Hihetetlen, hogy a magukat Nagy Demokratáknak tartók mennyire antidemokratikusan gondolkodnak, mennyire egy „nemdemokrata” ösztönei működnek bennük!
Nem, Kedves Olvasó, most nem Orbánról és társairól írok – hiszen ők magukat sem tartják demokratáknak. Most és azokról a (volt?) szabad demokratákról, liberális „véleményformálókról”, illetve „szoclib” alakokról írom ezt, akik már egy jó ideje és manapság is „minden bajunk okozójának” Gyurcsányt tartják. Akiről azt mondják, hogy „őmiatta kerülhetett hatalomra a Fidesz”, hogy ő „kúrt el mindent”…
Kedves Nagy Demokraták, ne legyetek már ennyire „vezérelvűek”! Úgy beszéltek most, mintha mindent egyedül ez a Gyurcsány nevű teljhatalmú alak csinált volna, mintha ennek az országnak ő valamiféle „diktátora” lett volna… Hát ti nem voltatok ott, „kormányközelben”, vagy a ti haverjaitok? Dehogynem: miniszterek, államtitkárok, tanácsadók és megmondók voltatok! Benne voltatok nyakig, vagy legalábbis derékig. És ne mondjátok, hogy „De mi semmit sem tehettünk!”, mert ez egyszerűen nem igaz!
Arról van szó, hogy ti a saját sikertelenségetekkel nem akartok, nem tudtok szembenézni. Azzal, hogy 20 évig próbálgattátok az elveiteket egy ezekkel az elvekkel köszönőviszonyban sem lévő magyar valóságban alkalmazni. És mivel ez nem sikerült, mert nem sikerülhetett, ezért – a kudarcért, a totális „demokrata csődért” – nevezitek ki Gyurcsányt bűnbaknak!
Gyerekek, ez nem valami elegáns – okosnak pedig végképp nem okos, mert amíg nem látjátok, hogy éppen ti követtetek el szarvashibát, addig e hiba kiiktatására sem lesz esély.
Mi is volt ez a hiba?
Úgy tettetek, mintha ennek a népnek olthatatlan és mindent megelőző vágya lenne a demokráciára és a nyugati típusú szabadságra. Pedig ez nincs így. Ennek a népnek a sikerre van mindenek feletti igénye – éppen azért, mert legalább fél évezrede egyetlen kollektív élményünk és tapasztalásunk a sikertelenségünk!
Ti a semmire, nem létező dologra alapoztatok. Ez nem egy demokrata mentalitású nép, ezért demokrata mentalitásunk sem el nem rendezhetett semmit, sem meg nem akadályozhatott semmi rosszat, vagy ésszerűtlent.
…Orbán bezzeg valóságos dologra alapozott: épp az előbb említett sikertelenségünkre, az amiatti frusztráltságra és hogy éppen ezért minden vágyunk a siker! Bármi áron. És ő beígérte az embereknek, hogy vele sikeresek lesznek! Az embereknek, akik persze éppen azért nem voltak eddig sikeresek, mert nem tudták, hogy a sikert előre meg kell tervezni, szervezni, alapozni és ha tudták volna ezt, a sikeresség valódi receptjét, akkor persze nem is dőltek volna be az Orbán-féle „csodapropagandának”, mert tudták volna, hogy a siker nem csodán alapszik.
De ők, az emberek, be akartak dőlni… Nem tudták, nem tudják, hogyan kellene sikeressé válniuk, ezért egyszerűen nincs más választásuk, mint a csodában és a csoda beígérőjében bízni.
Más kínálat ugyanis nincs a magyar politikai piacon: nincs jelen egy olyan társadalomszervező erő, amely elég bátor, elég „példamutató” és elég vonzó lenne ahhoz, hogy a valódi sikeresség receptjét terjessze. Mert miféle példát mutatnak éppen most is „demokrata” politikusaink? Épp „nemszeretleket” játszanak egymással: ki mikor tüntessen, kivel nem tüntet együtt, kit utál, kit hibáztat… És nincs egyetlenegy sem közöttük, aki kiállna, hogy „Ez így nem megy!”, Senki sem mondja ki azt az egyszerű és nyilvánvaló igazságot, hogy: „Orbánék ereje a mi gyengeségünkben van!” És nincsenek ott azok a belátó politikusok sem, akik ezt el is fogadnák. Akik nem akarnák tovább játszani a bűnbakosdit, csak azért, hogy ne kelljen szembenézniük önmaguk tévedéseivel.
Igen, gyávák és gyengék a mi „drága vezetőink” – akik azt sem fogják fel, hogy itt most harc folyik, háború. Igen, háború, éspedig a saját lelki nyomoruktól űzött, a saját frusztrációikat a hatalommal túlkompenzálni akaró „kormányerők” és a magyar nép valódi, hosszú távú érdekei között. És hogy ez utóbbi, a valódi nép- és közérdek vesztésre áll, mert nincsenek is hadak, amelyek őérte hatékonyan küzdenének.
Mi történik, ha van egy elszánt és gátlástalan „hadsereg”, amely előre akar törni mindenen és mindenkin át és van egy szervezetlen, erőtlen és ezért önvédelemre – netán hatékony ellentámadásra – képes „megtámadott”? Mindenkinek, aki csak egy kicsit is realista, világos, hogy a „hadsereg” fog győzni.
Na kérem, ez az: hadsereg ellen csak egy még jobb hadsereggel lehet harcolni – de szétszakadozó, egymást utáló klikkekre tagolt ábrándos és passzív amatőrökkel nem!
Mi jellemez egy sikeres hadsereget?
Szervezett, fegyelmezett. Tagjai felfogják, hogy érdekükben áll a feladatok végrehajtása és az is, hogy egységes és reális alapokon nyugvó stratégia mentén cselekedjenek. És persze minden sikeres sereg élén egy kiváló vezetőnek kell állnia – a „bizottság által demokratikusan vezetett hadsereg”, ahol mindenki „megőrzi személyes integritását” és folyton „különvéleménye” szerint cselekszik, az halott!
Én tudom, hogy a liberális lélekhez ez utóbbi áll közel és hogy e szép lélek iszonyodik a „militarizmustól”. De kérem szépen, vajon az Amerikai Függetlenségi Háborút sikeresen megvívó Washington-féle seregről a militarizmus jut az eszünkbe? Képzeljétek el, mi lenne ma az USA helyén, ha a Köztársaság hívei ugyanúgy viselkedtek volna, mint a mi demokratáink? Azt hiszem, ma is a "Union Jack" lobogna New York felett!
Tanuljatok a sikeresektől és ne keverjétek össze a dolgokat: sem a célszerű, fegyelmezett és ezért sikeres együttcselekvést a „militarizmussal”, sem a „saját sérelmeiteket” és tévedéseiteket azzal, hogy mi a Köz érdeke. Most ugyanis már nem az számít, hogy korábban ki mit tett, hanem az, hogy most mire képes – a közösség érdekében!
…Az egyéni nyűgeiteket meg majd fogalmazzátok bele az emlékirataitokba!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek