2012.05.16. 22:44 Szerző: Đđ

Népakarat

„…lisztet, sajtot, sárgaszínű mézet vegyitett be
pramnoszi borba; de ádáz mérgét is bekeverte,
hogy honi földjüket ők attól leigázva feledjék.
És miután odaadta, kiitták, nyomban utána
vesszővel megcsapta s az ólba terelte be őket.”

Homérosz: Odüsszeia, X. ének – i. e. VIII. század

(ford.: Devecseri Gábor)

 

Kezdetben vala a drachma, aztán lőn az euró – és a görög látá, hogy jó. Jó, hát persze: mert nem ő tartotta fenn azt a valutát, „arcának verítékével”… És most, alig 12 év múlva, lehet, hogy ismét lőn drachma! A görögök ott tartanak, ahol bő egy évtizede – csak mégsem: ha felülről nézzük, akkor csak egy kört írtak le (drachma-euró-drachma), de ha térben nézzük a dolgot, akkor látjuk, hogy nem kör az, hanem spirál – spirál, ami lefelé halad!

Most, hogy sokaknak egyre nehezebb lett-lesz az élet, most, hogy sokan bizony elveszítették a korábban élvezett támogatásokat, juttatásokat, szociális vívmányokat – az ún. „szerzett jogokat” – egyre gyakrabban hangzik el a címbeli kifejezés: „népakarat”. Erre hivatkoznak az érdekképviseletek, erre hivatkoznak az ilyen-olyan alternatív, civil szerveződések és az új politikai csoportosulások is – nem csupán nálunk, hanem Európa „problémás” országaiban is.

De mit „akar a nép” ezekben az országokban? Egy szóval: jólétet. Két szóval: teljesítményfüggetlen jólétet. Hosszabban: az adott társadalom és gazdaság teljesítőképességétől, erőforrás-előállító kapacitásától független jólétet, jólétet, anélkül, hogy számot vetnének ennek forrásoldali fedezetével – illetve inkább fedezetlenségével.

Ha a létminimumot meghaladó igényei vannak egy embernek, vagy egy társadalomnak, akkor két lehetőség van: vagy a piac fizeti ki az igények kielégítésével járó „számlákat” – úgy, hogy megvásárolja a termékeinket, igénybe veszi a szolgáltatásainkat, mert azon jók -, vagy pedig (ha ez az út nem járható), lejjebb kell adni az igényekből. Az első munkát és szervezést igényel, a második pedig belátást és beletörődést a szűkölködésbe. Lehet választani – akár egyénileg, akár össztársadalmi szinten. Csak egyet nem lehet: keverni a kettőt: jól élni a piac által nem valami sokra tartott munkából.

Persze lehet arról beszélni, hogy „a piac értékítélete torz!”, vagy arról, hogy „direkt büntetnek minket!”, esetleg emlegethetjük a „kettős mércét” is – de ezekre rendszerint azok hivatkoznak, akik mások kontójára szeretnének jólétet maguknak. A „mások kontójára való jóélést” másképpen hitelből élésnek, még pontosabban a hitelek felélésének nevezik. …Hogy ez hová vezet, azt tudhatja minden magyar, aki emlékszik a Kádár-rendszerre és az utána következő időszakra (amely tulajdonképpen máig is tart – és épp ideje lenne már végét vetni!)

Görögországban és Franciaországban az embereknek elegük van a „bűnös megszorításokból”, ahogy a görög „extrémbal”, a ΣY.PIZ.A - Syriza (Συνασπισμός Ριζοσπαστικής Αριστεράς - Radikális Baloldali Koalíció) vezetője fogalmazott. Ismét előmászott az a fajta populizmus, amely mások hibáit hangozatva próbálja takargatni a saját hamisságát. Ezek a politikusok ugyanis nem abban láttatják a saját országuk gazdasági bajainak okait, hogy lemaradtak a teljesítményversenyben, hanem (például) abban, hogy az országban és a korábbi politikai elitben „tombol a korrupció”. Azonban arról nem szólnak, hogy (például) a korrupció éppen azokra a társadalmakra (és elitjeikre) jellemző, amelyek nem teljesítményalapúak. És hát…, ha ők, az „új, a népakaratot megtestesítő” politikai vezetőaspiránsok sem az igazi okokat nevezik meg az adott társadalom és gazdaság bajainak alapjaiként, akkor vajon ők teljesítményorientáltak-e? Mert a teljesítmény mindig a valóságon alapul és abból indul ki.

Igazuk van-e az embereknek, amikor „könnyű életet” követeknek a politikusoktól? És vajon miféle politikusok azok, akik meg is ígérik ezt nekik? Az az igazság, hogy ezek a politikusok éppen olyanok, mint a választóik: könnyű utat akarnak maguknak a sikerhez és az élethez – nemigen törődve azzal, hogy ennek mi lesz a következménye később. Nem gondolkodnak a távolabbi jövőn – nekik a „most” kell! Ahogy a választóik egyik hónapról a másikra élnek és nem képesek tervezni, mert az sosem volt sem elvárás, sem lehetséges számukra, úgy ezek az újsütetű politikusok sem képesek megtervezni a jövőt és komplex rendszerként felfogni és megtervezi a politikát, mert ők maguk is ugyanabból az anyagból vannak, mint a választóik. A jövő meg majdcsak lesz valahogy – abban bíznak, hogy ha majd jön a (következő) probléma, akkor improvizálnak valamit és élnek tovább, remélhetőleg jól. Minden bizonnyal tudják ők is, hogy amit ígérgetnek – hogy menjünk csak tovább az előző évek útján és ne legyenek „bűnös” (értsd: kellemetlen) megszorítások, az lehetetlen. Lehetetlen, mert amikor ezek az országok és lakosságuk tekintélyes része jól éltek, akkor a más országok polgárai által megkeresett-félretett pénzből származó hitelekből éltek jól. Ám ezek az országok rájöttek, hogy rosszul helyezték ki a pénzeiket: olyanoknak adták ki, akik képtelenek azt (természetesen kamatostól) visszafizetni. Azért képtelenek, mert nem dolgoznak elég jól ehhez. Még annyira sem dolgoznak jól, hogy önmagukat eltartsák az általuk vágyott-megszokott szinten, nemhogy a másoktól kölcsönkapott pénzt is kitermeljék…

Amikor azt írom, hogy „nem dolgoznak elég jól”, akkor ez azt jelenti, hogy az általuk végzett munkáért nem kaphatnak a „világpiacon” annyi ellenértéket, amennyire szükség lenne ahhoz, hogy a fogyasztási oldalon minden mehessen úgy, ahogy korábban. Van egy érdekes korreláció: azok a társadalmak, amelyek magas csereértékű munkát végeznek, azok sokkal megfontoltabban bánnak a munkájukért kapott ellenértékkel is, ellenben…, de ezt a mondatot inkább be sem fejezem!

…Fentebb emlegettük a bajban lévő társadalmakban elharapózott korrupciót, mint amit (részben helyesen) a népakarat nevében fellépők és gyakran maga a nép is a bajok gyökerének tart. Ezzel összefüggésen a különféle „népakarat-erők” (újkommunista, antikapitalista, antiglobalista mozgalmak, szakszervezetek, valamint zöldszervezetek) azért is népszerűen és vonzóak a választóik szemében, mert (értelemszerűen) nem részei a régi, lejáratódott és gyakran korrupt establishmentnek. Ám amikor e politikai erők és vezetőik kapcsán az ártatlanság hímporáról beszélünk, ne feledkezzünk meg mi, magyarok a korai Fideszről: ők is azért kaptak bizalmat sokaktól akár a rendszerváltáskor, de még 1998-ban is, mert nem voltak részei (látszólag…) az establishmentnek – aztán ma láthatjuk, hogy mennyire azokká váltak! …De a példájuk jól mutatja, hogy aki populista szólamokkal igyekszik sokakat maga mellé állítani, hogy általuk szerezzen hatalmat, az ezt biztosan nem a népért teszi, hanem magának akar valamit. Aki valóban a nép érdekeiért kíván politizálni és ezért törekszik a hatalomra, az nem mondhat olyasmiket, amik – ha valóra is próbálják váltani azokat a megszerzett hatalom birtokában – hosszabb távon éppen a népet nyomorítják meg és igen hosszú, nemzedéknyi időre!

Szokás még az állam korrupt és pazarló mivoltával magyarázni e „népakarat-körökben” egy másik szokást is: az adóelkerülést. És valóban: minél korruptabb a politika, annál valószínűbb, hogy van igazság abban, hogy az állam az adókkal rosszul gazdálkodik. Ám a rossz gazdálkodás oka nem a korrupció maga. Valójában a korrupció és a közpénzek pazarlása egyazon tőről fakad: onnan, hogy az adott társadalmakban igazából nem szokás úgy érezni, hogy ők egy pozitív célokért együttműködő közösség tagjai – és ebből következően nem is éreznek felelősséget a (valójában funkcionálisan nem is létező) közösséggel szemben. Mert az igazi közösség tagjai közös célokért működnek együtt, azért, hogy legyen valami (érték, munkakultúra, élhető, a polgárok által önkéntesen vállalt szabályok alapján működő emberi környezet)– és nem azért, hogy „Ne legyen!” (Megszorítás, szerzett jogok megkurtítása, életszínvonal-csökkenés – noha ezek, mint fentebb olvasható, nincsenek alátámasztva forrásoldalról.)

…És miféle recepttel állnak elő a gazdasági válság megoldására a megszorítások helyett ezek a „népakarat-mozgalmak”? Hát persze: a belső fogyasztás által felpörgő gazdaság ötletével – akárcsak Matolcsy! Mindenki ezt veszi elő, aki hatalmat akar, a saját céljaira, és ezért nem törődik azzal, hogy a neki adott hatalmáért majd milyen árat fizet az ország, a nép, aki akarta őt és „nemmegszorításos” módszerét.

Ezzel csak az a baj, hogy az „ingyenpénz” a belföldi gazdaságban az ott előállított termékek és szolgáltatások minősége által nem alátámasztott pluszkeresetet indukálna – ezzel pedig csak kitolná a szüksége gazdasági hatékonyság- és minőségjavítást. Nem válna ezzel versenyképesebbé a gazdaság – csupán egy kis ideig (amíg ki nem pukkanna ez a finanszírozatlan belső kereslet) még tovább élhetne a nemzetközi versenyt már korábban elveszített struktúra… A végén - igazi, világpiaci kereslet híján – így is-úgy is összeomlanak ezek a nem hatékony és nem minőségorientált gazdaságok – akárcsak a szocialista országok gazdaságai annak idején, ha még emlékeznek erre azok, akik szimpatizálnak ezekkel a „népakaratos” receptekkel. De van másik, még közelebbi példa is: amikor 2001-2002-ben a Fidesz elszabadított lakáshitelezésével, majd a Medgyessy-féle „jóléti rendszerváltás” 100 napos programjával került termeléssel alá nem támasztott pénz a magyar lakossághoz, akkor is csak pár évre „pörgött fel” a gazdaság (illetve annak egyes ágazatai, pl. az építőipar), de annak a vége is a devizahiteles-válság lett.

Nemrég írtunk már arról, hogy a hitelből finanszírozott gazdaságélénkítés kockázatos (Poroszok dicsősége, magyarok nyomorúsága - http://progressziv.blog.hu/2012/05/12/poroszok_dicsosege_magyarok_nyomorusaga). Mert ha jövedelem-kiáramlással szeretnék a gazdaságot „fogyasztás-oldalról” lendületbe hozni és ez nem jön be, akkor még mélyebb válságba jut a gazdaság, még inkább elszegényedik a társadalom és immár a kilábaláshoz nem állnak rendelkezésre azok a (hitel-)források, amelyekből a sikertelen gazdaság-felpörgetést finanszírozták.

…Aztán szokták még azt is ajánlgatni, hogy „Ne fizessük vissza a hiteleinket!” – sem az ország a nemzetközi pénzpiacoknak, sem az emberek a bankoknak, merthogy azok „diktálnak” és „visszaélnek az erőfölényükkel”…

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a bankokban az emberek pénze van: ők tették oda, betétekként, ők adták oda a bankoknak, hogy azok haszonnal fektessék be azt, minél nagyobb hozamot termelve ezzel nekik, a betéteseknek. Amikor a bankok arra törekedtek és törekednek, hogy a nála lévő „mások pénzét” minél nagyobb haszonnal helyezze ki, adja kölcsön, akkor ezzel csupán a betétesek elvárásait teljesíti – csupán az emberek akaratát, a népakaratot követi! Amikor pedig az emberek „a bankok kapzsiságáról” beszélnek, jó, ha nem feledkeznek meg minderről

Összefoglalva: ezek a bajban lévő társadalmak a belőlük hiányzó belátásképesség miatt vannak bajban - és sajnos ez a hiány mit sem változott a válság következtében. Sőt: talán még kevésbé tudatosan hoznak újabb és újabb, nem éppen célszerű döntéseket, juttatva ezzel hatalomba egyre inkább „hozzájuk hasonló” mentalitású politikusokat és juttatva ezzel önmagukat még nagyobb bajba. Ez egy ördögi kör: ahhoz, hogy kitörjenek belőle, fejlődniük kellene a polgári képességek terén – de e fejlődést senki és semmi nem ösztönzi az adott társadalmakban belülről (az, hogy megírja a tutit néhány nyugat-európai sajtóorgánum, az adott társadalmakat alkotó emberek nagy tömegeinek semmit sem jelent – el sem jut a tudatukig és nem okoz ott változást…) Továbbá akadályozza a „pánik” is az ésszerű döntések meghozatalát.

A népakaratot csak ott érdemes napi politikai gyakorlattá tenni, ahogy a népet nagyfokú valóságérzék jellemzi. Ha másként történik, abból épp azoknak lesz a legnagyobb bajuk, akik „népakarnak”. Biztosan nem lesz könnyű elfogadni „a legrégibb demokrácia” népének azt, hogy éppen a demokrácia helyes működtetéséhez való képességekben szenved komoly hiányt – és nem könnyű a magyar „népakarat-párti” választóknak sem azt belátni, hogy az államot ők alkotják és hogy ez az állam korábban számos olyan ígéretet tett nekik, amelyekről elhangzásuk pillanatában tudható volt, hogy nincs (forrásoldali) alapjuk. Akik most azt követelik, hogy semmi se változzon, hogy járjon minden ugyanúgy tovább, ahogy korábban, azok önmaguk legnagyobb ellenségei – de sajnos ezt nem látják. Azt hiszik, hogy (például) Orbán a hibás (vagy akármelyik másik politikus) – pedig ők adták oda a hatalmat. És azt hiszik, hogy ha Orbán helyett egy másik demagógot juttatnak a hatalomba, azzal előrébb lesznek. És azzal sem lennének előrébb, ha ők maguk vennék a kezükbe valamiféle bázisdemokrata módon a hatalmat – mert ők sem képesek és nem is akarják összerakni a vágyakat a forrásokkal.

Csak egy megoldás van: az, ha a népakarat elkezdi működtetni a demokráciát, de annak igazi értelmét szem előtt tartva – hogy t. i. a nép akaratából a nép hosszú távú érdekeit a legjobban szolgálni képesek gyakorolhassák a hatalmat. Mindaddig, amíg bármi más utat akar járatni a néppel a népakarat, csak újabb drachma-euró-drachma-euró-köröket fognak futni!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr744521221

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Facebook közműcég lesz 2012.05.17. 14:41:47

A Facebook IPO előtt sokan agyalnak, hogy vajon megéri-e beszállni, vagy az első hype után nagyon rossz lesz mindenkinek, aki befektetett egy P/E alapján súlyosan túlértékelt cégbe. Ők mind félreértik a helyzetet. Vállalati életciklus Felmerül a kérdés...

Trackback: Mi tesz csóróvá egy országot? 2012.05.17. 14:41:29

Bizalmatlan kétféleképpen lehetsz. Nem nézel ki a másikból 1) elég eszet, vagy 2) jóindulatot.Ha valaki valaha ezek itt mind hülyék, csak én vagyok teáskanna, akkor tudja miről beszélek. És akkor is, amikor arra hivatkozva volt erkölcstelen, hog...

Trackback: Bicikliszentelés Mezőkövesden – Így készül a szentelt bringa 2012.05.17. 08:28:20

  600 biciklit áldott meg egy pap a mezőkövesden vasárnap. Az ötlet a katolikus egyháztól származott. Hol voltak ezek a jámbor emberek, amikor a város vezetői februárban a “Munkát, kenyeret” menet résztvevőit alázták? “Itt Mezőkö...

Trackback: Mondjátok meg Júliának... 2012.05.17. 00:37:14

 A pécsi Egyetem eredmény nélkül zárta le a vizsgálatot Gyurcsány Ferenc dolgozata ügyében. A DK szerint "megdőlt a plágiumvád". Az MN szerint "Gyurcsányt nem tisztázták".Közben (nem) mellesleg kiderült:nem igaz, hogy Gyurcsány...

Trackback: Közmunkások gyalázták meg Orbán Viktor szobrát 2012.05.17. 00:33:38

Közmunkások maroknyi csoportja vérrel és verejtékkel mocskolta be Orbán Viktor szobrát. Civil szervezetek, az LMP és Mesterházy Attila egyhangúan elhatárolódtak az akciótól, mondván, még az Orbán Viktor elleni fellépéseket is csak a demokratikus kerete...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hertelendi 2012.05.17. 13:38:57

@protézisesh: Látod figyelünk rád!:)
Te meg nézd meg a méledet. Már ha lesz időd:)

crash course 2012.05.17. 13:41:10

Kedves posztoló!

Mielőtt bármit írnál a bankrendszer működéséről, kérlek, hogy legalább az alapokat értsd meg. A bankrendszer hitelezésének alapja csak nagyon kis részben a betétesek pénze. Aki ennek a rendszernek a lényegi működését nem fogja fel, nem fogja megérteni a nagy globális válságunk valódi természetét.

Kezdetként ajánlanám:
www.chrismartenson.com/crashcourse

Ezen minimális ismeretek hiányában csak fél vagy negyed igazságokat tudsz írni a témában.

Jó tanulást!

Szakadár Szmöre 2012.05.17. 13:42:11

A drága posztíró vagy tudatlanságból téved, vagy rosszhiszeműen ferdít- hogy azt ne mondjam, hazudik- amikor azt állítja, hogy a bankokban az emberek pénzét helyezik ki. Na persze...
A másik a nyugdíjas-kérdés: Én mindig azt mondom ( Édesanyámnak is ) hogy miért tűrte el a feje felett a rendszert, miért támogatta cinkos módon, hallgatólag beleegyezve a Kádár- rendszert? Tetszett volna szerveződni, tömeggé,véleményformáló akarattá, és megakadályozni, hogy elköltsék a befizetéseit, amiből a nyugdíja lett volna. Ja, hogy nem tette? Ebben az esetben ne is kérjen semmit számon egy 20 évvel későbbi garnitúrán. Az igazság az, kedves Mindenki, hogy a mai magyar nyugdíjasok a puszta számarányuknál fogva- és csak áttételesen, de akkor is részben a saját hibájukból- egész egyszerűen felzabálják, felélik a jövőnket. Ezen lehet moralizálni, meg egy élet munkája, tisztes öregkor, stb, ezzel mind egyet is lehet érteni, de a ttól a tény még tény marad.
A másik érdekes dolog a rokkantak / segélyezettek kérdése.
Ezt a két területet ha humánusan, mégis hatékonyan, korrupció, és kiskapu mentesen racionalizálná az állam, csodát látnánk.

inebhedj - szerintem 2012.05.17. 13:43:29

@protézisesh:

féloff:

"A maradó önkormányzatokban frissíteni az elméket: az email ugyanolyan, mint az ajánlott levél. Nem csak az a "papír", ami ki van nyomtatva, pöcsét van rajta, iktatva van, satöbbi. Az is írás, ami a polgármester jelszóval védett email-címéről érkezik!"

Nem vitatva a hozzászólásod a többi részét, meg kell, hogy jegyezzem, az email távolról sem olyan, mint az ajánlott levél. Simán küldhetsz bárki nevében e-mail-t bárkinek, az átlagnál komolyabb hálózati informatikai ismeretek birtokában sem biztos, hogy egyértelműen el tudod dönteni egy egyszerű e-mail-ről, hogy valóban az-e a feladó, aki From mezőben szerepel.

Maga a probléma viszont adott, viszont ez kissé messzebbre vezet, ti. egy, a kortárs technikai lehetőségeket - hasznosan - kihasználó államigazgatási rendszer és protokoll kialakítása elég fontos feladat lenne.

:féloff

excopp 2012.05.17. 13:55:22

@protézisesh:
- jól van, hát csak írogass szorgalmasan ide is, mert most már gyakrabban beugrom

@Szakadár Szmöre:
- nyugdíjas-ügy
- annyiban árnyalnám a dolgot, hogy nem a nyugdíjrendszerben van a hiba, hanem a nyugdíj MAGA (mint intézmény) a hiba
- amikor legelőször bevezették tömegméretekben (talán Bismarck Németországában) nemigen gondolták, hogy ennyire kitolódik az (aktív) életkor, ennyire megfordul a korfa
- ráadásul a nyugdíj meg nem termelt bevételekből van kifizetve (felosztó-kirovó)
- talán nincs két olyan éves korosztály, amelyiknek azonos szabályok szerint állapítanák meg a nyugdíját
(és ha jól tudom, a 11-12. havi nyugdíj fizetését már nem a nyugdíjalap, hanem a költségvetés - támogatás formájában - fedezi (ez circa 16 %-nyi rés a nyugdíjalapon- kábé ennyivel kellene a nyugdíjakat megadóztatni, hogy nullszaldós legyen a rendszer)
- igen ám, de ez csak most lesz az, két évtized múlva újabb gondok keletkeznek, hiszen a demográfiai görbe - kevesebb születés - kedvezőtlenebb lesz akkor is, ha a nyugdíjasok száma szinten maradna, de nem fog
- és ez a nyugdíjkérdésnek még nem is minden aspektusa
[arról nem beszélve, hogy a nyugdíjak pénztömegét, annak növelését nem automatizmusoktól várják az érintettek, hanem puszta politikus kegy eredményének]
- talán, ha a nyugdíjmegtakarítás céljából a nyugdíjjárulékot az egyéneknél hagynánk, és cca 2 %-okból alapot képezni azok számára, akik önhibájukon kívül nem tudtak szolgálati időt szerezni ( a %-arány közgazdasági alapon persze módosítható)
- így az is kiderülne, hogy a nyugdíj 1) szolgálati időhöz kötött; 2) az aktív korban megszerzett jövedelemtől függ...

- lehet, hogy nagyon igazságtalan, amit mondok, de egy mondás szerint: az amerikai nyugdíjasok tüntetnek, hogy unokáikat hozzák haza a frontokról, a magyar nyugdíjas azért tüntet (vagy szavazatával követel), hogy leszármazói kárára is biztosítsák a nyugdíját - GDP-től, inflációtól, gazdasági válságtól függetlenül

Homeoffice 2012.05.17. 13:59:36

Lehet hogy hülyét fog kapni mindenki, de a "szent tehénhez" senki nem mer hozzányúlni. Ez pedig a hitelek hozama.
Igen, sajnos meg kell nyirbálni ezeket a hozamokat úgy, hogy az ebből befolyó pénzeket csakis tőketörlesztésre költhessék az országok.
Lehet, hogy rövidtávon a befektetők veszteséget könyvelnek el.
DE lesz reális esély, hogy legalább "pénzüknél" maradjanak.

QM 2012.05.17. 14:00:39

"Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a bankokban az emberek pénze van: ők tették oda, betétekként, ők adták oda a bankoknak, hogy azok haszonnal fektessék be azt, minél nagyobb hozamot termelve ezzel nekik, a betéteseknek."
1)Ország kockázati felár? "Az emberek pénze" van? Ne má! Lufi virtuális pénzek, amik mögött milyen "teljesítmény", fedezet van? Ja, hogy semmi! Nem baj majd csinálunk válságot, azt azon nyerészkedünk.
2) Teljesítmény2: A görög benzinkutas, mennyivel gyengébb teljesítménnyel tankolja meg a kocsidat, mint svájci,vagy német benzinkutas? Miért menekül minden éppkézlább fiatal külföldre munkát vállalni? Odakint sokkal jobban teljesít. Na ne má'

Yakk 2012.05.17. 14:06:40

@excopp: Nyugdíjak kapcsán olvastam egy olyan ötletet, hogy mindenkinek valami minimálnyugdíj + gyerekei unokái által BEFIZETETT adó egy részét egy az egyben visszakapná.
Eredmény: motiváció arra, hogy mindenki minél több olyan gyereket szüljön és neveljen, akik magasan képzettek, így magasabb fizetésre esélyesek, és befizetik az adót.
Így a nyugdíjasok közül azok járnának jól akiknek sok tisztességesen dolgozó gyereke van, akinek nincs gyereke vagy nem dolgozik, az rosszul jár, de ez azért valamilyen szinten így igazságos...

2012.05.17. 14:08:39

@inebhedj - szerintem: "Simán küldhetsz bárki nevében e-mail-t bárkinek, az átlagnál komolyabb hálózati informatikai ismeretek birtokában sem biztos, hogy egyértelműen el tudod dönteni egy egyszerű e-mail-ről, hogy valóban az-e a feladó, aki From mezőben szerepel."

Erre(is) való a digitális aláírás. 2012 van, nem a technológia hiányzik, hanem a döntéshozók részéről:

tudás
akarat
felelősség
józan ész

A lista bővíthető.

2012.05.17. 14:12:04

egyre gyakrabban hangzik el a címbeli kifejezés: „népakarat”

A Magyarországon tenyésző liberráltak is azt képzelik, hogy van mögöttük valamiféle "csendes többség".

Pedig nincs.

Le_Penseur 2012.05.17. 14:12:27

@Đđ:
Sok értelmes gondolat van a cikkben, protézisesh hozzászólásaival kerek egésszé áll össze!

Kár, hogy alig néhány ezer emberhez jut el!

(A posztot érdemes lenne jobban tagolni, sokat javulna az olvashatósága!)

luis5 2012.05.17. 14:16:32

Hadd legyek az ördög ügyvédje- mégha sokmindennel egyetértek is.
Szerencsétlen munkavállaló nem tehet róla, hogy milyen cégnél, milyen gazdasági környezetben dolgozik. Ő ( optimálsi eset!)ugyanúgy legjobb tudása szerint kimelózza a belét, aztán az okos közgazdák a fejére olvassák hogy:
- nem hatékony, mert nyugati társához képest töredék gdp-t állít elő
-sokkal több energiával
-nagyobb környezetszennyezéssel
-miért nem takarékosdik, miért a mának él
-miért vett föl kölcsönt
-miért akar jobban élni, mikor nem termelte meg
-miért akar joban élni mint a szülei, miközben ömlik rá a fogyasztói társadalom reklámzuhataga

Ma kitől hallod hogy szántóvető paraszt akar lenni? aki békében él önmagával, a környezetével, az állataival? Pedig lehet hogy boldogabb lenne, ha nem hallaná a föntieket, meg azt hogy te hülye lúzer vagy.

Ez a görögökre is igaz. Az ELIT felel mindenért-akiket mi választunk és a mi vágyainkat próbálja megvalósítani.

Hertelendi 2012.05.17. 14:26:53

@luis5: " Az ELIT felel mindenért-akiket mi választunk és a mi vágyainkat próbálja megvalósítani."
Ellentmondanék. Az az elit, aki én ismerek csak a saját vágyait akarja megvalósítani.
Mi vágyaink nem is érdekli.

Kacatka 2012.05.17. 14:27:54

@Szakadár Szmöre: Te pedig a te gyerekeid jövőjét zabálod fel, pedig valószínüleg nem akarod. Senki nem tehet arról, hogy mikor született. Globális világunkban ott vannak pl. az afrikai éhező gyerekek, de még a mi éhező gyerekeinkkel sem tudunk mit kezdeni.

Hertelendi 2012.05.17. 14:30:49

@imperial: "A Magyarországon tenyésző liberráltak is azt képzelik, hogy van mögöttük valamiféle "csendes többség"."

Öcsi várd ki a végét! Ne reménykedj abban, hogy most már örökké Orbánnak hívják a miniszterelnököt és a fidesz nyeri a választásokat.
Lehet meg fogsz lepődni?

2012.05.17. 14:31:24

@Szakadár Szmöre: "Én mindig azt mondom ( Édesanyámnak is ) hogy miért tűrte el a feje felett a rendszert, miért támogatta cinkos módon, hallgatólag beleegyezve a Kádár- rendszert? Tetszett volna szerveződni, tömeggé,véleményformáló akarattá, és megakadályozni, hogy elköltsék a befizetéseit, amiből a nyugdíja lett volna. "

Ezek után engem csak az érdekel, hogy te most mit teszel a gyermekeid jövőjét felmésztő jelenlegi rendszer ellen. Mert gondolom a kommnetelésen kívül valami mást is, ha a saját nyádon ilyen karakán módon számon kéred a Kádár rendszer megdöntését.

agyameldobom42 2012.05.17. 14:35:00

Az egysegsugaru ember azt nem erti (es persze en sem) hogy ha nem kezzel keszitett platinakeretes plazmatevet meg kezzel esztergalt ferrarit akar, hanem gepesitett mezogazdasag termelte kajat, tomeggyartott hazat, butort, ruhat, autot, amibol elenyeszo emberi munkabefektetessel mindenkinek elegendot lehetne csinalni, akkor neki miert nem jut?

Mert az OK, hogy nincs szukseg az o kepzetlen munkaerejere, mert mindent gep csinal, de amit szamolatlanul csinal a gep, abbol igazan mindenkinek juthatna.

Engem mint gepkeszitot egyaltalan nem zavarna, sot. Csak hagyjanak bekeben programozni, en azt elvezem, foleg ha nem kell kozben paraznom hogy meglegyen nekem is a tomeggyartott kajam, hazam satobbim :-)

2012.05.17. 14:39:18

@agyameldobom42: "amit szamolatlanul csinal a gep, abbol igazan mindenkinek juthatna."

Akkor én mindjárt igényelnék is egy mercit Kecskemétről.

Szakadár Szmöre 2012.05.17. 14:39:51

Kacatka: Én a felismerésik már eljutottam, hogy ezt teszem, teszek is ellene. Ehhez persze Neked nem sok közöd van. Egyébként ha okosítani óhajtasz, indokolt a többes szám: Te is felzabálod a gyermekeid jövőjét az érvelésed szerint. Élj együtt vele, vagy tégy ellene.
Zulu: hogy én mit hol, hogyan teszek, az egyrészt az én ügyem- még hogyha azért a közösségért is teszek, aminek Te is tagja vagy- , nem célom meggyőzni, de nekem tiszta a lelkiismeretem, másrészt mielőtt kérdezel, hajrá, számolj be a Te társadalmi változásokat előmozdító tevékenységedről, ne csak a "komnetelésbe " akadjál bele.

inebhedj - szerintem 2012.05.17. 14:41:47

@_zulu_:

Ez igaz, viszont a digitális aláírás használata már egy következő lépcsőfok, azaz már nem egyszerűen egy e-mailről van szó a "jelszóval védett polgármesteri postafiókból", másfelől ez már feltételez némi gyakorlati tudást és persze állami protokollt is erre.

És akkor ez még csak az elküldőt azonosítja (azaz ez a levél végén lévő aláírás / bélyegző). Az elküldést (ajánlott), illetve a fogadást (tértivevény) nem.

Nem a technológiát hiányoltam, éppen ellenkezőleg.

dr. Bubó 2012.05.17. 14:42:36

hagy legyenek függetlenek...

a magyar kurucok is...

mezítláb putriban fognak megdögleni...

mint a donkanyarban...

Szakadár Szmöre 2012.05.17. 14:42:43

@Kacatka: még annyit fűznék hozzá, hogy helyesen látod, a korról, amelybe beleszületett, senki sem tehet, arról viszont igen, hogy milyenné prübálja azt alakítani. Az éhező afrikai kisgyerekeket egészen konkrétan leszarom, nem az én ügyem, oldják meg maguk a problémáikat.

protézisesh 2012.05.17. 14:54:30

@inebhedj - szerintem:
Két példa az életből:
1.) ha az én céges emailemről kimegy egy email a te cégedhez, hogy ma megrendelek tőled egy xy konfigurált személyautót júniusi szállítással, 7,2millió Ft áron, akkor az a polgári jog szerint hivatalos megrendelés, melyet te leszállítasz, én meg kifizetem. Ha nem ismerjük egymást, előre fizetek részt vagy egészet, ha régebbi a kapcsolat, akkor akár utólag (3-30-60-90 napra) is fizethetek.

Ha nagyon biztos akarok lenni a dolgomban, akkor kérek egy olvasás visszaigazolást, ha még biztosabb, akkor digitálisan aláírt emailt küldök.

2.) ha a hátsó-oldalsó kertszomszéd telekre építési engedélyt adnak ki, akkor az összes szomszéd (esetünkben jobb-bal, hátsó jobb-közép-bal, meg talán a 3 szembeszomszéd is) tértivevényes ajánlott levélben kap értesítést a polgármesteri hivatal építési osztályától, hogy a szomszéd építeni is fog. Ez 5-8db ajánlott levél egy ép. engedélyről, ugyanennyi a jogerőre emelkedésnél. + mindegyiket iktatni a postakönyvbe, satöbbi.

Gondolom érzed a különbséget a két eljárás között. A magyar bürokrata azt mondja: de a jog szerint az aláírással-pöcséttel kell igazolni, hogy minden érintett ki lett értesítve, ez megkerülhetetlen. A problémát megoldani akaró ember azt kérdezi: hogyan tudnánk megoldani, hogy ne kelljen sokszáz papírt nyomtatni-másolni-pecsételni-iktatni-levelezni? Első lépésben a piszlicsáré ügyekben, később fejlesztve a komolyabbakban is.

@excopp: nyugdíj. Én 96ban álltam munkába főállású munkaviszonyban. 98ban ugye bevezették a manyupokat, értettem, örültem neki. Az első Orbán-kormány már ott beleszart a levesembe, hogy az elődje által törvénybe foglalt módosításokat (8-7-6 megy az államiba, egyre több pedig a névre szóló manyupba).
Igyekeztem néha figyelni a gyarapodó összegre, pozitív hozamú pénztárat választani, nem túl rizikós portfólióval.

Tőlem meg az asszonytól össz. több, mint 7millió forintot vitt el az unortodox szabadságharc. 12-13 évig gyűjtögettem magamnak, hogy öreg koromra ne a gyerekeim nyakán éljek és ne függjek az állami alamizsnától. Erre benyalták egy ködös ígéret fejében.

Egy év telt el azóta, hogy elvették. Azóta sincs az állami rendszerben az én nevemre szóló alszámla. Ha ma meghalnék, a gyerekeim semmit nem örökölnének ebből. Amíg a manyupban volt az a pénz, a gyerekeim örökölték volna. Így havonta elég komoly összeget dobok a sárba, engedve a hatályos nyugdíjtörvénynek.

Anyám első nyugdíja magasabb volt, mint az utolsó nettó fizetése. Igen, lehúzott 40 évet a gyárban. Igen, jól esik, amikor meghív vasárnap ebédre.

De egyrészt bő duplája a nyugdíja, mint a melósok fizetése a munkahelyemen. És azok a melósok abból a pénzből egzisztenciát teremtenek, hitelt törlesztenek, gyereket nevelnek.

Másrészt igen drága ebéd lesz az nekem, ha 20 (?) év múlva majd alamizsnát kapok, mert amit én magamnak raktam volna félre, abból a mai nyugdíjasokat tömik ki. Aki nyugdíjas koráig nem jutott sehova, az már ne akarjon önmegvalósítani.

Annak is megvan az oka mellesleg: 3millió szavazat (tisztelet a kivételnek) szenilis vén hülyék kezében. Igen, egyetértek: sunyi módon elkaristoltak a Kádár-rendszerben, loptak-csaltak-hazudtak ("ügyeskedtek", "fusiztak", gmk-ztak, dolgozgattak a fizetgetésért cserébe), utána meg várták a sült galambot.

És most tönkreteszik nem csak az én, de a gyerekeim jövőjét is. Az öregség egy ÁLLAPOT, NEM ÉRDEM. A maiak már nem láttak világháborút, fizikailag békében élték le az életüket. Miért kellene az én rovásomra túlpörgetni őket?

@Yakk: a II. vh előtt ez így működött, még csak az állam sem volt belekeverve. Azért volt az embernek 6-8-10 gyereke, hogy ha azoknak csak a fele éri meg a felnőttkort, akkor is legyen, aki összeadja az öregek eltartására való pénzt. Sajnos tudomásul kell venni, hogy az öregek állami nyugdíjból való nemzetközi üdültetése NEM alkotmányos alapjog.

excopp 2012.05.17. 14:54:58

@Yakk:
- én a rádióban hallottam erről, abban nem vagyok biztos, hogy Mészáros József javaslata-e (aki egyébként elsőosztályú nyugdíjszakértő), vagy másé
- jó hosszú beszélgetés volt, ott és akkor számomra nagyon okosan levezettnek tűnt

Hertelendi 2012.05.17. 14:55:48

A nyugdíjakról. Valóban mindenki, aki aktív korában tehetett volna bármit is az adott kormány kiszolgálása ellen, vagy elmulasztotta, vagy nem merte, vagy nem tehette. Most ne is a Kádár-rendszerből induljunk ki, bár akár abból is. Ha egy férfi megnősült és született két gyereke, a múlt rendszerben is és most is egy munkahelyről nem nagyon tudott annyi pénzt keresni, hogy gond nélkül legalább a legfontosabbakat megadhassa a gyerekeinek és a feleségének, aki otthon volt a kicsikkel. Ha bármibe is belefogott volna (tiltakozás, szervezkedés) hamar elvesztette volna az állását. Mivel ő egyedül volt és rajta kívül sok százezren ugyanúgy egyedül voltak, semmi esélyük nem volt, hogy összefoghassanak.
Remélhetőleg ez most másképp lesz.

2012.05.17. 14:56:38

@Szakadár Szmöre: Némelyik afrikai gyerek akit te leszarsz, lehet pont azért éhezik, mert felperzselték a szülőföldjét, elvesztette a szüleit azokban a harcokban, amit a különféle fegyveres csoportok vívnak egymással annak érdekében, hogy ellenőrzésük alá vonjanak mondjuk egy-egy ritkaföldfémben gazdag bányaterületet.
Próbálj rájönni, hogy jössz te ehhez. Egy kis fejlesztő gytorna.

Szakadár Szmöre 2012.05.17. 15:07:45

@_zulu_: Amint mondottam volt, pont leszarom Afrikát az éhező kisgyermekekkel, meg az állatként egymásnak eső Hutukkal, és Tuszikkal, vagy mi a f.szomokkal egyetemben.
Az afrikai természeti kincsekkel a következő a helyzet: nekik van valamilyük, amire fizetőképes kereslet mutatkozik. Ha ők nem tudják megoldani, hogy kulturált körülmények között, a nemzetközi kereskedés írott, és íratlan szabályait betartva ellenőrzést gyakoroljanak felette, és értékesítsék, az ne az én bajom legyen.
Ellenben Te bizonyára a ritkaföldfémbányák területén, éhező afrikai kisgyerekekkel próbálod meg a saját hazád körülményeit élhetőbbé tenni, azért kapaszkodsz a témába. Jelezném, hogy a poszt témája nem a Te hozzászólásod környékén keresendő, közel sem.

protézisesh 2012.05.17. 15:08:23

@_zulu_: Vannak országok, mint Kongó, Szomália, és társaik. Erkölcsi színvonaluk megrekedt a 8000 évvel ezelőtti színvonalon, csak most már kalasnyikovval nyomják, nem bunkósbottal. Miért rekedtek meg? Mert minél délebbre megyünk, annál inkább "élj a mának" Mész a bozótban, minden bogarat, gyümölcsöt meg lehet enni, nem fagysz meg éjjel, nem kell a hideg télre készülnöd.

Nem véletlen, hogy az öngondoskodás és az előre tervezés képessége annál fejlettebb, minél északabbra (vagy minél kietlenebb vidékre) megyünk. Sziciliában megteheted, hogy a mának élj, mert a tenger mindig ad halat, a narancs mindig megterem. Az Alpokban viszont jön a tél, és ha nyáron nem gyűjtöttél/vágtál elég tűzifát, akkor januárban nincs kegyelem. Skandinávia még szigorúbb.

Megvolt ez az előre gondolkodás a magyarban is, de mióta olcsóbb a tescoban a paradicsom, mint megtermelni a konyhakertben (ráadásul azt nem lopják le a tugggyukkik, hála az utóbbi 20 év liberalizmusának, ami engedte őket a fejünkre nőni), azóta ez elmúlt.

A jelen rablógazdálkodása és társadalmi szétcsúszása a római jogtól az orosz viszonyokon (ököljog, farkastörvények) keresztül kongói felé vezet: nincs erkölcs, erősebb kutya b@szik.

Azt egyébként sose értettem, hogy nem tudott a "népi ellenállás" (a szó eredeti értelmében) elsöpörni egy Sztálint, Rákosit, Pol-Potot, Kimirszent, meg a hasonló, nyilvánvalóan elmebeteg állatokat. Mi az a tömegpszichózis, ami rettegésben tart egy országnyi embert? A zebracsorda is maga alá gyűri az oroszlánt, hiába tud egy oroszlán egy zebrát elkapni. Az embernél ez miért nem működik?

Izo 2012.05.17. 15:21:38

@Đđ: "a hülyék meg (Fidesz+Jobbik) összesen 2 millióan, ha vannak"
Sajnos - és ha jól vettem ki erről szól a poszt - a hülyékhez nyugodtan hozzá lehet csapni az MSZP és az LMP-t. Nézzétek csak meg az MSZP tegnap kiadott "vitaanyagát".

Szakadár Szmöre 2012.05.17. 15:21:48

@Hertelendi: Van igazság abban, amit írsz, de a probléma pont ott kezdődik, hogy mindig mindenki a másikra vár. Hát egy l.faszt! Neked kell elkezdeni, Neked kimenni, elmondani, megmutatni, támogatókat gyűjteni magad mellé, verni a tamtamot, családban, barátok között, helyi szinten, keresni az azonos gondolkodásúakat. Ha nem sikerül, Te legalább elmondhatod, hogy megpróbáltad. Ha sikerül, tettél valamit, amitől a gyermekeidnek jobb lesz.
protézisesh: a véleményünk gyakorlatilag megegyezik nyugdíj- ügyben. Magam életkoromból kifolyólag a rendszert működés közben már csak nagyon a végén láttam, de dolgoztam- fizikai munkások között- hajdani állami cégeknél, és pontosan tudom, mert láttam, milyen munkamorál ment ott még a kilencvenes évek közepe/ vége felé is. Ezek a cégek már magántulajdonba kerültek akkoriban, mi lehetett ott a Kádár- rendszerben? Ezért legyünk mi hálásak? Ezt dotáljuk mi előjogként szerzett nyugdíjakkal? Tolvaj, ügyeskedő, fusizó, lapáttámasztó,munkásőr, majálison fetrengő, céges kultúrházban az életét áttekéző, vállalati üdülőben nyaraló alkoholistákért ( tisztelet a kivételnek)? Ezek az emberek ráadásul megkaptak mindent a seggük alá, a tanács kiutalta a lakást, volt munkahely, az ott keresett béred ugyan nem volt elég, de a rendszer félrenézett, ha meresztetted a segged munkaidőben, hogy a fusiműszakra el ne fáradj, ahol pénzt kerestél. A Kádár rendszer mostani nyugdíjasainak jó volt, ahogy volt, most meg rajtunk kérik mindennek az árát számon. Én nem szeretnék fizetni nekik, ennyit nem.

2012.05.17. 15:24:13

@Szakadár Szmöre: Alapszintű empátiával ellátott ember nem ír így éhező gyerekekről, és nem kér számon ilyesmit az anyjától. Elment a hidraulika a fejedben szerintem.

Hertelendi 2012.05.17. 15:25:27

@protézisesh: "Mi az a tömegpszichózis, ami rettegésben tart egy országnyi embert? A zebracsorda is maga alá gyűri az oroszlánt, hiába tud egy oroszlán egy zebrát elkapni. Az embernél ez miért nem működik?"

Az országnyi ember mindig egyedül van és nem tudja, hogy kire, kikre számíthat.

2012.05.17. 15:27:06

@protézisesh: A tömeg viselkedése nem kiszámítható az őt alkotó egyedek viselkedésének összegzéséből. Önálló törvényei vannak, de persze én sem tudom, mi a megoldás. Sokadszor ütközöm abba, hogy egyenként az átlagember alapvetően nem hibbant, egész normális, de a közös dolgaink valahogy nagyon szarul mennek.

Szakadár Szmöre 2012.05.17. 15:31:25

@_zulu_: Az alapszintű- és nem csak alapszintű- empátiát megbocsáss, a gyermekeimnek, és a gyermekeim nemzedékének tartogatom, akiknek joguk van hozzá, hogy a szüleik, és az ő generációjuk minden tőlük telhetőt megtegyenek az ő sorsuk biztosítása érdekében.

excopp 2012.05.17. 15:34:02

@Hertelendi:
- tudjátok, valahol olvastam (nem jut eszembe hol), hogy egy történész több tucat társadalmi változást, forradalmat elemzett,

- és a legmeglepőbb megállapítása az volt, hogy - szemben a lenini definícióval, mely szerint akkor van forradalom, ha az uralkodó osztályok nem KÉPESEK, az alávetett osztályok pedig nem AKARNAK a régi módon élni - a forradalmak nem a legrosszabb időkben robbantak ki, hanem éppenséggel akkor, amikor az életfeltételekben némi JAVULÁS állott be

- ha ez a tétel igaz (és Magyarországra nézve is törvényszerű, amely a mi nyugathoz mért állandó fáziskésésünk miatt csoda lenne), akkor még nincs itt az alagút vé... illetve közepe sem

Izo 2012.05.17. 15:35:12

@inebhedj - szerintem:
A probléma meg van oldva. Az mo.hu-ról jön értesítés sima e-mailben, hogy jött valamid. Belépsz, letöltöd, így biztos lehetsz benne, hogy nem egy csaló küldött neked hivatalos iratot.
Azt kéne elérni, hogy ha kéred, akkor minden hivatalos szerv köteles legyen a hivatalos leveleit ily módon eljuttatni hozzád.
Egyébként röhej, hogy az állami, állami céges pályázatok anyagát is jellemzően papíron küldik ki. Aztán az ajánlattevőknél általában beszkennelik és szétküldik az illetékes munkatársaknak. Amellett, hogy plusz munka, még sz@r is, mert nem lehet keresni az anyagban. No comment.

Hertelendi 2012.05.17. 15:46:33

@Izo: Elfogadod, hogy most semmilyen hivatalos iratban nem bízom? Orbán Viktor a miniszterelnök és a Fidesz van uralmon.
Feltűnt, hogy most egyik Fidesz droid se mutatja magát, nem szerepelnek...legalábbis itt.

Izo 2012.05.17. 15:53:06

@Hertelendi: Már ne haragudj, de ez egy marhaság. Attól, hogy a Fidesz van kormányon, még ugyanúgy működik az államapparátus, mint eddig. Félreértés ne essék, én is rühellem őket, de nem vagyok hajlandó ilyen fokon rettegni.

Darvon 2012.05.17. 15:53:35

Először azt hittem, hogy ez egy 18. vagy 19. századi szöveg, de amikor a Fideszről van szó, akkor rájöttem, hogy ennek aktuálisnak kell lennie. Igazából két bajom van az írással: Az önmaga logikáját nem gondolja végig, és nem vesz figyelembe néhány tényt.
1) A teljesítményverseny működésén belül teljesen igaz amit a szerző ír, a probléma a teljesítményversennyel van. Képzeljük el, most Görögország ott áll, hogy lement a szezon első futama, és a görög versenyző utolsó lett. Kiszáll a kocsiból, és sírva fakad, hogy most mi lesz, nincs pénz, nincs kaja, éhen kell halnia (az hogy nincs okostelefon, már rég nem téma). Odamegy hozzá a többi versenyző, dob neki pár cent aprót zsömlére, és mondja neki, hogy kelj fel, a következő futamon lesz esélyed előrébb kerülni. A görög versenyző viszont visszaszól:
- Nem lehetne valamit csinálni, hogy ne legyen ekkora szívás, hogy ha valaki utolsó lesz?
- Nem.
- És ha kiszállok? Nem versenyzek, nem is veszíthetek!
- Akkor aprót sem kapsz tőlünk, és ha éhen halsz, akkor az belátást és beletörődést igényel a szűkölködésbe.

Szóval gyakorlatilag a szerző elvárja az emberektől, hogy törődjenek bele a megváltoztathatatlan valóságba. És ebből jön a szöveg "19. századi fílingje": Francia parasztok lázadnak az istenadta uralkodócsalád ellen? Inkább dolgozzanak, és törődjenek bele a létükbe! Magyar parasztok lázadnak az istenadta habsburgok ellen? Inkább dolgozzanak, és törődjenek bele a létükbe! És még sorolhatnám. Természetesen az összes lázadás meghazudtolta a valóságot, és törvényellenes volt. Az angolok is jobban örülnének ha Amerika még hozzájuk tartozna, és törvénysértés volt az amcsiktól, hogy függetlenek. Amit akarok mondani: A népakarat igenis meghazudtolhatja a valóságot és a törvényeket.
2) Igen, jöhetne most a felvetés, dehát most nincs monarchia ami elnyomja a népet, teljesen valós teljesítmény van, és az azon alapuló tőke, ami ugyanúgy a nép akaratát fejezi ki. Na és ez a felvetés hibás: A tőke nem a teljes nép akaratát képviseli, hanem a nép csak egy kis részének az akaratát: méghozzá a leggazdagabb részének az akaratát, akik, nagyrészt valós teljesítmény alapján, adómentesítve a többieknél több pénzhez jutottak. Nem hinduk, keresztények vagy zsidók, szimplán emberek, akik mázlisták, jól lobbiztak vagy jó helyre születtek, lényegtelen. És itt már látható a konfliktus: azok között akiknek van elég pénzük az akaratuk megvalósítására, és azok között, akiknek nincs. A népakarat ebből a szempontból teljesen jogos és reális: Jólétet akarnak, attól függetlenül, hogy a Wall streeten és Brüsszelben mit gondolnak a munkájukról, szimplán jólétet akarnak munkából. És ebből a szempontból az ún. "populisták" az igazi demokraták. Hiszen tény hogy bonyolult a mai gazdasági valóság, de az nem megoldás, ha valaki azt írja, hogy csak az szavazzon, akinek van közgáz diplomája. Az embereknek van joguk jólétük alapján szavazni, és teljesen érthető, ha valaki csak az alapján voksol. A probléma ott kezdődik, hogy olyan folyamatok vannak a gazdaságban, amit a legtöbb ember nem ért meg, mégis érintik őt. Ha ő erre nemet mond, az szerintem érthető.
A demokráciába sajnos az is beletartozik, hogy olyanok jutnak szóhoz, akiknek nem szívesen halljuk a hangját. És a poszt szerzője ráadásul a biztos oldalt választotta: A kiépített rendszerét, ami ellen lázadni leginkább éhenhalással jár.
A népakarat kinyilvánulására vagy nem történik semmi, vagy kiegyezés jön, vagy egy új rendszer.
Amúgy az egész poszt, rövidebb formában, a wikipédián is szerepel: en.wikipedia.org/wiki/There_Is_No_Alternative

Kacatka 2012.05.17. 15:57:32

@Szakadár Szmöre: Az éhező afrikai kisgyerekeket leszarhatod, a Te dolgod, de Magyarországon is élnek hasonló helyzetben - és nem is biztos hogy csak a cigány gyerekek - amivel viszont a nemzeti szolidaritás jegyében illene foglalkozni. Egyébként Te önmagadban a világgal szemben ugyan mit tudsz csinálni? Semmi ráhatása nincs az egyes embereknek (így Édesanyádnak se lehetett) arra, hogy hogyan menjenek a dolgok. Amikor ők dolgoztak, akkor is voltak nyugdíjasok, akiket meg ők tartottak el. Most Te jössz! Neked kell a mostani nyugdíjasokat eltartani. Itt a probléma nem ezzel van, hanem az öregedő társadalmakkal kellene valamit kezdeni, de itt meg előjön a magyarok idegen-ellenessége, ami megakadályozza, hogy a bevándorlók vegyék át az eltartó szerepét.

Kono 2012.05.17. 16:01:54

Csak egyetlen ÓRIÁSI PROBLÉMA van az írással.
Feltételezi, hogy a választók racionális lények.

Én szeretem az embereket, de ha reálisan vizsgáljuk a helyzetet, akkor félre kell tennünk azt az előfeltételezést, hogy az embereket meg lehet győzni észérvekkel. Nem lehet.
Az emberek 99%-a biztosan nem tudná elmondani annak a pártnak a programját, akire éppen szavaz(ott). Mégis rájuk szavaz. MIÉRT?
A kampányok legnagyobb részében látunk számokat? Érveket? Konkrét intézkedéseket? Nem. Ezzel szemben látunk hangulatkeltő reklámokat, szlogeneket, tudatfaragó képeket és írásokat. Mióta feltalálták a PR-t, az egyik legnagyobb átokká vált. Azok számára legalábbis, akik:
- nem is tudnak erről
- azt hiszik, hogy ők a kivételek, rájuk ez nem hat.

A választási kampány, a politika egy tudatos manipuláció. Ha ebben jó vagy, lesznek szavazóid milliószámra. Ha a manipuláció helyett észérvekre váltasz, kutya sem szavaz majd rád. Ez az oka annak, hogy normális ember nem megy a politika közelébe. Bár egyre inkább úgy látom, hogy ez helytelen.

Talán éppen az én helyemen ül a sok idióta a parlamentben?

Úttalan utakon 2012.05.17. 16:02:33

Reggel olvastam a posztot, azóta a nap folyamán többször eszembe jutott. Nem reagálok most kommentekre, lehet, ezt már más is leírta, arra sajna nincs időm, hogy a kommenteket is olvassam, akkor tuti kirúgnának, és sirathatnám a "jólétemet".
Arra jutottam, hogy nem úgy tűnik, hogy lennének bölcs nemzetek és kevésbé bölcsek. Egyáltalán nem látok előrelátó nemzeteket, ha megnézem, mekkora egy-egy európai ökológiai lábnyoma. És ahol kisebb ez a fogyasztásszint, ott sem azért, mert nem szeretnék habzsolni a luxust az emberek, csak egyszerűen nem elérhető. Nyilvánvaló már rég óta, hogy ez a fogyasztásszint nem fenntartható, mert az erőforrások végesek, ráadásul a klíma is változik (nem egészen függetlenül ettől...) Mégsem tesz senki semmit. Hát ez nem valami bölcs előrelátás, inkább ugyanolyan vak hedonizmus, mint ami miatt a görögök ragaszkodnak a korábbi életszínvonalukhoz. És ez alól se mi nem vagyunk kivételek, se a németek, se más európai. Az afrikaiak is csak azért, mert annyira csórók.
És szerintem közelebb van, mint gondolnánk az a gazdasági és társadalmi összeomlás, amit ez az ökológiai lábnyom okoz. Most harminc kevés vagyok. Lehet, hogy még megélem. A gyerekeim szinte biztos. :(

Hertelendi 2012.05.17. 16:04:02

@Izo: Lehet, hogy marhaság, de ha figyelmesen olvasod a híreket, és ha nyitott szemmel jársz ne legyél meglepve, ha minden lépésedről tudnak. Ez nem új dolog, gondolom Gyurcsány idejében is így volt, de kérdés, hogy akart-e élni vele, vagy nem.
Nem haragszol meg, ha ismerve Orbán mentalitását, ő kíváncsi minden lépésünkre?

protézisesh 2012.05.17. 16:08:06

Bajnairól mit gondoltok?

Hertelendi 2012.05.17. 16:12:12

@protézisesh: Én sokakkal ellentétben korrekt, nyugodt vezetésre alkalmas embernek tartom.

Kacatka 2012.05.17. 16:15:08

@protézisesh: Racionális, minden politikai céltól mentes elme. Talán rá lehet azt mondani, hogy csak azért csinálja mert valóban jó megoldásokra törekszik.

Kono 2012.05.17. 16:16:06

@protézisesh: Hát, amíg a kormányban volt, nem erőltette azt a politikát, amit a miniszterelnöksége közben. Minek köszönhető a váltás?
Én nem tudtam volna vállalni egy olyan pozíciót, ami kutyának sem kell már, főleg, hogy Gyurcsány mögül addigra már kiállt az ország nagy többsége.
Milyen felhatalmazása volt, amikor az ország élére állt? Ehhez gerinc kell. Vagy a hiánya.

Đđ 2012.05.17. 16:16:46

@protézisesh:

Bajnairól már több posztunkban írtunk. Javaslom, olvasd el az alábbit - és a benne hivatkozott további, szintén vele foglalkozó posztunkat is!

progressziv.blog.hu/2012/01/30/ellenzeki_cerberus

protézisesh 2012.05.17. 16:24:35

@Kono: nagyjából egyet értek veled, a PR manipuláció rossz. De itt, Európa közepén is a felnőttlakosság 25%a funkcionális analfabéta, akkor mit vársz? 8 év ellenzékiség után a szent 2/3 kormányra került és ÖTLETEL. Mert nincs programja, nincsenek gondolatai a habzsoláson és önmaga bebetonozásán túl.

@Úttalan utakon: Már bocs, de ezt az ökolábnyomozást kurvára felesleges belekeverni. Miért? Mert tetszőleges európai ország átlagos állampolgárának ökolábnyoma a nyomába sem ér az átlagamerikaiénak. Mert a világon üzemelő szerverparkok energiaigénye pl. ugyanannyi CO2-t termel, mint a polgári légiközlekedés. Folytassam?
Mert a többség elveti az atomenergiát, pedig az az egyetlen tiszta energiaforrás, ami a pillanatnyi időjárástól függően működik és olcsó.

De atomerőművet építeni kellene egy valamennyire szervezett társadalom, aminek hiányáról itt tépjük a szánkat.

Mert a lábnyomunkat lehetne csökkenteni, ha a mezőgazdaságból kivonnák a szubvenciókat. Ha a magyar tej a magyar boltban olcsóbb lenne, mint a dán, ezer kilométerről idehozva. Ha feladnánk a répacukrot, mert minden védővám és répatámogatás ellenére a braziliából idehajózott nádcukor (ami ugyanaz a vegyület, mint a répacukor) OLCSÓBB, mint az itt összeszenvedett répacuki, ami a fogyasztás 1/4-e (3/4 német/osztrák import, mert az Agrana/Südzucker kinyírta a magyar cukortermelést.)

Mert a lábnyomunkat lehetne csökkenteni, ha lenne tisztességes közösségi közlekedés városon belül is, és települések között is. Amíg viszont kocsival 2 személy harmadannyi idő alatt és fele költséggel fordul meg egy megyeszékhely és a főváros között, mint busszal-vonattal, addig az autót választja mindenki.

És ez mind akkor működhetne, ha a társadalom működését irányítók (kormány, államigazgatás) nem azon agyalna, hogyan tömje ki oligarchái zsebét, hanem azon, hogy tehetné jobbá a rá bízott rendszert.

Egy Széchenyi a saját jövedelmét adta egy nemzeti cél érdekében. Egy Medici mecénáskodott, a magánvagyonából emelte Firenzét. Egy Orbán, Csányi, Simicska, Nyerges ennek pont az ellenkezőjét teszi: vagy csak nettó LOP, vagy a privát álmait valósítja meg közpénzekből.

Széchenyi birtokainak egy éves jövedelmét ajánlotta fel a magyar lótenyésztés felfuttatására. Érted: magánpénzt az ország emelésére.
Orbán a MI egyéves jövedelmeinket vonja el stadionépítésre. Érted: a más pénzét (közpénzt) a saját céljaira.

Melyikük az ÁLLAMFÉRFI?!

pianolight 2012.05.17. 16:31:48

@protézisesh: Sok indenben egyetértek veled. A szolidarításod hiánya viszont fájó, érzelmi és részben értelmi sivárság. Miért is szidjuk a nyugdíjasokat? Mert korábban születtek?Én még dolgozom, akkor szidjam a nyugdíjasokat, aztán 3 év múlva meg nyugdíjasként szidjam a "fiatalokat".
A legundorítóbb amit itt a végén írsz, hogy nem érted, miért nem döntötték meg a népek a diktátorokat. Látszik, hogy keveset éltél a Kádár rezsimben.
Na , elmagyarázom. Nemcsak arról van szó, amit itt már valaki leírt, az állásvesztés, egzisztenciális lenullázódás volt a "rendszerellenes" gondolatok eredménye. Ha három ember megállt beszélgetni az utca sarkán, a rendőr már odament igazoltatni, "gyülekezési tilalom volt".
Persze te akkor még nem is éltél. Nemcsak a rendőr, hanem a munkásőr is megverhetett, ha hosszú volt a hajad ((velem Balatonon előfordult). Mindenkiről, aki bármi ilyesmit tett nyilvántartás volt, ne tanulhatott tovább (KISZ ajánlás hiányában), vagy kirúgták az egyetemről. 1972. március 15-én békés felvonuláson vettem részt, bevittek megvertek és utána leültettek 30 napra. Ennyit arról a tudatlan kérdésről, hogy miért nem döntöttük meg a rendszert. Édesanyádtól kérj bocsánatot, ne hülyeségeket kérdezz!
Különben meg 1956. talán választ ad neked arra,a lengyel szolidarítás történettel együtt, hogy még fegyverrel sem lehetett azt a rendszert megdönteni, amelyet szovjet tankok védtek.
Hátrább az agarakkal tudatlan fotelforradalmár!

Kacatka 2012.05.17. 16:34:10

@andrásapu: Szerintem rossz címre írtál!!!

Mc Master 2012.05.17. 16:57:49

Nem olvastam el mind hsz-t, de páran nem értik ezek szerint a görögök viselkedését: a görög emberek szeretnének a leginkább kilépni az unióból és visszakapni a drachmájukat.
A görög nagyon jól meg fog élni az Unió nélkül, boldogok lesznek és szabadok.
Ők nem veszítenek semmit, sokkal inkább a külföldi bankok. Amikor a görögök megmentéséről írnak, akkor sokkal inkább azt kellene írni, hogy xy francia vagy zy német bankot mentik meg.

Éppen emiatt van a pánik, hogy ha ők kilépnek és pár év múlva röhögnek majd a maradókon, akkor az egész mediterrán rész kiszállhat, aztán a többiek, elsősorban a csalódott keletiek is és a végén marad az a pár alapító tagállam, mint mementó.

Nincs ebben semmi ördögtől való, nem kell úgy ezt az uniót futtatni.

Hogy a kommunistáknak milyen igazuk volt: döglődik a kapitalizmus :D.
Hofi megmondta, milyen ügyesek is vagyunk: halottól kérünk kölcsön pénzt. :D

Mc Master 2012.05.17. 17:01:39

@andrásapu: Sajnos, ez ma sincs másképp, a munkahelyedet ugyanúgy elveszítheted, és a rendőr is elverhet.
* a "ma sincs másképp" = a rendszerváltás óta, tehát nem feltétlenül "elmúlt két év", "elmúlt nyolc év"-re gondoltam.

Mariann19 2012.05.17. 17:14:18

@excopp: Gazdasági szakemberként szeretem a számok tükrében látni a valóságot, ezért az általad vázolt nyugdíj kérdéshez a nyugdíjkassza 2010.évi költségvetés számait a lényegi kiemelés figyelembe vételével leírnám, millió Ft-ban kifejezve. A bevételek és kiadások főösszege 2.935 ft, melyből a költségvetési kiegészítés 595 millió Ft a bevételeknél, a rokkantsági nyugdíjak összege a kiadásoknál 656 millió Ft.Ebben az összefüggében világosan látszik, hogy a költségvetés a rokkantsági nyugdíjakra egészít ki, egyébként a kassza szinte pariban van a bevételeket és kiadásokat illetően, a Tb befizetések egyelőre fedezik a kiadásokat.Örültem, amikor a jelenlegi kormány letisztította a nyugdíjkasszát a -szerintem sem odavaló - rokkantsági nyugdíjak összegével, mert szerintem az ebbe körbe tartozó kifizetéseket és nem nyugdíjszerű ellátásnak itélem meg, hanem inkább pl: a tartós táppénz folyósításaként itélem meg.Nem vagyok érintett, ezért remélhetően tárgyilagosan vagyok képes ezt a témát kezelni, hibásnak tartom azt a gyakorlatot, hogy a gazdaság állapotának alakulásánál vétkeseket, eltartottakat stigmatizáljunk. Célszerű a gazdaság területeit számba venni és analizálni annak érdekében, hogy holvannak azok a gazdaságpolitikai hibák és tévedések, melyek okozói a jelenlegi gazdasági hanyatlásnak.

Balance Of Power 2012.05.17. 17:14:29

Kurva jó poszt, nagyrészt értelmes kommentek - és még címlapon is volt. Jó nap van ma :D

Az emberek ostobák, mindenki a saját érdekét nézi, a PR uralkodik - ezek közhelyszintű tények, mégse láttam még eddig ilyen jól összefoglalva.

Ami a tömegpszichózist illeti: sokszor felmerül a kérdés, asszem pszichológusok is vizsgálták, hogy a haláltáborokban miért nem indult meg sose a többezres tömeg a kb. 50 őrrel szemben. Hát kb. ezért nem indultak meg sose a diktátorok ellen. Én még azt is kétlem, hogy létezik igazi "népakarat" - valaki mindig felheccelte a plebst, mert neki úgy volt jó. Gondolom, 1798-re és 1514-re is vannak jó kis konteók...

Mc Master 2012.05.17. 17:15:20

@Úttalan utakon: Valami ilyesmit érzek én is, amit Te írsz: az emberek rájönnek, hogy nem kell nekik túlfeszíteni magukat, inkább vágynak egy szegényebb de kiszámítható életre. Lemondanak majd olyan butaságokról, mint a telefonon való csacsogás, nem akarnak többé új kocsit venni, stb. Persze ez mind a gazdaság lassulásához és leépítésekhez vezet, több munkanélküli, stb. Nőnek majd a feszültségek. Pár ország kilép az Unióból, főleg délen nem gond ez, jobb az időjárás, van halászat, tengeri kereskedelem, idegenforgalom, sziesztázós élet. A gondok majd nyugaton jelentkeznek. Mert az ottani városi lakosság, felturbózva a bevándorlókkal, nem fog tudni mit kezdeni magával, csak az utcára menni és tüntetni. Minket, akik eddig is csórók voltunk már nem nagyon vág földhöz egy tartós válság. De magasról lehet nagyot esni elvén a nyugatnak még sok baja lesz a jóléti évekből és nehezen fogják viselni a több évtizednyi visszalépést. Akár egy háború sem kizárt. Minden évszázadban szokott lenni, mi a garancia, hogy éppen most ne legyen. A III. VH után, főleg ha visszaáll a népesség rendes egyensúlya (ha jól emlékszem kb. 1950 körül 1 Milliárd ember élt a Földön) akkor majd az új vezetés elgondolkodhat, hogy kell-e még egyszer egy népességnövekedésre épített gazdasági fejlődés.
Amit írtam, az nem a vágyam, csupán feltételezés!

Balance Of Power 2012.05.17. 17:31:58

@excopp: Így van, ha tényszerűen nézzük, elvonatkoztatva a saját dolgainktól kevés elcseszettebb dolog volt a világon, mint a jóléti társadalom és a nyugdíj. Ki is múlik alig 80-100 év után :)))
Viszont mára már megszokta a nép és úgy érzi, "jár" neki.

Irókéz 2012.05.17. 17:43:44

@protézisesh: "Mi az a tömegpszichózis, ami rettegésben tart egy országnyi embert?"

Több oka is van:
1. A nép nincs tisztában a jogaival és a lehetőségével, hogy erősebbet ne mondjak, az erejével. A diktátorok a történelem során mind rettegtek a néptől. Ha ezt tudták volna az emberek...

2. Az elmúlt évek politikai megosztottsága is egy mesterségesen generált állapot. Amíg családok vagy barátságok szét tudnak robbanni azon, hogy maszop vagy ovi, addig ennek a politikai "elitnek" zöld útja van.

3. A 40+ generáció túl sokáig volt idomítva ahhoz, hogy akár el is gondolkodjon azon, hogy az jó-e neki ami jelenleg folyik.

4. A hiteles tájékoztatás teljes hiánya. Hányan tudnak arról,hogy a bedőlt Izlandon a miniszterelnököt bíróság előtt elítélték, mivel bűnösnek találtatott a válság előidézésében? Azzal tisztában van a közvélemény, hogy a csőd előtt az izlandiak népszavazáson dönthettek arról, hogy az országmentő hitelt megkapják-e a bankok, vagy hagyják-e inkább ezeket a bankokat tönkremenni? A nép megszavazta, hogy a bankok mehetnek a levesbe.

protézisesh 2012.05.17. 17:53:29

@andrásapu: megosztó személyiség vagyok, sose tagadtam.

73ban születtem, tán írtam is feljebb, hogy 16-17 voltam a rendszerváltáskor. három embert megverhetett egy rendőr? Egy munkásőr? És nem volt 30-300-3000-30.000 ember, aki meg merte volna verni azt a pár rendőrt? "kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete", nem én mondtam. Amiről te beszélsz, az működik, amíg 1-2-5 ember csinálja a fesztivált. De ha az egész ország beleáll, akkor el lehet söpörni bármilyen hatalmat. Vagy mindig volt annyi gerinctelen görény, aki inkább a saját népébe lövetett orosz parancsra? Akkor menthetetlenek vagyunk, ezt érdemeljük. :(

Személy szerint téged sajnállak, mert azt hitted, ha elindulsz, majd jönnek veled a többiek. De nem jöttek, te beszoptad. De az összes öreg védésével pont azokat véded, akik anno nem álltak melléd, egyedül hagytak a pácban. Sőt, mivel az ügynökkérdés egyedül nálunk maradt homályban, indirekte módon azokat is véded, akik megpofoztak, leültettek. Hm?

Tudod mit? A többség frankón ellébecolta a 8 óráját a gyárban én csak majdnem gyerekként láttam szakmai gyakorlatokon, hogy mi folyik pl. a Rábában, ami 86-87-88ban az ország egyik ipari fellegvára, bezzeg-cége volt! A TMK-sok hegesztőpisztollyal csinálták a lecsót, az irodában rezsón a leves, egész Győrszentiván-kertváros minden hétvégi telkének minden kapuja-kerítése-virágállványa a Rábában készült, fusiban. És ez egy kirakatban lévő mintagyár volt, nem egy falusi téesz-melléküzemág...

Ne mondd te nekem, hogy a mostani öregek többsége mind annyira kurvára megdolgozott azért, hogy az én gyerekeim jövőjét megegyék!

ÉN azért szidom a nyugdíjasokat, mert:
1.) volt 40-50 aktív évük, amikor irányíthatták volna az életet. Nem tették. Sem az átkos utolsó 20 évében, sem demokráciánk első 20 évében. Akkor most fogják be a szájukat.
2.) Sőt, még csak magukról sem gondoskodtak, nem terveztek előre, hogy mi lesz, ha megöregszenek. A nyugdíjat alapjognak vették, ami JÁR. Hát NEM JÁR. Illetve nem annyi, amit ők elképzelnek.
3.) mivel nettó haszonélvezői a rendszernek, nem kellene, hogy ők diktálják a tempót. Ha te vendégségbe mész, te odatelefonálsz, hogy bélszín legyen ám, ne tökfőzelék?! Mert a nyugdíjasok most bélszínt rendelnek.
4.) az öngondoskodó nyugdíjrendszer egy étterem: lehet öregkorodban bélszínt rendelni, de ahhoz egy életen át kell hangyamód takarékoskodni. Ha nem tetted, örülj, hogy kapsz főzeléket.

@Moka_Miki: Az egyszerű görög kimondottan JÓL járna a drachmával. Miért? Csodás helyen él, országa alapvető cikkekből (élelmiszer, ruha) önellátó tud lenni. Tán még energiából is, bár mediterrán ország lévén nem dől össze a világa, ha megdrágul az import gáz.

Az egyetlen kockázata, hogy a bankbetéte elértéktelenedik. Ha tényleg szegény, akkor úgyse volt neki sok, az igazán gazdagok (és itt nem a 300.000Ft/hó fizura gondolok, hanem a görög Csányi-Simicska vonalra) pénze meg úgyis külföldön van.

Viszont egy euró kurvasok drachmát fog érni, vagyis görögország az eurós országok számára eszméletlen olcsó lesz. Mindenki Görögországba fog menni nyaralni, mert negyedébe fog kerülni, mint egy spanyol-olasz nyaralás, ami dönteni fogja a pénzt a LAKOSSÁGHOZ, ami munkát ad az embereknek (vendéglátás, hotel, építőipar, közlekedés...), ami helyre teszi őket.

Magyarországon az a gáz, hogy a teljes ipart kinyírták azok, akik kiárusították az országot. Ha a forintot hirtelen elinflálják, akkor baromi drága lesz minden. Nem csak az import autó, meg lapostévé. Az ÉTEL, a RUHA, az ENERGIA, minden. Mert mi mindent az EU-ból importálunk. Lengyel a Győri Keksz, P&G, Unilever és társai itt minden, az első szalámitól az utolsó tusfürdőig. És nekünk kell az a gáz, mert itt nem görög tél van. Ezért szarabb a mi helyzetünk a görögökénél. :(

A világrend amúgy nem népességnövekedési, hanem gazdasági növekedésre épül. És a jelenleg hozzáférhető, gyakorlatban kipróbált technológiákkal pl. a Szudáni-fennsíkon meg lehetne termelni egész Afrika élelmiszer-szükségletét. Tehát az éhezés is csak a javak elégtelen ELOSZTÁSÁN múlik, nem azon, hogy kevés van.

Az USA 300millió lakosa több üvegházhatású gázt termel, mint a világ többi lakója együtt. (na jó, Kína talán már borítja ezt az egyensúlyt). Az usa lakosainak 1%-a birtokolja az amerikai összvagyon FELÉT. Vagyis hárommillió amerikai állampolgár kezében van a világ sorsa. Ők meg olyan törvényeket hoznak, amilyent akarnak. Nálunk ugyanez megy kicsiben: 20-100 ember kezében összpontosul MINDEN vagyon és MINDEN hatalom. És a lapok leosztásának mindjárt vége.

Vagy szervezünk valamit még 2014 előtt, vagy csak az 56os módszer jöhet. Remélhetőleg most senki nem jön ide tankkal "békét" tenni.

protézisesh 2012.05.17. 17:56:21

@Irókéz: a 2. pontod nagyon fontos a jelen helyzethez vezető úton, az izlandi ügyről én pl. tudtam.

Kedvencem: két éve hallgatjuk, hoyg "elmútnyócév" meg "gyurcsányahibás".

Mondj EGY nevet, akit jogerősen, másodfokon elítéltek az elmúlt nyolc év alatt elkövetett politikai/gazdasági bűneiért! Ugye, hogy nincs? FIDESZ = MSZP

Irókéz 2012.05.17. 18:08:25

@protézisesh: Zuschlag. De ő ezt csak büntiből kapta, mert csúnyát mondott.
Értem, hogy mire gondolsz.

Irókéz 2012.05.17. 18:13:02

Amúgy a görögöknek nagyon jó esélyük van talpra állni. Az egész arab világot elsősorban ők látják el élelmiszerrel, déli gyümölccsel, iszonyú hosszú tagolt tengerpartjuk van, lesz ott turista.

Ez az elhúzódó agónia is arra volt jó, hogy a káoszban még hízzanak azok, akik tehették.

Đđ 2012.05.17. 18:36:08

@Irókéz:

Ad 4.: Az izlandiak nem arról szavaztak, hogy a a bankok mehetnek-e a levesbe, hanem arról, hogy a bankokban tartott betétjeik mehetnek-e, hogy hajlandóak-e megfizetni az ország gazdaságának reorganizálásához ezt az árat? Ez tehát nem egy "rohadtbank-ellenes" népszavazás volt: nem a bankokat "büntették meg", hanem belátták, hogy ők, az izlandi állapolgárok folytattak nem prudens befektetési politikát a csődöt megelőző időszakban. Erről számos nyilatkozat, írás és állásfoglalás is megjelent ott akkoriban, egyszerű állampolgérok részéről...

Ami pedig Geir Haarde volt izlandi miniszterelnök-asszony elítélését illeti: egyetlen dolgogban ítélték bűnösnek, ez nem volt más, mint hogy "hanyagul járt el, amikor nem hívott össze kormányüléseket a válság kitörésének idején" - ez azért nem "halálos bűn", ergo le sem ültették. Ld.: összewww.vg.hu/kozelet/politika/szabad-a-volt-izlandi-kormanyfo-373750

vkaresz6 2012.05.17. 23:27:17

szo sincs arrol hogy orban lenne a felelos a nyakig ero szarert. o a nyakunktol az orrunkig eroert felelos de az is pont eleg.
amugy felelos allampolgarkent adoemelest kovetelek ketkulcsos szja formajaban

protézisesh 2012.05.18. 08:22:12

@vkaresz6: Ha kicsit képben lennél, tudhatnál 3 dolgot:

1.) tudnád, hogy a költségvetés főösszege kb 13151milliárd forint. Az SZJA-bevétel tervezett összege 1359mrd Ft. (forrás: kvint.hu/doc/42.pdf), vagyis az összbevétel kb EGYTIZEDE jön be személyi jövedelemadóból.

2.) tudnád, hogy ma Mo-on kb 4,5 millió ember ad be adóbevallást A 15-64 éves korosztály alig 56%a (!) dolgozik bejelentett munkahelyen. (2009es adat).

3.) Tudnád, hogy a 4,5 millió adóbevalló alsó 30%-a fizette be az összes szja 1,8%-át. Érted: EGYHARMAD létszám EGYHATVANAD hozzájárulás a költségekhez.

4.) Tudnád, hogy az évente 3-6millió között keresők (havi br. 250-500eFt, az összlétszám 10%a)dobták össze az adóbevételek egyharmadát.

5.) Tudnád, hogy a 6m felett keresők (havi br 500 felett), ez az összes adózó 4%a fizette be az összes adó 40%át.

Ha ezt összenézed, akkor látod, hogy a primitívek szemében ún. "jól keresők" meg "gazdagok" (havi br. 250eFt legális jövedelem felett) az adózók alig 12%át (gyk: minden nyolcadik adózó) jelentik, de a beszedett adó hetven százaléka (minden ezresből 700Ft) tőlük származik.

Csak az arányok végett: havi bruttó 250et simán megkeres egy sori melós az Audiban. Akkor ő gazdag, akit szarrá kell adóztatni?

Szóval van tízmillió magyar állampolgár, akik közül alig ÖTSZÁZEZER EMBER adja össze az adó HÁROMNEGYEDÉT. A többi kilencésfélmillió meg a maradék egynegyedet.

Én felelős állampolgárként azt követelem, hogy az adózók számát növeljék, ne azt a 4%nyi adózót (ca százötvenezer embert) fingassák tovább, akik ígyis összedobják az adót!

Ezzel rögtön elérkeztünk a következő gondolathoz is. Ez a százötvenezer ember viszi a vállán az országot. Ők azok, akik különböző (jellemzően multi, kisebbrészt hazai) vállalatoknál felelős vezetői pozíciót töltenek be. Alkalmazottak, és egy multi alkalmazottjaként NEM járnak szlovák rendszámú Porschéval, NEM kapják fizetésük/prémiumuk egy részét zsebbe, NEM vesznek a cég nevére yachtot, nyaralót, nyaralást.

Ami tán ennél is fontosabb: ők hozzákk be, ők terjesztik azt a vállalati kultúrát, munkához való hozzáállást, ami megkülönbözteti a "szocialista nagyvállalatot" az Auditól, a Mercedestől, a Boschtól. Ők tudnák az országot a balkáni tempótól a hőn áhított nyugat felé tolni.

De mivel ők csak 150.000 szavazatot jelentenek szemben a bő hárommillió nyugdíjassal, ráadásul "akadékoskodnak", kérdéseket tesznek fel, gondolkoznak, ezért egyik politikai erőnek sem célcsoportjai a szavazatszerzésben. Túl sok energiába kerülne megnyerni őket és túl kevesen vannak. Egyszerűbb krumplit meg kristálycukrot osztani a választások előtt 2 héttel, aztán máris van 3-4millió szavazat az öregektől, segélyezettektől, gondolkodni képtelen lecsúszottaktól.

Egyet nem szabad elfelejteni: ez a 150.000 ember az, aki korlátozásoktól mentesen külföld-kompatibilis. Leszarja, elmegy. A sok idióta meg itt marad, aztán irány Szomália, Uganda, Moldova szintje.

Még egy: a valóban vagyonokat keresők NEM alkalmazottak, jövedelmük nem munkabérből származik, így nem fizetnek SZJA-t sem. A Simicska család idén felmarkolt a Közgépből 3milliárd forint osztalékot. Készpénzben. A teljes magyar SZJA-bevétel bő dupláját. Szerinted fizet utána 21% szuperbruttósított SZJA-t? A Demján (Trigránit tulaj) Mo egyik leggazdagabb embere. Szerinted fizet SZJA-t, ha egy újabb plázaépítéssel keres egymilliárdot? Folytassam?

A valóban gazdagok (akik Porschét, Ferrarit, Lamborghinit vesznek, ezereurós kurvákat dugnak, milliárdokat érő budai villákban laknak, hogy csak a látható jeleket említsem) SOHA NEM BÉRBŐL ÉLNEK, nem fizetnek SZJA-t. Az SZJA emelése/többkulcsossá tétele őket NEM ÉRI EL, nincs értelme, felesleges, rossz irányba vezet!

Két dolognak van értelme:
1.) szélesíteni az adózók körét, alacsony adókulcsokkal. Az egykulcsos adó jó! Ha 2x annyit keresel, 2x annyi adót fizetsz. Ha 10x annyit, akkor 10x annyit. (én 5x annyit keresek, mint a beosztottaim, de egyedül több szja-t fizettem tavaly, mint az a 70 (!) beosztottam, akinek a cég csinálta az adóbevallását...)

2.) a tőkejövedelmeket (hozam, osztalék, részvényárfolyam-nyereség, nagy bankbetétek kamatai) is adózás alá kell vonni. A valóban gazdagokat egyedül ez érintené (ha nem kerülik meg offshore módon).

protézisesh 2012.05.18. 08:23:53

kimaradt: számok forrása ez: www.adko.hu/01_files/friss_hirek/uj_adohatosagi_anyagok.pdf

NAV sajtótájékoztató háttéranyag. 10 perc guglizással meg lehet találni, ahelyett, hogy demagóg közhelyeket fröcsögnétek.

excopp 2012.05.18. 09:12:29

@Mariann19:
- rendben, biztos igazad van, én általában nagyságrendekre figyelek, a precizitást meg képviseljék a pénzügyi szakemberek
- sajnos, ettől sem változik az a helyzet, hogy most - a rokkantnyugdíj lefejtése nyomán - pariban van a Nyugdíjalap bevétel-kiadás oldala, de a születésszámok csökkenése miatt rohamosan gyengül ez az egyenleg (30 éve vagy kétszer annyi gyermek született mint tavaly)

- ami a rokkantnyugdíj intézményét illeti: ezzel valójában a munkanélküliség számai szépíthetők, hiszen a rendszerváltás környékén többszázezer - munkanélkülivé váló - lett rokkantnyugdíjas, az akkor regnáló hatalom elnéző mosolya mellett

- amúgy sajnos ott is gond van (nem vagyok luddista), hogy sokkal több ember van, aki - hogy fejezzem ki magam, hogy őket ne bántsam meg - szükségtelen a javak megtermeléséhez

- ebben benne van a javuló életkörülmények és eü. ellátás, vagyis járványok hiánya, egyéb, drasztikus népességszabályozó eszköz, mint háború hiánya, kiterjedt gépesítés, egyre több helyen automatizálás
- az a világrend, amelyik a fogyasztás -elvileg korlátlan - növelésén alapul(t), éppen ebben a nagy válságban bukott meg
- vagyis az nem szemfényvesztés, aki emberimunka-igényes (munkaintenzív) ágazatok fejlesztését tűzi ki célul
- és ez nemcsak a hi-tech lehet, hanem éppenséggel a mezőgazdaság is
- nemcsak a 2 traktorral és egy kombájnnal megdolgozható 1200 hektáros szántóföldi kultúrával kellene foglalkozni, hanem azokkal, amelyek kis területen nagy hozamot kínálnak, és egyben nagy élőmunkát kívánnak
[- lásd pl. az igrici kordonos uborkafarmot]

protézisesh
- Amerikáról: valahol olvastam (és ez csak megerősíti a mondandódat), hogy ha mindenki olyan színvonalon élne, mint az USA, akkor éppen 3,2 Földre lenne szükségünk...

pianolight 2012.05.18. 09:19:13

@Moka_Miki: Sajnos igazad van. Akkor viszont törvényes volt, ha a rendőr megvert, ma nem az. Ez persze téged nem boldogít, de feljelentheted, ha van hozzá eszed, hogy hogyan csináld, és még arra is van esélyed, hogy megbüntessék. Bár messze van az esély a 100%-tól.
A másik, igen elvesztheted a munkahelyed, de ez csak bizonyos állami munkahelyen történik, illetve biztosan történik. mehetsz dolgozni a multikhoz, illetve mehetsz külföldre, ha van jó szakmád és nyelvtudásod.

protézisesh 2012.05.18. 09:37:42

@excopp: rendszerszintű hiba van a világban. (több is, de a tőkekoncentrációt pl. már boncolgattam)

Az összes technológiai fejlődés eredményei ellenére ma az ember több időt tölt a megélhetés megszerzésével, mint az ipari forradalom előtt. Kifejtem:
- a bantu négerek a bozótban ugyanúgy tücsköt-bogarat esznek, mint eddig, nekik nem változtak az életkörülményeik az utóbbi 3000 évben.
- a keleti civilizációk (kína, stb) többet dolgoznak, mert félrabszolga-gyáraikban heti hét napban hajtják őket "egy marék rizsért" (kéretik nem fennakadni a kisfokú általánosításon)
- a nyugati civilizációban a dolgozó emberre továbbra is 8 órás műszak vár, viszont a munkába jutás, hazajutás, bevásárlóportya ehhez napi 3-5-6 órát tesz hozzá. Magyarul: akinek van állása, az napi 12-14 órát tölt azzal, hogy ne legyen üres a hűtője.

Hiába az összes fejlődés, hiába elég "2 ember" a tíz munkájára. Egy lehetőség volt egyre kevesebb embert alkalmazni a 8 órás műszakokban, egy másik lett volna (lenne?) több embert alkalmazni, rövidebb műszakokkal.

Ennek lenne plusz terhe, több öltöző kellene, több bérszámfejtő kellene, a személyhez kötődő eszközök-költségek magasabbak lennének.

De valódi 4órás műszakrenddel (nem csak a magyar kamu-4órákkal) pont kétszer ennyi embernek lehetne munkát adni! A jelenlegi 3 helyett rögtön hatmillió embernek lenne munkája, akik mind fizetnének adót, BÉRT költenének, nem segélyt és támogatást, ráadásul a többlet kiszolgálása több tömegközlekedést, stb igényelne, ami másodlagos hatásában újabb foglalkoztatottságot generálna.

A 4 órás műszak után viszont az embernek lenne ideje a családjára, a hobbijára, így megint csak forgalom generálódna, nem beszélve az EMBERI értékek előbbre kerüléséről.

További előny, hogy ezzel a költségvetés egy csomó költségtől mentesül (nem kell annyi szoc. ellátást, segélyt fizetnie, ilyen szervezeteket fenntartania), ami lehetővé teszi a foglalkoztatás terheinek csökkentését.

Lehet, hogy a 4 óra csak egy lázálom, de a 3x8 helyett 4x6órás foglalkoztatás is 33%-os foglalkoztatottság-növekedést eredményez, ami képes lenne felszívni az ÖSSZES munkanélkülit.

protézisesh 2012.05.18. 09:41:18

@andrásapu: mindenhol elvesztheted a munkahelyed. A multinál ugyanúgy. A különbségek:

egy önkormányzati múlttal a versenyszférában alig van helyed, mert semmihez se értesz.

A multinál beosztottként jó eséllyel el tudsz helyezkedni. Ha van a közeledben multi. Ha nem törsz vezetői állásra.
Ha kompromisszumkész vagy a béredet illetően.

Ha viszont vezetői állást buksz el, akkor esetleg ugyanúgy lefelé vezet az út, mint az állami állásból.

Igen, van aki külföld-kompatibilis. De vajon minden magyar külföldön akar élni? Minden barátját, rokonát, gyerekkori emlékét el akarja hagyni egy ilyen idióta kormány tevékenysége miatt? Ez lehet a cél?

excopp 2012.05.18. 09:42:23

@andrásapu:
"Akkor viszont törvényes volt, ha a rendőr megvert"

- akkor sem volt törvényes, a Szolgálati Szabályzat tiltotta (Rendőrségi törvény nem volt; Magyarország első rendőrségi törvénye az, amelyik jelenleg is hatályos)

- csakhogy annak senki nem szerzett érvényt, mert a rendőrség politikai megbízhatósága fontosabb volt, mint a testület törvényes működése

- a rendőr nem verekszik vagy bántalmaz, hanem kényszerintézkedést alkalmaz, már ha komolyan veszi hivatását...

excopp 2012.05.18. 09:53:31

@protézisesh:
- elgondolkodtató
- ahogy az is, hogy egyes természeti népek (nem szeretem primitív jelzőt, mert jellegzetesen fehéremberi)talán boldogabbak, mint az egyre magasabb igényküszöböt megcélzó fejlett társadalmak polgárai

(persze mondhatnád, hogy bantuként nem így beszélgetnénk, hanem mondjuk füstjelekkel, magas lenne a csecsemőhalandóság, nem lenne olyan magas a várható életkor, a mi szemünkkel nézve nem lenne olyan tartalmas az élet)

- biztos, hogy a nyugati életstílus a nyerő (hosszabb távon is)?
- különösen, hogy a feltörekvők (pl. Kína) is egyre inkább a jólétre hajtanak

- svájci utam tette számomra láthatóvá, hogy a paraszt-polgári lét micsoda felelősséggel DE egyben büszkeséggel is jár
- a megbízhatóság: ha nem a tradicionális helyre tetted le a jattot, akkor a harmadik sarokig is utánad szaladnak,hogy visszaadják (igaz, ha kevesebbet hagytál az asztalon, a különbözetet kérik)

- a munkaigényes, minőségi, bizalmi,jól eladható termékek gyártása (élelmiszer, gyógyszer, precíziós eszközök, fegyverek, vö: Magyarország varrodáit és csavar-szétválogató kamuüzemeit)

pianolight 2012.05.18. 10:04:22

@protézisesh: Látom, nagyon tájékozott vagy adatokban,( lehet, hogy te is közgaszdász vagy, de inkább műszakira tippelek) és gyenge tapasztalatokban. Talán nincs, nem volt, aki elmondja neked milyen volt az a rendszer. Megpróbálok néhány dolgot tisztázni, de lexikonokat lehetne írni arról amit nem tudsz.
A hazáról: ez az én hazám is. Lehetsz te Jan Palach a forradalomvágyaddal, de semmit nem tudsz elérni vele. Szegény hős megjelent a világsajtóban, megemlékeznek róla tán ma is, de ebben nem vagyok biztos.
A rendőrökről: nem egyesével jártak soha +munkásőr, esetenként katona is volt velük.A katona nemzzeti napokon, március 15-én és októbar 23-án asz adott város helyőrségi ügyeletéből volt kirendelve.
Továbbá: a rendőrverés nem forradalom, hanem törvénysértés a világ összes országában. Forradalom csak fegyverekkel tudott győzni, nálunk, és a szocialista országokban még azzal sem. Verekedésből még soha nem lett forradalom, legfeljebb halálos ítélet, vagy Kufstein.
Biztos tudod, de azért leírom, hogy ma kapitalizmus van Mo.-n, és ha benned ég a forradalomvágy, akkor az a forradalom SZOCIALISTA FORRADALOM lenne, ami nem igazán kívánatos számomra. Ha összeadom ezt a vágyad, meg a rendőrverést, akkor a korai Lenin jut eszembe, de tudom, hogy ezt nem gondoltad végig. Demokráciában választani lehet! diktatúrában pedig SZAVAZNI KÖTELEZŐ!
Tudod azt már csak romantikus álomvilágodnaknak tudhatom be, hogy a 3- ból valaha is 30000 lehet.Igen, annak idején közzétettem a twitteren, hogy mindenki jöjjön tüntetni, és szétküldtem párszáz SMS-t is. Jöttek is, több mint 100 embert bevittek ( Ennek utánanézhetsz a Magyar Nemzet archívumában tizen... éve közzétetették a dokukat.
A saját népedről, ami az én népem is:
A Lánchídat 1849. november 20-án Haynau avatta fel. Azt gondolod, nagy tiltakozás volt? Képzeld senki nem tüntetett, néhány arrajáró bámészkodott, ennyi. Akkor most aljasozzuk le az akkoriakat?
Mert igen mindig, minden elnyomó hatalomnak voltak kollaboránsai, de a gerincteleneket ne keverjük össze a visszahúzódókkal.
Volt nyócszázezer párttag, meg több tízezer besúgó, a többi meg a kocsmában morgott, hallgatta a szabadeurópát, ha berúgott énekelte a székelyhimnuszt. Nem volt igényük a számomra fontos szabadságjogokra: szólásszabadság, utazási szabadság, többpártrendszer, szabad választás, ...
Majd folytatom, most dolgom van.

bögöbö 2012.05.18. 12:02:17

@Kono: "Hát, amíg a kormányban volt, nem erőltette azt a politikát, amit a miniszterelnöksége közben".

Nem felvágásképpen mondom, de úgy alakult, hogy B.G. baráti társaságába tartozhattam (-tok), már jóval azelőtt, hogy feltűnt volna a politikában. Egészen biztosan tudom, hogy -éppen Gy.F.-nek, a megszorítások politikai következményeitől való félelme miatt- éppen lemondani készült, amikor jött a hír Gy. lemondásáról.
@protézisesh: az oroszlános példád csak annyiban sántít, hogy a zebrák 2/3-a nem kezd el lelkesen tapsolni az oroszlánnak...

Kono 2012.05.18. 12:22:56

@bögöbö: És arról nem beszélt, hogy mit is csinált az azt megelőző években?
Nem derült ki a számára, hogy mire számíthat, még mielőtt elvállalta volna a miniszterséget? Ezt kétlem.

De nem mondom, hogy rosszindulatú, vagy jellemtelen lett volna, mert nem ismerem.

De nem egy karakteres ember. Így lehetetlen a politikában érvényesülni.
A magyaroknak karizmatikus vezető kell, ez mindig is így volt.
Bajnainak nem ismerjük az elveit, az ideológiáját. Csak a "szakértelmét", amiről max. fogalmaink lehetnek, hogy a gyakorlatban mennyire működőképesek az ötletei.

pianolight 2012.05.18. 12:50:59

@protézisesh: döntsd el, melyiket választod, az akkori bezártságot, vagy a mostani kényszerű, választási lehetőségeket. Én akkor elmentem volna, de nem tehettem, ma meg nem mehetek, mert öreg vagyok. Az meg szép lesz, ha még utálni is fogsz, mert csak, hogy veled kiszúrjak, megérem, hogy nyugdíjba mehessek.

pianolight 2012.05.18. 12:56:15

@excopp: igazad van, én egyszerűsítettem, nem volt törvényes, csak természetes. Ha bebizonyítottad 3 rendőr tanúval, hogy bántottak, még szoc. hazáért kitüntetést is kaptál:-) Sokra mentünk vele...
Hozzáteszem, engem nem az utcán vertek meg, és nem pofonokat kaptam...

protézisesh 2012.05.18. 13:19:34

@andrásapu: Nagyon csúnyán fogok fogalmazni: szart akarsz enni (komenizmus), vagy azt akarod, hogy az arcodra pisáljanak? Ez utóbbi lenne a jelenlegi "kapitalista demokráciánk", amit a jelenleg hatalmon lévők nem arcon pisálásnak hívnak, hanem zuhanyozásnak.

A világ fejlettebb felén akad néhány ország, ahol a hatalmon lévők és a _konstruktív_ ellenzék együtt tud dolgozni a hazája felemelkedésén. Skandinávok, Svájc.

Azokban az országokban, ahol ez nem jött össze, a hatalmon lévők különböző mértékben tapossák a sárba a saját nemzetük állampolgárait. Ilyen tekintetben nem hiszem, hogy nagyobb különbség lenne egy demokrata/republikánus, vagy fidesz/mszp jelölt között.

Igen, ma elméletileg adott egy rendszer, ahol véleményt nyilváníthatunk, ahol mehetünk választani. De ha sokat ugrálok, esetleg "véletlenszerűen" kapok egy vagyonosodási vizsgálatot a nyakamba, vagy rászáll a NAV, a munkaügy, stb. a cégemre. Illetve a szavazófülkében tehetek egy ikszet valamelyik tehetségtelen, gerinctelen, erkölcstelen idióta mellé. Hogy miért nincs értelmes jelölt/szervezet a szavazóíven, azt lásd korábbi kommentjeimben.

Esetleg rajzolhatok egy kukit a szavazólapra (szavazzfasszal.blog.hu/), de azzal csak azt érem el, hogy az érvényes szavazatok számának (ami eleve csak a lakosság szavazati joggal rendelkező tagjainak a részvételi arány szerinti száma) egyszerű többségével hatalmon maradhat valaki.

Matek (2 pec google után, 2010es választások www.valasztas.hu/hu/ovb/content/kozlemeny/ovb_kozlemeny_20100510.pdf):

10millió állampolgár
8millió szavazásra jogosult (7.976.000)
5,2millió érvényes szavazat
ENNEK a szűk kétharmada gondolta úgy hogy a Fideszt _akarja_ vagy esetleg csak _NEM AKARJA_ az MSZP-t.

Ha jól számolok, akkor ez alig hárommillió a tízből. Szóval szép szólam a "két-har-mad" de nem igaz.

A 2014es választásokra amúgy még gyatrább részvételi arányt jósolok, ami (szélsőséges esetben) azt is jelentheti, hogy ha az első forduló érvénytelen, akkor a másodikban tíz szélsőséges is el tudja dönteni az ország sorsát (a második fordulóban a részvételi arány már nem korlát, ha jól tudom).

Ha nem lesz egy ÚJ és vállalható arc/szerveződés, akkor a többség nem fog elmenni szavazni, mert "ezekre?!" És valahol igaza is lesz.

személyes rész: igen, műszaki végzettségű, és valóban keveset élt tudatosan az átkosban. De mivel annak bő húsz éve vége, nem annak kellene örülni, hogy most már szabadon szidhatjuk a rendszert (ami mellesleg erősen halad a totalitárius diktatúrák jellemzői felé). Látnunk kellene, hogy van ennél tovább is, jobb is.

Az egyetemleges munkaidő-csökkentéshez (fentebb írtam) mit szólnátok?

Irókéz 2012.05.18. 14:14:44

@protézisesh: "Az egyetemleges munkaidő-csökkentéshez (fentebb írtam) mit szólnátok? "

Bevállalnád, hogy a munkád felét átadod egy ismeretlennek és így a fizetésed feléről is lemondanál?

protézisesh 2012.05.18. 15:04:05

@Irókéz: Ez nagyon hülyén fog hangzani, de az a helyzet, hogy belőlem csak egy van. :) Mármint a cégnél. Mint főnök. Azt meg nehéz megosztani.

De egy középvezetői szinttől lefelé simán elképzelhetőnek tartom, hogy napi 8 helyett napi 6 órában dolgozzon az illető arányosan kevesebb lóvéért. Egy folyamatosan, több műszakban működtetett termelésben kurvára mindegy, hogy te csinálod vagy más folytatja a munkád.

VISZONT ez csak akkor működne, ha arányosan csökkennének a foglalkoztatás terhei mind a munkaadói, mind a munkavállalói oldalon. Magyarázom:

1.) most az állam eltart 3millió állástalant, ennek költsége (alamizsnán, segélyen is) x milliárd forint, amit adóban+TB/nyugdíjjárulékban szed össze.

2.) ha országosan, törvényileg 8ról 6ra csökken a munkaidő, akkor jelenlegi kibocsátási szinthez 33%kal több emberre van szükség, ami a 3millióból felszív 2millió embert.

3.) Ezáltal csak 1/3x milliárdot kell beszedni, vagyis a befizetendő adókat-járulékokat is ennyivel lehet csökkenteni.

4.) A buktató ott van, hogyan tudjuk a cégeket arra szorítani, hogy az eddigi bérköltségüket továbbra is fordítsák bérezésre. Jelenleg a cég által a munkaerőre fordított költségek kb FELE jut el nettó bérként az alkalmazotthoz. Ha a bértömeg marad, de lényegesen kisebb járulékokat és adókat kell fizetni belőle, akkor az a nettó bér növekedését okozza.

5.) Ez részben (jórészt?) kompenzálná a munkaidő 1/4es csökkenése által elvesző jövedelmet, vagyis naponta kapnál 1/4 műszaknyi szabadidőt, de a fizud csak pl. 1/8-dal csökkenne.

Nem érné meg? A kisgyerekes anyáknak sem? Tudnál orvoshoz menni, hivatalba ügyet intézni, elvihetnéd a gyereked suliba, vagy tanulhatnál vele, megnézhetnéd az edzését. Tényleg rosszabb lenne?

Ráadásul több ember dolgozna, akik mind adót fizetnének, vagyis jól megválasztott arányokkal, limitekkel és betartott (betartható) szabályozással pozitiv szaldó is kijöhetne belőle, nem hárommillió nélkülöző depressziós eltartott országa lennénk.

pianolight 2012.05.18. 15:21:41

@protézisesh:Talán szövegértési problémáid vannak, ha azt ovastad, amilyen választást nekem kínáltál. Én azt írtam, hogy ma vannak szabadságjogok 90 előtt meg még papíron sem voltak. Például azt ugatsz, amit akarsz, nem fognak lecsukni. Szerintem ez jobb, mint e régi, de azt te nem tudod, mert akkor még gyerök voltál. Írtam valahol azt, hogy ez most jó??? Napi politikáról ismeretlenekkel nem szoktam vitatkozni. Azt gondolom,hogy elégedetlen vagy a fizetéseddel, amihez szintén jogod van, képzeld én is szeretnék többet keresni. Posztgraduális oskolával, négy nyugateurópai nyelvismerettel talán ez nem is teljesen jogtalan.
Én megtettem, amit lehetett, tanultam dolgoztam gyereket neveltem már két unokám is van.Önkéntes nyugdíjpénztári tag vagyok, amióta erre lehetőség nyílt. Akinek nem (volt)annyi a bére, hogy félre tudjon tenni, akkor az dögöljön meg nyugdíjas korára? Azt gondolod, ha ma meghal 100 e nyugdíjas, akkor neked holnap több lesz a fizetésed?
Te mit tettél a kapitalizmusban, vagy bármikor? Mert itt verni a nyálad az azért nem túl sok.
Az ellenségképed már megvan, és igencsak eredeti, nem párt vagy ideológia, amit gyűlölsz, hanem egy bizonyos időben születettek.
Kellemes további gyűlölködésedhez további jó egészséget kívánok, az nagyon fontos, mert ha elfogy, akkor nagyon hamar elkezdheted magad utálni, mint rokkantnyugdíjas.

Irókéz 2012.05.18. 16:57:27

@protézisesh: Azért azt te is érzed, hogy ez a rám-nem-vonatkozik és különben-is-többet-adózom(vagyis keresek)-mint-70-munkás álláspont eléggé vérlázító mondjuk egy postai alkalmazott számára, aki minimálbért keres és még csökkentik azt a keveset is.

Másrészről nem hiszem azt, hogy a járulékcsökkentés azt jelentené, hogy a vállalkozások a különbözetet odaadnák az alkalmazottaiknak, lásd ÁFA csökkentés.

Harmadrészről az egy ideális állapot lenne, amikor a munkanélkülieket a munkaerőpiaci kereslet pont felszívná. Túl sok embernek nincs szakmája, tapasztalata vagy éppen motivációja, hogy dolgozzon.

protézisesh 2012.05.18. 17:12:07

@andrásapu: Talán neked vannak szövegértési problémáid. Mindössze annyit akartam mondani, hogy te esetleg boldog vagy a jelenlegi "választási" lehetőségeiddel, de igaziból ezek sem választási lehetőségek. 90ben volt egy lehetőség, amivel elkezdett élni az ország, de egyrészt a régi rend emberei szépen átmentették a hatalmukat, másrészt azóta arra használják hogy visszarendeződjenek.

Nem túl nagy művészet ma a Trigránit tulajdonos/vezéreként milliárdosnak lenni, ha 1989ben véletlenül te voltál a Házgyárak (gyk Állami Építőipari Vállalatok, ÁÉV) vezérigazgatója. Porba vitted a céget, gombokért elprivatizáltad, most meg működteted.

A mai gazdasági potentátok MIND kulcspozícióban voltak a mostani iparáguk valamelyik jelentős cégében. Ma adják itt a profi üzletembert, közben meg ugyanúgy nyomják az ipart, mint a kádárista urambátyám rendszerben.

Sőt, mivel a rendszerváltáskor az akkori "felnőttek" nem zavarták el a büdös p*csába az egész múltat, a magyar közigazgatás a mai napig a velünk élő történelem. Ugyanazok az arcok ülnek mindenhol, ugyanazok a beidegződések mennek, csak tán még gátlástalanabbul.

A nyugdíjasokkal az a bajom, hogy:
1.) 98%uknak alaptalanul van nagy szája, (ezt már többször is megírtam, miért nem akkor változtattak, amikor aktívak voltak?)
2.) többnyire rosszul és beszűkülten gondolkoznak + könnyen megvásárolhatóak + sokan vannak, emiatt az összes választást elviszik a rossz irányba. Nézz fényképeket a béke menetéről! Milyen arcokat látsz rajta? Kik tüntettek a szent Orbán Viktor MELLETT?! 60on aluli arc nincs a fényképeken!
3.) azt gondolom, hogy az ország ügyeit (szavazataival is) a gazdaságilag aktív korosztálynak kell(ene) irányítania, nem azoknak akik nettó haszonélvezői a rendszernek. Ha valami hülye hazug módon beígér egy 13. havi nyugdíjat, megnyeri a választásokat. Tök mindegy, hogy a nyugdíjasokon kívül mindenki látja, hogy hazudik, hogy lop. A nyugdíjast nem érdekli, miből lesz rá fedezet, nem is érti az egészet, de "az a jóképű fiatalember" megígérte, rá szavazunk. Az eredményt láthatod, bármerre nézel.

Én nem személyeskedtem, kérlek te se tedd. Nem verem a nyálam, beszélgetek. Nem gyűlölöm a nyugdíjasokat, nem ellenségképeim ők. Az én ellenségképem az, aki a nyugdíjasok tudatlanságát/figyelmetlenségét/tájékozatlanságát kihasználva hatalomra tör/kerül, amivel visszaél.

Én mit tettem? Nem ez a dicsekvés helye, bármit is mondanék, bele tudnál kötni. De azt hiszem, elmondhatom magamról, hogy nem vagyok senkinek senkije, nem születtem a tűz közelébe, nem kaptam otthonról induló vagyont, egy bőröndnyi ruhával költöztem el otthonról. Ma, 39 évesen ott tartok, ahol a kortársaim közül kevesen. Élek, jól élek, elégedett vagyok a munkámmal és a fizetésemmel is.

Ami elkeserít, az a kilátástalanság. Mert azt látom, hogy a jelenlegi folyamatokat tovább húzva itt 5-10 éven belül ugyanaz lesz, mint volt 89 előtt. Mit mondjak a gyerekeimnek? MInek tanuljanak, mikor egy számla nélküli fodrász/burkoló/akármi többet keres, mint egy diplomás orvos/mérnök/tanár? Minek takarékoskodjon, mikor a félrerakott pénzét elinflálják/államosítják? Minek maradjon a hazájában, mikor semmibe veszik és külföldön töredék gürcöléssel tud emberi életet élni akkor is ha csak pék/asztalos, meg akkor is, ha mérnök/orvos?

És ez a rendszer hibája, meg azé a hárommillió nyugdíjasé, segélyesé, aki két kiló krumpliért arra a helyes fiatalemberre szavaz, mert az jár templomba is.

És ha végigolvastad az összes itteni hozzászólásom: NEM gyűlölködöm, csak keresem az alternatívát, hogy lehetne a mostan uralkodó elitet kibillenteni a poziciójából.

protézisesh 2012.05.18. 17:15:49

@Irókéz: ezért írtam, hogy baromi nehéz lenne úgy leszabályozni, hogy működjön. Sajnos kevés olyan cég van, ahol nem csak a zászlóra van írva, hogy "legfőbb érték a dolgozó". Amit én vezetek, azt igyekszem olyanná tenni. Csak egy példa: a sokat szidott adóváltoztatások ellnére nálunk 2012január óta mindenkinek MAGASABB a nettó fizetése, mint a 2011 decemberi volt. És nem kellett ezért senkit kirúgni, sőt a szerződéseket sem kamuztuk át hatórásra. Pedig gyártócég vagyunk, nem valami kreativügynökség, sőt a könnyűiparban vagyunk, ami nem egy könnyű kenyér manapság.

És csak ötlet, nem azt mondtam, hogy holnaptól minden postás keressen 60ezret a 93 helyett. Sajnálom, ha csak ennyi jött át belőle. :(

Irókéz 2012.05.18. 17:17:53

@protézisesh: Szó sincs róla, hogy ennyi jött le belőle. Értem az ötletet, csak sajnos nem működne úgy, ahogy azt kitaláltad.
Ne kérdezz vissza, nem tudok jobbat. :(

Mariann19 2012.05.18. 17:52:16

@excopp: A rokkantnyugdíjasok állományának növekedésében minden rendszerváltó párt benne volt, valóban elnéző mosollyal, megengedő hozzáállássalsegítették a munkanélkülivé vált embereket, ebben egyetértek veled. Jelenleg erről a helyzetről Janus arccal, szemforgatással hüledezéssel beszélnek, mintegy kívül helyezve önmagukat ebből a létrejött állapottól. A javak elosztása ujra és ujra előjön a társadalomban, és a társadalom vágyik olyan elosztási viszonyokra, mely igazságosságot és szolidaritást hordoz magában. Nekem a szolidaritás értelmezésével van gondom. Ennek a fogalomnak a klasszikus létrejöttekor az "egyszer nekem, egyszer neked" jelszó volt az ideológiája, mely az objektív körülmények miatt bajba jutott embertársak megsegítését célozta meg. Jelenleg a szolidaritásnak nálunk egy torz formája alakult ki,mely szerint az egyik embercsoport csak ad, a másik erre az életfilozófiára rendezkedik be. Ennek nemcsak az igazságtalan volta veszélyes, hanem a társadalom állandósított szembe fordulása mérgezi azt a nemzeti egységet, amely egy országban a minimum kéne, hogy legyen.Az állam közösségi szolgáltatásait nem lehet személyre szólóan biztosítani, azonban az állam által nyujtott, közvetlenül a létfenntartási célokat szolgáló juttatásokat feltételekkel lenne szükséges nyujtani.Ebben a témában lakonikus vagyok, mindenkinek annyi jár a javakból, amilyen mértékben részt vett azok megteremtésében.Válaszodban kissé makro szinten elemzed a világ gazdaságpolitikai változásához szükséges feltételeket. Ha jól értem, az élő munka minél nagyobb hányadát látnád az egyik megoldásnak.Ebben a megoldásban az állandósult műszaki fejlődésnek milyen szerepet szánsz?Abban igazad van, hogy Európában a munkanélküliség a legnagyobb visszahúzó erő. Rengeteg oka van, most csak példaként említenék egyet.Kb. 3-4 éve olvastam, hogy Kína az európai textilipar 30%-ával uralja Európát, prognózis szerint ez hamarosan eléri az 50%-ot.Ez nyilvánvalóan Európa piacának 50%-os vesztésével jár, hasonló mértékű munkanélküliséget generálva.Nem hallottam még arról, hogy ezzel a jelenséggel miért nem száll szemben pl. az Eu.Valószínűnek tartom, hogy magasabb szempontok vezérlik ezt a megengedő magatartást. Pl: Nem szándékoznak Kína ellen fellépni, mert Kína az egyik legnagyobb hitelezője az USA-nak, az Usa nem nézné jó szemmel miután Európának pedig ő a fő szövetségese. A másik megoldást a nemzetközi munkamegosztás generális megszerveződésében látnám, ez azonban csak illuzórikus elképzelés, hiszen olyan érdekviszonyok akadályozzák ezt meg, amiről fogalmunk sincs.

pianolight 2012.05.18. 19:04:22

@protézisesh: A "vered a nyálad" egy kfejezés, nem személyeskedés. Személyeskedés az lenne, ha azt írnám, buta vagy, alaptalanul beszélsz összevissza. Ilyet nem írtam.
Én gyűlölködésnek hívom, amit a nyugdíjasokról írsz: alaptalanul nagy a szájuk, rosszul gondolkoznak, ezenkívül hibás, mint minden általánosítás, ami emberi és nem természettudományi dolgokon alapul. Ugyanolyan, mintha én azt mondanám, minden nyugdíjas szerény, és tökéletesen gondolkozik. Vagy azt, hogy elegem van a fiatalokból, mert "ezek nem dolgoznak, csak buliznak és kábítószereznek". Ez hogy tetszene???
Nagyon sajnállak, hogy te csak, vagy 98%-ban a leírtak szerinti nyugdíjasokat ismersz. Képzeld én egy ilyet sem ismerek, és mivel Pesten lakok, valószínű több nyugdíjast láttam már mint te.Ennek ellenére nem mondom azt, hogy mind olyanok, amilyeneket én ismerek.Gyűlöld, vagy utáld dalolva azokat a nyugdíjasokat, akik olyanok, mint amit leírtál. A többinek meg köszönj tisztelettel.
Az ötleted, hogy a nyugdíjas ne szavazhasson remek! Kiterjeszteném a munkanélküliekre, a gyesen, gyeden otthon lévő kismamákra.Sőt, aki 100e alatt keres, annak csak fél szavazata lehessen. Na,meg vagy elégedve ( remélem tudod, hogy viccoltam)?
Szerinted, akinek havi 1000 a keresete, azt nem lehetett azzal megvásárolni, hogy most havonta 15e-rel többet visz haza? Vajon legközelebb arra a pártra fog szavazni, aki vissza karja állítani a kétkulcsos SZJA-t?
A nyugdíjasok, mint az ország bűnösei tipikus példája a szociálfasizmusnak. A mai nyugdíjasoktól ugyanúgy levonták a nyugdíjjárulékot egész életükben, mint tőled, és az dót is, igen, 90 előtt is, csak az nem jelent meg a fizetési papíron, de a cég befizette. Gondolom, ezt nem tudtad. Akkor miért ingyenélők??
Ha nekik azt mondták, a levont pénzért nyugdíjat fognak kapni, és tényleg látták, hogy a szüleik is kaptak nyugdíjat, akkor miért hülyék? Képzeld, vaki tudott, az félre is tett, aki kevesebbet tudott, az csak a temetésére, és van, aki semmit se tudott félretenni, mert keveset keresett, és a gyerekeit etette. Ezért most aztán fogja be a száját. Közben te meg tanultál legalább 12 évet, többek között abból, amit tőlem levontak. És, ha holnap elüt egy részeg autós, a kórházi, orvosi ellátást,rokkantnyugdíjat abból kapod, amit tőlem levonnak. Ez így rendben van? Mondok más példát: a TB költségeket is mindig arra költik el, aki beteg, és az is fizeti, aki nem beteg, illetve nem annak és akkor kell fizetnie, aki, és amikor beteg.Ezt hívják társadalmi szolidarításnak. Emellett én fizetem a 90 éves édesanyám orvosának a paraszolvenciát, azon kívül, amit tőle életében levontak, és tőlem meg a testvéremtől úgyszintén. És büszkén fizetek mert az Édesanyám meg az édesapám nevelt fel, és taníttatott, míg a saját lábamra álltam.
Van néhány primitív nép, ahol a beteg öregeket kiviszik az erdőbe meghalni. És van néhány szintén primitívnek mondott nép, ahol, ha a közösséget érintő dolgokról döntenek összehívják a vének tanácsát. Te melyiket választanád???
Votl Spárta is ahol meg, ha gyengének tűnt a gyerek, akkor Taigetosz. Lehet, hogy ott mi nem tudnánk az utcán sem beszélgetni, mert nem lennénk.
Csak azt kérem tőled, gondolkozz el ezeken, és ha a buta nagyszájú nyugdíjasokra dühös vagy, akkor ne azt írd, hogy a nyugdíjasokra van bajod,hanem a buta, nagyszájú nyugdíjasokkal.
Azokkal, akik nem nyugdíjasok, de buták és nagyszájúak nincs bajod?
Ha ennyiből sem értesz, akkor sajnállak, és hangsúlyozottan jó egészséget kívánok, ami persze nem biztos, hogy összejön, ha sokat izgatod magad pogártársaid miatt, és nem a lényegre koncentrálsz.

pianolight 2012.05.18. 19:27:44

@Mariann19: 1etértek azzal, amit írsz, tehát a probléma megfogalmazásával, de azt gondolom, hogy alapvetően a 28 e Ft segély nem nagy pénz egy személy megélhetésére. Egy bizonyos néprétegnek azonban mégis "csábító" ez is, természetes választás a segély a munkával szemben. Ha tehát ezt csökkentjük, akkor részben csökkenti a fogyasztását, részben növeli a jövedelmét illegális módszerekkel, magyarul lopni, rabolni fog (ha eddig nem tette). Nahát akkor uccu, csukjuk börtönbe. Kérdezem, akkor kevesebbe fog kerülni a társadalomnak? Mondhatod, hogy dolgoztassuk a börtönben, akkor valami visszajön a rá költött pénzből. Tudtommal (sajnos)alkotmányilag nem kóser a kényszermunka, és európai országban nem ismerek olyat, ahol megengedett.
Szóval nem jutottam sehova, csak eszmét futtattam. A megoldást én sem tudom, illetve csak elméletben tudnék nagyon bonyolult megoldást javasolni.
Ja, és azért gyereket ne hagyjunk éhenhalni, ha meg elvesszük a szülőtől, akkor megintcsak többe kerül a leves, mint a hús, de lehet, hogy össztársadalmi haszon szinten mégis jobban járnánk ezzel a többletköltséggel.

Mariann19 2012.05.19. 15:04:42

@andrásapu: Amint olvastad a hozzászólásomban, a szolidaritás ideológiájának téves felfogását és alkalmazását elemeztem kifejezetten elméleti alapon. Amint válaszodból kisejlik, ezzel kapcsolatban benned is reakciónként előjött az a humánus érzet, mely megvan minden egészséges gondolkodású és érző emberben. Ugyanis attól, hogy látjuk, hogy ez az út sehová nem vezet, az embertársaink iránti együttérzés felülír minden racionalitást.E téren az a baj, hogy ezt a filozófiát a politika használja fel saját hatalmának megtartása vagy elérése érdekében, melynek két súlyos következménye van a társadalmakra nézve. Az egyik a gazdasági károk okozása, a másik, hogy az érintettek körében teret nyújt egy sajátos életfilozófia kialakítására. Ennek a következménye az önsajnálat, az öngondoskodás szellemének elhagyása, elfordulás az emberi munkavégzés kötelességétől, bizonyos fokú elhatárolódás a többségtől.Szerintem meglehetősen drámai az a morális leépülés, melyet a kiinduló hozzászólásom tárgyának kritikájaként leírtam.Ne gondold, hogy képes vagyok rideg ember módjára szemlélni a perifériára szoruló embereket, hiszen emberként, nőként és anyaként ezt soha nem tenném meg.

Mariann19 2012.05.19. 15:33:54

@andrásapu: Figyelmesen elolvastam a nyugdijasokkal kapcsolatos értékelésedet, és nem tudom megállni, hogy számadatokkal ne támasszam alá a jelenlegi nyugdijasoknak a javakhoz való hozzájárulások mértékét, melyet az infrastruktúrában, a felhalmozásban, a közösségi szolgáltatásokban ajelenlegi aktív korosztály is használ.Gazdasági szakemberként a cégem számadatait ismerem, a továbbiakban milliókban fejezem ki.Adott egy cég évi 900 millió árbevétellel.Ebből a bruttó munkabér 124 millió, az éves adók összevont összege 183 millió, mindamellet, hogy az értékteremtő munka által ez a cég még kitermelte a felvett hiteleket, azok kamatait, a korábbi beruházások megtérülését amortizációként és tetemes nyeresége is volt, melyet a cég a saját fejlesztésére fordított.Mindezekből látható, hogy az új használati érték létrehozása során a dolgozó társadalom bérben csak a töredékét kapta meg az új javaknak. Minezt azért írtam le, hogy nagy hiba a nyugdíjak összegét csupán a nyugdíjjellegű levonásokból és munkáltatói befizetésekből kritika tárgyává tenni, hiszen a jelenlegi nyugdíjasok az ország javaihoz sokkal többel járultak hozzá, mint amit a tájékozatlanok elképzelnek.Még van egy gondolatom, és aztán befejezem a reakciómat. A rendszerváltás előtti hitelek felvételét vehemens kritika éri, azonban nem szabad elfelejteni, hogy a felvett hitelek jó része beruházási, fejlesztési célú volt, mely növelte tárgyiasult megjelenésével a nemzeti vagyont. A jelenlegi hitelek viszontpl. a 8-9%-os piaci finanszírozás okán törlesztéskor elszállnak a szélbe.Bocsáss meg, de ezt le kellett írnom!

pianolight 2012.05.19. 16:45:27

@Mariann19: Nem csak okos, hanem humánus is amit írtál, köszönöm megtisztelő figyelmedet. Be kell vallanom, nem teljesen önzetlen a nyugdíjasok iránti figyelmem, tekintve, hogy 3 éven belül remélem én is "nettóhaszonélvező" soraikat gyarapítom (a mai szabályok szerint:-)
A számaiddal kapcsolatban gondolom, hogy az összesen 307 millió magában foglalja azokat a kööltégeket is, amit régen TB, EÜ, munkaerőpiaci járuléknak, hozzájárulásnak hívtak ( nem érdekel ma mi a túrórudinak nevezték át). KÉrdésem lenne, hogy a cégnél anyagköltség nincs vagy nem szignifikáns? A hitelek ugyan nem mindegy, hogy beruházási, vagy forgóhitelek,a további működés szempontjából de azért az árbevételviszonyítva nagyon magas lehet az adózás előtti eredmény. Ezt hívta Marx elvtárs kizsákmányolásnak, én meg azsondom, ez a kapitalizmus, és mint rendszerrel egyetértek. A probléma nem is a "kizsákmányolás" százalékos mértéke, mint abszolút nagyság (50-60-70%), hanem az, hogy a munkabér nem biztosít európai kultúremberhez méltó megélhetést (ha havi nettó 350e Ft-ot keres valaki, akkor nem fogja annyira zavarni, hogy havi 3500e Ft-t érétket hoz létre).
A nyugdíjasügyhöz: Másképpen fogalmazva a kérdést, a szolidarítás minden biztosításban, tehát kockázatközösségben jelen van, és úgy tud hosszútávonc működni, hogy a szolidarítási díjat ( biztosítás ára) biztosításmatematikai alapon határozzák meg. Mint tudjuk, a nyugdíj költésgeket nem így. Ezért vagy a nyugdíj szolgáltatás csökken, vagy a díj emelkedik (amit terveznek, vagy nem építenek annyi stadiont (tudom a nagyságrend nem azonos:-).
Megoldás lett volna még az MNYP, aminek a kifizetési etapja jövőre ketdődött volna, azt kalkulálták ki, hogy annál rövidebb időre nem is érdemes belépni. Mi történt? A malacperselyt (15 évre lekötött betét)13 év után feltörték, a tőkét és felélték meg elkezdtek tőzsdézni belőle, illetve egy kölcsönt törlesztettek (de közben jól megfenyegették a bankot), így sikerült 13 év után 0 hozamot realizálni.
Végeredmény: engem keményen fog érinteni, ha a nyugdíjam a nettó bérem 50-60%-a lesz, azonban lesz, aki szépen lassan éhenhal. Negyven+ évi biztosítási viszony után,azt gondolom, a nyugdíszolgáltatás a nettó jövedelemnek reálisan 70+%-a kellene legyen, de a mostani 80+%-ot sem tartom irreálisnak.
Akkor tehát harapnom kell. Csak azt nem tudom, mellik ujjamat, a jelenlegi járulékomat harapjam dagadtabbra, vagy a majdani nyugdíjamból harapjak le.? Mindez persze az én részemről kissé képmutató, mivel azt remélem, hogy jóval kevesebb évig leszek járulékfizető, mint a szolgáltatás élvezője.
Szép hosszan monologizáltam, köszi, ha elolvasod.

Mariann19 2012.05.19. 18:06:07

@Mariann19: Az általam közölt számokhoz hozzátenném, hogy két tételt emeltem ki, a munkabért és az adókat. Természetesen az általam nem közölt anyag és egyéb költségek nagyságrendje volt a legjelentősebb, az iparág energiaigényes volta miatt különösen.Az adókban valamennyi akkori adó összege szerepel, levontam belóle a jöv.adót, mert az a bruttó bér részét képezte,valamint a Tb járulékokkal is ígyjártam el. A hitel szerepében igazad van, nem kellett volna figyelembe vennem.A nyugdíjügyhöz - ha nem veszed rossz néven - szintén számokat közölnék.A 2010.évi Nyugdíjkassza költségvetését a múltkor kiírtam magamnak.Eszerint a főösszeg 2.935 millió Ft, a bevételek közül az állami kiegészítés 595 millió Ft, a kiadások között a rokkant nyugdíjak összege 656 millió ft. Amennyiben abevételt és a kiadásokat letisztítod az általam kiemelt tételektől, az alap rentábilisnak tűnik.A nyugdíjas kérdéshez annyit szeretnék hozzá tenni, hogy egy kormányzati munkában a legnagyobb prioritást az emberi lét fennsőbbsége kell, hogy jelentse. Ezért elvetek minden olyan felesleges látvány vagy luxus felhasználást a létrehozott javakból, mely ezt a nemes célt alárendeltként kezeli. Megtiszteltetésnek érzem a reagálásodat, reményemet fejezem ki, hogy valamelyik oldalon még lesz alkalmunk eszmét cserélni.

pianolight 2012.05.19. 19:12:16

@Mariann19: Köszönöm válaszod, nagy reményekkel tölt el, kiemelkedőnek látom az alaposságod, függetlenül attól, hogy ez alapvetően accounting, vagy management accounting, illetve bármilyen egyéb gazdasági alapú. Azt tapasztalom, hogy a nálam 10-20 évvel fiatalabb (hölgyként ne bántódj meg, ha 40-el vagy fiatalabb:-)értelmes és értékes emberek ( mint a fiam is) jó része tökéletesen látva a problémát, a munkán kívül a poltikától mentes területekre irányítják érdeklődésüket. Nem azt mondom, hogy nem értem meg, miért van ez,csak sajnálom, bár a fiam magas szintem megbecsült IT man 1 multinál, tehát a gazdaság nem igazán az ő asztala.
Amit a nyugdíjkasszáról írsz, hozzátenném: az utolsó 2 hónapban már átirányításra került az MNYP rész, ami, ha jól emlékszem 60-70 milliárd FT, tehát az általad írt 595 mrd valójában enynivel több lett volna. A 2011. évben ez a havi 30egynéhány milliárd Ft teljesen a költégvetésbe került, továbbá a fizetésből levont járulék 1% -os növekedésével, mondjuk havi 36mrd Ft-ra nőtt. Nem ismerem a 2011. évi Nyugdíjkassza főösszegét, azonban worst case alapon a bevétel 12x 36 mrd= 432 mrd-al nőtt. Ez azért jelentős összeg,egy 14000 mrd-os költségvetés 3 %-át meghaladja. A Te számaid alapján ez máncsak a költségvetésben 163 mrd hiány okoz, ami alig haladja meg a költégvetés 1%-át, a GDP tekintetében pedig cca. ennek a felét.
A probléma abban áll, hogy az arány egyértelműen növekesz, azaz, egyre több a nyugger, és egyre több a nemnyugger. Viszont a jelenlegi számok alapján ez még középtávon nem dönti romba sem a nyugdíjrendszert, sem a költségvetést, sem az országot. Az lehet, hogy a közg(n)épet igen. Vagy nem? Ollyan bizonytalan vagyok:-)
Ez azt jelenti, hogy ennyi hiányba kerülnek a nyugdíjasok, fogok kerülni én.
Köszi, ha elolvasod.
P.s.: A Férjed humán vagy műszaki?
és: sok sikert gyermekeid felneveléséhez, legyenek ollan okosak és emberiek mint a mami!

Mariann19 2012.05.20. 14:22:19

@andrásapu: Az alábbiakban sorra veszem a válaszaimat, igazodva a Te sorrendedhez.Az, hogy a nyugdíj témát számokkal kívántam alátámasztani, nem jelenti azt, hogy az aktuálpolitika, a társadalompolitika, a világgazdaság és a politikai ideológiák nem a kedvenceim.Elég sok e tárgyak körében írok kommenteket, szemlélődő, értékelő gondolataimat szívesen adom közre.A nyugdíjkassza alakulását én a 2010.évi tervezett számai alapján közöltem, e számok még nem tükrözték és tartalmazták a MANYUP igénybevételét, még gondolatban sem merült fel ennek a lehetősége.Imponálóan vezetted le a várható számok és mértékek alakulását, melyből látható, hogy azért nem olyan drámai a helyzet jelenleg, mint a napi híradások vészforgatókönyve. Majd lesz!A Ratkó korszakból származó 200-300 ezer fő azonos időben várható nyugdíjasai 10-15%-os robbanásszerű létszámnövekedést jelentenek, erre kell felkészülnie a kormánynak, hiszen ez a közeljövőben várható.Ennek megoldása egyrészt a nyugdíjszámitás módszere lehet alacsonyabb összegek megállapításával, másrészt a munkanélküliség javítása általi járulék növekedéssel képzelhető el. Ez utóbbitól túl sokat nem lehet várni, különösen akkor, ha pl: egy éven belül kilépünk azEu-ból és hazatér az a 300-400 ezer külföldön dolgozó magyar, aki további terhet jelent a költségvetésnek. Változatlanul az a véleményem, hogy a kormánynak kiemelten kell gondoskodnia az emberi lét feltételeiről, ezért csak olyan állami kiadásokat kell tervezni, melyek a gazdaságot növelhetik, mert biztosítani kell az emberi lét feltételeit. Látom az írásod szelleméből, hogy foglalkoztat a 3 év mulva esedékes nyugdíba vonulásod több szempontból is.Úgy gondolom, hogy amennyiben az általam tapasztalt kiemelkedő szellemi frisseségedet folyamatosan izzásban tartod, tartalmas éveknek nézel elébe, amit szívből kívánok Neked.A férjem /első és utolsó/ műszaki ember. A fiam szintén, aki mióta létezik, kiemelkedő szellemi partnerem, napi kapcsolatban állunk, így kiapadhatatlan lehetőségünk van a társalgásra, mely szinten képes tartani a gondolatiságot.Köszönöm a kedves záró soraidat, üdvözöllek!

Mariann19 2012.05.20. 16:51:12

@andrásapu: Szíves figyelmedbe ajánlom a Privátbankár.hu-n a Legfrissebb hirek" alatt közölt 2013.január l-től életbe lépő nyugdíjszámítási módszer leírását. Most bukkantam rá!

pianolight 2012.05.20. 19:50:25

@Mariann19: Köszönöm a linket, megnézem, mi a változás ahhoz képest, amit én tudok. További sok sikert kívánok, a viszontírásra!

excopp 2012.05.21. 10:55:37

@Mariann19 (05.18 17:52):

- valóban a dolgok, minden bizonnyal mélyebb összefüggésekkel magyarázhatók
- az egyik: Kína a lyoni takácsipart valamikor a 2000-es évek elején vágta haza, amikor (szándékosan?) feloldották az EU-ba irányuló textilkvótát (noha néhány hónappal később már észbe kaptak, a hatást nem lehetett visszafordítani)

- a világpolitika (igazodva a világgazdaság súlypontváltásához) a Csendes-óceáni térségre tevődik át
- Kína súlya rohamosan nő, egyes becslések szerint 2027-re kibocsátás tekintetében első lesz
(Az USA súlya az 1991-2001 közötti tündöklés nyomán rohamosan zuhan, a BRIC országok feltörnek, az ENSZ státusa és szavazati rendszere is átalakul, az új tagországok joggal kívánnak nagyobb súllyal beleszólni a világ irányításába)

-és eközben Európa gazdasági és politikai súlya is rohamosan esik (érdekes, ez nem ma kezdődött, hanem éppenséggel a kilencvenes évektől)
- milyen érdekes, hogy a nyugati jóléti kapitalizmus - az általunk annyira elérni vágyott szociális piacgazdaság - éppen akkor vált fenntarthatatlanná, amikor a kelet-európai országok kiléptek egy gazdasági nonszensz alapján működő rendszerből

- mindezeket is figyelembe véve:
tömegtermelésben NEM tudunk versenyezni a nagy létszámú olcsó munkaerővel rendelkező országokkal

- vagyis magas hozzáadott értéket rejtő, emberileg munkaigényes termékekkel kell belépni a piacra, azzal, amit a piac meg is fizet

- nem kell szégyellni, ha ez (vagy az egyik) kitörési pont a mezőgazdaság (biotermékek, GMO-mentesség, élelmiszeri feldolgozóipar)

- a másik lehetne a (bér-)oktatás, [az orvosképzés mintájára]

- egy újabb pedig a kézművesipar felkarolása (minőségi ruha, cipő, ékszer...)
- vagyis a kevésbé gépesíthető, illetve éppenséggel gépesíthető, de minőségi okból a kézzel végzett munka miatt drága termékek előállítása...
süti beállítások módosítása