2011.01.19. 18:11 Szerző: piefke

Bontott anyagból…

Nos, itt az ideje, hogy elkezdjük felépíteni azt az új, demokratikus Magyarországot, amelyről úgy hittük: már 20 éve épül. Tévedtünk – és hogy mennyire, azt miniszterelnökünk ma elhangzott szavai igazolják.

Ma világossá vált, hogy Orbán Viktor egy párhuzamos valóságban él. Régóta kilépett abból az európai világból, amelyben mi élni akarunk.

A magyar politika „világhíre” 1962 óta nem volt olyan rossz, mint manapság. Vettem a fáradságot és áttanulmányoztam az elmúlt fél század német sajtójának a mindenkori „kortárs” magyar politikával foglalkozó írásait – ez a mai webvilágban már elég könnyen lehetséges – és legutóbb ennyi és ilyen értelemben negatív állásponttal csak 1957 és ’62 között, a korai Kádár-rendszerben lehetett találkozni. Akkor az okok egyértelműek voltak: a levert ’56, az azt követő igazságtalan eljárások és a szovjet csatlósállami mivoltunk. És ahogy csökkent a diktatúra „masszivitása”, ahogy Kádárék kezdtek rájönni arra, hogy „úgy nem megy tovább”, úgy halkultak a sajtókritikák is. Ez pedig csak egyet jelenthet: az a sajtó valóban a tényleges magyarországi politikai helyzethez igazítja kritikája erejét…

És ma? Miből gondolják egyesek, hogy ma „tények nélkül” kemények a kritikák?

Nem emlékszem olyan esetre, amikor a strasbourgi képviselők tömegesen támadtak egy „csapaton belüli” miniszterelnököt, amikor az a féléves elnökség programját ismertette előttük. Erre azt mondani, hogy ez csupán egy „magyarellenes pszichózis”, hogy ez „nemzetközi összeesküvés a magyarság ellen”, vagy hogy „ez a mi totális meg nem értésünkből fakad”, nyilvánvaló képtelenség: ez csak egy, a maga valóságával szembenézni képtelen, ahhoz túl gyáva politikus és nép önvédő-önfelmentő próbálkozása. Vegyük már észre: Európa csak a hülyéket vegzálja. Európa a simán futó ügyeket kedveli – mert ugyebár a higgad és magabiztos, önérzetes polgárok nem lármáznak és nem hőzöngenek, konfliktusaikat igyekeznek csendben, békésen elintézni. Hangoskodni, erőszakoskodni, ökölharcot vívni pedig a frusztrált és magabizonytalan prolik szokása… Bizony!

Miként számol el magában azzal Orbán, hogy most ő vált a világ szemében egyeduralkodóvá? Hogyan veheti komolyan azt, hogy a 2/3 felhatalmazza arra, hogy érdekei szerint alkotmányozzon, változtasson meg „törvényi és intézményi akadályokat”? Miben különbözik egy ilyen hatalomgyakorlás attól, amit a szocializmusban – még alulról – annyira utált? …Vagy azóta rájött arra, hogy ez milyen „célszerű”, ha az ember „felül van”?

Nincs gyakorlati különbség egy „alkotmányosan egypárti” és egy ugyan alkotmányosan elvileg többpárti, ám a valóságban egypártiként működtettet hatalom és politikai berendezkedés között: mindkettő annak érdekében működik, hogy az „uralmi elit” léte, pozíciója és tettei megkérdőjelezhetetlenek legyenek a gyakorlatban. Az pedig, hogy a „politikai elméletek” terén létezik „különbség”, a valóságban semmit de semmit nem jelent – aki mégis ezen rugózik, aki mégis ezzel próbálja-akarja méricskélni Orbán „demokrata vagy nem demokrata” mivoltát, az vagy naiv elméletieskedő, vagy cinikus…

Orbán azért hazudik ország-világ előtt, mert jól tudja, hogy sem elvileg, sem gyakorlatilag nem demokrata és nem hasznos az országnak, amit tett és tesz. Amikor olyasféléket mond, mint ma is Strasbourgban, akkor lepleződik le igazán…

Magyarországon éppen a jogállam újjáépítése folyik…” - mondta, miközben éppen ő bontotta le a jogállam számos intézményi és szemléleti elemét. „…Most írtak új sajtótörvényt az 1986-os helyett…” – állítja, csak akkor nem tudjuk, hogy a ’90-es évekbeli Médiatörvény ugyan mikor keletkezhetett? Nyilvánvaló az igyekezete: úgy akarja feltüntetni a világ szemében, mintha ő egy kádárista, azóta is változatlan formában fennálló sajtótörvény helyett adott volna az országnak egy új, demokratikus törvényt. Micsoda ócska próbálkozás! Aztán: „…az előző kormányzat idején a titkosszolgálatot politikai célokra használták, meghamisították a költségvetési adatokat, a rendőrséget pedig békés tüntetők ellen vetették be.” – hú, vazze, ehhez aztán már pofa kell! Hát ki nevezte ki a Terrorelhárítási Központ élére Hajdu Jánost, a Fidesz korábbi biztonsági igazgatóját? Ki neveztette ki a Fidesznek dolgozó UD Zrt. volt vezetőjét, Horváth Józsefet a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgató-helyettesévé? „A „meghamisított költségvetési adatok”-kal meg már a kormányváltás óta megy a cirkusz: csontvázak itt, csontvázak ott, csontvázak mindenütt – csak éppen egy szál költségvetési csontocskával elő nem álltak, khm… Na és azok a „békés tüntetők”! Hogy miféle kapcsolat állt fenn a minden állami ünnepen békésen törve-zúzva tüntetők és a Fidesz között, azt csak a Jóisten (no meg Orbán és az előbb említett „Fidesz-közeli biztonsági szakembergárda”) tudhatja – ja meg minden értelmes ember is… …nem lehet megkérdőjelezni a magyar nép demokratikus elkötelezettségét” – mondta Orbán. Hát igen: nem is a magyar nép demokratikus elkötelezettségét kérdőjelezik meg az európai urak, hanem az övét, Orbán Viktorét. Hé, Viktor, nehogymá’ ránk kend a szarodat! Semmi közünk a manipulációidhoz!

Aztán itt van ez a szánalmas duma, hogy „…a [színtiszta Fideszes] médiatestülettel nincs semmi baj, azt a parlament választotta meg, és ez demokratikusabb eljárás, mint egyes országokban, ahol a miniszterelnök nevezi ki az ilyen testületek tagjait. Aranyom (ahogy szegény Hofi mondaná): A parlament 2/3-át a Fidesz teszi ki (KDNP-ről, mint nem valós jelenségről, komoly ember nem beszél!), a Fideszről meg a gyerek is fújja, hogy ott abszolút központi vezetés van – mondhatni: egyszemélyi, az meg te vagy, Viktor! Magyarán: amit a szegény parlamenti 2/3-dal csináltatsz az a te akaratod. Nemá’ hogy azzal gyere, hogy azok ellenedre nevezték ki a Médiatanácsot, mert bizisten fejre állunk!

Én vagyok az európai baloldal számára a legveszélyesebb példa” – mondta Orbán a Hír TV-nek a vita után… Hát, nyugodj meg: nem csak a baloldalnak! De arra, hogy valaki veszélyes, nem szokás büszkének lenni… Mert tudod: az nem érdem, hanem állapot!

 

survey service

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr842598374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

legeslegujabbkor 2011.01.19. 23:38:36

Strassburgban a viccén (otthon érzi magát a performansz miatt) senki sem mosolygott. Pedig láttuk, hogy hatásszünetet is tartott, mint a jó színészek, de csak nem jött a nevetés. Fejben azért fölírta, kik emelték fel az újságokat.

Billy01 2011.01.20. 11:01:08

Egy kicsit legem van abból, hogy itt (is) orbánt és rendszerét Kádárhoz és diktatúrájához hasonlítják. Értem én, hogy az emberek zöme még emlékszik a Kádár rendszerre, de viszont nem utálta annyira koránt sem, mint azt hiszitek. Főleg mivel a kádár rendszer ne tagadjátok a végére elég demokratikus volt, demokrata közeli, na, csupán csak a nyilasokat nem engedte hatalomra kerülni, teszem hozzá, helyesen.
Sokkal inkább Szálasi rendszeréhez kellene hasonlítani, még ha orbán sosem volt katona akkor is!
Mer azért van különbség kommunista, baloldali és fasiszta, azaz jobboldali diktatúra között bőven szerintem.
És nem csak a zsidó és kommunista és balos és liberális üldözés!
Mindenesetre látszott a tegnapi ülésen is, hogy a legjobban a liberálisok és a zöldek utálják a faszita fideszt, a többiek a szocialista és a néppárti politikusok inkább csak megélhetésből és
feltűnési viszketegségből szólnak be!

orbánék a leginkább gyűlölik most Bokros Lajost, aki talán a legkeményebben alázta orbánt és csapatát! Ennek reggel jelét is adta orbán magyar hangja!

aeidennis 2011.01.20. 14:31:49

@Billy01: Ilyen hozzászólások után adok hálát, hogy megint lehet buktatni az általános iskolában.

Demokrata közeli Kádár-rendszer.. húha.. a fasiszta Horthy-korszakban működötta többpártrendszer, volt szocdem párt, voltak szabad és titkos választások, ehhez képest mekkora előrelépés volt a népi demokrácia!

Orbán sem volt katona...
Biztos a nagynénje vonult be helyette Csehszlovákiába 1968-ban Zalaegerszegről.

"Régóta kilépett abból az európai világból, amelyben mi élni akarunk."

Miben szeretnétek Ti élni? Kik azok a Ti?
Könyörgöm, hogyan lehettek Ti demokraták, amikor egy szabad tisztességes, demokratikus választás eredményét sem vagytok hajlandóak elfogadni? A demokráciába az is beletartozik, hogy a nép néha berág és megválasztja Hitlert. De ahhoz mindig kell egy weimari káosz.

piefke 2011.01.20. 15:10:43

@aeidennis:

Tegyünk helyre néhány tévedést a kommentedben:

1. A buktatás kérdését - „hasznosságát” – most nem nyitnám ki, talán máskor…

2. A Horthy-korszak választójogáról:

Az 1922-ben rendeleti úton („Lex Bethlen”) történő szabályozás a korhatár felemelése (24, illetve 30 év) mellett műveltségi cenzust, 10 éves állampolgárságot, illetve bizonyos idejű helyben lakást követelt meg a választójog feltételeként. Az új rendelkezés alapján a lakosság kb. 30%-a volt választásra jogosult. A szavazás titkosságának elvét csorbította a vidéki választókerületekben nyílt szavazással történt választások (a szavazás „végeredménye” 80 %-ban ezekben a kerületekben dőlt el). (A nyílt választásokon a választók befolyásolása, megfélemlítése, sőt, az erőszak alkalmazásának módszerei már a dualizmusban is ismertek voltak.) A választójog ugyanezen elveit ismételték meg a két világháború közötti első törvényi szintű választójogi szabályozásban, 1925-ben.

1926. novemberben megszervezik a felsőházat, így kétkamarás parlament jön létre. A felsőház funkciója ebben a korszakban az volt, hogy a mindenkori közhangulatot bizonyos mértékben a nyílt szavazás ellenére is tükröző képviselőházzal szemben a törvényhozás konzervativizmusának állandóságát biztosítsa. A felsőház társadalmi összetételére jellemző volt, hogy a közép- és nagybirtokosok, valamint az állami főtisztviselők mindig a tagok abszolút többségét tették ki.

Gömbös 1935 márciusában elérte Horthynál, hogy a kormányzó idő előtti választásokat írjon ki. A választásokat szokás szerint ellenőrzése alatt tartotta az államgépezet, s ennek következtében a miniszterelnök személyes hívei – korabeli szóhasználattal: a „Gömbös-fiókák” – többségbe kerültek a parlamentben. Gömbös a kisgazdákat is kijátszotta, ugyanis még 1934-ben titkos megállapodást kötött az akkor legerősebb ellenzéki párttal, amelyben ígéretet tett az általános és titkos választójog bevezetésére, illetve a Kisgazdapárt beemelésére a hatalomba. A választásokon azonban durva hatósági beavatkozásokkal elütötte jelöltjeiket a mandátumoktól.

A korszak utolsó választójogi törvénye 1938-ban intézményesítette a titkos szavazást, szigorította az ajánlási rendszert. A demokratikus választójog durva megsértését jelentette a plurális választójog bevezetése, amely a konzervatívabbnak ítélt vidéki lakosságot kétszeres választójogosultsággal ruházta fel, ezáltal 1,58 %-ot ért a vidéki lakos szavazata.

A két világháború közötti Magyarországon tehát a választójog korlátozottan érvényesült. Ezt az országgyűlési választások szabályozásán túl az önkormányzati testületek tagjainak megválasztásánál alkalmazott virilizmus (a testületek tagjainak fele arányban a legtöbb adót fizetők közül kerül megválasztásra) is alátámasztja.
…Ennyit a Horthy-korszak „általános, egyenlő és titkos” választási rendszeréről és gyakorlatáról…

3. Orbán volt katona – bár nem értem, ez miben releváns?

4. Hitlert nem a nép választotta meg: az 1933-as választásokon a nácik (NSDAP) a voksoknak csupán a 38%-át kapták meg. Papen porosz miniszterelnök javaslatára Hindenburg köztársasági elnök nevezte ki Hitlert kancellárrá. A Weimari köztársaságbeli káoszt pedig legnagyobbrészt éppen a nácik okozták – tudod, ez egy kissé arra hasonlít, amikor Orbán azt a "kormányzási tehetetlenséget" emlegeti, amit jelentős részben éppen az ő 4 éves aknamunkája okozott 2006-’10 között.:-)

5. „Szabad, tisztességes választás”: ha a 2010-esre gondolsz, akkor az lett volna a tisztességes, ha a Fidesz a választási programjában szerepelteti mindazokat a pontokat, amelyeket kormányra kerülése óta megcsinált – de ezekről kussolt, ami sem nem demokrata, sem nem tisztességes, továbbá: szabad emberhez méltatlan viselkedés is.

A 2010-es választás eredményét nem vitatjuk – nem úgy, mint ti tettétek 2002-ben és 2006-ban is. A jelenlegi kormány választási eredményeken alapuló legitimitását nem „kérdőjelezzük meg” - de minden törvényes eszközt igénybe veszünk azért, hogy Magyarországon célszerű, modern és a nép valódi, hosszú távú érdekeinek megfelelő kormányzás valósuljon meg, minél előbb.

aeidennis 2011.01.20. 15:32:50

Az 1920-1944-es korszakot szépen felvázoltad. Kiegészítenéd Billy01-nek az 1949 utánit is? Csak, hogy össze tudja hasonlítani a kettőt...

Mi monarchisták minden egyes választás eredményét kétségbe vonjuk, ugyanis a "magyar népet" soha senki nem kérdezte, hogy szeretne-e demokráciában élni. Ami egy népképviseleti rendszerben több mint bűn, hiba. E nélkül ugyanis semmi legitimitása nincsen semmilyen demokratikus rendszernek.

"de minden törvényes eszközt igénybe veszünk azért, hogy Magyarországon célszerű, modern és a nép valódi, hosszú távú érdekeinek megfelelő kormányzás valósuljon meg, minél előbb." - gondolom a nép titeket direkt erre megkért, mert magatoktól sosem beszélnétek más nevében. :) Ha én is a nép része vagyok, lécci intézzétek az ingyen sört. A nép nevében!

piefke 2011.01.20. 17:28:48

@aeidennis:

Hogyne, szívesen kiegészítem neki:

A II. világháború után az 1945. évi VIII. (a szövetséges hatalmak által szorgalmazott) törvény demokratikus, kötött listás, arányos képviseleti rendszert vezetett be, melynek alapján 66 % volt választásra jogosult, de 1947 után, a többpártrendszer megszűnésével, az egypárti diktatúra kialakulásával a választójog formálissá vált.

A választójog módosításáról szóló 1947-es törvény több, a demokratikus választójogot csorbító rendelkezést tartalmaz. A titkosság elvét az ajánlási rendszer, az egyenlőség elvét pedig a prémiumos rendszer bevezetése sértette. (A prémiumos rendszer azt jelentette, hogy amennyiben a szövetségre lépett pártok elérték a szavazatok 60%-át, úgy a képviselői helyek 80%-át, ha pedig a szavazatok 75%-át érték el, úgy a képviselői helyek 100%-át szerezhették meg.)

Ezenkívül a választásokból történő kizárásokkal és az ún. kék cédulákkal való szavazással további visszaélések váltak lehetővé.

A választásra jogosultak száma a Kádár korban nő meg ugrásszerűen. Az ok nem jogkiterjesztés. Hogy Magyarországon 80 %-ra nő a választásra jogosultak száma, nagyban hozzájárult a népesség növekedés, a demográfiai változások, az életkor növekedése, illetve a 18 év alattiak számának csökkenése.

A rendszer kismértékű korrekcióját jelentette az egyéni választókerületi rendszer bevezetése (1954), de ez továbbra is csak az alternatíva nélküli „hivatalos jelöltekre” való formális választást tette lehetővé. A valódi demokratikus választójog megteremtése csak az 1989-es változások után következett be.

„Ti monarchisták…”: Persze, hát hogyne: sokkal jobb egy „Jó Atya” „szigorú, de igazságos keze” alatt élni, mint demokráciában… De mondd: miért lenne az akár jobb, akár igazságosabb, ha egy véletlenszerű születés határozná meg azt, hogy zseni, vagy idióta áll-e az ország élén annál, mint ha legalább a lehetősége megvan annak, hogy a legrátermettebbeket hozhassa a felszínre és helyezhesse vezető posztra a demokrácia működése? Mert ez a demokráciában a nagy találmány – és nem az, hogy minden felkészületlen és rossz szándékú, vagy éppen ostoba ember beleugasson a dolgokba. Igen: egy jól működő demokráciában a jogoktól nem válnak el az emberek fejében a kompetenciák. Tudják, hogy ha nem készülnek fel a majdani választópolgári létre, akkor megeshet, hogy nem értik, miről folyik a választás és rosszul fognak dönteni. MI persze ettől még messze vagyunk, de ez a cél elérhető – nézd meg Finnországot, vagy Svájcot: a Homo Sapiens Sapiensben benne van erre a lehetőség…:-)

Egyébként: ha „ti monarchisták minden egyes választás eredményét kétségbe vonjátok”, akkor érvénytelen a Vérszerződés, ahol a Árpádok megszerezték a hatalmat, érvénytelen a Habsburgok öröklési joga, mert őket meg a magyar nemesi országgyűlésen választották meg. …De ott rohadjon meg az összes illegitim, „usurpátor” német-római császár is, mert azokat meg a választófejedelmek választották.

A népet arról sem kérdezték meg, hogy akarja-e fejedelméül, aztán királyául az Árpádokat, vagy éppen a Habsburgokat. Mátyást sem a Duna jegén választották „demokratikus királlyá”, a legendával ellentétben...

Nem tudom, honnan veszed ezt a „logikai bakugrást”, hogy ahhoz a nép előzetes felhatalmazása kell, hogy valaki előkészítsen egy politikai ajánlatot? A nép „nem kért meg” minket semmire – de tudod, a demokráciában az úgy van, hogy valaki „önszorgalomból” elkészít egy politikai ajánlatot, aztán a nép elé áll vele a választásokon és akkor az ajánlat minősége, az ajánlatot képviselők emberek képességei, hatóképességük a népre és a nép „állapota” határozzák meg, hogy felhatalmazást kap-e az ajánlattevő a vezetésre, bizonyos időre.

Nem is beszéltünk „más nevében” – mert ahhoz, hogy mások nevében szólhassunk és intézkedhessünk, egy jogállamban az illetők előzetes felhatalmazását meg kell szerezni.

„Ingyen sör” pedig nincs – sőt: semmi sincs ingyen! Aki képes rá, az dolgozzon meg érte, aki nem, az igyekezzék képessé válni rá! Azok a társadalmak, amelyek általában a legjobb söröket is főzik, éppen ezen az elven működtetik magukat – és ezért is jó a sörük is. Sör-ügyben a maximum, amit tőlünk kaphatsz: leülünk egyszer beszélgetni és a sörödet mi álljuk.:-)

legeslegujabbkor 2011.01.20. 19:05:17

Érdeklődve figyelem, hogy egyes jobboldaliak milyen messze mennek vissza a történelemben, először a Horthy-kor tetszett nekik, ezt a Jobbik kompromittálta, most koronában és királyban gondolkodnak. Ha ebben is csalódnak, a következő jelkép egy ló.

Billy01 2011.01.21. 08:41:07

Tényleg él a népbutítás! :)
Én nem mondtam, hogy a kádár rendszer demokratikus volt, csak azt, hogy fellazult a végére a demokrácia irányába.
Orbán nem volt katona és nem is az. Könyörgöm! Szálasi hivatása volt az , hogy katona éted? Az volt a hivatása. Nem csak Kádár vitette be egy kis téli reggeli tornára, meg 3 lövedék kilövésére nagy nevetések közepette. Basszus, ő csak be lett sorozva 2 évre, de Szálasi igazi katona volt. Nem tudom, nem érthető?
Szóval csak azt akartam mondani, hogy orbánéknak sokkal több közük van a nyilasokhoz, Szálasihoz Gömböshöz, Horthyhoz, mint Kádárhoz!

aeidennis 2011.01.21. 11:36:19

@piefke:
Nézd végig a "magyar demokrácia Nagy Alakjai" panteont és válassz ki róla 6 embert, akiket a "magyar köztársaság" papírpénzeire tennél. Ugyanis jelenleg egy "demokrata" sem található rajtuk. Demokráciában a leghalványabb esély sincs arra, hogy egy Széchenyi típusú ember vezető pozícióba kerüljön. Vagy várjunk még türelemmel? Mégis meddig?
Demokráciában mindenki azzal foglalkozik, amihez nem ért. Lehet cipész a külügyminiszter, kukás a miniszter ha jól el tudja magát adni. Hogy ért-e a dologhoz? Kit érdekel, amikor olyan szépeket beszél és olyan szép a mosolya a plakáton. Egy termék, amit eladnak, van szavatossági ideje, ha lejár kidobjuk.
Honnan a francból tudja egy csirkefarháton megvásárolt szavazó, hogy jó-e neki, ha egyik vagy másik párt nyer? Honnan? Népszerűség kell semmi más, itt jön be az ingyen sör, lejárt szavatosságú ajándékcsomag.
Amit a vérszerződés után írtál nem értem. Szent Istvánon kéred számon a demokráciát?
Tudtad, hogy a királynak nemcsak pártállása nincs (mint pali bának, aki a "nemzet egységét fejezi ki"), de nemzetisége sem?
Négy évente mindent újra kezdünk, azokban az években amikor szavazunk fél évig nem működik a Parlament. Négy évig megyünk előre, aztán balra, aztán jobbra aztán hátra, és csodálkozunk, hogy még mindig ugyanott állunk ennyi év után. Ez a "köztársaság" deklaráltan szekuláris, azaz erkölcs nélküli, ezért nem értem, hogy milyen erkölcs alapján lehet bármin felháborodni ebben az országban. Mégis milyen erkölcsöt kérünk számon a politikai vezetőinken?
süti beállítások módosítása