2011.05.04. 17:01 Szerző: Đđ

Az érem másik oldala

Egyik előző posztunkban (http://progressziv.blog.hu/2011/04/27/ki_vedi_a_vederot) leszedtük a keresztvizet a radikális jobboldalról (rólunk meg a velük szimpatizáló kommentezők…) – most nézzük, mi van az érem másik, roma oldalán!

Először is: a cigányság sokkal heterogénebb, mint a radikális jobboldal (noha ott is vannak „törésvonalak”), ezt az elején le kell szögeznünk. Óriási különbségek vannak a cigány származásúak között: gyakorlatilag ugyanaz a helyzet, mint a „többségi magyar” társadalomban, legfeljebb az egyes rétegek, csoportok egymáshoz viszonyított arányai mások. Kevesebben vannak a piramis csúcsa közelében és sokkal többen az alapban… „En bloc” a cigányságról tehát nem beszélhetünk.

Amikor a „cigánykérdés” felvetődik, akkor alapvetően a roma közösség két csoportjáról van szó: a szegény, tanulatlan, segélyekből és esetleg „megélhetési bűnözésből” élőkről és a „cigánybűnözők”-ről, értve ez alatt a masszívan és szervezetten a bűnözésből, vagy annak környékén élőket. Nyilvánvaló, hogy egy híres cigányprímás, vagy éppen egy állatorvos, netán jogi doktor nemigen okoz „etnikai feszültséget”. Itt a „cigány” legfeljebb olyan jelző, mint ha a hentesemről lévén szó, elhangzik, hogy „sváb gyerek” – itt a ”roma csávó” kb. annyit tesz, mint a „Schwoabischa Purschi”… Baj a magyar társadalom általános kereteibe beilleszkedni nem képes (nem tudó, vagy nem akaró) „elemekkel” van – és ezzel máris eljutottunk az első fontos megállapításig:

A cigányprobléma: illeszkedési probléma.

Az illeszkedési probléma esetében azért „jönnek elő” a cigányok, mert (alább részletezendő okok következtében) az ő soraikban a „magyar átlagot meghaladóan” van ez jelen. Ez a nép hosszú századokig élt a szervezett magyar, feudális, majd iparosodó társadalom mellett, néhány „klasszikus” kapcsolódási ponton érintkezve csak azzal. Ezek a hagyományos cigánymesterségek voltak; velük nem célom most foglalkozni, elég az, hogy ezek mára gyakorlatilag eltűntek. Az, hogy kívül éltek a „magyar” közösségen, kultúrában, viselkedésben, kommunikációs szokásokban, célrendszerben, túlélési módszerekben, hitvilágban és még ezer másban is eltérést jelentett – és sokáig a keresztény valláson kívül a cigány kultúrára nem is igen hatott más a „többségtől”. (Meg persze az igazságszolgáltatás, a maga sajátos helyzeteiben és eszközeivel…) Az iskolarendszerrel alig-alig érintkeztek és egyéb, a modernitáshoz közelítő hatások is jószerivel csak a XX. század második felében érték őket tömegesen. Igen: a szocialista, nagyüzemi iparra és mezőgazdaságra gondolok, ahol leginkább a testi erejükre tartottak igényt. De mégis: azzal, hogy  a korábbi, félnomád-közeli életmódot felváltotta egy heti 6 napon át, napi 8 órában, szervezett keretek között végzett munka, elindult egy (nem is lassú) közeledés a „normális” magyar-európai típusú életmód felé. A gyerekek jártak suliba, elvileg nyitva volt előttük az Élet – és sokan csatlakoztak is a többségi kultúrához…

Persze nem mindenki és sokan csak viszonylagosan – de hiszen ez nem is volt lehetséges 2-3 évtized alatt. Utána meg… Nos, a rendszerváltás a cigányság szempontjából általában katasztrófa lett. Elveszett a napi, szervezett keret, eltűnt a rend az életükből, miután összeomlott  szocipar és ők kikerültek a munkából. Ez pedig az egyik legrombolóbb dolog, ami egy emberrel, vagy egy közösséggel megtörténhet: ha eltűnik a szervezett, ritmusos élet. A régi, „klasszikus” cigányélethez sem volt visszatérés: nem igényelte már a régi mesterségeket, tevékenységeket a társadalom, abból nem tudtak volna megélni tömegesen, hogy (pl.) szegkovácsok, teknővájók, vagy lókupecek lesznek ismét… És hát nem is akartak volna ismét ekhósszekéren és cigánytáborban élni - azt hiszem, ez érthető is! Mi sem szeretnénk (mondjuk) uradalmakban, cselédként élni – bár lehet, hogy ebben a manapság dívó Nagy Magyar Szellemi Hátraarcban még ez is eljön…

Nem hatottak tehát tovább tömegesen és folyamatosan az illeszkedésre inspiráló minták… Ugyanakkor a szociális támogatások rendszere valamennyire megengedett egy „dologtalan életstratégiát” – ez pedig kötéllel húzta vissza az embereket a nem rendszeres munka és a „szűkös semmittevés” világába. Olyan erős „polgári attitűd” pedig értelemszerűen nem volt a cigányság tömegeiben, hogy az megakadályozta volna ezt a leépülési, eltartottá válási folyamatot – honnan is lett volna?

Ezzel ott vagyunk a második fontos megállapításnál:

Az illeszkedés zavarát nem a gének, hanem a kulturális mintázat, az eltérő életstratégiák és hagyományok, valamint a külső, szervezett keretek hiánya okozzák. Polgári értelemben vett „belső keretekről” pedig a cigányság hagyományait, előéletét tekintve nem lehet szó…

Ha egy „rendezett”, „munkaorientált”, megélhetését napi, rendszeres, szervezett munkával biztosító társadalom együtt él egy (akár kényszerből, akár hagyományból) másmilyen életmódot folytató csoporttal, akkor a konfliktus kezelés nélkül csak erősödni fog. Akkor is így van ez, ha egyébként az adott csoport „fizikailag” nem lenne könnyen megkülönböztethető-elkülöníthető a többségi közösségtől. Ugyanakkor: ha fizikai, külsődleges, szokásokbeli jegyek alapján eleve „más” az adott csoport, akkor ősi „ellenség-barát-felismerő adottságunk” igen könnyen aktivizálódik. És ha az aktív, akkor egyre élesebben tűnnek fel egyébként a hozzánk hasonlóknál is meglévő rossz tulajdonságok, negatívumok. Ez erősíti a kiközösítést és „feleslegesnek” érezzük, hogy „támogassuk a galádokat”, hiszen ők erre „érdemtelenek”.

…De ha „mindent megtenne is” a többségi társadalom, akkor vajon a cigányság „problémás csoportjai” akár passzívak is maradhatnának? Nekik nem kellene törekedniük a (jó értelemben vett) „asszimilációra”?

Itt álljunk meg: mit jelent az asszimiláció? Kultúraelsorvadást? Életstílus-váltást? Önazonosság-feladást? Azt, hogy az asszimilálódó félnek „szégyellnie kell” a korábbi énjét? Vagy valami mást?

Állapítsuk meg: a cigányság szokásai, életstílusa ismeretei, viselkedése, mentalitása a modern, XXI. századi civilizációt működtető szokások, életstílus, ismeretei, viselkedés és mentalitás nézőpontjából „hibásak” – egyébként lehet bensőséges, emberi, közösségi, stb. Csak hát nem lehet vele hatékonyan termelni! Nem lehetséges vele egy modern, tudásalapú ipari társadalomban az önfenntartás – vagy ha igen, akkor nem legális utakon.

A cigányság ma úgy él az országban, mint Szent István alatt a pogányok – vagy később a kunok: belül, de kívül. És senki sem szeret megváltozni. Pláne akkor nem, ha hozzávetőleges fogalmai sincsenek az új életstílushoz szükséges eszközökről – no nem a plazmatévére gondolok, hanem általában a modernitásra. Belül a cigányságon gyakorlatilag nem léteznek minták a modernitásra. Nem léteznek arra minták és mintaadók sem, hogy miképpen kell polgár – vagy munkás – módjára élni. Kihasználni tudják esetleg a fejlett társadalom előnyeit, de hozzájárulni ahhoz nemigen képesek – és bizony: sokan nem is akarnak! (…De hát a „magyarok” sem: gondoljunk az „adóelkerülés”, vagy a „Számla nélkül, okosban…”-módszerére, amire egy nyugati pógár kb. úgy néz, mint az emberevésre…)

A cigányság ma is „nomadizál” egy modern társadalomban – és a nomádok beillesztése az ipari civilizációba a világon mindenütt nehéz mutatvány, tele kudarccal és sérelemmel, mindkét oldalon.

A „nomád”, aki „kimaradt az elmúlt 1000 évből”, nem tudja, miképpen lehet boldogulni úgy a modernitásban, hogy az ne öltse sem élősködés, sem fosztogatás képét. Ugyanakkor csábítják a „civilizált javak” – de képtelen azok előállításába bekapcsolódni. (És itt a korábbi tömeges munkaadó szoci nagyipar visszaállítása sem lehetne megoldás, lévén hogy az sem termelt modern javakat!)

Ahhoz, hogy a cigányság ma hihetetlenül „modernitástávoli” tömegei integrálódjanak, semmi sem adott – sem a cigányok között, sem pedig a „többségi társadalomban”. Ez a többségi társadalom amúgy is úgy gondolkodik (a maga dolgaiban is), hogy „Oldja meg mindenki a saját problémáját!” – a cigányok pedig fogják magukat és „megoldják”: a szociális ellátás kihasználásával, vagy éppen bűnözéssel, a kis, a meglopottakat bosszantó csenésektől a komoly, szervezett, vagy akár erőszakos bűnözésig. Számukra ez nem más, mint egy nomád nép természetes hozzáállása: „Élj meg abból, ami körülvesz, amit találsz!”. És ha ez a valami, ami körülveszi őket, egy szervezett társadalom, akkor annak lehetőségeiből kell-lehet megélni „nomádként” – különösen akkor, ha a többségi társadalom is eleve „nomádként kezeli” a cigányokat…

A nomád tudomásul veszi, hogy kívülálló. Rá ezért nem vonatkoznak azok a szabályok sem, amelyek a társadalmon belül élőkre érvényesek. Ugyan miért is tartana be szabályokat, amelyeket még ha betartana is, akkor is kívülálló maradna? Hiszen mindennapos tapasztalata, hogy nem tekintik a társadalom többi tagjával egyenértékűnek… A társadalom pedig azt mondja neki: „Azért nem vagy egyenértékű, mert képtelen vagy a szabályaink szerint élni!

Ez pedig így csapda…

A cigányságot tehát mindenek előtt korszerű tudáshoz és társadalmi ismeretekhez kell juttatni ahhoz, hogy utána bármilyen más segítséggel, lehetőséggel hosszabb távon mindkét fél szempontjából hatékonyan tudjon majd élni. A tudás húzza a mentalitást is, pláne ha a tudás hasznosulhat a gyakorlatban: munkában is. …És semmi más nem változtat: sem szociális programok, sem segélyezés, sem jóemberkedés, sem művészeti táborok romagyerekeknek – ezek csak cseppek, vagy inkább molekulák egy óceánban. Jó ha vannak, de ezekkel áttörést nem lehet elérni!

…De hogyan „vegyük rá” a cigányokat arra, hogy „kooperáljanak velünk”? (…Jó kérdés: a „magyarok” se igen szeretnek egymással a gyakorlatban és hosszú távon kooperálni!) A politikai éleslátás még nem jutott el odáig, hogy egyáltalán a szükséges cselekvési sorrendet felállítsa (1. tudásátadás, 2. munka, 3. mentalitásalakítás), nemhogy addig, hogy kidolgozza a partnerré tétel gyakorlati módszereit. Mert ne feledjük: ezeket a többségi társadalomnak kell kidolgoznia, beindítania, ezt a cigányságtól hiába várjuk! Az „önmagát megreformáló cigányság” nem több liberális mítosznál…

A politika részéről kell a bátorság: odaállni mind a többség, mint a kisebbség elé és azt mondani: A cigányság „jelene” már menthetetlen: a most 30-40-50 évesekkel már lehetetlen mit kezdeni. Reális feladat az lehet, hogy a most felnövő generációnál érjünk el komoly változást. Ehhez kell a cigányság, a mostani szülők segítsége, mert nélkülük, ellenük ez nem fog menni – és akkor el fogunk jutni oda, hogy nagyon csúnya dolgok következnek, amelyeket az Úristen se fog tudni megakadályozni! Lesz egy csomó hulla – ne legyenek illúziók: mindkét oldalról…

Nincs, nem létezik olyan megoldás, amely lényeges változást hozhatna a ma, hosszú évek óta munkátlanságban élők sorsában – ezt is ki kell mondanunk, bármilyen nehéz is és bármilyen nehéz is elfogadniuk az érintetteknek. Mert ha kimondjuk, ha nem, ha elfogadják, ha nem, mindenképpen ez van, így lesz. Nincs olyan reális program, „munkaprogram”, amely tömegével állíthatna néhány éven belül munkába olyan embereket, akik gyakorlatilag semmihez sem értenek, amire egy modern gazdaságnak szüksége van. Illúzió – vagy populizmus – az is, hogy szervezzünk közmunka-programokat ennek a néhányszázezer embernek: ugyan mit tudnának csinálni és főképpen miből finanszíroznánk ennek költségeit? Értem én, hogy a munka nevelőereje fontos, egyet is értek vele – de ez csak akkor igaz, ha a munka értelmes, hasznos munka, melynek értelmét és hasznát a munkavégző is látja.

A kör ördögi: vannak a „középkorban ragadt” (vagy oda a rendszerváltással visszacsúszott) tömegek, akiknek nem tudunk sem munkát, sem elegendő segélyt adni. Van a gazdaság, amely egyrészt nem igényel ilyen tömegben képzetlen és munkafegyelemhez nem szokott munkaerőt, másrészt a magyar gazdaságnak megvannak a maga bajai és gyengeségei – tehát nem képes annyi „felesleget” termelni, hogy abból viszonylagosan jól eltartható lenne néhányszázezer ember (akiknek segélyezését esetleg bármilyen szigorú gyermeknevelési-taníttatási feltételekhez is kötnénk). A társadalom többsége (és nyomukban a politika) pedig azt mondja, hogy „felesleges emberekre” felesleges lenne költenünk… És emiatt nem csökken, sőt, nő a táv a cigányság és a társadalom között: egyszerűen semmi sincs, ami közelítse őket. Talán mára már hallgatólagosan tudomásul is vettük, hogy ez a különbözés és különállás belátható időn belül gyakorlatilag feloldhatatlan lesz.

Tudomásul kell vennünk, hogy csupán szép szóval, nagyvonalúsággal és türelemmel nem érjük el, hogy a cigányság „problémás tömegei” emberi léptékkel kezelhető időn belül polgárosodjanak. Hiába szerződik Orbán Viktor és Farkas Flórián (…miért éppen ő?) arra, hogy 2014-ig százezer „cigánymunkahely” és tízezer „cigányvállalkozás” fog az állam támogatásával megszületni: mert ennek egyszerűen nem lesznek meg a tudati, mentalitásbeli feltételei és hiányozni fognak ehhez a szükséges szakismeretek is. Az pedig nem valószínű, hogy az egész folyamat nyitánya és alapja egy „sorozás” lenne, amely során felmérnénk a teljes „problémás” cigányságot mint „humánerőforrást”, majd hatalmas, tíz- és százezreket érintő „kötelező oktatási program” indulna – éspedig szigorú számonkérés mellett. Erre (most) sem pénz, sem társadalmi, sem politikai akarat nincs – ráadásul valószínűleg a „jogvédők” is tiltakoznának a „poroszos kényszersorozó-módszer” ellen. …És akkor még szó sem esett arról, hogy vajon milyen eszközök állnának a rendelkezésünkre arra, hogy a cigányok „végig is menjenek a számukra nyitott úton”…

Ezzel fel is tettük az utolsó kérdést: jót teszünk-e a cigánysággal, ha úgy kezeljük őket és problémájukat, mintha ők egy fejlett demokratikus értékrenddel rendelkező polgári társadalom minden tudással és társadalmi képességgel felvértezett tagjai lennének? Ugyanis nem azok! Vegyük már végre tudomásul, hogy az a fajta humanista idealizmus, amely fel-feltűnik ez ügyben, alapvetően téves: ez a néhányszázezer emberünk a szabadon, önállóan és felelősen dönteni képes polgár attribútumai közül egyetleneggyel sem rendelkezik. Alapfogalmakkal nincs tisztában. Mentalitásában pedig (történelmi okok következtében és semmiképpen sem „faji okokból”, „génjeiből adódóan”!) szinte semmi „XXI. századi és européer” nincs. Ez nem „(elő-)ítélet”: ez tény.

Nincs más út és nincs más megoldás: oda kell állni a többségi társadalom elé és azt mondani: „Ha nem akarjátok, hogy kezelhetetlenné váljon a cigánykérdés, akkor nem kezelhetjük ezt a problémát sem „ideál-liberálhumanista”, sem „fajüldöző” módszerekkel. A valós helyzetből és annak valódi okaiból kell kiindulnunk és áldoznunk is kell a problémára. Különben hihetetlenül sokba fog ez nekünk kerülni!” És oda kell állni a cigányság elé is: „Ha továbbra is a magatok módján és a magatok szabályai szerint akartok élni, akkor ezt mi nem finanszírozzuk tovább és nem hagyjuk, hogy egy szervezettebb társadalmat romboljon egy szervezetlenebb. De ha úgy döntötök, hogy a gyerekeitek modernizálódjanak, akkor mi, a „többségi társadalom”, ezért mindent meg fogunk tenni, ami ehhez kell – Kössünk tehát egyességet!”

Ha a cigányság meg akar szabadulni a kirekesztettségtől, akkor meg kell szabadulnia azoktól a szokásoktól és attól a mentalitástól, amelyek akadályai a XXI. századi modernitásban való részvételének. A dalok és táncok maradhatnak – a nomád élet és a szabályaink leszarása nem!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr22877533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.04. 18:56:15

ecsém, ez nagyon ott van! gratulálok!

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.05.05. 11:19:24

Épp az imént mondta kedvenc kofám a piacon (nyivánvaló roma létére), a szokásos nagy hangon, hogy ő bizony a Jobbikra szavazott. és el is hiszem neki... csak mondom. :)
süti beállítások módosítása