2012.04.23. 19:03 Szerző: piefke

A falnál

„Nincs mit tenni. Kinyírjuk a Dezsőt.”

Bacsó Péter: a Tanú - 1969

 

Mióta az eszem tudom, Magyarországon gazdasági reform van. Az első politikai fogalom, amelyet megtanultam, az „Új gazdasági mechanizmus” volt, még 1968-ban – a legújabb pedig a Széll Kálmán terv 2.0. (http://index.hu/assets/documents/belfold/szkt_2_0.pdf) Két dolog mindenképpen közös volt az összes tervben:

1.     Egyiket sem valósították meg a maga teljességében.

2.     Egyik sem oldotta meg és fel a magyar gazdaság alapvető, strukturális problémáit. (Megj.: Akkor sem oldhatták volna meg, ha az 1. pont nem lenne és megvalósultak volna.)

A sor elején álló tervek eleve a szocializmus alapjain és annak keretein belül szándékoztak maradni, így igazából legfeljebb a szocialista gazdasági rendszer egyes részterületein lehetett volna lépéseket tenni és a legtöbb, amit remélhető volt, hogy meghosszabbítják a rendszer szükségszerű bukását. …Aztán 1989-’90-től szabad lett a pálya: készültek is a gazdaságátalakítási kormányprogramok sorra. A Kupa-program, a Bokros-csomag, Széchenyi Terv (e néven az első), Új Magyarország Fejlesztési Terv, majd a Széll Kálmán 1. (akkor még nem tudtuk, hogy lesz 2. is). Mindeme terveknek mára szinte csak a neveik maradtak meg – és persze projektek itt-ott az országban – de egyik sem érte el a magyar gazdaság alapvetően új pályára állítását. Tulajdonképpen minden egyes újabb plánumot azért kellett összerakni, hogy az előző által megoldani szándékozott problémákat kezelje majd… Volt a tervek között, „tisztén gazdaságfejlesztési” célzatú és volt olyan is, amely az államháztartás rendbetételét tűzte ki elsődlegesen és ennek eszköze lett volna a terv intézkedésitől is remélt beinduló gazdasági növekedés.

A gazdasági növekedés kérdése külön megér egy gondolatot: a magyar politikusok azért szeretnék, ha komoly gazdasági „ugrás” lenne itt, mert akkor nem kellene foglalkozniuk az államháztartási reformmal – hiszen futná bőven minden igényre. A beinduló gazdasági növekedés a lusta és fantáziátlan magyar politikus varázsszere!

Az még csak-csak ment a terveknek, hogy valahogy növeljék az államháztartás bevételeit – ám sem a kiadási oldallal, sem a növekedéssel nem boldogultak. Örökké kurtítgatták a kiadásokat, de azok valahogy mégis mindig nőttek és nőttek… A gazdasági növekedés pedig egy hosszabb távon stabilan és enyhén lejtő vonal lett… ma már álom a 3% feletti szám e téren és igazából senki sem tudja, miképpen lehetne azt elérni-meghaladni?

Mostanra eljutottunk a falig: újabb, az államháztartást kvázi-egyensúlyba hozó bevételekre már csak a gazdaság végzetes megcsapolása árán juthatunk – nem beszélve a (szintén a gazdaságra visszacsapó) lakossági vásárlóerő-csökkentő adókról.

Minden jel arra mutat, hogy egy „pusztán gazdasági” terv nem elegendő a helyzet megváltoztatásához – és pláne nem elegendő egy makrogazdasági szemléletű terv. Itt komplex társadalmi átalakítási tervre van szükség, mert Magyarország gazdaságának erőtlensége a magyar társadalom „milyenségében” keresendő – és csak ott is oldható meg!

Hová vezet az, ha újra és újra gazdasági eszközökkel próbálják az egymást követő kormányok kezelni ezt a helyzetet? Oda, mintha belgyógyászati eszközökkel kezelnénk traumatológiai eseteket: úgy-ahogy életben lehet tartani a beteget, de sohasem lesz egészséges.

A magyar kapitalizmus nyomorék, mert a magyar versenyszféra komoly fejlődési rendellenességekkel jött a világra. Egy „klasszikus” kapitalizmus hosszú századokig érik, mire megszületik: van idő, hogy tömegek tegyenek szert a vállalkozás-szervezésben való jártasságra. A kapitalizmus a feudalizmus viszonyai között született; ha akkoriban egy-egy vállalkozás befuccsolt, ritkán veszélyeztette az egész gazdasági rendszer működését*. Volt tehát idő és lehetőség beletanulni a kapitalizmusba – de Magyarországon a rendszerváltáskor az volt a helyzet, hogy egy amúgy is gyenge polgári-kapitalista alapokkal és „átitatottsággal” rendelkező társadalomban éppen két generáció „maradt ki a kapitalizmusból”. 1949 és 1989 között a „legendás negyven évben” nem volt mód egy szabadpiaci alapú rendszerben tömegesen társadalmi és gazdasági tapasztalatokat szerezi. Ha van bűne a rendszerváltásnak – és a rendszerváltás első kormányának – akkor az, hogy úgy „vették el” a magyar társadalomtól a szocializmust, hogy nem tanították meg a kapitalizmusra. Adottnak vették a hozzáértést – akárcsak a demokrataságot. Mindkettőben tévedtek, és mindkét tévedésnek súlyos következményei lettek

Ezt a munkát egyszer pótolni kell! Pontosabban: itt az ideje, hogy pótoljuk – különben olyan veszélyes társadalmi és gazdasági folyamatok „mennek keresztül” a magyar népen, amelyek akár évtizedeket is „kiradírozhatnak”.

Sajnos – ahogy láthatjuk – a jelenlegi kormánytól nem várhatjuk, hogy „megtanítja a magyarokat kapitalistának lenni” – hiszen maga a kormány nem is tudja, hogy mit és hogyan kellene tennie ennek érdekében. Sőt: azt sem tudják, hogy „dolguk lenne ezzel” – különben is: számosan vannak a kormányoldalon, akiknek eleve maga a piaci verseny és a kapitalizmus is valami „nem egészen kóser” dolog. (…És még akik benne is vannak nyakig a tőkéslétben, azoknak sem fűlik a foguk a versenyhez – ők is „állami vállalkozók” szeretnek lenni.)

A magyar társadalom jó része sem „követeli”, hogy képezzék át a szabadverseny viszonyaira: mivel nem ismerik azt, ezért nem is hiányzik nekik. Csak állnak, értetlenül, hogy „Miért nem oldja már meg a kormány…?!” Állnak – csakhogy (ha még nem is veszik észre) a falánál állnak. További erőforrás-elvonásokkal már nem jutunk semmire – új erőforrások teremtésébe kell kezdenünk, erre kell alkalmassá válnunk, ebben kell jártasságot szereznünk! És ez magunktól nem megy, ide szervezett segítség – egyfajta „mentális Marshall-segély” kell.

Mivel – mint említettem – a jelen kormánytól nem jön már efféle segítség, ezért ez a következő, 2014-től a hatalomba lépők feladata lesz majd. Ez két év veszteség – de nem feltétlenül lesz elvesztegetett ez a két évünk, ha ezt az időt arra használjuk fel, hogy előkészüljön a majd az új kormány által elindítandó program, annak minden szükséges részletével.

Mindenek előtt: el kell kezdeni megbeszélni a társadalommal, hogy a faltól csak akkor fogunk tudni ellépni, ha tömegek (és elsősorban a már „futó” vállalkozók) tesznek szert a maiaknál minőségileg jobb, magasabb szintű vállalkozási képességekre. Idő kell ahhoz, hogy sokan belássák: nekünk kell tanulnunk és változnunk, nem pedig csak arra kell várnunk, hogy „Majd a kormány…

 

 

*E ritka esetek egyike volt a XIV. sz.-i itáliai bankcsőd-sorozat, amely azonban éppen a feudális uralkodók hadakozhatnékjából indult ki – és az 1348-49-es pestisjárvány „fejelte meg”.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr724469002

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.04.24. 09:36:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Magasról szarni a demokráciára 2012.04.24. 09:14:13

Kövér úr rühelli az MSZP-seket, aminek gyakran hangot is ad. Kövér úr azt mondja róluk, hogy a szocializmus túlélő söpredéke, akiknek nincs helye a magyar ég alatt, pláne a T. Házban. Kövér úr nem szereti az ilyesmit, ahogy ez gyakran hangoztatja is, k...

Trackback: Széll hozott, Széll visz ... 2012.04.23. 22:26:35

Amikor az állam strukturális reformokra szánja el magát, mit is csinál? A Széll Kálmán terv 2.0. választ ad a kérdésekre, de nem biztos, hogy szeretjük olvasni, hallgatni, megélni meg pláne nem.  Kérdés: már csak azt lenne jó tudni, ez a terv ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

épészmérnök 2012.04.23. 22:21:52

Hát hogyne lett volna kiképezve a magyar nép! Hiszen a rendszerváltás idején az állami televízióban ment a Dallas-sorozat, és egy nemzedék hőse és példaképe lett - no nem a becsületes Bobby -, hanem a szemét, aljas, gátlástalan Jockey.

Netuddki. 2012.04.23. 22:36:19

"Orbán Viktor szerint Európának újra meg kell tanulnia dolgozni."

Köhög a bolha és még ki is röhögteti magát.
Szerintem meg ennek a magyar megélhetési "politikus" csürhének kéne megtanulni dolgozni. Az orbánnal az élen. Életükben nem dolgoztak 1 napot összesen...

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.04.23. 22:39:40

"Sőt: azt sem tudják, hogy „dolguk lenne ezzel” – különben is: számosan vannak a kormányoldalon, akiknek eleve maga a piaci verseny és a kapitalizmus valami „nem egészen kóser” dolog. (…És még akik benne is vannak nyakig a tőkéslétben, azoknak sem fűlik a foguk a versenyhez – ők is „állami vállalkozók” szeretnek lenni.)"
Helyes meglátás. Egyetértek.

DorMiX 2012.04.23. 23:48:40

Aki érti ennek a rendszernek a működését az nem hiheti, hogy meg fog változni...
2014-ben elkezdünk könyvelést hamisítani, hogy több nyugdíjat, jobb egészségügyet, ingyenes felsőoktatást tudjunk ígérni a "zembereknek". Majd megnyerjük a választásokat és újabb adókat vetünk ki, hogy a hamisítást pénzügyileg rendbe hozzuk...
Aki nem hiszi, hogy nem így lesz az mese (inkább monda) világban él.
A mai magyar társadalom képtelen elfogadni, hogy az állam nem fejőstehén, két dolog miatt, az egyik, hogy itt birkák laknak (ezt már Mária Terézia is megmondta), másik itt mindenkinek jár minden (ezt meg Kádár mondta, inkább hitette el a "zemberekkel" - hogy hasonlítanak)
jó éjt!

Jozeph Pelikahn 2012.04.24. 01:11:32

Ha valakit megtanítunk a kapitalizmusra, az ránéz a magyar adórendszerre és röviden közli: felejtsd el a vállalkozást.

Az USA virágzó gazdaságát pár év alatt padlóra lehetne fektetni a mi rendszerünkkel, ott is csak az a néhány multi maradna talpon, akik ki tudnak csikarni engedményeket.
Ennyi.

gerdo 2012.04.24. 04:40:46

Jo poszt. 89ben a kozhiedelemmel ellentetben nem tortent rendszervaltas. Az oroszok elmentek, lett tobb partunk, de a aszocialzmus maradt. Az emberek fejeben legalabbis, es ez az ami szamit. Az a kiindulopont, hogy ha valami bajom van, oldja meg az allam. A nepesseg gazdasagi, vallalkozoi ismeretei elenyeszoek, a valasztoi magatartast a kormany gazdasagi eredmenyei igy aligha kepesek befolyasolni. Az, hogy az orszag eppen fejlodik-e, attol fugg, hajlando-e az aktualis elit felaldozni a poziciojat egy bekezdesert a tortenelemkonyvekben. Sajnos erre kevesen vallalkoztak, a megelhetesi politikusainktol ez nyilvan nem is varhato el, igy aztan itt tartunk...

nu pagagyí 2012.04.24. 05:04:01

Egy jó lépést már tett az adócsökkentések kormánya a vállalkozási képességek turbósításáért, megszüntette az ingyenes jogi és közgazdász képzést. A következő nagyhorderejű változás az általános oktatásban bevezetendő kötelező hittan lesz.
A közbeszerzések titkosítása is hozzátesz a jövőhöz, rászorítja a vállalkozásokat arra, hogy a versenypiacon keressenek boldogulást, ne az államot pumpolják.

_Szom Ki-Van · http://csollima.blog.hu/ 2012.04.24. 06:17:43

@nu pagagyí: Kérem, nincs megszüntetve az állam saját pénzén való jogász és közgazdászképzés. Az más kérdés, hogy van-e egyáltalán szükség bármilyen, ezekhez hasonló imperialista álságokra, de az utóbbi évek tapasztalatai pontosan mutatják: a piac a probléma. Tervezett módon ilyen eshetőségek fel sem merülhetnek.

Wilbourg Theodor 2012.04.24. 06:23:27

@nu pagagyí:
Közgazdászból el vagyunk látva bőven.Egyel biztosan több van mint kéne.

nu pagagyí 2012.04.24. 07:24:53

@_Szom Ki-Van: A kommunizmus azért bukott meg nálunk zsenge kamaszkorában, mert nem tudták kiszámítani, hány barna félcipőt igényel lakosság. A fejlett észak-koreai módszereket átvéve, kiegészítve a számítástechnika vívmányaival ismét nekigyűrközhetünk a feladatnak. A nemrég létesült tervhivatal már meg is rendelte egy közismert offshore cégtől a minden igényt kielégítő programot.

emeritus 2012.04.24. 08:31:06

Kit erdekel a barna felcipök szama,ha a lakosssag tulnyomo resze a kukakban csak jobblabast talal. Mint Hofi modotta
volt:"Akkor lesz a labadon ujcipö fiam, fha a polgarmaster fia az uj cipöjével a labodra lep"

w650 2012.04.24. 08:37:23

piefke!

Jó tanácsként mondom, sokkal jobbat írsz, mint amilyen formátumot használsz hozzá. Ennek így alig akarok nekikezdeni, olyan idegesítő. Keress jobb betűtípust, meg -méretet, úgy jóval többen elolvassák.

Szamiz67 2012.04.24. 09:01:12

Amíg a politikát és így sajnos a közgondolkodást is olyan emberek világlátása határozza meg, akik már az egyetemen is a politikai, közéleti pályafutásra készültek és nemhogy piacgazdasági, de semmilyen munkatapasztalatuk sincs, addig nincs mit várni.

citromfiu 2012.04.24. 09:34:54

A szerző kifelejti az emberi mocskot: a korrupciót és hihetelen mennyiségű tolvajlást, valamint hatalom vágyat. Ezek a mozgató rugók.

Fidesz maffia zrt mindent ennek vet alá.

Darvon 2012.04.24. 16:01:31

Mi a baj azzal ha az emberek egy gondoskodó államot akarnak?
Rendszerváltáskor félreértés történt: Az emberek demokráciát és jólétet akartak. Viszont demokráciát és szabad piacot kaptak, ami a jólét ellentétéhez vezetett. Szerintem érthető a csalódás.

tisztakéz · http://netes.8x.hu/ 2012.04.24. 20:39:20

A gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lettek!
süti beállítások módosítása