunk megvalósítható álmokat!”:-) „Minőségi változást a politikában és kormányzásban” pedig egy tákolt kormánytöbbségtől nem lehet várni! Képzeld csak el, hogy miféle „minőségi változás” lenne az, ha a BMW összefogna a Zaporozseccel és egy sufniműhellyel, úgymond „minőségi változást” csinálni…

Összefoglalva: hinni a templomban kell, nem a szavazófülkékben!

sárkányfő 2012.11.08. 20:56:56

Ha a Fideszben jól elfér egymás mellett a legnagyobb élő komcsi, a véres kezű Pozsgay, meg az 56-os anitkomcsi "hős" Wittner, akkor talán ezek is ki tudnak egymással jönni.

De azért szép tőled hogy így aggódsz értük...

nemsirunk 2012.11.08. 21:20:10

Milyen programról van szó pár nappal a megalakulásuk után???
Konkrét törvényjavaslatokat ne nyújtsanak be?
Az pedig nem igaz, hogy semmit sem lehet róluk tudni. A célok és főbb irányvonalak nagyon világosan és egyértelműen le vannak írva, bárki olvashatja. A konkrétumok pedig majd most lesznek kidolgozva. Nehogymár az legyen az elvárás, hogy azonnal egy teljesen kidolgozott programmal kell kijönnie egy új formációnak ahhoz, hogy az ember el tudja dönteni szimpatizál-e vele.

Amúgy a Fidesz VALÓDI programjáról mit lehetett tudni a választások előtt? Konkrétan MINDENNEK az ellenkezőjét csinálják amit ígértek.

vakapad 2012.11.08. 21:21:32

"Később, 2006-ban anélkül hitték el Gyurcsány Ferencnek, hogy modernizálja és a nyugat szerves részévé fogja tenni Magyarországot, hogy elkérték volna tőle a kezében lobogtatott dossziét, amely állítása szerint ennek az új, modern Magyarországnak a komplett terveit tartalmazta volna – és amely az avatott szemeknek gyanúsan vékonyka volt…"

Örülök, hogy az "avatott szem" végre megírta a zigasságot, csak mintha úgy emlékeznék, hogy derék népünk a FIDESZ szellemi vezérletével, a "mértékadó értelmiség" lelkes, valamint az AB hathatós közreműködésével úgy elküldte a picsába Gyurcsányt a reformterveivel együtt (copyright G. Horn), hogy jobban se kellett, örökre megakadályozva, hogy bármi pozitívum történjék kies hazánkban. Gondolom, sora tetszett állni a szociális népszavazásnál. Nyilván avatott szemmel.

komplikato 2012.11.08. 21:45:23

@Cincinnatus: "Úgyhogy: nem járhatsz jobban, mert nem lesz változás!"

Eddigi megfigyelésem szerint az egyetlen biztos dolog a világban ... a változás. Csak a mértéke és iránya nem mindegy. Szóval vegyük elő Geszti féle "lesz még rosszabb" dalszöveget vagy bízzunk valamiben?
Elolvastam a posztot. Ha most elhiszem mit csináljak? Vágjam fel ereimet? Disszidáljak? Vagy mi? Alapítsak pártot nagy reményekkel, hogy másfél év alatt felfuttatom?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.11.08. 22:01:03

Nem kell egyelőre túllihegni a Bajnai féle összefogást. Én személy szerint megvárom, hogy ősszel kiderüljön, hogy van-e választási / kormányprogram és mi van benne. Igaz az összefogásnak már jelen pillanatában is komolyabb programja van, mint a fidesznek 2010-ben a választások előtt 1 héttel, de mindegy. Ahogy a Haza és Haladást eddig megismerhettük, szerintem elég konkrét és így számonkérhető programra lehet számítani. No majd akkor lehet véleményt mondani. Addig nincs miről.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.11.08. 22:02:20

Találós kérdés: Melyik pártnak nem volt semmiféle programja a 2010-es választások előtt.

A megfejtés: amelyik nyert...

dr. jenőke (jenőke) 2012.11.08. 22:06:12

@Cincinnatus:
Nézz a naptárra! Tudod melyik évet írjuk?
Mindenre van idő, igaz arra is hogy nem a várakozásnak megfelelően alakulnak a dolgok.
De: a nász alkalmával a kukkolók sem azon törik a fejüket, hogy mi lesz válás után.

lobaszopiatej 2012.11.08. 22:12:41

Birom ezeket az irodalmár érzelmi írásokat, kár hogy a valóságot nem lehet megfogni konkrétumok nélkül.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.11.08. 22:43:07

A kezdete nagyon jó, de végül téves irányt vesz a poszt.

dr kíváncsivagyok 2012.11.08. 22:44:12

"Tegnapi hír szerint a széria fut tovább: immár 14%-on áll egy olyan „ellenzéki erő”, amelynek konkrét programjáról még semmit sem tudhat a választó, "

Már hogy a picsába ne tudhatna ! Elzavarni a büdös picsába Orvbánt és korrupt , tolvaj , "nemzeti" jelszóval náci-barát bandáját !

dr kíváncsivagyok 2012.11.08. 22:45:40

@ormány triktor ("pocakos focista, az a halálom"):
"Addig nincs miről. "
De-de,...ezek a semmiről is tudnak (negatív) véleményt mondani !

nick: 2012.11.08. 22:48:27

a nagyon sok jelenlévő szakértő kolléga közül legyenek olyan kedvesek, és jelezzék azok, akik a legutóbbi választás előtt elolvasták mindegyik induló párt úgymond "programját"!

...akik olvasták, tudják, miért az idézőjel

@TrueY: csak hogy kiábrándítsalak, pont nem a fideszé volt a leginkább szedett-vedett, de nem is volt a legkidolgozottabb sem
...látszik, hogy írni jobban szerethetsz, mint olvasni :-P
(bocs)

helipokter 2012.11.08. 22:58:03

Biankó ám a frászt!
Bajnait volt alkalom megismerni. Nyugodt, értelmes ember. A választékból a legjobbnak tűnik. Hát akkor hol itt a baj?!

Mellesleg tény: a nép hülye mint a tök. De ez nem abban érhető tetten, hogy Bajnait választja.

zajos1 2012.11.08. 23:02:52

Együtt 2014: Honann ismerősek a nevek???

aglyas Erika (képzőművész), Bán Zsófia (író), Bárdos Péter (ügyvéd), Bársony Ágnes (szerkesztő), Bíró András (jogvédő), Bodó Balázs (médiakutató), Bognár Éva (szerkesztő), Bojár Gábor (vállalkozó), Born Ádám (rendező), Bródy János (költő, zenész), Csabai Gábor (újságíró, szerkesztő), Csanádi Judit (díszlettervező), Csák Ferenc (művészettörténész), Csákányi Eszter (színművész), Csáki Judit (kritikus), Csákó Mihály (egyetemi docens), Darvasi László (író), Dés László (zenész), Eörsi Anna (művészettörténész), Eörsi László (történész), Falus András (immunológus, egyetemi tanár), Fekete Ernő (színművész), Ferge Zsuzsa (akadémikus), Fischer Ádám (karmester), Fliegauf Benedek (filmrendező), Fullajtár Andrea (színművész), Gács Anna (kritikus, egyetemi oktató), Gerlóczy Ferenc (újságíró), Gottlieb Erzsébet (gyermekszemész), Gulyás József (kutató), Gyekiczky András (történész), György Péter (esztéta), Hajós András (zenész, előadóművész), Halmai Gábor (alkotmányjogász), Hegedűs István (szociológus), Heller Ágnes (filozófus), Heller Mária (szociológus), Hernádi Judit (színművész), Horgas Péter (díszlettervező), Huszár Tibor (akadémikus), Joka-Daróczi János (újságíró), Dr. Jován László (ügyvéd), Kálmán László (nyelvész), Kálmán C. György (irodalomtörténész), Kárpáti Miklós (újságíró), Kazimir Annamária (szerkesztő-riporter), Kende János (filmoperatőr), Kocsis András (könyvkiadó), Kovács Éva (szociológus), Kőszeg Ferenc (jogvédő), Krémer Balázs (szociológus), Kulka János (színművész), Lang Györgyi (előadóművész), Láng Zsuzsa (újságíró), Lángh Júlia (író), Ludassy Mária (filozófiatörténész), Majtényi László (alkotmányjogász), Máté András (filozófus), Mattyasovszky-Zsolnay Bence (színházigazgató), Mélykuti Ilona (újságíró), Mundruczó Kornél (filmrendező), Nóvé Béla (történész), Parti Nagy Lajos (író, műfordító), Perecz László (filozófiatörténész), Pikó András (újságíró), Poszler György (esztéta), Radnóti Sándor (esztéta), Radnóti Zsuzsa (dramaturg), Rádai Eszter (újságíró), Ragályi Elemér (operatőr, rendező), Rajk László (építész), Rajk Judit (énekművész), Rangos Katalin (újságíró), Rényi Ágnes (szociológus), Rényi András (művészettörténész), Révész Tamás (fotóművész), Schilling Árpád (rendező, Krétakör), Dr. Schweitzer József (nyugalmazott főrabbi), Sipos Pál (televíziós szerkesztő ), Straub Elek (üzletember), Szabó György (kulturális menedzser), Szabó Simon (filmrendező), Szelényi Zsuzsanna (nemzetközi fejlesztési szakember), Széky János (médiakritikus), Szüts Miklós (festőművész), Tarr Béla (filmrendező), Tillmann József A. (filozófus), Tóth Krisztina (költő, író), Török Ferenc (filmrendező), Trombitás Tamás (képzőművész), Vargha János (biológus, a Duna Kör alapítója), Vágvölgyi B. András (újságíró, filmrendező), Vajdai Vilmos (színész, társulatvezető), Vámos Tibor (tudós), Váradi András (biokémikus), Váradi Júlia (újságíró), Vásárhelyi Mária (szociológus), Vincze Mátyás (újságíró), Vojnich Erzsébet (festőművész), Wessely Anna (szociológus), Závada Pál (író), Závada Péter (költő, zenész)

IGEN, nyertél, ha az SZDSZ jutott eszedbe! nem volt még elég belőlük, csak azon csodálkozom, hogy Kovács Pistike hova lett? :D

zajos1 2012.11.08. 23:05:08

@zajos1: Hellerek , akik mindenhol gyaláztak minket... Ezeket soha, mind idegen szívű...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.11.08. 23:11:48

@zajos1: Na, elkészült az új párkommüniké? Az eddigi hozzászólás alapján jobb is, ha csak kontrolcé + kontrolvézel, mert az önálló fogalmazás nem nagyon megy. De legalább azt egyértelműen determináltad, hogy mi vagy.

Orbán Diktor (törölt) 2012.11.08. 23:18:00

@zajos1: "Ezeket soha, mind idegen szívű... "

Rendben, ezek nem fognak belépni a Vona-féle náci pártba. Jó lesz?

Orbán Diktor (törölt) 2012.11.08. 23:26:45

poszter:"Tegnapi hír szerint a széria fut tovább: immár 14%-on áll egy olyan „ellenzéki erő”, amelynek konkrét programjáról még semmit sem tudhat a választó"

Ez amolyan LMP-s írás, a szerzőt nem zavarja, hogy a választó, vele ellentétben, meghallgatta a szónokokat. Ha a posztoló is ezt tette volna, nem lenne ennyire eltévedve a választók között.
Mellékesen hozzátenném, hogy szar szokás fideszes szófordulatokat használni, mint pl. "szembemenni". Régebben ezt úgy fogalmazták, hogy szembe helyezkedni. Szembe menni a gyorsvonattal lehet, esetleg...

utalom a politologusokat 2012.11.08. 23:47:48

kedves posz tolo. ok huje magyarok 14%-a egy "ismeretlen" ellenzekit tamogatna.

de mi van azzal a 22%-al aki mar kiismerte ezt az orbani moslekot, amit 2 eve tolnak a kepunkbe es meg mindig ezekre szavazna???

zajos1 2012.11.08. 23:49:53

@Orbán Diktor: Miért kilép be?
@ormány triktor ("pocakos focista, az a halálom"): Az önálló gondolkodás nálatok hiányzik, természetes hogy sem a liberálisokhoz, sem a jobbikhoz nem kívánok tartozni, te hova tartozol? Táncsics alapítvány? Elég olvasni, és lelehet vonni a következtetéseket, leszerepelt emberek, akik az előző szoc- lib kormányok szekerét tolták, csak a név változik...

s 2012.11.08. 23:56:08

A magyar vezetett nép (mondhatnám cinikusan, hogy megvezetett, de ezt tiltja a jó neveltetésem), és ebben a tekintetben orbánnak kétségkívül igaza van - ez egy ázsiai faj. Erre utaló jelek, hogy a politikai esélylatolgatások első sorban arról szólnak, hogy melyik hatalmi alakulat kerül hatalomra, és csak másodsorban arról, hogy mi lesz mivelünk, a néppel. Gyerekek, ehhez nagyobb aktivitás kellene! Nem elég a kínálatból választani, a kínálatot magadnak kell létrehozni. Ezért csak jót lehet mondani az újonnan alakult ellenzéki erőkkel kapcsolatban. Ők legalább megpróbálták. Viszont TE mit tettél? Na ugye. A másik pedig, itt már régóta van egy rossz gyakorlat: nem a legjobbat választják, mert ebből a kurva szar mezőnyből azért ezt bárkire is rásütni barokkos túlzás volna, hanem a legkisebb rosszat. Lássuk csak: 2010-ben az mszp-re nem lehetett szavazni, ez világos. A fidesz gazemberségeinek emléke a múlt homályába veszett - legalábbis a rövid eszűek számára mindenképp, mint később kisült, sokan voltak és voltak elegen is. Viszont lehetett volna annyi eszük, hogy nem adnak 2/3 -os többséget a semmire. Az mszp-t le lehetett volna váltani az erők megosztásával is, de ehhez itt hülye mindenki (sajnos).

2014-re a kérdés a következő. Ki a hülyébb: matolcsy vagy bajnai? Túl rövid töprengés után szerintem a válasz meglehetősen egyértelmű. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy bajnai agysebész-neurológus. Ezzel azt akarom mondani, hogy matolcsy kibaszott hülye.

pucros 2012.11.09. 00:02:40

Ez szerintem olyan, hogy először Együtt visszahozzuk a pályát, felfestjük a vonalakat, lefektetjük a szabályokat, kijelöljük a játékvezetőket. Aztán, amikor majd utána kezdődik a bajnokság, akkor már nem leszünk Együtt.

Igazságos János 2012.11.09. 00:24:29

Furcsa amit írsz arról, amit Bajnai képvisel. Az egész ellenzék és fidesz egy nagy 0, programok nem léteznek, ez a meglátásod OK.

Igazságos János 2012.11.09. 00:27:15

@pucros: Az a gáz, hogy a fideszben csalódott jobboldaliak, akik átmeneti szövetségban meg tudnák dönteni ezt az esztelen hatalmat, a 72 éves kommunizmust, soha nem fognak a programnélküli szolidárisokra, nagy államban hívőkre, eltartottak képviselőire szavazni.

Frizuravarjú 2012.11.09. 01:14:23

Mindegyik fos. Már a Jobbik is gyanús, pedig jól indultak. Langyos lábvíz, idegen érdekeket kiszolgáló népfingató mindegyik.
Vér nélkül nincs forradalom, forradalom nélkül nem adja át a hatalmát senki. Főleg a kommunista zsidó nem.

Flúgatlan 2012.11.09. 05:21:46

Lényegében igazat adok a posztnak.

Csak annyit tennék hozzá: szerintem a Fidesz nem volt mindig ilyen reménytelen banda, aki csak a 2/3-ot használja ki fedezéknek. Van némi esélye, hogy ha egy ellenzéki erő komoly programot tud felmutatni, amivel akár nyerhetnek is, a Fidesz is vissazkényszerül a rendes politizálás irányába.

De a cikk alap állítása, hogy most ez a nagy felbuzdulás Bajnaiék felé egy megalapozatlan dolog: teljesen igaz.

Mr. Waszabi 2012.11.09. 06:46:28

Ha a politikai babérokra vágyók el nem basszák, szét nem zilálják, még akár jó minőségű fogpiszkáló is lehet ebből az egészből.
Akármekkora fontoskodást, nemzeti felelősséget, érdeket, ördögöregannyját is vetítenek a politikusok a falra, a valóság az, hogy a pénzről szól ez mindenütt. Országok szintjén is.
Tehát adott egy gazdasági szakember, aki sikeres a saját szakterületén, és politikusként sem volt vaddisznó, nem is kezdő.
Ha figyelembe vesszük, hogy a jelenlegi kormányzat legnagyobb baja épp az, hogy nem enged gazdasági szakembereket sem az ötletelés, sem pedig a kidolgozás közelébe sem (Matolcsy nem gazdasági szakember, hivatalnok volt korábban, csak Orbán futtatja, mint gazdasági csodadoktort), nos, akkor talán nem álmodozás, hogy működhet.
Az sem megvetendő, hogy Bajnai nem önjelölt félistenként jött vissza, nem magát menedzseli, akarja eladni, mint mondjuk Orbán. Nem akar kétharmadot, hanem koalíciót, ami azért sok mindenre garancia lehet annak fényében, hogy megismertünk itt két olyan kétharmados rendszert, ami nem működött, illetve nem működik.

Mr. Waszabi 2012.11.09. 06:58:32

@Frizuravarjú: neked csak most lett gyanús? Gyanús az mindig, ha életerős férfiak munka és család helyett egyenruhába bújva grasszálnak, ellenséget keresve játékukhoz. Persze, harcolni kell, ja. De a munka frontján, leginkább. Abból lesz megélhetés, nem a gyűlölködésből, ellenségképgyártásból.
Orbán is azért áll bukóra, mert ellenségeket keresett valódi munka végzése helyett. Mitől volna sikeresebb ugyanez a Jobbik részéről?

2llkedő 2012.11.09. 07:13:56

@Frizuravarjú: "Vér nélkül nincs forradalom,"

A fülkéknek forradalmában is sok vót a vér.

én már a fény gyermeke vagyok 2012.11.09. 07:19:04

@Cincinnatus:

Értem, mi a problémád a posztban.

Szerinted ne fogjanak össze a hozzáértők a szabadon élőkkel és az emberbarátokkal,
mert az nem egy csapat.

Pedig de.

Egy csapat az. Orbán ellenzéke.

Mint ahogy egy csapat a buták-menetelők-büntetők csapata is.

Ők Orbán hadai.

Ez a két ellenkező pólus.
Európa és félázsia.

rezvez 2012.11.09. 07:38:11

Pedig minden program ugyanaz:
Munkahelyeket teremtünk!
Igazságos adórendszert!
Megszüntetjük a korrupciót!
Megerősítjük a demokráciát!(régebben a megbonthatalant :) )
Stb.

kov_vacs 2012.11.09. 07:54:24

@Cincinnatus: szerintem a legfőbb vonalakban jól látod a helyzetet.
(Kisebb részletekbe bele letehne kötni, mint pl ha a HH piacbarát, akkor az mszpvel miér borulna össze, ami nyugdíjasbarát, de ezek a magyar kuszaságokból adódóan lehetségesek stb.)

Ezért

kb. EGYETLEN értelmes megoldás lenne.

Vállaltan IDEIGLENES kormány átmeneti időre, úgy, hogy a választáson minden nemfidszes egy blokkot alkot;
ennek az ideiglenes kormánynak pedig gyakorlatilag egyetlen dolga lenne: ügyvezető kormányként működni, amíg:

- az új parlament csinál egy normális választási törvényt
- megváltoztatják azokat a törvényeket, amelyek feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy az ország kormányoztható legyen (minél kevesebbet)
(Pl. megszüntetik a kétharmados törvény intézményét, és mostantól kivétel nélkül minden törvény, az alkotmány is feles törvénnyel változtatható),

aztán kiírnak egy ÚJ VÁLASZTÁST,

és aztán korrektül mindenki elindulhat egymás ellen, a lényegében teljesen összeférhetetlen HH és Szolidaritás is.

Mert így van esély a működőképességre.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.09. 08:14:01

és van egy sejtésem, hogy a választók politikai gondolkodása 2014 után se lesz jobb/tudatosabb, mint a cikkben írtak...

Szenthomárság 2012.11.09. 08:15:32

@Mr. Waszabi: Ellenséget keres?? Úgy érted nincs ellenség? Úgy érzed, hogy a borsodi-stb. falvakban nem a tulaj szedi le az almáját a fáról, az teljesen normális?
Te fotelbölcsész barom.

Atrox 2012.11.09. 08:40:59

Elolvasva a cikket és néhány hozzászólást, egy kérdésem azért lenne. Ha mindarról, ami országunkban a politikában történik kizárólag a választók tehetnek, akik nem kellő bölcsességgel, felelőtlenül választanak folyamatosan, akkor mi a megoldás? Ugyanis, aki nem akarja a szocikat vissza, nem akarja a Fideszt továbbra sem hatalmon és me, tetszik neki ez az új kezdeményezés, az mit csináljon, kire szavazzon?

"és van egy sejtésem, hogy a választók politikai gondolkodása 2014 után se lesz jobb/tudatosabb, mint a cikkben írtak..."

Ilyet leírni könnyű, de a választékot nem mi szabjuk meg. Ha csak a kurva szarból, a nagyon szarból és az extra szarból lehet választani, akkor kettőt tehetünk: az egyik szart kiválasztjuk vagy egyiket sem választjuk (nem szavazunk). Ebből bármelyiket csináljuk, a fenti idézet szerint hibát követünk el (miért választasz szart, illetve miért nem szavazol, így persze, hogy szart kapsz). Szóval, akkor mi is a megoldás, azon felül, hogy leszóljuk a választókat (mint mostanában a legtöbb politikai tartalmú cikkben)?

red shield rapresentative 2012.11.09. 08:43:19

@Cincinnatus:
Egy a program!

Le kell váltani a fideszt.

A fidesz cáfolni fogja, hogy 4,3 millió háztatást tönkretett, csak 4 milliót, nos itt közös a cél, változás kell!

Le kell váltani a fideszt, nem érhető?

Az országot egyesíteni kell, nem érthető?

A vasárnapi ebéd normális esetben közkívánatra történik!

Atrox 2012.11.09. 08:48:50

@red shield rapresentative:

"Le kell váltani a fideszt."

Ezt értem. És utána mi lesz? Ja, megint jön Kuncze és a többiek (már bejelentkezett támogatónak, köszi, de belőle például nem kérek). Mert addig oké, hogy menjen a Fidesz, de ki fog jönni, aki felé minimális bizalom van? Tényleg érdekel.

Cincinnatus 2012.11.09. 08:54:42

@kov_vacs:

Hm... Jó ötlet - lenne, ha működne.
De nem működik! Hogy miért, azzal kapcsolatban olvasd csak el az itteni 3. válaszkommentemet (a tegnap 18:13:54-kor írottat)!

Cincinnatus 2012.11.09. 08:59:10

@én már a fény gyermeke vagyok:
"Szerinted ne fogjanak össze a hozzáértők a szabadon élőkkel és az emberbarátokkal, mert az nem egy csapat."

Rosszul definiálod a három társaságot: valójában Bajnaiék nem "hozzáértők", hanem csupán technokraták, a Milla nem a "szabadon élők", hanem lazák ("Majdnem széthullok, annyira laza vagyok!") és szervezetlenek, a Szolidaritás pedig nem az "emberbarátok", hanem a szociális demagógok.

2llkedő 2012.11.09. 09:00:23

@Atrox: "Mert addig oké, hogy menjen a Fidesz, de ki fog jönni, aki felé minimális bizalom van?"

Akkor maradjon a fidesz! Az jó lesz? Tényleg érdekel.

2llkedő 2012.11.09. 09:01:24

@Cincinnatus: "Rosszul definiálod a három társaságot: valójában Bajnaiék nem "hozzáértők","

Minden csak viszonyítás kérdése!

Atrox 2012.11.09. 09:03:37

@félázsiai 2llkedő: Ez volt a válasz a kérdésemre? Ezért kár volt billenytyűt ragadni, barátom...

Scagnetti 2012.11.09. 09:06:30

Végre egy fontos kérdés. Hogy lehet összeházasítani a kádári kisemberről való gondoskodást Bajnai politikájával. Szerintem sehogy, tűz és víz a kettő. Ez hasonló ellentét lesz, mint az MSZP-SZDSZ volt. Az sem működött.

Az egyetlen megoldás, ha valamelyik irány a másik fölé emelkedik, ekkor azonban gyors népszerűségvesztés és/vagy még nagyobb bajok jönnek.

2llkedő 2012.11.09. 09:08:31

@Atrox: Ha nem akarsz nyitott szemmel járkálni, akkor tök mindegy mit írok.

én már a fény gyermeke vagyok 2012.11.09. 09:12:00

@Cincinnatus: A választói rétegekről beszéltél a posztban, a támogatói bázisról.
Így írtad :
" A fiatal, jól képzett szakértelmiség megkapja benne Bajnait, akiben a saját szakszerűségét véli felfedezni. A fővárosi liberális humánértelmiségnek ott van benne a Milla, amely hozzá hasonlóan laza – és amelynek a szája ugyanazokkal a szövegekkel van tele, mint táborának feje. És ott vannak az Orbánban csalódott kisemberek, akiknek a Szolidaritás mondja ki a vágyait:"

Hát ezek bizony a jól képzettek, a városi szabadok és a szolidárisak.

Nincs itt semmi tévedés.

A szokásos egyen-fideszes pontos ellentétei.

VT Man 2012.11.09. 09:12:31

@helipokter:
"Bajnait volt alkalom megismerni. Nyugodt, értelmes ember."

Az. Nyugodt, értelmes ember, aki vállalta, hogy hagyja az MSZP-t további 1 évig lopni, miközben minimális érdemi pozitív intézkedéseket hozott.

Ez roppant kevés. Sőt, mi lesz, ha Bajnai most 4 évig hagyja az MSZP-t lopni?

Ugyanakkor Bajnai vezette (volna) be az ingatlanadót. Volt ilyen az MSZP programjában? Nem volt.

Ezek után mit ér egy program?

Bajnai SZJA adórendszere 99%-ban egyezik a mostani egykulcsos adóval, mert nála a második kulcs olyan magasan volt, hogy szinte senki se esett volna bele.

Csökkentette-e Bajnai a sok gyerek után járó "ingyenpénzt"? Nem, mert nem merte.

red shield rapresentative 2012.11.09. 09:13:26

www.blikk.hu/blikk_sport/baselban-elmaradt-a-vidi-bravur-2118581

Érdemes megnézni az üres V.I.P. páholyt és az üres lelátókat! Orbán egyedül a páholyban.

Cincinnatus 2012.11.09. 09:14:20

@félázsiai 2llkedő:

Ha nem sikerül egy alaposan átgondolt program alapján 2014 után jól kormányozni és sikeressé tenni az országot, akkor - mint a legnagyobb egységes (akkor már) ellenzéki erő, ismét a Fidesz fog visszatérni a hatalomba. Ráadásul, ha változatlanul hagyjuk a "közjogi konstrukcióját" és a pozíciókba telepített embereit is, akkor ezzel a visszatéréssel nem is kell megvárnia a következő választást, mert meg fogja tudni buktatni a 2014-ben hatalomra került kormányt.

Ezért a következő kormánynak igen határozottnak kell lennie – hogy minden további nehézség nélkül le tudja bontani a Fidesz által örökül hagyott alaptörvényt, sarkalatos törvényeket és egyéb „aknákat”.

A sikeres politika hosszú folyamatokban való gondolkodást igényel – ezért nem elegendő csak abban gondolkodni, hogy „Buktassuk meg Orbánt!”.

2llkedő 2012.11.09. 09:21:06

@Cincinnatus: "Ha nem sikerül egy alaposan átgondolt program alapján 2014 után jól kormányozni és sikeressé tenni az országot, akkor - mint a legnagyobb egységes (akkor már) ellenzéki erő, ismét a Fidesz fog visszatérni a hatalomba. "

És ha végre nem egymás ellen, hanem egymás mellett gondolkodnánk végre, akkor nem lenne esetleg jobb?

Melyik a jobb választás? Mohács, vagy Egri csillagok?

én már a fény gyermeke vagyok 2012.11.09. 09:22:01

@Cincinnatus:

A magánnyugdíjpénztár egy elég hosszú folyamatban való gondolkodás volt.

Orbán egyetlen tollvonással ellopta az egészet.

Sajnos, amíg Orbán a politikában mozog, addig itt nem lesz semmilyen hosszú folyamatban való gondolkodásnak értelme.

Úgyhogy Orbán végleges eltakarítása mindennek a kezdete és feltétele.

2llkedő 2012.11.09. 09:24:25

@VT Man:
"Ez roppant kevés. Sőt, mi lesz, ha Bajnai most 4 évig hagyja az MSZP-t lopni?"

Mennyit lopott a maszop Bajnai alatt? Mennyit lop a fidesz Orbán alatt?

"Ugyanakkor Bajnai vezette (volna) be az ingatlanadót. Volt ilyen az MSZP programjában? Nem volt."

Volt-e a fidesz prográmjában olyan, hogy lenyúljuk a manyup pénzeket? Volt-e olyan a fidesz programjában, hogy visszamenőlegesen törvénykezünk? stb.

A fidesz programját számon kérted már?

Atrox 2012.11.09. 09:25:57

@félázsiai 2llkedő: Nem éretettem a válaszod. Mivel leírtam én is, hogy oké, menjen a Fidesz. Így az utána jövő kérdésednek nem sok érteleme volt szerintem.

Sajnos már több választás óta arról prédikál mindenki, hogy ki ellen kell szavazni, és aki él és mozog, az jöjjön, és szavazzon x-y ellen, és utána milyen jó lesz. És aztán minden szar lesz mégis...
Így lesz most is, mennek majd az emberek szavazni a FIDESZ ellen (ami alapjában véve nem baj). Csak éppen jó lenne már nem valaki ellen, hanem VALAKIRE szavazni. Nem azért leadni egy voksot, mert úgy a másiknak oldalnak/pártnak szar lesz / nem kerül hatalomra / nem lesz 2/3-a (tetszőleges aláhúzandó) Nálunk hosszú ideje nincs olyan párt/csoport, aki maga miatt, minden más párttól/tömörüléstől függetlenül el tudja nyerni a bizalmam. Így 2014-ben is elmegyek majd (mint itt sokan mások, ahogy nézem) és szavazok majd valaki ellen, hogy utána megint szar legyen.

Frizuravarjú 2012.11.09. 09:28:06

@Mr. Waszabi: Szerintem nem unalomból grasszálnak egyenruhában, hanem mert a "hivatásos" egyenruhások a saját kis pecsenyéjükkel vannak elfoglalva. Pont leszarják a bűnözőket, pár nyugdíjassal kevesebb, pár település kiürül vagy lakhatatlanná válik... Több is veszett Trianonnál, ugye.
Ez a munka frontján hülyeség pedig igazi rabszolga mentalitás. Hajrá! De mint mondtam: abból sosem lesz rendszerváltás. A vérrel szerzett hatalmat majd a jó munkádért cserébe neked ajándékozzák? Mert a becsület számít náluk? :)))))))))))))))

@félázsiai 2llkedő: Erről van szó. Semmi nem történt, csak pár arc változott. A hülye kispolgár meg szidja hol az egyiket, hol a másikat. A színészek pedig jókat kacagnak a kulisszák mögött és szétosztják a bevételt. Néha ezen civakodnak kicsit, de azért vidám a hangulat... :D

Cincinnatus 2012.11.09. 09:31:30

@én már a fény gyermeke vagyok:

Akkor bontsuk ezt ki:

A „jól képzett, fiatal szakértelmiség”, amely, tegyük hozzá, magyar viszonylatban általában jólfizetett is, nemigen törődik a közszabadsággal, amely a Milla fővárosi, humánértelmiségi (és korántsem olyan jól élő!) híveinek a „mindenük”. A fiatal szakértelmiségnek bőven elegendő az, ha ő, személy szerint független. (Itt a függetlenség korántsem azonos a szabadsággal: egyfajta individualizmust jelent csupán.) Ráadásul ez a fiatal szakértelmiség le is nézi a „Milla-bázis” „link entellektüeljeit”: azokat teljesítményképtelen, lusta, dologkerülő bandának tartja. Mivel ez a fiatal szakértelmiség egész életében úgy nőtt fel, hogy csak akkor boldogul (értsd: akkor fog sokat keresni), ha keményen tanul (méghozzá reáltárgyakat!), majd utána keményen dolgozik, és eközben folytonosan versenyez másokkal, ezért igen alacsony benne a közösségi érzés és a szolidaritás a nálánál kevésbé sikeresekkel kapcsolatban…

Még inkább távol állnak egymástól a nevezett fiatal szakértelmiség és a Szolidaritás-tömegbázist adó, lelkükben kádár-kori ábrándokat dédelgető „kisemberek”: az előbbiek mélyen lenézik az utóbbiakat, „buta proliknak” tartván őket. Az utóbbiaknak viszonyt kb. az a véleményük az előbbiekről, mint a „bankárokról”: élősködnek a „szegényeken”…

Szóval: igen összetett és ellentmondásokkal – no meg „tévképzetekkel” – terhelt ez a „közös tömegbázis”! A Fidesz-hívek körében korántsem tapasztalható ekkora klikkesedés.

Cincinnatus 2012.11.09. 09:34:08

@én már a fény gyermeke vagyok:

Orbán "eltakarításához" éppenhogy folyamatokban kell gondolkodni - mert a Fidesz legyőzéséhez szervezett ellenzék kell, a szervezettség pedig "maga a folyamatban gondolkodás"!

2llkedő 2012.11.09. 09:35:44

@Atrox: "Sajnos már több választás óta arról prédikál mindenki, hogy ki ellen kell szavazni, és aki él és mozog, az jöjjön, és szavazzon x-y ellen, és utána milyen jó lesz. És aztán minden szar lesz mégis..."
@én már a fény gyermeke vagyok leírta, hogy "Orbán végleges eltakarítása mindennek a kezdete és feltétele"

Tehát nem a fidesz eltakarítása, hanem Orbán és a téveszméinek eltakarítása az elsődleges cél. Ugyanis a jó vezetéshez mindkát oldalra szükség van. Nem lehet az autót úgy vezetni, hogy csak az egyik irányba tekerjük a kormányt, mert akkor nem jutunk előre.

Többször leírtam már a rallys példámat. A választások arról szólnak, hogy ki tekerje a kormányt, ki az, akinek felelősen kell dönteni. De a mitfahrernek is fontos szerepe van. A cél mindkettőjüknek az kell, hogy legyen, hogy az autó beérjen a célba. Aztán jöhet az újabb választás, és esetleg felcserélődnek a helyek.

red shield rapresentative 2012.11.09. 09:45:41

@Atrox: Nem kell jönni Kunczénak!

Mondjuk Ángyán már bizonyított, egy ember már lenne az én általam preferált kormányban.

Mondjuk Titkosszolgálati miniszter lehetne újra Boros, vagy Gálszécsy, ezek sem romboltak.

Oszkó lehetne pénzügyminiszter.

Honvédelmi miniszter lehetne bárki, nem oszt és nem szoroz.

Biztosan vannak még megfelelő emberek.

2llkedő 2012.11.09. 09:47:08

@Cincinnatus: "Orbán "eltakarításához" éppenhogy folyamatokban kell gondolkodni"

A folyamatokat Arany János már leírta a Walesi bárdokban.

Frizuravarjú 2012.11.09. 09:53:08

Senki ne ijedjen meg a linktől, de épp nemrég írtam a rendőrökről (akkor még nem láttam a következő cikket).

Szolgálunk és vétünk: nappal nyomozott, éjjel betörni járt a paksi rendőr

kuruc.info/r/37/103767/

Fizetett blogger 2012.11.09. 09:53:33

Rezsimváltás
Közép
Vissza Európába

Ez ma 14-22%-ot ér Magyarországon.

Program? "Készül." Azaz, 0.

Haza és haladás honlapján:
Európai Unió
Esélyegyenlőség
Szociális juttatások
Demokrácia
Foglalkoztatás
Fenntartható költségvetés
Állami működés

"Nincs hír feltöltve az adott menüpontban"

0

Pedig nem ma kezdték.

Nagyot mondani oszt rászavazni - ennek semmi értelme, csak a magunk sorsát nehezítjük.

Az Együtt 2014 úgy alakult meg, hogy nem programok mentén, hanem politikai ambíciókkal jó elemzés alapján néhány hangzatos szlogen "A program".

Szegénységi bizonyítvány.

---
Bajnait ki fogja lőni a Fidesz-KDNP, ha kitör a pánik a köreikben. Helyettesítő ember?

rajnaig 2012.11.09. 09:56:39

Kérdezzetek gyerekek, hiszen három hét alatt persze már egy teljes országmentő pekidzs van -bajnai farzsebében. Csak azt tudnám, hol volt ez a nagy kérdezgetési kedv 2010-ben? Ja lapultatok, mint szar a gazban, nehogy még judeoliberálbolseviknak legyetek minősítve. De semmi gond, a képlet nagyon egyszerű, és mindenki látja még ti is. Ha nem ők, akkor Orbán. Persze ehhez nem feltétlenül kell lelkesedni, de a politika már csak ilyen, és nem csak magyarországon. Egyébként nem értem ezt a nagy felhördülést, meg igazmondató mániát, ezeken a csodablogokon. A magyar nép őszinteség iránti nagy igénye a legjobban a szociális népszavazáson volt mérhető, ahol 80% (annak is 8 a tízhez az esélye, hogy az igazmondó juhász szerző is ott tolongott a szavazóurnánál) nemet mondott a racionalitásra. Ezek után ki az a közveszélyes idióta, aki meg merné mondani az embereknek, hogy mit akar itt csinálni? Legyünk már egy percre őszinték, amikor mélyen tisztelt középosztályunknak azt mondják, hogy megszorítás, még mindig arra asszociál, hogy a szerencsétlen csóró prolitól elveszik az utolsó forintjait, meg a cigányoktól a segélyt, éppen ezért lelkesedik oly nagyon a megszorításokért. Ehhez képest igen sanszos, hogy a szép logikus "onnét vegyük el a pénzt, ahol van" című logikai irányvonal lesz bevezetve, a gázártámogatások teljes kinyírásától a családi kedvezmények nettó megszűntetésén keresztül a fizetős oktatásig és egészségügyig, melybe csak igen kemény szolidaritási kritériumokkal lehet ingyen bekerülni. És ez nem a szolidaritás támogatóinak fog nagyon fájni, hanem a sok "realitásokkal tisztában levő, fájdalmakat bírni képes" szavazónak. És akkor most szálljunk egy percre magunkba és tegyük fel a kérdést, ha tudjuk, hogy szükségesek a lépések, és mégiscsak pofátlanság, hogy a félmilliós fizetésünkkel még ezeregy szociális juttatást veszünk igénybe, csalunk az adóval, lopjuk a pénzt, bliccelünk mindenütt, ahol csak lehet, akkor szavaznánk e egy olyan alakulatra, akik ezt csípőből fogják megszűntetni. És a válasz természetesen az lesz, ha őszinték vagyunk, hogy NEM. Tehát ezért hazudik a képetekbe mindegyik politikus, mert ők meg a piacról élnek, ha a hazudozásra vevő a nép, hát hazudnak neki. Ezt kapjátok, mert ezt ÉRDEMLITEK.

2llkedő 2012.11.09. 09:57:25

@Fizetett blogger: "Az Együtt 2014 úgy alakult meg, hogy nem programok mentén, hanem politikai ambíciókkal jó elemzés alapján néhány hangzatos szlogen "A program"."

Hallottál már tőlük olyat, hogy előrehozott választásokat követelnek?

A fidesz "programjáról" tudtál valamit akkor, amikor azt mondták, hogy ők akár másnap át tudják venni a kormányzást?

én már a fény gyermeke vagyok 2012.11.09. 10:25:43

@Cincinnatus: Jól bontogatod.

Szóval a szakértelmiség, a humánértelmiség és a proli lenne a három banda, akik nem egylényegűek.

Csakhogy ezek eddig fideszbirkák voltak, és nem is változtak semmit.

A szakértelmiség és a humánértelmiség találta ki az unortodox nemzeti baromságok tömegeit,
és a prolik a 300 forintos vizitdíj ellen fülkeforradalmárkodnak a - ne az emberekkel fizettessék meg - nevében.

Szépen együtt.

Orbán kétharmadát nem a legyek hordták össze.

Ezek a híres fideszhívek.

Magustanonc 2012.11.09. 10:29:39

@Cincinnatus: Nem lehetetlen egymással látszólag ellentétes érdekeket közös platformra lehet hozni. Alapvetően minden társadalmi berendelkezés végső soron azt célozza meg, hogy a társadalom egészének jobb legyen.

Első körben a célokat kell egyeztetniük a feleknek, és ezután lehet csak a célok megvalósításának mikéntjéről elkezdeni beszélgetni, és megfogalmazni, hogy milyen elvárásaik vannak a feleknek a módszerekkel, és azok közül melyik mennyire fontos, és ez alapján megvizsgálni, hogy lehetséges-e így elérni a célokat.

Ha igen, akkor megvan a közmegegyezés a felek között, és halleluja, ha nem... Ha nem, akkor pedig több lehetséges megoldási tervet ki lehet alakítani, amelyekben más-más elvárásokat kivesznek a közös csomagból, és ezek közül választhatnak.

Nézzetek utána a modern vezetéselméleteknek és alkalmazásuknak a gyakorlatban, mert amíg nem értitek, hogy miképp lehet kialakítani tárgyalással egy win-win helyzetet, addig megragadtok szemléletben a megosztottságban és a szembenállásban, pedig egy kenuban evezünk, és mindenki azt akarja, hogy jobb legyen a helyzet ebben az országban.

én már a fény gyermeke vagyok 2012.11.09. 10:32:39

@Cincinnatus: Minél szervezettebb az ellenzék, annál könnyebb lecsukni a vezetőit.

Egy jól kivitelezett hosszútávú projekt pedig egy tollvonással megszüntethető,
és marad utána a gödör.

Bős-Nagymaros, Bokros csomag, Nemzeti Színház, 4-es metro, atomerőmű, gázvezeték, egészségpénztárak, nyugdíjpénztárak, M0-ás ... bármi megy a levesbe egy tollvonással.

Ha Orbán bátyónál van az a toll.

Cincinnatus 2012.11.09. 12:20:06

@Magustanonc:

A modern vezetéselmélet megvolt, köszönjük!:-)

Az a baj, hogy azt alapvetően racionálisan döntő és nyereségvezérelt mechanizmusok irányítására dolgozták ki, ill. ilyen szervezetek közötti kooperációra – és a magyar társadalom egyáltalán nem racionalitás-vezérelt. Viszont végtelenül (és érzelmek mentén) megosztottnak érzi magát: úgy tudja, úgy hiszi, hogy a saját személyes és csoportérdekeit csak a többiek ellenében, leginkább azok kárára és a többiek érdekeivel nem törődve érvényesítheti.

Az pedig nem igaz, hogy „alapvetően minden társadalmi berendelkezés végső soron azt célozza meg, hogy a társadalom egészének jobb legyen”, hiszen pl. a Fidesz által elképzelt rendszer sem ezt célozza meg.

Egy korábbi posztunkban (progressziv.blog.hu/2012/10/24/_bajnai_gordon_en_is_a_tied_vagyok) már írtunk arról, hogy a társadalom mai állapotában milyen feladata lenne az „érdekvédőknek”: nem elsősorban a követelőzés és az uszítás, hanem a saját köreikben való adekvát információterjesztés – de tudom, hogy ez (ismerve ezeket az érdekvédő szervezeteket és vezetőiket) puszta álom csupán! Abban a posztban ezt írtuk:
„Ha van feladata ma a Szolidaritás által a kormánytól követelt társadalmi érdekegyeztetésnek, akkor az nem a követelőzés, hanem a beláttatás: hogy ha csak egymástól követelünk, akkor abból nem lesz haladás – és egy idő után a haza is veszélybe kerül, egy csőd által.

Amire most Magyarországnak szüksége van-lesz, az egy hatalmas tanulási folyamat, sok-sok értelmes és türelmes magyarázattal, sok belátással és a politikai elit által mutatott konzekvens személyes példával. Most, ha a társadalmi csoportok „önzése” beépül(het) a mainstream politikába és ne adj Úristen része lesz az új kormányprogramnak is, akkor ezzel senki sem fog nyerni – csak még gyorsabban élné fel a magyar társadalom a zsírtartalékait. Akik ma valóban a „bérből és fizetésből élők”, az elesettek, a nyugdíjasok érdekében akar politizálni, az csak a gazdaságfejlesztés érdekében politizálhat, mert csak a fejlődő versenyszféra lesz majd képes megtermelni a szociális ellátásokat megalapozó erőforrásokat.”

…Ezt kellene megfontolni!

Cincinnatus 2012.11.09. 12:22:21

@én már a fény gyermeke vagyok:

Szakértelmiségi körökben ne nagyon hangoztasd azt a véleményedet, hogy ők találták ki az unortodoxiát, mert agyon találnak ütni!:-)))

Cincinnatus 2012.11.09. 12:24:07

@én már a fény gyermeke vagyok:

Semmi sem szüntethető meg egy tollvonással, ha van-lenne 2 millió szervezett ember, aki annak ellenállna. Gondolj csak a 2006-2008-as időszakra, amikor ez megvolt az akkor ellenzéki Fidesznek!:-)

én már a fény gyermeke vagyok 2012.11.09. 12:47:48

@Cincinnatus: Ahogy eddig a fiatal, jól képzett - jól kereső - értelmiséget nevezted szakértelmiségnek,
úgy mondom én, hogy ez a szakértelmiség találta ki és támogatta az unortodoxiát.

Ők akartak egykulcsos néven adókönnyítést a jólkeresőknek,
vagyis maguknak,
gyerek-lakás-autó-oktatás támogatását adókönnyítésként

- középosztály támogatása - néven.

Bizonyhogy ők akarták az előtörlesztést és ők akarták az árfolyamkönnyítést is.

Mert érdekükben állt.

És ezek csak általános példák, mert szakmánként mind hozzáadták a maguk hülyeségét a fideszpolitikához.

én már a fény gyermeke vagyok 2012.11.09. 12:57:23

@Cincinnatus:
Én másra se gondolok, mint arra, hogy Orbán szervezete 3 milliós botkormányos tömeg. Fordulékony és agresszív.

Ami ellenáll nekik, azt lebontják.

Cincinnatus 2012.11.09. 13:01:05

@én már a fény gyermeke vagyok:

A „fideszpolitikát” valójában csak nagyon kevesen, egy szűk, belső döntéshozói kör csinálta és csinálja, abba valódi beleszólást e körön kívüli csoportoknak nem engednek. Ez olyannyira így van, hogy még a hagyományos döntés-előkészítő fórumokat (minisztériumok, érdekképviseletek, stb.) sem használják, nem működtetik.

Az pedig, hogy egy-egy döntés esetleg egy-egy csoportnak kedvez, nem jelenti azt, hogy e csoport „követelte ki” azt a döntést – mint fentebb írtam, a döntések autonóm módon születnek a Fideszben és csupán „véletlen egybeesés”, ha ennek-annak kedveznek, aki a körön kívüli. Így egyáltalán nem állja meg a helyét az a véleményed, hogy az „unortodoxiát” a fiatal, jól kereső szakértelmiség csinálta. Éppen azért, mert ők belátják e politika fenntarthatatlan mivoltát és mert tisztában vannak azzal, hogy ez a politika rájuk nézvést is káros lesz előbb-utóbb, valójában „ki nem állhatják” se Orbánt, se Matolcsyt, sem a Fideszt. Ők Bajnai és Oszkó „szakmaiságában” bíznak – de mivel a politikában tájékozatlanok és járatlanok, ezért nem veszik észre azt, hogy ez a „szakmaiság” bizony nem azt a célt fogja szolgálni, mint amit ők, a fiatal, jólképzett szakértelmiség kívánatosnak tartana. Hiába „profik” ugyanis ezek a fiatalok a saját szakterületükön, ha a politikában és általános társadalmi kérdésekben ugyanolyan naivak és ugyanúgy érzelemvezéreltek, mint a magyar társadalom döntő többsége.

Cincinnatus 2012.11.09. 13:05:57

@én már a fény gyermeke vagyok:

A Fideszt nagyjából másfél millióan támogatják, így az általad írott 3 milliós tömeg nem létezik. Még akkor sem lehet ennyi támogatójuk, ha egy az egyben odaszámítjuk a Jobbik mintegy 800.000 támogatóját és a külhoni magyaroktól remélt 100-200.000 szavazatot is. Így is csupán max. 2,5 milliónyian vannak-lesznek!

Ráadásul a puszta, statikus számok nem is "minden" a politikában, mert ha az ellenzéknek van/lenne dinamizáló ereje, akkor ennél fogva képes lenne magához vonzani még ebből a tömegből is elég sok szavazót - azokat akik a sikeres erő, a leendő győztes mellé szoktak állni mindig is!

én már a fény gyermeke vagyok 2012.11.09. 15:16:04

@Cincinnatus: Hogyne, ahogy mondod, a szakértelmiség kizárásával történnek a döntések mint ahogy két évtizede mindig a fideszben.

Csakhogy a fidesz ilyen zárt volt mindig.

Viszont az unortodoxia hadjáratát nem ők találták ki,
mintahogy a turulozást és a határon túliak fényezését sem.

Mert Orbánék nem találnak ki semmi újat.

Ők csak felkapnak népszerű és látványos dumákat, amiket a féltudású elitünk gereblyézett össze valahonnan.

Az unortodoxia sem az ő szellemi termékük, hanem az erőhívő fiatal szakértelmiségünk népszerű dumáinak top10-es egyvelege.

Nem véletlen, hogy egy ilyen jó érdekérvényesítő réteg nem tiltakozott ellene sehogy.

A 3 milliós manyup megtakarításukat ezek a nagyadózók szó nélkül odaadták,
pedig 300 forint miatt nemzethalált haltak demonstratív módon.

Nem tiltakoztak egyáltalán az unortodoxia ellen, mert a saját agyviharaikat látták megvalósulni.

Magustanonc 2012.11.09. 15:20:34

@Cincinnatus: "Amire most Magyarországnak szüksége van-lesz, az egy hatalmas tanulási folyamat, sok-sok értelmes és türelmes magyarázattal, sok belátással és a politikai elit által mutatott konzekvens személyes példával."

Amennyire én látom, ez folyamatban van jelenleg az Együtt 2014 keretein belül, elsőkörben ott, hogy három egymástól különböző szervezett kezdett el párbeszédet folytatni. Legalábbis pozitív jelnek veszem ezt, ahogy azt is, hogy sokan akarnak csatlakozni hozzájuk, olyanok is, akik nem ezt képviselik, vagy éppen fenntartásokkal kezelendőek, de ez csak az ő szándékuk, nem a szövetségért.

"Most, ha a társadalmi csoportok „önzése” beépül(het) a mainstream politikába és ne adj Úristen része lesz az új kormányprogramnak is, akkor ezzel senki sem fog nyerni – csak még gyorsabban élné fel a magyar társadalom a zsírtartalékait."
Az önzés szerintem az elmúlt időszakban is jelen volt, és most '98-ig gondolok csak vissza, a megosztottság pedig szintén.

"Akik ma valóban a „bérből és fizetésből élők”, az elesettek, a nyugdíjasok érdekében akar politizálni, az csak a gazdaságfejlesztés érdekében politizálhat, mert csak a fejlődő versenyszféra lesz majd képes megtermelni a szociális ellátásokat megalapozó erőforrásokat.”"
Egyetértünk.

Egyetértek, hogy óvatosnak kell lennie azoknak, akiket most támogatnak az emberek érzelmi alapon, de ez csak egy kezdet, aminek még igencsak messze van a vége.

én már a fény gyermeke vagyok 2012.11.09. 15:32:47

@Cincinnatus: A 3 millió a 2008-as népszavazás orbánista tömege.
Szerintem azok a szavazatok még mindig ugyanúgy megvannak.
Mutass egyvalakit, aki azt mondja, hogy akkor hibázott és megbánta !
Én egyet se láttam még.

Husz_János_Puszita 2012.11.09. 17:34:13

@Cincinnatus:

"hinni a templomban kell, nem a szavazófülkékben"

Márpedig a szavazók 90%-a úgy ixel, jobb ha beletörődsz. A világ minden táján.

Következetesen kihagyják az elemzésekből az érzelmi összetevőt, pedig az dönti el a választások eredményét, nem a matek. Az E14 berobbanása jól jelzi, hogy a rendszerváltó érzület megvan. Az igény megvan arra, ami a fő üzenet: őszinteség, korrupció mérséklése, felelősség az ország és lakói sorsa iránt. Megvalósítható? Talán, de ha meg sem próbáljuk, biztosan nem. Nem vár itt senki messiást, egy uncsi technokrata épp megteszi a sok hamis pátosz, az aljas érzelmek felkorbácsolása után. A zemberek elsősorban nyugalmat akarnak. Unalmat, ha úgy tetszik. Hagyják őket békén, élni akarják az életüket.

Én inkább munkamegosztást látok a szövetségen belül, tegnap mondta is Juhász, Bajnaiék írják a programot, a Milla akciókat szervez, a Szolidaritás építi tovább a hálózatát. Ingyen aktivisták, szervezeti háló nélkül nincs győzelem.

Oszkónak van igaza, le kell ülni tárgyalni és végigmenni egyesével a konkrétumokon. Ez a lényege, a munka. A többi csak ködszurkálás. Te is, én is maximum a feltételezéseinknek adhatunk hangot. Uncsibb mint szabadságharcolni, az tény.

Husz_János_Puszita 2012.11.09. 17:57:48

@Cincinnatus:

"Akik ma valóban a „bérből és fizetésből élők”, az elesettek, a nyugdíjasok érdekében akar politizálni, az csak a gazdaságfejlesztés érdekében politizálhat"

Gondolod, a Kónya annyira egybites, hogy ezt nem fogja fel, amikor konkrétan ott ülnek az asztalnál, mondjuk a korkedvezményes nyugdíjról diskurálva? Többször mondta már, figyelembe kell venni az ország lehetőségeit, hogy nehéz lesz, hogy ne várjon senki csodát. Lehet, hogy úgy alkotsz róla véleményt, nem ismered a nyilatkozatait?

Husz_János_Puszita 2012.11.09. 18:04:32

Sehol egy tisztességes gágogás? Ááá már jobberek sem a régiek.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.11.13. 14:53:07

@nick:: "csak hogy kiábrándítsalak, pont nem a fideszé volt a leginkább szedett-vedett, de nem is volt a legkidolgozottabb sem
...látszik, hogy írni jobban szerethetsz, mint olvasni :-P
(bocs)"

No problémo! ;)

Én nem a kívánságlistájukra gondoltam. Ha nem a gazdasági (és bármilyen egyéb) programjukra. Illetve annak szinte teljes hiányára. De így legalább nem is lehet rajtuk számon kérni semmit! ;)
süti beállítások módosítása