2010.10.08. 19:32 Szerző: piefke

Nulla összegű művelet?

Van-e elég erő az MSZP-n belül? Van–e elegendő belső szellemi és emberi erőforrása ahhoz, hogy ezzel maga mellé állíthassa azokat a polgárokat, akik elvileg egy modern ország pártján állnának, vagy odaállíthatók lennének, ha létezne egy ilyen hiteles program?

A válasz magától adódik: nincs! Mert ha lenne, akkor most az MSZP kormányozna. (Az rossz válasz, hogy a Fidesz populizmusa „legyőzhetetlen” volt – mert a populizmus csak a sikertelen periódusokban arathat; sikeres, tehát magabiztos közegben esélyes sincs fel- és megerősödni!)

No, ha nincs benne, akkor nem is jöhet belőle az az erő, amelyre egy valóban modern politikai szerveződésnek lesz szüksége. Akkor ez az erő csak kívülről jöhet.

Kívülről pedig akkor jön, ha látja értemét, hogy az erejét, a gondolatait belefektesse ebbe, mert biztos lehet abban, hogy ezek valóban meg is csinálják a modernizálást, a szerkezetváltást, a tudás és a teljesítmény meghatározó pozícióba emelését. Ha nem lehetnek ebben biztosak azok, akikre támaszkodni lehet, akkor marad az önmagában erőtlen MSZP – és ezzel vége a dalnak…

Még sosem hallottam azokat a mondatokat senkitől sem az MSZP-közegből, amelyek a 20 éves magyar demokrácia látható sikertelenségének igazi okait sorolták volna. Mindenki adottnak veszi, hogy ez egy demokrata nép, fontos nekik a szabadság – és nem mondják ki, hogy: lófaszt! Nem hallom azt, hogy „Gyerekek, nem létező alapokra akartunk falat emelni!” Mindenki úgy tesz és úgy beszél, mintha csak össze kellene fogni a demokratákat – és rohadtul nem értik, hogy nem ez a valóság!

Nem az a kérdés, srácok, hogy Botka, vagy Gyurcsány, vagy Chuck Norris... Az lesz az új, modern párt természetes vezetője, aki képes kimondani és hitelesíteni ezt a pár mondatot. Ha én bármelyikük helyében lennék, azt mondanám: „Emberek, ez és ez a helyzet, benéztük, sokkal mélyebben kell elkezdenünk ez a demokrácia-építést. És ti kelletek hozzá – én csak azért beszélek, mert rám, mivel ismernek, figyel a média és ezért sokkal többekhez eljut a szavam… Eszköz vagyok csupán.”

Ezzel kell és lehet elkezdeni. Ez kell ahhoz, hogy elkezdjenek odafigyelni azok, akikre szükség van… Mert „belső erőből”, vagy éppen a „létező demokratikus erőkre” támaszkodva semmi sem lehet az egész felbuzdulásból. Mert ha lehetne, akkor már lett is volna – évekkel ezelőtt.

Az erőt a gondolatok adják és az azokat megtestesítő személyek. Egy politikai csoport, törekvés akkor lehet sikeres, ha ő adja a legjobb válaszokat azok számára, akik hívei lettek. Ehhez meg jól kell kérdezni… AZ MSZP kérdései nem voltak jók...

Gyurcsány Ferenc bevezette a ’89-es demokraták fogalmát – de kik a ’89-es demokraták? Erre ő azt feleli, hogy azok, akiknek fontosak a ’89-ben megfogalmazott elvek: demokrácia, egyéni és közszabadság, stb…

Az a baj ezzel, hogy a demokrácia és a szabadság nem „önmagukban véve” jelentenek értéket, hanem azáltal, hogy lehetőséget biztosítanak az egyéni és közösségi kreativitásra. Hogy általuk a tehetség és a teljesítmény válnak elsődleges pozíciószerző tulajdonságokká a közösségen belül. Mert a demokrácia igazi értelme éppen az, hogy ne „kontraszelekció és hűség” és ne érdekkapcsolatok révén kerüljenek vezetők az élre, hanem „ki mit tud”-alapon. Mondhatjuk: közvetett értékek tehát a demokrácia és a szabadság, a legtöbb ember személyes életében nem igazán „fajsúlyosak”.

…Vannak persze, akik foglalkozásszerűen élnek a szabadságból és a demokráciából: értelmiségiek, politológusok, a „hivatásos demokraták” – de rájuk nem alapozhatunk sem pártot, sem koalíciót, sem pedig egy ország modernizálását, mert egyszerűen nagyon távol vannak „fejben” azoktól, akik gyakorlati tudással rendelkeznek egy modern világ dolgait illetően és akik akkor tudják tudásukat és képességeiket jók használni, ha ezt egy teljesítményre alapozott társadalomban tehetik. De ez a (legfeljebb néhány száz fős) társaság, a „hivatásos demokraták” valóságos társadalmi méreténél és valóságos társadalmi hatásánál jóval nagyobbnak és jóval nagyobb hatásúnak mutatja magát a politikusok felé. Érthető: akkor tudnak megélni, ha elhiszik nekik, hogy érnek valamit… De ahogy az elmúlt évek demokratikus vergődései igen jól megmutatták: semmit sem érnek! A jónép nem figyel rájuk, nem „hajlik szavukra” – egyszerűen azért, mert ezek az alakok nem az emberek valóságos világáról beszélnek, hanem a maguk szép gondolatairól. Valahogy úgy van ez, mintha egy lakberendező tologattatná a bútorokat és akarná kifesttetni a falakat egy még meg sem épült házban…

Igen, kedves hiv. dem.-ok, a magyar demokrácia nem létezik, csak papíron: van alkotmánya (most még a ’89-es), vannak intézményei, de nincs meg a demokrata mentalitás, amely az egészet működtetné. Ti persze a demokrácia intézményeiből és lehetőségeiből éltek, ezek engedik meg nektek a szabad beszédet – de ti nem vagytok „reprezentatív minta”! És ha a leendő „Modernitás Párt” vezetőaspiránsai elsősorban rátok hallgatnak, ha a ti köreitekre alapoznak, akkor „optikai csalódás” áldozataiként fogják végezni, eredményként egy nagy nullával a kezükben! Ha azokra hallgatnak, azoktól várnak új tanácsokat, akik még a valóságos helyzetet és annak okait sem voltak képesek eddig felismerni, akkor baj lesz! Arról meg már nem is beszélve, hogy ha tanácsadók a helyzettel és az okokkal sem voltak-vannak tisztában, akkor ugyan mit mondhatnának az okok megszüntetését illetően?

Koalíciót alkotni akkor van értelme, ha ezzel az erő növekszik. Ha új, minden eddiginél jobb és működőképesebb gondolatok kerülhetnek a rendszerbe. Azokkal koalícióra lépni, akik már eddig is „benne voltak-vannak a bandában” már csupán nyelvészetileg sem lehet – gyakorlati politikai haszna pedig nulla!

…„Hinni” persze bármiben lehet, akár „bízni” is és lehet „akarni” is… De itt most a tét az ország és a nép sorsa, nem pedig egyesek illúziói, vágyai, ön- és közáltatásai - és nem is „meglévő keretek” továbbélése.

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr932356894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása