Érdekes volt a tegnapelőtti nap: Orbán Strasbourgban, Schmitt Pozsonyban… És tulajdonképpen mindketten ugyanazt művelték: az itthoni politikai megosztottságot akarták „exportálni”. Azt a politikai megosztottságot, amely csak külső megjelenési formája egy sokkal mélyebb megosztottságnak: annak a mentalitásbelinek, amely kettévágja a magyar társadalmat. A megosztó kérdések: tudunk-e, akarunk-e magunkról gondoskodó, felelősséget vállaló, a jövőre előkészülő polgárok lenni – vagy azt várjuk, hogy ezt „megkapjuk felülről”, valakitől. Fel vagyunk-e készülve a versenyre, vagy rettegéssel tölt el csupán annak ténye minket? Vállalni tudjuk-e a korábbi rossz, megalapozatlan döntéseink és illúzióink káros következményeivel való szembenézést és leszámolást – vagy makacsul és kétségbeesetten kapaszkodunk abba a veszélyes hazugságba, hogy „Mi csak mások összeesküvéseinek az áldozatai vagyunk!”.
Ezek a kérdések osztják meg valójában Magyarországot: van egyrészt a felkészültek és realisták tábora és vannak az önállótlanok és illúziókba menekülők. Tudom, durva ezt így kimondani, de az Isten szerelmére: legyen már végre bátorságunk nevükön nevezni a dolgokat! A Nagy Magyar Elhallgatás és Önkímélet semmit sem oldott meg – talán a Kegyetlen Kimondás végre elvezethet a sikerhez minket! Ugyan hányszor akarunk még leszívni az önáltató illúzióink miatt? Ugyan hányszor hagyjuk még magunkat rosszul és rossz felé vezetni azért, mert elfogadjuk a kontraszelektált elitek kormányzását? Ugyan mikor volt nekünk legutóbb olyan kormányunk, vezetőnk, amely-aki nem valami világhazugsággal akart itt uralkodni – addig, ameddig csak lehet? És nem gondoljuk, hogy összefüggés van rossz vezetés, öncsaló illúziók és „nemzeti szerencsétlenkedés” között?
…Az előbb arról írtam, hogy Orbán és Schmitt „megosztólag” léptek fel tegnap: Orbán azt szeretné, ha az egész EU-t megfertőzné az a „ballib-jobb élethalálharc”, az ebben való szinte már ösztönös gondolkodás, ami ránk, magyarokra jellemző és amelynek mögöttes okairól az előbb volt szó. Mert ha ez a megosztás létrejönne Európában is, ha sikerülne „felpiszkálni” így az embereket, apellálva sokak személyes sikertelenségére, problémáira és ráfogva ezekre, hogy ennek is a „komcsilibsik” az okai (…vagy ki tudja ki?), akkor Orbán bízhatna abban, hogy „európai porondon” is működtetni tudja azokat a machinációkat, amelyekkel Magyarországon alakította ki azt a választói hangulatot, ami hatalomra juttatta és ott is tarja még… Ő ebben bízik, erre alapozna – és Schmitt is ez játszotta kicsiben: a kisebbségi magyarság körében szeretne olyan hangulatot kelteni, hogy egyszerűen „vállalhatatlan” legyen úgy ott magyarként létezni, hogy az ne társuljon szükségképpen a felkínált magyar állampolgárság felvételével. Mert csak akkor ér valamit a politikai stratégiában a külmagyaroknak bizonnyal megadott választójog, ha azzal tömegesen és a jobboldalt támogatva élnek majd az ottaniak. De ehhez is „pszichózis” kell: egyrészt, hogy megszégyenüljenek és ellehetetlenüljenek a kisebbségi magyarság köreiben az állampolgárság kérdésében „másként gondolkodók”, másrészt pedig hogy addig ingereljék a szomszédos államok kormányait és többségi nemzeteit, hogy azok elkezdjenek ellenséget látni az ottani magyarokban és ellenséges intézkedéseket hozni velük szemben – hogy aztán erre hivatkozva a jobboldali magyar kormány azt mondhassa nekik: „Ha állampolgáraink lesztek, akkor lesznek eszközeink a kezünkben a megvédelmezésetekre!”.
Orbánék „exportálnák” megosztottságot – mert ha sikerül szekértáborosítani, akkor már eséllyel indulnak be a „barát-ellenség”-ösztönök és ha az ösztönök veszik át a vezérlést, akkor boldogulhat könnyen egy irracionális vezetés. Akkor van Orbánéknak esélyük a tartós felülkerekedésre, ha sikerül kint is kialakítani egy kellően nagy tömeget frusztráltakból, így-úgy sértett emberekből, akikre aztán mit „a népre” hivatkozhatnak és támaszkodhatnak, az itthonról már oly jól ismert Fidesz-recept szerint...
Látjuk tehát ezt az ördögi és ostoba „logikát”… Egyik sem fog működni – mert az európai országok társadalmai sokkal egységesebbek, mint a magyar társadalom, éspedig az egyes társadalmakat működtető elvek, mentalitás tekintetében… És a külhoni magyarságot sem a konfrontáció, a „vagy-vagyban gondolkodás” felé terelik a mindennapi, gyakorlati érdekei…
…De miért tartja vonzónak ezt a politikát sok ember mifelénk?
A magyar politikai közvélemény egy részét „kényszerképzet” ösztökéli arra, hogy „egyesítse a magyarokat”. Ennek vannak történelmi okai is, de leginkább kinek-kinek a személyes élettörténetében vannak azok az okok, amelyek oly sok más elé helyezik ezt a „feladatot”. És mivel a személyiségük kialakulása során őket ért hatásokhoz, benyomásokhoz kapcsolódik ez a kérdés, ezért – mivel a személyiségünk „ösztönként” működik bennünk – a „magyarságegyesítés” is úgy él bennük, mint egy ösztön: nem gondolkodunk azon, hogy vajon ésszerű-e, vagy sem?
Ezek az emberek érzékelik a magyarság történelmén végigvonuló megosztásságot és annak káros mivoltát, ám nem jól definiálják a megosztottság okait. És mivel az okokkal nincsenek tisztában, ezért a „megoldásuk” is téves: mert az „állampolgárságban való egyesítés” semmit sem változtatna a fentebb már emlegetett mentalitásbeli megosztottságon. Ez nem „fizikai”, vagy „jogi eszközökkel” orvosolható megosztottság, nem azért van, mert a magyarok egy része nem magyar állampolgár és nem a magyar államhatárokon belül él – tehát: a státuszbeli, vagy netán a területi egyesítés után is változatlanul megmaradna. Pláne akkor, ha a „Nagy Egyesítés” eléréshez – mint fentebb láttuk – éppen a hazai megosztottság „exportálását” használnák eszközül Orbán és társai…
Mit tehetünk? Mi történhet?
Lehetne tényszerű adatokkal is szembesíteni Schmitt Pált, hogy t. i. nem „15-16”, hanem kb. 13,5 millió magyar él összesen a világban. Lehetne azt is emlegetni, hogy az egész európai államfelfogással ellentétesek a „gumihatárok”, hogy számtalan „technikai” ok miatt a legcélszerűbb a „fizikai határok” használata (adózás, törvénykezés, közigazgatás-szervezés, stb.). Lehetne azt is emlegetni, hogy eddig példátlan helyzetet teremtene, ha milliószámra lennének olyan magyar állampolgárok, akikre a „kétfelé kötődés”, a „kettős élet” lenne a jellemző… De elég annyit mondanunk, hogy ez az egész egy fantazmagória: meg lehet ugyan próbálni megvalósítani, de az ilyen „érzület-politizálás” mindig bajba sodorta az „érintetteket” – azokat is, akik keresztülerőltették és sajnos azokat is, akik a keresztülerőltetők által vezetett országban élnek. Márpedig ha az anyaország „zűrösödik” a világ szemében, akkor sokkal kevésbé lesz kulturálisan, személyes identitás tekintetében is vonzó azoknak a magyaroknak, akiknek „fizikai honosításáért” volt az egész cirkusz…
Az a valószínű, hogy a külmagyaroknak egyszerűen nem fog kelleni ez az „ajándékmagyarság”: azért nem, mert semmi értelme számukra. Kulturálisan, identitás tekintetében ugyanis semmi gyakorlati előnye nincs egy „távállampolgárságnak”. Ha ezek az emberek magyarul akarnak tanulni, akkor ezt valószínűleg otthon, a befogadó ország iskolai infrastruktúráját használva teszik, nem küldik gyerekeiket Magyarországra, mondjuk oviba, vagy elemibe… Ha kultúrájukat, hagyományaikat akarják megélni, akkor azt a mindennapjaikban teszik meg: nem fognak Budapestre utazni azért a székelyek, hogy népviseletükbe öltözzenek. Ép ésszel éppen az biztosítaná a kultúra és az identitás fenntartását, ha Magyarország a szülőföldjükön tartaná magyarként ezeket az embereket, ottani létükben segítené őket és nem használná ki őket saját vágyálmai és politikai hatalommegtartási céljai érdekében a magyar politikai elit.
…De itt „ép ésszel való politizálásról” szó sincs – ahogy fentebb a személyiség ösztönös működésével kapcsolatban arról már volt szó: ez nem ésszel, hanem ösztönökkel véghezvitt politikai aktus lesz, ha lesz…
És persze nem sikerülhet Orbánnak sem a „Nagy Megosztás”: Az EU-ban nem állnak le „baloldal-jobboldal életre-halára”-játékot játszani. A viták után ugyanúgy szóba állnak ezután is egymással a bizonyos ügyekben ellentétes véleményt képviselő felek, mert az alapmentalitásuk összeköti őket. A végén pedig Orbánék és megmaradt híveik magukra maradnak a „csatatéren”… És nem fog a hatalmuk megmentéséért Csaba királyfi sem lejönni az égből a „Külhoni Magyar Választók Serege” élén.
Maradnak a realitások – és megy Orbán…
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek