Figyelem: a poszt HOSSZÚ és RÁGÓS!
Manapság egyre többen látják úgy, hogy itt nem folyik célszerű kormányzás: sem a célok, melyeket az új kormány maga és a társadalom elé tűz, sem a módszerek, melyekkel azokat el kívánja érni nem helyesek. Emiatt sokan úgy érzik: Magyarországot „szakadék” választja el önmaga sikeres XXI. századától. Egyre többen gondolják úgy, hogy ezt szakadékot csak egy váltópárt lesz képes áthidalni…
Kérdés, hogy miképpen jöhet létre egy váltópárt ma, Magyarországon. Valamely meglévő erő fejlődik azzá? Esetleg kiválik egy régi erőből egy új? Vagy a semmiből fog megjelenni és a nulláról felépülni? Lesznek-e benne ismert „politikai celebek”, vagy ma még ismeretlen arcok fogják az új erő frontvonalát alkotni?
Mindezek érdekes kérdések, de véleményem szerint inkább azokat a kérdéseket kell feltennünk, amelyek arra vonatkoznak, hogy „mit kell tudnia” és mi mentén kell létrejönnie a majdani váltópártnak. Ezekre a kérdésekre válaszolva „automatikusan” fog adódni a felelet: milyen lesz az új párt!
1. Mi kell a sikerhez?
Siker csak a valóságon alapulhat. Ha a magyar népet sikeressé akarjuk tenni, akkor meg kell ismernünk magunkat, egymáshoz fűződő viszonyainkat és a minket körülvevő objektív világot. Ma a magyar népet komoly indulatok, frusztrációk és konfliktusok feszítik. Részben ennek, részben történelmének következménye, hogy igen kevéssé fejlődött ki benne a higgadt, racionális mérlegelés, a hosszú távú előre tervezés, a bizalom egymás iránt, a reális közös célok kitűzése és az azokért való közös, kitartó munkálkodás.
Sokat emlegetjük nagyjainkat – ám a hétköznapokban a nagyság és tehetség igen gyakran csupán irigységet és gáncsoskodást vált ki; azt sokan nem képesek saját felemelkedésük eszközének tekinteni. Az önmagát bajaival és vágyaival magára hagyottnak, kiszolgáltatottnak érző „kisember” érései ezek; jogosak, ám haszontalanok. Ebben az állapotában sem az egyes „kisember”, sem a nép nem lehet képes önmagának jobb, szerencsésebb és hosszabb távon is virágzó jövőt biztosítani.
Indulatok helyett ésszerűség, irigység helyett kooperáció, egyéni próbálkozások és „túlélés” helyett közös hosszú távú stratégiák, irreális ábrándok helyett a valóságra való alapozás, önmentő hazugságok helyett a hit abban, hogy „Az igazság győzni fog!” - ha VALÓDI sikereket akar elérni egy politikai erő a mai Magyarországon, akkor ezeket kell szem előtt tartania!
Egy „protesztszervezet” nem lehet megoldás bajainkra, mert az csak valami-valakik ELLEN jött létre, de mindenféle konkrét POZITÍV program nélkül. Ahhoz, hogy egy mozgalom hosszú távon is eredményes lehessen, pozitív, reális és koherens célrendszerre van szükség, továbbá arra, hogy a mozgalomban résztvevők ezeket a magukénak érezzék. Ehhez pedig nem elég, ha „indulataiknak engedünk”. Az indulat képes rombolni, de építeni már nem – és ma Magyarországnak végre fel kell építenie önmagát!
Hozzáértéssel, tudással, rendszerben gondolkodva valósulhat meg csak bármiféle hasznos építmény. Egy ország újjáépítése nem „rohammunka”: tudás és türelem, átgondoltság és átgondolt tervezés nélkül nem sikerülhet.
2. Mi a baj a demokráciánkkal?
Miért került országunk ebbe a helyzetbe? Két évtizednyi demokrácia után a nép és a politikai elit veszélyesen elszakadt egymástól – és az új „elitaspiránsok” zöme is csupán a régi elit „személy szerinti leváltására” szervezkedik?
Nem igaz, hogy a bajt a politikusok okozták: demokráciában egy népnek hatalmában állna alkalmatlan vezetőit jókra cserélni, önérdekű pártjai helyett olyan újakat állítani, melyek bölcsebben valósíthatnák meg a közjót… Ha mindezt nem tesszük, akkor ennek egyetlen oka lehet csupán: maga a nép nincs „demokráciaérett állapotban” – és a mai Magyarországon épp ez a helyet!
Minden nép viszonyait alapvetően a népben természetesen működő, mindenki által elfogadott „ösztönei”, gondolkodásmódja és mentalitása határozzák meg: ahogy egy nép tagjai önmagukról, a közöttük fennálló viszonyokról gondolkodnak, olyan társadalmat alkotnak és azt akként is működtetik.
Ha egy szabad és független államban rosszul működik a politikai hatalom, akkor ez azért lehet így, mert maga a társadalom működik rosszul. Ha rosszul működik a társadalom, akkor ez azért van így, mert problémák vannak az adott társadalmat működtető mentalitással – tehát ha jobbá akarjuk tenni az adott társadalom viszonyait, akkor a régi, rossz mentalitás helyett kell benne újat kialakítanunk. Ha a régi mentalitást változatlanul engedjük működni, akkor hiábavaló bármi mást változtatni próbálni, mert ha ellentét van mentalitás és intézmények, mentalitás és „jogszabályi környezet”, mentalitás és politika rendszer között, akkor csakis a mentalitás lehet a győztes – és ha a mentalitás rossz, hibás, akkor a nép szerencsétlen és sikeretlen lesz és reménye sem lehet jobb jövőre!
Egy nép akkor lehet igazán szabad és független, ha életét helyes, eredményes mentalitás mentén „rendezi be”. Ennek hiányában örökké és újra és újra sikertelen lesz – és ekkor elindulnak benne nagyon destruktív folyamatok. Frusztrálttá teszik az „örökös kudarcok”… A frusztráltság pedig két veszélyt hoz magával:
· arra készteti, hogy „elmeneküljön a valósága elől”, hamis ábrándokba, „bűnbakokat gyártva” szerencsétlenségei okozóiként,
· „blokkolja” a logikus, higgadt gondolkodásra való egyéni és „kollektív” képességét.
Nekünk, mai magyaroknak be kell látnunk, hogy helyzetünkért és állapotainkért mindenek előtt mi magunk vagyunk felelősek, pontosabban: a mentalitásunk.
3. Célok, eszközök, program
Egy ideológia, egy társadalomkép, egy társadalom-magyarázat mögé akkor szabad és érdemes bármiféle szervezett erőt létrehozni, ha ez az ideológia minden korábbi, már „a piacon lévőnél” valóságosabb, teljesebb, hitelesebb, a működésekre objektívebb magyarázatokkal képes szolgálni.
Ha egy politikai erő programot készít, akkor mindenek előtt helyes célokat kell kitűznie, továbbá valóban működő, a valóságon alapuló módszereket kell találnia-alkalmaznia a célok megvalósítása során.
Ha egy erő meg is akarja valósítani programját, akkor ehhez magas szintű szervezettség, fegyelem, hosszú távú kitartás kell, továbbá az, hogy az adott párt valóban rátermett, igazán széles látókörű, objektív, higgadt vezetőkkel rendelkezzék, akik ráadásul bírják a tagság bizalmát és belátását is.
Ha egyenként megvizsgáljuk a megnevezett jellemzőket, akkor azzal kell szembesülnünk, hogy mindezek egyáltalán nem jellemzőek a magyar társadalomban. Atomizált társadalomban nem lehet spontán módon kialakuló szervezettség, szervezettség híján nincs fegyelem sem és ha nincsenek közösen elfogadott reális célok, akkor ugyan mi mellett fejlődhetett volna ki a kitartás képessége? A magyarok frusztráltak, számos sérelmük van, önmagukat egyénileg és népként egyaránt sikertelennek érzik – mindebből pedig a „különbek” iránti irigység következik és ez az irigység kiterjed mindenkire, aki „jobb nálam”. Ez pedig komoly akadálya annak, hogy el legyünk képesek fogadni valakit vezetőnkül, aki tehetségesebb, felkészültebb nálunk. Úgy érezzük, „megsemmisülünk”, ha elismerjük mások nálunknál különb voltát…
Egy erőnek, mely céljául a nép jobb jövőjét tűzte ki, számot kell vetnie a fentiekkel. El kell fogadni - és el kell fogadtatnia a benne tevékenykedőkkel - azt, hogy a döntések és a kompetenciák szorosan összetartozó dolgok. Nem az a fontos, hogy „kié az igazság”, hanem az, hogy az igazság győzzön. Be kell látni, hogy a „kisemberek” sikere akkor biztosítható, ha tevékenységük során kimagasló képességű emberek tudására, felkészültségére képesek támaszkodni. Ha a tapasztalatlanságot, a gyengeséget és a szűk látókört helyezzük döntési pozícióba, akkor ugyan mit remélhetünk?
Nem elegendő csupán a hatalmat a népnek adni – mit is jelentene ez a mai magyar nép esetében, nem demokratikus mentalitás, közbizalom, kellő tapasztalatok híján? Aki hosszú távon akar sikeres Magyarországot és nem csupán pillanatnyi „dühlevezetést” akar, annak azt is tudnia kell, mit tegyen és hogy tettei miféle összefüggésekben állnak egymással, ill. milyen rövid- és hosszabb távú hatásai vannak az egyes tetteinek. „Ad hoc” módon, rögtönzések, ötletek mentén nem lehet országot és jól működő társadalmat építeni – csak káoszt okozni!
Ha mármost egy erő programját akarjuk megalkotni, akkor ez a program nem lehet populista, nem lehet középszerű intellektusok produktuma, mert ezzel eljátszanánk az emberek bizalmát. Átfogónak kell lennie, messzire tekintőnek, mely ugyanakkor a dolgok legmélyére, a magyar társadalom valóságára alapozódik. Nem lehet benne düh, mert az lehetetlenné teszi az objektivitást. Aki „bosszút” akar, az ne akarjon programot adni; az maradjon távol a közösség ügyeinek irányításától!
A program nem arra való, hogy egyéni sérelmeinket, sikertelenséginket kompenzáljuk vele – éppen az a célja, hogy a közösség valódi érdekeinek sérthetetlenségét és az ország sikerét biztosítsa. Kisszerűség és pillanatnyi előnyök nem játszhatnak szerepet kidolgozása során - nagyvonalúnak és távlatokban gondolkozónak kell lennie.
4. Állam, közjó és a demokrácia igazi értelme
Ha az államtól sokat várunk, akkor sokat is kell adnunk neki: hatalmat és erőforrásokat - ha keveset adunk, akkor ne is várjunk sokat tőle!
A kérdés az állam szerepéről általában úgy szokott szólni, hogy „Erős, vagy gyenge államot akarunk-e?”, „Alattvalókat, vagy önálló polgárokat akarunk-e?”, holott azt kell tekintetbe vennünk az államra, ill. az állampolgárok bízandó feladatok, a nekik adott kompetenciák esetében, hogy mi az, amire képesek, amit el is tudnak látni? Nyilvánvaló, hogy minél önállóbbak és minél jártasabbak a világ dolgaiban és a közügyekben a polgárok, annál önállóbban és kompetensebben képesek saját és közös ügyeikben eljárni, annál valószínűbb, hogy helyes döntéseket hoznak. És viszont: tapasztalatlan és tudatlan polgárok bizonytalanul, bizalmatlanul és valószínűleg helytelenebbül fognak dönteni. A helytelen döntések pedig szerencsétlenné teszik őket – ami „lefelé mutató spirálba” visz egyént és társadalmat… Hogy ezt elkerülhessük, előbb tudást kell adnunk az emberek kezébe és lehetőséget, „időt” kell, hogy kapjanak ahhoz, hogy gyakorlatot és azon alapuló magabiztosságot szerezhessenek ügyeik vitelében – majd ennek birtokában egyre inkább vehessék-kaphassák saját kezükbe „világuk építését” is.
Ez nem „paternalizmus” - éppen hogy az önállóság megalapozása. Nem „gyámkodni” akarunk az emberek felett - éppen hogy azt akarjuk, hogy képesek legyenek „bárki gyámkodása nélkül” élni. De be kell látnunk: „rossz gyümölcsöket értelt” az a naiv, alaptalan feltételezés, hogy „Adj szabadságot az embereknek és azok jól fognak azzal gazdálkodni!”. Ha nem adott a szabadság mellé a tudás, a kompetencia és a tapasztalat, akkor az eredmény: káosz és sikertelenség – ezek pedig a polgárok magabiztosságának vesztét okozzák. Éppen ezért kell a társadalom vezetését a legfelkészültebb, mentalitás és képességek terén arra legalkalmasabb polgáraink kezébe adnunk - és e polgárainknak nem szabad kitérniük e feladat elől.
A jó politika alapvető célja a közösség érdekeinek képviselete és megvalósulásuk elősegítése. De mi a közösség, a köz érdeke?
A közjó definiálásával, tartalmának meghatározásával évszázadok óta „küzd” az euro-atlanti civilizáció. A közjó fogalma - demokratikus viszonyok között - feltételezi, hogy a társadalom jelentős részének véleménye megegyezik abban, mit és hogyan tart önmaga és a közösség számára kívánatosnak. Ha egy társadalomban vannak olyan jelentős befolyással és/vagy tömegbázissal bíró csoportok, amelyek véleménye e téren egymástól jelentős mértékben eltér, akkor az adott társadalomban demokratikus berendezkedés mellett és „demokratikus módszerekkel” nem lehet a közjó tartalmát általánosan definiálni.
Vannak esetek, amikor egy társadalom bizonyos csoportjai „tévedésben vannak” azt illetően, hogy „számukra mi is (lenne) a jó?”. Ennek okai az adott társadalom és csoport, valamint a csoportot alkotó egyének „saját történelmében” vannak. Ez az a helyzet, amire Bibó István klasszikus szavaival élve az jellemző, hogy „elválnak egymástól a vágyak, a lehetőségek és a szükségletek”.
A mai magyar társadalomban jelentős tömegek vannak ebben az „állapotban”, ez pedig megnehezíti a közjó érvényre jutását. Ha „maga a közösség” ilyen, vagy olyan okok következtében nem határozza meg helyesen saját érdekeit, nem jól fogalmaz meg célokat önmaga számára, akkor – ha csak időlegesen is – ezt a feladatot azoknak kell átvállalniuk, akik a leginkább képesek saját kiemelkedő képességeik és tudásuk révén ezt meghatározni. Ez nem „antidemokratikus”, ugyanis a demokrácia alapvető feladata éppen az, hogy „irányítson a legjobb!”. A demokrácia legalapvetőbb, igazi célja és értelme, hogy a társadalmat az arra leginkább képes, legfelkészültebb, a közjót hosszabb távon legeredményesebben megvalósító erő vezesse és ne „előjogok” határozzák meg az erőforrások feletti rendelkezési lehetőségeket. Ha ez az alapcél nem valósul(hat) meg, akkor nem is beszélhetünk euro-atlanti jellegű demokráciáról – és ebben az esetben kár bármiféle kormányzati struktúráktól várnunk viszonyaik javulását!
Akkor képes a fent megfogalmazott célnak megfelelően kormányozni egy adott politikai erő, ha annak meghatározó személyiségei kiemelkedő képességekkel és tudással rendelkeznek, amely lehetőleg egészséges személyiséggel is párosul… Ilyen vezetői garnitúra pedig csak olyan politikai csoportosulás élén állhat, amelyet olyanok alkotnak, akiknek természetesek ezek az elvek. Ha ugyanis a politikai erő vezetői nem elég tehetségesek és felkészültek (vagy: ha a csoportosulás tagsága és szimpatizánsai nem képesek reálisan érzékelni, hogy vezetői valóban rendelkeznek-e ezekkel a tulajdonságokkal,) akkor az adott erő, esetlegesen kormányra kerülve, nem lesz képes a demokrácia fentebb leírt alapvető céljait elérni.
A magyar demokrácia rendszerének kialakítása során egyszerűen nem voltak tekintettel arra a nyilvánvaló tényre, hogy a magyarok zöme semmiféle demokratikus tapasztalattal nem rendelkezik, számára a demokrata mentalitás nem természetes. Ha pedig a polgárok zöme nem demokrata módjára gondolkodik, akkor képtelenek lesznek demokráciát működtetni is. Itt keresendő intézményeink működési zavarainak, csődjének igazi oka: szembe kell néznünk a ténnyel, hogy a jelenlegi magyar társadalomban kisebbséget alkotnak az igazán „demokráciaképes” állampolgárok.
Két választásunk lehet:
1. Elhagyjuk demokratikus ideáljainkat és beletörődünk egy hegemonisztikus hatalmi rendszer kiépülésébe – de ebben az esetben bele kell törődnünk, hogy ezzel együtt a kontraszelekciót, a kliensrendszert a központi akarattól függést is választjuk, ezek pedig mind ellentétesek egy teljesítmény- és tudásalapú társadalommal és hosszabb távon súlyosan károsítják a magyar társadalom és gazdaság versenyképességét. Márpedig egy versenyhátrányos társadalom, melyben a tehetség, a tudás és a teljesítmény - a „3 T” - elveszhet, képtelen a polgárok zömének elfogadható életkörülményeket teremteni. Röviden: ha mindannyian jól akarunk élni, szükségünk van a valódi, működő demokráciára!
2. Mivel – ahogy fentebb megállapítottuk - a jelenlegi magyar társadalomban kisebbséget alkotnak az igazán „demokráciaképes” állampolgárok, ugyanakkor „magára a demokráciára” elengedhetetlenül szükségünk van a „jól éléshez”, amit csakis a „3 T” biztosíthat, mindent megteszünk annak érdekében, hogy az ország viszonyaira meghatározó befolyással rendelkezhessen a „demokrata kisebbség” – éppen mindannyiunk érdekében! Ugyanis ekkor indulhat el az a folyamat, amely idővel elvezet a többség demokratává alakulásához, hogy minél többen rendelkezzenek a megalapozott döntésekhez kellő megfelelő kompetenciákkal.
Ha erős országot akarunk teremteni, akkor ehhez erőforrások kellenek – ezeket pedig lényegében a képességekben és tudásban bővelkedő polgárokban lelhetjük fel.
A mai magyar politikai és társadalmi helyet olyan, hogy abban csak a társadalom egy része rendelkezik politikai képviselettel, de azok, akik egy modern, progresszív Magyarországban hisznek, akik a teljesítmény, az objektív mércék és a tisztesség országát akarják és azok, akik a legtöbbel járulhatnak hozzá képzettségük és személyiségük, aktivitásra való készségük és dinamizmusuk révén az ország gyarapodásához, jelenleg „politikai hontalanok”. Az ő megszólításuk, megszervezésük, bizalmuk visszaadása nem csupán lehetőség egy új politikai erőnek, hanem elemi kötelesség is.
5. Konklúzió
A fentiek alapján válaszolhatunk immár a bevezetőben feltett kérdésre. Mivel a jelenleg „futó” pártokra mindazok nem jellemzőek, amiket fentebb egy sikeres progresszív erő feltételeiként soroltunk fel, így nem lehetnek váltópárttá sem. Nincsenek bennük „erős gondolatok” és e gondolatokat hatékonyan reprezentáló személyek sem. Senki sem beszél e pártokban arról, ami a magyar társadalom igazi problémája és természetesen arról sem, hogy miképpen lehet e problémát kezelni…
Ebben a helyzetben „politikai részigazságok” már nem elegendőek ahhoz, hogy tömegével mobilizálják a modern, demokrata felfogású, tehetséges embereket. Önmagában sem a gazdasági racionalitás, mindenféle társadalmi kontextusok nélkül, sem a fenntartható fejlődés gondolata, mindenféle társadalmi realitásérzék nélkül, bármiféle szolidaritási eszme a megfelelően teljesítőképes társadalom gyakorlati leírása nélkül nem elegendő mobilizáló erő… Ha ezeket a „színeket” akarja egy-egy erő „favorizálni”, akkor azzal csak azt érjük el, hogy több kis „hithű szekértábor” alakul, de egyik sem lesz képes igazi erővé, váltópárttá fejlődni – és így a maguk egyébként megalapozott „részigazságait” sem lesznek képesek érvényre juttatni.
Az egyetlen lehetőség tehát egy új erő megteremtése – minden más elképzelés, szándék zsákutca. És amíg ez meg nem történik, addig csak a vergődés fog továbbfolyni és semmi sem lesz, ami megakadályozza a jelenlegi kormányzat célszerűtlen (vagy épp öncélú) döntéseit!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek