2010.12.24. 01:24 Szerző: Đđ

„Szegény kancellárasszony”

Ami pedig a szegény német kancellárasszonyt illeti, őt kabátlopási ügybe keverték. Nem mondott szegény semmit. A német kormány helyettes szóvivője mondta azt, hogy egyébként természetesen egy európai uniós tagállam be kell, hogy tartsa az európai uniós normákat, és nagyon remélik, hogy Magyarország is így tesz majd" – mondta Orbán, majd hozzátette: "ördöge van, valóban, Magyarország is így tesz.

Szó szerint ezt mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök ma este a Hír TV-ben.

Viktor, vazze, még mindig nem fogod fel, hogy a seggedben a hajóágyú csöve??? A gránátot betöltötték, a cordite ég… És ne gondold, hogy egy jó magyaros fingással majd visszaküldöd a feladónak!

Te tényleg azt hiszed, hogy Merkel tudta és akarata nélkül szólal meg a helyettes szóvivő egy olyan ügyben, amely alapvetően érinti a leendő soros EU-elnökséget? Nem tudom, hallottál-e már a „poroszos fegyelemről”? Elárulom: Merkel Brandenburgban nevelkedett, Poroszország szívében. Ez biztosan hagyott „némi nyomot” rajta… A családja meg hamburgi – és bizony a hanzákra sem a szervezetlen összevisszaság jellemző…

Lehet Viktor, hogy nálad-körülötted már zűrzavar van, már elkezdődött a felbomlás – nem lepne meg: ez jellemző minden súlyos vereség előtt álló hadseregre. Tudom, hogy felétek szokás „magánvéleményeket” hangoztatni (és nem Luxemburgban!) és inkompetens módon összevissza ugatni – Kósa Lali haverod jó példa erre. De a német politikában, kormányban ez nem szokás. Ha pl. a német külügyminiszter felhívja telefonon a te külügyéredet, akkor nem csak arról akar vele dumálni, hogy mekkora kurva nagy hó esett Németországban és különben is: van „magánvéleménye” arról, amit ti itt csináltok. Nem: ő akkor egy előre egyeztetett és átgondolt, a lehetséges következményeket előre számításba vevő stratégia szerint hívta fel Martonyi Jánost…

Ez a stratégia nem agresszív, nem csak „egészpályás letámadásban” képes gondolkodni, mint ti. Nem: ez egy higgadt és magabiztos úriemberekre jellemző stratégia. Ott, úriemberek között, nem azzal nyitnak, hogy szétbasznak egy baseball-ütővel. Nem mintha nem lenne meg ehhez az erejük – hidd el: megvan és ha továbbra is makacskodsz és hülye, sértődött gyerek módjára viselkedsz, meg fogod tapasztalni azt az erőt! De tudod: úriemberek között az a szokás, hogy előbb megpróbálnak mindent, hogy a józan észre apellálva, nyugodtan és csendben intézzék el a zavart okozó szitut – épp azért, hogy ha elkerülhető, ne növeljék még tovább a bajt és ne kelljen a „jobb belátásra térő” félnek sem szégyenkeznie, hogy megőrizhesse méltóságát és ő is leszűrje az eset tanulságait. Mert ott fontos a méltóság és számítanak a tanulságok…

Viktor, a magyar gazdaságot felerészben a német szív látja el vérrel. Ha ezek az „érpályák” beszűkülnek, akkor itt mi infarktust kapunk – de garantáljuk: lesz még annyi időnk, hogy téged – jó ősmagyar szokás szerint, mint a mondabeli Lehel vezér – kupán vágjunk, hogy „előttünk járj és szolgánk legyél a Másvilágon!*”

 

 

*A Lehel-mondából vett idézetről bővebben itt:

http://www.jbelvarosi.sulinet.hu/Menu_themes/tortenet/tortenet_kurt.htm

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr882536004

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Fidesz mumusa - A médiatörvény körülményei 2010.12.24. 20:08:27

A jobboldali politikai elit mindmáig nem tudott elszakadni attól az élménytől, amit az első demokratikusan megválasztott, Antall József vezette kormány kényszerült elszenvedni az "átkosból" megörökölt, alapvetően baloldali kötődésű médiától. ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KG2000 2010.12.24. 23:28:55

Kedves blogos, boldog Karácsonty!

Szokjátok a gondolatot, hogy teljes vereséget szenvedtetek! Orbán az elmúlt hónapokban "csak" 28 EUs kormányfővel találkozott és tárgyalt személyesen, Merkellel többször is. Ezt soha semmilyen körülmények között nem tudjátok űberelni.

Viszonylag új, de azért nagyon nem meglepő, hogy meg akarjátok gyilkolni Orbánt. Olyan nagyon nem is meglepő, hiszen már Frei is meg akarta gyilkoltatni valamikor 2002 környékén, és azóta is folyamatosan ezzel jöttök. Ez bizonyítja, hogy ti egy részt nem vagytok demokraták, másrészt amire politikai értelemben képesek vagytok, az mérhetetlenül gyenge dolog.

Boldog Újévet!

is 2010.12.24. 23:33:22

@CApa: szartak a görögökre, még tapsoltak is az íreknek. de már rég nem úgy van az, el vagy te maradva két körrel legalább. idén eddig Orbánt kétszer küldték haza, most hazaküldik harmadszor is, a türelem pedig elfogyóban, de erősen. egyelőre nyugatról még erősebb az a szél, mint keletről.

@soproni1: Boross csinálja az alkotmányt a Pozsgayval. ezért jár egy Passat, meg egy sofőr?

babelhal 2010.12.24. 23:34:10

Ezt tényleg nem lehet überelni, tekintettel arra, hogy Magyarországgal együtt is csak 27 tagja van az EU-nak.

is 2010.12.24. 23:36:53

@KG2000: és te el is hiszed, amit írsz, meg szerinted értelme is van, meg köze ahhoz, ami történik, meg amiről ez a poszt szól? vagy csak bele akartál te is szólni, és ennyire futotta?

azt már hallottad, hogy a portás minden dolgozóval találkozik, aztán mégse főnök? a gyilkolászást meg benézted, mert itt börtönt meg lámpavasat éppen ti szoktatok hörögve követelni, és pont nem Orbánra.

manager2008 2010.12.24. 23:37:40

@KG2000: Elárulom neked a titkot, baromira nem érdekel ki a miniszterelnök.
Tőlem a a Fekete Pákót is kinevezhetik.

De minden szakmának vannak szakmai minimum kritériumai, pld. ha pincér vagy és kihozol nekem egy levest akkor nem tüsszentesz bele az orrom előtt.

Egy miniszterelnök meg ne beszéljen hülyeségeket, azért vannak a tanácsadók hogy felírják a cetlire mit kell mondani.

soproni1 2010.12.24. 23:42:15

@is:

Pozsgay és Boross alkotmányozik ?

dr kíváncsivagyok 2010.12.24. 23:46:39

@ROBERTO: @is: A különadó egy ésszerű lépés volt, már Gyurcsány is elkezdte, nem is avval volt a baj , hanem a tálalással és azzal , hogy állandósítják , ami magával hozza az áthárítását a népre.....a sajtószabadság ennél nagyobb és érzékenyebb ügy , ebbe beletörik a bicskájuk !

dr kíváncsivagyok 2010.12.24. 23:48:20

@AnnaKarenina: Hát,...nincs mit tenni , ki kell mondani : Pinocchiónak elment az esze....

dr kíváncsivagyok 2010.12.24. 23:50:00

@manager2008: Ennek a degenerált Pinocchiónak illene tudnia , hogy gyakorlatilag a németekből élünk, ha finganak egyet,....elfúj minket a vihar.....

dr kíváncsivagyok 2010.12.24. 23:51:33

@soproni1: Az fínom,....főleg Csokitortával és Halászlével összeturmixolva.... :-)

dr kíváncsivagyok 2010.12.24. 23:53:19

@manager2008: Kösz' , most elképzeltem Pákót, amint Orbán-stílusban nyilatkozik a Die Welt - nek.....

dr kíváncsivagyok 2010.12.24. 23:55:17

@KG2000: Egyedül az utolsó mondatodnak volt értelme :" Boldog Új Évet ! "

Gábor217 2010.12.24. 23:59:31

Miért nincsenek konkrét érvek, hogy az új tv. ez és ez a szakasza miért is nem ad okot a kritikára? És miért nem áll meg ellenük az antidemokratikusság vádja?

Orbán Viktor szerintem megőrült. A fideszes erősemberek pedig lépjenek már, de gyorsan.Magyarul mondassák le. Nem tudom, hogyan, de csinálják. Vagy Navra, Pokorni, meg a többiek is ilyen gerinctelenek lennének? Meddig tűrnek még?

Meddig viselik még egy őrült elmebeteg tombolását?

Mert oké, hogy a feltörekvő karrieristák, mint a Lázár Jani, nyomulnak a Viktor seggében ezerrel.

De legutóbb már ő is elismerte, hogy nem mindent csináltak jól, sőt, hogy adott esetben a média tv-en is változtatnának.

De Viktor erre se hajlandó.

Vagy Lázárt maga viktor küldte padlóra a 98%-os adó és az AB jogkörei megnyirbálása által. Amik Lázár nevéhez kapcsolódnak. Talán, mert egy következő potenciális kihívójának tekintette. Nem tudom...

De azt igen, hogy Viktort k. gyorsan le kell váltani!!! Mert árt a pártjának, és az egész országnak. Ja, és megsúgom, hogy pont az utált szocik erősödnek meg a baromságai miatt. valaki szóljon már rá erélyesen, könyörgöm!

pakesz (törölt) 2010.12.25. 00:05:10

nagyon jo a poszt...

csak az a gond, hogyha Orban kirugja az osszes EUs tagot, akkor ok bosszut allnak rajtunk
nem Orbanon, hanem kis hazankon

pakesz (törölt) 2010.12.25. 00:09:13

@Gábor217: az lenne ha szep ha egyszer onelkule kelne fel a nap
es az a gond, hogy ez Magyarorszag erdeke...
hogy osszeuljenek a leendo kormanyparttal (a mostani ellenzekkel) es egyeztessenek, ennek meg sajnos ma Orban az egyeduli gatja

hiszen meg sajat jobboldali(???) oldalon allo es -mint a cikkben nagyon helyesen meg lett emlitve- gazdasagi anyaorszagunkat kormanyzo Merkelt is csak "a pofadat befogod" -dal tudta letargyalni

Csak Norris 2010.12.25. 00:17:01

Míg a posztoló itt írogat, mi sütöttünk halat, süteményt. Este ajándékot bontottunk. Utána filmet néztünk. Most aludni megyünk, de ránéztem a zindexre.
Minket szeretnek.
Akit pedig nem, az politizál ma is és vitatkozik a fórumokon....

babelhal 2010.12.25. 00:20:16

Elolvastam a HírTV honlapján az interjú állítólag teljes szövegét. (Nem volt könnyű.) Hogy-hogy nem, a Merkellel kapcsolatos mondatok már nem szerepelnek benne.

Nádasi Balázs 2010.12.25. 00:24:45

@kennimekkormikk: "Ha ez Putyinról mondod, már járkáló halott vagy, Merkel egy kicsit finomabb, de el fog intézni..."

Lájk:)

@soproni1: nem kell kapjon semmi újat -- mint minielnökként jár neki fizu, csak azért, mert fél évig ő ült be Antall székébe...

@KG2000: egy demokráciában a "teljes vereség" nem létezik, az csak diktatúrákban van, mert ott kivégzik az ellenzéket, vagy bebörtönzik, továbbá az összes független intézményt benyelik, és saját embereiket ültetik oda. Egy demokráciában, ahol politikai váltógazdaság van, a győzelem után mindig vereség következik, és fordítva, a kérdés csak az, mennyi idő múlva. Orbánt nem akarja senki meggyilkolni, vagy félreolvastad, vagy szándékosan nem értetted, arról írt valaki, hogy ha Putyinnak intett volna be, járkáló halott lenne, a "kicsinálás" meg nem egyenlő azzal, hogy megölik. Na mindegy, neked is boldog karácsonyi ünnepeket!

@Gábor217: "Vagy Navra, Pokorni, meg a többiek is ilyen gerinctelenek lennének?" Igen, azok. Mindegyik fideszes, kivétel nélkül. Orbán nem most őrült meg, 2002-ben. Általában vesztes választás után mindenki azonnal feláll az elnöki székből, Orbán inkább a hírek szerint összetörte azt, és 2002-ben a vereséget csak ímmel-ámmal ismerte be, mondván, nem a szavazatokban szenvedtek vereséget (a második fordulót valóban meg is nyerték), hanem "mozgosítási" vereséget szenvedtek. 2006-ban már erre se volt hajlandó, gyakorlatilag csalást kiáltott... egy demokrata az első vereségre lemond. Inkább csak azon kell gondolkozni, hogy miért hagyták meg őt elnöki székben a mögötte lévő pénzügyi körök? Mit tud ő a lehetséges kihívóiról, amivel megakadályozza azt, hogy szólhassanak egyetlen szót is? Van, aki Európába "emigrált", van, aki polgármesterkedni kezdett, de párton belül senki se maradt ott...

Valóban, engem is aggaszt, hogy a szocik erősödnek miatta, kell jó baloldali párt, de nem olyan, amiben 100x lejárt emberek vannak. Egy igazi jobboldali (és egy igazi liberális) párt is kéne, azzal együtt, hogy örülök egy ökopárt meglétének is, mert szerintem a demokrácia a választás lehetőségeiről is szól, arról, hogy ne szar, korrupt, és náci között lehessen választani... na mindegy.

wOw 2010.12.25. 00:32:03

@Desmond77:

Fantasztikus! És dugtatok is?

samba pa ti 2010.12.25. 00:43:08

@manager2008:
ez a példa a pál utcából felülmúlhatatlan.

Csak Norris 2010.12.25. 00:44:09

@wOw: Mármint anyáddal? Persze

iovianus 2010.12.25. 00:46:02

@version: ezt kellene a TVben bemondani a hírekben abban a 20%ban, hogy a németek kétharmada kitenne minket az EU-ból.

wOw 2010.12.25. 01:05:19

@Desmond77:

Anyám 70 éves, tényleg jó estéd lehetett, inkább itt írogattál volna te nagyon hülye! :D

Đđ 2010.12.25. 01:10:26

Desmond77, wOw, ezt hagyjátok abba!!!

Csak Norris 2010.12.25. 01:13:21

@wOw: Kérdeztél, válaszoltam a te szinteden. De megadom a lehetőséget hoy téd legyen az utolsó szó, mert mentem aludni te kalap.

szanalmas 2010.12.25. 01:23:32

@Đđ:

Értettem főnök, csak ne offold, kérlek! ;)

KenSentMe 2010.12.25. 01:24:37

@Desmond77: Hát, legalább tudjuk, milyen aljasan érvelnek azok, akiket szeretnek.. de tényleg, ha a szíves bocsok rózsaszín világában élsz, minek ugatsz be és minősítesz vadidegeneket?

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.25. 06:33:47

A Nemezti Hazug Gonosz Törpe Szarban van. Most jön a merülés:))))))-csak az a baj hogy belénk kapaszkodik a kis rohadék!

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.25. 06:35:06

azért jót tenne egy kis operáció az országunknak és kivágnák belőlünk ez a TUMORT ( o.v.), mielőtt a beteg ( Magyarország meghal!!!!!!

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.25. 06:45:21

Orbán naponta mondja:
Matolcsy siess már egy új törvénnyel....egyik szemed itt a másik ott:))))))))))

Rá Dios 2010.12.25. 07:58:59

Szegény Zso...
Kínos lehet védeni a faragatlanságot, ugye?

Id. Lencsés István 2010.12.25. 08:19:48

Orbán vajon köszöntötte-e szavazóit legalább Karácsony napján?

Obama igen:www.youtube.com/watch?v=Fmvo7w39M90

gorcsev54 2010.12.25. 08:22:57

@Zsoo: Mi volt 5 évvel ezelőtt? Felvilágosítanál minket?

szimencsing:) 2010.12.25. 08:38:54

Be kell valljak valamit!
Nem értem, hogy azok hol voltak az elmúlt 8 évben, akik most ennyire jajveszékelnek?
Miért nem féltették a demokráciát akkor mikor embereket vertek meg, szemeket lőttek ki, és csak úgy mellesleg elloptak, és külföldre vittek mindent?
A média szabadságáról beszéltek? Hol volt ott szabadság, ahol NEM kerülhetett nyilvánossága ha egy kancigány megerőszakolt egy lányt?

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.25. 08:43:43

@szimencsing:): a csőcseléket gépfegyverrel kellett volna lekaszabolni nem gumilövedékkel. Azokat is a nemzeti Hazug Törpe Uszította fel!!!!!!!!!

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.25. 08:44:31

@szimencsing:): de egy kancigány lehet min. elnök..mi?-akit Te választottál!!!

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.25. 08:45:14

@szimencsing:): a kancigány most meg az egész országot erőszakolja meg!

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.25. 08:47:17

@hunocska: orbán köszöntése Magyarországnak: Mindent megteszek, hogy Boldogtalan Békétlen Karácsonya legyen Magyarországnak. Még az előtte lévő napon is szar törvényt eröltetek rá az országra.Mindenkinek kellemetlen Karácsonyt kívánok!

Rá Dios 2010.12.25. 08:51:58

@szimencsing:): Már nagyon a szövegláda alján kotorásztok...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.12.25. 08:55:06

@ROBERTO: Nem tudom, hogy hány éves vagy, de tudod, 1989 előtt is formálódott a közvélemény. És a formálását nem a magyar sajtó tette! A magyarnak akkor is jó füle volt. Amit mondtak, annak pont az ellenkezőjét hitte el. No és a Szabad Európa magyar adása is adott némi támpontot. Majd beindítják újra az adását.

Rá Dios 2010.12.25. 08:55:43

@soproni1: Persze. Ez egy régi vicckezdet mai változata:
"Pozsgai és Boross alkotmányozik a vonaton..."

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.12.25. 08:56:50

@szimencsing:): nem is tudtam, hogy Orbán még erőszakoskodott is a lányokkal!

különvélemény 2010.12.25. 09:06:16

@version:
Magyarországot kirakni az EU-ból?
Na ne röhögtess!
30%-os német importvám és máris kettéáll a füle drága Merkel asszonynak.
De végignézhetjük azt is hány helyen szegte meg a deutsche telecom a matávos koncessziós szerződést, esetleg kipaterolhatjuk a siemenst, a strabagot és még folytathatnám napestig.

Hogy közben nekünk is xar lesz? Az biztos, de náluk sokkal nagyobb lesz a hőbörgés ne aggódj.

homér 2010.12.25. 09:07:33

ahogy az alkotmánybíróság gittegyletté alacsonyítása se azért történt, mert különadót akartak kivetni a végkielégítésekre (már akkor az államosítás volt a céljuk), a szabad véleménynyilvánítást se azért akarják büntetni, mert a blikk sokat ír a való világról. ezek a mocskok előre be akarják fogni a média száját, nehogy már megírják a valóságot orbánról és a bűnszervezetésről.

gorcsev54 2010.12.25. 09:15:37

@szimencsing:): Itt voltunk. Be kéne fejezni a 8 évezést! 89 után 45 évezés volt aztán 4 évezés most 8 évezés.Meg kéne tanulni ami volt az volt ami van az van.(nem állítom ,hogy a múlt nem előzménye a jelennek)De most arról van szó ami van.Az ,hogy egy idiótát egy másik követ, azért nem az első a hibás ,hanem mi.

Csak Norris 2010.12.25. 09:22:51

@VRbagoly: Én csak leírtam hogy néz ki a szenteste normáliséknál.
Erre reagál wow és te. Nem ismertek. Akkor ki ugat be idegeneknek?

Mielőtt belekötnétek h mit keresek itt, hát elárulom hogy én a nap elején és végén benézek, míg a sok zsebhokis itt lesi egész nap hogy kibe köthet bele, és kit oktathat ki és hurroghat le.

Pajtás 2010.12.25. 09:30:33

Olvasgatom a német lapokat, ilyeneket írnak: Orbán nagyszerű stratégiáját a hosszú 2002es ausztriai gyógykezelésén álmodhatta meg. Ott kezelték a pszichiátrián. Mi meg a kezébe adtuk a gyeplőt egy pszichopatának:S

ob.szerver 2010.12.25. 09:32:28

@különvélemény:

Úgy van. Gazdasági szankciókat Németország ellen! És ez jelzés lehetne az egész EU-nak, csak úgy miheztartásképpen, hogy ha továbbra is ugatnak, ugyanígy járhatnak.

A kieső kereskedelmi forgalmat és tőkebefektetéseket pedig magyar-venezuelai-bolíviai-belorusz gazdasági és politilai közösség kialakítása révén kellene pótolni.

különvélemény 2010.12.25. 09:56:45

@ob.szerver:

Szerintetek ov diktátor, tehát ezek a realitások nemde?
Vagy magad sem hiszed azt a sok baromságot amit a nyugati sajtó ír?

"A kieső kereskedelmi forgalmat"
Mire gondolsz? hogy nem henkelt veszünk majd, hanem pg-t? Micsoda kiesés. Amcsik örülni fognak.

"tőkebefektetéseket"
Az most is csak csordogál a válság miatt.

De ha nem hiszed, hogy a németeknek sokkal fontosabb az eu tagságunk mint nekünk, kérdezz meg egy felnőttet, hátha segít.

Pajtás 2010.12.25. 10:10:14

@thinker_: szánalmas hozzászólás

Billy a kölyök 2010.12.25. 10:18:56

"Mi még Kínával is versenyképesek leszünk, ha végig tudjuk, ha végig tudom csinálni azt a gazdaságpolitikát, amit elindítottam"
Tényleg ezt nyilatkozta?!
Én már komolyan aggódom, mikor fog ez az elmeroggyant barom hadat üzenni az USA-nak!

Melchi Zadok 2010.12.25. 10:19:30

@manager2008: "Tehát tulajdonképpen a stáb minősége határozza meg a vezető életét"
én az "életét" kicserélném a gondolkodását-ra

egyébként nézd meg kik veszik körül orbán viktort és szörnyedj el...

ezek után nézd meg kik voltak orbán viktor mellett 20, 15, 10 és 5 éve. majd nézz utána hol vannak most ezek az emberek.

Melchi Zadok 2010.12.25. 10:21:11

@Billy a kölyök: ha belegondolsz már nem is vagyunk messze kínától. pl az új médiatörvény egészen "népköztársaság kompatibilisre" sikeredett.

DarthVader 2010.12.25. 10:28:14

@különvélemény: "30%-os német importvám és máris kettéáll a füle drága Merkel asszonynak."

Na ne röhögtess! Ha nagy a német importvolumenünk - ami esetleg(!) fejfjást okozhatna - akkor bezony a német áruk ára 30%-kel nőne, valamint minden ami német inmportból keletkezik, dettó. (Na most gondold el, hogy az összes német beruházó cég- ami otthonról hoz cuccot - Audi, Mercedes, csak hogy a legnevesebbeket emlitsem - 30 %-os vám mellett jut hozzá otthonról a cucchoz. Elmegy innen mint a vihar)
Ha meg kicsi az a volumen- és fentiek elhanyagolhatóak - akkor bizony Merkel asszony is nyugodtan alszik. Cserébe nem lesz olyan nyugati beruházó, amelyik itt beruházna.

Sajnos Viktor pont úgy gondolkodik, ahogy Te. (Gyanús is vagy nekem.....)

fakopács 2010.12.25. 10:31:24

@különvélemény: Hülye vagy! A németek legfőbb belpolitikai problémája, hogy a többnyire dolgos német lakosságnak nagyon nem tetszik hogy az ő adójukból mentik meg sorra az EU here államait.
Ha pont a régi csatlós Magyarországon statuálnak példát, pl nem fizetik az EU támogatásokat egy pofátlan kis államnak, akkor az Merkelnek belpolitikai hasznot hoz. Attól Németország alig veszít valamit, a német árút nem a kormány veszi.

különvélemény 2010.12.25. 10:33:57

@fakopács:
Ja, az eu here államai meg szépen megveszik a rengeteg német árut, szóval abból van a németeknek pénze segélyezni, hogy nem csak maguknak gyártanak, és bizony elég jól megy nekik.
De látom nem nagyon érintett meg a közgazdaságtan.

ob.szerver 2010.12.25. 10:34:01

@különvélemény:

Megkérdeztem egy felnőttet, ahogy tanácsoltad.
Azt mondta, hogy Németország részesedése a magyar külkereskedelemben 30%-os, Magyarországi a németben jóval 1% alatti. Azt mondta még, hogy a német működőtőke befektetések részaránya szintén 30% körül van, a magyaré Németországban kimutathatatlan. Ezekből világosan látszik, hogy azok ott Orbán egyetlen szemöldökráncolására is becsinálnának.

Végezetül csak egy kérdés: te tényleg akkora barom vagy, hogy el is hiszed amit leírsz?

Melchi Zadok 2010.12.25. 10:34:18

@különvélemény: jesszusom... magyarország export vezérelt ország, legnagyobb piaca pedig pont németország. szerinted ki szívna nagyobbat? gondolkozz már könyörgöm!

ravens01 2010.12.25. 10:35:03

"Viktor, vazze, még mindig nem fogod fel, hogy a seggedben a hajóágyú csöve???"
Már csak ilyen megjegyzésekért is érdemes bevezetni - és alkalmazni! - a médiatörvényt. Végső soron honnan veszi valaki a bátorságot - nem, helysebben pimaszságot -, hogy egy közjogi méltóságot ilyen hangnemben szólítson meg? És most mindegy, hogy Orbánról, vagy a maga idejében Gyurcsányról van szó. A nép többségi szavazatával lettek megválasztva, egy ilyen vélemény pedig szembevizelés egy nép többségi véleményével. Ja, tudom, ilyet csak kultúrországban lenne szabad elvárni.
De hát így lehet kultúrnépet nevelni: ilyet fiam márpedig nem lehet...

fakopács 2010.12.25. 10:37:18

"Mi még Kínával is versenyképesek leszünk, ha végig tudjuk, ha végig tudom csinálni azt a gazdaságpolitikát, amit elindítottam"

- Világos, Kínában több százmillióan élnek messze a nyomor szint alatt. Csak a partvidéken van 70 millió állástala/hajléktalan. Nyugdíjrendszer nincs. A Honda gyárában nyáron volt lázadás, hogy a havi 30 ezer forintnak megfelelő fizetést emeljék havi 50-re.
Nem hiszem hogy OVI el tudja érni hogy ezzel versenyképesek legyünk, mert sokkal előbb felakasszák.
Jaj, bocs, nyugdíjrendszer már lassan itt sincs! Mégiscsak van valami abban amit OVI mondott.

fakopács 2010.12.25. 10:39:19

@különvélemény: Jaj, de hülye vagy! A német árút a németek hiteliből veszik! Ennek most vége lesz. Ki nem ért a küzgzdaság tanhoz? Olvastad már miért tört ki a hitel válság? meg is értetted?

fakopács 2010.12.25. 10:40:28

@ravens01: Az USA-ban büntetlenül lehet égetni amerikai zászlót és Obama bábút.
Szóval ez gyenge volt.

ravens01 2010.12.25. 10:40:56

@Nádasi Balázs: Van olyan, a "fejlett demokráciákban is, nem kell félni. Amikor az öt évvel ezelőtti német választásokon a német jobbközép nyert, a vesztes baloldali, addigi kancellár, Schröder, előállt, hogy akkor most csakis ő alakíthat kormányt. Még azt is követelte, hogy csak akkor lehet szó nagykoalícióról, ha ő a kancellárjelölt - pedig nem az ő pártja kapta a legtöbb szavazatot. Lett nagykoalíció, Schröder nélkül. Akkor most hogy is van ez?

különvélemény 2010.12.25. 10:41:02

@DarthVader:
Rettentő bonyolult differenciálni a vámtételeket, legalább 8 általános kell hozzá.

"Cserébe nem lesz olyan nyugati beruházó, amelyik itt beruházna."
Ez nem sértődéses alapon megy, ha még nem vetted volna észre.
Amint kimegy egy német cég, jön helyette francia, vagy angol ami a kereskedelmi láncokat illeti.
Senki nem fog lemondani a haszonról "szolidaritási" alapon.

fakopács 2010.12.25. 10:44:20

@ravens01: Különben is véleményt közölt és nem rágalmazott. Úgyhogy ezt még január 1 után is szabad. Lesz egy kis pereskedés őpornófőszerkesztőnővel, de a hatályos magyar jog szerint meg fogja nyerni.

ne most 2010.12.25. 10:45:52

Orbán nagysága a beszólásokban van. Bármely rendszernek beszól, hogy lejön róluk a gatya. A többi jobbos csak csodálja ezt az "erőt". Ilyen szempontból Kövér is hasonló, de ha ő szól be ott kő kövön nem marad. Ezért Orbán a nagyobb politikus, mert az ő beszólására nem lőnek azonnal.
A kormányzás többi "apróbb" ügyeit szerinte egy jól irányzott pofonnal a legjobb megoldani, ő azzal nem szívesen tölti az idejét.

fakopács 2010.12.25. 10:46:28

@különvélemény: Istenem ne legyél már ennyire sötét! Merkel és Sárközy egy mozdulattal elintézi hogy Magyarország ne kapja meg az EU pénzeket és akkor nekünk annyi.

ravens01 2010.12.25. 10:49:53

@fakopács: igen, véleményt lehet közölni, de nem mindegy, hogy. Ha elnézem, mennyi förtelem ömleng csak ezen az oldalon - már megbocsáss, én egy nagyon nem szeretném, ha a gyerekeim valaha is ilyen "szóvirágokba" botlanának. Nem szeretném, ha továbbra is egy olyan világban kellene felnőjenek, ahol ez a hangnem uralkodik. Ha a szomszédod ilyent mondana neked a családod füle hallatára, azt válaszolnád arra is, hogy szíve joga, végül is csak a véleményét nyilvánította ki? Kicsit gondolkozz el ezen. Boldog ünnepeket.

különvélemény 2010.12.25. 10:50:44

@ob.szerver:
Megkérdezted az itt működő német cégek nyereségének kiáramlásról is, vagy csak a szalámikat számoltátok össze?

Ha annyira lexarnak minket, akkor miért német itt minden?
Miért kenik meg folyton az összes politikust, hogy az ő cégük nyerjen?

Talán mert pont ebből élnek.
Sértődéses alapon semekkora nyereségről nem fognak lemondani.

különvélemény 2010.12.25. 10:55:24

@fakopács: Szóval szerinted Görögország szintjére kellene süllyednünk, aki uniós "segélyekből" él már jó ideje.

különvélemény 2010.12.25. 11:05:32

@fakopács: Az előbb az eus pénezkről írtál nem? A görögök már régóta uniós pénzből élnek, nem csak a mostani kölcsönről beszélek.

különvélemény 2010.12.25. 11:10:30

@ob.szerver: "Végezetül csak egy kérdés: te tényleg akkora barom vagy, hogy el is hiszed amit leírsz?"

Ezt észre sem vettem. :)

Miért kellene elhinnem amit írok, én csak írok, te meg válaszolsz, ez nem hit kérdése, csak szeretek vitatkozni a neten, ha nincs más dolgom. :P

fakopács 2010.12.25. 11:12:33

@különvélemény: Na de mégis milyen gondolatmenettel jött az ki neked? Mert én olyat nem írtam hogy a görögök szintjére kellene süllyednünk. Azt írtam hogy gazdaságunk függ az EU-s pénzektől. Pl a mezőgazdaság azonnal padlót fog nélküle. Ha gondjaid vannak az olvasás értelmezéssel, akkor a te gazdasági hozzáértésed max matolcsy szintű.

különvélemény 2010.12.25. 11:20:17

@melchi zadok:
Mit is exportálunk?
Kinek a tulajdonában vannak azok a cégek?
Ezeknek utánanéztél?
Bizonyára mind 100%-ig magyar cég ami 100%-ig magyar feldolgozott végterméket szállít a németeknek, aminek a nyeresége is 100%-ban itthon marad ugye?

Melchi Zadok 2010.12.25. 11:21:29

@különvélemény: elnézést kérek de ilyen mélységű tájékozatlanság láttán előtör: szerinted magyarország mi a vérveres pitvarból él már nagyon hosszú ideje? szerinted miért pofázza minden gazdasághoz értő ember, hogy nagyon komoly és fájdalmas reformokra van szükség, és a lehető leghamarabb? a jelenlegi orbáni politika csak és kizárólag a hatalmi ambícióival van elfoglalva, se tervük se elképzelésük nincs arról, mit is kellene csinálni az egész gazdasággal. növelik az államadósságot, felélik hárommillió ember személyes megtakarítását, február március környékére reformokat ígérgetnek, de erről senki nem tud semmit. hazudnak idehaza, hazudnak odakint. eljutottunk oda, ahová egy magyar miniszterelnök sem jutott még, hogy orbán olyan elképesztően szalonképtelen, hogy európában senki nem hisz neki. egy vékony cérnán lengünk a semmi fölött, de ez a beteg ember egy ollóval hadonászik legfelül. ezt kaptuk kétharmaddal. neked bejön?

különvélemény 2010.12.25. 11:28:13

@fakopács: Azért, mert az EU pl. támogatja, hogy ne műveld a földed?
Na ne nevettess.
Vagy mert a híres rauch fennen hirdeti, hogy xaré' hugyé' megveszi az almát tőlünk, amit visszahoz 10x-es áron, mi meg megvesszük?

A mezőgazdaság azért van padlón, mert alig van itthon feldolgozóipar, aki jobb áron megvenné a cuccot, mint a "jól szervezett" multik vagy a hipermarketek.

Melchi Zadok 2010.12.25. 11:32:28

@különvélemény: 62%-ban gépeket berendezéseket,28%-ban feldolgozott termékeket,kb 6%-ban élelmiszert, egyéb: energiahordozók, nyersanyagok.

hogy jön most az ide, hogy kinek a tulajdonában van az adott cég ember? itt fizet adót? itt teremt munkahelyeket? itt fejleszt, itt ruház be? esetleg menjen egy országgal arrébb és akkor fizessen máshol?

csak egy jótanács: gazdasági alapú vitákba inkább ne szállj be. neked lövésed sincs arról mi is hogyan történik ezen a területen.

különvélemény 2010.12.25. 11:32:32

@melchi zadok: "felélik hárommillió ember személyes megtakarítását"

Szóval ez az adózás utáni félretett pénzük volt? Ugyanis azt hívjuk megtakarításnak.
Bakker ezt nem is tudtam, azt hittem ez az adójuk egy része volt, amit nem az államnak fizettek, hanem magáncégeknek.

Köszi, hogy felvilágosítottál, nem szoktam népszavát olvasni, úgyhogy ez az info nem volt meg.

Melchi Zadok 2010.12.25. 11:37:32

igen, ez adózás után félretett pénz volt. igen az kedves barátom. nem az államé, hanem az enyém. lekötött bankbetét fogalma megvan? soha nem olvastam népszavát, de hidd el kevesebb szijjártó péter nyilatkozat bemagolása csodákat tenne veled...

narancsdroid...

különvélemény 2010.12.25. 11:42:46

@melchi zadok:
Aha, szóval az nem számít kinek termel nyereséget és mi lesz azzal a nyereséggel, lényeg, hogy legyen munkád oszt' stfu.

A nigériaiak is biztos örülnek, hogy bazinagy olajexportőrök, ezért van akkora nyomor az országban.

Te tényleg egy közgazdasági zseni vagy, meghajlok előtted.

különvélemény 2010.12.25. 11:44:25

@melchi zadok:
Mi?
Neked elvette valaki az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításod?

Melchi Zadok 2010.12.25. 11:48:24

@különvélemény: nem, nem ezt mondtam, valójában teljesen másról beszéltem. szerintem csak azért nem vetted észre, mert -be kell, hogy valljam- nagyon sekélyesek a mentális gyógypedagógiai ismereteim. a nem túl hosszú csevegésünk világosan bizonyította, ennek hiányában nem leszek képes megtalálni a közös hangot veled.

különvélemény 2010.12.25. 11:58:01

@melchi zadok: "valójában teljesen másról beszéltem"

Érdekes, amire válaszoltál ott én bizony erről beszéltem.
Így tényleg nem fog menni, ha te másról beszélsz, mint én, de úgy fogalmazol, mintha arról beszélnél.

szimencsing:) 2010.12.25. 12:14:25

Én is azt mondanám, hogy fejezzük be a múlt emlegetését. Minek feszegessük, hogy ki, mennyit lopott, mi bűnt követett el.Ha én is kaptam volna néhány Nokiás dobozt, ha kapnám továbbra is a átlag nyugdíj két-háromszorosát, akkor mondanám felejtsük el az egészet, ezek szóra sem érdemesek.
Csak nézném a szabad médiából ömlő szennyet,örülnék ha VV palsztikcica jól lerendezni Lakatus Vinetut.
Hurrá szép új világ!

Külföldi Viktor 2010.12.25. 12:31:26

„Szeressétek / Őt is, a vad, alcsúti bolondot, / A gyújtogató, csóvás embert, / Úrnak, magyarnak egyként rongyot. /Mert ő is az Idők kiküldöttje, / S gyújtogat, hogy hadd hamvadjon össze / Hunnia fideszes trágyadombja.”
in: nol.hu/lap/forum/20101224-a_poraz_vegen_

Külföldi Viktor 2010.12.25. 12:34:27

@Külföldi Viktor: bocs, az eleje lemaradt, szóval az ady-parafrázis még karriert fog befutni. debreczeni kérdezi, ha adyt és a nyugatot ma mennyire büntetnék, ha úgy írna a mai min.elnökről, mint egykoron tiszáról.

Alf (törölt) 2010.12.25. 14:30:03

1. Ha a médiatörvény nem jó, akkor nem jó, nem azért, mert Merkel vagy bárki más mondja, hanem mert nem jó. És úgy tűnik, nem jó. Úgyhogy változtassunk rajta ezért.

2. Ne változtassunk csak azért törvényeinken, hogy valamilyen országnak benyaljunk, ez mindig rosszra vezet. A német tőke nem fog ilyenek miatt kivonulni, az csak akkor fog kivonulni, ha nem tudja szarér-hugyér dolgoztatni a munkaerőt vagy nem tudja könnyedén kivinni a profitot.

3. Ne hanzázzunk meg kulturált precíz úriemberezzünk, mert minden nemzethez kötődnek pozitív és negatív események, én pl a 2. világháborút nem találom különösebben úriemberhez méltónak. Nem a hanza-lét tesz valakit úriemberré.

dr kíváncsivagyok 2010.12.25. 21:38:05

@Desmond77: .....és Te itt politizálsz ma is a fórumon...némileg ellent mondasz magadnak...de azért még szeretnek és szeretünk....

dr kíváncsivagyok 2010.12.25. 21:39:18

@babelhal: ...viszont Őket nem is fogják megbüntetni.....

dr kíváncsivagyok 2010.12.25. 21:45:22

@ravens01: Már ott tévedtél , hogy "közjogi méltóságról " beszélsz Pinocchió vonatkozásában....a többi válaszra sem érdemes .

trabant 2010.12.26. 13:55:30

@Billy a kölyök:
"Mi még Kínával is versenyképesek leszünk, ha végig tudjuk, ha végig tudom csinálni azt a gazdaságpolitikát, amit elindítottam"

Jó úton halad, mert a nyugdíjas törvénykezésük jó úton halad a jelenlegi kínai nyugdíjak irányába. (Kínában ugyanis nincs nyugdíj.)

Ha versenyképesség miatt a keresetek is a kínai felé tendálnak, Orbán máris megkezdheti a Távol-keleti harakiri tanulmányozását is.

ravens01 2010.12.27. 20:37:57

@kíváncsivagyok: ahammm, értem. Valóban nem egy kommunikációs szinten mozgunk. Igazad van, ne is fáraszd magad velem, semmi értelme...

ravens01 2010.12.27. 20:39:51

@kíváncsivagyok: de addig is, hátha segít rajtad (bár nem nagyon hiszem):
Magyarország öt legfőbb közjogi méltósága 2010. június elején:
A Magyar Köztársaság elnöke
A Magyar Köztársaság miniszterelnöke
A Magyar Országgyűlés elnöke
A Magyar Alkotmánybíróság elnöke
A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága elnöke
közjogi méltóságok még az országgyűlési képviselők, az ombudsmanok, az Állami Számvevőszék elnöke, a legfőbb ügyész stb.

Csak Norris 2010.12.28. 13:32:22

@kíváncsivagyok: Sejtettem, hogy lesz aki beleköt, de:
1. Olvasd figyelmesen amit írtam, majd próbáld értelmezni, mert erre is kitértem.
2.Ha ez nem sikerült, nézd meg az én intenzitásomat, és a hozzászólások mennyiségét, majd a tiedet.

Ezekután talán rájösz, hogy mi a különbség, ha valaki benéz a nap végén, majd 3 napig ide sem szagol, vagy valaki itt éli az életét...
süti beállítások módosítása