„…A német meg olasz s szláv a nyugodalmat szereti és a fallal kerített várost, a bezárt, büdös házat meg a gyalogjárást s ülést, s szívesen szolgál, töri derekát a reászabott munkában, ha bizonyos élést és fedelet kap, s az ő gondját leveszi gazdája. De a magyar olyan, mint a vadmadár, ha kalickába zárod, elpusztul és sorvad. A gyalogjárást sem szokhatja, ki mind lóháton jár, s a sok beszédet megveti, és szeme nem szereti az apró betűt, de a napba bátran belenéz.”
Kós Károly: Az országépítő – 1934
Magyarországot minden számottevő politikai elképzelés, erő gazdasági téren akarja „megmenteni”, ám arról szinte senki sem beszél, hogy a döglődő gazdaságot egy társadalom veszi körül – és hogy ez a társadalom nem igazán működik! Számtalan gazdasági, gazdaság- és vállalkozás-fejlesztési koncepció kering itt, a kőkemény neoliberálistól a szociális piacgazdaságin és az unortodoxon át egészen a dél-amerikai „szociális diktatúrák” modelljeiig. Vannak már más országokban többé-kevésbé bizonyított koncepciók és olyanok is, amelyek bevezetése nyomán csak romok maradtak. Vannak az államháztartási egyensúlyt és az államháztartási reformot a középpontba állítók (p. Bokros, Haza és Haladás). Vannak „nemzeti tőkés” megoldásokat erőltetők (Fidesz, Jobbik) és vannak a „szegényeknek”, a „bérből és fizetésből élőknek” kedvezni akarók (részben az MSZP, kisebb részben a DK – már amennyit ők egyáltalán gazdaságról beszélnek, újbalos „szekták”: 4K!, Szolidaritás és TGM, mint „egyéni harcos”), amelyeknél viszonyt a forrásoldallal kapcsolatban tapasztalunk hiányosságokat. Vannak „zöldek”, „nemnövekedés-pártiak” (LMP), racionálisak és idealisták…
…Viszont egyetlenegyet sem vetnek össze a magyar társadalommal, az abban dominánsnak tekinthető mentalitással: hogy vajon összeillik-e az adott elképzelés ezzel a mentalitással? Bizony: a gazdaságfejlesztési elképzeléseket a magyar mentalitással, annak polgáriasításával kell(ene) kezdeni!
Milyen ez az "átlagos" magyar mentalitás? Vajon alkalmas-e arra, hogy hatékony, innovatív és magas minőségben teljesítő, a társadalmat erőforrásokkal bőségesen ellátni képes versenyszféra létezhessen annak talaján? Mert ha nem, akkor ez a magyar gazdaság fejlődése, megerősödése előtt álló legnagyobb akadály – és nem a „túlburjánzó állami elvonás és szabályozás”, vagy akár a „hitelszűke”, netán a „világválság”.
A magyar nem vállalkozó nép! Most erre sokan felkaphatják a fejüket – hiszen Magyarországon majdnem kétszer annyi vállalkozás létezik (legalábbis papíron), mint a nagyjából ugyanakkora lélekszámú Ausztriában. Azonban a „vállalkozás” nem azonos a „próbálkozással” és különösen nem az „ügyeskedéssel”, no meg a „kényszervállalkozással” sem – márpedig a magyar vállalkozások többsége az utóbbi kategóriákba sorolható „vállalkozás”! „Fajlagosan”, egy főre jutóan sokkal kevesebb valódi vállalkozásunk van, mint az említett Ausztriának – az arány e téren jól jellemezhető a két ország által megtermelt GDP arányával, hiszen a GDP-t elsődlegesen a versenyszférában megtermelődött anyagi források „éltetik”, mert az állami, önkormányzati beruházások végső forrásai is a versenyszférában keletkező nyereség és jövedelmek. Amíg Ausztria 2012 2. negyedévi GDP-je nagyjából 77.223,8 millió eurót tett ki, addig Magyarországé csupán 24.215,8 milliót, az arány 3,2-szeres. Mivel pedig nálunk kb. 650.000 cég van nyilvántartva, Ausztriában pedig csak 450.000 – ez, illetve a GDP-adatok azt mutatják, hogy egy „átlagos” osztrák cég fajlagosan 4,6-szer annyira hatékony. Ezt az eltérést nem lehet megmagyarázni a nagyobb tőkebőséggel, itt valami más van a háttérben. A tőkebőség ugyanis csak akkor képes kedvezően befolyásolni a hatékonyságot, ha a pénz jól felépített és jól működő cégekbe folyik be. Bizonyítja az is a pénz önmagában vett „haszontalanságát” a vállalati hatékonyság terén, hogy a magyar vállalkozásokba pumpált állami és EU-s támogatások gyakorlatilag semmivel sem javították a magyar gazdaság növekedési képességeit – a növekedési képesség ugyanis jól mutatja a hatékonyság-növekedést, már ha az utóbbi egyáltalán van! „Mítosz” tehát (csak) a forrásbővüléstől várni a hatékonyság növekedését. A cégek belső struktúrái és működési mechanizmusaik elsősorban a cég elé kitűzött céloktól, a cégszervezéshez és –irányításhoz rendelkezésre álló tudástól, valamint a cég és az üzleti környezet innovativitásától és kooperációs képességeitől-lehetőségeitől függenek, így e jellemzők határozzák meg a hatékonyságot is, mint a cégstruktúrák és –mechanizmusok „eredményét”.
…Mondhatni: „fejben dől el” a hatékonyság!
Minden jel arra mutat, hogy éppen ezeken a területeken vannak a magyar cégek komoly lemaradásban – és még valamiben, ami összefügg az említett, a cégek elé a tulajdonosaik és menedzsmentjük által kitűzött célokkal… Ez a „még valami” pedig nem más, mint az általános és üzleti mentalitás, az a gondolkodásmód, amellyel létrehozzuk, működtetjük a cégeinket és amely meghatározza azt is, hogy miféle és milyen időtávlatban elérendő célrendszert tűzünk ki.
Az emberek általában minden tevékenységükben ugyanolyanok (értsd: „egyneműek” a tulajdonságaik): nincs külön magán- és külön „céges” viselkedésük. Olyan nincs, hogy valaki „magánemberként” egy nyár alatt akar meggazdagodni – ám vállalkozóként hosszú évek szerves cégépítkezésében gondolkodik, a nyereséget a vállalkozásba visszaforgatva. Olyan sincs, hogy valaki a magánéletben felszínes és felelőtlen, ám munkaerőként, vagy cégtulajdonosként precízen szervező, alapos, a részletekkel is törődő és megfontolt. Az sem jellemző, hogy valaki csak a magánéletében választ tévesen, átgondolatlanul és esetleg irreálisan célokat – de ha munkáról, a cégéről van szó, akkor egy pillanat alatt átalakul a kártékony és veszedelmes Mr. Hyde-ból a jóravaló Dr. Jekyllé…
…Az a helyzet a magyar gazdasággal, hogy nem lehet anélkül fejleszteni, hogy valahogyan, valaki ne változtatná át a cégtulaj és -manager Hyde-okat Jekyllekké. Ezért jóval nagyobb és összetettebb feladat a magyar gazdaság „beindítása” egyszerű közgazdasági mutatványnál: mert ha csak simán „ráeresztjük” akár a legátgondoltabb és legszakszerűbb, legmegalapozottabb gazdaságpolitikát is a magyar versenyszféra „troglodita szörnyeire”, akkor ezzel nem fogunk célt érni! Azt kell eléri, hogy a magyar versenyszféra szereplői akarjanak is eszerint az új gazdaságpolitika szerint működni – ezt pedig csak akkor érjük el náluk, ha nekik ez megéri, az eddigi „attitűdjük” pedig nem.
Az eddigi attitűd a „mindenki mindenki ellen” volt, kiegészülve a „kapcsolatokkal szerzett piaci előnyök” hajhászásával. Nyilvánvaló, hogy sem a híres-hírhedt Közgép, sem pedig oly sok „hatalomközeli” és ezáltal „sikeres” (értsd: kivételes piaci helyzetben lévő és ebből meggazdagodó) „államkapitalista pszeudovállalkozás” nem a hatékonyságának és a magas munkakultúrájának köszönhette a megbízásait. Márpedig ez a „rendszer” hatja át az utóbbi másfél évtized magyar piacát. És ha ezt a rendszert, ha ezt a működési és érvényesülési modellt tartja életben a politika, akkor ebből sohasem jutunk el a valódi, a piaci teljesítményen alapuló gazdasági és vállalkozási modellhez. Mindaddig, amíg ebben a mai rendszerben gondolkodnak a vállalkozóink (különösen pedig a „domináns”, az egyes szakági piaci viszonyokat „leosztó” szereplők), marad a hatékonyatlanság is.
A politika azért (is) igyekszik Magyarországon protekcionista gazdaságpolitikát folytatni, mert csak így maradnak általa manipulálhatóak a belpiacok. Ha a következő kormány valódi és tartós növekedést akar, akkor ezzel szakítania kell. El kell felejtenie azt az amúgy is hazug, önfelmentő és álságos szöveget, hogy „védenünk kell a hazai piacot és a hazai vállalkozásokat, hogy azok meg tudjanak erősödni” – mert ugyan mitől erősödne meg és mitől kapna késztetést az erősödésre és ügyesedésre egy örökké csak karban tartott kisgyermek? Az erősödést a kihívás és a gyakorlat garantálja – és persze az is, ha az erősödni-erősíteni kívánt vállalkozások szert tesznek azokra a szakmai és általános mentalitásbeli készségekre, amelyek nélkül valóban csak „rosszul orientált kisgyerekek” maradhatnak a világ-teljesítményversenyben...
…Az a baj, hogy mindazt, amit itt leírtam, sok-sok magyar vállalkozó nem érzi igaznak. Sokan nem is érzékelik ebben az országban, ebben a társadalomban és ebben a gazdaságban, hogy „hiányaik”, „fogyatékosságaik” vannak és hogy „baj lenne a mentalitásukkal”. Ez utóbbit általában súlyos szavakkal kérik ki maguknak (na ja: az ordít, akinek a háza ég…), a „hiányokról és fogyatékosságokról” pedig csak a pénzhiány (az állami támogatásokhoz és a banki hitelekhez való „nehéz hozzáférés”), valamit az állami szabályozás és az adóztatás „fogyatékos elméjűsége” jut az eszükbe. Érdekes embertípus ez a magyar vállalkozó! A nyugati világban a vállalkozó egy önálló, önerejében bízó és így gyarapodni akaró embert jelent – ezzel ellentétben nálunk a vállalkozók egyre csak valami külső segítségben keresik a megoldást. Szembe kellene nézni azzal az igazsággal, hogy „államilag eltartott versenyszféra” egyszerűen nem létezhet.
…Miképpen lehet mindezen változtatni? Mi minden kell a változáshoz?
Kell először is egy olyan kormány, amely belátja, hogy a magyar gazdaság fejlesztésének feladata messze túlnyúlik egyrészt egy négyéves cikluson, másrészt pedig magán a gazdaságon is – ekképpen pedig a fejlesztés nem csupán gazdasági eszközöket igényel. Kell aztán kormányzati akarat arra is, hogy a törvénykezés, a jogbiztonság, a piacszabályozás és az adóztatás terén stabilitást garantáljon – hogy ezért cserébe elvárhassa a vállalkozásoktól is a hosszabb távra tervezést és befektetést. (Kell a stabilitás, hogy a vállalkozók ne hivatkozhassanak az „örökké és hektikusan változó” kormányzati lépésekre.)
Kell az, hogy ösztönözze és segítse a kormányzat a külpiaci kapcsolatok építését – nem csupán azért, hogy ott a termékeiket és a szolgáltatásaikat eladhassák a magyar vállalkozások (ez ui. úgysem fog sikerülni, ha marad a termékeik eddigi színvonala, minősége és a cégek megbízhatatlansága és pontatlansága). Azért kellenek a külkapcsolatok, hogy a magyar cégek együttműködhessenek a fejlettebb régiók hasonló profilú cégeivel az innovációban, a kutatás-fejlesztésben és a menedzsment-kultúra fejlesztésében, hogy „jó példákat lássanak” arra, miképpen kell egy cégvezetőnek gondolkodnia. A kormányzatnak kifejezetten segítenie kell pl. a környező, fejlettebb szakmai és vállalati kultúrával rendelkező régiókkal „szakmai klaszterek” kialakítását – amelyre számos jó EU-s példa van.
…Mindez nem csak pénz és források kérdése, hanem szemléletmódé is.
A vállalkozásokat pedig arra kell késztetni, hogy ha fejlesztési támogatásokat szeretnének, akkor valós, végiggondolt és a piaci viszonyoknak megfelelő, megalapozott fejlesztési projektekkel álljanak elő - és hogy ezen pályázatok elbírálása objektív és szakszerű legyen. Ha van valami, ami nagyon káros a magyar gazdaság hatékonyságának és teljesítőképességnek növelésére, az a pályázati támogatásokat odaítélő szervezetek és az állami-önkormányzati korrupció összekapcsolódása, amely a mai viszonyokat jellemzi – ahol nem a „Mennyire jó és megalapozott az, amivel előállsz?” a döntő kérdés, hanem a „Kinek az embere vagy és kinek osztasz vissza a pénzből?” Ezekre a szervezetekre semmi szükség! Ott vannak a kereskedelmi bankok, ott van azok hitelezés-elbírálási módszertana – az állami fejlesztési forrásokat tessék csak oda nyugodtan, prudens módon „becsatornázni”! A tapasztalatok azt mutatják ugyanis, hogy a bankok sokkal kevésbé „problémásak” a korrupt módon való projekt-elbírálásban, mint az említett „forráselosztó szervezetek”. (Arra az ellenérvre, hogy „De így a bankok gazdagodnak!”, az a válasz, hogy a bankok az igazolt működési költségeiket és egy korrekt nyereséget „tehetnek rá” az állami források folyósítására – ez még mindig nagyságrendekkel kisebb, mint amibe a korrupció kerül és sokkal-sokkal kisebb „kár” is, mint amekkora károkat az „alibi-”, vagy „kamuprojektekre” az eddigi szisztéma elpazarolt, mindenféle hosszú távú gazdaságélénkítő hatás nélkül.)
…Még hosszabb távon természetesen magát a „polgári mentalitást” is kell és lehet is oktatni: erre kiváló és nagyon gyakorlatias iskolai programok léteznek – hiszen a „mentalitásfejlesztés” egyik legfontosabb „terepe” a felnövekvő fiatalok feje.
Nehéz és hosszadalmas, sok ellenállásba ütköző folyamat lesz a magyar gazdaság fejlesztése, mert a bajok gyökere lenyúlik a magyar társadalomba – mondhatni: minden egyes magyar emberbe. Nehéz lesz, „fájni fog” – ahogy Bajnai mondta egy sokkal szűkebb feladatra egyszer már… Mert fájdalmas szemesíteni magukat és egymást a „nem polgáriságunkkal” és annak a gazdaságot megbénító hatásával. De ha ezt nem tesszük meg – és: ha nem teszi ezt meg velünk a következő kormány – akkor tényleg nem marad más hátra, mint hogy aki tud (mert már „fejben is nyugatos”), az elmegy a fejlett országokba dolgozni-élni, a többiek pedig felszedelőzködnek, mint egykor Árpád népe és visszaporoszkálnak Ázsia sztyeppéire.
…Kellemetlen lesz nekik Putyin alattvalóivá lenni!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Az utolsó 100 komment: