2011.02.13. 17:12 Szerző: Đđ

„Értékközösség”?

…Mi, magunk, egy értékközösség is vagyunk.” – mondta Szili Katalin ma, az új alkotmányt előkészítő „nemzeti konzultációs testület” tagjaként. (Megjegyzés: Szájer József, a testület vezetője a volt szoci házelnöknő felkérését a testületben való közreműködésre azzal magyarázta, hogy egy olyan környezeti, környezetvédelmi és szociális szempontot jelenít meg a testületben, amely „minden magyar állampolgár számára fontos"…)

Értékközösség… Vajon mire gondolhatott?

Mert a helyzet az, hogy ma a magyar társadalom éppen hogy nem alkot értékközösséget. Legfeljebb nagyon nyilvánvaló és/vagy nagyon felszínes dolgok akadnak, amelyekben a társadalom zöme egyetért: „Ne ölj embert!”, „Ne molesztálj gyereket!” – és persze: „Legyen demokrácia!”, de ez utóbbiról már igazán nem is tudjuk, mi fán is terem…

De hogy az értékek közössége?

Miféle értékrendek, értékfelfogások – és ezek alapján létrejövő értékközösségek – vannak/lehetnek ma Magyarországon? Nos, rengetegféle – és ez már önmagában is ellentmond a Szili által hirdetett tételnek – de alapvetően mégis három nagyobb „tömb” létezik:

1.     Vannak ugye, akiknek az értékrendjében nem szerepelnek azok a dolgok, hogy „önállóság”, „öngondoskodás”, „felelős döntés”. Az ő (társadalmi) értékrendjük egy gondoskodó-atyáskodó államot tart kívánatosnak. Eltűrik, hogy az állam ne sokat adjon az állampolgári szuverenitásra, alkalmazkodnak szinte bármihez, ha cserében eléldegélhetnek. Az ő ideáljuk a „Jó Gazda” – egy Új Kádár János, akik közülük oly sokan Orbán Viktorban véltek és reméltek felfedezni… Ők a „kisemberek”, a leszakadó vidékeken élők, az egzisztenciájukat féltők, akik „keveset érnek” a munkaerő-piacon… Őket az évtizedekig-évszázadokig önállótlanságra nevelő „magyar közeg” hozta létre és termeli újra ma is.

Számszerűen ők vannak a legtöbben, de az ő befolyásuk és társadalmi aktivitásuk a legcsekélyebb.

 

2.     Vannak azok, akik „érték” alatt a saját érdekük érvényre jutását értik: anyagi és (esetleg) hatalmi téren. „Érték” = pénz, „érték” = befolyás, „érték” = összeköttetés. Az ő értékrendjükben nem szerepel a törvények és szabályok betartásának természetes volta, gyakran az sem , hogy azért a többiek is: emberek. Ezek a társadalom legönzőbbjei, akiknek a többiek oly sokat adnak és akik az ország javaiból oly sokat elvesznek… Ha „előre terveznek”, akkor maguknak terveznek és nemigen törődnek-számolnak terveik és tetteik másokra gyakorolt hatásaival. Vannak köztük, akik „kicsiben játszanak” és vannak „nagyvadak” is. Vannak, akik „abszolút legális” egzisztenciát építettek maguknak és vannak alvilági alakok – de a „kettő az egyben-típus” is előfordul, sőt… „Erkölcs”, „emberi értékek”, „mások élete”, „együttműködés”: ezek csak marginális jelenségek ebben a körben.

Ők – különösen az igazán „nagyhalak” – kevesen vannak, ám befolyásuk a dolgok menetére óriási. Élnek és visszaélnek a társadalom, a gazdaság és a politika lehetőségeivel – és a gyengeségeivel is.

 

3.     Vannak, akikben él a személyes teljesítményre való képesség és az igény is. Ők az „önkéntes jólteljesítők”, akiknek személyes ambíciójuk, hogy „naprakészek” legyenek. Ők a magyar társadalom legnyitottabb és a legtöbb értéket előállító, a közösség fenntartásához a legtöbbel hozzájáruló tagjai – akik ezért cserében elvárják/elvárnák, hogy a szűkebb és tágabb közegük és maga a társadalom is őket teljesítményüknek megfelelően honorálja és képességeiknek, tudásuknak megfelelő pozíciókba helyezze/engedje.

E csoport alkotja Magyarországon a legnagyobb kisebbséget – de nem alkotnak (még?) igazi (érdek)közösséget. Van befolyásuk – főként a mikrogazdaságban – de hatalmuk (még) nincs.

Természetesen mindezek nem csak „tiszta típusokként” fordulnak elő, jelentős a keveredés is. De látható, hogy mentalitás és értékfogalmak terén ma a magyar társadalom nem egységesíthető és nem sorakoztatható fel egy adott értékrend mellé. Szándékosan nem foglalkoztam a magyar társadalmat szétszabdaló ideológiai és világnézeti kérdésekkel – noha egy valódi, működő értékközösség nem lehet meg legalább az alapok terén fellelhető ideológiai közösség nélkül, anélkül, hogy a Közjó fogalmáról legalább alapvetően és nagy vonalakban egységesen gondolkodna  a társadalom zöme. És kár is lenne bármiféle a célok terén fennálló érték- és érdekközösséget keresnünk a mai magyar társadalomban, mert ilyet is aligha találnánk… Mert ha nincs definiált és általánosan elfogadott közjó-fogalom, akkor azt ugyebár közös célként sem követhetjük.

Akkor mire gondolhatott Szili? Arra, hogy „Ugye magyarok vagyunk!”? Ez, önmagában, kevés. Ez csak egy üres szó, amely mögött nem áll valódi, pozitív tartalom. Hiszen még abban sincs konszenzus, hogy ki és mitől „magyar”? (Erről írtunk már egy korábbi posztban: „Nemzeti oldal” - http://progressziv.blog.hu/2011/01/27/nemzeti_oldal).

Ezek szerint eleve reménytelen „konszenzusos alkotmány” összehozni – hacsak nem akarunk „mindent beletenni”, mint Rézi néni tökös-mákos rétesébe, vagy Kohn bácsi csokoládés uborkasalátájába.

Ebben a helyzetben – a magyar társadalom „jelen állapotosan”  - csak két dolgot tehetünk helyesen: vagy hagyjuk ezt az egész újalkotmányozósdit a francba (ez lenne az egyszerűbb, mivel valójában nincs is semmiféle „alkotmányozási kényszer”), vagy pedig olyan „progresszív alkotmányt” írunk, amely a felsorolásunkban harmadikként leírt társadalmi csoport értékrendjét tükrözi, éspedig azért, mert ha az ország hosszú távú érdekeit nézzük, akkor ezek felé „kell elvinni” az egész társadalom értékrendjét. Erre a második lehetőségre most nincs esély.

Mindenféle, az alkotmányozással kapcsolatos álláspontot célszerű a fentiek figyelembe vételével kialakítani, mert másképpen csak hamis „eredmény” születhet. Ha ilyen születik – ami valószínű – akkor az a mai kormányerők és a vele „kollaborálók” bűne lesz. Egy ilyen „hamis értékközösség-felfogáson” alapuló új alkotmány még sok zavar alapja lesz – hiszen az ellentétes lesz mind a társadalom jelentős többségének értékrendjével, mind pedig a társadalom valódi érdekeivel.

…Akkor meg minek is?

 

Update: Ma esti hír, hogy Egyiptomban népszavazást fognak tartani az új alkotmányról - úgy látszik, Magyarország még nem érte el a demokrácia közel-keleti szintjét. Sem...

 

 

 

surveys & polls

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr222658410

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 12 érdemi kérdés és egy új fejezet 2011.02.14. 10:59:53

Miközben magyarázattal együtt közzétesszük alkotmánytervezetünknek III. A jogrendszer fejezetét...III. A jogrendszer - PDF-ben és kommentálható posztban ...meg kell állapítsuk, hogy az alkotmány-előkészítés (a tervezett elfogadási időpont előtt ké...

Trackback: A nép hangja? Nesztek! 2011.02.14. 10:27:23

Népszavazás nem lesz az új alkotmányról, de a nemzeti konzultációs testület megkérdezi az embereket, hogy az új alkotmány csak az állampolgári jogokat vagy a kötelezettségeket is deklarálja-e, korlátozza-e az állam eladósodását, vegyen-e védelem alá ol...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

udvari bolond 2011.02.14. 10:47:51

nem az lenne konszenzusos és alkotmány, amiben tényleg csak az alapvető minimum, a valóban általános értékek és alapigazságok szerepelnek? minden mástól, egyedi ötlettől és "világnézeti" bullshittől mentes? csak kérdezem. minden másra ott az euroká... minden másra ott vannak a "nagyszerű" törvényeink.

sárkányfő 2011.02.14. 11:03:56

Kulcsmondat: "ma a magyar társadalom éppen hogy nem alkot értékközösséget."

Ez pontosan így van. A magyar társadalom egy része azonban ezt nem fogadja el, és erővel rá akarja erőszakolni a többire az értékeit és értelmezési rendszerét. Vagy úgy akar tenni, mintha az egész magyarság nevében alkotmányozhatna. Ez az ami elfogadhatatlan.

Ha már mindenképp alkotmányozás lesz, akkor konszenzusos alkotmányt nem a "mindent bele" elvével lehet csinálni, mert akkor egymással nevetségesen ellentmondó dolgok tömkelege kerül bele, hanem a "semmi se bele" elvével.
Tehát egy minimalista értéktartalmú alkotmányt lehet csinálni, ha valóban az egész nemzetnek szánjuk. Pl hogy magyar, az emberi jogok, a demokratikus jogok, az államforma, és kb. ennyi.

Alkotmányozni egy olyan országban, ahol ezer és ezer probléma van, miközben az Alkotmánnyal semmi gond nincs (20 évig a fidesznek sem volt vele baja, csak most jut eszébe), finoman szólva is bűnös idő- és energia-pazarlás.

Az meg szánalmas, hogy kommunistázzák a csak eredeti dátumában kommunista, de azóta már demokratikussá változtatott alkotmány olyanok, aki egy Pozsgayt kérnek fel alkotmányozni, és egy másik büdös komcsit, Schmittet tesznek államelnöknek.

Ahelyett hogy itt szórakoztok a nagy egótok mitt, mert az egész erről szól, nem bírjátok ki hogy ne a ti dicsőségeteket hirdesse az alkotmány, inkább pl. az egészségügyet kéne ezerrel javítani, mert ami most van ez egy romhalmaz!

rockjano_ 2011.02.14. 11:11:25

A szociknak igaza van...legyen új alkotmány de csak akkor ha a következő parlament is elfogadja mégpedig 2/3-os többséggel, és akkor OK ha utána sem lehet csak két egymást követő parlamentel változtatni.

Ez így fer persze nem lesz elfogadva...

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.02.14. 11:16:56

A kérdőív egy nagy csalás Alkotmány ügyben. Ők dolgozzák , olyan eredmény hoznak amilyet csak akarnak.
Nyilvánosságot, közjegyzők előtti hitelesítést és aztán népszavazást.

Vegyük vissza a "nagy " felhatalmazást!

sárkányfő 2011.02.14. 11:18:48

@rockjano_: ne a parlament fogadja el egy új ciklusban, mert a politikusokban nem lehet bízni, és a szocik simán eladják a szavazatukat valami másért cserébe.
az alkotmány ne legyen a politikusok csencselésének tárgya.

népszavazás kell róla, és csak akkor lépjen hatályba ha legalább 75%-os többség mellé áll, de inkább még több. 100% nyilván abszurd cél lenne, de az sem jó ha mondjuk egy 20-30%-os tömeg, azaz több millió ember nem érzi magáénak az alkotmányt.

bár mindegy mit dumálunk, Orbán átnyomja amit akar és kész. a marketing más fog mondani, de valójában a népnek kuss van ebben a kérdésben.

BruceTheHoon 2011.02.14. 11:18:59

@sárkányfő: "miközben az Alkotmánnyal semmi gond nincs"

Inb4 sztálinista alkotmány, 1949-es törvény stb.

Ezek az emberek csak azért nem legalizálták még a fegyveres rablást, mert eddig nem jöttek rá, hogy azt a rákosista törvények is büntetni rendelték; ha rájönnek, akkor a rablást legalizálniuk kell, mert nem mondhatják ugyanazt a modern törvények, amit a kommunistáké. Ajánlom ezen emberek figyelmébe, hogy Sztálin egy időben rendszeresen lélegzett.

Netuddki. 2011.02.14. 11:48:13

@sárkányfő: "Alkotmányozni egy olyan országban, ahol ezer és ezer probléma van, miközben az Alkotmánnyal semmi gond nincs (20 évig a fidesznek sem volt vele baja, csak most jut eszébe),"

orbán viktor megalomániája, amivel mindenképpen bele akar kerülni a történelembe...

Leonard Zelig 2011.02.14. 11:50:05

Mivel nem találtam a "keresztény" kifejezést, ideírom. Nem mintha nekem az valami különösen értékes lenne, de például ez is olyan érték, amit mindenkire rá szeretnének tukmálni.

www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2011.02.14. 11:53:25

Lehet hogy jobb egy újat csinálni, mint a régit toldozgatni.

rockjano_ 2011.02.14. 12:01:18

@sárkányfő:
"ne a parlament fogadja el egy új ciklusban, mert a politikusokban nem lehet bízni, és a szocik simán eladják a szavazatukat valami másért cserébe."

hagyjuk már ezt az örökös szocizást, ők sem jobbak sem rosszabbak a deákné vásznánál.

A Fidesz nem adja el?? Mi ez az örökös hülyeség.
Van a szocikkal sok gond de pont nem ez.

Népszavaztatni egy ilyen bonyolult dolgot hülyeség, ki olvassa és érti meg??? Még az értelmiségből is kevesen.

A népszavazáson mindig az adott politikai népszerűség dömnt ami most a fidesz mellett áll de nem lesz ez örökké így.

Orbán persez átnyomja ez nem kérdés de ez nem az ország alkotmánya lesz hanem a fideszé.

Ezt soha sehogy nem mossák le rólla. Ma nincs lehetőség alkotmányozni túlságosan ellenséges a politikai légkör és ezt ma pont a hatalmon lévők szítják a leginkább.

Alkotmányozni csak konszenzussal lehetne az meg még sokáig nem elsz.

Egyébként is a hatályos alkotmánnyal teljesen jól ell lehet lenni. Nincsenek komolyabb gondok vele.

Amúgy meg igazán senkit nem érdekel az alkotmányozás, csak az életszinvonal az meg folyamatosan süllyed. Ma rossazbb a helyzet mint 8 hónappal ezelött és még sokkal rosszabb lesz, akármit is találnak ki Orbánék.

freemind93 2011.02.14. 12:05:25

ez a kerdoivezes a cinizmus csucsa, akarhogyan ertelmezheto lesz, erre fog epulni a felhatalmazas/forradalom mitosz.

az orszagnak meg lesz egy raeroszakolt alkotmanya, amit az emberek fele kategorikusan elutasit. idovel meg tobben, ahogy majd a zemberek nem OV-ben hanem masban fogjak latni a megvaltot. viszont az uj "alkotmany" be lesz betonozva, es senkinek nem lesz gusztusa ujat irni. szep kilatasok, mar kozmegegyezesen alapulo alaptorvenye sem lesz az orszagnak.

Pistabácsi 2011.02.14. 12:18:06

És mégis kit érdekel, hogy mit gondoltok az egészről? Új alkotmányt akarnak csinálni, ezért csinálnak is. Az, hogy a nép mit akar azt kinyilvánította tavasszal, több dolga már nincs is. Aki meg nem képes gyereket csinálni, az meg ne is szavazhasson.

Publius Decius Mus 2011.02.14. 12:31:41

@sárkányfő: Kulcsmondat: "ma a magyar társadalom éppen hogy nem alkot értékközösséget."

"Ez pontosan így van. A magyar társadalom egy része azonban ezt nem fogadja el, és erővel rá akarja erőszakolni a többire az értékeit és értelmezési rendszerét. Vagy úgy akar tenni, mintha az egész magyarság nevében alkotmányozhatna. Ez az ami elfogadhatatlan."

Akkor ne hozzunk semmilyen döntést amíg mindenki egyet nem ért. Volt már ilyen ország - a lengyel - pár száz éve, ahol a kisnemesek alkotta parlamentben vétójog volt. Az akkori Ajrópa akkor egyik legerősebb országaként lebénultak és eltűntek egy jó időre még a térképről is.

Amit még nem fogtál fel, hogy attól viszont közösség vagyunk és valaki döntéseket fog hozni. Manapság ha nem Viktorék akkor kik, Attiláék? Andrisék? Gáborék? Mert együtt nem fognak.

Sir Nyű 2011.02.14. 13:01:09

Azt tessék nekem megmondani, hogy (a) hányan fogják elolvasni, (b) hányan fogják megérteni azt, amiről neadjisten szavazni fognak?
Szerintem már az ötlet is hajmeresztő, hogy népszavazás, a túlnyomó többség valamely párt vagy a kocsmai törzsközönség véleményét fogja követni, ha egyáltalán elmegy szavazni.

Kismacska (BELLA) 2011.02.14. 13:29:08

A mellé állok véleményben, aki azt mondja, hogy az alkotmányban KEVÉS dolog legyen. Legyenek benne a demokratikus alapértékek (amik most bazira sérülnek), és ennyi. A többit meg törvényekkel szabályozzák.

Az USA alkotmánya elfér egy lapon. Mit cifrázzuk?

sárkányfő 2011.02.14. 14:33:11

@Publius Decius Mus:
Az ALKOTMÁNYról van szó, nem pedig napi döntésekről...

Különben is átlátszó hamis érv a működésképtelenség veszélye mögé bújva ránk erőltetni bármit is.

@rockjano_: "ők sem jobbak sem rosszabbak a deákné vásznánál."
épp ez a baj. hogy nem jobbak.

rockjano_ 2011.02.14. 14:37:10

@sárkányfő: uncsi már a szocifikázás nem érzed-.

Sokkal nagyobb baj van ma azokkal akik kormányoznak....

Kismacska (BELLA) 2011.02.14. 14:44:07

@kovi1970: de legalább JÓ DOLGOKKAL, valódi, igazi történelmi reformokkal akarna bekerülni! Tényleg olyan lehetőséget kapott a 2,7 milla megvezetettől meg a 40% inaktívtól, ami történelmi jelentőséggel bír, ha akart volna, Széchenyi-i magasságokba emelkedhetett volna és ez nem vicc!

Esküszöm, ha azt látnám, hogy jó irányba halad az ország, hogy valódi reformok történnek, hozzá mer nyúlni olyan dolgokhoz, amikhez hozzányúlhatna ahelyett, hogy szart maszatol, esküszöm rá szavaznék 2014-ben.

Ha azt látnám, hogy az országnak jobb.

De egyáltalán nem ezt látom, sőt.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.02.14. 15:38:04

Én Fidesz-szavazó létemre nem gondolom, hogy új alkotmány kell. Olvastam a régit, elég lenne azt betartani.
Az ország nem attól értékközösség, hogy mindenki ugyanazt a sajtot szereti. Definíció szerint vagyuk értékközösség, mivel egy országban élünk, annak az érdekei meghatározzák, hogy milyen értékek mentén tudunk érvényesülni. Ha folyton destruktívan veszekszünk, akkor persze nem fogunk érvényesülni - talán bedereng, hogy így kerültünk a mai helyzetbe.

Az alkotmányozáshoz való célszerű baloldali hozzáállás az lehet, hogy az új alkotmány legyen az eddigi alkotmány komolyan gondolt, működőképes változata.

Helyes, és a jobboldal számára feltétlenül megfontolandó üzenet, hogy az alkotmányba csak a nagy többség által vallott meggyőződéseket fogalmazzuk bele, különben ismét végrehajthatatlan alkotmányunk lesz. Max kommunikáció, de nix ráerőltetés.
süti beállítások módosítása