2011.02.17. 13:59 Szerző: Đđ

Mákony

 

a borfogyasztás be volna tiltva, az üres borospalack birtoklását is szabadságvesztéssel büntetnék, virágzana a borcsempészet, ötezer forintot kérnének egy málnásfröccsért, de volna rá piac.” (Váncsa István: Füvescikk)

 

A drogról lesz szó – pontosabban arról, hogy mit lenne célszerű a drogfogyasztással kezdeni, ha csupán az ésszerűség szempontjai szerint járnánk el?

A jelenlegi rend az, hogy a drogok forgalmazása és fogyasztása egyaránt büntetendő, legfeljebb a fogyasztók esetében léteznek enyhébb szabályok – lehet, hogy már azok nem sokáig. Az egész jelenség tehát az illegalitás és törvényen kívüliség sötét alvilágában létezik – de ott köszöni szépen, jól van: fejlődik és virágzik. És ami még lényegesebb: óriási hasznot jelent a terjesztőknek, viszonylag csekély kockázatok mellett, azok is inkább a hierarchia legalján fenyegetnek.

Igen: a haszon óriási és a piac egyre bővül. Csakhogy: a haszon az alvilág talán legveszélyesebb, mert erősen szervezett és akár politikai befolyásra is törekvő szegmensében jelentkezik, abból az államháztartás egyetlen buznyákot sem kap, ellentétben pl. a dohány- és alkoholforgalmazással. A piac bővülése pedig az állam és a társadalom szempontjából szintén nem bevétel-növekedést jelent, hanem az egészségügyi és szociális kiadások emelkedését.

Elmondható, hogy a jelenlegi hozzáállás, a drog világának „kriminalizálása” az alvilág érdekeit szolgálja és terheit a társadalom fizeti – az eredmény és a megoldás legcsekélyebb reménye nélkül.  Sehol a világban nem találunk olyan példát, hogy tiltó, büntető és rendőrhatósági-igazságszolgáltatási eszközökkel „legyőzték volna a drogozást”. Az e téren legnagyobb múlttal és legkomolyabb felkészültséggel, „fegyverzettel” rendelkező USA helyzete egyszerűen tragikus – és ez minimum figyelmeztető jel lehetne arra, hogy meg kell gondolnunk: ezen az úton kell-e továbbmennünk, vagy valami egészen mást kell tennünk?

A célok világosak: a társadalom és annak tagjai legyenek minél egészségesebbek és ha mégis drogoznak, akkor is lehetőleg igyekezzenek-igyekezzünk annak káros egészségromboló és egzisztenciális, a személyiségre negatív hatásait csökkenteni. Ugyanakkor célunk a drogra épülő alvilág lehetőség szerinti felszámolása is – világos, hogy ez elemi érdekünk!

Csakhogy, mint látjuk, a rendszer mégsem így működik, az eredmények helyett a negatívumok jelentkeznek.

Mielőtt továbbmennénk, írnunk kell arról is, hogy a társadalom zöme valahogy úgy viszonyul a drogkérdéshez, mint  a halálbüntetéshez: a drákói szigorban véli felfedezni a megoldás kulcsát. Csakhogy: csupán azért, mert a társadalom jelentős része „valahogy gondolja”, még nem biztos, hogy objektíven látja is a dolgot. Tudom, hogy a demokrácia alapelveként szokás említeni, hogy a döntéseknek többségi alapon kell megszületniük – ám itt a Progresszív Blogon már többször is kifejtettük, hogy a többségi elv csak akkor működhet jól, csak akkor vezet jó döntésekhez, ha a többség tisztában van az adott dolog valóságos viszonyaival és nem csupán „gondolja valahogy” azokat!

A mai droghoz való társadalmi hozzáállás teljesen véletlenül alakult ki – nálunk is, a nagyvilágban is. Amikor a XIX. század végén-a XX. század első felében megjelent, majd később igazán elterjedtté vált a drogfogyasztás a nyugati világban (mert keleten évezredek óta az élet része volt – de ez nem téma; aki erről egy jót akar olvasni, ajánlom Váncsa István Füvescikk című írását - http://www.es.hu/2003-05-05_fuvescikk), akkor annak megítélését, „elhelyezését” a társadalom dolgai, jelenségei között az a fajta puritán, viktoriánus erkölcs és társadalomszemlélet határozta meg, amely „erkölcsi hibaként” fogott fel minden, „a sorból kilógó” jelenséget: alkoholizmust, homoszexualitást, lumpenséget és a mentális betegségek egy részét is… Ezt a sablont húzták rá a drogra is: istenfélő, fehér, gyermekeit vasárnapi iskolába járató, hitvesével csak meghatározott napokon és csak misszionáriuspózban közösülő ember csakis „az ördögtől valónak” tekinthette azt. Ami pedig az ördögtől jön (mai szóhasználattal: rontja a társadalom tagjainak munkahatékonyságát), az ellen a kor logikája szerint az igazságszolgáltatás vette fel a harcot – akárcsak az ipari forradalom-kori Angliában a szegények „destruktív áradata” ellen.

Eddig O. K. – de azért az a kor már elmúlt. A droggal kapcsolatos gondolkodásmódja viszont itt maradt – talán érdemes lenne összevetni azt a valósággal és a régi gondolkodásmódon alapuló módszerek „eredményeivel”…

…És itt térhetünk vissza arra, hogy ma mit kellene-lehetne kezdenünk a drogkérdéssel.

Ami eddig ment, az csőd – és gazdag, hatalmas és igen befolyásos alvilág. Meg kell állnunk, nem szabad még tovább erősítenünk az ő pozícióikat és tovább veszélyeztetni a társadalom egészségét!

Játsszunk el egy pillanatra azzal a gondolattal, hogy mi történne, ha teljesen legalizálnánk a drogokat? Nem csak a „könnyűeket”, hanem a legütősebbeket is.

Mielőtt erre válaszolnánk, egy megjegyzés: hiába tiltottak most ezek a szerek, gyakorlatilag ugyanúgy tetszés és igény szerint beszerezhetők, mintha „Tesco-gazdaságos termékként” ott lennének bármelyik szatyorközpont polcain. Csak sokkal drágábban, mivel – ugye – „meg kell fizetnünk az illegalitás árát”.

…Szóval: ha teljesen legalizálnánk, akkor az történne, hogy:

1.     Összeomlana a drogra épülő alvilág.

2.     Csak tiszta – ezért viszonylag kevésbé veszélyes – szerek lennének (patikai?) forgalomban.

3.     Ha „orvosi rendelvényre” lehetne ezekhez hozzájutni, akkor ez az „állapotbetegség” transzparenssé – tehát: nyilvántarthatóvá, kezelhetővé – válna, így csökkentve az egészségromlás és a halálozás illegalitásból következő kockázatait.

4.     A szerek forgalmazásának adóvonzata lenne, nőne az állam bevétele – annak ellenére, hogy a fogyasztók a mai „alvilági” árak töredékéért jutnának hozzá az „anyaghoz”. Így mindenki jól járna – kivéve az alvilágot, de ők meg dögöljenek meg!

5.     Megspórolnánk a drogokkal kapcsolatos rendőrségi, igazságszolgáltatási, büntetés-végrehajtási költségeket – ezek vagy az adott szervek működésének javítására, vagy akár a „mégisdrogosok” rehabilitációjára, egészségjavítására lennének fordíthatók, a Kormány és a Jónép tetszése szerint.

6.     Elvesznek a „tiltott gyümölcs” vonzereje.

7.     Nem kellene tartanunk a drogalvilág politikai befolyás-szerzésétől, vagy éppen attól, hogy a rendőrségbe és az igazságszolgáltatásba „épülnek be”.

…Soroljam még?

De lássuk a negatív hatásokat!

1.     Az eddig a drogból élő alvilág megpróbálna más területeken „érvényesülni” – hogy mik lennének ezek, nem tudom, talán vannak szakértők, akik tudnak tippelni.

2.     A könnyen, olcsón és legálisan beszerezhető drogokhoz elvileg többen jutnának hozzá, ezzel növelve a függővé válás lehetőségét. (Ez viszont kompenzálhatja a „drogvilág” fentebb említet transzparenssé válása: előbb lehet beavatkozni, ha baj van.)

3.     Ha mi bevezetnénk ezt a rendszert, kialakulhatna a „drogturizmus” és itt „marhulna meg” a fél világ ifjúsága.

4.     A 3. pontra alapozva lehet, hogy megugrana az itthon legálisan beszerezhetővé tett drogok „illegális exportja”. (Lám-lám: az alvilág, ha „nemzetközivé lesz”, ezzel újabb esélyt kaphatna a túlélésre – és még igazán „profilt sem kellene váltania”!)

5.     „Ujjal mutogatnának ránk a művelt világban!” – hát, lehet! De azt megteszik most is a médiatörvény miatt…

6.     Kiakadnának a fundamentalista keresztény egyházak és a konzervatív szemléletű polgártársaink. (Milyen jól szólna pl. a szájukból a „gyermekmérgező”-szlogen!)

Ha csupán racionális szempontok szerint mérlegelünk, akkor a biztosan jelentkező előnyök a lehetséges, ám egyáltalán nem bizonyos hátrányokat messze meghaladják – ráadásul a hátrányok egy része biztosan kezelhető megfelelő előrelátással.

Fel kell hagynunk azzal az „önmákonyozással”, hogy majd mi megoldjuk az eddigi módszerekkel, vagy azok szigorított változataival a drogkérdést – lófaszt: még szinten tartani sem tudjuk a problémát, az alvilág meg közben véresre keresi magát! Minden új tett bátorságot kíván a kezdeményezőktől és bölcsességet, belátást azoktól, akik szokatlannak találják az újdonságokat. Lehet érzelmi alapon dönteni, lehet nem működő módszerekben bízni – de el is lehet gondolkodni.

…Már ha merünk!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr752667974

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Válságos üzletindítás 2011.12.14. 06:50:30

Válságos üzletindítás avagy lehet-e „biztosra” menni ma?   Az üzlet szempontjából, mindig van bizonytalan időszak, bizonytalansági tényező. Egy nehéz gazdaság

Trackback: Mi mindent érhetünk el tiltással? 2011.02.17. 21:41:38

Csupa csudijó dolgot, amire nem is számítottunk... Drogok, alkohol, box, prostitúció. Mindet betiltották már valahol, valamikor, de egyik sem múlt el. 1. Amit betiltunk, azzal jó biznisz lesz üzletelni. Gondoljunk csak a zseniális amerikai alkoholtila...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.02.17. 17:38:35

A könnyű drogok legalizálása esetén nagyjából ugyanaz történne, mint az "egy pohár bor"-ral vezetés legalizálása esetén. Sok baleset, óriási felháborodás, pro és kontra érvek, pár ezer haláleset után végül többé-kevésbé önfegyelem, és azután rendszeres újabb halálesetek, hogy sose feledjük a veszélyt.

Ha a különböző addiktív szerek veszélyességét nézzük, akkor kontinuumot látunk: a csokira a fogyasztók 5%-a kattan rá, a burgerre 10%, a szeszre 15%, a cigire 20%, a fűre 25, a kokóra 30-40, a hernyóra 70-80% - sacc/kb., rákattanás alatt a nyakló nélküli, leállíthatatlan fogyasztást értem.

Azért fontos ezt így látni, mert a csoki is veszélyforrás, és van, aki a heroinra sem szokik feltétlenül rá - csakhogy a %-ok magukért beszélnek. Nagy és parázs vita lesz itt hamar, konstruktív javaslatom a következő:

egészségügyi felmérésen kéne kimérni az egyéni addiktív hajlamot, majd arról igazolványt kiállítani, és azt felmutatva akár hivatalosan is hozzá juthatnának a könnyű drogokhoz azok, akik nem orvosi vizsgálat szerint nem addiktak rá, és letétbe helyeznek mondjuk 2 millió forintot az esetleges rehabilitációjukra, ha mégis. A rendszer központi nyilvántartással működhetne, és nem élne vele senki vissza, hiszen ha nem addikt, akkor nyilván nem is kér nagyobb mennyiséget, ha pedig igen, akkor szemlátomást addikt, tehát le kell tiltani. Nna? Tolnátok ilyen feltételekkel a cuccot?

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.02.17. 17:40:26

Bocs, elgépeltem, helyesen:
"akik orvosi vizsgálat szerint nem addiktak rá"

flamer 2011.02.17. 20:51:55

@Vértes László: Úgy beszélsz, mint ha a legalizálás azt jelentené, hogy ezentúl füvet fognak szívni a polgárok. Pedig hát a legalizálás a fogyasztás szempontjából azt jelentené, hogy ezentúl is ugyanúgy szívnának füvet a polgárok, mint eddig. Aztán valahogy mégsem halnak bele ezrek a marihuána-túladagolásba.

hehe64 (törölt) 2011.02.17. 21:06:58

@Vértes László: "csokira a fogyasztók 5%-a kattan rá, a burgerre 10%, a szeszre 15%, a cigire 20%, a fűre 25, a kokóra 30-40, a hernyóra 70-80%"
Orvosilag ez úgy ahogy van, nem stimmel.
A felsoroltakból a burger, a fű, a kokain
nem okoz fizikai függőséget, a többi igen.
Márpedig az úgynevezett "lelki" függőséget jóval könnyebb kontrollálni, mint a fizikait.
A százalékokat honnan vetted? Ha pl. a kokainra igaz lenne, akkor az USA polgárok harmada vöröslő fejjel rohangálna az utcán.

doktor.dikhed 2011.02.17. 21:08:46

" Sehol a világban nem találunk olyan példát, hogy tiltó, büntető és rendőrhatósági-igazságszolgáltatási eszközökkel „legyőzték volna a drogozást”."

Huhh, én arra sem látok példát, hogy a legalizálással legyőzték volna.

Emellett nem vagyok biztos benne, hogy összeomlana a drogra épülő alvilág. Az illegálisan előállított és elpasszolt drogok mindig olcsóbbak lesznek a leadózott, ellenőrzött drogoknál.

Másrészt a legalizált drogok a cigaretta és az alkohol státuszába kerülnének. Nyilván 18 év alattiak nem vásárolhatják meg őket, viszont egyszerűen, patikában, boltban hozzá lehet jutni. Látván, hogy mennyi 18 évben aluli dohányzik és iszik, nem örülnék neki, ha még drogoznának is.

Emellett kulturális szempontból sem vagyunk még felkészülve az ilyesmire. Mi a 10 millió megkeseredett, kisebbségi komplexusos országa vagyunk. Ha kimegyek az utcára, azt látom, hogy az ott közlekedők nagy részének sosem szabadott volna jogosítványt adni. Ha körülnézek, azt látom, hogy az ország jelentős része alkoholista. Nem az önmérsékletünkről vagyunk híresek. Ha máshol nem is, de hazánkban a könnyű drogok legalizálása valószínűleg katasztrofális következményeket vonna maga után.

31/48 2011.02.17. 21:11:18

@flamer: többen fogyasztanak, mert megszűnik a törvény visszatartó ereje.

31/48 2011.02.17. 21:13:03

@hehe64: szövegértelmezés...

nem az összes polgár harmada, hanem az adott szerrel alkalmilag élők harmada.

hehe64 (törölt) 2011.02.17. 21:20:15

@doktor.dikhed: Tudomásul kell vennünk, hogy a kriminalizálás kudarcot vallott.
Azt is tudomásul kellene vennünk, hogy a drogokat nem legyőzni kell, hanem együtt élni velük, éppúgy ahogy a legális drogokkal együtt élünk. Az hogy mi az olcsóbb, az pedig kizárólag az adótartalom függvénye.
Az állami mohóság persze a mi egészségünk védelmében, jelenleg is illegális csatornákba kényszeríti az engedélyezett szerek egy részét.
Ráadásul pl. a cigarettáknál súlyosan mérgező vegyi anyagokkal kötelező kezelni a dohányt, az előírt nikotin és kátrány tartalom elérésére.
Arról sem divat beszélni, hogy az alkohol és dohánytermékek mesterségesen csökkentett hatóanyagtartalma növeli a forgalmat.

hehe64 (törölt) 2011.02.17. 21:23:03

@31/48: Az USA-ban az összes polgár 90%-a alkalmilag használ kokaint. Pl. ezért nincs kokainteszt a dollár bankjegyekre. Ennek a középarányosként számolt 35%-a kb. a polgárok harmada. Nem értettem félre.

Marrs101 2011.02.17. 21:25:16

Esetleg a Holland rendszert vizsgálgatta már valaki érdemben? Neki már lehetnek eredményeik (akár pozitív akár negatív).

hehe64 (törölt) 2011.02.17. 21:37:45

@Marrs101: Vannak eredményeik. Kevesebben ülnek börtönben, és csökkent a kábítószeres halálozás.

titantoma 2011.02.17. 21:44:15

" " Sehol a világban nem találunk olyan példát, hogy tiltó, büntető és rendőrhatósági-igazságszolgáltatási eszközökkel „legyőzték volna a drogozást”."

Huhh, én arra sem látok példát, hogy a legalizálással legyőzték volna."

Nem győzték le legalizálással, sőt, az USA-ban azóta isznak, amióta véget ért a szesztilalom (a mindenit!). De! Nem is ez a fontos. Fogyasztani ígyis-úgyis (smittesen) fognak. Illegálisan szeszt főzni is. Sőt, ha legalizáljuk a drogokat, azt is fogják illegálisan csinálni. Mások meg adót fognak csalni a kurvaaanyukat.

Ez nem érv.

Azt be kell látni, ha legálisak lennének a drogok, sokkal kisebb haszonnal lehetne illegálisan előállítani és eladni. Az nem finanszírozná a bűnözőket (vagy legalábbis nem olyan mértékben, mint most).

ÁFÁ-t meg más egyéb adót elcsalni, na azt viszont nem azért fognak, mert drogról van szó. Csinálják azt mindennél!

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2011.02.17. 21:51:37

És ha mondjuk legális minőség-vizsgálaton átment, jövedéki adóval jó alaposan nyakonöntött füvet lehetne kapni a gyógyszertárban?

A kölykök nem sodornának parlagfüvet, nem nyalnának fel minden útszéli gyomot és lehet, hogy nem tolnának csattanómaszlagot ájulásig.

Jobban hangzik, mintha kéménytisztítót cseppentenek otthon a szemükbe, mert azt hiszik, valami kurva izgitől tiltják el őket - ahogy a szülők általában szokták :)

hehe64 (törölt) 2011.02.17. 22:00:24

@titantoma:
Az USA-ban a lakosság arányaiban nézve, és abszolút számokban mérve is a világ legnépesebb börtönpopulációja van.
Konkrétan 2008-ban, több mint két és fél millió ember ült börtönben. És minden harmadik polgáruk életében egyszer börtönbe kerül.
A bűncselekmények háromnegyede kapcsolatos illegális drogokkal.

titantoma 2011.02.17. 22:06:48

@hehe64: és ebből mit akarsz levezetni? Ha nem lenne illegális a drog, pont ennyivel lenne kevesebb bűnöző az USA-ban. Nyilván nem mindegyik díler, sőt, ott egy szál spangliért is éveket tudnak rád varrni. Nem azt mondom, hogy mind ártatlan, de nagy részük feleslegesen van benn.

Add össze: legalizálás = adóbevétel + kevesebb sittes eltartása (nem, nem ő tartja el a sitten magát, hanem mi)

Ha ez nem elég, illegalizáljuk az alkoholt (vagy cigit, kávét, cukorkát, húst, stb.). Szerinted a sittesek hány százalékát tenné ezek fogyasztója?

Ha amúgy mellettem próbáltál érvelni, bocsi, félreértettem :)

hehe64 (törölt) 2011.02.17. 22:09:17

Igen félreértettél.
Nyilván nem olvastad amiket feljebb írtam.

doktor.dikhed 2011.02.17. 22:09:23

@hehe64: Én viszont úgy látom, hogy a dohány és az alkohol is elég problémát okoz, és valljuk be, ezekkel a problémákkal sem bír el az ország.

A könnyűdrogok legalizációja megnövelné a fogyasztást. Eleinte biztosan, de szerintem tartósan is, és erre nem vagyunk felkészülve.

Az hogy a kriminalizálás kudarcot vallott, nem azt jelenti, hogy a legalizálás nem lesz még nagyobb kudarc.

Sajnos Magyarország szenvedélybetegségek terén az élen jár.

Hollandiát meg kár idekeverni. Más ország. Ott pl. a segítséget kérő drogosok 90%-át el tudják látni.

Van itt egy statisztikai is, ami árnyalja a képet:

www.emcdda.europa.eu/stats07/drdtab05a

Hollandiában nem túl magas a drogokkal összefüggésbe hozható halálesetek száma.

Magyarországon viszont az egyik legalacsonyabb Európában.

Nehéz ebből tanulságot levonni, de nekem úgy tűnik, hogy bizonyos szempontból itthon működik a tiltás.

Hollandiában viszonylag jól működik a legalizálás, de a két ország között jelentős kulturális és életszínvonal különbségek vannak.

Valamint Hollandiában évi 130 millió eurót költenek rehabilitációs központokra, és igen sok pénzt költenek a megelőzésre, valamint a felvilágosításra is.

Nálunk nincs meg erre a pénz, a módszer, a szervezettség, és ha meg is lenne, a korábban unalomig emlegetett kulturális és gazdasági különbségek miatt valószínűleg itthon nem működne a dolog.

Igazából nem látok valós érvet a legalizálás mellett azon kívül, hogy valaki fogyasztani szeretne. A keménydrogokat nem lehet legalizálni, ebben szerintem mindenki egyetért, így az alvilág megmaradna. Az új adóbevételeket pedig egy az egyben felemésztené itthon a megelőzésre, kezelésre és tájékoztatásra költött pénz - ez pedig elengedhetetlen. Sőt, itthon annyira nincsenek meg az alapok, hogy még további pénzeket kellene beleölnie ebbe az államnak, amit nem engedhetünk meg magunknak. akkor miért legalizálnánk?

titantoma 2011.02.17. 22:14:03

@doktor.dikhed: bazmeg, tiltsuk be az alkoholt meg a cigit, mert nem vagyunk rá felkészülve, mert nálunk nincs meg erre a pénz, a módszer, a szervezettség (miért, szerinted pont erre megvan?). Te fel vagy készülve az életre amúgy? Vagy tiltsuk be a metrót, mert lehet kirabolnak rajta? Bár lehet erre épp fel vagyunk készülve.

hehe64 (törölt) 2011.02.17. 22:28:37

@doktor.dikhed: A jelenlegi jövedelmi viszonyok között nálunk marginális problémát jelent a droghasználat. Éppen ezért nem kevertem bele a témába a mai magyar helyzetet.
De.
Ha az ország népessége gazdagodni fog (és remélem egyszer végre fog), akkor már nagyon keményen belép a kriminalizálás problémája.

És nincs valós érv a tiltás mellett.
Akkor sem lehetne erkölcsi alapunk a tiltásra, ha betiltanánk minden drogot. A most engedélyezetteket is.

És mi azt illeti, ha valaki fogyaszt bármit, ezzel másnak kárt nem okoz, a szerekkel él, és nem visszaél, akkor igen nagyfokú igazságtalanság vele szemben erőszakot alkalmazni.

És félreértés ne essék, az engedélyezett szerek itthoni adóbevételeinek töredékét sem emészti fel jelenleg a megelőzésre, kezelésre és tájékoztatásra költött pénz.
Az embereket meg lehet próbálni kényszeríteni a valaki által egészségesnek vélt életmód követésére, de ez nem fog sikerülni, legfeljebb kirúgják a vezetőiket.

sronti 2011.02.17. 22:30:51

@doktor.dikhed:
Magyarországon egész jól működik a tűcsere program, nem tudom, mostanában hogy van, de mintha régebben meséltek volna különböző vizsgálóhelyekről, ahol meg lehetett nézni, milyen cuccot vettél, voltak partiszervizek, amik ellátták a kiszáradókat vízzel, meg hasonlók. A halálesetek alacsony száma könnyen belátható, hogy inkább ennek köszönhető, nem a tiltásnak.
Hollandia az ilyen költségeit jelentős részben a legális könnyűdrogok generálta adóbevételekből, esetleg az ezzel idevonzott turisták pénzeiből fedezi. Magyarországon ebből legfeljebb akkor keletkeznek adóbevételek, amikor a kopasz gengszter vesz egy BMW-t az így szerzett pénzéből.

sronti 2011.02.17. 22:36:37

A poszt egyébként borzasztó naiv, még akkor is, ha én is legalizációpárti vagyok.
A negatív hatások közül érdemes kiemelni, hogy az alvilág egy része nem keres más tevékenységet, megmarad drogkereskedőnek. Bár kisebb lesz a piac, de maradni fog azért.
Magyarország a schengeni határokon belül sajnos nem fog tudni ilyen fokú liberalizációt bevezetni, még akkor sem tudna, ha lenne rá politikai akarat, ahogy nincs. Legfeljebb a könnyűdrogok esetében van némi remény.

suhanyc 2011.02.17. 22:38:29

@doktor.dikhed: "Nehéz ebből tanulságot levonni, de nekem úgy tűnik, hogy bizonyos szempontból itthon működik a tiltás."

Szerintem nem, egyszerűen csak szerencsére a heroin, crack és ehhez hasonlóknak viszonylag kicsi itthon az elterjedtsége, a kokaint kevesen tudják megfizetni és a math és társai tipusú házi drogok még nem jutottak el ide.
Itthon a cannabis, az olcsóbb stimulánsok és a pszichedelikus drogok jobban mennek, bár abból is a füvet szívnak a legtöbben. Ezeknek a szereknek viszont nincs vagy nagyon magas a halálos dózisa, ezért nem nagyon látni ilyet. Ha kapcsoltan néznénk, pl. az autobalesetek okozói között ki milyen szereket fogyasztott ott már biztos lehetne találni speedet és hasonlókat, bár azoknak a száma akik alkohol hatására okoztak balesetet nyilván többszöröse ezeknek.
Magyországon ma szerintem a tinik, fiatalok 10-20%-a fogyasztott, vagy aktív fogyasztó szerintem. Az én már eléggé elavult középiskolai emlékeim szerint, a 90es évek vége fele az osztályban a kb 26 emberből 5-6 szívott alkalmanként vagy rendszeresen, azóta ez a szám szerintem jelentősen nőtt.

Másrészt valóban nagyon nagy probléma szép hazánkban a depressziv alkoholizmus, de szerintem érdekes kérdés lenne hogy monduk egy könnyűdrog liberalizáció ezt erősítené vagy egymást gyengítenék. Mindenesetre a fűnek az alkohollal szemben legalább annyi előnye van hogy nem lesz tőle agresszív az ember, a családon belüli erőszak talán valamelys tendenciájában csökkenne.

suhanyc 2011.02.17. 22:41:20

@suhanyc: ehh kicsit összevissza lett, pedig esküszöm nem fogyasztottam semmit... :)

hehe64 (törölt) 2011.02.17. 23:00:54

@suhanyc: Az sem hátrány, hogy a fűnek nincsenek orvosilag elvonási tünetei.
A hirtelen alkoholmegvonás viszont nagy százalékban halált okoz.

hehe64 (törölt) 2011.02.17. 23:04:47

@sronti: A szervezett bűnözés teljesen haszon/költség elvű.
Amint a több száz vagy ezerszeres haszon töredékére csökken, az igazán nagy szervezetek elveszítik a létalapjukat.
Ha nem lennének annyira mohók az államapparátusok a bevételek területén, a mai töredéke lenne a szervezett bűnözés részaránya.

sronti 2011.02.17. 23:14:07

@hehe64:
Az USA-ban sem ez történt a szesztilalom után, nálunk sem ez történne. Visszaállnának inkább a hagyományos üzletágakba (prostitúció, nagyobb rablások, állami kapcsolatok segítségével elkövetett csalások). Az ekkora szervezeteknek van akkora tehetetlenségi ereje, hogy az tovább lendítse őket a kezdeti nehézségeken.
Persze, valamennyit csökkenne a befolyás, meg kevesebb könnyű bevételük lenne, ami jó, de azért csodát nem érdemes várni ettől.

doktor.dikhed 2011.02.17. 23:48:05

titantoma: Jól mondod, az alkohol és a cigaretta legalizálására sem vagyunk felkészülve, de már nem lehet betiltani. Érveid pedig úgy látom, neked sincsenek.

sronti: igen, mintha meséltek volna ilyen meg olyan helyekről :) Érdekes lenne átgondolni, hogy az itt jelen lévő generációk közül ki-milyen felkészítést kapott az iskolában a drogokkal, az alkohollal és a dohányzással kapcsolatban. Én 29 éves vagyok. Középiskolában egy 40 perces amatőr előadás volt a drogokkal kapcsolatban. Ennyi. Az én korosztályom általában minimális tájékoztatást kapott.

Ha jól tudom, Magyarországon egyszer volt alkoholtilalom, pár hónapig, ami elhanyagolható, tehát jó ideje legális az alkoholfogyasztás, és a tájékoztatás és a megelőzés terén még mindig a nullán vagyunk. Most akkor szabadítsuk rá a könnyűdrogokat is a teljesen tájékozatlan fiatalokra?

suhanyc: Jó kérdés, hogy az alkoholizmust csökkentenék-e a könnyűdrogok. Rövidtávon szerintem nem. Az alkoholisták jó része azért az idősebb korosztályból kerül ki. Nagy részük rossz anyagi helyzetű. Kicsi az esélye, hogy drogoznának. Hosszú távon meg szerintem az alkoholizmus és a drogfogyasztás összekapcsolódik. Ahol kapcsolatba kerültem drogfogyasztókkal - legyen az fű, vagy stimulánsok - ott általában valamilyen ital is jelen volt, bár ez csak személyes tapasztalat, talán nem általános a dolog.

hehe64: "És mi azt illeti, ha valaki fogyaszt bármit, ezzel másnak kárt nem okoz, a szerekkel él, és nem visszaél, akkor igen nagyfokú igazságtalanság vele szemben erőszakot alkalmazni."

De hát árt vele másnak. A dohányosok élvezhetetlenné teszik az összes szórakozóhelyet.

Az alkohol sok emberre rossz hatással van. Törnek, zúznak, kötekednek.

Az sem igaz, hogy a füvesek mind barátságosak. Az is olyan, mint az alkohol. Valakivel nincs baj, valaki meg komplett idióta lesz tőle, ha kiengeded az utcára, tuti balesetet okoz gyalogosként is.

Félreértés ne essék, én nem mondom, hogy az alkohol, vagy a cigaretta jobb, mint a többi drog, de ezeket már nem lehet betiltani. Én magam is iszok egy jó buliban, pedig látom, hogy az alkohol életeket, családokat tesz tönkre. A tökéletes demokráciában az lenne a helyes, ha félreraknám az érdekemet a közösségért. Lemondanék az alkoholról több tízezer társammal együtt, mert hiába vagyok szerencsés, és nem váltam függővé, mégis az alkoholfogyasztók táborát gyarapítom, kik rossz példát mutatnak.
Biztos, hogy volt olyan ismerős, aki fiatalon úgy jött el velünk egy buliba, hogy még nem nagyon ivott, és minket látva, velünk rúgott be először. Talán valamelyik alkoholista is lett később.

Szóval, az alkohol durva, és nem akarunk végleg lemondani róla, mert már régóta a miénk, alapvető jognak tartjuk, hogy fogyaszthatjuk. Viszont hiba lenne azt gondolni, hogy a könnyűdrogok nem durvák. A fű és tönkretehet életeket, családokat. Nem egy olyan emberrel találkoztam, aki - még így is hogy tiltott - a fél életét füves mámorban töltötte. Dolgozni persze nehéz így.

A könnyűdrogokat viszont még kordában lehet tartani. Felesleges lenne bővíteni a legálisan használható destruktív szerek tárházát.

Van olyan ember aki komoly munkahelyen dolgozik, művelt, okos, és néha elszív egy füves cigit este lazításképpen. A tiltás miatt viszont nem reklámozza a dolgot, nem visz bele új embereket a füvezésbe és ez így van rendjén.

Egy füvescigihez most is hozzájuthat aki nagyon vágyik rá, viszont sokan ki sem próbálják, mert nem tudják, hol szerezzék be, vagy visszatartja őket a tiltás.

Ugye a legnépszerűbb könnyűdrog a fű. A befüvezett emberek jó része pont olyan zavaró, destruktív tényező az utcán, vagy egy szórakozóhelyen, mint egy részeg, és akkor még csak a fűről volt szó.

Mit szeretnénk még legalizálni könnyűdrogok néven? Stimulánsokat, partidrogokat, ami mellé garantáltan alkoholt is fognak fogyasztani - bár általában a fű mellé is szoktak. Én ezt veszélyesnek látom egy olyan országban, ahol hajlamosak vagyunk túlzásba vinni mindent, ami káros, vagy függőséget okoz.

hehe64 (törölt) 2011.02.17. 23:56:04

@sronti: A szesztilalom után a nagy szervezetek nem az általad említett dolgokra álltak rá, azok csak kiegészítő tevékenységek voltak, az állami megrendelések kivételével.
A szesztilalom végével szinte egyidőben elkezdték legalizálni a vagyont, székhelyüket áttették Kubába és megkezdték a kábszerüzletet. Eddigre mélyen beépültek az államszervezetbe.
Egy kormányzatilag átlátható, tisztességesen vezetett országban viszont erre képtelenek.
Európában még most sincs meg az a szervezettségük Olaszország kivételével, ami biztosítaná a túlélésüket.

hehe64 (törölt) 2011.02.18. 00:00:46

@doktor.dikhed: Remélem a büdös életben nem lesz lehetőséged mások sorsáról dönteni.
Olyan fokú bigottságot, és énközpontúságot árulsz el az írásaidon keresztül, ami remélem, még kis országunkban is ritkaság.

sronti 2011.02.18. 00:02:02

@hehe64:
Van egy nagy különbség: az USA nagy részén illegális volt a szerencsejáték, viszont nagy volt rá az igény. Nálunk ez nem jellemző.
A droggal igazán nagyot a hatvanas évektől lehetett szakítani.

doktor.dikhed 2011.02.18. 00:09:42

@hehe64: Hasonlóan gondolkodunk egymásról Úgy érzem, hogy azért, mert te használnál könnyűdrogokat, félretennéd a közérdeket.

hehe64 (törölt) 2011.02.18. 00:13:11

@doktor.dikhed: Ne keverd össze a közérdeket azzal, ami szerinted az. Igaz hogy most kormányzati szinten ez a fő irány, de attól még nem lesz igaz.

Mellesleg soha nem használtam semmilyen drogot az engedélyezetteken kívül.

hehe64 (törölt) 2011.02.18. 00:17:10

@sronti: Upsz.
Igazad van, a tiltott szerencsejáték teljesen kiesett az agyamból.
Mondjuk ne feledjük a 30-40-es évek Kubáját, amit gyakorlatilag a maffia üzemeltetett.
Igen. A hatvanas évekre épült ki a teljes ellátási lánc, és akkortól kezdték igazán szigorúan venni a kábszer ellenes háborút.
Fel is mentek az árak.

doktor.dikhed 2011.02.18. 00:51:51

@hehe64: Akkor nem értelek, miért akarod eljuttatni a drogot olyanokhoz, akik eddig nem érték el, de pl hajlamosak a függőségre.

Még mindig nem látok érvet a legalizálás mellett.

1. Gazdasági - adóbevételek: hiába az adóbevétel, annyira nincs meg az infrastruktúra a megelőzésre és a kezelésre, hogy - és ebben az egyben biztos vagyok - az elégséges intézmények kiépítése, a programok kialakítása jóval több pénzt emésztene fel, mint a többletbevétel. A fent említett tűcsere program meg tudod mi? A kezedbe nyomnak egy marék tűt és ne is lássanak...

2. Nem zavar senkit: ahogy említettem, sokakat zavar. Nem tudod kávézókba zárni őket. Eddig csak a részegekre kellett figyelni meg a dohányosokat kerülni. Most jönnek a drogosok.

3. Csökkenne a szervezett bűnözés: ez szerintem megint sarkítás. A drogturizmus miatt Hollandiában is több a rendbontás, és a keménydrogokkal kapcsolatos bűnözés nem csökkent, ráadásul ott is ritkán ellenőrzik, hogy egy coffeshop honnan szerzi a füvet...nyilván egyrészt illegális forrásból, mert termeszteni ott sem szabad.

4. "Csak tiszta – ezért viszonylag kevésbé veszélyes – szerek lennének (patikai?) forgalomban" - ez oké. Tiszta szerek lennének, drágán forgalomban. Az utcán meg ott lenne az illegális szemét, amit jó eséllyel még többen használnának, mert használni legális.

5. "...csökkentve az egészségromlás és a halálozás illegalitásból következő kockázatait." - álljunk meg egy szóra. A legalizálásból nem következik, hogy csökken pl a halálozás. Az az ellátásból következik. Az meg piszok sok pénz, lásd 2. pont.

Volt még valami érv, ami nem alaptalan ködösítés? Elfogadom, bigott vagyok - bár úgy érzem, az érveim nem gyengébbek, mint a tieid, sőt...

Te viszont az ellentétem vagy egyelőre. A szabadszellemű, aki csak azért lázad valami ellen, mert tiltják, legyen az jó, vagy rossz.

Ha ki akarsz lépni ebből a skatulyából, pár dolgot meg kell tenned.

1. írd le, konkrétan milyen drogokat legalizálnál.

2. írd le, hogy miért lenne jobb a társadalomnak és a drogokat nem használó egyéneknek a legalizálás a jelenlegi helyzetnél.

Ha vannak jó érveid, engem meg lehet győzni. Viszont elég a holland példának utánaolvasni. Ott sem kolbászból van a kerítés, és ott sem egyértelmű a legalizálás hatása. Mi meg sokkal, de sokkal rosszabb helyzetben vagyunk.

No ennyi. Ígérem, többször már nem ismétlem magam. :)

sronti 2011.02.18. 02:25:59

@doktor.dikhed:
A kiindulási pontod téves szerintem. Egy liberális demokráciában nem arra kell okot találni, hogy valamit miért engedélyezzünk, hanem arra, ha valamit tiltunk. De most csak gondolatkísérletként:
1. Ezekre a programokra jelenleg szinte nulla pénz van, idén azt is nagyrészt egyházi szervezetek kapják, de ezt hagyjuk, mert elborul az agyam. :)
2. Eddig is tele volt a város beszívott emberekkel. Mint kettővel feljebb írtam egyelőre csak a THC alapú dolgokkal foglalkoznék mert jelenleg csak azzal érdemes. A füvesekkel különösebb baj nincs, mondjuk a részegekkel összevetve, tudom, hogy általában a kettő együtt szokott működni, de tapasztalatom szerint még az általában agresszív részegek is kevésbé agresszívek ha szívnak mellé füvet.
3. A termesztést ellenőrzött körülmények között engedélyezni kell, különben csak olyan rossz megoldásokhoz jutunk, mint a dekriminalizáció. A kemény drogok üldözésére még így is több energiája marad a rendőrségnek, mintha még a fű után is mennie kéne. Mellesleg már így is rengeteg féllegális dolog van Magyarországon, ami nagyon rossz hatással van az országra, egyet kivenni ebből a kategóriából nem tud számomra rosszul hangzani.
4. Ez már nem az én témaköröm, de a magasabb hatóanyagtartalom és az ellenőrzött minőség a leglepattantabb junkiekon kívül mindenkinek megérné.
+1: Az a tapasztalatom, hogy ha valaki nem tud mértéket tartani, az se piánál, se fűnél nem fogja megállni. Az ilyen embereknél általában más probléma van, amit szerek korlátozásával nem lehet megoldani, de ez a megoldás könnyebben kivitelezhetőnek tűnik elsőre, meg kevésbé kell figyelembe venni a háttérben meghúzódó problémákat. De ez csak látszatmegoldás.

doktor.dikhed 2011.02.18. 07:29:06

@sronti: azért ezek közül csak a 3. ponttal érdemes foglalkozni.

Volt pár érdekes cikk erről. Az Egyesült Államokban is a legtöbb pénzt a kemény drogok elleni harc emészti fel.

Viszont vegyük konkrétan a füvet. Nyilván gyerekeknek nem lehetne engedélyezni, így továbbra is pénzt kell költeni rá a rendőrségnek, hogy ellenőrizzen, betartassa a szabályokat, valamint az illegális árusítás sem fog rögtön megszűnni a legalizálással.

Aztán ki fogja termelni a legális füvet? Az állam? Az eddigi termelők legalizálják magukat? Nagyvállalatok? Mindegy, ellenőrizni kell a termelést, felügyelő szervezeteket kell létrehozni, minőségellenőrök kellenek.
Tekintve, hogy mekkora jelenleg a drogfogyasztás itthon, az új adóbevételek ezt jó eséllyel nem fedeznék, enélkül meg ott vagyunk, hogy ugyanolyan megbízhatatlan az anyag, csak könnyen elérhető.

A legalizáláspártiak elég egyszerűen állnak a dologhoz, és nagyon egy szempontból értékelnek.

Kövi György 2011.02.18. 07:39:55

Egyet értek Vértes Lacival: mindenki vigye el a balhét az ellátó rendszert és az adózókat potenciálisan vagy ténylegesen terhelő kedvteléséért. A 2 millió forintos letét esetleg módosulhat mondjuk kötelező felelősség biztosításra, elég magas összegűre, hogy a fogyasztót felelős gondolkodásra ösztönözze. A pontos részleteket biztos ki lehetne munkálni, köztük a fogyasztás körülményeinek stb. szabályozásával. Ez valóban becsületes rendszer lehetne így, és nem jelent mást, mint hogy az illető felelősen él a szabadságával. Dohányozz, egyél-igyál, drogozz, szexelj - de tedd mindezt úgy, hogy ne terheld meg vele a társadalmat, illetve "fészeld a mjuzikot" (vidd el a balhét, aki nem angolos). Ez a valódi szabadság és a valódi felnőtt emberekből álló demokrácia. A szabadsággal való visszaélés nem szabadság, és ezért nem is lehet a demokrácia alapja.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.02.18. 07:57:59

@doktor.dikhed: árnyalt és megfontolt a megközelítésed.

1. Két apróság jut még eszembe: az addikció általában nem fizikai, hanem lelki igényből indul ki, de addig megy előre, amíg fizikai függőség nem lesz belőle. Ezért lesz a füvesek egy része kokós, aztán herkás. A kemény intravénások mind fűvel kezdték, az ő esetükben nem jött be, hogy a fű nem okoz függőséget. Honnan tudjuk előre, kinél okoz, kinél nem? Ma sehonnan.

2. Mi magyarok félreértjük a törvények szerepét, azt hisszük, ami nem tilos, azt kontroll nélkül szabad, ami meg tilos, azt iszonyú szigorral be is tudjuk tartatni. Egyik sem igaz. Nyugaton nagyobb az önmérséklet, léteznek íratlan szabályok, nekünk újra kell tanulnunk ezt a játékot. A magyar jogalkotás hangzatosan deklarál, aztán a gyakorlatban elszabotáljuk a végrehajtást, el is felejtjük az egészet, míg csúnya dolgok nem történnek. Akkor elképedünk, felháborodunk, nem vesszük észre, hogy kis lépésekben mi hoztuk össze a problémát.

A könnyű drogok legalizálása ismét ezt az elmélet/gyakorlat szakadékot tárja elénk. Nincsenek frappáns, gyors, olcsó, gondtalan (plug-and-play, plug-and-forget) megoldások, a társadalom lelki fejlődése kell a fő ügyeink kezeléséhez. A fenti kommentek ezúttal egész jól alakultak.

Đđ 2011.02.18. 08:17:51

@doktor.dikhed:

Azt hiszem, félreértetted a cikket: nem csupán a könnyű drogok legalizálásáról van szó, hanem minden drogéról.

Tudjuk, hogy ez egy igen nehéz és bonyolult kérdés - de úgy véljük, itt az ideje "kinyitnunk a vitát", mert ami eddig folyt, az csak az alvilágnak volt hasznára és kialakult a társadalomban egy "sötét sarok", továbbá tele vagyunk tévhitekkel és félinformációkon alapuló féligazságokkal a kérdést illetően.

De egy megjegyzés: aki ma bármiféle droghoz hozzá akar jutni, az igen könnyen be is szerezheti - gyerekek is, addiktív személyiségek is. Ha pedig így van, ha úgyis megteszik, a tiltások ellenére is, akkor már jobb, ha tisztán történik ez.

doktor.dikhed 2011.02.18. 08:53:14

@Đđ: Engem nehéz lenne meggyőzni a keményebb drogok legalizációjáról. Az alvilág nem fog megszűnni egycsapásra. Más érv nincs mellette.

"ha úgyis megteszik, a tiltások ellenére is"

Tévedés. Rengeteg embert visszatart a tiltás. A tiltás nem azokat védi, akik családi körülményeik, egyéb problémáik miatt a szabályzás ellenére is a droghoz fordulnak, hanem azokat, akiket a ők húznak bele a drog világába akarva, vagy akaratlanul. Számukra van más út is. Közülük sokat visszatart a tiltás.

Vértes László pedig jól leírta a második pontban mi a baj az itthoni legalizációval.

Ha meg lenne az infrastruktúra a megelőzésre, kezelésre, tájékoztatásra, valamint a hazai felfogás (nem a törvénykezés, hanem a magyar emberek felfogása) is megfelelő lenne, nem ellenezném például a marihuána legalizálást.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.02.18. 09:21:26

@Đđ:
""továbbá tele vagyunk tévhitekkel és félinformációkon alapuló féligazságokkal a kérdést illetően""

Nagyon igaz. Igyekeztünk teljesebbé tenni az általad talán "nem a valóság minden részletének körültekintő kibontásával" megfestett képet.

1 gondolati játék: van bűnözés, pedig tiltja a törvény. Szüntessük meg a törvényt, legalizáljuk a bűnözést, ha már úgyis van?
Esetleg tegyük reálissá (azaz a társadalom nagy többsége által elfogadottá, helyeseltté) a törvényt, és aztán tényleg-de-igazán-vicc-nélkül hajtsuk végre?

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.02.18. 09:37:15

@Đđ: Ide kívánkozik egy módszertani kérdés. A fekete-fehérben gondolkodás veszélyes, mert bináris, azaz ledigitalizálja az analóg világot. Nem csak nulla és végtelen létezik, a kettő között széles és gazdag tartomány van.

Vagy tiltom az összes drogot vagy engedélyezem mindet? Ez lenne a "tiszta" helyzet? Ez nem tiszta helyzet, hanem bináris robotgondolkodás.

Létezik ésszerűség (na jó, nálunk még csak csírákban), létezik működőképes társadalmi élet (északi, protestáns demokráciákban). Vive la liberté raisonable.

sronti 2011.02.18. 11:50:41

@doktor.dikhed:
"azért ezek közül csak a 3. ponttal érdemes foglalkozni."
Úgy érted csak ez ellen tudsz érvelni?
Annyi a probléma az érveléseddel, hogy ezek az ellenőrző szervek, amik a kiskorúakat védik, már megvannak. Ezek ellenőrzik például azt, hogy kiskorúaknak ne lehessen szórakozóhelyeken inni, meg ne vehessenek cigit a boltban. Persze, meg lehet oldani külön felügyeleti szerv létrehozásával, de ez egyáltalán nem szükségszerű.
Ahogy a sokkal többek által fogyasztott alkohol minőségét is nagyjából képesek ezek a szervek ellenőrizni (viszonylag kis valószínűséggel jutsz metil-alkoholos termékhez iható helyett), úgy ezt a feladatot is képesek lennének ellátni.
Szerintem megfelelne a fűtermesztés szabályozására az, ami mondjuk a pálinkára van: saját fogyasztásra termeljen aki akar, egy növényt max, nagyobb mennyiségben pedig aki megszerzi a szükséges engedélyeket hozzá. Lennének adócsalók, de nem feltétlenül akkora számban, mint feltételeznéd.
Van egy olyan előfeltevésed szerintem, hogy radikálisan növekedne a fogyasztók száma a legalizáció hatására. Szerintem ez legfeljebb eleinte lenne így. Ma Magyarországon mindenki hozzájuthat fűhöz, így az illegalitás főleg fiatalok számára inkább plusz vonzerőt jelent.

@Đđ: Doktor Dikhed nekem válaszolt, én pedig csak a THC tartalmú dolgokkal foglalkoztam, mert a kemény drogok legalizálása középtávon még minimálisan sem reális felvetés. Sajnos.

doktor.dikhed 2011.02.18. 12:58:27

@sronti: "Úgy érted csak ez ellen tudsz érvelni? " - nem, csak többire nem érdemes reagálni, mert nem állják meg a helyüket, de akkor mégis megteszem.

1. "Ezekre a programokra jelenleg szinte nulla pénz van" - nincs pénz, nincs program, ez nyilván nem érv a legalizálás mellett.

2. "A füvesekkel különösebb baj nincs" - ez sem igazi érv. Erre én mondhatom, hogy én meg már láttam hülye füvest, akivel baj van, és még hazudnom sem kell.

4. "az ellenőrzött minőség a leglepattantabb junkiekon kívül mindenkinek megérné." - később meg azt írod, hogy nem kell kemény szabályozás, pár engedély és lehet termelni. Így nem lesz garancia az ellenőrzött minőségre.

a +1. érved teljesen jó, csak számomra nem a legalizálásról szól. Aki nem tudja tartani a mértékek, annál valóban családi, érzelmi okok játszanak közre a legtöbb esetben, ezeket a problémákat kell kezelni, és minél nehezebben elérhetővé tenni azokat a tudatmódosító anyagokat, amiknek a segítségével mélyebbre süllyedhetnek.

De ismétlem - pedig ígértem, hogy nem fogom :D - ha azt mondod fű, azt mondom oké, csak legyen jó minőségű tájékoztatás, ellátás, megelőzés, ami rengeteg pénz és sajnos hazánkban ezt megszervezni is képtelenek vagyunk (lásd alkohol és dohányzás).

Hollandiában pl 10. éves koruktól rendszeresen felvilágosítják a gyerekeket a drogokkal kapcsolatban.

Itthon meg mi van? max tűcsere program, ami a végső megoldás és arról is nagyrészt csak azok hallottak, akik már elbuktak néhány elvonót. Őket már nem tudják megmenteni. A tűcsere arra jó, hogy akiket most húznak bele a reménytelenek, legalább azokat ne fertőzzék meg betegségekkel.

Olyan példákat meg ne is hozz fel, hogy "de az alkoholt is szabad..." mert nincs értelme. A legális alkoholfogyasztás is rossz ebben a formában. Az alkohollal kapcsolatban is már az általános iskolában kellene felvilágosító órákat tartani, és itt is nullán állunk. Emellett egy tájékoztató órának nem abból kell állnia, hogy lehúzod, hogy melyik szer milyen rossz. Hanem ismertetni a hatásait, előnyeit, hátrányait, az ebből származó betegségeket, a jogállást stb.

Nincs annál rosszabb, mint amikor egyoldalúan valamit rossznak állítasz be, a gyerekben ott motoszkál a kíváncsiság, hogy milyen lehet a hatása.

sronti 2011.02.18. 13:11:45

@doktor.dikhed:
1. A nullánál szerintem több pénz lenne, ha az összes eladott fű árának minimum 50 százaléka a költségvetésbe folyna be (ahogy ÁFÁ-val együtt a cigivel is történik). Ez már egy jelentős tétel azért. Ebből lehetne prevencióra, oktatásra és ártalomcsökkentésre fordítani. Természetesen ilyen tétel esetében az egészet egyetlen politikus sem áldozná be, de lehetne pántlikázni egy adott százalékát ilyen célokra, ahogy az alkoholnál és a ciginél is ezt várnám el igazából.
2. Én is láttam már hülye füvest, de mivel sok fűfogyasztót ismerünk mindketten, valószínűleg már most is elég sokan vannak, elegen ahhoz, hogy a legalizáció ne jelentsen új problémát.
4. Ott már a kemény drogokról volt szó. Azt már máshogy szabályoznám.
Direkt figyeltem rá, hogy ne hozzam fel az unalmas és hibás, de az alkohol is... érvet.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.02.18. 13:45:52

@sronti: Mondok pár példát fejlettebb országok gyakorlatára a "szerek" ügyében. A franciák társadalmi hirdetésekben sulykolják: "egyen minden nap 5 gyümölcsöt illetve zöldséget"; és minden bor címkéjén rajta van, hogy hány alkolegységnek felel meg + áthúzott terhes nő jelzi, hogy kismamáknak NEM. A britek felvizezik a sört, hogy a nagyivás (binge drinking) ellen küzdjenek, mindenhol a felelősségteljes fogyasztást hangsúlyozzák. A svédek külön boltba száműzik a nagyon drága hagyományos alkoholt, a különbolt addig van nyitva, ameddig a bankok, a szupermarketben pedig csak harmatgyenge sört lehet kapni. (Rossz ellenpélda a finn, ahová minden skandináv átjár berúgni, a finn nők meg folyton panaszkodnak, hogy a férjek használhatatlanra isszák magukat. Ha egy észak-európai meghív egy italra, tudd, hogy az 1 literes vodkát jelent, és maximum ketten fogjátok egy ültő helyben benyomni.)

Tanuljatok nyelveket, olvassatok, médiázzatok, szerezzetek ismereteket - természetesen minden tiszteletem a tájékozott kisebbségé. Közkinccsé kell tenni a való világ tényeit. Szóval ha nálunk is beindulna a felvilágosítás, az épeszű törvénykezés, mérhetően csökkenne a túlfogyasztás, akkor bizakodóan néznék akár a fűlegalizálás elébe is. De emberek, előbb tanuljuk meg az alapismereteket, aztán akarjunk Nobel-díjat!

doktor.dikhed 2011.02.18. 13:47:09

@sronti:
Szerintem, sok értelme nincs erről beszélni. Nagyon más az álláspontunk.

Nagyon, de nagyon optimistán nézed a dolgokat. Feltételezed, hogy a régi fogyasztók elfordulnak a korábbi terjesztőktől - akik feltehetőleg árat csökkentenek majd - és drágábban, legálisan vásárolnak.

Szerintem, inkább azok vásárolnak majd legálisan, akik illegálisan nem mertek. Az új fogyasztók. Abból meg lassan lesz igazi bevétel.

Az illegális termelők meg szépen meg fognak élni. Csak papírt kell szerezni és le sem kapcsolják őket.

A hústermékek forgalmazása sem illegális, mégis sokan szépen megélnek a tisztázatlan eredetű húsok illegális elpasszolásából, és ha ügyesen lepapírozzák a dolgot a lebukás veszélye is kicsi.

Nem látom, hogy bármit is megoldana a legalizálás. Igazából a füvezők gyakori kampányolását sem értem. Így is hozzájutnak az anyaghoz, minek elérhetővé tenni azoknak is, akik addig kimaradtak belőle?

sronti 2011.02.18. 13:58:26

@Vértes László:
www.economist.com/node/13237193
Küldj rá valami ellencikket, tanulmányt de lehetőleg valami hasonló tekintélyű lap/szakértő legyen a szerző. Köszönöm.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.02.18. 14:17:34

@sronti: Ellencikk helyett elolvastam.
"“Least bad” does not mean good. Legalisation, though clearly better for producer countries, would bring (different) risks to consumer countries. As we outline below, many vulnerable drug-takers would suffer. But in our view, more would gain."

Ez a cikk a termelő országok számára tartja előnyösnek a legalizálást, nem a fogyasztó országok számára, a vulnerable drug-takereknek csak szenvedést ígér. El kell dönteni, mi termelünk vagy fogyasztunk, és jót vagy rosszat akarunk-e a szerhasználóinknak.

A cikk amúgy jó, köszönöm a figyelemfelhívást :), később akár részletesebben is kielemezhetjük.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.02.18. 14:24:16

@sronti: Idézek még két érdekességet.

"Any honest proponent of legalisation would be wise to assume that drug-taking as a whole would rise."

"But addiction can also inflict misery on the families and especially the children of any addict, and involves wider social costs. That is why discouraging and treating addiction should be the priority for drug policy."

Ez bizony nem fekete-fehér ügy. Felnézek az angolszász újságírókra, mert értelmesnek nézik az olvasót, és nem hagyják ki a releváns infók felét csak azért, hogy tájékozatlanságból kötelező legyen elfogadni a cikkíró következtetését. Pannonpulitzerek, tanuljatok.

31/48 2011.02.18. 15:26:38

@hehe64: na ehhez a legalábbis "érdekes" adathoz jó lenne valami forrást is megjelölni.

suhanyc 2011.02.18. 16:42:22

@doktor.dikhed: " Igazából a füvezők gyakori kampányolását sem értem. Így is hozzájutnak az anyaghoz, minek elérhetővé tenni azoknak is, akik addig kimaradtak belőle?"

Elsősorban azért, mert ma Magyarországon a fogyaszókat bűnözőként kezelik ugyanúgy mint a dílert. Ez ugyan nem tántorít el senkit egy jointtól max 14 évesen, de legalább ha elkapnak két grammal akkor járhatsz teljesen felesleges gyógykezelésre legjobb esetben is... Én megelégednék a dekriminalizációval is, de mik az érvek a legalizáció mellett:

pár cikk a témában:
www.hirextra.hu/2010/04/09/tobb-tizmilliardot-hozna-az-allamnak-a-marihuana-legalizalasa/

idézem:
"Van olyan felmérés, amely a marihuána legalizálásával járó pluszbevételekkel foglalkozik?
Ilyen felmérés Magyarországon, sőt az Európai Unióban sem készült. Arról vannak adatok, hogy a kormány milyen pénzeket költ drogpolitikára. 2007-ben nyolcmilliárd forintot fordított az állam a kábítószerekkel kapcsolatos bűnügyi feladatok ellátására és összesen kettőt egészségügyi, szociális és társadalmi feladatokra."

"a Kendermag egyesület két éve hatvanmilliárdos adóbevétellel számolt, spekulatív becslések, alapján, de én úgy gondolom, hogy valóban több tízmilliárdos megtérülésekről lehet szó, ha figyelembe vesszük, hogy milyen nagy piacról beszélünk"

Az biztos hogy a legalizáció több bevétellel járna, mint amekkora kiadással, még úgy is hogy prevencióra többett kell költeni, a rendőségi akciók nagy részén megspórolnák ezt (amik a fogyasztók ellen irányulnak).

Talán hülyeség idekeverni a scifit, de elég sok esetben követi a társadalom és technológia fejlesztések a futurisztikus ideákat. Persze hi scifiről beszélek nem ponyváról. Nomármost az utóbbi pár évben nem olvasam olyan könyvet szinte ahol a droghasználat nem egy általános jelenség volt, az emberek rengeteg féléből választhattak a napszaknak és feladatnak megfelelően, serkentők, bódítók, szexdrgokok etc etc... Oké, ez scifi. Bár manapság az orvostudomány is egyre több konstruált droggal áll elő, azok vénykötelesek és nem tiltottak. Szerintem nincs különbség a kettő között. Miért lehet legális a Viagra ha illegális mondjuk a kokain? Vagy csak elég simán a koffeintablettát mondani amihez még csak vény se kell. Ugyanolyan nyugodt szívvel lehet ezeket is túladagolni. Szerintem közeledünk efelé a világ felé, nyilván Svájcban vagy a Kanadában előbb lesz ilyen mint nálunk, de itt inkább csak időfaktorrol beszélünk, nem arról meg fog e történni... legalábbis szerintem.

sronti 2011.02.18. 17:05:23

@Vértes László:
Én sehol sem írtam, hogy fekete-fehér ügy lenne, de szerintem kevésbé lenne rossz a legalizáció, mint a mostani rendszer.

Kövi György 2011.02.18. 19:25:06

Élvezettel olvasom a nívós vitát. Viszont senki nem említi a drogozás megelőzésének lehetőségét, vagy az esélyének a minimálisra csökkentését, ti. a család erősítését. Mintha evidencia lenne, hogy a ma felnövekvő fiatalok előbb-utóbb drogot kóstolnak, ez van, lépjünk túl ezen. Valóban ez lenne az egyetlen kilátás, és drogügyben már csak a legalizálás a rendezendő "issue"? Engem azért egy picit nyomaszt ez az alternatíva. Nem tekintem a drogot az alkohollal egyenrangú vagy hatású szernek. Az alkoholról meg tudom mutatni a gyerekemnek, hogyan kell felelősen élni vele, a drogról nem tudom ugyanezt, akkor sem, ha netán legális lesz. A magam részéről a családok drogozásra hajló fiatalokat termelő képességének csökkentését találnám üdvözítőbbnek. Vagy az már veszett fejsze nyele?...

Fullánkos Algol 2011.02.21. 07:03:06

A Dupont-szállal és a mögötte álló rendszerrel (pl.: www.theforbiddenknowledge.com/hardtruth/hemp_conspiracy.htm alul More on Hemp) szembeni pozicionálásig is marad a kultúra alakítása.
süti beállítások módosítása