Hónapok óta tart a vita: benne legyen-e az új Alkotákolmányban a Szent Korona? Úgy folyik ez a vita, mintha bármi értelme lenne – szóval tipikus magyar módra. Szokás errefelé, a Kárpát-medence legalján eleve rossz kérdéseket feltenni és azután vérre menő módon keresni azokra a „Jó Választ”…
Jó magyarokhoz illően tegyünk mi is most úgy, mintha érdemes lenne erről vitázni: miképpen néz ki alkotmány és korona egymáshoz való viszonya? De a válasznál már „ne legyünk magyarok”: ne szenvedéllyel akarjunk válaszolni!
Ahhoz, hogy alkotmány és korona kapcsolatát tisztázzuk, előbb a korona mibenlétét határozzuk meg. A korona mindenkor a monarchia eszköze: koronát uralkodók viselnek, demokrata vezetők sosem. (Lehetséges persze, hogy egy demokratának induló vezetőből később uralkodó lesz – pl. Napóleon – de akkor már ugye ő nem is „demokrata vezető” többé…) Uralkodó nem csak „abszolút” lehet, hanem „alkotmányos” is – és ebben az esetben lehet az alkotmányos monarchia alkotmányában szerepeltetni a koronát – talán, de ekkor sem szükségképpen.
A történelemben mindenkor jelkép volt a korona az egyeduralom és a köztársaság küzdelmében. Már Julius Caesar is kényesen vigyázott, nehogy korona kerüljön a fejére, mert tudta, hogy azzal a köztársaság végét deklarálná az egész római nép és a szenátus előtt… Amikor Istvánt, első királyunkat koronázták meg, akkor az szimbóluma volt az egész addigi magyar „társadalmi berendezkedés és ideál” gyökeres megváltoztatásának – értett is belőle mindeni!
Látjuk: ha egy nép „elkezd koronában gondolkodni”, akkor azt a legkevésbé sem valami ábrándos történelmi nosztalgiából teszi. Nem is „esztétikai” oka van – hanem a koronával szimbolizálja a gondolkodásmódját: a tekintélyelvűséget.
Aki ma Magyarországon koronát kíván alkotmányba, címerbe, zászlóba – és a Parlamentbe – az valójában tekintélyelvűségben gondolkodik. Az a saját, a társadalomban elfoglalt vezető - „felsőbbséges” „privilegizált” – státuszát akarja bebetonozni és a törvény erejével a saját, személyes teljesítményétől függetlenné tenni.
Ehhez a pozíció-betonozáshoz jön még egy másik, nem kevésbé veszedelmes jelenség is: sokan azért vonzódnak a koronához hasonló rekvizitumokhoz, mert ezáltal vélnek „tekintélyessé válni”. Azokra az emberekre – és csoportokra, társadalmakra – jellemző ez, akik-amelyek nem érzik szilárdnak, szervesen megalapozottnak az identitásukat. Zaklatott múlt, megzavart fejlődés, önkép és valóság „problematikus volta”, a „jó” és a „rossz” fogalmának többszöri változása azok az okok, amelyek fogékonnyá tesznek az efféle „előásott tekintélyek”-be való kapaszkodásra. Mert ugyan ki állíthatja, hogy a mai magyaroknak bármiféle valóban „élő” és „aktív” kapcsolatuk lenne a Szent Koronával, hogy az egy, a magyar társadalomban általánosan elterjedt valóban „élő” és „aktív” hagyomány, hatóerő lenne?
Nem, erről szó sincs! Identitás-pótlék, amely alkalmas arra, hogy a valóságos magyar történelemről alig valamit tudó és „önmagukkal is hadilábon álló”, saját társadalmi pozíciójukat is bizonytalannak érző emberek „mégis valakinek érezzék magukat” általa, hogy „közük van” a Szent Koronához, hogy ők is „valakik”: a „magyar nemzet tagjai” – természetesen függetlenül a személyes képességeiktől és teljesítményüktől! Ez egy „kölcsönösen előnyös üzlet”: akik „felülről propagálják” a Szent Korona tekintélyét, azok ezzel megalapozzák, legalizálják és stabilizálni remélik „felső helyzetüket”, akik pedig támogatják ezt, úgy érezhetik, hogy ezzel egy „elitklub” tagjai lesznek… Szóval: az egész játék a virtuális térben játszódik: nem leszek „jobbá”, vezetésre alkalmasabbakká a hatalmat gyakorlók és nem lesz jobb a valójában „körön kívüliek” élete sem.
És ez a baj: akik Szentkorona-tanszerű „nemvalóságokba” menekülnek, azok nem foglalkoznak a reális világgal. A valóság pedig a jövőt építő tettek világa, nem a sosemvolt történelemé.
Nyugat-Európában ott látunk az állami létben koronát, ahol – ahogy írtuk - alkotmányos monarchia az államforma. Köztársaságok „nem koronáznak” – kivéve Közép-Kelet Európa új demokráciáit, ahol épp az emlegetett bizonytalan identitás-tudta „hozza be a képbe” a koronáikat. És az sem véletlen, hogy ezek között az országok között is azok „vezetnek” korona-ügyben, ahol fejletlen a polgári mentalitás. …Így került a régi cári korona az orosz és a régi királyi korona a szerb címerbe is – és csak ez „hozhatja be” a mi készülő új alkotmányukba is a mi történelmi koronánkat.
…Más okai pedig nem lehet a Szent Korona beemelésére egy XXI. századi Alkotmányba. Valódi, aktív közösséget másképpen lehet itt teremteni és közös célnak sem alkalmas egy „koronakultusz” egy modern társadalomban, amely már igen régóta nem királyság.
A magyar korona páratlan érték: alig néhány hozzá hasonló korú, történetű korona létezik a világban – igazából talán csak egy: a Német-Római császároké. De ahogy azt sem emelte be sem a Német Szövetségi Köztársaság, sem az Osztrák Köztársaság az alaptörvényébe, úgy a Magyar Köztársaságéba sem kell beletenni a Szent Koronát.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek