2013.03.28. 14:40 Szerző: Fuorcontrasti

Bögölystratégia

bölények.jpg

„Maga senki. A fattyú kölykei nem fogják örökölni a címeit. Nem! Mi, mi vagyunk minden. Halhatatlanok vagyunk!”

Ridley Scott: 1492 - A paradicsom meghódítása, Adrián de Moxica (1453–1499) spanyol arisztokrata szavai - 1992

 

Most úgy áll a helyzet, hogy ha egy politikai erő legalább kétharmadot tud összehozni az országgyűlésben, akkor gyakorlatilag azt tehet Magyarországon, amit akar – kivéve, ha esetleg nemzetközi szerződésekbe, kötelezettségvállalásokba ütközik a dolog. Az algoritmus a következő: A nép, amely minden hatalom forrása, az ő bölcsességében úgy döntött, hogy XY pártot alkotmányozó pozícióba juttatja. E hatalom – mint írtam, immár (majdnem) korlátlan. Amíg megvan az alkotmányozáshoz szükséges többsége, addig – ha megvan ehhez az elszántsága - kedve, érdeke, ízlése, stb. szerint gyakorlatilag nincs sem élő ember, sem pedig szervezet az országban, aki-ami bármiben is az alkotmányozó-törvénykező hatalom ellenébe állhatna. Az Alkotmánybíróság csupán azt vizsgálhatja, hogy az éppen aktuális alaptörvénynek megfelel-e akármely módosítás, vagy új jogszabály. A köztársasági elnök nem tagadhatja meg egy „alaptörvénnyel nem ellentétes” módosítás, törvény aláírását. …Elvileg lehet még valahogy az EU-hoz instanciázni, na, ja!

…De várjunk csak! Fentebb arról volt szó – és az egész alkotmányozósdi gondolatmenetét azzal indítottam – hogy „nép minden hatalom forrása”. Ebben az esetben pedig – elvileg – az általa időlegesen, csupán egyetlen választási ciklusra odaadott hatalmat vissza is veheti, ha úgy látja, hogy a hatalom időleges „használói” valami disznóságot művelnek vele. Mert az ugye nyilvánvaló, hogy a nép nem „bármire” adott hatalmat egy-egy parlamenti többségnek, hanem csakis a jó kormányzásra – és az is nyilvánvaló, hogy a jó kormányzásba nem fér bele semmiféle, a népfelséget és a hatalom visszavételét a korábbi, demokratikus és jogállami állapotokhoz képest korlátozó változtatás.

Igen ám, de hogyan gyakorolja, hogyan gyakorolhatja a nép e kontrollt az általa választott hatalom felett? Na, igen: ott vannak erre a választások, négyévente. Mit tegyen a nép, ha azt kell tapasztalnia, hogy ami történik, az éppen mutat, hogy a hatalom a következő választáson történő leválthatóságát nehezíti meg?

Az Alaptörvény úgy rendelkezik, hogy „nem lehet országos népszavazást tartani az Alaptörvény módosítására irányuló kérdésről, …az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásáról szóló törvények tartalmáról, …az Országgyűlés hatáskörébe tartozó személyi és szervezetalakítási kérdésről1. E három klauzula gyakorlatilag akár véglegesen is ellenőrizhetetlenné teszi az aktuális, alkotmányozásra is képes többséggel bíró halamat és (a formális törvények-alaptörvény) szerint akár leválthatatlanná is. Hiszen, ha nem nyilváníthatunk (az alkotmányozó-törvényhozó hatalomra kötelező érvényű) véleményt, akkor:

  • az a tetszése-érdekei szerinti tartalmú alkotmányt hozhat,
  • erre építve akármilyen választási rendszert-törvényt alkothat,
  • létrehozhat kedve szerinti hatalomgyakorló mechanizmusokat, intézményeket, eloszthatja és odaadhatja bárhogyan, bárkinek, bármiben a döntés jogát, kikapcsolva akár teljesen is az elméletileg ugyan létező, ám megvalósulni a gyakorlatban nem tudó néphatalmat.

…Jól van ez így?

Nyilván: nem!

Mit lehet tenni ilyen helyzetben? Az Alaptörvény-passzus világos – de vajon lehet-e legitim egy olyan Alaptörvény, amely egy demokráciában „nem csak ajtót, de kaput nyit2 egy simán lefuttatható antidemokratizálási folyamatnak? És ha nem legitim, akkor lehet-e az abban foglalt alapszabályok alapján szabályos, érvényes választást tartani?

Nyilván: nem!

Ugyanakkor: a jogállam keretei között maradva és tartva magunkat a polgári, nem militáns eszközökhöz, a kormány és a mögötte álló parlamenti többség nem „váltható le”: erre nincsenek mechanizmusok – illetve, ahogy fentebb láttuk, a létező alkotmányos mechanizmusok kifejezetten ez ellen léteznek-dolgoznak.

Régi a vita a képviseleti és a részvételi demokrácia hívei között: vajon melyik a jobb? A mai Alaptörvény egyértelműen a képviseleti demokrácia alapján áll és így volt ez a rendszerváltás óta is. Most azonban, mint fentebb kimutattam, a képviseleti demokrácia jelenlegi változata és szabályai elkezdik akadályozni a nép részvételét.

Tegyünk itt egy elméleties ízű kitérőt! A valódi kérdés nem is az, hogy „Képviseleti vagy részvételi legyen-e a demokrácia?”, hanem az, hogy egy-egy nép vajon mennyire képes részt venni a hatalom gyakorlásában? Mennyire érett ehhez a demokratikus ösztöne és mennyire van felvértezve kompetenciákkal? Észreveszi-e, ha egy politikai erő egyeduralomra tör és ennek érdekében szédíti őt, a népet? Így, visszatérve a mai magyar helyzethez és néphez, azt a kérdést kell feltennünk, hogy van-e elég érett ez a nép (vagy annak egy tekintélyes része) ahhoz, hogy egy, a részvételi demokráciára alapozó módszerrel a képviseleti demokrácia rendszerét „sajátosan értelmező, átalakító és működtető” hatalmat rá lehessen kényszeríteni magatartása megváltoztatására?

Mit tehet a nép, ha „…a visszaélések és bitorlások hosszú sora mindig ugyanazt a célt szem előtt tartva azt bizonyítja, hogy a népet teljes zsarnokságba kívánják hajtani…”3? Vajon nem úgy van-e, hogy ebben az esetben „…a nép joga és a nép kötelessége, hogy az ilyen kormányzat igáját levesse, és jövő biztonsága érdekében új védelmezőkről gondoskodjék.4

Ha már az Alaptörvény nem teszi/nem tette számára lehetővé azt, hogy a hatalom gyakorlóira nézvést kötelező erejű véleményt mondhasson magáról az Alaptörvényről, mielőtt még az életbe lépett volna (és annak összes újabb és újabb módosításairól úgyszintén), akkor is vannak a kezében polgári eszközök: például aláírhatnak az emberek ez ügyben egy olyan petíciót, amely bár elvileg semmire sem kötelezi az országgyűlést és a kormányt, ám erőteljesen figyelmezteti: ha figyelmen kívül hagyjátok ennyi és ennyi állampolgár véleményét, akkor abba így vagy úgy, előbb vagy utóbb, de okvetlenül belebuktok! Volt Gandhinak egy híres mondása: „Nem uralkodhat háromszázötvenmillió indiain százezer angol, ha az előbbiek nem működnek együtt az utóbbiakkal.” Ha állampolgárok egy jelentős – és egymás mellett konzekvensen kitartó – tömege nem működik együtt a hatalommal, akkor a hatalom sem tud működni. Jól bizonyította ezt a Gyurcsány-kormány sorsa – napjainkban pedig az a tény, hogy az MSZP egyszerűen nem tud kitörni a „támogatottsági gettójából”.

…”De ugyan kit érdekel egy alkotmányjogi kérdés?” – mondhatja erre sok emberünk. Igen – de ez az alkotmányjogi kérdés az, amely miatt akár évtizedekig is a nyakukon ülhet egy olyan hatalom, amely csak megy a saját érdekei és a saját ostoba, tehetségtelen, de erőszakos feje után, akkor is, ha már akár a választók 90%-a a pokolba kívánja! Ez az az „érdektelen alkotmányjogi kérdés”, amely bebetonozza a gazdasági stagnálást, a leépülő munkahelyeket, a fejlődésképtelen versenyszférát – egy szóval: a leszakadást, nemhogy a „mag-EU-tól”, de még a közvetlen ex-szocialista szomszédságtól is.

…Na, van már gyakorlati, a mindennapi életet befolyásoló hatása ennek az „érdektelen kérdésnek”? Ugye: van!

A magyar választópolgárok érettségének próbája lehet, hogy vajon képes-e a választók egy jelentős csoportja a részvételi demokrácia eszköztárát (is) alkalmazva folyamatosan „tűz alatt tartani” a hatalmat? Ez valami olyasféle, mint ahogy a bögölyök képesek elűzni a kafferbivalyt: örökös, szűnni nem akaró zaklatással. Hogy akármerre forduljon is a „hatalom-bivaly”, ott egy-egy újabb ellenzéki tematizálással kelljen szembesülnie.

Ha sikerül egy efféle (kezdetben nyilván informális) mozgalmat beindítani, akkor a ma oly tétova és ötlettelen ellenzékiség magára talál és megerősödik. Lesz valaki-valami, amiben ismét bízni lehet, mert tetterős. Ez – és csak ez – képes megmozdítani a nem Fideszt akaró, de ma inaktív választókat, csak egy ekképpen működő-politizáló ellenzék győzhet 2014-ben a Fidesz ellen.

A mai Fidesz-hatalom úgy tervez, hogy (a nép tehetetlensége miatt) hosszú távra tervezhet és nem lesz akadálya annak, hogy „a kölykei” örökölhessék ezt a monopolizált hatalmat. Azonban rosszul számol, mert a hatalom sosem „halhatatlan”: csak a nép az – és elegendő, ha a népből néhányan el tudják képzelni az aktuális hatalom nélküli világot és elég, ha nekik, néhányuknak van fogalmuk ennek „technikájáról”. Ők akkor minden további nélkül képesek belerobbanni abban a politikai vákuumba, amely ma ellenzéki oldalon még megvan…

 

 

1 Idézet Magyarország Alaptörvényéből: 8. cikk (3) a, c, és e pontok (ld.: http://www.complex.hu/kzldat/a1100425.htm/a1100425_5.htm

2 Luther szavai az 1521. április 18-i wormsi Birodalmi Gyűlés előtt elhangzott védőbeszédéből.

3 és 4 Részletek a Függetlenségi Nyilatkozatból - 1776

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr525177702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2013.03.28. 15:56:56

Ez a narancsmaffia KGB által lett grundolva és pályafutása során végig segítve,most még összefogtak a katolikus maffiával is,ideje a kukába vágni őket!Ha nem tesszük Gazprom barakk lehetünk!

kuszkusz1 2013.03.29. 11:37:42

Egy embert mutasson valaki az ellenzéki oldalon aki mellé-mögé érdemes odaállni!

Mert imádott Gordonom bávatag, tétova, nyámnyila. Én sírógörcsöt kapok tőle.
Az egykor jó miniszterelnök ért ugyan a gazdasághoz, de ettől eltekintve egy középszerű intellektus.

Könyörgöm, keressetek már valakit akinek van esze, van humora és nem anyámasszony katonája - ki meri röhögni a Viktorékat.

legeslegujabbkor 2013.03.29. 21:09:36

@kuszkusz1: Majd mi kinevetjük ezt a bagázst, ő meg csinálja meg addig a működő gazdaság kereteit:)
A következő kormánynak le kell szerelnie a mindenhová beépített és korlátlan jogokkal felruházott Fidesz kádereket, valamit kezdenie kell a nemlétező tájékoztatással, és sürgősen meg kell szüntetni, hogy az erőforrásokat egy maffia tartja a kezében.

kuszkusz1 2013.03.30. 06:32:40

@legeslegujabbkor:

Ha mi itthon vihorászunk kínunkban a Viktoron az nem segít.

Kell lennie fővezérnek, kell lennie irányító személyiségnek aki viszi a vállán az ellenzéket. Akit lehet szeretni és tisztelni, aki elismerést képes kivívni és tekintélyre tud szert tenni. Mindezeket pedig tiszta hangszereléssel nem hazug-hamis-fals módon a'la Orbán. A Gordon erre nem képes.

kuszkusz1 2013.03.30. 06:38:18

Továbbá: a progesszívesek sem képesek megtalálni az ideális személyiséget az ellenzék irányításához, mivel ők csak olyasvalakit látnának alkalmasnak aki elfogadja az ő normáikat:
a nép hüje, a nép barom, a nép rasszista, a cigány soha sem tehet semmiről.

Ilyenekkel tele van a padlás.

legeslegujabbkor 2013.03.30. 10:38:08

@kuszkusz1: Csak általános dolgokban lehet határozottabb, keményebb, ha egyszer egy szélesebb szavazótábort akar megszólítani, a kigúnyolás pedig nem áll jól mindenkinek, utoljára Kuncze szarkazmusára emlékszem, de azt sem szerette mindenki.

legeslegujabbkor 2013.03.30. 10:42:04

@kuszkusz1: "csak olyasvalakit látnának alkalmasnak aki elfogadja az ő normáikat:
a nép hüje, a nép barom, a nép rasszista, a cigány soha sem tehet semmiről."
A nép mindig bölcsen dönt, csak el kell fogadnunk, hogy a mindenkibe beletartoznak a cigányok, a más nemzetiségiek, a más vallásúak, a buták, a rasszisták.....

kuszkusz1 2013.03.30. 13:17:37

@legeslegujabbkor:

Valójában arra akartam rámutatni, hogy ha valaki teljes egészében elfogadja mások normáit az garancia arra, hogy nem képes új, önálló, saját gondolatokra. Nincs benne olyan fokú igazságérzet amely adott esetben a csoporttal való szembehelyezkedésre készteti. Úszik az árral. A Gordonnak nincs egyetlenegy olyan gondolata sem amely ne lenne unalomig ismert közhely.

Nem csoda hogy nincs átütő sikere. Miért is lenne?

kuszkusz1 2013.03.30. 13:21:36

@legeslegujabbkor:

Én nem hiszem, hogy az embernek a véleményét a hallgatósághoz kell szabnia.

legeslegujabbkor 2013.03.31. 15:37:20

@kuszkusz1: Szerintem az a véleménye, hogy a legszélesebb összefogással le kell váltani ezt a kormányt, és a társadalom különböző szereplőivel egyeztetve normális pályára kell állítani az országot. Mivel rengeteg érdeket kell összefognia, nem szabad részletkérdésekben vitát nyitnia, mert abból csak összeveszés lesz. El kell fogadnunk, hogy most csak átfogó kérdésekben születnek válaszok. Nyilván van határozott véleménye, de úgy látom eddig nem sikerült egy támadóbb stílussal nagyobb támogatást elérni az ellenzék keményen odamondogató részének.

kuszkusz1 2013.03.31. 20:26:24

@legeslegujabbkor:

Látod, ez itt a gond. Hogy a Viktorékat csak támadó vagy meghunyászkodó stílussal lehet megközelíteni, más választék nincs.

Lehet még: humoros, ironikus, jópofa, frappáns, találó, szellemes stílust is alkalmazni.
Lehetne.
De nincs senkinek elegendő szellemi muníciója a felsoroltakhoz. Csak a dögunalom, a hülye közhelyek, a százszor megunt fordulatok.

Az ellenzék egyetlenegy figurája sem tud átütő és szellemes érvelést alkalmazni, mert nem futja az intellektusából.

Mondhatni, buta hozzá.
Namármost: ezért a lakosságot szidni-anyázni örökkön örökké....hát ez nekem a könyökömön jön ki.

kuszkusz1 2013.03.31. 20:42:25

"Nyilván van határozott véleménye..."

Akkor rukkoljon ki vele!!!!

"Mindenekfelett
Légy hű magadhoz:
így mint napra éj következik,
hogy ál máshoz se léssz."

legeslegujabbkor 2013.04.01. 16:13:08

@kuszkusz1: Tökös gyerekekkel már teli a padlás. Én nem akarok Lázár 2.0-t

kuszkusz1 2013.04.02. 14:00:51

@legeslegujabbkor:

Elég szomorú, hogy még a fantázia szintjén sem jelenik meg neked egy normális politikus.
A Lázár tökös ugyan, de korántsem normális.

Tökös és normális...?! Semmi.....? Vagy a normalitást ideát a gyávaság jelentené? Az lenne mifelénk a normális, hogy be vagyunk rezelve a Viktoréktól?

legeslegujabbkor 2013.04.03. 20:56:27

@kuszkusz1: Most az a problémád vele, hogy nem vitatkozik Orbán lépéseivel, hanem próbál egy tervet összerakni, ami működhet? Ha folyton kritizálná a kormány eddig megtett lépéseit, egy kötözködő ember benyomását keltené, aki csak azt tudja, hogy mit nem akar, de nincs semmi ötlete a megoldásra. Persze annyiban igazad van, hogy képviselhetné az álláspontját határozottabban, legalább azokban a kérdésekben, amiben már kompromisszum van.

kuszkusz1 2013.04.04. 07:11:45

@legeslegujabbkor:

Az a bajom vele, hogy úgy tesz, mintha Orbán miniszterelnök lenne és nem egy ócska gengszter.
Holott nyilvánvaló, hogy a Fidesz nem egy politikai párt amely kritizálható és kritizálandó hanem egy ócska és aljas maffiacsalád.

Bajnai mindezeket gyáva észrevenni. Talán ostoba is, a fene tudja. Alájátszik annak a baromságnak, hogy itt mindössze egy rossz kormányról van szó, belemegy ebbe a hamis játszmába ami által álságossá és hamissá válik maga is. Ezért nem átütő, ezért nincs sikere mert csak ráfanyalodnak a népek azzal a tudattal, hogy messze elmarad attól az intellektuális teljesítménytől, bátorságtól, lényegi gondolkodástól és beszédtől ami elvárható lett volna tőle. Amiben reménykedtünk.

legeslegujabbkor 2013.04.04. 18:11:16

@kuszkusz1: Csak azt tudja elmondani, ő mit tenne, ha kormányra kerülne. Egyszerűen nem lehet felkészülni a Fidesz nap mint nap telepített aknáira, és nem is lehet követni. Azért van a pártszövetség, hogy a többiek képviseljék a kritikai vonalat. Ez úgy tűnik nem nagyon sikerül.

kuszkusz1 2013.04.05. 09:04:05

@legeslegujabbkor:

Az egész politikai zűrzavarban az a legidegesítőbb kérdés, hogy miért fordítanak hátat a politikával közvetlenül és közvetetten foglalkozó emberek a legelemibb ismereteiknek?

Olyan tudásról van szó amely mindenkinek a birtokában van, de a mindenkik legnagyobb hányada ezt a tudást kikapcsolja és nem veszi figyelembe az általa elérhető információkat.

Nemcsak szavak útján, de mimikával és gesztusrendszerrel is kifejezzük a gondolatainkat és érzelmeinket, adunk és veszünk információkat.
Amelyek hitelessége a metakommunikáción múlik - alátámasztja-é az akaratlagosan irányított szavainkat és gesztusainkat avagy ellentmond nekik? Mint az közismert, a metakommunikácó akaratlan és kontrollálatlan jelzőrendszer amelynek folyamata nem tudatos csak az eredménye jelenik meg a tudatban.

Ezek közismert dolgok.
Namármost: amennyiben szeretett Gordonunknak helyén lenne az esze és a szíve akkor a gesztusaival, az arcjátékával fejezné ki, hogy mennyire tartja Orbánt és a bandáját. Nem kellene ehhez hosszú lamentálás, sőt nem is lenne helyénvaló. Elvégre az ember mégsem nevezheti nagy nyilvánosság előtt ócska gengszternek az országa miniszterelnökét. De egy ironikus vigyor a neve hallatán, az mindent elmondana. És igencsak hatásos lenne amennyiben a fent körülírt módon hitelesítve lenne és a lakosság biztos lehetne afelől, hogy a vigyor és az általa közvetített vélemény Gordonunk legmélyebb meggyőződését fejezné ki.

Ehelyett azonban Gordonunk úgy tesz mintha Orbán miniszterelnök lenne és a Fidesz egy politikai párt..
Vagy ennyire hülye, vagy hazudik. De ha az utóbbi az igaz akkor miért érzi azt, hogy hazudnia kell?
Azoknak az embereknek kell hazudnia akiktől azt várja, hogy szavazzanak rá...?!

Gordonunk mimikája belső zűrzavarról, ellentmondásról árulkodik. Nem hitelesíti, hanem gyengíti a fellépését. Amit mond az csak a szavak szintjén, egy nagyon felületes szemrevételezés során jó - össze kell fogni -, de a saját hiteltelensége és tekintélynélkülisége miatt az ellenzék miniszterelnökjelöltjeként nem meggyőző.

Egyetlen politikai tőkéjét - 2009-ben jó miniszterelnök volt - a jelenlegi pozíciójában elkövetett hibák sorozat miatt már elherdálta.

Miért fordítanak hátat a politikával foglalkozók a legelemibb információs csatornának, a szavak-gesztusok-metakommunikáció együttesén érkező információknak?
Miért kapcsolják ki szántszándékkal ezt a közvetítő eszközt, miért hülyítik el magukat pl. a szimpatizánsok és a blogszerzők szándékosan?

Persze az igazi kérdés az, hogy miért hülyébb Bajnai annál amire föltehetőleg képes lenne?

kuszkusz1 2013.04.06. 13:59:23

nol.hu/lap/allaspont/20130406-jonnek-e_negerek

Ezen jót vihorásztam!
Azt is írja a Megyesi - ezért hoztam ide -, hogy a Gordonékat külhoni tanácsadók készítik fel a választásokra.

Én az ő helyükben azzal kezdeném, hogy egy vödör hideg vizet öntenék a Gordon fejére.

kuszkusz1 2013.04.08. 08:05:07

hvg.hu/itthon/20130406_Ujabb_fideszes_aktivista_jelentette_be_ho

Hízelegjél nekik Gordonka, méltasd csak Martonyit, doromboljál a fideszes kormánynak!
Akard megvédeni a Viktor és a Fidesz becsületét Bayertől.

Nem akarsz virágot küldeni Selmeczi Demenciának?

Ui:
Nincs kizárva, hogy mégis a Mesterházyékra szavazok, pedig fogalmad sincs mennyire hülyének tartom. Ő viszont nem jelentkezik be a Viktorékhoz lábtörlőnek.

legeslegujabbkor 2013.04.08. 14:41:34

@kuszkusz1: Bármi történik, amit nem tud a kormány megoldani, az a baloldal gyűlöletkampánya miatt van, pedig Bajnai meg a többiek is, számodra meg az ország többsége számára is észrevehetetlen. Igazad van, akkor már legyen okuk erre hivatkozni és legyen erőteljesebb az a szöveg meg mimika.

kuszkusz1 2013.04.08. 15:26:53

@legeslegujabbkor:

A dolog persze bonyolultabb, mi mostan a felszínt kapargásszuk - bár tökmindegy, hogy mit csinálunk, ettől semmi sem lesz jobb.

De Medgyessynél és Bajnainál is ugyanarról van szó - az egyéniségük alapjáraton (a jobboldaltól berezelt állapotban) nem volt alkalmas a Viktorékkal való rivalizálásra. A Fidesz egy tömb, egy teljesen összeforrott bagázs, a nem-fideszes oldal pedig elaprózódott, egymásnak is ellentmondó részekből áll.

A mi oldalunkon egy nagyformátumú valakire lett volna szükség aki a kellő tekintéllyel bírván az ellenzék vezetőjévé válik. Olyasvalaki kellett volna aki imponálni képes a többieknek.

Namármost: Bajnainak volt ideje (2009-től 2012. október 23-ig) és volt pénze, hogy a kellő fazonírozást a saját személyiségén megejtse.
Az önbizalom felturbózható, a magabiztosság megszerezhető. Ennek eléréséhez minden eszköz a rendelkezésére állt. Kivéve azt a felismerést, hogy ezt meg kellene tennie. És senki más nem is bírt neki szólni.

Így aztán a keblére öleli a Fideszt alkalomadtán és megpróbálja önmagával és másokkal is elhitetni, hogy rohadtul humanista meg intelligens és ő most elöljár a jó példával és hogy ez mennyire, mennyire szép.

A gyomrom fordul fel tőle.

legeslegujabbkor 2013.04.08. 15:55:26

@kuszkusz1: Nem ugyanúgy látjuk, de ez így szokott lenni. A harciasabb jelölttel szemben meg nekem lennének ellenérzéseim.

kuszkusz1 2013.04.08. 16:29:21

@legeslegujabbkor:

OK!

Azért kellemesen elbeszélgettünk!
süti beállítások módosítása