2013.09.03. 20:15 Szerző: Moin Moin

Túlélési ösztön

Kollégák terítéken.jpg

„Ez lehetetlen! – mondják maguk. Ezt nem bírjuk! …Hát nem értik a lényeget? Azt akarják, hogy ne bírjuk…. Túléljük majd! - ezt mondják nekünk. Ez alatt azt értik, hogy ŐK majd túlélik.”

Részlet Adolf Hitler beszédéből – 1920 decembere

 

Nem őrültem meg, hogy Hitler-idézetekkel állok elő: azért idézem őt, hogy megmutassam, milyen bizonytalan és épp ezért veszélyes időket él ma Magyarország – és hogy ennek milyen következményei lehetnek. Következmények, amelyek előre láthatók és amelyek ellen természetesen módunkban áll tenni is.

Mintha 2010 tavasza óta valami érthetetlen ostobaság szállta volna meg a magyar közpolitikát, kormányzati és ellenzéki oldalon egyaránt. Most előbb beszéljünk a kormányzati ostobaságról – hogy valóban csupán „ostobaságokról” van e itt szó, vagy valami egészen másról –, utána pedig nézzük meg az ellenzék ostobaságát is!

Ostobaságnak, szimpla hozzá nem értésnek és koncepciótlanságnak, sodródásnak látszik az, amit a kormány a gazdaságban, oktatásban, egészségügyben, stb. művel – pedig nem az. Hiszen ha Orbán jól akarna kormányozni, ha az lenne az igazi célja, hogy fellendüljön a gazdaság és az ország lakói jól éljenek, akkor ugyanolyan könnyen ültethetett volna a döntéshozói posztokra kompetens szakembereket is, mint ahogy idiótákat és gazembereket rakott oda. Ám az ő célja valami más volt…

Amikor mi, européer, liberális (figyelem: ez korántsem azonos a jobboldalon „libsik”-nek elnevezettekkel!), emberek célokat tűzünk ki és eszközöket-embereket választunk e célok eléréséhez, akkor ezt alapvetően a józanész alapján tesszük, vagy legalábbis erre törekszünk. Orbán és társai, valamint a támogatóik esetében azonban ez nem így van: az ő világukban a célokat az érzelmek diktálják – azok az érzelmek, amelyek alapja a frusztrációjuk. Ha az ember cselekedeteit érteni szeretnéd, akkor vizsgáld a cselekvő motivációit – és ha a motivációit akarod feltárni, akkor vizsgáld, tárd fel az embert, annak személyiségélt, szocializációját! És ha ismered az embert, akkor érted meg azt is, amit a te nézőpontodból látszólag „ostobán” tesz: az ő világában ugyanis éppen az az egyetlen szükségszerű lépés.

Orbán nem dönthetett úgy, hogy ésszerűen politizál – mert neki mások a motivációi. Számára a hatalom nem a közjó megvalósításának egyik eszköze, hanem az erőfölény demonstrálásáé. Tudom: ez meglehetősen értelmetlennek tűnik azoknak, akiknek az élet nem az állandó, a születéstől a halálig tartó „vagy én-vagy ő!”-küzdelmek terepe, hanem (például) az ésszerű együttműködésé. Orbán úgy fogja fel a világot, hogy ha nem ő van legfelül, akkor nem ért el semmit és nem is ér semmit. Ez tipikus „diktátortünet”: Caesartól Napóleonon keresztül Sztálinig-Hitlerig számosan látták így a világot. Ez az „eszme” motiválja arra, hogy bármi áron felülre kerüljön, felül legyen és felül is maradjon - neki semmi és senki nem számít csak ez. Ő túl akarja élni. Ezért nem bírja elviselni a tőle független, vele kezdettől nem szimbiotikus „idegen hatalmakat”: az EU-tól kezdve az IMF-en át Csányi Sándorig. Ha eszébe jutnak ezek a „nagyhatalmak”, máris kiveri a víz és úgy látja, dől össze a hatalma, ő maga pedig semmisül meg. Ő csak az életéért-létéért küzd, ami, mint láttuk, számára egyenlő a hatalommal, a legfelső vezető pozíciójával. Képzelem, hogy szenvedhet Berlinben, hiszen ugye jól tudja, hogy sosem lehet ott „vezér és kancellár”… Berlin, Brüsszel és az IMF azzal szembesítik, hogy mégsem ő van legfelül, hogy ő és a hatalma valójában porszemnyi és önállótlan.

…Emiatt ebrudalta ki az IMF-et, emiatt kényszerítette a stagnáló országra a drága „piacról finanszírozást”. (Jobberek, kuss! – mert valóban sokkal drágább! Ti is fizetitek, még ha nem is akarjátok ezt belátni…) És – most jön a lényeg! – ezért, direkt csinál ilyen ésszerűtlennek látszó politikát, mely politika nagyon is koherens, átgondolt, kiszámítható és (számára) szükségszerű is: a saját bajaikban, a bizonytalan heylzetükben, a nép, a vállalkozások számára immár teljességgel kiszámíthatatlan körülményekben az emberek eltompulnak, bezárkóznak, güriznek, megpróbálnak túlélni és passzívakká lesznek – és emiatt nem veszélyeztetik Orbán hatalmát és képtelenek lesznek ellene szervezkedni.

Ráadásul: a kilátástalan helyzetben lévő, reményveszett embereket sokkal könnyebb ostobaságokra rábírni, mint azokat, akik konszolidált viszonyok között élnek. Sokkal könnyebb frusztrált embertömegeket felhergelni – akár arra is, hogy nyilvánvalóan, tiszta ésszel azonnal felfoghatóan az érdekeik elleni lépéseket is támogassanak1. Akár az EU-ból való kilépést is!

…Igen: „az a lényeg, hogy ne bírjuk” - ahogy a nagy Orbán-előd mondotta egykoron a Hofbrauhaus-beli törzsközönségnek. Régi trükk ez – ideje átlátnotok rajta!

Azért kell ezen átlátnunk, hogy megértsük az ellenzéki erők passzivitásának egyik fő okát: ez az ok pedig nem más, mint az Orbán által generált helyzet nem értése és követése. Az ellenzék kiskutyaként lohol az „orbáni kacskaringók” után: folytonosan ésszerű és tisztességes politizálásra szólítja fel őt. Ők is az ésszerűség-igény felől közelítenek a helyzethez és ezért nem is boldogulnak vele.

Az orbáni világot nem lehet módosítani, nem lehet azt „korrigálni” – és legfőképpen: nem lehet egy majdani hatalomváltás után ennek az irracionális világnak az államjogi hozadékát a jog szerves részének tekinteni, mondván: „Fontos a stabilitás, a jogbiztonság!” Az ellenzéknek cezúrát kell(ene) hirdetnie – ehhez azonban nem elég magabiztosak a vezetői és nem akarják belátni, hogy itt az ő békés, civil logikájukkal csak veszíthetnek.

Sokan azt hiszik a demokratikus ellenzékiek közül, hogy ha „radikálisan” foglalnak állást akkor lesüllyednek Orbánék szintjére és akkor eldurvul a közélet – holott ez éppen fordítva van. Akkor süllyednek le az orbáni szintre, ha nem lépnek fel radikálisan annak irracionális világa ellen – hiszen akkor maguk is az irracionális-inadekvát cselekvések útját járják, mint Orbán… És: amiatt durvulhatnak el napról napra egyre jobban a dolgok az országban, mert senki sincs, aki Orbánt legalább olyan elszántan hívná ki harcra az ésszerűség és a közérdek nevében, mint ahogy ő harcol a maga démonjai által inspirálva.

…„Te békében vagy jó consigliere, de most háború lesz” – mondta Michael „Don” Corleone Tom Hagennek a Keresztapában, amikor a „családot” megsemmisítéssel fenyegető kihívás érte… Most a magukat demokratáknak, liberálisoknak, független elméknek érzőket érte támadás éppen – együtt az ország békés, csupán nyugodtan élni akaró tömegeivel. És ezért életveszélyes „békés tanácsokat osztogatni”: legalább annyira inadekvát viselkedés ez, mint Orbán cezaromán „szabadságharca”!

Vigyázzunk tehát, nehogy rossz tanácsot sugalljanak az egészséges ösztöneink és a békés, mindenkor a kiegyensúlyozottságra törekvő  - „normális” – természetünk! ...Ellenfeleinket pedig kőkeményen emlékeztetnünk kell arra, hogy mindazt, ami ma jó Európában és a világon, a demokrácia, a liberalizmus és a teljesítményelvű kapitalizmus teremtették meg és sosem a diktatúrák!

 

 

 

 

1 A tartós stresszhelyzet és a frusztráltság köztudottan korlátozza, szélsősége esetben ki is kapcsolhatja a tudatos mérlegelést végző agyi struktúrákat és beszűkíti e képességünket

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr205493983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.03. 20:23:56

"Amikor mi, européer, liberális (figyelem: ez korántsem azonos a jobboldalon „libsik”-nek elnevezettekkel!), emberek célokat tűzünk ki és eszközöket-embereket választunk e célok eléréséhez, akkor ezt alapvetően a józanész alapján tesszük, vagy legalábbis erre törekszünk. Orbán és társai, valamint a támogatóik esetében azonban ez nem így van: az ő világukban a célokat az érzelmek diktálják – azok az érzelmek, amelyek alapja a frusztrációjuk."

Alapvetően téves gondolatmenet. MI jót akarunk, ŐK meg rosszat, MI a józan ész alapján működünk, ŐK meg valamiféle zavaros lázálmok alapján - ez ősrégi hiba.

Nem, ez nem igaz.

Valójában mindenki jót akar, a maga módján, azonban mivel a jó relatív a politikában, a jó a másik oldalról jónak tűnik. Lenin is, Hitler is jót akartak. Az igazi hétpróbás, direkt rosszat akaró ember ritka nagyon.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.03. 20:26:27

"Számára a hatalom nem a közjó megvalósításának egyik eszköze, hanem az erőfölény demonstrálásáé."

Ez sem igaz. Orbán tipikusan messiástípus, az aki azért dolgozik, hogy bekerüljön a történelemkönyvekbe, s ez tipikusan az politikusváltozat, aki a közjót akarja. Persze mivel a közjó is eleve eszmefüggő, ez a közjó csak annak közjó, aki az adott eszmével egyetért. Absztrakt, ideológiamentes közjó nem létezik!

toportyánzsóti 2013.09.03. 23:20:06

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Jobbereknek kuss van,nem figyeltél már megint.

toportyánzsóti 2013.09.03. 23:22:50

Törpékkel mindig baj van.Ezt meg az AVH baszta a nyakunkba.Védett személy volt már viktorbán és brancsa az átkosban.

unionista (törölt) 2013.09.04. 09:13:31

(közép-) európai ellenzék = européer/liberális (közép-) polgárság

nem a szocialisták, nem az együtt, hanem akik valódi hatalommegosztást, a politikai pártok mellett független önkormányzatiságot akarnak.

unionista (törölt) 2013.09.04. 09:25:24

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
a politikában sohasem az a kérdés, hogy valami jó, vagy nem jó. hanem az: mire jó.

mire jó orbán, mire jó mesterházy, mire bajnai, mire jó gyurcsány, mire jó vona. mire jó a kereszténység, mire jó a liberalizmus, mire jó a nacionalizmus, mire jó a homofóbia, stb.

unionista (törölt) 2013.09.04. 09:47:46

szerintem az mszp és az együtt arra lehet jó hogy budapesten többségbe kerüljön. vidéken esélye nincs, leszámítva néhány körzetet.

reálisan azt kérdést kell felvetni, hogy mi történik ha budapest (újra) szembe kerül a kormánnyal. (volt már ilyen az első orbán kormány idejében). azon a ponton nem a szocialisták mellé kell állni, hanem az összes párttal szemben független önkormányzatiságot kell követelni a mérsékelt jobboldali értelmiséggel.

ma ez a legvalószínűbb út a rendszerváltáshoz. feltéve, hogy ez a cél. a nép sohasem fogja az mszp-t visszaszavazni. ahhoz előbb le kell cserélniük a logót. nem lesz olyan új párt, amelyik elsöprő győzelmet arathat. sem schiffer, sem bajnai, se bokros, se senki. egész egyszerűen azért, mert nem erre van szükség.

hanem arra, hogy budapest önállóságot kapva egy államjogú főváros legyen. debrecen, miskolc, győr, pécs és szeged határon kívüli versenytársaikkal szemben megyejogot kihasználva régióközponttá váljon. a balaton regionális önállóságot kapjon. létrejöjjön az osztrák-magyar burgenland. mezővárosok a járásjogot és az európai forrásokat használva felzárkózzon, stb.

nem gyurcsány ferencre, nem szanyi tiborra van szükség, nem mesterházy attilára, nem bajnai gordonra, nem schiffer andrásra van szükség. ők ahhoz kellenek, hogy sok lúd disznót győz alapon legyőzzék a budapesti fideszt. ezzel lehetőség nyílik valódi polgári fordulat a fővárosban, és utána vidéken.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.09.04. 11:08:53

Jól van ez, csak a puskaporos hordót nem kéne szuftig tölteni a radikalizmusba való alászállás közepette

Husz_János_Puszita 2013.09.04. 12:10:44

Szerintem nem lehet szimpla hataloméhséggel magyarázni Orbán viselkedését. A hatalom saját bizonytalan identitása megtartásáért ÉS céljai eléréséért kell neki. Igenis a közjót akarja -úgy, ahogy azt ő képzeli. Pechünkre erős küldetéstudattal megáldva. Nincs tudatában, hogy az elképzelései a maga módján koherens, de irracionális rendszert alkotnak.

Az egocentrizmus kizárja, hogy reálisan fel tudja mérni tettei következményét a társadalomra és a gazdaságra nézve. Empátia hiányában képtelen az emberi motivációkat figyelembe venni, tudatlanságában fel sem fogja, hogy nem érthet mindenhez. De ha kiengedi a kezéből a kontrollt, saját személyiségének integritása forog kockán ( kontrollkényszer ). Veszélyes robbanó keverék.

Az ellenzéknek ki kell alakítani egy saját, Orbántól független kommunikációs teret, erős üzenetekkel. Egy biztos pontot a fokozódó bizonytalanság, frusztráció ellensúlyozására, az irracionális őrület közepette. A populista ígérgetés nem az.

tamas11 2013.09.04. 12:52:34

@HaFr:
bízzunk Istenben, és tartsuk nedvesen a puskaport...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.09.04. 13:15:38

@Husz_János_Puszita: Ez egy ilyen jó szándékú olvasata OV agyának.

Husz_János_Puszita 2013.09.04. 13:38:44

@HaFr:

Inkább objektívnek mondanám.

unionista (törölt) 2013.09.04. 14:12:58

@tamas11:
de miért akarsz harcolni. azért, hogy jöjjön megint szanyi tibor?

Moin Moin 2013.09.04. 14:54:25

@unionista:

Ha te ebből a posztból Szanyi (vagy Szamuley?) Tibor feltámasztásának szándékát olvastad ki, akkor javaslom, fuss még egy kört az 1. általánosban! ha igyekszel, még csak pár nappal maradsz le a többi kiseslőshöz képest!:-)

Harcolnunk peniglen nem akarmi okért kell!:-)

unionista (törölt) 2013.09.04. 15:42:20

@Moin Moin:
pont leszarom a posztot. el se olvastam. az érdekel, hogy tamas11 nicknek miért kell a "puskapor"?

tamas11 2013.09.04. 16:31:31

@unionista:
A szólás eredetijében azt tanácsolta (ha jól emlékezem 1 porosz hadvezér, vagy kancellár), hogy tartsuk SZÁRAZON.
Ezen humorkodtam, látva, hogy nekünk inkább nedvesen kell tartanunk....Fel ne robbanjon!
Szanyit pedig nem áhítom, pontosan tudom, mik a határai az erényeinek.DE egy Kósára, Semjénre vagy selmeci Gabira simán elcserélném.Úgy utáljátok az MSZP-t hogy összetévesztitek Kormos Katát Kiss Péterrel is.

unionista (törölt) 2013.09.04. 16:36:39

@tamas11:
tehát akkor még mindig az van, hogy a kisebbik rosszra kellene szavazni.

tamas11 2013.09.04. 17:02:05

@unionista:
A szólás eredetijében azt tanácsolta (ha jól emlékezem 1 porosz hadvezér, vagy kancellár), hogy tartsuk SZÁRAZON.
Ezen humorkodtam, látva, hogy nekünk inkább nedvesen kell tartanunk....Fel ne robbanjon!
Szanyit pedig nem áhítom, pontosan tudom, mik a határai az erényeinek.DE egy Kósára, Semjénre vagy selmeci Gabira simán elcserélném.Úgy utáljátok az MSZP-t hogy összetévesztitek Kormos Katát Kiss Péterrel is.

tamas11 2013.09.04. 17:18:55

@unionista:
így is lehet mondani. De úgy is, hogy "nincs más választásunk" mert ezek nem maradhatnak. Bérrettegő vagyok, rettegek, hogy megkapjam a béremet.
Te mit tanácsolnál?

unionista (törölt) 2013.09.04. 17:41:33

@tamas11:
mindenki szavazzon arra, akire akar. szerintem majdnem mindegy, hogy ki fog kormányozni. lényegi változáshoz ("rendszerváltáshoz") független önkormányzatok kellenek.

egyetmondok 2013.09.04. 18:20:24

A ráció mindenekelőtt belátás. Az pedig nem ordít,nem harsog.
De persze az is igaz,hogy politikát meg nem lehetséges az érzelmek kizárásával csinálni,elég ha arra gondolunk,hogy maga a nemzet egy darab nagy érzelem,az európai politikum legszebb, legszerethetőbb érzelme.
A ráció és az érzelem egészséges arányát megtalálni pedig biztos nem könnyű, mindenesetre sokkal könnyebb ezekkel olyan gyalázatosan visszaélni, mint ahogyan azt Orbán csinálja. Ezt persze könnyebb,s ebben nem is nehéz "nagy" elődökre támaszkodnia.

Ettől még igazi dilemma,hogy hogyan,milyen stílusban beszéljük el az orbáni országot. S azért abban van valami,hogy nem feltétlenül érdemes "oda lesüllyedni",hiszen az többnyire vegytisztán a nagyon súlyos, személyes sértegetések terepe.

panelburzsuj 2013.09.05. 11:22:43

@tamas11:

'put your trust in God; but mind to keep your powder dry'

Értelmező fordításban:

Bízzál Istenben - de a puskaporodat is óvd.

És Cromwell szájába szokás adni.

(És disznó módon egybevág a poszt mondókájával: "Uraim - a hordó nem áll meg!" ... :)

panelburzsuj 2013.09.05. 11:25:13

@panelburzsuj:

(még "sűrűbben":)

(Bízzál Istenben - de óvd a lőporod is.)

tamas11 2013.09.05. 11:27:59

@panelburzsuj:
köszi tudtam, hogy a memóriámmal baj van.

panelburzsuj 2013.09.05. 11:36:24

@tamas11:

Rá se ránts: az internetes hulladékhegységek (ún. "közösségi tudás") között bóklászva még a legszilárdabb ismeretek birtoklói alól is kicsúszhat néha a talaj... :)
süti beállítások módosítása