2015.12.31. 15:30 Szerző: Moin Moin

Az első számú közellenség

tilalom.jpg 

(Az alábbiakban egy hosszabb, az Európai Unió alapproblémáit és az európaiságunkat fenyegető legnagyobb veszélyt elemző hosszabb tanulmány egyik fejezete olvasható, amely Magyarországgal foglalkozik...)

 

Mióta elkezdődött a migránshisztéria, azóta a teljes magyar ellenzék megdöbbentő (?) tematizálásképtelenségről tett tanúbizonyságot – ez pedig egyet jelent azzal, hogy bizonyította: nem lenne alkalmas az ország vezetésére! A teljes magyar ellenzék simán belement egy olyan politizálásba, amelynek végső soron nem sok köze van azokhoz a dolgokhoz, amelyek az ország igazi, megoldandó problémái. A magyar politikusok csak politikusok: mert a politikust az államférfitól az különbözteti meg, hogy az utóbbi nem hagyja magát tranziens jelenségek által leterelni a stratégiai célokhoz vezető útról.

Mi veszélyezteti leginkább és alapjaiban Európát, az Európai uniót és általánosságban az euroatlanti kultúrát?

A migránsok?

Ha most valakinek feltesszük ezt a kérdést a bevándorlóellenes kampánytól hangos Magyarországon, akkor nagy rá az esély, hogy az Ázsiából és Afrikából Európába özönlő migránsokat fogják talán a legtöbben említeni – íme, így tesz vakká a populista propaganda.

Ha megnézzük a migránsokkal kapcsolatban a számokat, akkor a helyzet úgy áll, hogy ötszázmillió „ős-európai” lakos áll szemben a potenciálisan is legfeljebb néhány milliónyi „friss migránssal” – hiszen a kibocsátó=elüldöző államokból ennyien érkezhetnek. Ez a nagyjából a teljes európai lakosság mindössze egy százalékát kitevő csoport jelentene „végveszélyt” az európaiságra?

Aligha!

A bevándorlók ekképpen, már csupán csak az össz-európai lakosság számához képest elenyésző számarányukra való tekintettel sem alakíthatják-alakíthatnák át az európai társadalmakat, azok mentalitását és az európai alkotmányos berendezkedést. Hiszen még a legelrugaszkodottabb, a bevándorlók népszaporulati rátájára vonatkozó becslések szerint is évszázadokig eltarthatna, mire „túlszülik” az ős-európaiakat és így alkotmányozó-tematizáló többségbe kerülhetnének. Egy fegyveres lázadást, azaz egy „Európai Iszlám Államot” pedig az európai biztonsági szervek még csírájában elfojtanának, így egy erőszakos kisebbség sem lehetne képes átalakítani az európaiság intézményes és mentalitásbeli fundamentumait.

Ami viszont lehetséges forgatókönyv az európai fundamentumok (azaz a liberális demokrácia, az alkotmányos jogállamiság és a piacgazdaság) átalakítására, az nem más, mint az országonkénti, belső, „ős-európaiakból” álló politikai erők általi erodálás: vagyis az, ami a magyar „illiberális hatalomban” is testet ölt.

Ez az a folyamat, amelynek során az egyes, a mainstream nyugatisággal történeti és/vagy egyéni okokból hadilábon álló periféria-társadalmakban olyan populista-autoriter kormányokat szavaz a nép hatalomba, amelyek aztán leterelik az országot az euroatlantiság útjáról és a keleti autoriter államok-társadalmak familiáris viszonyai szerint rendezik be/át/vissza ezeket a társadalmakat. A jelenség és a hatás szempontjából mindegy, hogy ezek az új hatalmak éppen szélsőbalosok, avagy (szélső-)jobboldali-tekintélyelvűek-e: mivel ezek egyként szemben állnak az euroatlanti eredményeket megalapozó és folyamatosa újratermelő társadalmi stratégiával.

Feltehető a kérdés: miért járhatatlan az illiberális út?

A keleti „illiberális államok” vékonyka elitje legfeljebb bevásárlóturista lehet nyugaton: mivel a nyugati javakra ugyan nagyonis vágynak, ám az azok előállításához szükséges „társadalmi tudással” nem rendelkeznek. Hiszen ne feledjük: egy iPhone, vagy egy Audi előállításához nem csupán technológiai tudás szükséges, hanem az a mentalitás is, amely ezek kigondolásához, majd pedig szervezett, teljes termékpályákban való megtervezéséhez-legyártásához elengedetlenül szükséges! Viszont ez a mentalitás nem korlátozódik csupán a javak előállítására, hanem magától értetődően terjed ki a termelést körülvevő társadalom – és abban a magán- és közélet - dolgaira is.

Ebből pedig követezik az, hogy miért célszerű megmaradnunk az euroatlanti úton?

Nem csak holmi elvi és megszokásbeli okaink vannak az európaiságunkat jelentő társadalmi (valamint gazdasági és hatalmi-politikai) rendszerünk megvédelmezésére, hanem nagyon hétköznapi, gyakorlati okunk is van erre. Ez nem más, mint hogy ezen kívül nem létezik még egy társadalmi rendszer, amely a benne élők többségének hosszabb távon is képes jólétet és biztonságot garantálni.

Hiába beszélnek, ígérnek bármit az euroatlanti (tulajdonképpen és eredetében északnyugat-európai) társadalmi, gazdasági és politikai struktúra kritikusak, akár balról, akár (szélső-)jobbról: e kritikusok és „alternatíva-hirdetők” egyike sem volt képes sohasem egy valóban jobban működő modellt megvalósítani. Hasonlattal élve: hiába hirdeti meg valaki, hogy lehetséges kiváló minőségű, korszerű, tartós és üzemanyag-takarékos autót gyártani gondos, előre kalkuláló tervezés, megfelelő anyagi alapok, magas szintű munkakultúra, hatékony szervezés és munkafolyamatok, valamint komoly és folyamatos minőségfejlesztés- és ellenőrzés nélkül is, mert az eredmény legfeljebb egy Trabant lehet… Hiába mondja azt valaki – akár Orbán, akár a Syriza, akár a Podemos -, hogy lehetséges a gazdasági siker és a társadalmi jólét valódi versenyalapú gazdaság és polgáriság nélkül, az „eredmény” csak egy vékony „udvari oligarcha”-elitből és a társadalom harmadát kitevő szegényekből álló Magyarország-, vagy egy, a stagnálás hosszú és sötét alagútjába épp most behúzó Görögország-szerű képződmény lehet.

A következő időszak magyar közéletében a politikai osztóvonal egyik oldalán azok fognak állni, akik tudják, hogy a mi legnagyobb problémánk az orbáni rendszer és gondolkodásmód, a másikon pedig azok, akik (nyilván valami szubjektív ok, szükséget következtében) hagyják magukat úgy tematizálni, ahogy épp Orbánék akarják – jelen esetben épp a migránshisztivel. De hogy mennyire nem képes ez a migránstéma-erőltetés megmozdítani a magyar társadalom egészséges többségét, azt jól mutatja, hogy bár már hónapok óta keményen nyomja ezt a kormány, a Fidesz támogatottsága mégsem nőtt meg.

Éppen ezért jó apropó ez a „Mi a mi legnagyobb bajunk?”-kérdés arra, hogy egy új, markáns politikai paradigma köztérbe való belépőjéül szolgáljon és ezzel áttematizáljuk a magyar politikát!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr668216474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.01.01. 12:11:53

"a magyar társadalom egészséges többségét"

A cikk jó, de tévúton jársz: a magyar társadalomnak nincs egészséges többsége. Jó reggelt!

Moin Moin 2016.01.01. 12:38:09

@kopasz barmok országa: Az egészségesség persze relatív: azokra gondoltam, akiknek nincs épp "égető lelki szükségletük" arra, hogy a szorongásaikat és frusztrációikat kihasználva a migránstémával a Fidesz mellé lehetne állítani. (Ui. vannak annyira egészségesek, hogy lássák: bár h még "igazai" is lenne a Fidesznek ebben, akkor is katasztrofális az, amit minden más területen csinál - így annak ellenére sem adják a támogatásukat a Fidesznek, hogy esetleg migránsügyben egyetértenek vele.)

Persze, társadalmi stratégiák terén egyáltalán "nem egészséges" a magyar társadalom többsége, de ez más téma...

Buchhalter 2016.01.01. 13:09:39

A cikk csúsztat!Persze a beözönlő egy-két millió migráns nen okoz semmi problémát!Csak etetni,itatni kell meg néha felrobbangatnak minket.A többség nem is akar dolgozni csak segélykén élni!A liberál írógatókat már valaki takarékra tehetné!

pukancs 2016.01.01. 13:21:20

Aha... csak tegnap is a egy füles mentett meg több száz ember életét németországban.

Franciáknál belgáknál el is maradt az ilyenkor szokásos fesztivál

Fosnak.
Napi szinten vesznek őrizetbe terroristákat
Nem vagyok fideszes, de Ádernek és Orbánnak migráncs témában igaza van
(csak ne lennének ilyen mocsok korruptak..még el is viselném őket)
egyék meg a szart amit főztek

Exploiter 2016.01.01. 13:30:34

Egy iphone meg audi legyartasahoz pénz kell, nem más. Főleg mert úgyis csúnya, elmaradott emberek gyártják majd le, csúnya, elmaradott országokban.
És akkor itt vége is van a dolognak.
A magyar nép felelőssége létezik persze, mivel képtelen kitermelni egy olyan politikai elitet, ami lehetővé tenné a normális fejlődést. Csak épp ennek a problémának része az ún kormanykritikus oldal is amelyik meg minidg hülyeségeken rugozik, ahelyett, hogy fontos dolgokkal foglalkozna.

E.Katolnai 2016.01.01. 13:32:52

ezt az irást végigolvasni is szenvedés a sok szándékos ferdités miatt: 1-2 millió mohamedán vándort 1-2% vesz, elfelejteve, h félperc alatt lezajló családegyesitéssel duplázódik, majd triplázódik, a gyerekgyártásról nem is beszélve: elfelejti továbbá a múltban, utcsó 20-30 évben millió és millió számban európába letelepedett mohamedánok beilleszkedésre képtelen haszontalanságukat (és a szégyenletes kudarcsorozatokat).
Jobban tenné a szerző, ha megnevezné azokat az európai városrászeket (pl. Borgerhont, Rosengaard), ahol ennek a népségnek sikerült beilleszkedni, társadalom hasznos tagjaként integrálódni. Ahol nem szoci juttatásokból él az egész utcahossz, ahol nem 3-4-szerese a fiatalkorú munkanélküliség, ahol biztonságban sétálhat bárki sötétedés után is.
Amig ilyenre nincs példa, addig minden libsi mohamedán-imádó tarthatná a száját!

StanLee · https://newsroll.net 2016.01.01. 13:40:55

Magyarországnak van oka félni a nagy számban Németországba (Ausztriába) beáramló migráns miatt. Rengeteg magyar dolgozik olyan munkakörben, amit a jövőben majd ezek a migránsok fognak elhappolni előlük. A német munkaadó nem buta: ugyanazt a munkát elvégzi egy magyar vagy kelet-európai x euróért, a migráns alkalmazásáért meg még pénzt is fog kapni a német szocrendszerből, szóval a migránst fogja alkalmazni. Ahol nem kell tudni németül beszélni, oda jó lesz a migráns is a jövőben. A magyar meg szépen hazamegy munkanélkülinek, meg közmunkásnak. Apropó közmunkás: a németek most kitalálták, hogy olyan renszerben alkalmaznák a migránsokat, mint a magyar közmunkás rendszer: fűnyírás, meg padfestés, stb. Értékteremtő munka.

De nem is ebben látom igazán a problémát, hanem abban, hogy rengeteg helyen elkezdtek megjelenni a mindennapokban a migránsok: a boltba ahová járok bevásárolni már lassan 5 éve, 2015 nyaráig csak német anyanyelvűek voltak a kasszákban, pár hónapja hirtelen az 5 kasszából 2 valamilyen migráns (arab vagy fekete bőrű). A postásom eddig német volt, most egy életunt arab fiatal buksza hozza már ki a leveleket. Nem baj, én mint gazdasági bevándorló nem vethetek rájuk követ.

Amitől viszont tartok, hogy a szavazó német polgár ugyanazt látja mint én: mindenhol migráns (a bőrszín és az öltözködés egyből elárulja, nem csak a beszéd), növekvő adók és járulékok, lakást találni egyre nehezebb, stb. Na ő fog majd jobbra szavazni, ami olyan irányba viszi el a politikát, ami totál EU és külföldi ellenes lesz. Mindez pedig meg fogja mérgezni az EU nagy vívmányait.

És ezt tényleg a most érkezett migránsoknak + a töketlen német politikusoknak köszönhetjük.

Moin Moin 2016.01.01. 13:41:56

@Buchhalter: Épp erről szól a felvezetőben említett tanulmány 5., "Menekült vagy menedékes?" c. fejezete!

Moin Moin 2016.01.01. 13:44:10

@StanLee: éppen erről (is) szól az említett tanulmány 3., "3. A migránsügy: az európai politika fügefalevele" c. fejezete.:-)

Moin Moin 2016.01.01. 13:45:06

@E.Katolnai: Olvasd el a 13:41:56-os és a 13:44:10-es kommentemet!:-)

Moin Moin 2016.01.01. 13:46:03

@Exploiter: Itt nem a legyártásról, hanem a létrehozásukhoz szükséges innovációról és az ahhoz szükséges gondolkodásmódról van szó.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2016.01.01. 14:25:23

Poxvirus variolae. Vírus, ami az embert megfertőzve a fekete himlő nevű nyavalyát eredményezi. Méretre nem félelmetes, szabad szemmel nem látható. Ennek ellenére fagyos rémület venne erőt rajtad, ha a szomszédod hirtelen ennek a betegségnek tüneteit mutatná. Nem nyugodnál addig, amíg tisztes távolba nem kerülnél tőle - vagy ő tőled - , ha ugyan el nem késtél az intézkedéssel. Ez a helyzet a migránsokkal is. Semmi bajom velük, amíg nincsenek a közelemben, és akkor ezek a vándorok olcsón megúszhatják, mert a fekete himlő vírusából logikus döntések és cselekedetek nyomán már csak néhány minta maradt "hírmondónak". A logika egyszerű: vagy ő, vagy én.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.01. 14:34:03

"Mi veszélyezteti leginkább és alapjaiban Európát? A migránsok?"

Sokkal jobban veszélyeztetik Európát azok az "elhivatott" politikusok (élükön Merkellel), akik ezt a migránscsürhét behívták ill. beengedik. Már csak azért is, mert a döntésképtelenségükkel ill. a rossz döntéseikkel (pl. Görögország) már a migránsoktól függetlenül is óriási károkat okoztak.

A továbbiakban teljesen egyetértek @E.Katolnai: és @StanLee: kommentjeivel, nem ismételném meg őket, ők megírták a lényeget.

fehérfarkas 2016.01.01. 15:02:12

Sokan új népvándorlásról beszélnek a szír, iraki, líbiai és afgán menekültek miatt. Valóban megnőtt az Európába érkezők létszáma 2014 nyara óta (az ISIS területfoglalásai óta).
Viszont, ha nem lennének azok a sok nyugati által lefikázott arab olajállamok, akkor most több mint 20 millió dél- és délkelet-ázsiaval több bevándorló lenne Európában.
Itt egy interaktív térkép, amely a Világbank 2013-as migrációs adatait dolgozta fel a ki és bevándorlást illetően országokra lebontva (egész számokra kerekítek).
www.iom.int/world-migration

Indiából (világ legnagyobb hindu országa, és kisebbségben ugyan, de a világ 3. legnagyobb muszlim népességével) a legtöbben Pakisztánba (1,4 millióan), Szaúd Arábia (2 millióan), Egyesült Arab Emírségekbe (2,3 millióan), Kuvaitba (730 ezren), Ománba (650 ezren), Katarba (550 ezren), Szingapúrba (140 ezren) vándoroltak be, a nyugati országok közül be USÁ-ba (2 millióan), Kanadába (560 ezren), Ausztráliába (közel 370 ezren), Angliába (760 ezren), Olaszországba (120 ezren).

Bangladesből (3. legnépesebb muszlim ország) a legtöbben Indiába (3,2 millióan), Szaúd Arábia (1,5 millióan), Egyesült Arab Emírségekbe (1 millióan), Kuvaitba (közel 280 ezren), Ománba (közel 150 ezren), Katarba (közel 140 ezren), Malajziába (120 ezren) vándoroltak be, a nyugati országok közül be USÁ-ba (200 ezren), Angliába (240 ezren).

Pakisztánból (2. legnépesebb muszlim ország) a legtöbben Indiába (1,1 millióan), Szaúd Arábia (1,5 millióan), Egyesült Arab Emírségekbe (1,3 millióan), Kuvaitba (közel 250 ezren), Ománba (közel 120 ezren), Katarba (90 ezren), Szingapúrba (közel 120 ezren) vándoroltak be, a nyugati országok közül be USÁ-ba (340 ezren), Kanadába (közel 160 ezren), Angliába (közel 480 ezren).

Fülöp-szigetekről (Ázsia legnagyobb keresztény országa) a legtöbben Szaúd Arábia (670 ezren), Egyesült Arab Emírségekbe (700 ezren), Kuvaitba (150 ezren), Katarba (közel 190 ezren), Malajziába (410 ezren) vándoroltak be, a nyugati országok közül pedig az USÁ-ba (2 millióan), Kanadába (450 ezren), Ausztráliába (190 ezren), Angliába (közel 130 ezren), Olaszországba (130 ezren).

Indonéziából (a legnépesebb muszlim ország) a legtöbben Szaúd Arábia (1,5 millióan), Egyesült Arab Emírségekbe (320 ezren), Kuvaitba (80 ezren), Malajziába (1 millióan), Bangladesbe (közel 160 ezren), Szingapúrba (150 ezren), Hong Kongba (130 ezren) vándoroltak be, a nyugati országok közül be USÁ-ba (110 ezren), Hollandiába (140 ezren).

Nepálból a legtöbben Indiába (550 ezren), Szaúd Arábia (500 ezren), Egyesült Arab Emírségekbe (200 ezren), Katarba (340 ezren), a nyugati országok közül be USÁ-ba (közel 90 ezren), Angliába (45 ezren).

Burmából/Myanmarból Thaiföldre (1,9 millióan), Szaúd Arábiába (600 ezren), Bangladesbe (közel 200 ezren), Pakisztánba (90 ezren), Malajziába (80 ezren), a nyugati országok közül be USÁ-ba (közel 120 ezren).

Sri Lankáról Szaúd Arábiába (550 ezren), Egyesült Arab Emírségekbe (150 ezren), Katarba (100 ezren), a nyugati országok közül pedig USÁ-ba (50 ezren), Angliába (140 ezren).

Afganisztánból Iránba (2,3 millióan), Pakisztánba (2,3 millióan), Szaúd Arábiába (500 ezren), a nyugati országok közül pedig Németországa (130 ezren).

Iránból Egyesült Arab Emírségekbe (410 ezren), a nyugati országok közül pedig USÁ-ba (közel 400 ezren), Kanadába (110 ezren), Németországban (160 ezren), Angliában (75 ezren), Svédországban (70 ezren).

A fentiekből egyértelműen látszik, hogy dél- és délkelet-ázsia migránsainak a legnagyobb célországai az arab olajmonarchiák (nemcsak az olajmonarchiákat tüntettem fel, hanem a többi jelentősebb célországot is, és így az arányok is jól látszanak). Több mint 20 millióan oda mennek megélni, dolgozni, bevándorolni, (a jogi státuszt ez a statisztika nem nézi, csak azt, ahányan regisztráltan ott élnek).

Ezen kívül nézzünk még néhány jelentősebb országot, ahonnan Európa helyett az öbölmonarchiákba vándorolnak be:

Egyiptomból (legnépesebb arab ország) Szaúd Arábiába (1,3 millióan), Kuvaitba (490 ezren), Egyesült Arab Emírségekbe (310 ezren), Katarba (140 ezren), Jordániába (közel 280 ezren), Libanonba (100 ezren), a nyugati országok közül pedig USÁ-ba (170 ezren), Olaszországba (100 ezren).

Szíriából (2013-as adatok!!!) Szaúd Arábiába (1 millióan), Kuvaitba (140 ezren), Libanonba (760 ezren), Jordániába (720 ezren), Törökoba(közel 600 ezren), Irakba (150 ezren), Egyiptomba (130 ezren), a nyugati országok közül pedig USÁ-ba (közel 80 ezren), Németországba (közel 60 ezren).

Jemenből Szaúd Arábiába (800 ezren), Egyesült Arab Emírségekbe (200 ezren), Kuvaitba (50 ezren), Katarba (40 ezren), a nyugati országok közül pedig USÁ-ba (50 ezren).

Libanonból Szaúd Arábiában (160 ezren), a nyugati országok közül pedig USÁ-ba (közel 130 ezren), Kanadába (90 ezren), Németországba (90 ezren).

Szudánból Szaúd Arábiába (500 ezren), Egyesült Arab Emírségekbe (közel 160 ezren), Dél-Szudánba (400 ezren), Chadba (140 ezren), a nyugati országok közül pedig egyikben sincsen 30 ezret meghaladó létszámuk.

fehérfarkas 2016.01.01. 15:10:58

Máshogy nézve, a fogadóországok szerint csoportosítva (most is egész számokra csoportosítók - adatok: Világbank 2013-as adatai: www.iom.int/world-migration - vagyis a 2014 nyara utáni ISIS miatti szír és iraki menekültáradatot nem tartalmazza):

Szaúd Arábiába a legtöbben Indiából (2 millióan), Pakisztánból (1,5 millióan), Bangladesből (1,5 millióan), Indonéziából (1,5 millióan), Egyiptomból (1,3 millióan), Szíriából (1 millióan), Jemenből (800 ezren), Fülöp-szigetekről (670 ezren), Burmából/Myanmarból (600 ezren), Sri Lankáról (550 ezren), Gázából és Ciszjordániából (500 ezren), Afganisztánból (500 ezren), Nepálból (500 ezren), Szudánból (500 ezren), Jordániából (300 ezren), Etiópiából (150 ezren), Libanonból (130 ezren), a többi országokból ennél sokkal kevesebben.

Egyesült Arab Emirátusokba Indiából (2,3 millióan), Pakisztánból (1,4 millióan), Bangladesből (1 millióan), Iránból (410 ezren), Indonéziából (320 ezren), Egyiptomból (310 ezren), Jemenből (200 ezren), Fülöp-szigetekről (700 ezren), Nepálból (200 ezren), Sri Lankáról (150 ezren), Jordániából (140 ezren), Szudánból (60 ezren), Szíriából (60 ezren), Törökországból (50 ezren), a többi országokból ennél sokkal kevesebben.

Kuvaitba Indiából (730 ezren), Egyiptomból (490 ezren), Pakisztánból (250 ezren), Bangladesből (280 ezren), Fülöp-szigetekről (150 ezren), Szíriából (140 ezren), Indonéziából (80 ezren), Jemenből (50 ezren), Nepálból (55 ezren), Iránból (40 ezren), Gázából és Ciszjordániából (14 ezren), a többi országokból ennél sokkal kevesebben.

Katarba Indiából (560 ezren), Nepálból (390 ezren), Fülöp-szigetekről (190 ezren), Bangladesből (140 ezren), Egyiptomból (140 ezren), Pakisztánból (90 ezren), Indonéziából (40 ezren), Jemenből (40 ezren), Jordániából (35 ezren), Iránból (30 ezer), a többi országokból ennél sokkal kevesebben.

Ománba Indiából (640 ezren), Bangladesből (150 ezren), Pakisztánból (120 ezren).

Nem olajállamok, de sokan vándoroltak be oda is:
Jordániába Gázából és Ciszjordániából (2,1 millióan), Szíriából (730 ezren), Irakból (400 ezren), Egyiptomból (280 ezren), a többi országokból ennél sokkal kevesebben.

Iránba Afganisztánból (2,3 millióan), Irakból (80 ezren), Pakisztánból 30 ezren.

Pakisztánba Afganisztánból (2,3 millióan), Indiából (1,4 millióan), Bangladesből (190 ezren), Burmából/Myanmarból (90 ezren), a többi országokból ennél sokkal kevesebben.

Indiába Bangladesből (3,2 millióan), Pakisztánból (1,1 millióan), Nepálból (550 ezren), Sri Lankáról (160 ezren), a többi országokból ennél sokkal kevesebben.

Szingapúrba Malajziából (1,4 millióan), Kínából (380 ezren), Indonéziából (150 ezren), Indiából (140 ezren), Bangladesből (80 ezren), a többi országokból ennél sokkal kevesebben.

Malajziába Indonéziából (közel 1,1 millióan), Fülöp-szigetekről (410 ezren), Bangladesből (120 ezren), Thaiföldről (90 ezren), Burmából/Myanmarból (80 ezren), Indiából (60 ezren), Kínából (közel 60 ezren), Vietnamból (30 ezren), a többi országokból ennél sokkal kevesebben.

Thaiföldre Burmából/Myanmarból (1,9 millióan), Laoszból (930 ezren), Kambodzsából (750 ezren), Kínából (150 ezren), Indiából (közel 50 ezren)

A fentiekből jól látszik, hogy a nyugatiak által leszólt arab olajmonarchiák + még néhány másik muszlim ország (kiegészülve még néhány másik nem muszlim országgal is) milyen sok migránst fogadnak be. Enélkül az a több mint 40 millió dél- és délkelet-ázsiai migráns ide Európába és Észak-Amerikába menne.

Nyugat-Európába leginkább Kelet- és Dél-Európából, valamint emellett a volt gyarmati területekről vándorolnak be (Angliába főleg a dél- és délkelet-ázsiai régióból, Franciaországból főleg Észak-Afrikából, Németországnak nem voltak jelentős gyarmatai, ezért oda főleg Törökországból, volt Szovjetunió területéről). És, ha már a törökök szóba kerültek: a törökök a dél- és délkelet-ázsiai muszlimokkal meg Egyiptommal ellentétben leginkább Németországba vándorolnak be, és az arab olajmonarchiákba szinte elenyészően kis számban. A maghrebi arabok pedig főleg Franciaországba, Olaszországba és Spanyolországba (a volt gyarmatosítóikba) + a Benelux államokba, de az arab olajállamokba a törökökhöz hasonlóan ők is elenyészően kis számban vándorolnak be.

Az a nagy modernkori népvándorlásnak nevezett jelenség nem igazán állja meg a helyét. Vagy legalábbis nem abban a formában, ahogyan a populista európai politikusok riogatnak vele. A legnagyobb népvándorlás nem ide történik, még akkor sem, ha az ISIS miatt a szír, iraki és líbiai menekültek most drasztikusan megnövelték az Európába bevándorlók számát.

A migráns kérdést kezelni kell, ahogy minden politikai kérdést kezelni kell szőnyeg alá söprés helyett. De a gyűlölet, intolerancia soha nem oldott meg semmit, és most sem fog.
Érdemes azon elgondolkozni, hogy 2014 előtt miért nem jöttek ide tömegesen a szírek, irakiak és líbiaiak? És miért 2014 után indultak ide tömegesen?

Ádám Sándor 2016.01.01. 15:14:59

"...a Fidesz támogatottsága mégsem nőtt meg....." De. Megnőtt. Nézz utána.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.01. 15:21:08

@Ádám Sándor:

Ha a posztoló azt írja, hogy nem nőtt meg, akkor biztos lehetsz abban, hogy nem nőtt meg. Punkt um!

Legalábbis az ő házának falai között nem. :)

medvegy 2016.01.01. 15:26:12

@Moin Moin: Röviden és tömören a migráns kérdést tökéletesen benézte ez a tétova barmokból álló ellenzéknek nevezett szánalmas banda, akár Orbán többi húzását.

Ami azt illeti, Orbán legalább tett valamit az ország védelmében, ha későn is, és úgy, hogy a haverok és ő ebből is tudjon lopni. Nem véletlenül egyébként, a tolvaj szélhámos messziről felismeri a konkurenciát.

Annál szánalmasabbat, mint amit Gyurcsány alakított migránsügyben viszont régen láttam.

Ami azt illeti rühellem az Orbán szervezte tolvaj bandát, annyi kárt okoztak eddig az országnak, hogy talán sohasem heverjük ki, ha egyszer, valamikor végre megszabadulunk tőlük. De ezt a szabadulást az a tétova barmokból álló "ellenzék" ami most van sohasem tudja megszervezni.

medvegy 2016.01.01. 15:30:15

@fehérfarkas: Nem kellenek Európába a tolvaj, élősködő hittársaid, és nem kellenek a hazugságaid sem.

Ha muszlimként akarsz élni, menj Szíriába, Afganisztánba, ott majd megtanulod, hogy ezek a migránsok már elbxták a saját országukat, én viszont nem akarom, hogy TE elbaxd az én országomat is.

fehérfarkas 2016.01.01. 15:45:08

@medvegy:

A megadott adatok a Világbank adatai, és most a nyugati világ egyik legismertebb nemzetközi intézményét hazugoztad le. Ha már a nyugati világ adatainak sem hiszel (mert a hozzászólásod alapján az általad gyűlölt keletinek még ennyire sem hihetsz), akkor mégis mit fogadsz el megbízhatónak (vagy körül-belülre elfogadhatónak)? Amit éppen gondolsz és érzel azt tartod egyedüli hotelesnek? És ha a valóság azzal ellenkezik, akkor azért a valóság a hibás?

Magyarként büszke vagyok az olyan magyarokra, az olyan honfitársaimra, mint Kőrösi Csoma Sándor, Goldziher Ignác, Vámbéry Ármin, Germanus Gyula, Almásy László, Ifj. Horthy István (Sharif Horthy), gróf Teleky Sámuel, Stein Aurél, Cholnoky Jenő, Boga István, Benamy Sándor, stb...
Vagy a maiak közül: Benke József, Polgár Ernő, Sitkei Levente, Simon Róbert, Róbert László, Sayfo Omar, Al Ghaoui Hesna, Buji Ferenc, Maróth Miklós, Adorján Endre, Németh Pál, Kéri Katalin.
Ezen nemzetközileg is elismert nevek országában azon csodálkozom, hogy az Iszlám vallás alapjairól sincs a magyaroknak ismeretük. És a Közel-kelet is valami távoli ismeretlen dolog a magyarok számára, amiről csupán tévinformációik vannak.
Persze tudom, a napi újságcikkeket és híradókat nem ők írják, nem ők készítik, nem ők döntenek arról mik kerüljenek be a napi hírekbe. A könyveiket és cikkeiket pedig sajnos csak nagyon kevesen olvassák.

Én a zsidó Goldziher Ignác városában születtem, vagyis Székesfehérvárott. Így a város öröksége kötelez engem arra, hogy a más népeket ne becsüljem le, ne nézzem le, hanem minél jobban megismerjem.
Most pedig Zuglóban dolgozom, ahol 11 nemzetiségi önkormányzat működik. De ennél több nemzetiség él a kerületben, csak ők nincsenek annyian, hogy saját önkormányzatuk legyen. Így maga Zugló is kötelez engem arra, hogy a más népeket ne becsüljem le, ne nézzem le, hanem minél jobban megismerjem.
Lakni pedig a VII. kerületben lakom, ami a bevándorlók egyik kedvenc célpontja. Emiatt nagyon sok nemzetiségnek van itt étterme. Éttermek tekintetében olyan a kerület, mintha a világ kicsiben itt lenne: araboknak, törököknek, indiaiak, pakisztániaknak, bangladesieknek, indonézeknek, nepáliaknak, vietnámiaknak, kínaiaknak, örményeknek mind van itt saját kajáldájuk. De van itt mexikói és japán étterem is. A VII. kerület is kötelez engem arra, hogy a más népeket ne becsüljem le, ne nézzem le, hanem minél jobban megismerjem.

4 kontinens 27 országában jártam. Köztük közel-keleti országokban is (vannak, amelyekben többször is). Így volt lehetőségem nemcsak a médiából, hanem személyesen is megismerni más népeket, országokat, civilizációkat. Rokonaim, munkatársaim, ismerőseim közül sokan eljutottak olyan országokba, ahová sajnos én nem, és a beszámolóik alapján ismerem milyen az ő szemükkel, és nemcsak a média híreiben. Így ez is kötelez engem arra, hogy a más népeket ne becsüljem le, ne nézzem le, hanem minél jobban megismerjem.

borzimorzi 2016.01.01. 16:25:24

A németek majd fel fognak lendülni nagyon, hála a kiváló jövevényeknek.

A statisztika:

www.welt.de/wirtschaft/article148098162/Haelfte-der-syrischen-Fluechtlinge-schlecht-ausgebildet.html

Írástudatlan: 16,1%
Általános iskolai végzettség nélküli: 7,8%
Általános iskolai végzettség: 34,5%
Középiskolai végzettség: 21,6%
Felsőfokú végzettség: 8,9%. Ez csak a szírekre vonatkozik. Az afgán, pakisztáni, bangladesi, eritreai stb. kontingensek ezen nem javítanak (pl. az afgán népesség több mint fele írástudatlan).

Egy kép néha többet mond ezer szónál:
a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/3001/6554/original.jpg

Üdv:
b

Conchobar 2016.01.01. 16:47:07

"A következő időszak magyar közéletében a politikai osztóvonal egyik oldalán azok fognak állni, akik tudják, hogy a mi legnagyobb problémánk az orbáni rendszer és gondolkodásmód...jelen esetben épp a migránshisztivel" - És mi a helyzet az Orbán-hisztivel? A mostani és a régebbi migrációk (hatása) 50-100 év múlva is érződni fog, de hol lesznek akkor már Orbánék. Innen nézve nagyon rövidlátó az, aki Orbánékat jelöli meg a Magyarországra leselkedő legnagyobb veszélyként. Arról nem beszélve, hogy Orbánék csak azt és ott folytatják (persze jóval nagyobb cinizmussal és nyíltsággal), amit az előző garnitúra (a 2010-es választás miatt) abbahagyni kényszerült

Moin Moin 2016.01.01. 16:49:11

@borzimorzi:

1.) Azért elég szégyenletes, amit művelsz - ui. egyáltalán nem utalsz arra, hogy az idézett német nyelvű tanulmány NEM A NÉMETORSZÁGBA ÉRKEZETT SZÍREKET VIZSGÁLTA, hanem a törökországi táborokba lévőket, 2013-ban.

2.) A mellékelt "karikatúrához": a Németországba érkezett szírekhez EGYETLENEGY, német állampolgárok sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekmény sem írható. (Az pedig minden határon túllép, hogy ezt a rajzot - ex-liberális párttag létedre - egy, az orosz titkosszolgálat által pénzelt náci honlapról linkelted be...)

...Szóval: csak mértékkel, ésszel, ha nálam kommentezel!

Moin Moin 2016.01.01. 16:51:10

@jágör68: Orosz titkosszolgálatok által támogatott idiótákat (Udo Ulfkotte) erre a blogra NEM LINKELHETSZ BE!

Conchobar 2016.01.01. 17:06:36

@Moin Moin: "erre a blogra NEM LINKELHETSZ BE!" - Jó hát ezt a blogot te vezeted, így akár még érezheted is úgy, hogy egyszersmind ez a te blogod. Csakhát, az országot is vezetik valakik. Ők is érezhetik úgy, hogy ez az ő országuk, ennélfogva előfordulhat, hogy rád szólnak: te csak arról és azt írhatod, amit ők megengednek. Lesz bőr a képeden szólás-(és sajtó)szabadságra hivatkozni?

nevetőharmadik 2016.01.01. 17:14:45

@Conchobar: Csakhogy akik az országot vezetik, NEM ÉREZHETIK ÚGY, hogy az ország az ő országuk. Nem ők alkották, nem ők tartják fent, nem tulajdonuk. De ha nem érzed, mi a különbség egy ország és egy blog között, akkor gondolom például a te házadba is be lehet menni annak ellenére, hogy te vezeted, és ott a szólásszabadság jegyében lehet téged fasságokkal traktálni.

Feketecsuklya 2016.01.01. 17:17:55

@Moin Moin: siralmas liberális vélemény fasizmus...gondolom nálad már Konrádot, meg P Lendvait is az oroszok fizetik.

borzimorzi 2016.01.01. 17:18:48

Jogos kifogás a fenti linkkel szemben, hogy 2013-ban végezték a felmérést, még a törökországi menekülttáborokban. A fenti hsz akár törölhető is.

Ez jóval frissebb, 2015-ös: www.zeit.de/2015/47/integration-fluechtlinge-schule-bildung-herausforderung

L. Wößmann, szövetségi oktatási miniszter szerint a szíriai ifjak kétharmada alig tud írni-olvasni.

Üdv:
b

Conchobar 2016.01.01. 17:27:21

@nevetőharmadik: ", NEM ÉREZHETIK ÚGY, hogy az ország az ő országuk. Nem ők alkották, nem ők tartják fent, nem tulajdonuk" - Ki alkotta ezt az országot, államot? Nem a vezetői (az alávetettekkel egyetértésben)? A nevesek közül Árpáddal, Szent Istvánnal kezdődően?

Conchobar 2016.01.01. 17:30:04

@nevetőharmadik: "Nem ők alkották, nem ők tartják fent, nem tulajdonuk" - Kik tarják fönn ezt az országot, és kik ezt a blogot? Ez a blog létezni tudna olvasók nélkül? Ezt a blogot sokan olvasnák, ha nem volna kommentelési lehetőség?

Conchobar 2016.01.01. 17:35:27

@nevetőharmadik: "akkor gondolom például a te házadba is be lehet menni annak ellenére, hogy te vezeted, és ott a szólásszabadság jegyében lehet téged fasságokkal traktálni" - Csakhogy nekem nincs nyilvános házam, a házam belsejét sem tártam a nyilvánosság, a köz elé (a bloggal ellentétben). Úgyhogy az én házamnak köze se lehet a szólásszabadsághoz

nevetőharmadik 2016.01.01. 17:35:41

@Conchobar: Most tekintsünk el attól a förtelemtől, hogy te vezetőkben és "alávetettekben" gondolkodsz, és hadd mutassak rá: MÉG TE IS úgy gondolod, hogy az országot sokan alkotják együtt (nem csak a vezetői). Éppen emiatt van, hogy a vezetői nem tekinthetik saját tulajdonuknak, mert éppen úgy a többieké is. Köszönöm önmagad megcáfolását!

nevetőharmadik 2016.01.01. 17:39:49

@Conchobar: Úgy látszik, akkor például a közforgalom számára megnyitott magánterület kifejezést sem hallottad még. De nyilván arról sem értesültél még, hogy éttermekben, színházakban, stb. is van betartandó házirend annak ellenére, hogy a nyilvánosság számára meg van nyitva, és a házirend be nem tartói ki lesznek onnan tessékelve.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.01.01. 17:48:30

@StanLee: Áder tegnap kiadta az új mantrát. Most gondolom pár hónapig ezt olvashatjuk a "Batyu & Co"-tól orrvérzésig. Tényleg, Batyu szabin van a két ünnep között? Egyik nickjén sem tolja a pártpropagandát.

Conchobar 2016.01.01. 17:53:25

@nevetőharmadik: "Most tekintsünk el attól a förtelemtől, hogy te vezetőkben és 'alávetettekben' gondolkodsz" - Lehetséges, hogy te egy egyszemélyes külön országot alkotsz. Ha nem így van, akkor legfőbb ideje tudomásul venned: a politikában, családban, gazdaságban egyaránt léteznek vezetők, és vezetettek (akik az előbbieknek alárendeltjeik, alávetettjeik)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.01. 17:57:50

@borzimorzi:

Végigolvastam, bizony az interjóalany hivatalos optimizmusán is átérzem, hogy nagy gondban érzi magát.

"ZEIT: Das sind harte Sätze.

Wößmann: Das sind harte Zahlen."

Ehhez még azt tegyük hozzá, hogy Wößmann kimondottan pozitívan és optimistán áll hozzá a bevándorlók integrációjához. Mégis:

"Zu meinen, dass die erwachsenen Flüchtlinge bei uns den Fachkräftemangel lösen werden, halte ich nicht für realistisch. Was uns in den vergangenen Jahren geholfen hat, war die Zuwanderung gut ausgebildeter Menschen aus anderen europäischen Ländern."

Persze az interjú végén ott van az, amit én inkább vörös faroknak érzek.

Conchobar 2016.01.01. 17:57:58

@nevetőharmadik: "De nyilván arról sem értesültél még, hogy éttermekben, színházakban, stb. is van betartandó házirend annak ellenére, hogy a nyilvánosság számára meg van nyitva, és a házirend be nem tartói ki lesznek onnan tessékelve" - Mert te olvastad ezen blog alapszabályaként, hogy az 'Orosz titkosszolgálatok által támogatott idiótákat (Udo Ulfkotte) erre a blogra nem linkelhető be', vagy bármilyen felsorolást, hogy kik linkelhetők be és kik nem? Vagy azt, hogy minden alkalommal a posztíró/blogíró dönti el, hogy kik linkelhetők be és kik nem?

Moin Moin 2016.01.01. 17:58:52

@Conchobar: Ezzel el is árultad: fogalmad sincs a demokráciáról... Nem baj.

Moin Moin 2016.01.01. 18:03:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Attól, hoyg te vörös faroknak érzed, még ezres nagyságrendben dolgoznak a projekten (t. i.: a 25 évalattiak hosszú távú integrációján, amely természetesen nem csupán szakismeretek átadására-elsajátíttatására fog kiterjedni, hanem arra is, hogy miféle társadalmi stratégiák mentén működik a német és európai közösség és hogy miért célszerű ezeket harsonázniuk a betelepülőknek is.)

Tanultunk az előző évtizedek bevándorlásaiból: amikor is egyáltalán nem működtek rendszerszerűen üzemeltetett integrációs technológiák... De a posztom elején hivatkozott hosszabb tanulmány további fejezeteiben esik majd szó arról is, hogy alakulniuk kell ehhez az európai politikai rendszereknek is.

Conchobar 2016.01.01. 18:06:46

@Moin Moin: "Ezzel el is árultad: fogalmad sincs a demokráciáról..." - Mivel? Miért? Neked viszont legalább ennyit el kellett volna árulnod

Moin Moin 2016.01.01. 18:09:21

@Conchobar: Ott áll a blog nevében: progesszív. Ez a kifejezés pedig azt jelenti, hogy "fejlesztő", esetleg "konstruktív" - és semmiképp sem passzolnak hozzá a destruktív, kifejezetten dezinformatív közlések.

Továbbiak tekintetében iránymutatásul ajánlom a szintén e blogon megjelent A liberalizmus mint módszer c. írást: progressziv.blog.hu/2015/01/28/a_liberalizmus_mint_modszer - amelyben ilyesmiket olvashatsz: "...a tolerancia és az elfogadás nem jelent sem önfeladást, sem a saját világunk – és elképzeléseink – szubmisszív feladását. Nem jelenti azt sem, hogy minden további nélkül engedünk teret azoknak az elképzeléseknek és politikai mozgalmaknak, amelyek alapja az önzés, vagy a másoktól való szerzés vágya… A liberális módszerhez épp ezért hozzátartozik az önvédelem is: a liberális ember ebben az értelemben nem lehet „doktriner pacifista”. Éppen a liberális módszer további alkalmazhatósága érdekében fel kell lépnie azokkal a törekvésekkel – és törekvőkkel – szemben, akik a saját világképüket akarják abszolúttá tenni, e világkép bármely fogyatékossága, elfogult és parciális volta ellenére is. ..."

Tehát: az "éleslövészetet", bizony, már korábban kihirdettük!:-)

Conchobar 2016.01.01. 18:12:18

@Moin Moin: "Tanultunk az előző évtizedek bevándorlásaiból: amikor is egyáltalán nem működtek rendszerszerűen üzemeltetett integrációs technológiák" - Mert most aztán gőzerővel üzemelnek, ugye? Véletlenül se az európai (szűkebben a német) népesség megnyugtatására komponált rizsáról van szó, ugye?

nevetőharmadik 2016.01.01. 18:17:02

@Conchobar: Ha ezen a blogon akarsz szabályokkal vagdalkozni, akkor illene jobban felkészülnöd, különben hülyét csinálunk belőled!

A moderálásra vonatkozó szabályt itt olvashatod a Blog.hu Felhasználási feltételeiben (blog.hu/policy):

"Neked, mint blogtulajdonosnak jogodban áll a blogodhoz fűzött hozzászólásokat moderálni, törölni, de ezzel kapcsolatban nincsenek kötelezettségeid, de a nyilvánvalóan jogsértő hozzászólások esetében ajánlott az önkéntes moderáció."

Azaz ennek a blognak a tulajdonosa saját ízlése és belátása szerint, minden indoklási kötelezettség nélkül szabadon moderálhatja az itt megjelenő tartalmakat. Pont.

Az, hogy a blogtulajdonos tudomásunkra adta, hogy az adott típusú hivatkozás itt nem jelenhet meg, az figyelmesség részéről.

Conchobar 2016.01.01. 18:17:44

@Moin Moin: "Ez a kifejezés pedig azt jelenti, hogy "fejlesztő", esetleg "konstruktív" - és semmiképp sem passzolnak hozzá a destruktív, kifejezetten dezinformatív közlések" - Ki dönti el és milyen alapon azt, hogy mi tekinthető dezinformációnak és mi nem? Erre a régi rómaiak által kedvelt mondásra és eljárásra kár is szót vesztegetni: 'Audiatur et altera pars!' (hallgattassék meg a másik fél is), hiszen te egyértelműsíted, hogy itt csak liberális dezinformációnak van helye, másfajtának nincs

Reszelő Aladár 2016.01.01. 18:21:48

Már megint egy progresszív eszmefuttatás, ami arról szól, hogy van a nyugatos neolibsi maszlag, ez az egyetlen járható út, aki ezt kritizálni meri az minimum a középkorba vágyik, de inkább náci.

Itt a szitu arról szól, hogy a fejlett nyugat korábban kezdetleges aztán egyre fejlettebb eszközökkel fosztotta ki a világot. Vannak a magállamok akik nettó haszonélvezők és egységnyi munkával sokkal nagyobb fogyasztói kosarat lehet a havi fizetésből megvenni.
Az olcsó bérek versenyképesek a gyártásban, de az orvosainknak már 5X fozetést kellene adni, úgy, hogy így is túl magas az adóék.
Szeretjük a nyugatot, mert szélesre tárt kapukkal fogadtuk a kétes minőségű termékeiket, puszira adtuk a vállalataunkat éa piacunkat.
Cserébe EU támogatásként törlesztenek, amit persze oly' szívesen vonnának vissza minden mainstreammel szembeni megnyilvánulásért...

A magországok közé nem sok felvétel volt az utóbbi évszázadban, akit bevettek az a multitőke lekötelezettje lett, és egy válság is sokkal mélyebb.

Orbán persze életveszélyes, most még ezt a családtámogatást is nyomatja, ahelyett bevándorlókat hoznánk már holnap.

Conchobar 2016.01.01. 18:26:58

@nevetőharmadik: ""Neked, mint blogtulajdonosnak jogodban áll a blogodhoz fűzött hozzászólásokat moderálni, törölni, de ezzel kapcsolatban nincsenek kötelezettségeid, de a nyilvánvalóan jogsértő hozzászólások esetében ajánlott az önkéntes moderáció." - Jó, Rendben. Nincsenek kötelezettségei, csak jogai vannak. Én sose szavaztam Orbánékra, és nem is fogok, de azt talán mondanom se kell, ha Orbánék történetesen ezen blog nyakára hágnának valahogy, én bizony ki nem mennék tüntetni a blogíró mellett (helyette elégtételt éreznék)

nevetőharmadik 2016.01.01. 18:34:21

@Conchobar: Nem, tényleg nem kell mondanod, hiszen már eddig is kellőképpen bizonyítottad, hogy sem a szólásszabadságról, sem a nyilvánosságról, sem a demokráciáról nincsen lövésed sem.

Pedig akkor talán értenéd, miért van az, hogy ha valamely kormány a te blogodnak hágna a nyakára valahogy (bűncselekményre való felbujtás okát leszámítva), mi kimennénk tüntetni, akkor is, ha amúgy leszarjuk a blogodat.

Moin Moin 2016.01.01. 18:41:27

@Conchobar: Fontos módszertani kérdést tettél fel.

Az információszerzés során először az adott információ eredeti forrását kell megkeresnünk, feltárva az információ keletkez(tet)ésének körülményeit. Így és ezzel máris számos dezinformáció kiszűrhető...

Aztán: össze kell vetnünk az adott információt számos egyéb, azonos tárgyra vonatkozó információval, hogy lássuk, mennyire illeszkedik szervesen és logikusan azokhoz, vagy esetleg mennyire "lóg ki a sorból". Alapverően: az az információ a valószínűbben hiteles, amely kontextusban áll. (természetesen vannak a kontextust újrarendező információk is, ám ezek annyira sajátságos attribútumokkal bírnak, hogy ezek vizsgálata, majd az új információs összefüggésrendszer kialakítása "külön módszertani fejezet" lenne. De alapvetően ebben az esetben is az igaz, hogy csak az az információ minősíthető "újrarendezőnek", amelynek segítségével olyan kontextus teremthető, amelynek nem mondanak ellent a korábban biztos, ellenőrzött forrásból beszerzett információk tömegesen.)

Egy adott információ esetében mindig a viszonylatrendszert vizsgáld, éspedig teljes körűen és ne szubjektíven!

Moin Moin 2016.01.01. 18:45:46

@Conchobar: "Als die Nazis die Kommunisten holten..." - ha még emlékszel!:-)

...Szóval: ha a magamfajtát Orbánék "elvinnék" (Muhaha!!! - bővebb infó nevetőharmadiknál, privátban), akkor aligha maradna, aki a te seggedet bevédje majd, ha - ki tudja, miért? -érted indulna a TEK.:-)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.01. 18:55:45

@Moin Moin:

"Attól, hoyg te vörös faroknak érzed, még ezres nagyságrendben dolgoznak a projekten"

Attól, hogy ezres nagyságrendben dolgoznak rajta, még ugyanúgy félremehet, mint az eddigiek. A társadalommérnökség valahogy eddig mindig dugába dőlt - ettől még persze ezúttal sikeres lehet, amit már csak azért is remélek, mert jobb lenne elkerülni egy vagy több véres polgárháborút Németországban és Európában. Azért nem mernék nagyobb összegben fogadni a sikerre. Kisebben sem. Az okok kb. azonosak a cigányság integrációjának össz-európai és magyar kudarcával, és itt nem is annyira a lenyúlt pénzekre és a díszcigány "elit" visszaéléseire gondolok, hanem arra, hogy csak a családból kiszakítva lehetne őket integrálni, ami viszont "emberjogi" okokból nem léphető meg.

Márpedig pár évnyi bevándorlás és családegyesítés után (amit már középtávon sem lehet majd megtagadni a bevándorlóktól, lesz majd erre emberjogi bírósági ítélet) a friss muzulmán bevándorlók aránya Németországban akkora vagy nagyobb lesz, mint a cigányságé volt a cocizmus alatt Magyarországon: 3-5%, azaz 2.4...4 millió, ami még nagyon mérsékelt becslés. A különbség "pusztán" annyi lesz, hogy míg a cigányságon belül nincsenek vérre menő belső ellentétek, addig a muzulmánokon belül vannak; míg a cigányok nem ellenségesek az európai kultúrával szemben (bármit értsünk is rajta), addig a muzulmánánok azok; míg a cigányok politikailag eléggé szervezetlenek, a muzulmánok nem azok és egyre kevésbé lesznek azok: van város(rész?), ahol már saját polgármesterük van; míg a cigányoknak nincs saját államuk, saját vallásuk, amelyek uszíthatnák őket, addig a muzulmánoknak van.

Mivel polgárháború nélkül kevés esélyét látom, hogy valaha elmennek Európából, jobb híján szurkolok a sikeres integrációjukért - de igencsak pesszimista vagyok.

Conchobar 2016.01.01. 18:56:27

@Moin Moin: "akkor aligha maradna, aki a te seggedet bevédje majd, ha - ki tudja, miért? -érted indulna a TEK." - Tágulj te az én seggemtől! Komolyan azt akarod belém szuggerálni, hogy te énértem cselekszel? Az nem is lenne baj, hogy Orbánék ellen beszéltek, de legalább lenne annyi eszetek, hogy felfogjátok: ti (akik önmagukat liberálisnak mondjátok) még Orbánéknál is undorítóbbak vagytok

2016.01.01. 19:04:35

@Reszelő Aladár: "Itt a szitu arról szól, hogy a fejlett nyugat korábban kezdetleges aztán egyre fejlettebb eszközökkel fosztotta ki a világot. Vannak a magállamok akik nettó haszonélvezők és egységnyi munkával sokkal nagyobb fogyasztói kosarat lehet a havi fizetésből megvenni."

Ez egy tipikus marxista-kommunista sóder, de hajlamos vagyok azt hinni, hogy mesterséges frusztráció amiatt, hogy a magyarok nem kerültek be az elit nemzetek klubjába (vajh miért nem?).

"Szeretjük a nyugatot, mert szélesre tárt kapukkal fogadtuk a kétes minőségű termékeiket, puszira adtuk a vállalataunkat éa piacunkat."

Maszatolsz, finomabban fogalmazva hazudsz. Nem mi fogadtuk, hanem már az átkosban szaladoztunk ki Bécsbe a kikunyerált valutával Commodore 64-est venni meg Gorenje hűtőt a Trabant tetejére (ugye, a Lehel már nem volt jó nekünk, számítógépet nem ismertünk, aztán a Lada sem volt olyan jó, mert kellett a Golf). A piacunkon nem volt minőségi áru, csak az élelmiszer. Most már az sem.

"A magországok közé nem sok felvétel volt az utóbbi évszázadban, akit bevettek az a multitőke lekötelezettje lett"

Nem, majd továbbra is hátrafelé nyilazunk és rabolni járunk Európába, dehogy kell majd azt tenni, amit kérnek egy klubban. Sőt, angol vécére se járjunk gittelni, hanem ki az árokba.

Nem akarlak megdicsérni, de nincs is miért. Amúgy te mit csináltál az iskolában?

Moin Moin 2016.01.01. 19:07:15

@Conchobar: Miért vagyok én, személy szerint, "undorítóbb" Orbánnál?
- Építtetem közpénzből a hobbimat szolgáló létesítményt a vidéki házam mellé?
- Kivonok további, több tízmilliárdos forrásokat a hatalmi érdekeimet követve az oktatásból, vagy az egészségügyből?
- Eladósítottam évtizedekre feleslegesen és megalapozatlan döntéssel az országot az oroszoknak?
- Elfogadtam olyanok pénzét [EU], akiket közben ott ócsárolok, ahol a számra jön?
- Rohantattam le rendőrökkel később ártatlannak bizonyult szervezeteket?
- Gazdagodott meg a vejem közpénzből finanszírozott, használhatatlan közvilágítási projektekből?
- Tagadtam le azt, hogy az országban van 200.000 rendszeresen éhező gyerek?
- Álltam ki választásokra program nélkül?

...És még tőlem undorodsz?

Ej, ej, de fura ízlésűnek tetszik lenni!:-)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.01. 19:09:53

A borzimorzi által belinkelt Die Zeit-cikkhez csak egy megjegyzést fűznék a németül kevésbé tudók, de a cikket azért elolvasók számára:

"Aufgrund verschiedener Quellen können wir davon ausgehen, dass rund zehn Prozent Akademiker sind."

A németben az "Akademiker" nem akadémikust jelent, hanem felsőfokú végzettségű embert. Más kérdés, hogy én ezt még úgy is túlzónak érzem, hogy Szíria a háború előtt kifejezetten fejlett állam volt. Talán a felsőoktatási intézmények minősítése volt lazább, mint Európában.

2016.01.01. 19:12:11

@Conchobar: " Az nem is lenne baj, hogy Orbánék ellen beszéltek, de legalább lenne annyi eszetek, hogy felfogjátok: ti (akik önmagukat liberálisnak mondjátok) még Orbánéknál is undorítóbbak vagytok"

Hazudsz (önmagadnak is). Az igazság az, hogy szereted az általad liberálisnak gondolt írókat és kommentelőket, különben nem osztanád itt az észt. Fogadni merek, hogy még a pride-on is lengetsz.

a nagy hohoohooo 2016.01.01. 19:15:01

Alapvetően egyetértek a posztolóval,ezért ,az aranyhal is olyan , amire körbe ér az akváriumba elfelejti hol járt ... a magyar nép is hasonló ezek szerint , már nem számít a korrupció , nem lényeg hogy eladják a földet , kizsákmányolják a népet , nincs elszámoltatás , nincs rend , nincs egészségügy , nincs normális megélhetés , de van kerítés és van újra tapsoló birka .

Kedves gazdasági bevándorló! Tisztázzunk néhány dolgot mindjárt az elején.

1, Ha Magyarországra jössz, akkor nem veheted el a magyarok munkáját, hiszen a többségüknek már amúgy sincsen, mivel a saját dilettáns, tolvaj kormányuk és a fideszes pereputty rég elvette azt.

2, Tartsd tiszteletben a törvényeket… legalább te, hiszen a fideszes rablóbanda úgysem tartja tiszteletben azokat. 3, Végezetül pedig próbáld meg tisztelni a magyar kultúrát, amelyet jelen pillanatban a Horthy-szobrok, a Szabadság téri szégyen-emlékmű, a háborús bűnös Wass Albert dilettáns művei, az Új Színház és Kerényi Imre reprezentálnak. Nos kedves bevándorló, úgy tűnik, hogy tényleg nem lesz könnyű dolgod Magyarországon… Üdv: a józan magyar nép.
Az idomított mihígmélymagyarundjobbikuSS kommentsöpredék meg egy földigiliszta szempontjából, aki azt se tudja, melyik vége melyik, biztos!,a hülye nem tudja magáról hogy hülye, mert nem éri fel ésszel a tényt.
A pont ott kezdődik, hogy a nagyonmélymagyar mindig szerette a segget. Legyen az külföldi vagy belföldi... pont 2. Ha valaki jobb vagy okosabb ,vagy van véleménye, esetleg még el is mondja, az eleve hülye vagy rossz... pont 3. Annyira hagyta magát megvezetni és félni eme csodás nép, hogy Orbánnak irtó egyszerű dolga van ezzel meg azzal riogatni a népet....
„Itt igaz a mondás: az én hátamon szántani is lehet, csak nemzetiszínű legyen az eke.” És Orbán az élő isten képe legyen rajta.
Ha levetkőzzük a rendszer cinizmusát és félretesszük a farkastörvényekről szóló hazugságokat, beláthatjuk, hogy a világ olyan, amilyenné tesszük. Egy magát fejlettnek tartó kultúra, civilizáció hogy engedheti meg, hogy egyáltalán létezzen, sőt már-már intézményesüljön olyasmi, mint a neofasizmus?
Mert mi más egy betegesen görcsös hatalommániás ember és az általa létrehozott elnyomó jog és anyagi fosztogató gépezete a NER.
A probléma megoldása első sorban akarat kérdése, aminek előfeltétele volna a társadalmi összefogás. Ebből azonban hiány van.
A Fidesz, mivel nem egy demokratikus párt, sőt már régóta nemis párt ,hanem bűnözők maffiája,mindent el fog követni annak érdekében, hogy hatalmát megtartsa, nem fog visszariadni a törvénytelen, mocskos eszközöktől sem, ne higgye azt senki sem, hogy a hatalmat, önként és dalolva fogja átadni..
Na most mindenki megértheti mit jelent a Nemzeti Együttműködés Rendszere..lopásra ,lenyúlásra szövetkeztek ,nincs köztük már régtől szakember,szakértelem,ami ugye a nyilas Csurka óta tudjuk csak komcsi trükk,márpedig Orbánék tagadják ,hogy kommunisták ,és nem is ,neofasiszták .
És fél,Orbán fél a felelősségrevonástól Orbán Viktor posványoson azt is kifejtette, hogy a jövőben bármi megtörténhet, és ez sok lehetőséget is rejt, de olyan veszélyeket is, ami például az Egyesült Államokban történt a minap, hogy Barack Obama elnök ellen a képviselőház republikánus képviselői eljárást indítottak hatáskör túllépés miatt. "Mit gondolnak, meddig maradnék hatalmon, ha ilyet meg lehetne Magyarországon tenni, ha hatáskör túllépés miatt be lehetne minket perelni?" - tette fel a költői kérdést.

A fasiszta program, íme, rendelkezésre áll. Munkaalapú kollektivista nemzet, "külföldi befolyásgyakorlás hazai ügynökökön keresztül", a civil társadalom tönkretétele, a jogállam nyílt megvetése, populizmus, az autokrata kormányzás erkölcsi felmagasztalása, a vezérkultusz.

Mi kell még, emberek?!
Erről az jut az eszembe, hogy amikor a Szovjetúnióban bevezették a horgász jegyeket, ez a Pravdában úgy jelent meg, hogy " Az olvasóink kérésének eleget téve, Pártunk és Kormányunk bevezeti a horgászjegyeket". Én találkoztam akkor odakint töménytelen emberrel, aki mind azt mondta "CSAK AZT AZ EGY EMBERT KAPNÁNK A KEZÜNK KÖZÉ"!

inebhedj - szerintem 2016.01.01. 19:17:07

"akik tudják, hogy a mi legnagyobb problémánk az orbáni rendszer és gondolkodásmód a másikon pedig azok, akik (nyilván valami szubjektív ok, szükséget következtében) hagyják magukat úgy tematizálni"

A felsorolt két oldal teljességgel egy és ugyanaz.

A valóságban pedig a probléma az a rendszer és gondolkodásmód, amit perpillanat az Orbán-kormány, azt megelőzően a Bajnai, Gyurcsány, Medgyessy, Orbán, Horn, és így tovább kormányok testesítenek, testesítettek meg politikai színtéren.

A csak Orbánozás, csak Gyurcsányozás, csak satöbbizés pedig ezen rendszer és gondolkodásmód fennmaradását biztosítja, stabilizálja. Az európaiság, liberalizmus, illiberalizmus, és többi ilyen (teljesen homályos, jobbára értelmezhetetlen) jelző elcséplése és kisajátítása szintén.

Viszont BUÉK minden tisztelt egybegyűltnek! :)

Moin Moin 2016.01.01. 19:20:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A megadott 10%-os felsőfokú végzettségi adatot az OECD akkreditált vizsgálatai tartalmazzák. Az természetes, hogy van különbség egy amerikai elitegyetem és egy amerikai postafiók-főiskola színvonala között - de ha abból indulsz ki, hogy a magyar felsőoktatási intézmények színvonala is (kevés kivétellel) nevetségszámba megy a világlistákon (és hogy ez a szint az utóbbi években tovább süllyedt még...), akkor nem sok különbség van egy szíriai és egy magyar "átlagdiploma" valós tudástartalma mögött. Továbbá: amíg az OECD-adat szerint Szíriában 10% a felsőfokú végzettségűek részaránya, addig ez Magyarországon sem lényegesen több, mindössze 18,2% (2011-es adat szerint, a teljes népességre vetítve). (A 2015-ös felsőfokú beiskolázási rátát már ide sem merem írni, akkora a zuhanás még ehhez képest is...)

A fenti két tény (azaz: az átlagos felsőoktatási szint, ill. a felsőfokú végzettségűek aránya) ellenére a magyar munkavállalók egészen sikeresen integrálódna a német gazdaságba - és pedig tömegével. Ha a szíreknek ez csak feleannyira megy majd, már elégedettek is lehetünk!:-)

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.01.01. 19:29:02

@E.Katolnai: " 1-2 millió mohamedán vándort 1-2% vesz,"
Te seggfej! Tudod menyi Európa lakossága?

Keszthelyi.Aron 2016.01.01. 19:57:45

@Moin Moin: Jó cikk megint - szerencsére a hosszas hallgatás után igencsak termékeny vagy. Remélem most már megint írni fogsz rendszeresen :)

2016.01.01. 20:14:47

@fehérfarkas:

A statisztika mögé is be kellene lesni:

nb1.hu/hirek/katar-rabszolgakent-bannak-vendegmunkasokkal

faktor.hu/faktor-rabszolgakent-dolgoztatjak-a-munkasokat-katarban

index.hu/mindekozben/poszt/2015/05/28/katar/

Itt csak Katarról van szó, de nem hiszem, hogy a többi arab olajmonarchiában a dollármilliárdoktól megrészegült sejkek akik megalomán projekteket találnak ki és valósítják meg, nos nem hiszem hogy ott nem dívik a rabszolgamunka. Továbbá azt sem gondolom, sőt szerintem kijelenthetjük, hogy azok ott nem bevándorlók, hanem finoman szólva "vendégmunkások" . Azok a törvények vonatkoznak rájuk, amelyik országban éppen vannak. Nem bevándorlók, mert nem kapnak állampolgárságot. Nem népvándorlók, mert tulajdonképpen az öböl menti arab államoknak szükségük van embertömegekre akik napi egy tál rizsért 200 emeletes felhőkarcolót, fedett pályás műlesikló csarnokot valódi hóval a sivatag közepén, pálmafás szigeteket építenek és hasonló megaprojektek építésében vesznek részt.
Ám a szaúdiaknak nem kellenek a menekültek, de a rabszolgamunkára ők igényt tartanak.
itt egy

medvegy 2016.01.01. 20:24:16

@fehérfarkas: Sok duma nem sok értelem.
Te ezek szerint egy frissem megtért muszlim vagy, akinek egyfajta lelki kényszere hogy minél több embert próbáljon ugyanabba a hülyeségbe beugratni, ahová ő belemászott. Tulajdonképp be próbálod bizonyítani, hogy nem is vagy akkora hülye, mint amilyen. Pedig de.

Na nálam ez nem jön be. A vallásod követői nem tudnak és nem is akarnak beilleszkedni egy civilizáltabb társadalomba. Mohamedet is elkergették a hülyeségei miatt a saját rokonai Mekkából. Az más tészta, hogy szövetséget kötött a sivatagi rablótörzsekkel, és erőszakkal vette be a szülővárosát.
A Koránt meg ezeknek a rablóknak írta, hoci-nesze alapon. Ők elismerték Allah prófétájának és mindenek fölötti uruknak, harcoltak(fosztogattak) érte, ő meg megideologizálta, hogy miért kell agyonverni és kifosztani a "hitetleneket" azaz mindenki mást. Végül is sokkal könnyebb elvenni a másét, mint megdolgozni érte.

Nem vagy magyar, legfeljebb itt születtél, már ha ez egyáltalán igaz.
Az én őseim évszázadokig harcoltak a hittestvéreid ellen, és győztek. Ráment a politikai függetlenségünk, az országunk java, két évszázad teljes gyarapodása. Viszont hol van már a Török Birodalom és a szultánjuk?
Én sohasem szégyeníteném meg az őseim emlékét azzal hogy felveszem a mohamedán hitet. Te viszont kapcát csináltál magadból. Ráadásul még itt hazudozol is a mohamedánok érdekében.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.01. 20:27:50

@Moin Moin:

Persze, nincsenek illúzióim egy átlagos magyar egyetem vagy főiskola színvonalával kapcsolatban. Egy barátnőm járt 6-7 éve az Óbudai Egyetemre (lánykori nevén Óbudai Főiskola), rémeket mesélt a színvonalról. Igaz, csak a saját szakáról, nem állítja, hogy minden szakon olyan alacsony volt.

"amíg az OECD-adat szerint Szíriában 10% a felsőfokú végzettségűek részaránya, addig ez Magyarországon sem lényegesen több, mindössze 18,2% "

Azért a 82%-kal többet nem merném nem lényegesen többnek nevezni. A németek vagy az amerikaiak között ez mennyi? (Tényleg nem tudom, nem provokáció a kérdés.)

"Ha a szíreknek ez csak feleannyira megy majd, már elégedettek is lehetünk!:-)"

Ők sokkal nagyobb hátránnyal indulnak. És akkor még feltételezzük, hogy valóban akarnak integrálódni. Meg nem is csak szírek vándoroltak be Németországba.

Mint írtam, én félek, hogy ebből a nagy társadalmi kísérletből hatalmas bukta lesz. A kommentjeimből biztos tudod, hogy NAGYON elleneztem és ma is ellenzem a muzulmánok bevándorlását, csak hát engem senki nem kérdezett - mondjuk Joachim Müller vagy Jutta Krämer véleményét sem kérték ki. :( De ha már úgyis ott vannak és nem is lehet kipaterolni őket, akkor legalább ne csesszék el. Mindenesetre az eddigi európai integrációs kísérletek nem sok bizalomra adnak okot.

Moin Moin 2016.01.01. 20:56:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A német diplomás-arányszám a teljes népességhez mérten 2014-ben 14,8% volt. Ebben benne vannak a korábban, azaz a bolognai rendszer előtt végzettek (12,7%), valamint a bolognai rendszerben bachelor minősítést megszerzők (1,3%) és a master fokozatot kapottak (0,8%) - így látható, hogy a diplomás arányszám terén a szírek alig vannak elmaradva a német átlag mögött.

Jelenleg a 24 és 65 év közötti - azaz: aktív korú - lakosságban a diplomások aránya 20%, míg a 18-30 év közöttiek 28%-a jár felsőoktatási intézménybe. A cél, hogy 220-ra ez az arány 30% legyen.

Moin Moin 2016.01.01. 21:03:01

@Keszthelyi.Aron: Igen, persze - és 2018-ban meg is nyerem a választásokat!

...Akarsz lenni kancelláriaminiszter - vagy netán a TEK parancsnoka?

Fekete Pestis 2016.01.01. 21:54:41

@Moin Moin: @Buchhalter:

Személy szerint fontosnak tartom
1. az anyagi prosperitást és
2. az innovációt és az olyan társadalmi légkört, amely ezt lehetövé teszi.

1. A migráncsok Európában irdatlan pénzbe fognak kerülni. Hollandiának egy 25 éves szír migráncs élete végéig netto 43 ezer eeurojába kerül, Dániába n az arab migráncsok 2012ben 16 md kr-t kaptak, míg a nyugati expatok 1.6 md kr-t fizettek be.
Elmondható tehát, hogy a sok migráncs sok pénzbe kerúl, ami nettó jólétet veszélyeztetö dolog.

2. Mind a migráncsok mind az orbán a levantei kultúrkörhöz tartoznak. ennek jellemzói tk. a despotizmus, az önálló gondolkodás "nem bátorítása", a konszenzusképtelenség, a vitaképtelenség [vagyishogy viták által egy közös megoldásban gondolkodjunk], az önállóság "nem támogatása" [Orbán: majd az állam, allahisták: mit mond a korán], a véleményszabadság korlátozása [allahisták: vallási alapon, orbán: politikai-hatalmi alapon/meggondolásból].

Látható, hogy sem az egyik, sem a másik nem táplálja az önálló, problémamegoldó, konszenzuskeresó emberek/társadalom létrejöttét. ésmivel jólét csak az ilyen társadalmakban lehet [L. cikk okfejtése], így sem a migráncsok sem pedig az orbán által vallott eszmerendszer nem alkalmas a technikai/anyagi/szellemi jólét elérésére.

Fekete Pestis 2016.01.01. 21:59:01

@StanLee: grootgelijk, +1.

a sok migráncs miatt mi, a fehér expatok is szívni fogunk, ami igazán kellemetlen.

Fekete Pestis 2016.01.01. 22:11:44

@fehérfarkas:

" Iszlám vallás alapjairól sincs a magyaroknak ismeretük."

Dániában az iszlamiták 5X%-a szeretné, ha vallási ügyekben a véleményszabadság nem érvényesülne.
Ennyi ismeret pont elég az iszlámról: olyen kultúra a gyakorlatban, amely a véleményszabadságot nem támogatja.

Lehet hogy elméletben ez nem igaz. Én azonban, ha választhatok, szabad idömben az engem érdeklö diszciplinák elméleteit tanulmányozom, és az iszlámot nem eléleti hanem meröben gyakorlati szempontból szemlélem.

Annak ellenére, hogy támogatom az Ény-Eu társadlom fö szervezó értékeit (bizalom, konszenzus, stb) azt vallom, hogy az EU-s határt a veszélyeztetett pontokon aknazárral kellett volna védeni (természetesen az összes allahista nyelven pastutól a szuhaéliig fel kell tüntetni, h. Vigyázat, aknamezö ;) - nem a migráncsok halála a cél, hanem az hogy ne jöjjenek ide).

Nézd, én azt látom hogy még Európán belül is óriási kultúr külonbsegek vannak. P.l. Svedorszag-Dánia, Frizföld és Limburg, Olaszország és Námatország már triviális.
Most ha beengedünk egy totálisan más kultúrát, amely nem rendelkezik azokkal a készségekkel ( szaktudás, tanulás iránti vágy, konszenzus, stb ) amely sikeressé tenné, csak szelet vetünk és vihart aratunk. Egy csomó olyan embert eresztünk be, akik baromi sok pénzbe kerülnek, nem vallják az értékeinket és sikertelenségük/kudarcuk miatt radikalizálódni fognak [ami sok macerával jár majd nekünk]. Mivel nem tudnak, nincs is rájuk szükség a nyugati tudásgazdaságokban. Sem mint munkásként, sem mint fogyasztóként.

Azokkal jótékonykodni, akik csak veszélyt jelentenek, nettó hülyeség. Ergo beeeresztésük akármilyen szamban/formában indokolatlan.

Ad Dio 2016.01.01. 22:32:42

"Mi veszélyezteti leginkább és alapjaiban Európát, az Európai uniót és általánosságban az euroatlanti kultúrát?

A migránsok?"

Nem. Nem a migránsok... hanem a "migrációs válság".

Nem azok az emberek fenyegetik Európát, hanem a jelenség alapja: az, hogy a világban kialakul az a meggyőződés, hogy a problémákra az a megoldás, hogy elmegyünk Európába.

EZ a jelenség simán kivégzi az öreg kontinenst. Mert pikk-pakk nem 1-2 millióról, hanem potenciálisan 100 milliókról beszélünk...

De még ha meg is áll valami ismeretlen csoda folytán a folyamat, a mostanáig okozott károkat is nehéz lesz helyreállítani: törés - ha nem szakadás - a centrum és a periféria közt. Törés - ha nem szakadás - a demokratikus intézményrendszer és a választópolgárok közt a centum országaiban. Radikalizálódás. Integrációs folyamat veszélyes megakadása. Feszült - ha nem háborús - ellentét újjáéledése a balkánon.

fehérfarkas 2016.01.02. 00:18:09

@Союз:

Ezek a cikkek igazak, de a valós összképet erősen torzítják. Az USÁ-ban a latin ajkú szakképzetlen segédmunkások, vagy Magyarországon a szintén szakképzetlen segédmunkások helyzete semmivel sem jobb. Pl. a 10 leggazdagabb magyar egyikének számító Demján Sándor Trigránitja által állami támogatások igénybevételével épített Millenniumi Városközpont (ahol az új Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája is épült) építésekor volt olyan hatósági razzia a média nyomására, amikor kiderült, hogy aznap összesen csak 3 bejelentett ember dolgozott, mindenki más bejelentés nélkül, feketén dolgozott. Egy sok milliárdos állami támogatással épülő projektben, az egyik legnagyobb építőipari magyar cégcsoportnál. És ez csak a jéghegy csúcsa.
Vagyis az építőiparban dolgozó szakképzetlen segédmunkások nálunk sincsenek jobban megbecsülve mint Katarban. Meg az USÁ-ban sem. Nézd csak meg a latin ajkú gettók munkásait - szerinted miért gettókban élnek középosztálybeli életszínvonal helyett?

A szakképzett munkaerő azonban az olajállamokban már jobban meg van becsülve. Nem véletlenül a legnagyobb félelmük a munkahelyük elvesztése, hogy akkor mehetnek vissza a saját hazájukba.
Az olajállamokban nemcsak a cikkben szereplő szakképzettség nélküli építőipari segédmunkát végzik a migránsok, hanem a teljes munkaerőpiacot lefedik a bolti eladótól az irodistán át a vezérigazgatóig. Egy dolog számít: a tudás.
Nagyon éles ott a munkaerőverseny(hiszen a világ szinte minden részéből jelentkeznek oda), és éppen ezért a legtöbbet próbálják magukból kihozni a migránsok. Ott nem úgy van mint nálunk, hogy az emberek jelentős része protekcióval kerül a posztjára, és szinte nulla teljesítményt nyújt, mert a csókos haver úgysem rúgja ki. Ott, aki jól dolgozik és van is szakmai tudása, az könnyen előre jut. Viszont, aki sokat hibázik és nem elég szorgalmas, azt gyorsan lecserélik.
Voltam kint olajországban, és indai negyedben szálltam meg a jólmenő nyugatiaknak épült helyett.
Teljesen más világ, mint Európa. Ott nincs szociális segély, hanem rengeteg új munkahely létesül minden évben az ottani kormányok beruházásbarát politikájának köszönhetően, és aki KEMÉNYEN dolgozik az egy fokkal jobban élhet ott, mint a saját hazájában.
És ma már nem igaz az a sztereotípia, hogy egy indiai vagy paki csak segédmunkás vagy taxis lehet (20 éve még így volt, de ma már nem). Ma már az indiai és paki az európai/amerikai mérnökkel és igazgatóval is versenyez. És egyre több az olyan ottani cég, ahol indiai a vezérigazgató, és az európai/amerikai már "csak" tanácsadóig tudja felküzdeni magát. Ahogy India meg Délkelet-Ázsia termeli ma már a versenyképes diplomásokat, úgy az olajállamok munkaerőpiacán is egyre jobban érződik ez.

Egyébként a migránsokat nem az arab cégtulajdonsok alkalmazzák, hanem munkaerőkölcsönző cégekkel szerződnek le, akiknek leadják az igényeiket, hogy X projekthez milyen állásokra, munkakörökbe mennyi és milyen szakképzettségű emberre van szükségük. És tavaly az Emírségekben a munkaerőkölcsöző cégek csalásainak (feketemunkák) kiszűrésére vezették be az e-regisztrációt. Idén január 1. után minden Emírségekben dolgozónak újra regisztrálnia kell magát. Ez a munkaerőkölcsönző cégeket arra készteti, hogy regisztrálják az alkalmazottakat (különben azok nem dolgozhatnak, és ha nincs elég emberük a projekteken, akkor a megrendelők felmondják velük a szerződést és más munkaerőkölcsönzőt választanak). Pár éven belül a többi olajmonarchia is követni fogja ezt. Főleg, hogy tavaly Szaúd Arábia is nagyon beszigorított munkavédelmi területen, és számos délkelet-ázsiai munkaerőkölcsönző céget ki is tiltottak az országból.
(a tavalyi mekkai nagymecset bővítésénél történt halálos baleset után további szigorításokat vezettek be az ellenőrzésekben)

Az a statisztikákból jól látszik, hogy az ottani hatóságoknak mennyi alkalmazottat, és munkaadóikat kell ellenőrizniük, és ez a szám évről évre egyre nő. És azt kell összehasonlítani az itteni és az amerikai körülményekkel (a szakképzetlen építőipari segédmunkás körülményeit a szakképzetlen építőipari segédmunkás körülményeit; a szakmunkásét a szakmunkáséval, a diplomásét a diplomáséval).

fehérfarkas 2016.01.02. 00:22:38

@medvegy: "Sok duma nem sok értelem.
Te ezek szerint egy frissem megtért muszlim vagy, akinek egyfajta lelki kényszere hogy minél több embert próbáljon ugyanabba a hülyeségbe beugratni, ahová ő belemászott. Tulajdonképp be próbálod bizonyítani, hogy nem is vagy akkora hülye, mint amilyen. Pedig de."

Akkor a te logikád alapján a Világbank egy muszlim szervezet. Ugyanis a Világbank statisztikáit adtam meg. :D
Köszi, hogy felhívtad erre a figyelmemet. Ezentúl majd a Világbankot ez alapján fogom kezelni. :D

fehérfarkas 2016.01.02. 00:34:00

@Ad Dio: "Nem azok az emberek fenyegetik Európát, hanem a jelenség alapja: az, hogy a világban kialakul az a meggyőződés, hogy a problémákra az a megoldás, hogy elmegyünk Európába."

Nem kell más kontinensekre nyugati katonákat küldeni, hogy a nyersanyagokért ottani országokat bombázzunk le, ottani kormányokat döntsünk meg, és akkor annyival kevesebb a migráns, mert a saját hazájukban nyugodtan tudnak élni.

Korábbi hozzászólásaimban már betettem a Világban migrációs adatait mutató interaktív térképet, de most újra beteszem:
www.iom.int/world-migration
És összegyűjtöttem, hogy az arab olajmonarchiákba és még néhány másik ázsiai országba kb 40 millió migráns ment Európa és az USA helyett: @fehérfarkas:

Ide Európába hirtelen tömegesen 2014 nyara után indult meg a migránshullám: az ISIS területfoglalásai után. És a szír, líbiai és iraki migránsok száma emiatt ugrott meg drasztikusan.
Egyébként a többségük nem jön Európába, hanem a régióbeli országokban ment, és ott várja ki a háború végét.

Krumpli Bogart 2016.01.02. 01:03:33

Nem az probléma, hogy migránsok jönnek, hanem az, hogy eltérő kultúrából jönnek és negligálják a mi kultúránkat, jogrendünket, gettókba tömörülnek és ellenségesek velünk még akkor is, ha nem támadnak ránk.
Ezek az emberek azért jönnek ide, mert válság van, nem pedig azért, mert a mi kultúránk szimpatikus nekik.
Ezek az emberek a hazájukban dúló polgárháborús válságot nem tudják és nem is akarják megoldani, mert egyszerűbb idejönni és itt rendezni be az otthonukat a saját értékrendjük szerint.
Megérkeznek és mecset kell, hahal kaja kell, csador kell, kitiltják a piát a"saját városnegyedük(!)" közértjeiből, majd sérelmezik, ha a bemegyünk az utcájukba.

Ez a probléma. NEM KELLENEK PÁRHUZAMOS TÁRSADALMAK.

Keszthelyi.Aron 2016.01.02. 01:03:38

@Moin Moin: LOL - lehetnék az udvari dalnokod... Vagy a nem hivatalos főtanácsadód...

Krumpli Bogart 2016.01.02. 01:09:25

@fehérfarkas: Igaz, hogy nem kellett volna nyugati katonákat oda küldeni, de ez még nem írja felül azt a tényt, hogy nem kellene más kultúrát Európába exportálni.
Engem nem érdekel, hogy a többségük hol van, csak az érdekel, hogy mennyi jön ide.

Krumpli Bogart 2016.01.02. 01:18:57

A másik probléma pedig az, hogy a befogadott milliókat már látjuk, azt viszont még nem kötötték az orrunkra, hogy pontosan mit takar az a varázsszó, hogy integráció.
Milyen módon kívánják megvalósítani politikusaink ennek az embertömegnek az integrálását és milyen garanciát vállalnak arra, hogy ha ez esetleg nem lesz sikeres, akkor a migrációból eredő társadalmi problémákat meg tudják oldani.

DR. Smit Pal 2016.01.02. 01:54:52

"hogy ötszázmillió „ős-európai” lakos áll szemben a potenciálisan is legfeljebb néhány milliónyi „friss migránssal” – hiszen a kibocsátó=elüldöző államokból ennyien érkezhetnek."

Nem nehany millio, hanem ha Orban Viktor nem allitja meg oket, akkor mostanra, mar 1 milliard arab es afrikai lenne uton.
Ha azt lattak volna, hogy Europa tovabbra is korlatlanul fogadja, oket, ahogy azt az ELMEBETEG Merkel elkepzelte, akkor szamolatlanul jottek volma. Ugyan miert maradna barki is, a koszos budos sivatagokban, ami van arra fele ?

fehérfarkas 2016.01.02. 02:29:06

@Krumpli Bogart:

Márpedig érdekelhetne, mert ugyanazon a Földön élünk, és ők is ugyanolyan emberek mint mi.
Ráadásul nem véletlenül kérdeztem, hogy miért nem jöttek tömegesen a szírek, irakiak, líbiaiak ide Európába 2014 előtt? De idevehetném az afgánokat is.
Korábban is jöttek ide, de mint a volt gyarmattartóikba, amikor azok gazdasága gyorsan fejlődött és szükség volt az olcsó külföldi munkaerőre az egykori gyarmatokról.
De most tavaly egy nagy méretű menekülthullám ért ide. Nem véletlenül kérdeztem rá többször is az évszámra, hogy előtte miért nem?
Azért mert előtte a régió országai felszívták a menekültek többségét. Viszont tavaly nyártól az egész régió vált instabillá. És a régió befogadó országai is telítődtek.
És ebben a Nyugat nyakig benne van: Afganisztán 2001, Irak 2003, Szíria 2011, Líbia 2011.
Szíriában az USA (NATO tag) évi 500 millió dollárral (4 év alatt ez már 2000 dollár!!!) támogatja a kormány ellenes (többségében külföldi) harcosokat. De ott van Anglia (NATO tag, EU tag), Franciaország (NATO tag, EU tag), Németország (NATO tag, EU tag) is a szír kormány ellen harcolók támogatói között. Meg a csak NATO tag Törökország is.
Az Irak északi, és Szíria keleti részét elfoglaló ISIS a szír kormány ellen harcoló egyik csoport volt és erősödött meg 2014 nyarára ennyire. Ha nem szálltuk volna meg Irakot, és nem támogatnánk a szír kormány elleni harcosokat, akkor az ISIS nem tudott volna létrejönni és megerősödni (ha mégis létrejött volna, akkor egy jelentéktelen terrorszervezet lenne).
Ja, és Magyarország is nyakig benne van: a szír kormányt hivatalosan is ellenségnek tartjuk és a szír nagykövetségek az elő európai országok között utasítottuk ki hazánkból és szakítottuk meg velük a diplomáciai kapcsolatokat. Irakban pedig nem véletlenül az iraki Kurdisztán területére küldte a magyar kormány a magyar NATO katonákat: ugyanis a MOL olajkoncessziója és olajfúrókútja az iraki Kurdisztánban vannak. Nyugodtan leellenőrizheted ezeket a tényeket.
Még mi magyarok sem maradtunk ki a közel-keleti olajért folyó harcból. Ugyanis erről szól az egész.

Az a baja az USÁ-nak Szíriával, hogy Oroszország szövetségese. Szíriában van Ororszország egyetlen Földközi-tengeri hadikikötője (Tartusban). Vagyis geostratégiailag Szíria kulcsfontosságú, mert nélküle Oroszországnak nincsen Földközi-tengeri katonai bázisa.
Továbbá Szíria nem engedi NATO bázis felállítását. Így Szíria és Irán az akadálya annak, hogy Oroszország déli érdekszférájában a Földközi-tengertől Kínáig végig NATO vagy amerikai támaszpontok legyenek.
NATO és amerikai katonai támaszpontok a térképeken:
socioecohistory.files.wordpress.com/2014/04/russia_wants_war_look_how_closely_they_put_country_to_our_military_bases.jpg
i.imgur.com/xgBMhBb.jpg
caelumetterra.files.wordpress.com/2012/06/bases-overseas.jpg
Ezek pedig a közel-keleti amerikai támaspontokat mutatják:
s14.postimg.org/6ecmcoeoh/photo_1378608657272_9_HD.jpg
www.indymedia.org.uk/images/2010/02/445940.jpg

2002-től nemzetközi szankciók alá esett miután Bush elnök Iránt és Szíriát Észak-Koreával együtt a Gonosz Tengelyének (Axis of Evil) nevezte a kongresszusi beszédében. A nemzetközi szankciók alatt Szíria nem omlott össze, nem szegényedett el úgy mint Castro Kubája vagy Észak-Korea, hanem azért tudott fejlődni, a szíreknek ingyenes volt az oktatás és az egészségügyi ellátás, autópályák és vasútak épültek, és Szíria azon kevés országok közé tartozott, amelyek nem vettek fel kölcsönt sem az IMF-től, sem a Világbanktól.
Persze Szíriának volt 5 nagy geopolitikai hibája:
- az Izrael által megszállt Golán-fennsíkot a mai napig visszaköveteli (az ENSZ szerint is Izrael illegálisan tartja megszállva és vissza kellene adnia),
- az USA egyik legnagyobb szövetségesét a wahhabita Szaúd Arábiát és Katart a terrorizmus finanszírozóinak tartja (pontosabban Assad szerint az USA Szaúd Arábián és Kataron keresztül finanszírozza a piszkos dolgait)
- Iránnal szövetséges
- Oroszországgal szövetséges (Oroszország egyetlen Földközi-tengeri kikötője a szíriai Tartuszban van) és nem enged az országa területére sem NATO, sem amerikai katonai bázist
- 2009-ben Assad nemet mondott a Katar és Európa közt építendő földgázvezetékre, mivel az a szövetségese Oroszország gazdasági érdekeit sértené (Törökországgal is ezután romlik meg a viszonya, mert Törökország Németországhoz hasonlóan szintén a nyertese lenne a földgázvezetéknek, hogy az orosz gázfüggést csökkentse)
Erről szól a szír háború, nagyhatalmak üközőállama lett Szíriából.

fehérfarkas 2016.01.02. 03:07:36

@DR. Smit Pal:

Go to @fehérfarkas:
Itt megtalálod a Világbank (2013-as) adatai alapján készült interaktív térképet, hogy mely országban mennyi migráns él, illetve melyik országból hová mennyi migráns ment.
Az arab olajállamokba több mint 20 millió migráns ment. Ha kibővítjük a kört néhány másik közel-keleti meg délkelet-ázsiai országgal, akkor 40 milliós számot látunk. Ha Oroszországot is hozzáadjuk, akkor további 10 millió migráns oda megy. Vagyis a migránsok többsége egyáltalán nem Európába jön.
A migránsok többsége a saját régiójában marad, ott megy egyik országból a másikba.

Egyébként Nyugat-Európába is a legtöbb migráns vagy Kelet-Európából ment, vagy a volt gyarmatokról. És a volt gyarmatok lakossága a korábbi gyarmatosítókhoz ment inkább (a kulturális és nyelvi okok miatt: pl. a maghrebi arabok Franciaországba és Spanyolországba leginkább, míg a pakik és indiaiak meg leginkább Angliába; Németországba meg leginkább a törökök, akik az 1. világháborúban a németek szövetségesei voltak, és akikkel együtt harcoltak a britek és franciák ellen).

A 2014 nyara után elindult menekülthullám egy kicsit megtöri a trendet, de globális viszonylatban nem változtatja meg a helyzetet. Csupán Európa a korábbiaknál több migránst kap. De a globális sorrenden ez nem változtat és nem is kell attól félni, hogy tíz meg százmilliók jönnek ide.
Ugyanis a tavalyi menekülthullámban érkezők 2 csoportra oszthatóak:
1. csoport: akik az általunk Nyugat által az ezredforduló után megtámadott országból jönnek (Irak, Líbia, Afganisztán és Szíria) - ők emelték meg drasztikusan tavaly a migránsok számát, és ennek oka az ISIS 2014-es területfoglalása, amit 1 év után sem sikerült visszaszorítani senkinek, és így a régiójuk tovább destabilizálódott (de a többségük inkább a régió más országaiban várja a háború befejeztét, hogy mihamarabb visszaköltözhessen)
2. a balkáni országok migránsai: albánok, macedónok, bosnyákok, szerbek.
(az ukrán háború menekültjei leginkább Oroszországba mennek, ezzel Oroszország több százezer ukrajnai orosz etnikumú menekülttől menti meg az EU-t)
Ezen kívül ott vannak a fekete-afrikaiak, de ők az elmúlt évtizedekben is folyamatosan jöttek, és a korábbihoz képest nem nőtt drasztikusan a bevándorlóik száma, és ők is főleg a volt gyarmatosító országaikat választják (Franciaország, Spanyolország, Portugália, Olaszország, Belgium, Hollandia, Dánia, Anglia). De a fekete-afrikaiaknál is a migránsaik jelentős része ott marad más afrikai országban: főleg a maghrebi arab országok, Egyiptom, Etiópia és a Dél-Afrikai Köztársaság tartóztatja fent őket, és jönnek ennyivel kevesebben közülük ide az EU-ba.

Vagyis, nem lenne most ez a nagy menekülthullám, ha nem bombázunk szét néhány közel-keleti országot. Ugyanis a tavalyi nagy menekülthullám ennek köszönhető, mert ők adták a jelentős részét. A világ többi részének a migránsait illetően érdemi változás nem történt. Éppen ezért érte a tavalyi drasztikusan megemelkedett migránshullám az európaiakat olyan váratlanul, mert felkészületlenül érte. Sem a lakosság, sem a politikusok nem voltak erre felkészülve.

pamut 2016.01.02. 03:21:26

Úgy mondanám inkább, hogy kétféle ember van Magyarországon: egyik aki nem hajlandó feladni emberségét, aki nem hajlandó gyűlölni - a másik követi az orbáni és finkelsteini gyűlölethisztériát, akik dehumaizálják a menekülteket, akik nem tudtak vagy nem akartak ellenállni a fideszes gyűlöletpropagandának és uszításnak, és hagyták hogy elborítsa agyukat a zsigeri gyűlölködés.

Sokan embernek tudtak maradni ezekben a kegyetlen időkben is, sokan ellenálltak a fidesz gyűlöletpolitikájának, sokan meg tudták magukat őrizni, akár humanizmusból, akár becsületből, akár keresztény meggyőződésből, akár csak tiszta szívűségből. Gratulálok nekik.

E.Katolnai 2016.01.02. 03:34:05

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: te barom állat! Nem én irtam eredetileg az 500 milliót meg az 1-2%, hanem aszerző! a cikk most már át van irva, ha nem késtél volna el az olvasásával, akkor nem szemétkednél itt, mint egy megkúrt úrfi"
az ilyen primitiv trógerek miatt áll ott hazánk, ahol jelenleg áll, az ilyen primitiv elkésett barmok miatt nem tudunk lépni ...

Nzoltan 2016.01.02. 05:48:29

Nos, ti kurva nagy demokraták! A vitának egy népszavazással asszem véget lehetne vetni.
Vagy nem?
Nosza, lehet aláírásgyüjtést szervezni a nemes cél érdekében!

A többi csak szájtépés...

anyo05 2016.01.02. 07:20:57

Hát ki volna más 2016 első, vagy második napján az első számú közellenség, mint Orbán?????:DDDDD Nem változtok ti és ezért aztán előbbre se juttok!!!!!

Tényleges Migráns 2016.01.02. 09:01:30

@borzimorzi:

Azért nem egészen az ifjakról van szó, hanem egészen pontosan még iskolásokról:

"Das heißt, dass zwei Drittel der Schüler in Syrien nur sehr eingeschränkt lesen und schreiben können, dass sie nur einfachste Rechenaufgaben lösen können. Und das bedeutet, dass diese Schüler in Deutschland, selbst wenn sie Deutsch gelernt haben, kaum dem Unterrichtsgeschehen folgen können."

Vagyis a diákok jó két harmada gyengén olvas. A németem már kicsit rozsdás, de azért az "einfachste" nekem nem az "alig".

Azt is tedd hozzá, hogy az, hogy sok szíriai diák gyengén olvas, az kevéssé megdöbbentő, ha az ember tanulmányait félbeszakítja a bombázás, meg a menekülttáborban szorongás, aztán az Európában eljutás.

Arra mindenképpen számítani kell, hogy a gyerek ez idő alatt lemarad az oktatásban.

Ad Dio 2016.01.02. 09:04:43

@fehérfarkas:

"Nem kell más kontinensekre nyugati katonákat küldeni, hogy a nyersanyagokért ottani országokat bombázzunk le, ottani kormányokat döntsünk meg, és akkor annyival kevesebb a migráns, mert a saját hazájukban nyugodtan tudnak élni."

Ezzel maximálisan egyet tudok érteni. Szerencsére Európa a jelenleg zajló katonai műveletekben kevésbé érintett. Épp ezért alkalmasint épp az EU-nak kellene az USA-val szemben felvennie egy komoly kritikai pozíciót. Meg kell értetni velük, hogy NAGYON káros a világra amit művelnek.

Ez egy fontos pont.

Viszont azt nem hiszem, hogy magában ez megoldaná a migrációt. Sajnos több olyan tényező van, ami gerjeszti vagy épp katalizálja (népességrobbanás, kritikus ivóvíz és nyersanyaghiány, klímaváltozás, vagy épp az internet bolygózsugorító hatása).

Én azt gondolom, hogy világméretű népvándorlási/migrációs folyamatok vannak kialakulóban, amiket csak egy gyökeresen új paradigma mentén tudunk kezelni.

A világ önszabályozó folyamatai felbomlottak. Szvsz ha nem vállalja fel valaki az aktív gondviselés folyamatát a kritikus területeken, akkor az összeomlás elkerülhetetlen. Ahhoz hogy egy ilyen szereplő sikeresen fel tudjon lépni, két dolog kell: gazdagság (a szó legtágabb értelmében) és kifelé irányuló jóakarat. EZÉRT nem szabad, hogy kialakuljon az a vélekedés a világban, hogy a problémákat nem kezelni kell, hanem elmenekülni előlük - jelesül Európába.

Ha nagyon sok időd van (de csak akkor!), pillants rá a blogomra, ott leírtam ezt egy kicsit jobban kibontva. preshaz.blog.hu/

chepunk 2016.01.02. 09:21:16

@Buchhalter:

"meg néha felrobbangatnak minket.A többség nem is akar dolgozni csak segélykén élni"

Úgy van! Meg mindent lenyilazni, felgyújtani, és rablóhadjáratokat szervezni! ja azok nem rég még mink vóttunk :-)!

chepunk 2016.01.02. 09:24:39

@pukancs:

Eze a frekventált nagyvárosok. Mint ahogy a magyar menekültek is a nagyvárosokba húznak (London például) úgy minden menekült, ebben is hasonlítanak ránk a "szírek". Ja és a terror robbantás is ott hatásos, nem a falusi pajta levegőbe röpítése. Még akkor is ha ezt nem iszlám henem helyi európai, fehér, politikai terroristák csinálják, mint nemrég Athénban, 91-ben Budapesten, ETA, IRA, maffiák stb...

Ad Dio 2016.01.02. 09:26:51

@chepunk:

Nem mi, hanem az elődeink. Bűnt csak személyek tudnak elkövetni. Én nem vettem részt a kalandozásokban, semmi közöm hozzá.

Tamáspatrik 2016.01.02. 10:10:13

@fehérfarkas: Szerintem ezek az okok nem állják meg a helyüket teljes mértékben. Az alapvető ok az ökológiai katasztrófa és túlnépesedés, amely a közel-keleti térséget sújtja. A talajvíz csökken, a mezőgazdasági termelés nem tudja tartani a lépést a növekvő népességgel. Nézd meg a népesedési ábrákat, a világ leggyorsabban szaporodó térségéről van szó. Az élelmiszerárak megugrottak kb. 2007 óta, 2014-ig nagyon megnőttek főként a kínai és indiai növekvő vásárlóerő miatt, végső soron ez az oka annak, hogy az arab világban forradalmak törtek ki. Ilyen helyzetben a "nyugat" képtelen bármiféle eredményes politikát folytatni. Az iraki bevonulás Saddam ellen valószínűleg hülyeség volt, ez igaz, én már annak idején sejtettem. Egy hatalmi vákuumot hozott létre az USA-Nato beavatkozás. A többi érved viszont szerintem csak a felszín. Ha az USA beavatkozik, akkor az a baj, ha nem (mint Líbiában), akkor meg az volt a baj, hogy mért hagyják, hogy ezek egymást irtsák, legalább bombázhatnának. Elvárás velük szemben a világ csendőrének szerepe. Olyan dologba nyúltak Irakban, amely bonyolult helyzet és utólag már látják, hogy mennyire az. Szíriában pedig még sokkal bonyolultabb. Ezt a nagyhatalmak által dróton rángatott emberek modellt pedig max. 30% igazságnak tartom, a törésvonalak ott vannak anélkül is ezekben az országokban. (Vagy Ruandában anno, amely Afrika legtúlnépesedettebb országa. Vagy Nigériában, amely a másik.) Most az ISIS kinyírása történik éppen, amelyben az USA támogató szerepe még mindig jelentős, nélkülük, csak az oroszokkal nehezebben menne. Ja és ki fékezte meg a boszniai népirtást? Az EU vagy inkább az USA vadászbombázói? (Mi köze volt ott az USA-nak? Amellett hogy érdekükben állt az orosz terjeszkedés megállítása a Balkánon. Egyébként nem kapnának semmilyen katonai akcióhoz kongresszusi támogatást, ha csak úgy "jóérzésből" lépnek közbe, nem pedig valamilyen gazdasági érdek miatt és ez minden országban így megy.)
Ha nem avatkoznak be, akkor csak egy dolog biztos, hogy nem tudjuk meg, mi történt volna, a többi inkább spekuláció.

Egy oka annak, hogy mért tavaly indult be a migráció, hogy mindenki elfeledkezett már róla, de volt egy tavaszi hullám a Dél-Balkán, főleg Kosovo összeomlása miatt. Az egy pánikszerű menekülés volt akkor, hamar lecsengett, viszont a migrációs útvonalak bejáratódtak a Balkánon át, a görögök pedig megunták, hogy csak ők kínlódjanak és átengedték őket.

Emellett gratulálok a migrációról az összefoglaláshoz, mert látható belőle, hogy Európa semmivel sincs kivételezett helyzetben más földrészekhez képest a migrációt tekintve. Sőt inkább jobb mint rosszabb helyzetben vagyunk még mindig. Nem kell betojni, hogy a népességvándorlás már minket is elért, az egész világ mozgásban van. Ja Észak-Korea nem. Kuba sem. Haitibe pedig senki sem akarna menni... Az ő jólétüket valahogy senki sem irigyli, nem is értem.

Ad Dio 2016.01.02. 10:26:20

@Tamáspatrik:

"Szerintem ezek az okok nem állják meg a helyüket teljes mértékben. Az alapvető ok az ökológiai katasztrófa és túlnépesedés, amely a közel-keleti térséget sújtja. A talajvíz csökken, a mezőgazdasági termelés nem tudja tartani a lépést a növekvő népességgel. Nézd meg a népesedési ábrákat, a világ leggyorsabban szaporodó térségéről van szó. Az élelmiszerárak megugrottak kb. 2007 óta, 2014-ig nagyon megnőttek főként a kínai és indiai növekvő vásárlóerő miatt, végső soron ez az oka annak, hogy az arab világban forradalmak törtek ki. Ilyen helyzetben a "nyugat" képtelen bármiféle eredményes politikát folytatni."

Az első felével maximálisan egyetértek. Azt viszont remélem, hogy a zárógondolat téves. Ugyanis ha nem az, akkor előbb-utóbb összeomlik a világunk.

"Ha az USA beavatkozik, akkor az a baj, ha nem (mint Líbiában), akkor meg az volt a baj, hogy mért hagyják, hogy ezek egymást irtsák, legalább bombázhatnának. Elvárás velük szemben a világ csendőrének szerepe."

Nem. Nem elvárás. Sőt. A "Világ Jófej Csendőre" kép egy önmagukról kialakított image, amit egyre kevesebben osztanak. Ugyanis sosem jófejségből, hanem mindig nagyhataémi és gazdasági okokból lépnek fel katonailag. Röviden: a konfliktusokat csak kihasználják casus belli-ként legitimációs alapnak.

A világnak együttesen kell fellépnie a "Csendőr" ellen és le kell vezetni az USA-t erről a szokásáról.

Tamáspatrik 2016.01.02. 10:27:27

Moin Moin:

Az "illiberális" szó használata Orbán részéről átgondolatlan butaság, mert ha belegondolunk, akkor csak úgy lehetne lefordítani, hogy diktatórikus, más értelmét nem látom a szónak. És sajnos negatív folyamatokat látok ennek kapcsán én is.
Másrészt egyetértek a cikk nagy részével.
Harmadrészt mélyebb okai is vannak, hogy mért nem "liberális" nálunk a társadalmi berendezkedés. Tiszta versenyben mondjuk az "agyelszívás" nélkül nem tudunk helytállni. Az egész régiónkra igaz, hogy kell valamiféle állami piacvédelem, a szabályok megkerülésével. Kérdés, hogy meddig lehet feszíteni a húrt, Orbán folyamatosan elmegy a falig (sőt tolja is kifelé), igen veszélyes amit csinál.
Dél-Korea és Japán, Taiwan, Dél-Kína tudott más utat járni, de ott az agyelszívás nem volt olyan jelentős, sőt a verseny sem. Ott is piacvédelemmel kezdték a dolgot egyébként és államilag irányított (részben korrupt) piacpolitikával.
Mélyebb elemzést érdemelne, hogy milyen lehetőségek vannak a régiónk országai számára. A helyzet akkor változhatna lényegesen, ha a külföldi munkavállalók nagy része visszajönne, hozná a szemléletét és meg is valósítaná nálunk... Addig abból főznek a kormányok, amit találnak. A másik, hogy nagyon komoly oktatásra és képzésre lenne szükség, hogy a mentalitás megváltozzon.

Tamáspatrik 2016.01.02. 10:31:51

@Ad Dio: Egyetértünk. Tényleg nem egy nagyhatalomnak, hanem mondjuk az ENSZ-nek kellene együttesen fellépni. (Én csupán az USA szemszögéből néztem, hogy milyen lehet a nagyhatalmi érdek szemszögéből.)

Valóban nagy baj lehet, komoly élelmezési válság léphet fel 10-20 éven belül, ez közismert kutatási előrejelzés. Igen nehéz, de nem lehetetlen a katasztrófát ha nem is teljesen kivédeni, de a hatását lényegesen enyhíteni.

Ad Dio 2016.01.02. 10:36:57

@Tamáspatrik:

"A helyzet akkor változhatna lényegesen, ha a külföldi munkavállalók nagy része visszajönne, hozná a szemléletét és meg is valósítaná nálunk... "

Akkor még mindig megmaradna a gyalázatos tőkehátrányunk. Olyan nyitott piacon, ahol egy relatíve kis régión belül 4-6x-os bérkülönbségek vannak, nem tudom mire építhetnénk versenyképes rendszert. A maximum az, hogy alacsonyan tartjuk a béreinket, így olcsók tudunk maradni. Ezzel párhuzamosan - khm enyhén szólva "fura" módszerekkel - feltőkésítünk egy hazai csoportot, hogy a profit egy része legalább itt maradjon a gazdaságunkban. Ez persze nyíló ollót eredményez az országban, ami abszolút nem kívánatos...

Ad Dio 2016.01.02. 10:38:44

@Tamáspatrik:

Ha van valami jó a migrációs válságban, az éppen az, hogy kapunk egy kis ízelítőt a jövőből. Ez ma még kezelhető, de ki kell dolgozni azokat az új rendszereket, amik mentén majd megtesszük az erőfeszítéseinket.

Visceroid 2016.01.02. 10:56:41

@pukancs: "Nem vagyok fideszes, de Ádernek és Orbánnak migráncs témában igaza van "

Az a baj, hogy jelenleg ez az ország véleménye. Sajnos az enyém is.

Ad Dio 2016.01.02. 11:15:00

@Visceroid:

Vannak politikai problémák és vannak krízisek.

Problémákkal szembesülve az ember hajlamos világnézeti vagy épp párt orientáció alapján állást foglalni. A krízioshelyzet más. Ilyenkor normális emberekben a józan ész elküldi az ideológiát a gardróbba duzzogni és oda áll, ahol józan, működő válaszokat sejt.

Evvan. Majd ha elmúlik a krízis, indul újra a jól megszokott verkli ;-).

nevetőharmadik 2016.01.02. 11:22:08

@Ad Dio: Milyen "fura" módszerekre gondolsz, amikor hazai csoportok feltőkésítéséről beszélsz? Egyáltalán kiket, miféle ágazatokban tőkésítenél fel, és mire mennének vele?

(Nem mellesleg hazai csoportok fura feltőkésítése régóta folyamatban van - és hol a dolog haszna?)

Krumpli Bogart 2016.01.02. 11:24:38

@fehérfarkas: Nem azért nem érdekel, mert embertelen féreg vagyok, hanem azért nem érdekel, mert az európai menekültválság megoldásának kimenetele szempontjából irreleváns.
Úgy gondolom, hogy mindenkit be kell fogadni, aki menekül ÉS AZÉRT jön ide, mert a mi kultúránk tetszik neki.
Joga van ahhoz is a menekültnek, hogy ellenszenvesnek tartsa a mi kultúránkat, akkor ne jöjjön ide, hanem a saját kultúrájához tartozó biztonságos államban vegye igénybe a nemzetközi szervezetek által biztosított oltalmat és támogatást.

Csak azzal nem értek egyet, hogy ide meneküljön és aztán itt rendezzen be magának saját hazát, párhuzamos társadalmat. Nem tudom, miért nem lehet ezt az egyszerű gondolatot megérteni.

A lakásomba látogató vendég sem foglalhatja le magának a kisszobát, mert kivágom, mint macskát szarni.

Krumpli Bogart 2016.01.02. 11:34:53

@fehérfarkas: Azt még hozzátenném, hogy nem magyar katonák mentek oda demokráciát exportálni és olajjal bizniszelni, tehát az innstabilitás levét talán nem nekünk kellene meginni.

Egyetértek azzal, hogy a nyugat okozta a válságot és gusztustalan módon profitált belőle, de akkor a nyugat tegye is rendbe a térséget.
A megoldás pedig nem az, hogy idejön több millió menekült, majd másodrendű polgárként "csinálja a feszkót", mert lényegében mindent utál, ami itt van (vallást, kaját, életmódot, öltözködést) - leszámítva persze az életszínvonalat.

Az jöjjön ide, aki a mi kultúránkban szeretne élni. Ennyi.

Ad Dio 2016.01.02. 11:36:08

@nevetőharmadik:

"Milyen "fura" módszerekre gondolsz"

Nézz körül. a érted érted, ha nem nem.

"Egyáltalán kiket, miféle ágazatokban tőkésítenél fel, és mire mennének vele?"

A globalizáció előretörése ellenére a gazdaságok egyik nagy alapegysége továbbra is a nemzetgazdaság. Ameddig ez így van, addig nagyon nem mindegy, hogy egy-egy országban a működő tőke mekkora része van az adott nemzet állampolgárai kezében.

StanLee · https://newsroll.net 2016.01.02. 11:36:39

Engem érdekelne, hogy 2-3 éven belül, ha megoldódik majd a szír probléma - meg fog oldódni, mert az EU akkora nyomás alá kerül, hogy kénytelen lesz megoldani - akkor a német politika mivel fogja az embereknek beadagolni, hogy a befogadott sok szír maradhat? Ugye most a Balkánról érkezőket toloncolja ki a német, mert nem jogosult menedékjogra. Mi lesz akkor amikor a szíreket, stb. kellene kitoloncolni? Majd azt mondja a választópolgárnak, hogy ez neked jó így, mert... Miért is?

Rengeteg olyan kérdés merül fel ebben a mostani menekült (migrációs) válságban, amire a politikának választ kellene adnia. Persze lehet majd Merkelesen húzni-halasztani a döntést, hátha megoldódik magától. Erre majd egy nagyon kemény jobbratolódás lesz a válasz.

Ahogy írtam is, én a kemény jobboldal megerősödésétől félek, nem attól, hogy a német lakosság 20%-a muszlim lesz 10 év alatt vagy leromlik a szocrendszer és az egyéb ellátórendszerek Németországban - a magyar szintig van még hova fejlődni :-)

Ad Dio 2016.01.02. 11:40:11

@nevetőharmadik:

"(Nem mellesleg hazai csoportok fura feltőkésítése régóta folyamatban van - és hol a dolog haszna?)"

Nem. Ennek a folyamatnak a kezdete egybe esik az Orbán kormány regnálásának kezdetével. Az MSZP/SZDSZ kormányok ebben a kérdésben nem folytattak protekcionista politikát: annak adták el az országot, aki többet adott érte (zsebbe is).

A hasznáról meg kérdezd meg a szlovákokat meg a cseheket...

Ad Dio 2016.01.02. 11:45:09

@StanLee:

"Engem érdekelne, hogy 2-3 éven belül, ha megoldódik majd a szír probléma"

A helyzet az, hogy szvsz ez egy illúzió. A probléma nem "szír", hanem minimum "közel keleti", de még inkább "fejlődő világbeli" válság. A ma érkezők minimum fele nem Szíriából jön. Azt gondolom, hogy nem fog a dolog magától "megoldódni". A merkel-i halogatás illetve véleménydiktatúra nem jelenti "hidat a túlpartra", mert ez egy óceán. Nincs elérhető "túlpart". Viszont minél tovább megy ez így, annál mélyebb, veszélyesebb vizek fölé ér majd Európa.

Krumpli Bogart 2016.01.02. 11:47:00

@chepunk: Én nem tudok róla, hogy a magyar "menekültek" (uniós polgárok egyébként, akik a munkaerő szabad áramlásának szabályaira tekintettel dolgoznak uniós országokban) zárt, magyar nyelvű kolóniákat alakítanának, ahol matyóhímzéses bőgatyában pattogtatnák az ostort.
Sőt! Akik kimennek dolgozni, azok rendszerint erőteljesen fikázzák Magyarországot és gőzerővel akarnak beilleszkedni. Van, aki már három hónap után "töri a magyart".

Netuddki. 2016.01.02. 11:47:50

@Moin Moin: Moderálni kéne! 2016-ban már qrvára nem érdekel a fideszes agitprop a blogokon, ami a közpénzből sikkasztott médiából is állandóan folyik.
Döntsd el blogger, hogy értelmes eszmecserét akarsz a hozzászólásokban, vagy a hozzászólások számára hajtasz!

StanLee · https://newsroll.net 2016.01.02. 11:48:11

@Krumpli Bogart: "Csak azzal nem értek egyet, hogy ide meneküljön és aztán itt rendezzen be magának saját hazát, párhuzamos társadalmat. Nem tudom, miért nem lehet ezt az egyszerű gondolatot megérteni."

Ezt máshol vezettem le: A német szociális ellátó rendszerben egy 4 fős menekült család a következőket kapja: 399 € (első felnőttkorú) + 360€ (második felnőtt) + 2 x 140€ (gyerekek után) = 1039€ (nettó) havonta. Ezért nem kell semmit csinálni, csak eljutni a német határig. Bónuszként kap még egy lakást is, minimum 90 m2 alapterület, mivel ez az, ami a Hartz IV-et kapóknak jár. Így csak a lakhatást minimum 640 euróval támogatja még az állam, és a fűtésköltséget is fizetik. Szóval havonta kap a közösből minimum 1679 euró juttatást egy négy fős menekült család, anélkül, hogy az életben egy centet is befizettek volna a német szocrendszerbe. Ha csak a családfő megy el dolgozni és minimálbéres állást kap, akkor 1408 euró bruttót fog keresni, ez nettóban 1120 euró. Ebből kellene mindazt finanszírozni, amit a szocrendszerből amúgy is megkap. Nem éri meg nekik a munkaerőpiacra belépni, de a párhuzamos társadalmat felépíteni annál inkább.

Ez van, ezzel kell együtt élni, de szerencsére nem a magyaroknak. Én örülök annak, hogy az orbáni politika megvédte Mo-t ettől az átalakulástól. Legalább lezs hová visszahúzódni...

Krumpli Bogart 2016.01.02. 11:51:13

@StanLee: Szerintem simán kitoloncolja őket, mert éppen az a lényeg, hogy csak befizető pozícióban legyenek néhány évig, de társadalombiztosítási ellátásokra már ne legyenek jogosultak.
Csak így tartható fenn az európai piramisjáték csökkenő népesség mellett.

Ad Dio 2016.01.02. 11:53:36

@bértrollbosszantó_kovi1970:

Ezt most mindenhová bemásolod Elvtárs?

Krumpli Bogart 2016.01.02. 11:54:24

@StanLee: Azt elfelejted, hogy a fogyasztás pörgeti a gazdaságot. Tehát a német állam így rak pénzt a gazdaságélénkítésbe.

Ad Dio 2016.01.02. 11:56:24

@StanLee:

"Nem éri meg nekik a munkaerőpiacra belépni, de a párhuzamos társadalmat felépíteni annál inkább."

Csak a legális munkaerőpiacra nem éri meg belépni.

Ad Dio 2016.01.02. 11:59:38

@Krumpli Bogart:

Ez igaz, de ha végiggondolod, magad is belátod, hogy az egyenleg rossz. Több ember ugyan többet fogyaszt, de ha a fogyasztást generálók nem vesznek részt a termelésben, akkor csak annyi történik, hogy a közöst több felé osztják. A gazdaságot így nem lehet tartósan élénkíteni.

Ez rosszabb kifutású, mint a stadionépítés (ami szintén nem túl okos befektetés).

Krumpli Bogart 2016.01.02. 12:14:56

@Ad Dio: Ebben van valami. Én is úgy tudom, hogy "vidéken" a farmokon, a német mezőgazdaságban masszívan jelen van az illegális foglalkoztatás és valahogy szemet hunynak fölötte a hatóságok.

nevetőharmadik 2016.01.02. 12:21:42

@Ad Dio: A dolog már 2006-ban elkezdődött, amikor az önkormányzatok jelentős része fideszes kézbe került, noha igaz, hogy 2010-től vált az egész nagyüzemi méretűvé.

Ennél fontosabb, hogy a megfigyelhető (fideszes) protekcionista politika nem eredményez versenyképes vállalatokat - nem is eredményezhet, hiszen a protekcionista politika eleve megkerüli a versenyt, nem alakul ki az a tudás és szemléletmód, ami ahhoz kell, hogy önállóan létezzen - profitot termeljen. Ezért a protekcionizmussal megtámogatott, feltőkésített gazdasági szereplők csak addig tartanak, amíg maga a protekcionista politika, utána meg összeomlanak.

Ebben pedig az a legrosszabb, hogy a feltőkésítésük adóbevételekből, vagyis az önállóan működni képes gazdaságból elvont erőforrásokból lehetséges. Onnan, ahol jól fel tudnák használni, hiányozni fog az erőforrás, a másik oldalon ezeket az erőforrásokat elpazarolják, akkor mi haszna belőle a nemzetgazdaságnak? (Egyébként erről van szó az előző blogposzt „Mi lesz itt? - Mi leszünk itt!” c. fejezetében.)

Nos, semmi, és a dolog logikájából fakadóan nem is lehet semmi! Normális piaci körülmények között ugyanis egy vállalat úgy szerzi meg a profitját, hogy értéket nyújt cserébe, azaz mindkét félnek hasznára válik. Az adóból való feltőkésítés mögött viszont nincsen ellenszolgáltatás: az egyik fél kap, a másik fél veszít. Ha pedig a "feltőkésített" vállalat a piacát ajándékba kapta (protekcionizmus), akkor egyáltalán nincs rászorítva arra, hogy költséghatékonyan, vagy jó áron szolgálja azt ki: a profitját megint csak ügyfelei megkárosításával termeli meg. Az ilyen védett nemzeti tőkések ezért akarva-akaratlanul csak kárt okozni tudnak.

Ezért kérdeztem, hogy mire gondolsz, mert legjobb tudásom szerint, amit javasolsz, az működésképtelen. De hátha mégis tudsz valamit, amire nem gondoltam.

Egyébként pedig a nemzetgazdaság a globalizációban már régen nem gazdasági egység, legfeljebb szabályozási egység. A termelési láncok, különösen a nagy hozzáadott értékeket előállítók már régen túlnyúlnak az országhatárokon, még az akkora országokén is, mint az USA. Pont ezért van az, hogy az országok igyekeznek nagyobb szabályozási egységeket létrehozni, hogy a nemzeti határok ne akadályozzák a gazdaság működését - erről szólt eredetileg az EU is.

Ebből persze szükségszerűen adódik a feszültség a gazdasági rendszer határokon átívelő jellege és az államiság, közigazgatás, ellátórendszerek nemzetállami keretek közé szorultsága között. Ez a feszültség csak kétféleképpen oldható fel: vagy a modern gazdaság számolja fel a nemzetállamokat mai ismert formájukban, vagy a nemzetállamok fogják felszámolni a modern gazdaságot (=gazdasági visszaesés, összeomlás, különösen a kis belső piaccal rendelkező államok esetében). Vagy-vagy, muszáj lesz választani.

Krumpli Bogart 2016.01.02. 12:25:01

@Ad Dio: Az egyenleg tényleg rossznak tűnik, de nem értek a gazdasághoz, a német kormány pedig nem köti az orrunkra, hogy mik a szándékai, számításai, ahogyan azt sem, hogy az integrácót miként képzeli el.
Maga az integráció is rengeteg munkahelyet teremt majd.

Egy dologban biztos vagyok. A hangzatos filantróp kommunikáció mögött kőkemény gazdasági érdekek húzódnak. Nincs ingyenebéd, ez kapitalizmus, a precíz németek pedig fillérre kiszámolták, hogy mennyit hoz a konyhára a menekültválság.
Figyelemreméltó, hogy éppen mostanában csökkentették a törökök apanázsát a nemzetközi szervezetek és ekkor indultak el a migránsok, Merkel pedig ki is mondta, hogy mazsolázni akarnak, lenyúlják a "hasznos" munkaerőt.

Krumpli Bogart 2016.01.02. 12:27:40

@Ad Dio: Azt hiszem, a befogadásra hivatkozással a német állam a nemzetközi szervezetek kasszájába is benyújtja majd a számlát.

Rahman Mudzsibur 2016.01.02. 12:30:09

Jaj,de baró lesz, ha ez a kis seggfej blogger befogadja a migráncsokat a saját lakásába. Ja, hogy azé' azt mégse? A multikulti csak a zárt ajtódon kívül szép. Ugye seggfej?

Krumpli Bogart 2016.01.02. 12:34:43

@Ad Dio: Tartós élénkítésről pedig nincs szó. A menekült és a bevándorló két külön fogalom. A menekült csak ideiglenesen tartózkodik a menedékhelyen. Ha ideiglenes tartózkodása alatt dolgozik és fzeti a közterheket, de státusának megszűnése után elhagyja Németországot, akkor csak befizetett, ellátásra (pl nyugdíjra) viszont nem tarthat igényt.
A menekülteket pedig a válsághelyzet változásától függően lehet cserélgetni.

Fentiekkel ellentétben a bevándorló marad, tehát befizet, majd idővel a honpolgárokkal azonos módon tartja a markát a közösből történő kifizetésre.

Krumpli Bogart 2016.01.02. 12:36:22

@Rahman Mudzsibur: Miért kell ilyen stílusban.....? És ilyen színvonalon....?

nevetőharmadik 2016.01.02. 12:37:24

@Krumpli Bogart: Én ebben egyáltalán nem hiszek. Ha a németek célja kizárólag az lenne, hogy a saját gazdaságukat jól megtámogassák, akkor már régen, még Törökországban elkezdték volna a munkaerő mazsolázgatását ahelyett, hogy most lényegében ellenőrizetlenül öntenének magukra (magunkra) boldog-boldogtalant.

Nem, szerintem Merkel anyó fölött szimplán eljárt az idő, megtörte egy síró kislány, és terézanyásdit akart játszani az EU-s polgárok kontójára (amiben a baloldali, cukicicákra érzékeny sajtó kiváló partner volt). Most, hogy a baj megtörtént, persze megy majd a mazsolázgatás, és a németek kétségkívül mindent megtesznek majd, hogy a lehető legjobban jöjjenek ki belőle, de ez mégiscsak kármentés.

nevetőharmadik 2016.01.02. 12:39:45

@Rahman Mudzsibur: Te, ha még mindig nem sikerült túllépned az szeptemberi hisztérián, gyere vissza jövőre, miután kijózanodtál és nem beszélsz hülyeségeket!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.02. 12:40:39

@anyo05:

"Hát ki volna más 2016 első, vagy második napján az első számú közellenség, mint Orbán?????:DDDDD Nem változtok ti és ezért aztán előbbre se juttok!!!!!"

Ez abszolút logikus. Egész 2015-ben Orbán hetente többször is megbukott, oszt még mindig itt van. Hát persze, hogy ezen kiakad a ballibsi.

Krumpli Bogart 2016.01.02. 12:42:38

Nyilvánvaló, hogy menekülteket csak a gazdag országok tudnak befogadni, mert ők tudják feldolgozni a befogadás és nyilvántartás, majd a kiutasítás adminisztrációját, ők tudják közbiztonsági szempontból kezelni a tömeget, ők tudják megfinanszírozni az integrációt és a képzést, ők tudnak munkát adni és igen.... az ő zsebükbe fog befolyni a haszon.

StanLee · https://newsroll.net 2016.01.02. 12:42:44

@Krumpli Bogart: A német állam nem számolta ki, hogy mennyibe kerül neki a menekültválság, ez egy érzelmi döntés volt Merkel részéről, amit a teljes német társadalom fizet meg.

Ha az elsődleges cél az lenne, hogy a gazdaság pörögjön, akkor építkezhetne a német állam. Itt van nálunk a városban egyetem meg főiskola, az utolsó kollégiumot a 90-es évek elején építették. Azóta kb. megduplázódott a diákok létszáma, nem lehet diákként olcsó lakáshoz jutni. Építene egy 500 férőhelyes koleszt, azzal is zsetont tolhatna a gazdaságba. Nincs elég hely az óvodákban, bölcsödékben. Miért nem arra költ a német állam? A gyerekek konténerből épített óvodába járnak, azért, mert arra nem kell építési engedély, olcsó. Nincs elég hely a nyugdíjasoknak, az ellátásukra sincs elég személyzet. Erre sem költ az állam, pedig költhetne. Szerintem rengeteg olyan hely van, ahol a német állam költekezhetne, ugyanúgy munkahelyeket teremthetne és a végén áramolna a pénz a gazdaságba. De nem, helyette behoz egy teljesen idegen kulturkört és várja a társadalomtól, hogy megoldja a problémát.

Krumpli Bogart 2016.01.02. 12:48:46

@nevetőharmadik: Én meg abban nem hiszek, hogy Merkel egyszemélyben dönt Németország sorsáról és politikustársai, politikai ellenzéke, meg a gazdasági elitjük, szó nélkül hagyná, hogy tartósan hülyeségeket csináljon.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.02. 12:52:56

@StanLee:

"Mi lesz akkor amikor a szíreket, stb. kellene kitoloncolni? Majd azt mondja a választópolgárnak, hogy ez neked jó így, mert... Miért is?"

Ez már csak azért is érdekes lesz, mert most arról szól az agymosás, hogy a bevándorlók MÁR MOST is hasznot hoznak Németoszágnak (nőa GDP). Mi lesz akkor majd a magyarázat arra, hogy hazaküldik ezeket az áldott jó és hasznos embereket?

StanLee · https://newsroll.net 2016.01.02. 12:53:08

@nevetőharmadik: Németországnak van hivatalos programja arra, hogy a török és egyéb menekülttáborokból behozzanak embereket, a mazsolázgató módszerrel. A legnagyobb kontingenst az egész EU-ból a németek hozták be így, persze ez nem volt nekik elég. Ott tényleg olyan embereket, (házas)párokat válogattak, akiknek valamilyen felsőfokú végzettségük van vagy megkezdték a tanulmányaikat, de a háború miatt nem tudták azt befejezni. Cikkeztek is róla, hogy sok ápolót, orvost hoztak így be, akik 1-3 éves oktatáson vesznek részt, hogy bekerülhesenek a német munkaerőpiacra.

Merkel ugyanolyan lett, mint a többi kancellár: Kohl, Schröder, stb. Mindegyik úgy hagyta el a pályát, hogy beáldozta egy adott döntéssel vagy döntéssorozattal a pozícióját.

fehérfarkas 2016.01.02. 12:53:26

@Ad Dio:

Ránézek a blogodra :)

Nehéz úgy az EU-nak önállónak lennie, hogy az amerikai hadseregnek vannak itt katonai bázisai (Olaszország, Hollandia, Németország, Anglia, Görögország, Bulgária, Portugália, Spanyolország), és nem az EU-nak az USÁ-ban. Valamint az NSA hallgatja le az EU politikusait, és nem pedig az EU tagországok titkosszolgálatai az amerikai politikusokat.

De ugyanígy a Közel-keleten is az USÁ-nak vannak ott a katonai érdekeltségei, az EU tagországai csak mint NATO tagok vannak jelen (a NATO-ban szintén az USA szabja meg az irányt - 2 kivétel: Angliának és Franciaországnak van néhány NATO-tól független saját bázisa is, de globálisan nem számottevőek): Kuvait, Katar, Bahrain, Omán, Jordánia, Szaúd Arábia, Egyesült Arab Emirátusok, Izrael és egy kicsit távolabb Irán keleti szomszédságában pedig Afganisztánban (sőt, Irakból sem vonultak ki teljesen, mert legalább 2 bázist meghagytak ott katonai jelenléttel). Na meg persze a szintén NATO tag és az EU-val szomszédos Törökországban is van amerikai katonai bázis. Sőt, a szír kormány elleni külföldi harcosokat a Pentagon Törökországban és Katarban képzi ki.
A CIA-nak pedig szintén Irán keleti szomszédságában, Pakisztánban van bázisa.

A fentiek ismeretében nem csoda, ha az EU nem önállóként viselkedik a globális politikában, hanem az USÁ-hoz igazítja a döntéseit.

Krumpli Bogart 2016.01.02. 12:57:48

@StanLee: Gyerekre, egyetemistára és nyugdíjasra, tehát inaktívakra nem költ. Ezekre csak az aktívak befizetéseiből tud majd költeni.
Nem munkahelyet akar teremteni (a kolesz és az iskola, óvoda egy év alatt felépül, több közpénzt visz el, mint amennyit hoz), hanem munkavállaló BEFIZETŐT és FOGYASZTÓT, olyat, aki aztán nem vesz ki a közösből.
Nekem ez jön át a történetből. Persze én is csak szurkálom a ködöt, próbálom megérteni, hogy mi van emögött a döntés mögött. Könnyen lehet, hogy nem jól gondolom. A politikai döntésekben nincs érzelem. Soha. Csak érdek létezik.

Krumpli Bogart 2016.01.02. 13:00:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A válasz az lehet, hogy megszűnt a menekült jogállás oka, mert helyreállt a rend a hazájukban.

StanLee · https://newsroll.net 2016.01.02. 13:01:59

@Krumpli Bogart: Két hete volt a nagy CDU gyűlés, ami előtt mind a fiatal utánpótlás és a gazdasági tagozata a pártnak nemtetszését fejezti ki a Merkeli menekült politikával szemben. Mi lett a végkifejlet? 10 percig tapsolta mindegyik Merkelt és mindenki egyetértve megszavazta azt, amit Merkel csinál.

Az ellenzék azért nem szól be Merkelnek, mert pont azt csinálja, amit az ellenzék a zászlajéra tűzött, maguknak csak nem mondanak majd ellent. A gazdasági szereplők meg az olcsó munkaerőt látják a migránsban. Már most is a munkaerő kölcsönző cégek uralják a piacot, ezután meg mégjobban. Merkel migránspolitikája jól illeszkedik a munkaadók törekvéseibe, hogy a nagyon erős német szakszervezeteket megtörjék. Ennyi. A kör bezárult, a dolgozó és adófizető német polgárokat nem kérdezték meg, persze majd ők a szavazatukkal fogják leadni a véleményüket. Remélem 2017 őszéig érkezik még kb. 3-4 millió menekült, jó buli lesz, a popcornt bekészítettem már :-)

Ad Dio 2016.01.02. 13:05:47

@Krumpli Bogart:

"Az egyenleg tényleg rossznak tűnik, de nem értek a gazdasághoz, a német kormány pedig nem köti az orrunkra, hogy mik a szándékai, számításai, ahogyan azt sem, hogy az integrácót miként képzeli el.
Maga az integráció is rengeteg munkahelyet teremt majd."

Ennyi erővel ha elhatároznánk, hogy Magyarország minden négyzetméterére telepítünk egy kertitörpét, az maga volna a gazdasági csoda :-).

"Egy dologban biztos vagyok. A hangzatos filantróp kommunikáció mögött kőkemény gazdasági érdekek húzódnak."

Ha így lenne, egyetlen szót sem szólnék, hiszen két fél közt zajló win-win helyzet lenne.

Sajnos nem gondolom hogy így van. Azt hiszem emögött a az egész mögött sokkal inkább ködös lázálmok húzódnak meg, nem pedig elgondolások.

Azt szokták hangoztatni, hogy "mert Európa elöregszik". Igen. Ez baj. De miért is? Leginkább is azért, mert megváltozik az aktív/inaktív arány. Magyarul több embert fog kevesebb eltartani.

Megoldás: meghívunk pár millió fiatalt és voila! megoldódik egy csapásra minden.

Aham. MagoldódNA, ha ezek a beérkezők be tudnának kapcsolódni a gazdaságba. Csakhogy nem tudnak. Optimista számítás szerint a beérkezők 10%-a tud 5 éven belül belépni a munkaerőpiacra. A családegyesítés után az arány még sokkal rosszabb lesz. Fejeljük meg ezt azzal, hogy Németországban elsősorban munkás agyra van szükség, nem pedig munkás kézre (amivel a migránsok tömegei rendelkeznek) és a helyzet máris katasztrofális.

Innentől nem kevesebben ülnek az inaktívok kispadján, hanem épp ellenkezőleg: sokkal-sokkal többen. Ez pedig egy lefelé húzó spirál.

Eleddig egyetlen gazdaságilag életképes ötletet hallottam: azt hogy leszállítanák a minimálbért és ezzel legalább kis hasznot kivennének a beérkező tömegekből. Ehhez viszont a komplett szociális támogatási rendszer át kellene szabni. Szerencsére nem ebbe az irányba tart Európa. Kár lenne visszafelé lépkedni.

Ad Dio 2016.01.02. 13:06:51

@Krumpli Bogart:

"Azt hiszem, a befogadásra hivatkozással a német állam a nemzetközi szervezetek kasszájába is benyújtja majd a számlát."

Megteheti, de azok a kasszák bizony konganak... talán épp Németországtól várnak utalást...

Krumpli Bogart 2016.01.02. 13:13:40

@StanLee: Épp azért tapsoltak, mert zárt ajtók mögött nyilván elmondta nekik, hogy mi lesz a haszna a befogadásnak. Ezt viszont nem kötik a pórnép orrára.
Demokrácia ugye....
Inkább cenzúra, az egyszerűbb.

Krumpli Bogart 2016.01.02. 13:16:21

@Ad Dio: Németország vszont - arra hivatkozással, hogy ő befogad, nem fog fizetni. Az is a haszon egyik formája lehet. Különösen, hogy az ilyen segélyalapokból menet közben hajlamos gyorsan párologni a pénz... Mire célba ér, alig marad belőle valami.

Ad Dio 2016.01.02. 13:19:05

@fehérfarkas:

"Ránézek a blogodra :)"

Csak ha nagyon ráérsz. Nem nagy durranás. Abban reménykedem, hogy majd jönnek nálam sokkal okosabbak, akik majd megfogalmazzák ezeket az elveket jobban. Ér kommentelni :-).

Krumpli Bogart 2016.01.02. 13:21:53

@Ad Dio: Nem akarok és nem tudok vitatkozni veled, csak a gondolataimat osztom meg.
Nem TUDJUK, hogy miként alakul majd a "megoldás".

Az viszont a demokrácia nagy problémája, hogy sorsdöntő kérdésekben a választópolgárok információ nélkül, értetlenül szemlélik az eseményeket és találgatnak.
Gondolom, legalább erről azonos a véleményünk. :)

Ad Dio 2016.01.02. 13:22:50

@Krumpli Bogart:

Ez már ma is így megy. Gyakorlatilag a maradék maradékát fizetik be az országok. Innentől nem kell meglepődni, hogy...

Egy migráns 15-20.000 euroba kerül Németországnak évente. A gyerekek az iskoláztatás miatt akár a dupláját is igényelhetik. Nincs az az alap ami ennek a potom 20-30 milliárd eurónak akár csak a töredékét is biztosítaná.

StanLee · https://newsroll.net 2016.01.02. 13:27:35

@Krumpli Bogart: "Gyerekre, egyetemistára és nyugdíjasra, tehát inaktívakra nem költ."

A kevés óvodai férőhely miatt rengeteg anya kénytelen otthon maradni, amíg a gyerek nem lesz iskolás korú. 3 gyerekes családot ismerek a közvetlen közelemben. Az első gyerek után mindegyik a második gyerek mellett döntött. Egyik anya sem tudott elhelyezkedni részmunkaidőben hosszú távon. Az egyik 40 km-re tudta a gyereket óvodába vinni 6 órahosszára, mert csak ott volt üres hely. Ez pont arra elég, hogy 4 órában dolgozzon, mert a fennmaradó időt az autóban tölti, hogy a gyereket elvigye-menjen érte, munkahely, stb. Amit kerestek mind elment az ingázásra, szóval jobban megérte kilépni a munkából, összehúzni a nadrágszíjat, kevesebbet fogyasztani és a gyerekkel otthon maradni. Ez aztán a win-win szituáció az államnak meg a gazdaságnak.

Nyugdíjasok: az önkorményzatnak ki kell fizetnie a nyugdíjas ellátását. Ehhez a nyugdíjas gyerekei anyagilag hozzájárulnak, de maximalizélva van, hogy mennyit vehetnek el tőlük. Házaspárok esetén mindkét féltől vonják a másik szüleinek a gondozására a pénzt, így megint jobban megéri otthon maradni és ameddig lehet a szülőket saját maguknak ellátni. Wow, megint kiesett egy munkaképes ember, ahelyett, hogy az állam gondolna a nyugdíjasokra, építkezne és az önkormányzatokat segítené ápolói munkahelyek teremtésében, hogy megérje visszamenni dolgozni.

Nem sorolom tovább. Engem nem tud meggyőzni ez a minimálbéres migráns mekkora gazdasági felhajtóerő szöveg. A mögötte lévő számok nem ezt mutatják. A számok nem hazudnak...

Krumpli Bogart 2016.01.02. 13:30:43

@Ad Dio: És a 15-20.000 €-ból mennyi folyik vissza?

Ad Dio 2016.01.02. 13:30:46

@Krumpli Bogart:

Szerintem a dolgok zömében egyetértünk. Csak egy-két dologban nem osztozom az optimizmusodban - legalábbis mindaddig míg nem kap valami kapaszkodót az agyam.

Én egyébként _hiszek_ benne hogy megoldjuk ezt a válságot (is). Eljön az ideje, hogy Németországot is megsegíti Európa/megsegítjük. Csak előbb közös véleményre kell kerülnünk a migrációt illetően. Az nem megy, hogy Németország politikusainak egy része ráerőlteti az akaratát a kontinensre, majd miután a döntésének a következményei elkezdenek fájni neki elvárja, hogy mindenki hanyat-homlok rohanjon segíteni. Ez nem így működik. Amíg No. nem változtat a a migrációs politikáján, SENKI nem fog nekik segíteni. Félreértés ne essék: a centrum "baráti" országai sem, nem csak a periféria. A 160e-es kvótából alig pár TUCAT ért célba - a nyugati országok is csak a szájukkal segítenek, amikor tettekre kerül a sor, hirtelen minden fontosabb lesz.

Ad Dio 2016.01.02. 13:34:32

@Krumpli Bogart:

Saccom szerint 70-80%.

Nem ez a baj, hanem az, hogy ezt az extra költségvetési tételt elő kell teremteni. Mivel a gdp megtermelésében nem vesznek részt, ezt csak úgy lehet megtenni, ha a gazdaságon lévő terhet növelik. Ez - emellett hogy idővel elkerülhetetlen, hogy a dolgozó német kevesebbet fog hazavinni - egy nyitott gazdaságban versenyképesség-romlást eredményez, ami tökekiáramlást eredményez.

Midnight Run 2016.01.02. 13:52:34

Arra kíváncsi lennék, hogy a blogírok mit csinálnak, ha majd több százezer migráns itt áll majd a magyar szerb határon? Nem támogatom az illegális bevándorlást Európába (a legálissal nincs bajom), ez a mostani forma teljesen rossz, de mi mást tudnánk csinálni?
Nem lehet, hogy Merkelné egyszerűen előre akart menekülni, csak símán elszámította, hogy ilyen sokan jönnek?

Krumpli Bogart 2016.01.02. 13:55:11

@Ad Dio: Ami azt illeti, kapaszkodót az én agyam sem kap. Levegőben lógnak olyan fogalmak, mint "integráció", meg "kvóta".

Ezeknek a kifejezéseknek a pontos tartalmát nem ismerem.

Integráció:
A menekültnek a jelenlegi szabályok szerint törvényes joga van a menedékre azon az alapon, hogy az élete veszélyben van. Nem lehet megkövetelni tőle, hogy megtanulja a befogadó állam nyelvét és integrálódjon a kultúrába, meg igazolja, hogy el tudja tartani magát (pl. norvég elképzelések). Az integrálódás szélesebb fogalom, mint az, hogy a menekült tiszteletben tartja a jogrendet. Mi az integráció alapszintje, hogyan állapítható meg kétséget kizáróan, hogy egy konkrét személy integrálódott-e és azt ki jogosult eldönteni?

Kvóta:
Bizonyos számú menekült státussal rendelkező migránst köteles befogadni a tagállam. Milyen módon biztosítható jogállamban, hogy a kvótával érintett ember a kijelölt helyen tartózkodjon? Fix számok nélkül hogyan lehet kvótát meghatározni?

Moin Moin 2016.01.02. 14:02:17

@Krumpli Bogart: Pedig kb. ez a helyzet...

Az ok is egyszerű: nincs látható utód, aki minőségi kínálat lenne. Így az establishment (jó német Beamate módra) hajlandó inkább besorakozni egy megszokott "cégvezető" után, "mintsem ismeretlenek felé sietni".

Lélektani szempontból kissé hasonlatos ahhoz a helyzet, mint ami Magyarország adja a Fidesz és Orbán előnyét: nincs vele szemben nyilvánvalóan támogatható erő és személy. Németországban a nagyon frusztrált elégedetlenek mennek az AfD-hez/PEGIDA-hoz, Magyarországon meg a Jobbikhoz. De annyian ezek a nagyon frusztráltak (több, most ki nem fejtendő ok miatt) nem lehetnek, hogy kormányra kerülhessenek ezek a szélsőséges erők-pártok.

(A német politikai rendszer vezetőkiválasztási problémáiról is fog szólni egy hamarosan megjelenő írásunk...)

Krumpli Bogart 2016.01.02. 14:05:50

@Midnight Run: Nem hinném, hogy elszámolta magát, mert már Orbán is azért kezdett plakátolni és kerítést építeni, mert a szolgálatok jelezték, hogy emberáradat közeleg. (Csak a balkáni útvonalon, azt nem is nézzük, hogy a tengeren már hosszú ideje ömlenek be pl. Olaszországba.)

Én úgy gondolom, hogy felmérték, ha megállítani úgysem lehet, akkor legyen "gazdasági csoda", facsarjunk némi hasznot belőle.

Talán a társadalmi reakcióval, a kialakult konfliktusokkal nem számoltak. Úgy gondolták, hogy csak a kulturált középosztály képes eljutni idáig, az árkon-bokron-szeméthalmokon-autópályákon érkezést, az erőszakos megnyilvánulásokat benézték, azzal nem számoltak.

StanLee · https://newsroll.net 2016.01.02. 14:07:33

@Ad Dio: Több forrást is megjelöltek a költségek fedezésére. Az egyik az ún. Solidaritätszuschlag megtartása (ez a keleti országrész felfuttatására ment, most a migránsokra, a nyugatnémetek fizetik). Ez nem sok, a teljes bruttó 0,5%-a.

A másik, hogy minden szinten (szövetségi, tartományi és önkormányzati) megengedik a nagyobb eladósodottságot, tehát hitelfelvételel.

Mivel az önkormányzatok sok tartományban nem kapnak kiegészítést a tartományi kasszából, így ők a helyileg kivethető adók számát növelik, ill. az adó mértékét növelik. Olyan piti dolgokra, mint ingatlan, kezdtek el nagyobb éves adót kivetni, de "luxuscikkekre" is, mint pl. kutya, macska is növelik az adót.

Az egészségbiztosítási kasszákat kötelezik a menekültek felvételére, és mivel a kassza éves szinten kérheti a költségek növekedése miatti befizetés növelését, az állam ehhez hozzá is járul. Szóval itt is nőnek a lakossági kiadások.

Van még jó pár lehetőség, amiről nem szól a fáma, de bármikor kitalálhatnak valamit.

Krumpli Bogart 2016.01.02. 14:11:50

@Moin Moin: Nem vitatkozom, biztosan igazad van, nem kísérem figyelemmel a német belpolitikát.

De ha így van, akkor a németek semmit nem tanultak a führer-szemlélet veszélyeiből.

Egyszerűen nem lehet társadalmi támogatottság nélkül megoldani ilyen horderejű problémákat.

Moin Moin 2016.01.02. 14:12:32

@Krumpli Bogart: Az integráció kérdésével fogunk a közeli napokban megjelenő (Menekült vagy menedékes? című)posztunkban foglalkozni. A cím máris elárulja, hogy a mostani migránsok túlnyomó többsége nemzetközi és eu-s jogi szempontból valójában nem is menekült, hanem ún. menedékes.

Továbbá: integrációra a szó teljes értelmében csak akkor van és lehet szükség, ha az érintett véglegesen az adott társadalomban marad, perspektivikusan állampolgárként. Erről most szó sincs, hiszen az érkezők jelentős többsége sem akar véglegesen Németországban maradni.

Kvóta és helybenmaradás a kijelölt eu-s országban: Mivel a befogadottak (menedékesek) nem eu-s polgárok, ezért rájuk nem is vonatkozik az eu-s polgárokra érvényes szabad mozgás és munkavállalás joga. Ezt még az sem írja felül, hogy (általában) aki "belül került a schengeni övezeten", az azon belül immár szabadon mozoghat. Ui. hiába mozogna szabadon, ha a kijelölt országon kívül más eu-s tagállamban nem vállalhat unkát és nem kap ellátást sem. (Az ellátás zöme egyébként is természetbeni, így pénze sem lenne "akárhová menni és ott magát fenntartani.)

Midnight Run 2016.01.02. 14:13:36

@Krumpli Bogart: Jó, de mi mást lehetett volna csinálni? Kezdett volna fasiszta módon viselkedni, mondjuk lezárni a német határt, lelőni azt, aki illegálisan átlépi?
Szerintem jóval nagyobb galibát okozott volna, ráadásul saját szavazói már az Elbába vagy az Oderába hajították volna hamar.

Egyébként ez a krízis az Európai Unió irányítási válsága tulajdonképpen. Ez az igazi gond. A valódi feladatok ugyanis gyors döntéseket igényelnek, ehhez viszont alkalmatlan a 28 tagállamú Unió a mostani döntéshozatali mechanizmus mellett. A választók viszont hallani sem akarnak politikai Unióról és a nemzeti szuverenítás feladásáról. Ebben a formában viszont elsöpri a keleti forgatag az egészet.

Moin Moin 2016.01.02. 14:17:00

@Krumpli Bogart: Tanultak a Führer-kultuszból: éppen emiatt van számos ellensúly a német alkotmányos rendszerbe építve.

Ami most történt, az két, egymástól eltérő politikai helyzet és paradigma keveredése, ill. az egyik helyzet és paradigma során kitermelődött politikai elit gondolkodásmódjának és feladatkezelő technikáinak inkompatibilitása egy másik helyzettel - de majd olvasd el a posztot!:-)

Idézek belőle röviden:

"...Mindezek az újdonságok és tények „megzavarták” azt a status quot, amelyben az EU létezett és amelyben a vezetői is otthonosan mozogtak, intézkedtek és gondolkodtak, megzavarva e politikusokat is és „követő üzemmódra” azaz csupán az események utáni loholásra késztetve őket. Hiába kaptak adekvát stratégiai javaslatokat – például az éppen aktuális migránsválság kezelésére, összefüggéseire és lehetséges megoldásaira nézvést -, ha a „régi iskolázottságuk” alkalmatlanná teszi őket az új és konfliktusos helyzetekben való döntéshozatalra. Ha nincsenek sem régen megszokott sablonmegoldások, sem pedig idő arra, hogy a szokásos óvatoskodó, fontolva haladó, szakértőkkel és társadalmi egyeztetésekkel, valamint bizottságosdikkal megtűzdelt módszerekkel szülessenek meg az új intézményes mechanizmusok, akkor baj van - és káosz lesz. Elbizonytalanodnak és megpróbálják a teljesen új helyzetekre alkalmazni a régi szabályokat, mindenféle invenció, merészség és rugalmasság nélkül.

Hangsúlyozom: mindez nem „magának az EU-nak” az alapvetően elhibázott mivoltára utal, hanem arra, hogy az új és társadalmi konfliktusokkal terhelt helyzetekre a megelőző korszak kritériumaihoz ugyan megfelelő, és a régi, „boldog békeidőkre” kifejlesztett vezető-kiválasztási módszerekkel pozícióba került vezetőgárda erre az új és merőben más jellegű feladatra természetesen alkalmatlan. Ide most leaderek és nem managerek kellenének – ám az erre alkalmas emberanyag be sem került a régi mechanizmusokkal üzemelő pártok soraiba...."

Moin Moin 2016.01.02. 14:18:05

@Midnight Run: Olvasd el a Krupli Bogrtnak 14:17:00-kor írott válaszkommentemet!:-)

StanLee · https://newsroll.net 2016.01.02. 14:20:04

@Moin Moin: Szerintem van alternatíva Merkellel szemben, csak most még túlzottan nagy az a (tév)hit a párton belül, hogy szavazatokat tud hozni Merkel. Én szívesebben látnám von der Leyen-t vagy akár Klöcknert is. Igaz elég furcsa, hogy von der Leyen-t pont akkor támadták be a doktorija miatt, amikor Merkel pozíciója meginogott...

Ad Dio 2016.01.02. 14:31:47

@StanLee:

Egészében tök mindegy hogy honnan vonnak el pénzt, az mindenképpen hiányozni fog valahonnan. Ha meg hitelt vesznek fel, az meg a jövőben generál hiányt.

Csodád nincsenek. Az egész rendszer akkor volna stabil, ha legalább azt gondolhatnánk, hogy a migránsok egy bizonyos idő elteltével be fognak kapcsolódni akkora számban a gazdaságba, ami már pozitívba fordítja az egyenleget. Ez sajnos nem várható. Még a második generáció esetében sem.

A migráció szvsz nem értelmezhető úgy, mint pozitív munkaerőpiaci folyamat.

Lehet azt mondani, hogy "humanitárius kötelesség", de az egy másik asztal, másik vita.

Midnight Run 2016.01.02. 14:34:17

@Moin Moin: Figyi, itt már a görög válságnál is bukott az EU. Legalább 18 hónapig húzták a megoldást, ami vagy 100 milliárd euró többletköltséget jelentett a végén. Ülnek Brüsszelben, választói felelősségük nincs, ehhez képest derék apanázst kapnak.
Ezek ráadásul alapvetően mindennapi problémák egy állam életében. Most ment csődebe az USA- hoz tartozó Purto Rico. Kalifornia nemrég volt csődközelben. Detroit városa is, meg Orange County. Hallottál bármit is ezekről? Gondot okoztak ez az USA- nak?

Én szeretnék egy egységes EUt, tőlem fel is adhatjuk a nemzeti függetlenségünket (ami a 16. századtól úgy sincs meg), bár ezzel én egy csekély kisebbséghez tartozok. Mert csak így lehet egységes EU döntéshozatal.

Moin Moin 2016.01.02. 14:36:44

@StanLee: Sajnos sem egyikük, sem másikuk nem alkalmas erre. (Egyébként von Ursulát maga Merkel szemelte i 2013-ban utódjául és helyezte ismertséget-népszerűséget szerezni "puccsszerűen", azaz a kormánylista bejelentése előtt órákkal a védelmi miniszteri posztra.)

Klöckner pedig "egymondatos" politikus, és politikai hullámlovas.

...Itt pontosan azok a korábbi viszonyok között kialakult kiválasztási mechanizmusok bosszulták meg magukat egy másik helyzetben, amelyekről fentebb már írtam...

Midnight Run 2016.01.02. 14:39:09

@Ad Dio: Ebben nem vagyok biztos. Ezek a szír gyerekek nem azért menekültek sok pénzért, hogy a német segélyeket várják ( az ráadásul egyre kevesebb lesz). Ettől persze lehet, hogy a történet nem sikersztori, de én a németeket nem becsülném le, ráadásul már nekik is van kis tapasztalatuk a törökökkel. Persze még mindig kevés az angolszászokhoz képest, de már több a semminél.

StanLee · https://newsroll.net 2016.01.02. 14:51:50

@Midnight Run: A németeknek nincsen használható tapasztalatuk a törökök integrálásából, mivel az nem sikersztori. Amikor elkezdtem németül tanulni, a csoportomban mindig volt legalább 2-3 török, akik már 20 éve éltek Németországban és nem beszélték a nyelvet. Amikor erről a tényről beszélgettünk, mindegyik azt mondta, hogy a napi szükségleteit képes megoldani a környezetében, ami török, tehát nem kell neki a nyelv, ha meg arra van szüksége, valahogy kézzel-lábbal mindig sikerlt célhoz érnie, vagy fogta a gyereket aztán az fordított neki mindent a hivatalban. Így alakulnak ki a párhuzamos társdalamak, ami mostantól meg még jobban fog érződni, persze nem vidéken, hanem a nagyvárosokban, jövőbeli gettókban.

@Moin Moin: Várom a posztot ami ezt az utódkeresést taglalja. Szerintem von der Leyen pont azért lenne jó, mert annyira politikusi vénája van, hogy családügyi miniszterből ment honvédelminek, igaz nem ért hozzá, de még mindig pozícióban van. Amúgy azért nem mondom Schäuble-t mint lehetséges utódot, mert az öreg max azt mondaná a népnek, hogy itt verejték és vér fog folyni, megállítom a külső határokon a menekülteket, de ennek ára lesz. Ő ezt képes lenne átverni, ahogy tette annó az egyesítés után is bizonyos esetekben. Jah, egy ciklust végigvinne, és utána nincs senki, csak a nagy űr, a CDU nem tud senkit felmutatni a fiatal generációkból, aki értelmes választás lenne kancellárnak, meg úgy politikai iránymutatónak.

Midnight Run 2016.01.02. 14:53:03

@Moin Moin: Amit írsz, az már kb így is van. Még egy egyszerű magyar sonkában is jelentős külföldi hozzájárulás van. Mondjuk az energia, a csomagolóeszköz, a műtrágya stb. A világ a kooperációról szól, és annál jobb anyagilag az itt élő embereknek, minél inkább a világgazdaság részei vagyunk.

fehérfarkas 2016.01.02. 14:57:13

@pamut: "Úgy mondanám inkább, hogy kétféle ember van Magyarországon: egyik aki nem hajlandó feladni emberségét, aki nem hajlandó gyűlölni - a másik követi az orbáni és finkelsteini gyűlölethisztériát, akik dehumaizálják a menekülteket, akik nem tudtak vagy nem akartak ellenállni a fideszes gyűlöletpropagandának és uszításnak, és hagyták hogy elborítsa agyukat a zsigeri gyűlölködés.
Sokan embernek tudtak maradni ezekben a kegyetlen időkben is, sokan ellenálltak a fidesz gyűlöletpolitikájának, sokan meg tudták magukat őrizni, akár humanizmusból, akár becsületből, akár keresztény meggyőződésből, akár csak tiszta szívűségből. Gratulálok nekik. "

Egyetértek :)

fehérfarkas 2016.01.02. 15:08:36

@Tényleges Migráns:

Ennél sokkal nagyobb baj az, hogy számos európai ország teljesítménye is romlik a tanulásban (PISA felmérések). Magyarországé meg azon belül is sereghajtóvá válik. És egyre inkább ázsiai országok veszik át a vezető szerepet.
Ez azért rossz jel, mert ez nem jelenről, hanem a jövőről szól.
És ezért rossz jel az is, hogy Magyarországot és Kelet-európát az értelmisége és a szakképzett rétege folyamatosan hagyja el. Ráadásul háborúk nélkül vándorolnak el innen az emberek! Az, hogy most a világban még jól állunk egy dolog. Na de 2030-ban, ha ez a tendencia folytatódik?

Ez Európára a nagy veszély, és nem a lakosságunkhoz viszonyítva 1-2% migráns.
Külső ellenségképet könnyű kreálni, de a valós problémákat az nem oldja meg, csupán a szőnyeg alá söpri + új problémát kreál.

Midnight Run 2016.01.02. 15:12:00

@StanLee: a pályafutásom során találkoztam jópár török származású némettel - inkább a szorgalom és a siker volt jellemző rájuk. Jó lenne egy statisztikát látni erről. És valahogy német származású török terroristáról sem hallottam. Nyilván mást látunk.

Ha Schäuble kerülne hatalomra és lezárná a határt, komoly feszültséget okozna. Egyrészt valószínűleg törvényesen nem tehetné meg. Másrészt nagy riadalmat okozna a Németországban élő külföldiek, nem német származású németek és másként gondolkodók körében. A tőke menekülőre foghatja. Gyorsan rásütnék a németekre, hogy nácik. Szerintem ez öngól lenne.

Mondjuk el tudom képzelni, ha durván fellépnénk mi is a bevándorlókkal szemben, nem okozna ez riadalmat mondjuk a cigányság körében? Rájuk sülne, hogy keleti, indiai bevándorlók?

Krumpli Bogart 2016.01.02. 15:54:21

@Moin Moin: Az írásbeli kommunikáció kissé nehézkes itt. Pontosan tudom, hogy ki a menekült, oltalmazott, bevándorló, stb., hiszen jogász volnék, vagy mi a szösz.
A kijelölt helyen való tartózkodás biztosítása, tehát a hatósági végrehajtás viszont nagyon sok problémát okozhat. Kriminalizálás, ellenőrzés, ellenszegülés, stb.

Krumpli Bogart 2016.01.02. 15:58:16

@Midnight Run: Nem hinném. Én a Keleti-Pályaudvar környékén lakom. Amikor itt tanyáztak a migránsok, a cigányok (az a réteg, akiket cigánynak szoktunk nevezni)felszívódtak, eltűntek.

Moin Moin 2016.01.02. 16:02:58

@Krumpli Bogart: Az jó, ha te tudod - mert pl. Merkel nem tudta. Mire megértette, addigra már késő volt...:-)

És igen: valóban nem sima ügy a végrehajtása, de azért a létfenntartás nagy meggyőző erő tud lenni.

Moin Moin 2016.01.02. 16:07:59

@StanLee: Schäuble 73 éves, ezért vele kapcsolatban azért vicces lenne "hosszú távú megoldást" emlegetni - hacsak nem a Walhallába keresünk vezért a germán hadak élére...:-)

"[Ursula] még mindig pozícióban van": Megjelent itt a blogon év elején egy poszt (progressziv.blog.hu/2015/02/09/haboru_335 ), ahol a második épen van két pirossapkás alak. Ők azok, akik pozícióban tartják - az egyik Volker Wieker vezérkari főnök (Generalinspekteur der Bundeswehr), a másik meg...:-)))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.02. 16:45:16

@Krumpli Bogart:

A menekült optimális esetben nem marad addig az országban, hogy őt munkára képesítő ismereteket szerezzen. Még a nyelvet megtanulni sem lesz ideje. Eleve motivációja sincs, ő csak ki akarja bekkelni addig, amíg hazamehet. Itt tehát szerintem téves a következtetésed, hogy csak befizető, az állam későbbi járadékfizetési kötelezettsége nélkül, mert nem lesz befizetés, vagy csak minimális. Az eltartása, felkészítése többe fog kerülni.

A jelenlegi bevándorlókról sokan és sokszor leírték (amitől persze még nem lesz sem igazabb. sem hamisabb), hogy nem érdekeltek a munkában (pl. párh. társadalom, no-go zones)- persze mindig vannak kivételek. Csak a Moin Moin által említett integráció sikerében lehet hatalmas optimizmussal reménykedni. Én inkább a lottó ötösömben reménykedem, annak nagyon esélyét látom, pedig nem is lottózom. ;)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.02. 16:50:26

@nevetőharmadik:

"Ha a németek célja kizárólag az lenne, hogy a saját gazdaságukat jól megtámogassák, akkor már régen, még Törökországban elkezdték volna a munkaerő mazsolázgatását ahelyett, hogy most lényegében ellenőrizetlenül öntenének magukra (magunkra) boldog-boldogtalant."

Merkel csak reagál - azt is erősen megkésve -, semmint tervez. Ez már a gögör válsággal kapcsolatban is látszott. Ez a kormányzási működik is normál körülmények között, de válságok közepette nem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.02. 17:07:30

@Krumpli Bogart:

"Fix számok nélkül hogyan lehet kvótát meghatározni?"

Nagyon egyszerűen: a kvóta arányt jelent. Magyarországra rá akarják tukmálni a migránsok X%-át. Ez az x% számszerűen attól függ, mennyi migránst sngednek be.

Merkel mostani ún. kvótája Augenauswischerei (szemfényvesztés negatív konnotációval), ui. bár állandó érvényűre szeretnék, elsőre csak egy adott számú migránsra számították ki.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.02. 17:21:47

@Krumpli Bogart:

"Én úgy gondolom, hogy felmérték, ha megállítani úgysem lehet, akkor legyen "gazdasági csoda", facsarjunk némi hasznot belőle."

Németországnak több lehetősége is lett volna az áradat megállítására. Ha csak annyit tesz, hogy nem ekézi Orbánt a kerítés miatt - és közben Görögországgal kevésbé keményen bánik -, akkor a dél-európai és a balkáni országok is követték volna Orbánt, a görögök meg védték volna a schengeni határt, így Merkel a kerítéseken mégis átjutó kevés migrással szépen eljátszhatta volna a jóságos Willkommens-Oma szerepét, jóval kisebb költséggel és otthoni felzúdulással.

Merkel rövid távon reagált, ahogy korábban már írtam, terve nem volt. A mindig csak pár lépéssel előre látó sakkjátékos meg garantáltan veszít a sakkgéppel szemben. Úgy érzem, sokan túlbecsülik Merkel stratégiai képességeit.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.02. 17:36:06

@Moin Moin:

"integrációra a szó teljes értelmében csak akkor van és lehet szükség, ha az érintett véglegesen az adott társadalomban marad, perspektivikusan állampolgárként. Erről most szó sincs, hiszen az érkezők jelentős többsége sem akar véglegesen Németországban maradni."

Szerintem nincs a világon józanul gondolkodó ember, aki azt hiszi, hogy a közel-keleti polgárháborús és egyéb válság akár egy emberöltőn belül is megoldódik és az emberek visszatérnek. Ehhez az iszlámot mint államvallást, sőt egyenesen az iszlám teokráciákat kellene megszüntetni, ami reménytelen feladat.

MItől vagy olyan biztos abban, hogy az érkezők jelentős többsége nem akar véglegesen Németországban maradni? Attól, hogy betanították őket, mit kell mondani, nem szabad messzemenő következtetést levonni. Pár németországi év után már mésként fognak gondolkodni.

Ha pedig mégis összejönne úgy 20-30 év múlva, addigra még nagyobb tömegben megindulnak a klímamenekültek. Na az lesz aztán a nagy tánz!

Ad Dio 2016.01.02. 18:11:17

@Midnight Run:

Nem zárom ki, hogy a németek feltalálják a perpetum mobile-t. Egyelőre azonban csak abból dolgozhatunk, amit tudunk: a török-német vagy épp az afrikai/közel keleti bevándorlók Franciaországban. Ezek alapján tudunk jelenleg okoskodni.

És hát ez nem ad ki jó eredményt. Nagyon nem...

Ad Dio 2016.01.02. 18:15:43

@Midnight Run:

"A világ a kooperációról szól, és annál jobb anyagilag az itt élő embereknek, minél inkább a világgazdaság részei vagyunk."

A piac sosem a kooperációról szól, hanem a profitról. Innentől akkor jó nekünk, ha profitálunk mindebből. Ha nem, akkor nem.

Sajnos ez egy nagyon kényes probléma. Sok tényezővel. Nem jelenthető ki egyik vagy másik véglet, de mindenesetre pusztán az, hogy ott ülünk egy pókerasztalnál nem jelenti azt, hogy jól is járunk a végén.

StanLee · https://newsroll.net 2016.01.02. 18:31:11

Relatíve friss cikk a welt.de-n (www.welt.de/150539427), hogy most már nagy számban jelentek meg a görögöknél marokkói és algír - minek nevezzem őket - gazdasági bevándorlók, akiket amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan vissza is kellene küldeni a hazájukba, de helyette biztos eljutnak majd Németországig, hogy a gazdaságot fellendítsék. Vagy netalán Merkel hívó szavát hallották meg?

Moin Moin 2016.01.02. 18:43:52

@StanLee: Nem jutnak el - erről is szólt a nem sokkal ezelőtti német tervezet. akik esetleg méis eljutnak, azokat rövid úton (6 hét alatt) kitoloncolják.

Most már minden, Németország területére lépő migránsnak keresztül kell mennie azon az adminisztratív folyamaton, amelynek feladata az illető személyazonosságát és származását tisztázni, valamint azt, hogy felmerülhet-e vele kapcsolatban "akut terrorveszély".

Ők egyértelműen gazdasági migránsok - és igen: merlek nyár végi-kora őszi megnyilvánulásai sokakban támasztottak teljesen megalapozatlan reményeket.

Ad Dio 2016.01.02. 18:53:26

@StanLee:

Ezeket a bevándolrókat elvileg Merkel is kitoloncolná.

A kérdés az, hogy lehetséges-e ez? Minden bizonnyal az, de csak egy bizonyos létszámig.Egy létszám felett abszolút kezelhetetlenné válik a folyamat.

A németek ott tartanak, hogy a regisztráció is problémát okoz, nem hogy az azonosítás (mi alapján is?) vagy épp az esetleges kitoloncolás.

Napi 6-8000 beérkező esetén meg merem kockáztatni, hogy teljesen esélytelen bármiféle szelektív fellépés vagy kitoloncolás.

És ha egy kritikus tömeget elér a beérkezett embertömeg (már rég elérte), a kitoloncolás olyan borzasztóan kiszámíthatatlan reakciót válthat ki, ami minden józanul gondolkozó nemzetbiztonsági szakértő rémálma.

Ad Dio 2016.01.02. 18:55:15

@Moin Moin:

"Nem jutnak el - erről is szólt a nem sokkal ezelőtti német tervezet. akik esetleg méis eljutnak, azokat rövid úton (6 hét alatt) kitoloncolják."

Hány embert is toloncoltak ki a németek október óta?

Moin Moin 2016.01.02. 18:58:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Számos iszlám vallású állam van a világon, ahol béke és rendezett viszonyok uralkodnak. Magát az iszlámot nem lehet egyértelműen olyan vallásnak, ideológiának, társadalmi berendezkedési, vagy akár hatalomgyakorlási alapnak tekinteni, amely eleve inkompatibilis a normális, békés társadalmi viszonyokkal. Hogy csak egy példát hozzak: a dél-amerikai társadalmak katolikusok, a történelmük és a jelenük mégis legalább akkora "disznóságokkal" terhelt, mint az iszlám világé.

Az más kérdés, hogy egy-egy társadalomformáló alapelv nekünk mennyire szimpatikus, mennyire tekintjük azt "jól élhetőnek", "igazságosnak", vagy épp célszerűnek. De a mi szemünkkel nézve célszerűtlen viszonyok sem generálnak önmagukban tömeges migrációt, vagy épp belháborús viszonyokat.

A közel-keleti iszlám országok 20. századi történelme legalább olyan súlyos tranziens konfliktusokat tartalmaz, mint a kora 21. századi. Ezek ellenére a legtöbb állam hosszú évtizedekig "nyugodt" volt - ha nem is a mi elképzeléseink szerint berendezve.

Ami a konkrét kérdést, azaz Szíria normalizálhatóságát illeti. először is Szíria, mint politikai és gondolati-érzelmi egység, nem épp régi dolog: éppen úgy a 20. századi európai politika terméke volt, mint az a valami, ami most követi majd ezt azon a területen és azoknak a népeknek az életében. Az pedig nyilvánvaló, hogy legalább is megvan arra az esélyünk, hogy tanultunk a 20. századi "berendezők" hibáiból, tévedéseiből és a valóságnak és adottságoknak sokkal jobba megfelelő megoldási keretek közé segítsük eljutni az ottani népeket. Ez nem lesz egyszerű, konfliktusmentes és azonnali dolog, az egyszer biztos - és olcsó se. De minden más "megoldás" csak drágább, bizonytalanabb és veszélyesebb lenne.

Az is nyilvánvaló, hogy vannak és lesznek is egymásnak ellentmondó, egymással ellentétes helyi és világhatalmi érdekek - itt (ahogy azt egy korábbi írásomban leírtam) az lesz a döntő, hogy mennyire merjük akár erővel is meggátolni a helyi népek érdekével és a nyugalmas viszonyok megteremthetőségével ellentétes (pl. orosz, vagy szélsőséges republikánus amerikai) érdekeket. Ehhez viszont politikai-politikusi merészség, megfelelő védelmi erőforrások - és a nyugati/európai társadalmak belátása kellenek. De ismétlem: minden más csak drágább, veszélyesebb és bizonytalanabb lenne!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.02. 18:59:00

@Moin Moin:

"Most már minden, Németország területére lépő migránsnak keresztül kell mennie azon az adminisztratív folyamaton, amelynek feladata az illető személyazonosságát és származását tisztázni, valamint azt, hogy felmerülhet-e vele kapcsolatban "akut terrorveszély"."

Nem lehetett volna rögtön ezzel kezdeni a "minden szírt befogadunk" és a "nincs felső korlátja a befogadásnak" hívószavak helyett? Meg a magyar kerztés fikázása, Fájman nácizása helyett?

Moin Moin 2016.01.02. 19:00:15

@Ad Dio: Kb. 1.400-at. De voltak, akiket a menekültek "átvilágítására" felállított mechanizmusok már eleve be sem engedtek.

(E mechanizmusok egyes elemeit persze nem lehet "sajtónyilvánosan" működtetni, mert akkor szart se érnének...)

Moin Moin 2016.01.02. 19:05:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne: De, bazmeg, lehetett-kellett volna -de hiába ugattunk!

Merkel és kabinetje elkövették azt a hibát, amelyet a brit flotta a jütlandi csatában: előbb lőttek, aztán kezdtek csak célozni...:-)

Egyes magyarországi blogerkollégáim a tanúk rá (pl. a ard blogtól), hogy már augusztus végén elmondtam nekik azokat a migránsválság-kezelési metódusokat, amelyeket novemberben kezdtek el letárgyalni és bevezetni. Nyilván nem "hirtelen megokosodásról" van-volt szó akkor Merkelék esetében...:-)

Faymann meg egy idióta, középkategóriás politikus, aki igyekszik még egy kicsit kancellár maradni - oszt ennyi! Nézd csak meg a fejét: stabil helye lenne a Maszopban!:-)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.02. 19:07:09

@Moin Moin:

"...amely eleve inkompatibilis a normális, békés társadalmi viszonyokkal."

Persze, az iszlám a béke vallása, csak először ki kell irtani minden más vallás hívőjét.

"a dél-amerikai társadalmak katolikusok, a történelmük és a jelenük mégis legalább akkora "disznóságokkal" terhelt, mint az iszlám világé."

Azokat a disznóságokat a kereszténység nevében vagy védelmében követték el? Ez az érv méltatlan volt hozzád.

"A közel-keleti iszlám országok 20. századi történelme legalább olyan súlyos tranziens konfliktusokat tartalmaz, mint a kora 21. századi. Ezek ellenére a legtöbb állam hosszú évtizedekig "nyugodt" volt - ha nem is a mi elképzeléseink szerint berendezve."

Ezt összevetve az első bekezdéseddel ("Számos iszlám vallású állam van a világon, ahol béke és rendezett viszonyok uralkodnak. Magát az iszlámot nem lehet egyértelműen olyan vallásnak, ideológiának, társadalmi berendezkedési, vagy akár hatalomgyakorlási alapnak tekinteni, amely eleve inkompatibilis a normális, békés társadalmi viszonyokkal.") akkor hogy is állsz a diktatúrákkal? Mert az említett iszlám országok tudtommal jórészt nyílt vagy bújtatott diktatúrák.

Ami Szíriát illeti, ott már csak azért sem várható béke, mert orosz és amerikai érdekek csapnak össze. Az oroszok nem egykönnyen adják fel utolsó megmaradt közel-keleti bástyájukat. Ebből még sehol nem született béke, vagy csak nagyon soká.

"Ehhez viszont politikai-politikusi merészség, megfelelő védelmi erőforrások - és a nyugati/európai társadalmak belátása kellenek. De ismétlem: minden más csak drágább, veszélyesebb és bizonytalanabb lenne!"

Ezzel egyetértek, de ez még nem garancia a józan ész győzelmére és az ésszerű kompromisszumra.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.02. 19:10:19

@Moin Moin:

Ismerem a blogot, időnként olvasom. Onnan még nem vagyok kitiltva. :D

Ad Dio 2016.01.02. 19:14:04

@Moin Moin:

2 hónap - 1.400

Ennyi idő alatt beérkezett - 200.000. Azért csak ennyi, mert a hideg idő miatt kicsit visszaesett a tempó. Az őszi adatok alapján inkább 350-400.000 érkezett volna ennyi idő alatt.

Azt hiszem levonhatjuk a következtetést...

Tamáspatrik 2016.01.02. 19:30:32

@Ad Dio: Igen, lényegileg én is így gondolom. De nem teljesen. A spanyolviaszt nem kell feltalálni, különféle országok tapasztalataiból okulhatunk. Dél-Koreának mekkora volt vajon a tőkehátránya az 50-es években? És mekkora most vajon a tőkeelőnye velünk szemben? Erre a cikkre reflektálva azt írtam, hogy nagyon közel van hozzánk az EU centrum, amely agyelszívást valósít meg, tehát az első feltétel, hogy a külföldre ment dinamikus emberek visszajöjjenek és felszámolják a mutyivilágot. (+Korszerű képzésekre is van szükség ez okból.) Ez elméleti lehetőség, nem tudom, milyen körülmények kellenek hozzá, hogy gyakorlat legyen. Addig viszont perifériás helyzetünk nem számolható fel, a lengyeleké és a szlovákoké sem, a csehek pedig már rég rájöttek, hogy ez most így van, egy üvegplafon van. Centrum-periféria munkamegosztás, a tudásközpontokban és a fejlesztési központokban fut össze minden jelenleg.
A másik, hogy piacvédelemre van szükség, és ezt most az általad leírt perverz módon tudjuk megvalósítani, a cikkíró a piacvédelem követelményét nem veszi figyelembe. (Mindenki, az USA is piacvédelemmel kezdte anno, amíg meg nem erősödött a gazdasága.)

Moin Moin 2016.01.02. 19:31:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ne téveszd össze a vallási mázba bújtatott megideologizálást a valóságos tartalmakkal és motivációkkal, amelyek az (erőszakos) események valóságos hátterét adják! A valóságos motivációk ui. az iszlám "zavarok" mögött is nagyon is valóságos - "evilági" - anyagi és hatalmi okok (no, meg a jó öreg pszichopata/szociopata személyiségtípus egyes "karizmatikus vezetőknél").

Amikor egyes világvallások "erőszakos" voltát emlegeted, akkor azért arról ne feledkezz el, hogy az ember - itt most bővebben ki nem fejtendő evolúciós okok következtében - kifejezetten békés természetű, így huzamosabban nem "tűr meg" maga körül e genetikus késztetésével ellentétes alapvető társadalomszervezési elvet és gyakorlatot. Az ember alapvetően "sztázisra" vágyik és tömegesen meg is teremti ennek lehetőségét - ám "örökös harcban" ezt nem lehet elérni. (Illetve: a valamely társadalomfejlődési véletlen folytén így alakuló gyakorlat az adott társadalom viszonylag gyors összeomlásához vezet.)

Ebből következően: egy több százmillió emberre kiterjedő vallás, vagy filozófia nem lehet és nem maradhat tartósan az erőszak-propagálás állapotában - erre nincs történelmi példa. (Pl. a saját vallásuknak-ideológiájuknak permanens, hódításokkal fedezhető tömeges emberáldozatokkal megfelelni akaró közép-amerikai társadalmak nagyon hamar össze is omlottak, mert a permamens hódításra való "beállás" felemésztette, ill meg sem engedte születni a társadalmat hosszabb távon is kellő erőforrásokkal és technológiákkal ellátni képes "innovativitást" és stabil kereteket - de ezt most már tényleg ne nyissuk ki!)

Az iszlám történelme nagyobbik részében egyáltalán nem "hódított" és "erőszakosabb" sem volt, mint az adott kor "átlaga". 8Az oszmán Birodalom 300 éves hódítási periódusa - a 14. és 17. sz. közötti időszak - egyértelműen nem az iszlám hit terjesztésének szándékával történt, hanem az oszmán társadalom struktúráinak "finanszírozhatósága" érdekében. Jól jelzi ezt az is, hogy a Birodalmon belül egyáltalán nem folyt "térítő tevékenység" - ellentétben pl. az európai regényirodalmak gyakorlatával. "Az iszlám" ma sem "hódít" - amit az ISIS propagandájában látsz, az csupán maszlag. Stratégiai képtelenség az, hogy a világ két legerősebb-leggazdagabb gazdasági entitását "meg lehessen hódítani" akár azzal, hogy terrormerényleteket követnek el a területén, akár azzal hogy néhány millió migránst "juttatnak be" az ötszázmilliós (az USA-val együtt nyolcszázmilliós) társadalomba. Erről komyan nem is lehet és nem is érdemes beszélni. (A "túlszülést" se említsd: lesz majd poszt erről a témáról is, 4. "A migránsügy anyagi-mennyiségi nézőpontból" címmel...)

Moin Moin 2016.01.02. 19:34:25

@Ad Dio: Két hónap alatt beérkezett 200.000 autómegrendelés a Volkswagenhez - és ebből le is szállítottak már 1.400-at... Tudod: a bejelentkezéstől egy bizonyos "technológiai idő"eltelik a "produktumig" - akár az autóiparban, akár a migráns-elbírálásban.:-)

Azt hiszem, valóban levonhatjuk a következtetést: (technológiai) hülyeséget beszélsz!:-)

Ad Dio 2016.01.02. 19:37:33

@Tamáspatrik:

"Dél-Koreának mekkora volt vajon a tőkehátránya az 50-es években? És mekkora most vajon a tőkeelőnye velünk szemben?"

Dél-Korea az USA kirakatállama. Nem hiszem hogy releváns példa.

Van persze jó példa is, de 1:1-ben nem nagyon használható egyik recept sem.

"az első feltétel, hogy a külföldre ment dinamikus emberek visszajöjjenek"

Gondolj csak bele, hogy Finnországnak mekkorát kellett melóznia, hogy a saját agyit hazacsábítsa Svédországból. Pedig ott 1.5 volt csak a bérszorzó. Nálunk 4-6 a szorzó. Egész egyszerűen nem fog menni. Pontosabban: én nem látom módját...

Ad Dio 2016.01.02. 19:37:34

@Tamáspatrik:

"Dél-Koreának mekkora volt vajon a tőkehátránya az 50-es években? És mekkora most vajon a tőkeelőnye velünk szemben?"

Dél-Korea az USA kirakatállama. Nem hiszem hogy releváns példa.

Van persze jó példa is, de 1:1-ben nem nagyon használható egyik recept sem.

"az első feltétel, hogy a külföldre ment dinamikus emberek visszajöjjenek"

Gondolj csak bele, hogy Finnországnak mekkorát kellett melóznia, hogy a saját agyit hazacsábítsa Svédországból. Pedig ott 1.5 volt csak a bérszorzó. Nálunk 4-6 a szorzó. Egész egyszerűen nem fog menni. Pontosabban: én nem látom módját...

Tamáspatrik 2016.01.02. 19:38:52

@fehérfarkas: Annyi megjegyzésem ehhez, hogy az USA-nak rámegy a gatyája a rengeteg hadikiadásra. (Igaz viszont, hogy a fegyverexport jelentős bevétele.) A GDP 10%-ának elszórását ők sem engedhetik meg, száll el az adósságállományuk, már rájöttek, hogy vissza kell venni. Igaz, hogy erős az izraeli lobbi és a katonai lobbi a döntéshozásban. Az olaj már nem olyan nagy durranás, mint régebben. Szerintem az iraki és afganisztáni csapatkivonások a kezdet, a leépítést folytatniuk kell.

Ad Dio 2016.01.02. 19:39:15

@Moin Moin:

"Azt hiszem, valóban levonhatjuk a következtetést: (technológiai) hülyeséget beszélsz!:-)"

Nem kizárt. De hogy tanuljak a hibámból, érdekelne az indoklásod.

Moin Moin 2016.01.02. 19:39:27

@Tamáspatrik: Nincs értelme védeni egy olyan belső piacot, amelyen a gazdasági szereplők erősen és direkt kontraszelektáltak: ebből nem lesz igazi versenyképesség.

A mai magyar (és a legtöbb közép-európai) piaccal ez helyzet. Erről szól (többek között) kedves bloggerkollégám, ROZ posztja itt: progressziv.blog.hu/2014/08/16/teremt-e_joletet_az_autoriter_allam

Moin Moin 2016.01.02. 19:41:12

@Ad Dio: Erről is külön poszt lesz, pontosabban azon belül egy fejezet, „Net leicht zu an Gamsbartl kimmt!” címmel!:-)

(...Ha tudnád, milyen munkában vagyunk!)

Moin Moin 2016.01.02. 19:42:56

@Ad Dio: Finnországban volt remény és hit az emberekben: önmagukat, a közösségük sikerét és az állam jószándékúságát illetően- mindezek a mai Magyarországon nem adottak.

Tamáspatrik 2016.01.02. 19:43:58

@Ad Dio: ??? A gazdasági ismereteid kissé hiányosak. Dél-Korea Németország szintjén van mindenben, kivéve a szociális kiadásokat. Japán, Dél-Korea saját erőből jutott oda, ahol van. Dél-Korea a világ legnagyobb hajógyártója és a Samsung pl. abszolút világmárka. Sok területen már rég lekörözték az USA-t. Finnország is jó példa. Receptek nem 1:1-ben ugyan, de használhatóak... Egyébként én sem látom a módját, a lengyelek és csehek is leginkább keresik, de náluk például egy fokkal jobban megy a kisvállalkozások fejlesztése mint nálunk. Észak-Olaszországot sem annyira a nagyipar mint a családi vállalkozások lendítették fel.

Ad Dio 2016.01.02. 19:48:26

@Tamáspatrik:

??? Hol mond ez ellent annak amit mondtam? Dél Korea-t az USA tette azzá ami ma. Ennyi az állításom.

Finnország vért vizelt hogy ledolgozzon egy a mienknél nagyságrendekkel kisebb különbséget. Ráadásul egy kvázi zárt piaci, gazdasági rendszerben.

Nem. A Finn modell nekünk nem ad szinte semmit. Egy agyelszívó piacra termelünk tudást. Mondhatni rossz oldalán vagyunk a tehénnek :-(.

2016.01.02. 19:56:33

Én nem bánom, hogy nincsenek itt. Viszont meg kell állítania Európának a csőcselék hordák tömegét.
Videó Calaisból, amelyen megtekinthetjük, hogy az agysebészek, atomfizikusok, csillagászok nem ismerik a járdát, csak csordában közlekednek és szemmel láthatóan árad belőlük a gyűlölet.
0:49-nél a gazdasági bevándorlók bűnözésre adják a fejüket a kék csíkos kamion előtti szerelvényből lopják az árut.
www.youtube.com/watch?v=tdatdGUzng4
Rengeteg videó van fent Calaisról kamionos videók tömkelege, ahol ezek a szegény ártatlan jóravaló terroristák útakadályokat építenek a forgalomnak, hogy még véletlenül se tudják a célojukat elérni.

Ad Dio 2016.01.02. 20:03:33

@Moin Moin:

Azért elpotyogtathatnál egy pár információ morzsát - ha már lehülyéztél ;-).

Moin Moin 2016.01.02. 20:07:28

@Союз: 1.) Ha én téged egy hónapok óta folyamatosan bizonytalanságban élő tömegbe helyeznének, te is legalább annyira dezorientálódnál, mint videón ténfergők. Az ok egyszerű: minden ember így kezd viselkedni, ha a célját permanensen nem érheti el és nem lát eszközöket e célok eléréséhez. (Innentől a könyvtár humánetológiai szekciójához utasítlak további infókért...)

2.) A kék csíkos kamion halad és le van zárva - így abból a épen látható (egyébként élelmiszer-segélycsomag dobozok) aligha származhatnak...:-)

3.) Ha az általad birtokoltaknál megalapozottabb információkra van szükséged, bátran fordulj hozzánk!

Moin Moin 2016.01.02. 20:08:38

@Ad Dio: Nem akarom, hogy morzsákon tengődj? inkább majd odaengedlek a terített asztalhoz, a komplettírozott menüsorhoz!:-)

Tamáspatrik 2016.01.02. 20:12:04

@Ad Dio: Nehogy beleessünk abba a tipikus magyar hibába, hogy megmagyarázzuk, valamit mért nem lehet megcsinálni, ahelyett, hogy (amint az összes sikeres országra jellemző) azt találnánk ki, hogyan lehet valamit megcsinálni.
A bérkülönbség első látásra borzasztó, de ha jobban megnézzük, akkor feltűnik pár dolog: 1. Sokan nem csupán azért mennek el, mert kint annyira jól keresnek, sőt megpróbálnak pár év után vissza is jönni, de itt kilátástalanok a viszonyok, amit keresnének az a vegetálásra lenne elég. A viszonyok zavarosak, és jó kapcsolatok kellenek sokszor egy jó álláshoz. 2.Kint gyakran alacsonyabb szintű munkát kell elfogadniuk a végzettségükhöz képest. 3.Sokan azért mennek el, mert megalázóan bántak velük, kiszolgáltatottnak érezték magukat. Kint a költségeik (pl. lakás) jóval magasabbak, de tisztábbak a viszonyok, tudják mire számíthatnak.
Nem csak a fizetés, hanem még sok egyéb tényező esik latba, sokan itthon maradnának ha fair bánásmódot és esélyeket látnának, a munkahelyen jól éreznék magukat.

StanLee · https://newsroll.net 2016.01.02. 20:17:34

@Moin Moin: A legfrissebb BAMF számok alapján =www.bamf.de/SharedDocs/Anlagen/DE/Downloads/Infothek/Statistik/Asyl/201511-statistik-anlage-asyl-geschaeftsbericht.html?nn=1694460) 2015. november végéig befogadtak 425 ezer kérelmet (ez fele az érkezetteknek), ebből 240 ezer kérelmet feldolgoztak (ez negyede a ténylegesenbeismerten érkezett embertömegnek). Ennek 45%-a volt aki menekült státuszt kapott. 108 ezer ember kapta meg a státuszt. Marad 132 ezer, akit ki kellett volna már toloncolni. Ezzel szemben meg ottvan kb. 18 ezer kitoloncolás ebben az évben. Nekem ez azt mutatja, hogy a rendszer nagyon hatástalanul működik. Ha felszorzom a bevallott 1 millió idejöttre a statisztikát, akkor érkezett és ellátásban részesül félmillió ember, akit ki fognak toloncolni, wait, nem fognak kitoloncolni a statisztikák alapján soha. Szóval de, bármelyik kecskepásztor aki beteszi a lábát valamelyik görög szigetre az nagy valószínűséggel a német szocellátó rendszerben fog landolni, legalább egy évre, ha nem többre.

Moin Moin 2016.01.02. 20:21:40

@StanLee: Max 6 hónapra.

Februártól szervezik meg-állítják fel az apparátust és a technikai hátteret és március-áprilisban indul majd be a tömeges visszazsuppolás. Tél van, Merkel meg érző szívű nénike...:-)

...Ne feledd: Orbán is megtiltotta a bankoknak a téli kilakoltatást!:-))))))))))))))

fehérfarkas 2016.01.02. 20:40:10

@Tamáspatrik:

Valóban van egy klímaváltozás, de az arab tavaszhoz nincsen köze. A szír parasztok tüntetései semmivel sem voltak erőszakosabban mint egy átlagos francországbeli paraszt tüntetés. Az értelmiség kezdte az arab tavaszhoz vezető tüntetéseket a nagyvárosokban.
Az "arab tavasz" 2 kis országgal kezdődött 2010 decemberében: Tunéziával (ahol Ben Alit elzavarta a nép) és Jordániával (ahol a király lemondatta a kormányt és feloszlatta a parlamentet és új választásokat írt ki). Ezután jött januárban Egyiptom, ahol Mubarak 3 évtizedes bukásához vezetett.
Aztán jött a többi arab ország. De tényleges rezsimváltás csupán Tunéziában, Líbiában (külső harcosok + NATO beavatkozással) és Egyiptomban történt (azóta a Mubarak utáni rezsim is megdőlt), illetve Jemenben, ahol azóta is tart a polgárháború. Szíriában a rezsim még mindig hatalmon van, de számos nyugati ország néhány olajmonarchiával közösen támogatja a szír kormány elleni külföldi harcosokat.

Az arab tavaszt kisebb kormányátalakítás és kisebb reformok bevezetése után be is fejeződött: Algériában, Marokkóban, Ománban, Szaúd Arábiában, Kuvaitban, Libanonban, Egyesült Arab Emírségekben.
Bahrainban volt egy fegyveres konfliktus a hatalmon levő szunnita uralkodócsalád és a síita többség között, de az USA politikai támogatásával és Szaúd Arábia katonai támogatásával a lázadást gyorsan leverték.
Nem etnikailag arab, de az arab világ országaihoz tartoznak (és az Arab Liga tagjai) és az "arab tavasz" szintén nem okozott lényegi változásokat: Mauritánia, Szudán, Szomália, Dzsibuti.
De Izraelben is sokáig voltak tüntetések, bár azt soha senki nem nevezte "arab tavasznak" - főleg Tel Avivban (2011 júliusában kezdődött, és szeptemberben volt a tetőzése, amikor Tel Avivban 300.000, és más városokban további 150.000 ember vonult az utcákra - de 2014 júliusáig kisebb tüntetések folyamatosak voltak Tel Avivban).

Vagyis az "arab tavasz" nem változtatta úgy meg az arab világot, mint azt a nyugati mainstream média állandóan írja. A többségükben az élet ugyanúgy megy tovább mint azelőtt.
Ahol érdemi változás történt az Egyiptom és Tunézia. Valamint külső katonai beavatkozással Líbia és Szíria, illetve Jemen (bár itt előtte sem volt békés a helyzet, pontosabban 1990 óta, a kettészakított Jemen újraegyesítése óta).
(az iraki helyzet ugyanis nem az "arab tavasz következménye", hanem a 2003-as amerikai megszállásé)
A klímaváltozást komolyan kell venni, de az "arab tavaszhoz" kevés köze van. Nem a falusi parasztok mentek ki az utcákra tömegesen, hanem a nagyvárosi fiatalok és értelmiség. Egyiptomban a déli részeken a Nílus menti falvakban az "arab tavasz" nem is érződött (van onnan származó ismerősöm). Az a Nílus-delta vidékének iparosodott területén volt jelentős hatással (és innen származó ismerősöm is van). Líbiában pedig Kadhafi a világ legnagyobb ember alkotta mesterséges csatornáját építtette meg

Az arab országok 9,7 millió km2-es területet jelentenek, ennek nagy része sivatag, de a 320 milliós lakosságukra, 39,8 millió hektár szántóföld, illetve 136,4 ezer km2 öntözött terület jut.
Egyiptomban 3,3 millió hektár a művelhető terület, aminek a 1/4-ét a sivatagból alakított ki mesterségesen, és az 1971-es asszuáni nagy gát átadása óta az árvízek is megszüntek, és a világ akkor (és még ma is az egyik) legnagyobb mesterséges tavát hozták létre; évente 2x aratnak (de vannak termények, amiket 3x).
Líbiában a kormány az "arab tavasz" előtti 40 évben hatalmas területeket tett termőterületté (1,8 millió hektárt), megépült a legnagyobb ember építette csatorna (3500 km hosszú, 4 m széles) csak éppen a líbiaiak (mindössze 6,5 milliós lakosság) inkább a jobban fizető iparban akartak dolgozni. Erre mondta Khadafi, hogy ha líbiaiak nem akarnak a mezőgazdaágban dolgozni, akkor majd behív 1 millió egyiptomi fellahot (földművest).
Szaúd Arábiában van a világ legnagyobb szarvasmarha telepe (több mint 37ezer Holstein szarvasmarha, 3500 hektáron, napi 100 ezer gallon tejet állítanak elő), és a világ egyik legnagyobb tejipara is egyben; és bizonyos élelmiszertermékekből élelmiszer-exportőrnek számít, annak ellenére, hogy sivatagi országról van szó, az öntözött területek nagysága mára már többszöröse a jó adottságokkal rendelkező magyarénak (és évente itt is 2-3x aratnak).
A természeti eloszlás nem egyenletes az arab országokban. Ráadásul a mesterségesen létrehozott mezőgazdasági földterületek sem egyenlő arányban jöttek létre. Éppen ezért nem lehet az arab világról általánosságban beszélni, mert nagyon eltérőek az adottságok.
Ez inkább arra jó, hogy mutassa nem a klímaváltozás vezetett az "arab tavaszhoz", mert akkor Líbiában és Jemenben békének kellett volna lennie (az egyik mesterségesen érte el, a másik pedig a természeti viszonyai miatt rendelkezik jó termőterülettel), és Egyiptomban is a déli területek falvaiban kellett volna fellázadni és nem a Nílus-delta nagyvárosaiban élő értelmiségnek és munkásosztálynak.

2016.01.02. 20:48:45

@Moin Moin:
1. A különbség a terrorista bevándorló és én közöttem az, hogy nem hagytam el a hazámat. Ha pedig arra kényszerülnék, hogy elhagyjam a hazámat, akkor nem kultúridegen országba mennék. Erre viszont nem kerülne sor, mert a saját országomért ölni és halni tudnék.

2. A gyengébbek kedvéért lassan írom, hogy te is megértsd. A kék csíkos kamion előtti kamionszerelvényből lopnak. Tisztán látszik a felvételen, ahogy később hogy a söpredék egyik tagja becsukja a trailer ajtaját.

3. Nekem bőven sok (?) sokk volt az amit ez a csürhe művelt Magyarországon. Papírok nélkül, zöld határon keresztül, ellenőrizetlenül oda mentek ahova akartak. Gyakorlatilag több joguk volt nekik, mint nekem EU állampolgárként. Szennyezték a környezetemet a jelenlétükkel.

4. Ezek nem menekültek. Egyértelműen az európai "demográfiai problémát" akarják ezzel kezelni. Csak az a baj, hogy a megállapított tünetre ez a gyógymód pozitívan nem fog hatni. Ezeket megetették azzal a szöveggel, hogy kaja, pia, pénz, ház, kocsi. Viszont mellékhatása annál több lesz.
Nagy többsége nem integrálható. Első generációs terrorista.
Amelyik meg integrálható annak meg a leszármazottja fog majd lázadni és radikalizálódni.
Második és harmadik generációs terrorista.
Az európaiak körében erősödik majd a jobb oldal és a szélsőjobb oldal. Ennek a jelei egyre több országban láthatóak. Ausztria, Dánia, Franciaország stb.
Az EU képtelen közös választ adni a gazdasági bevándorlásra, mint ahogyan Calaisban is már legalább két éve ilyen állapotok urakodnak. Ha nem lenne lezárva a határ, akkor várhatnánk az EU bürokratáitól évekig, hogy történjen valami. Nem csak amiatt az Orbán miatt, akire én történetesen még sohasem szavaztam. Jegyzem meg először 98-ban szavaztam. Amellett, hogy a magyar politikai elit egésze a kukába dobandó, nos amellett Viktorral értek egyet a migránspolitikában.
Ne mondja nekem senki, hogy ennyi munkahely van illetve lesz az EU-ban, ráadásul minden migrmiki képesítés szerinti munkát kap majd.
Az EU nem versenyképes. Az EU ezekkel sem lesz versenyképes. Valószínüleg azok a multinacionális cégek vannak a háttérben, akiknek még vannak gyáraik Európában és nem települt ki végleg Kínába, Indiába és a távol kelet többi országába. Itt azért megkérdezném, miért nincsenek ilyen multi cégeknek gyáraik fekete Afrikában?
Igen, mert kockázat lenne nekik odatelepülni.
Inkább behozzák őket, akinek van képesítése adott szakterületen és ért is hozzá azt máris alkalmazza. Ja hogy a német 100 egységért végezné el, a lengyel meg a magyar 50-60 egységért, a kis migrmájkinak majd adnak 20-at oszt a multi meg a migrmájki meg boldog.
Ez oszt megoldja majd a demográfiai problémát, főleg úgy, hogy amennyit kitermel a migrmájki az a klozetpapírra se lesz elég, nemhogy a biztonságos nyugdíjkorra.

fehérfarkas 2016.01.02. 21:00:36

@Krumpli Bogart:

Mentek magyar katonák az USA és NATO kérésére Afganisztánba? igen/nem
Mentek magyar katonák az USA és NATO kérésére Irakba? igen/nem
Jöttek afgán katonák Magyarországra? igen/nem
Jöttek iraki katonák Magyarországra? igen/nem

Ugye te nem abba a kategóriába tartozol, aki naivan azt hiszi, hogy a szovjet Vörös Hadsereg csak turistáskodni jött ide Magyarországra, és csupán azért maradtak itt évtizedekig, mert annyira megtetszett nekik a világhíres magyaros vendéglátás? :D

Tényleg, miért nem küld Magyarország Jemenbe vagy Nigériába békét teremteni? És miért pont az iraki Kurdisztán területét választottuk tavaly, hogy a NATO keretén belül oda küldjük a magyar katonákat? Tán csak nem azért, mert a MOL-nek nem Jemenben és Nigériában van olajkoncessziója és olajfúró kútjai, hanem pont az iraki Kurdisztán területén? És, ha már valahova küldjük a katonáinkat, akkor oda, ahol gazdasági érdekeltségeinek vannak.
Ugyanezt csinálják más országok is, csak a nagyobbak és erősebbek nagyobb gazdasági érdekekért teszik.
Szerinted a Közel-keleten miről szólnak a harcok évtizedek óta?
Sőt, több mint 100 éve: ugyanis Kuvait területén már a 19. sz-ban olajat találtak, és az volt az első terület, amit az akkor még Brit Birodalom kiszakított az Ottomán Török Birodalomból. Majd ezt követte Irán brit (délen) és orosz (északon) megszállása. És ami ma a világ egyik legnagyobb olajvállalata, a BP (British Petroleum Company) az nem más mint az 1935-ben alapított Anglo-Iranian Oil Company (AIOC) jogutódja.

Midnight Run 2016.01.02. 21:02:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szerintem ez nem így van. Arra nincs ráhatása az EU-nak, csak közvetve, hogy a törökök engedik-e csónakba szállni a menekülteket. Onnantól kezdve nem tudsz velük mit csinálni. Vissza nem küldheted őket Törökországba, el sem süllyesztheted a szenecsétleneket a tengeren. Ha valahol meg lehet fogbi ezt az emberáradatot az Szíria vagy a menekült hazai állama, vagy az EU előtti utolsó tagállama. Képtelenség az EU több tízezer kilométeres határait védeni.

Midnight Run 2016.01.02. 21:06:07

@Ad Dio: ehhez pontos statisztika kéne. Szerintem a német-török együttélés eredményei jobbak. A franciák arroganciája és sovinizmusa túltesz a németeken, ráadásul a franciákhoz a volt gyarmatbirodalomból érkeztek a bevándorlók. Ti értitek, hogy Belgiumból miért pont Párizsba mentek gyilkolni?

Ad Dio 2016.01.02. 21:09:42

@Tamáspatrik:

Patrik...

Én vállalkozó vagyok, súlyos sváb ősökkel. Nulláról indulva eljutottam valahová, amire büszke vagyok. A kishitűség meg a félig üres poharasság olyan messze van tőlem mint Makó Jeruzsálemtől :-).

Nem azt mondom, hogy "úgyse fog menni", hanem azt, hogy "úgy nem fog menni". Nagy különbség :-D.

Pillanatnyilag arra nézve nincs ötletem, hogy hogy fog menni :-(.

Sajnos a bérkülönbség tényleg borzasztóan nagy. Mondhatni áthidalhatatlanul nagy. És aki elmegy, az bizony EZÉRT megy el. Ahogy mondod: itthon a helyzete annyival rosszabb, hogy nem tudja idehaza elképzelni a jövőjét. A rossz hír az, hogy ez a dolog csak egyre rosszabb lesz.

Ami gazdaság ma itthon van, az zömében azért van, mert olcsók vagyunk :-(. Ez a versenyelőnyünk. Innentől kezdve nehéz megtalálni a kiutat.

K+F? Oktatás? Nyitott gazdaságban nem lehet belőle versenyelőnyt kovácsolni.

Maradnak azok az egyedi pozíciók, ahol valamiért előnyben vagyunk. Ilyen pl. Paks2 vagy épp a földrajzi fekvésünkből adódóan ilyen lehetne egy kelet-nyugat kereskedelmi híd. ez utóbbi sajnos ismert okokból finoman szólva mérsékelt siker.

Nincs a zsebemben a bölcsek köve, de Szókratész legkisebb tanítványaként bátorkodom azt mondani, hogy annyival vagyok okosabb másoknál, hogy én tudom hogy nem tudok ;-).

Moin Moin 2016.01.02. 21:13:09

@Ad Dio: Paks II., mit esély, Jessusmaria - ha már sváb vagy!:-)(

Moin Moin 2016.01.02. 21:15:04

@Союз: Túl kevéssé ismered a téged körülvevő (teljes) világot - nyilván ezért hiszed és írod, amit. És emiatt vagy ennyire frusztrált és így agresszív is.

Nem baj, innen is el lehet indulni!

Ad Dio 2016.01.02. 21:17:03

@Midnight Run:

Nem olyan régen belefutottam egy holland elemzésbe, de most nem találom. Sajnos az alapján az eredmények nem igazán jobbak. A törökök közt a német átlag többszöröse a munkanélküliség, továbbra is olyan problémáik vannak mint a nyelvtudás vagy épp az iskolázatlanság.

Ettől még lehet hogy most majd jobban csinálják, de a múlt nem ezt mutatja.

Főleg ha hozzávesszük azt az apróságot, hogy a törökök 3 évtizeden át - többé kevésbé irányított módon - érkeztek, míg a mostani tömeg egy év alatt robbant be és még messze nincs vége...

Ne haragudj, de sváb létemre NAGYON nehezemre esik hinni abban, hogy majd most képesek lesznek...

Ad Dio 2016.01.02. 21:20:03

@Moin Moin:

Mifelénk azt mondják, aki A-t mond, mondjon B-t is.

Sebaj. Akkor most beérem egy bocsánatkéréssel az elhamarkodott kijelentésedért, és várom a témát kidolgozva :-).

2016.01.02. 21:23:50

@fehérfarkas:

Az nyilvánvaló, hogy nem kellett volna szétbombázni Afganisztánt, Irakot. Valószínüleg az arab tavasz is felbújtásra tört ki. Ki kell mondani azt, hogy ezt a csürhét csak véreskezű diktátorok tudták kordában tartani.
Ennyi.
Az, hogy Magyarország a NATO tagja egyben kötelessége azt tenni amit a NATO legfőbb hatalmai elvárnak. Mentek ki kontingesek, békefenntartók, de tök mindegy.
Viszont a NATO-ban nem Magyarország diktál. Főleg az USA.
Mint ahogy a Varsói Szerződésben sem Magyarország diktált. Ott meg a CCCP.
1968-ban szovjet nyomásra lépett Csehszlovákia földjére a Magyar Néphadsereg.

Ad Dio 2016.01.02. 21:28:30

@Союз:

"Az nyilvánvaló, hogy nem kellett volna szétbombázni Afganisztánt, Irakot. Valószínüleg az arab tavasz is felbújtásra tört ki. Ki kell mondani azt, hogy ezt a csürhét csak véreskezű diktátorok tudták kordában tartani."

2-3 évszázaddal ezelőtt még Európában is így volt ez. Kár ezért lenézni őket. A kultúrák tanulási folyamatok. Nem lehet őket abszolút mércékkel megítélni.

A cél az, hogy olyan rendszerben éljenek, ami minél több ember számára teremti meg az élhető élet feltételeit és azt, hogy ez a rendszer hogy néz ki, leginkább is nekik kell eldönteniük: ha abszolutista rendszerekre vágynak, éljenek olyanban. Ha pedig demokráciára vágynak, küzdjenek meg érte.

2016.01.02. 21:36:47

@Moin Moin:

Hidd el, jó ez nekem így. Nem vált be a multikulti nyugaton sem. Vannak ott rendesen csak nem képeznek egységes társadalmat a helyiekkel.
A nem egységes társadalom pedig veszélyekkel jár. Belgium flamandok és vallonok, mint tűz és víz csak ennyire térnek el egymástól. A hihetetlen, hogy Brüsszel az EU fővárosa és félig Brüsszelből irányítják. Abból a Brüsszelből amelyik egy a városhoz tartozó kerületet sem tud sem kezelni, sem az oda magukat befészkelő és szaporodó terroristáktól megtisztítani.
Ez azért mindent elmond az EU-ról, Brüsszelről, Belgiumról.

Ad Dio 2016.01.02. 21:42:17

@Moin Moin:

"Februártól szervezik meg-állítják fel az apparátust és a technikai hátteret és március-áprilisban indul majd be a tömeges visszazsuppolás. Tél van, Merkel meg érző szívű nénike...:-)"

Ezt Te magad elhiszed?

De most komolyan...

Merkel azért nem toloncolja ki ezeket az embereket mert tél van... Európában..

Jártál már ilyentájt a közel keleten? Egész elviselhető a klíma...

Aztán meg a bevándorlás meg ezerrel megy tovább...

Valóban borzasztóan okos dolog halogatni... mert ugye hideg van.. itt...

OmdG... könyörgöm mindenre ami Neked szent: használd már a józan paraszti eszedet!...

2016.01.02. 21:49:54

@Ad Dio:

Nem vitattam azt, hogy Európában mi volt 200-300 éve. Sőt még mondhatjuk azt, hogy 102 éven belül két világháború is volt ami Európából indult el.
Az a kérdés, hogy ők ott az országukban, miért nem teremtik meg maguknak azt amit akarnak?
A demokrácia export nem működik.
Szíriában miért van az, hogy mindenki mindenki ellen harcol? Nem ám az van, hogy összeáll Assad ellen mindenki és ha legyőzték akkor két út marad. Vagy megbékélnek vagy fegyveresen eldöntik, hogy kié a hatalom.
Ehelyett mit látunk?
Assad ellen felkeltek majd különböző csoportok egymás ellen is harcolnak.
Már csak az a kérdés ebben a fene nagy összetartásban, hogy ki fogja legyőzni Assadot?
Illetve miért kell Európába importálni az ő problémájukat?

Tamáspatrik 2016.01.02. 21:52:26

@fehérfarkas: Egy külön cikket írtál válaszul, ami megtisztelő.
Néhány dolgot tisztázzunk:

1.Nem állítottam, hogy a zsurnalizmusban "arab tavasznak" nevezett jelenség bármiféle pozitív dolgot jelentene. Azt gondolom, hogy bármelyik forradalmat nézzük, mind több kárt okozott, mint amennyi előnyt jelentett.

2.Nézd meg, hogyan változtak az élelmiszerárak a világban: energiaoldal.hu/elelmiszerarak-valtozasa-a-vilagon-1990-2011/
Ennek fő oka a kereslet növekedése a kínálathoz képest, amit mint mondtam, főleg a kínai és indiai középosztály megnövekedett igényeinek tulajdonítanak a kínálati oldalon, de nyilván növelte más országokban a középosztályosodás is.

3.Vegyük ki a pakliból az olajhatalmakat, mert ők annyi élelmiszert termelnek, amennyit akarnak (amíg az olaj világpiaci ára megfelelő). Homok, napfény, tápanyagok és víz kell csupán, valamint megfelelő klímaszabályozás. (Eredeti végzettségem egyébként mezőgazdász.)

4.Nyilván nem a falusi paraszt megy ki tüntetni, két okból is: egyrészt a mg. termelés mellett nincs rá ideje, másrészt az áremelkedéssel ő jól jár, több a jövedelme, vagy pedig ha keveset termel, akkor is önellátással megoldja, őt nem érinti mindez annyira, mint a középosztályi városi embert.

5.Az egyiptomi helyzethez egy adalék: www.klimatorveny.hu/index.php/component/content/article/164-mi-all-az-egyiptomi-krizis-hattereben
A cikk konklúziója, hogy a lakosság az arab államok többségében bevételeinek 50%-át költi élelmiszerre. A térség élelmiszerből importra szorul. A kormányok valamennyire tudnak támogatást biztosítani, kérdés, hogy ez mire elég.

6.A sivatagosodás és a talajvíz csökkenése annyiban befolyásolja, hogy nem tud a térség többletélelmet produkálni.

7.Ezek a millió hektárok eltörpülnek a népességszámhoz képest, a magyar termőterület 5 millió hektár 10 millió lakosra, ehhez képest Egyiptomban 85 millióan élnek. Az egyiptomiak különben hamar rájöttek, hogy a zavaros helyzet elriasztja a turistákat, tehát felfogták, hogy kompromisszumkényszerben vannak. A turizmus igen komoly bevételi forrás náluk, Tunéziában is, de nem minden arab országban egyformán.

8.Nem kívánok az arab világról általánosságban beszélni, nyilván nincs is értelme. A ruandai népirtás kirobbanását jobban ismerem, a helyzet feszült mindig a szűkös termőföld miatt, és ami etnikai alapú háborúnak látszott, az sem volt teljesen az, mert a tuszik a gazdag tuszikra is rátámadtak, nem csak a hutukra. A népesség gyors növekedése valahogyan feszültséget okoz, növeli az agresszivitást, ezt már állatkísérletekben sokszor bebizonyították. Nigéria népessége a világon a leggyorsabban növekszik, és hol a legnagyobb mértékű az iszlamista terror Afrikában? Éppen náluk.

9.A nagyvárosok sűrűn lakottak, az agresszivitás szintje is nagyobb. Európában is, nem véletlenül Londonban, Párizsban voltak zavargások. A zavargásban főleg a 30 év alattiak vesznek részt, akik sehol sincsenek olyan nagy számban mint a Közel-keleten:
kitekinto.hu/iszlam/2011/02/07/szegenyseg_es_fiatalsag_az_eszak-afrikai_valsag_okai/#.Vogxh1LnWrY
Ráadásul igen nagy a munkanélküliség.

10.Nem vagyok Közel-Kelet szakértő, de számomra úgy tűnik, hogy a feszültség látens módon nőtt ezekben az országokban, és a diktátorok vagy kvázi-diktátorok (akik nagyon hasznos szerepet is betölthettek) nem tudták már egy idő után elég jól kezelni a problémákat és növelni az életszínvonalat.

11.A katonai beavatkozások és a titkos akciók ronthattak a helyzeteken, de nem tartom fő oknak egyik esetben sem. Líbiában is már előbb tört ki a polgárháború, ezt követte a katonai beavatkozás. Lehet, hogy már hamarabb be kellett volna avatkozni, sok volt az áldozat. Szíria 23 millió körüli népessége nem számít soknak, de ha levesszük a lakhatatlan sivatagokat, ez az egész térségre igaz, akkor a népesség nagy része aránylag kis területen koncentrálódik. A vízhiány a legnagyobb probléma, amely a mezőgazdaságot jobban sújtja, hiszen ivóvizet 100m-es mélységekből is lehet felhozni, de öntözni már nem éri meg ezzel. Az izraeli békemegállapodás hiányának (a palesztinokkal) is az egyik fő oka, hogy a stratégiai vízkészletek kontrolljából nem akarnak engedni.

12.Jemenben mért ne történt volna baj? Az egyik legszegényebb ország a térségben. Nézd meg ezt a filmet: www.nato.int/docu/review/2010/Yemen/Yemen_10_reasons_to_worry/HU/
Az 1. számú probléma a VÍZ, kevés van belőle és azt is főleg drogtermesztésre használják. A népesség gyorsan növekszik...

13.Líbiára és a többire már nincs időm, de a konfliktusok természete, hogy hajlamosak országról országra terjedni.

14.Nem állítom, hogy az egyetlen fő probléma mezőgazdasági jellegű, amely a válsághoz vezetett, de alaposan ott van a mélyebb okok között.

Ad Dio 2016.01.02. 21:55:21

@Союз:

A demokrácia export valóban nem működik. Illetve nem úgy, ahogy azt az USA művelte (valójában a birodalmi agresszióját öltöztette csak selyembe).

Viszont ami a szemünkben agyatlan káosz, azt az ott élők átlátják. A baj az, hogy a saját motivációikra rendre rákeverednek az USA, Kína vagy épp Oroszország birodalmi érdekei.

"Illetve miért kell Európába importálni az ő problémájukat?"

Ha engem kérdezel nem kell. Sőt: nem is szabad(na).

Ad Dio 2016.01.02. 22:29:48

@fehérfarkas:

Ez PONTOSAN így működik...

fehérfarkas 2016.01.02. 23:05:57

@Tamáspatrik:

Az olaj nemhogy olyan nagy durranás mint régen, hanem még sokkal nagyobb. A világ olajfogyasztása megnőtt az 1970-es évekhez képest amiatt, hogy több ázsiai, latin-amerikai, kelet-európai és afrikai ország is elkezdett iparosodni.

Az USA most is a világ legnagyobb olajtermelője (a világ olajtermelésének 13,28%-át adja) - és egyben a legnagyobb felvevője/importőre is (most már Kína mellett ők a 2 legnagyobb olajimportőr országok - csak míg Kína olajhiányos, addig USA a legnagyobb olajtermelő is egyben: (www.bloomberg.com/news/2014-07-04/u-s-seen-as-biggest-oil-producer-after-overtaking-saudi.html ).
Csak mivel az USA a legnagyobb olajtermelő és egyben a legnagyobb olajfogyasztó és olajimportőr is, ezért az olajexportja szinte nem is létezik.
Ha nézzük melyik ország rendelkezik a legnagyobb olajmezőkkel/olajtartalékokkal (oil reserves), akkor az USA "csak" a 12. Vagyis a legintenzívebb olajkitermelés és felélés (tartalékok kizsákmányolása) pont az USÁ-ban történik.

A legnagyobb olajtartalékai Venezuellának vannak, Szaúd Arábia a 2. hely, Kanada a 3. hely és Oroszország "csak" a 8. (gulfbusiness.com/2013/04/top-10-countries-with-the-worlds-biggest-oil-reserves/#.VB8pCpSSygQ
www.opec.org/opec_web/en/data_graphs/330.htm )
A legnagyobb olajtermelő az USA, aztán Oroszország a 2., és Szaúd Arábia "csak" a 3. hely
Mivel Szaúd Arábia viszonylag kevés olajat használ fel a kitermelthez képest, ezért ő a legnagyobb olajexportőr, 2. hely Oroszország, és a 3. hely Irán.
A legnagyobb olajtartalékkal rendelkező Venezuella kitermelésben (9. hely) és exportban (8. hely) eléggé hátra csúszott.
A világ 10 legnagyobb olajvállalatából 3 amerikai, 2 kínai, 1 holland, 1 angol, 1 francia, 1 olasz, 1 orosz.

A fenti táblázatok nagyon jól mutatják, hogy az olaj az USA gazdasága számára mennyire fontos.
Meg a világgazdaság számára is - éppen ezért, aki az olajkészleteket uralja, az a világot uralja. Ezért van Közel-keleten annyi konfliktus, és ezért avatkozik be az USA hol nyiltan (katonailag), hol burkoltan (puccsokkal, vagy terroristák támogatásával).
Önmagában (külön-külön) nem a közel-keleti országok a legnagyobb olajtartalékkal rendelkezők, meg nem is a legnagyobb olajtermelők.
De az olajexport területén 4-ből 3 közel-keleti ország (mert jóval kevesebb olajat fogyasztanak, mint amennyit kitermelnek).
És, ha külön-külön nem is a közel-keleti országok a legnagyobb termelők és olajmezők birtokosai, de összeadva a közel-keleti régió országai adják a világ olajtermelésének kb 30%-át (29,53%)
A világ olajtartalékaival az OPEC tagországok rendelkeznek, és az OPEC olajmezeinek/olajtartalékainak 81,8%-a közel-keleti országokban van (www.opec.org/opec_web/en/data_graphs/330.htm ).
Az olajtartalékok és a kitermelés nagysága/mértéke közti különbség jól mutatja mely országok mennyire zsákmányolják ki a saját olajtartalékaikat/olajmezeiket, és hosszú távon melyek tudják a termelésüket fenntartani, biztosítani.
És az amerikai cégek nem véletlenül vannak ott a közel-keleti olajkitermelésben.
(en.wikipedia.org/wiki/List_of_largest_oil_and_gas_companies_by_revenue )
És nem véletlen, hogy azok a közel-keleti országok, amelyek vagy nem engedik oda az amerikai olajcégeket a kitermelésbe, vagy csak nagyon korlátozottan, vagy a kínaiakat túlságosan beengedik az olajkitermelésükbe, azok az USA ellenségeivé válták, és a rezsimjüket vagy megdönteni, vagy szankciózni, vagy bombázni, vagy proxy háborúzni (=külföldi terroristák támogatásával) kell ellenük.

A háborúk mindig is az értékes dolgokért (termőterület, víz, alapveő nyersanyagok) folytak, és ez most is ugyanígy van. Az olaj (és a földgáz - de a kettőből általában ugyanazon országoknak van nagyon sok) működteti a világot: közlekedés, erőművek (áramtermelés), fűtés. És amióta a harmadik világ is elkezdett iparosodni, azóta többszörösére nőtt az olaj és földgáz használata. Így, aki a szénhidrogéneket uralja, az a világot (a világ gazdaságát) uralja. Valamint az USD globális erejét az olaj adja, hogy csak azzal lehet olajat eladni és venni a nemzetközi porondon. Ezért sem mindegy kinek a kezében vannak a közel-keleti olajkutak, és ezek az országok melyik nagyhatalom érdekszférájába tartoznak.
Ezért mondják azt a közel-keleti országokban, és így már érthető is: "az olaj egyszerre áldás és átok".

A vallási ellentétek is mesterségesen a nagypolitika által generáltak. Évszázadokon át békében éltek ott a különböző vallású emberek. És, ahol a nagypolitika nem szól bele, ott most is békében élnek egymással.

Tamáspatrik 2016.01.02. 23:46:27

@fehérfarkas: Az a baj ezzel a logikával, hogy az USA háborús lobbi képes meggyőzni a döntéshozókat, hogy tényleg így működik, és önbeteljesítővé válik a dolog. A gyakorlatban emiatt alighanem így van (bár ott van szerintem még az USA izraeli lobbija, fegyverlobbi is velük szövetségben). De lehetne másként is, mint ez a gyerekes kiszorítósdi játék az USA, Oroszok és Kína között, amely már idejét múlta.
Egy fontos szál az olaj, azt nem tagadom, de nem abszolutizálnám.
Vallásháborúk régen is voltak, igaz kőkemény gazdasági érdekekkel a háttérben. Európában 1618-1648 között volt a legnagyobb. A Közel-Kelet kb. ott tart ma, ahol Európa annak idején, emiatt én nem tulajdonítanám mindenképp külső befolyásnak ezek kitörését.

Lehet, hogy igazad van, hogy csupán Irán, Törökország, India és egy kezünkön meg tudnánk számolni mennyi még az olyan ország Nyugat-Ázsiában, amely elég erős ahhoz, hogy stabil rendszert tudjon fenntartani, és ellenállni a külföldi politikai befolyásnak.

fehérfarkas 2016.01.03. 00:05:47

@Midnight Run:

Párizs Európa szíve. Azt ismerik az egész világon Kínától Pakisztánon át Brazíliáig. Ez Európa legtöbb turistát vonzó városa, és egyben a világ egyik legtöbb turistát vonzó városa is. Ezt ismerik a legtöbben a világon Európából. Így ennek van a legnagyobb hírértéke.
Mari nénje kunyhójának lerombolásával Hátsó-hátasztánban max. a helyi kocsmahírekbe kerülsz be. De egy párizsi merénylettel az egész világ sajtója napokig címlapon foglalkozik.

fehérfarkas 2016.01.03. 00:33:02

@Ad Dio:

Igazi demokrácia csak néhány országban van. Mert ami Magyarországon, Romániában vagy Bulgáriában van, az csak annak a paródiája (na jó, ez nem igaz, mert a paródia az vicces, a mi helyzetünk meg siralmas).
A nyugati demokrácia évszázadok alatt fejlődött ki, és először a nemesség harcolta ki magának a jogokat, aztán a városi középosztály, végül az alsóbb néprétegek is megkapták (valamikor a 20. sz. során). És az ide vezető út nem volt békés, a királyok, nemesek, majd középosztálybeliek nem békésen adták át a jogokat a lejjebb valóknak, hanem erővel szerezte meg magának mindegyik társadalmi csoport.
És a demokráciához vezető útnak fontos állomásai voltak a túlkapások, amikor a korábbi hatalmi elitet a demokrácia és népakarat nevében leváltók még náluk is keményebb rémuralmat vezettek be: Robespierre, Cromwell, Franco, Mussolini, Hitler. Éppen ezért ezek a népek emiatt tudják mit akarnak elkerülni, és mivé nem akarják, hogy újra váljon az ország.
Nálunk az a fajta városi polgárosodás kimaradt, és a Monarchia idején is a demokrácia csupán az úri réteg játéka volt. Éppen ezért mivel nem volt meg az a történelmi előzmény, nem mentünk végig az úton, a rendszerváltáskor ölünkbe hullott demokráciát nem is tudjuk megbecsülni. Valójában nem demokráciát akartunk mi magyarok, hanem csak azt az anyagi jólétet, amit a TV-kben és a Gorenje-turizmuskor Ausztriában és Észak-Olaszországban meg Németországban láttunk.

A Nyugat a hidegháború vége óta egyáltalán nem akar demokráciát exportálni sehová, csupán a természeti javakat akarja megszerezni, és Oroszországgal meg Kínával szemben minél nagyobb területet az uralma alá bevonni.
A demokrácia ugyanis a népszuverenitást is jelenti egyben, vagyis az adott nép saját maga dönt, hogy a saját természeti javaival mit és hogyan csinál. Szerinted mit szólna az USA, ha az olaj és földgáztermelő országok a szénhidrogénjeiket Dollár helyett Euróért vagy Jüanért adnák?
Ja, Kadhafi és Szaddam példáján már láttuk mi ennek az eredménye (sőt, Kadhafi egy valódi Afrikai Uniót és afrikai közös pénznem bevezetését is akarta).

A 21. sz. végére úgyis Kína lesz a világ vezető nagyhatalma. Amit most látunk az a nagyhatalmi átrendeződés, és a Nyugat végharcai. Csak pechünkre a háborúkkal pont az ellenkezőjét érjük el, mint amit akarunk, mert a világ egyre nagyobb része fordul ellenünk, és áll Kína meg Oroszország mellé.
Egyébként az EU előtt nagy lehetőség van, mert a békepárti EU-t szívesebben fogadják mint a háborúpárti agresszor USÁ-t. Csak ennek kihasználásához függetlenednünk kellene az USÁ-tól. És itt térünk vissza oda, amit korábban is írtam, hogy nem az EU országainak van katonai bázisa az USÁ-ban, hanem az USÁ-nak az EU több tagállamában. És nem az EU országai hallgatják le az USA politikusait, hanem az NSA az európai politikusokat. És nem az EU gazdaságát növeli a világ olajkereskedelme, mert nem Euróért adják, hanem az USÁ-ét, mert Dollárért adják.

fehérfarkas 2016.01.03. 01:40:05

@Tamáspatrik:

Egyébként az USA nemcsak a lebombázott országok lakosságával bánik rosszul, hanem a saját katonáival is. Az afganisztáni és iraki háborúk után több mint 100.000 amerikai katona szorult pszichiátriai kezelésre, akiket emiatt leszereltek a hadseregtől, és a munkaerőpiacon pedig nem tudtak elhelyezkedni. De a fizikai sérült katonák sem jártak jobban. Közülük, nagyon sokan munkanélküliként elszegényedve élik az életüket, hasonlóan mint korábban a vietnámi háború sérült katonáival történt. Vannak netes oldalak és blogok, amelyek az amerikai háborús veteránokkal foglalkoznak, és próbálnak az amerikai kormánynál eredményt elérni és lobbizni, hogy nagyobb megbecsülést kapjanak az egykoron a hazájukért harcoló fizikailag vagy pszichésen sérült katonák.
De a 9/11 tűzoltóinak sem lennék a helyében, akiknek a sok portól tönkrement a tüdeje, és a biztosító nem fizette a gyógyítást. Ha a 9/11-nek voltak hősei, akkor azok a hatalmas porfelhőben a mentést végző kisrendőrök és tűzoltók voltak, akiket utána saját hazájuk hagyott cserben. Az állampolgárok szabadságát korlátozó Patriot Act, és dollár százmilliárdok voltak Afganisztán és Irak megszállására, de az embereket mentő kisrendőrökkel és tűzoltókkal, meg a lerokkant katonákkal emberi módon bánni már nem tudnak.
Őket ugyanúgy sajnálom, mint az USA által megszállt meg bombázott és drónozott országok lakosságát. Mert ugyanolyan áldozatok ők. Sőt még rosszabb, mert egy ellenségnek kikiáltott ország lakossága joggal nem vár jót a támadó agresszortól, na de a saját emberei már joggal várnák el, hogy ha a saját bőrüket viszik a vásárra, akkor utána ezért megbecsülést kapnak a saját kormányuktól. És nem pedig ugyanolyan áldozatok lesznek mint az általuk megtámadott ország lakosai.
Ugyanis a kisember az USÁ-ban is ugyanúgy csak a politika áldozata, ahogy Irakban vagy Szíriában, vagy bárhol máshol a világon.

fehérfarkas 2016.01.03. 02:10:24

@Tamáspatrik: "Lehet, hogy igazad van, hogy csupán Irán, Törökország, India és egy kezünkön meg tudnánk számolni mennyi még az olyan ország Nyugat-Ázsiában, amely elég erős ahhoz, hogy stabil rendszert tudjon fenntartani, és ellenállni a külföldi politikai befolyásnak. "

Nem véletlen, hogy pont ezeket az országokat említed. Mindegyik régi civilizáció nagy jelenlegi lakossággal, és erős hadsereggel.
Mindegyiket darabolták már fel korábban idegen hatalmak, és mindegyikben erős a nemzeti érzés (és mindegyik multietnikumú, és a nemzetet nem etnikailag értik, hanem kulturálisan értik - a törököknél is valójában kb. több mint 80 etnikum él;
egyébként a törökök nemcsak az Oszmán törökökből állnak, hanem azon a területen voltak már előtte a 10. sz-tól a szeldzsuk törökök, Egyiptomban pedig 250 évig török rabszolga katonák uralkodtak, Perzsiát pedig 2 évszázadon keresztül a szintén török etnikumú azeri dinasztia a Szafavida dinasztia uralta). ÉS nemcsak a nemzeti érzés, hanem a nemzeti büszkeség is nagy, hogy újraalkossák az egykori dicsőséget, amikor a tudományok és művészetek terén vezető szerepet játszottak.
Iránról az egyik blogra írtam egy posztot: kkbk.blog.hu/2015/10/14/iran_az_iszlam_vilag_tudomanyos_fellegvara
Néhány egyéb infót pedig a kommentekben írtam le.

StanLee · https://newsroll.net 2016.01.03. 08:57:04

@Moin Moin: "Februártól szervezik meg-állítják fel az apparátust és a technikai hátteret és március-áprilisban indul majd be a tömeges visszazsuppolás."

Ugye te sem gondolod komolyan amit leirtal? A kitoloncolas tartomanyi szinten dol el. Ertsd a zold vagy spd kezben levo tartomanyok nem toloncolnak ki senkit se, ha belepusztulnak se. A legtobb embert a bajorok toltak ki iden, de ok is elegge kisjatekosok 3643 fovel. Ez a negyede annak, akik osszel egy nap alatt erkeztek.

Aztan ott van a BAMF, nem tudja meg csak a kerelmeket sem befogadni, nem hogy azok elbiralasarol beszeljek. ez megy evek ota. Sokan a befogadas es az elbiralas kozott 2 evet is vartak. Ekkor mar megint mas torveny vonatkozik rajuk.

2016 vegeig 5000 uj munkast kapott a BAMF. kb. 1 igazi menekult elbiralasa 1 nap, de legyen nagyon jo az ugyintezo, akkor kettot tudjon le. 220 munkanappal mindosszesen 220000 kerelem elbiralasara lesznek alkalmasak, ami a negyede a 2015-os kerelmeknek.

Vicc az egesz. Nem fognak tudni megoldani semmit a nemet hatosagok 2016-ban abbol a menekultnyomasbol, ami rajuk nehezedik majd. Egyszer csak megadja magat a mostani rendszer, a penz elfogy, en mar nagyon varom.

Ad Dio 2016.01.03. 09:16:34

@fehérfarkas:

Képviseleti demokrácia mint népfelség? Amellett hogy továbbra is nagy tisztelője vagyok a nyugati társadalmaknak, az elmúlt év kapcsán sajnos azt kell mondjam, hogy ez nem áll meg. Jelenleg Magyarországon közelebb állunk a népszuverenitás elvéhez mint Németországban, az EU parlamentről nem is beszélve...

A demokrácia nem államformaként erős nyugaton, hanem a kisebb közösségek és a társadalom működésében. Abban a kooperációban, amit az emberek folytatnak a közös ügyeik vitelében.

EBBEN tényleg nagy elmaradásban vagyunk és ez _valóban_ a polgárosodás hiányára vezethető vissza. Élhetőbb lenne a világunk ha ebben előre tudnánk lépni.

De a demokrácia jelen formájában nem érdemes követni az Európai centrumot, pláne nem az USA-t. Szvsz a jövő a kétkamarás részben közvetlen demokráciáé, vagy a mocsárszerű popularizmusé.

Ad Dio 2016.01.03. 09:21:03

@fehérfarkas:

Egyébként a demokrácia export nevű jelenséget én nem ítélem meg ennyire negatívan. A társadalmak tanulási folyamatát igenis lehet gyorsítani, de legfőképpen nem aktív eszközökkel, hanem példával. Ezt Mo viszonylatában is láttuk az elmúlt 25 évben.

Egy biztos: a US Army nem demokráciát exportál, hanem halált. És ezt akárhány selyembe is becsomagolhatják, akkor is így van.

Ad Dio 2016.01.03. 09:53:49

@fehérfarkas:

"Egyébként az EU előtt nagy lehetőség van, mert a békepárti EU-t szívesebben fogadják mint a háborúpárti agresszor USÁ-t."

Én is így látom.

"Csak ennek kihasználásához függetlenednünk kellene az USÁ-tól."

Pontosan. Fel kell vennünk a kritikai távolságot. Az USA világpolitikai helyzete sérülékenyebb mint gondolnánk. Túl sokaknak lépett már a lábára ahhoz, hogy ha az EU felvenne egy kritikai pozíciót, akkor sokan melléállnának. És bár óvatosan kezelném a kérdést, de az Oroszokkal is együtt lehetne működni ebben. Az oroszok ugyanis - bár szintén birodalomként léteznek - jelenleg sokkal inkább érdekeltek a békében mint az amik.

"És itt térünk vissza oda, amit korábban is írtam, hogy nem az EU országainak van katonai bázisa az USÁ-ban, hanem az USÁ-nak az EU több tagállamában. És nem az EU országai hallgatják le az USA politikusait, hanem az NSA az európai politikusokat"

Ha csak egy bejegyzést olvasol el a blogomom, akkor az a "Felejtősség" legyen. Amögött ott van az, hogy szvsz mivé kellene válnia az EU-nak.

preshaz.blog.hu/2015/10/01/felejtosseg

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.03. 13:34:28

@Moin Moin:

"Februártól szervezik meg-állítják fel az apparátust és a technikai hátteret és március-áprilisban indul majd be a tömeges visszazsuppolás."

Ezek szerint te már tudsz valamit arról, hogy Merkelt Fewbruáe elején leváltják? Csak mert amit írsz, az Merkellel nem képzelhető el, ekkora arcvesztést nem vállal. Igazából Merkel nélkül sem, mert az SPD nem engedné.

nevetőharmadik 2016.01.03. 13:48:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem feltétlen. Mikor a Muttit kezdték baszogatni a "mindenkit be tudunk fogadni"-ért, már akkor pontosított, hogy a szíriai menekültekre gondolt, nem a gazdasági bevándorlókra, tehát elvileg arcvesztés nélkül küldhetné el az érkezők felét.

Engem emiatt nem Mutti arcvesztése, inkább észvesztése aggaszt... az a nő már inkább eszelős.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.03. 13:58:55

@Midnight Run:

A közvetett ráhatás is elég lett volna. Lám, most a jelek szerint valahogy mégis működik, ezt előbb is el lehetett volna kezdeni.

Az EU határait pedig mindenképpen védeni kell, mindegy, hány kilométeres az a határ. Ha régebben ment az egyes tagországok egymás közti határainak védelme, akkor a külső közös határé miért ne menne? Az sokkal rövidebb.

Ha most nem védik, mi lesz 10-20-30 év múlva, amikor százmilliós nagyságrendben indulnak meg a klímamenekültek? Átengedjük nekik azt is, ami a mostani bevándorlás után még megmaradt a saját hazáinkból?

Európa ereje és gazdagsága nem lesz elég ahhoz, hogy az afrikai--közel-keleti klímaválságot megszüntesse vagy akár csak észrevehetően enyhítse. Vagy csatahajókkal, aknazárral, katonákkal és gépfegyverekkel megvédi a határait, vagy többszáz millió afrikai és közel- ill. közép-keleti bevándorló áraszt el bennünket, akik éhesek lesznek és erőszakosak: mellettük a röszkei "sajnálatos események" el fognak törpülni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.03. 14:13:03

@Moin Moin:

"az ember - itt most bővebben ki nem fejtendő evolúciós okok következtében - kifejezetten békés természetű..."

Bármily furcsán hangzik is, ez tényleg így van, hiszen együttműködés nélkül nem alakult volna ki az intelligenciánk, nem élnénk társadalomban stb. Sokan el sem tudják képzelni, milyen serkentőleg hatott az intelligencia fejlődésére az együttműködés és a társadalom.

Messze vinne részletesen válaszolni a kommentedre. Nagyrészt egyetértek veled, de ez a rövid erőszakos időszak sajnos épp a mi életünkben vált aktualitássá, nekünk is kell megbirkóznun vele, ezért minket kissé jobban érint.

Tamáspatrik 2016.01.03. 16:06:01

@fehérfarkas: Nem kívánok a végletekig vitatkozni veled, vagy hogy enyém legyen az utolsó szó, de néhány megjegyzés még mindig ide kívánkozik a részemről, mert szerintem túlzásokba estél, amikor a Blog címére: "Első számú közellenség", ÚGY ÉRTELMEZHETŐ választ adsz, hogy = az USA politikai vezetése.

A gondolatmeneted nagyobbik részével egyetértek, főként azon az alapon, hogy senki nem fog irdatlan mennyiségű pénzt önzetlenül elkölteni "emberbarát" célokra, hanem az USA is próbálja behajtani az árát valamilyen módon, és ezzel több kárt okoz, mint hasznot. Mindamellett megjegyzéseim az alábbiak:

1.Az USA hadirokkantjaihoz semmi közünk, ahhoz az USA állampolgárainak van köze. Mi éppúgy nem ismerhetjük meg az ő helyzetüket mint ők a miénket, az itteni emberek helyzetét. Kivéve, ha USA szakértő vagy és 5-10 évet áldozol arra, hogy alaposan megismerd az USA kül- és belpolitikáját. Egyébként pedig nehezen ellenőrizhető városi legendák is lehetnek a forrásaink, neked és éppúgy nekem is.

2.Az USA nem minden esetben olaj érdekében bombázott vagy vetett be csapatokat: Afganisztán esetében sem (legalábbis nem közvetlenül), Jugoszlávia esetében sem. Boszniában még mindig ott vannak a békefenntartók, a helyzet nagyon törékeny és Irakban is utána vált instabillá a helyzet, MIUTÁN az USA kivonult. Az iszlám államot nem szándékos politika, hanem hozzá nem értés, a helyzet felületes ismerete hozta össze.

3.Nem tudjuk pontosan, mi lett volna ha... Ez mindig tág teret hagy a spekulációknak, de a részleteket baromi jól kell ismerni, hogy az ember ítéleteket mondjon. Könnyen ítélkezünk, rosszul tesszük mert kevés az információnk.

4.Hajlamosan vagyunk elfelejteni, hogy amit ma rossznak látunk, annál van mindig rosszabb lehetőség is. Létezik egy sokkal korruptabb és agresszívabb ország tőlünk keletre, amelyet tényleg csak az ásványkincsei tartanak fenn, és valódi maffiaállam, vadkeleti viszonyokkal: ez Oroszország, jelenleg inkább potenciálisan a gonosz birodalma, mint az USA. Azért lettünk a NATO tagja annak idején, hogy az orosz terjeszkedésnek mindenkorra véget vessünk.

4.Kis ország vagyunk, a nagypolitikához sok közünk nincs. Nehogy a könnyű erkölcsi felmentést keressük, másokra mutogatva, hogy az USA vagy az EU a hibás, amiért nem tudunk megbirkózni sok problémánkkal. Ez a véleményem.

fehérfarkas 2016.01.03. 16:32:25

@Ad Dio:

Egyetértek azzal a kitétellel, hogy Oroszországgal nem feltételes módban, hanem felszólítódban írnám az együttműködést. Ugyanis Oroszország itt van a közvetlen szomszédságunkban, ha tetszik, ha nem. Sőt az európai kontinens kb 30%-át (3 millió km2-t) Oroszország foglalja el.
Márpedig a közvetlen szomszédos nagyhatalommal sokkal kifizetődött jóban lenni és együttműködni, mint ellenséges viszonyban lenni.

Ráadásul Oroszország Kínával a BRIC és a Sanghaji Együttműködés Szervezete (SCO), meg a tavalyi évben bevezetett egymás közti elszámolásban (a Dollár kiváltására) használt közös pénznem is együttműködésre készteti. A 3 nagyhatalomból 2 együttműködik egymással. Hosszútávon nem kifizetődő, ha az USA miatt a 2 másik nagyhatalommal az EU szembefordul.
Az EU-nak a mindhárom nagyhatlommal békésen együttműködőnek kellene lennie. Valami olyasminek mint Svájc meg Dubaj (mindenkivel jóban vagyunk, és mindenkivel kereskedünk, a lényeg, hogy a biznisz iz biznisz), csak nagyobb lakossággal.

Ad Dio 2016.01.03. 16:44:06

@fehérfarkas:

Oroszországgal kapcsolatban hosszú távon kicsit szkeptikus vagyok, de az biztos, hogy pillanatnyilag az együttműködés sokkal jobb pozíció mint az ellenségeskedés.

Az USA-tól pedig egészen biztosan kritikai távolságra kell ellépni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.04. 22:26:51

Twitter bejegyzésekben kritizálták a német sajtót, valamint a rendőrséget, amiért elhallgatták, hogy egy nagyjából ezer fős, vélhetően arab társaság tagjai erőszakoskodtak nőkkel, valamint zsebeltek a köln belvárosában zajló szilveszteri ünnepségen - írja a The Local.de.

Nagyjából hatvan bejelentés érkezett a rendőrökhöz, miután a közel ezer fős csoport rátámadt a szórakozó tömegre. A bejelentések egyharmada szexuális jellegű zaklatás volt, amelyből egy esetben nemi erőszakot is elkövettek.

A téren egy ötszáz fős csoport gyülekezett először, akik petárdákat dobáltak a tömegbe, hogy először megzavarják, majd társaikkal lerohanják a szórakozókat. A Huffington Post Deutschland tudósítója szerint a rendőrség a feszültséget akarta elkerülni, amikor nem adott ki a támadók száramzására vonatkozó infromációkat, ugyanis így is sok támadás éri a menekülteket származásuk miatt.

index.hu/kulfold/2016/01/04/arab_eroszakhullam_soport_vegig_koln_belvarosan_szilveszterkor/

Kérdés: Ezeket a "menekülteket" is a származásuk miatt érte támadás? - Ja nem is, ők támadtak!

Nagyon érdekes az utolsó bekezdés, kezd olyan lenni, mint a svédeknél, ahol szintén elhallgatják a bűnelkövetők származását. Vagy akár Magyarországon, ha cigány a bűnelkövető.

Cifra dolgok várhatók még Németországban. Az elhallgatás, a hazugság nem jó stratégia.

Bársony és Selyem 2016.01.05. 10:58:01

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Szia!

Az alábbi válaszkommentet küldöm neked - tekintsd úgy, hogy a posztíró helyett - de semmiképp sem a nevében!:-)

"Természetesen tudok az esetekről - talán többet is, mint sokan mások. Összefoglalom neked mindazt, ami jelenleg tudott:
Az kezdettől egyértelmű volt, hogy egy ekkora támadó tömeg nem verődhet össze spontán módon (mint ahogy jó analógiaként a 2006-os őszi budapesti rendzavarásokon résztvevő, kb. szintén ekkora erőszakos tömeg sem spontánul verődött össze és választott koherens célt és eszközöket), ráadásul nem egyszerre két nagyvárosban és pontosan ugyanazon céllal (német nőkkel való erőszakos viselkedés). Ezért kezdettől arrafelé indult a felderítés, hogy miféle és kik általi szervetettség áll a háttérben.
A jelek és az eddig azonosított elkövetők arra engednek követeztetni, hogy a rendzavarás külföldről – Franciaországból és talán Belgiumból kapott direktívák alapján szerveződött, a német hatóságok által ismert, németországi iszlamista csomóponti személyek közreműködésével. Itt kell utalnom arra, hogy a múlt év végén értesítés jött a francia titkosszolgálattól, hogy Németországi nagyvárosokban „terrorakciókra” kerül sor. Az események után vált csak világossá, hogy a tervezett terrorakciók alatt nem a „klasszikus” robbantást-lövöldözést kell érteni, hanem tömeges rendzavarást, amelynek célja:
1. riadalom, majd ennek következtében iszlám- és idegenellenesség generálása a német társadalom széles rétegeiben,
2. amely szembeállíthatja a német tömegeket a mainstream (azaz: européer, liberális és befogadó) német politikával és annak vezető pártjaival-képviselőivel, mindenek előtt Merkellel,
3. ezzel a német „etnicista” és EU-szkeptikus politikai erők (AfD, PEDIDA, egyéb szélsőjobboldaliak, stb.) támogatottságának növelése,
4. és ami a szervezők szempontjából ennél sokkal lényegesebb, a német közhangulat antiiszlamizálódására adott/remélt reakcióként az eddig nagy tömegeiben az iszlám radikalizmusra „nem vevő” németországi iszlám származásúk (önvédelmi indíttatású) radikalizálása,
5. így pedig németországi tömegbázis kiépítése az ISIS számára.
A fentiekből egyértelmű a szervezők kiléte és célja. A lényeg: ami történt Kölnben és Hamburgban, az minden valószínűség szerint nem a friss migránsok spontán akciója volt – csupán az a szándék, hogy a német (és európai) lakosság szemében összekapcsolódjék a migráns és az erőszakoskodó fogalma, a fenti, több áttételen át hatni remélt célzattal."

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.05. 11:54:25

@Bársony és Selyem:

Köszönöm a válaszodat. Nagyjából kilogikázható volt mindez, de tényleges infókkal rendelkező személytől mégis hitelesebb.

"az minden valószínűség szerint nem a friss migránsok spontán akciója volt"

A mai "friss" migráns pár év múlva megtelepedett lakos lesz gyakorlatilag határozatlan időre szóló tartózkodási engedéllyel, nem sokkal később pedig állampolgár.

"csupán az a szándék, hogy a német (és európai) lakosság szemében összekapcsolódjék a migráns és az erőszakoskodó fogalma"

Az a "csupán" szerintem eléggé bagatellizálása az esetnek Itt egy nagyon jól szervezett, a német/európai társadalmak ellen irányuló hadjáratról van szó, ami rendkívül veszélyes, mert nem legalább utólag viszonylag könnyen azonosítható terroristák, hanem "hétköznapi" migránsok vesznek részt benne. Ezerfős vagy nagyobb tömeget csak hatalmas rendőri felvonulással lehet őrizetbe venni, óriási negatív nemzetközi visszhanggal.

"a fenti, több áttételen át hatni remélt célzattal"

És itt van a lényeg, főleg a 4. és az 5. pont. Ez lényegében egy fegyveres felkelés vagy inkább hatalomátvétel előkészítésének tekinthető (5. pont). Aki nem annak látja, az vak vagy a homokba dugja a fejét. Ez az előkészítés ill. hatalomátvétel pedig igen erősen épít a mai "friss" migránsokra is, ezért is durva bagatellizálás a fent kifogásolt "csupán".

Ez is az én NÁCI véleményemet igazolja igen erősen: Felelőtlen európai vezetők hatalmas kockázatot vállaltak saját népük rovására. Az egyetlen elfogadható megoldás a migránsok mielőbbi hazatelepítése, akár erőszakos eszközökkel is. Ez persze csúnya lesz, de még sokkal csúnyább lenne az, amit ezzel meg lehet előzni: Kellenek újnáci felvonulások? Kellenek pogromok? Kell IS Európában? Kellenek lefejezések német városok főterén? Kellenek robbantások? Kell, hogy anarchiába omoljon egész Európa? És mindennek kivédésére kell nekünk rendőrállam? -- Ez most még túlzásnak tűnhet, de 1930 körül ki gondolta volna reális veszélynek a hitleri őrületet?

Tudom, NÁCI vagyok, rasszista és xenofób, továbbá fasiszta és amit akartok. De el tudod képzelni, mennyire védtelen lenne Európa egy itteni IS fellépésével szemben? El tudod képzelni, mekkora vérfürdő és terror lenne az eredmény? Micsoda rendőrállam lenne a válasz? Ha csak 1% esély van arra, hogy ezek a törekvések sikerrel járnak, kinek van joga Európát kitenni ennek a veszélynek?

Félre ne érts: nem téged támadlak, amikor nem értek mindenben egyet veled. Még akkor sem, ha esetleg provokatív a stílusom, nem neked/nektek szól. As is lehet, hogy fellengzősnek, demagógnak vagy uszítónak hangzik, amit írok. Inkább vállalom ezt, mintsem egy IS megjelenését Európában. Persze nem rajtam múlik, hanem idióta politikai vezetőkön, akik a népük akaratától már teljesen elszakadtak és csak a hamis ideológiájuk bűvöletében cselekszenek.

Bársony és Selyem 2016.01.05. 13:07:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Ha csak 1% esélye van": nincs esélye.

A továbbiakat illetően: hamarosan jelennek meg még posztok a témában, azokban válaszokat találsz a kérdésedre és a kételyeidre. Én már olvastam őket, az eddig látottakhoz képest más, sokkal tényszerűbb módon taglalják a dolgokat.

Ami pedig azt illeti, arra, hogy a nyugati társadalmakat befolyásolja, a szélsőséges iszlámnak egyetlen eszköze lehet: ha félelmet gerjeszt és ezzel radikalizálja az európai népeket. Ne feledd, hogy a szélsőséges iszlamisták nem "győzni" akarnak Európában és annyi realitásérzék még bennük is van, hogy tudják, képtelenek lennének Európában iszlám államot, vagy sariját bevezetni. Nem: ők csak a permanensen zavaros viszonyok közt akarnak halászni, mert így tudnak további pénzeket szerezni. Ezt receptet már eljátszották a palesztinok is, a hatvanas évektől, a PFSZ-szel, Fatahhal kezdve az Amalon és a Hezbollahon át a Hamaszig, generációról generációra megújulva és új reménnyel házalva (az amal szó egyébként arabul éppen).

nevetőharmadik 2016.01.05. 13:40:14

@Bársony és Selyem: No igen, egy iszlamista hatalomátvételnek nincs esélye, ahogy nem is attól félek, hogy egy szép napon müezzinek rikonyálására fogok ébredni.

Sokkal inkább attól, hogy az a bizonyos euroszkeptikus illiberális fordulat igenis teret fog nyerni Európában. Mert az szép, hogy a posztban MM leírta, miért nem érdemes illiberálisba fordulni, de azt nem, hogy ettől mi fogja Európát megóvni?

Megint újabb határőrzési szándékokról hallani, az EU-s államok egymással marakodnak, a varsói gyors hazatért Budapestről, és most még ez az - úgy látszik - németországi provokáció is. Hány ilyen kell ahhoz, hogy szép lassan erodálja a társadalom józanabb felének a józanságát is? Lehet-e reálisan számolni azzal, hogy az emberek döntő többsége majd egyenként, naponta elvégzi azt a belső lelki munkát, hogy a felébredő zsigeri ellenérzéseket felülírja racionalitással, miközben legalább két-három csoport játszik folyamatosan ezeknek a zsigeri indulatoknak a táplálásával?

fehérfarkas 2016.01.05. 14:06:18

@Tamáspatrik:

Félreértettél. Nem azt mondtam, hogy az USA politikai vezetése a világ első számú ellensége, hanem azt, hogy az amerikai politikai vezetéssel nem mosom össze a lakosságot. Vagyis attól, hogy az USA politikusai milyen döntéseket hoznak, a lakosságot még nem tartom bűnösnek vagy hibásnak érte. Ugyanis sokan összemossák a lakosságot a politikusokkal, és minden amerikait hibásnak tartanak. Én pedig csak a döntéshozó politikusokat.

Persze, hogy nem mindenütt az olaj miatt háborúzik az USA, de a Közel-keleten speciel igen. Ott a háttérben az olaj az indok - mindegy mire fogják rá a közvélemény előtt.

Moin Moin 2016.01.05. 14:15:38

@nevetőharmadik: Ha már ennyire feszegeted és szegény Anit faggatod, íme a válaszom:

Az fog tudni megvédeni, ha lesznek/maradnak Európában és az USA-ban olyan erős közössége, amelyek vállalják a(z adott esetben akár fegyveres) harcot mindazokkal szemben, akik a maguk ostobasága, tájékozatlansága, vagy aljassága következményeképpen le akarnák téríteni a világot és benne Európát a polgári normalitás útjáról.

Ezek a bizonyos „mindazok” pedig az alábbiak:

• Azok, akik úgy akarják saját magukat privilegizált anyagi és hatalmi helyzetbe hozni és ott megtartani, hogy ehhez eltorzított információkat használva félelmeket gerjesztenek és/vagy dühöt generálnak, ezzel hozva létre és tartva egyben politikai közösségeket. Ebbe a kategóriába tartozik a Fidesz-vérkar és -rezism, az ISIS, Putyin és rendszere, az ún. „euroszkeptikus” pártok vezetői, az ilyen-olyan etnicista politikai figurák – akikben persze keveredhet az önző szándék, a politikai lelkiismeretlenség és gátlástalanság a tudatlansággal és/vagy korlátoltsággal.

• Azok, akik vagy keveset tudnak általában a világról, vagy szelektív a tudásuk (egy korábbi prekoncepció alapján válogatva), és így hisznek abban, hogy a saját politikai közösségük és vezetőjük az igazságot képviseli és akarja érvényre juttatni.

• Azok, akik valamiféle egyéni ok következtében frusztrálódtak, vagy szoronganak és ez alakított ki bennük egy olyan gondolkodás- és viselkedésmódot, amelyben másokat (megfelelően kiválasztott bűnbakokat) okolnak a saját bajaik miatt – és ezt az egyéni bajt általánosként igyekeznek látni és láttatni, kifejezetten önfelmentő módon –, és akik igyekezvén elkerülni a saját felelősségükkel való szembesülést, inkább készek másokkal (a bűnbakokkal) akár fizikailag, akár jogi úton leszámolni és eltávolítani azokat a közelükből.

Magyarán:
• a gátlástalan politikai populisták,
• a megszállottak és fanatikusok,
• a szorongó, informáltsághiányos és/vagy félretájékoztatott, önállótlan kisemberek,
• a pszicho- és szociopaták,
és ezek tetszőleges kombinációi.

Ha velük szemben nem lesznek, akik megszervezik és adekvát módon vezetik a harcot, és ha nem lesznek a saját érdekükben a feladatokat vállaló támogatóik, akkor simán eljöhet a káosz.

Moin Moin 2016.01.05. 14:17:29

@fehérfarkas: Farkaskám, adok egy tanácsot: ne menj el stratégiai elemzőnek-tanácsadónak - és különösen ne az USA közel-keleti politikáját illetően -, mert amilyen inadekvát elképzelésed van erről, úgyis hamarosan kirúgnának a sok hülye tanácsod miatt!:-)

fehérfarkas 2016.01.05. 14:43:05

@Moin Moin: melyikkel nem értesz egyet? csak mert sok mindent írtam az USÁ-val kapcsolatban a kommentekben.

Azt, hogy a Közel-keleten az olaj miatt háborúzik, azt tartom. És korábban bővebben is kifejtettem.

nevetőharmadik 2016.01.05. 15:11:48

@Moin Moin: Sejtettem, hogy ilyesmi lesz a válasz.

Tudod, eddig is motoszkált bennem egy olyasfajta gondolat, hogy annak, amit Magyarországon csinálnánk, talán párhuzamosan kellene egy európai kivetülés is (testvérszervezetek azonos elvekkel és helyhez idomított programokkal, stb, vagy akármi). Amúgy röhej, hogy éppen a görög Voldemort akar most egy hasonló elven működő páneurópai baloldali mozgalmat csinálni.

Azért is lomboz le ez, mert a közelmúltig (1-2 évvel ezelőttig) tudtam azért az EU-ra úgy tekinteni, hogy az egy nagyjából biztos pont, Magyarországot "csak" fel kell zárkóztatni oda. Azóta egyre inkább azt érzékelem, hogy az "európai álom" már régen csak illúzió. Mert bár az EU-ban (annak is északi-nyugati részén) valóban ott van az az általad folyton megemlített meritokrata, polgári mentalitás, félő, hogy egyáltalán nem tudatosan, és így nem is eléggé védetten, és talán az újratermelődése is folyamatosan romló minőségű.

Közben pedig itt vagyok én, és végzetesen magyar, ennek kínzó és bénító tudatában.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.05. 17:50:20

@Bársony és Selyem:

'"Ha csak 1% esélye van": nincs esélye.'

Ne légy ebben olyan biztos. Ny-Európa egy része már ma is rettegésben él, gondolj csak az erősen visszafogott karácsonyi és újévi ünneplésekre.

Másrészt Ny-Európa eddig is azt a hibát követte el - és ezt mostanra kezdi belátni -, hogy alaposan alábecsülte a migráció okozta gondokat és veszélyeket. Ugye még emlékszel arra, amikor határozottan állították: a migránsokkal NEM érkeznek terroristák? - aztán ugye érkeztek. Meg arra, hogy "Wir schaffen das schon!" - und anscheinend sind sie doch nicht imstande, es zu schaffen.

Biztosan jó stratégia alábecsülni a militáns iszlamisták okozta veszélyt? Főleg olyan titkosszolgálatokkal a hátuk mögött, amelyek a rendelkezésre álló bőséges információk és megfigyelések ellenére képtelen voltak előre jelezni a párizsi merényleteket? A kölni ezerfős "akció" részvevői közül is csak párat tudott előállítani a rendőrség.

"a szélsőséges iszlámnak egyetlen eszköze lehet: ha félelmet gerjeszt és ezzel radikalizálja az európai népeket"

Ezt eddig elég sikeresen teszi.

"a szélsőséges iszlamisták nem "győzni" akarnak Európában és annyi realitásérzék még bennük is van, hogy tudják, képtelenek lennének Európában iszlám államot, vagy sariját bevezetni"

Szégyellem magam az újabb náci példáért, de Hitleréknek hány szélsőségesre is volt szükségük ahhoz, hogy átvegyék a hatalmat?

Pár év múlva Németország lakosságának min. 5%-a muzulmán lesz. Tavaly érkezett több mint egymillió, a családegyesítésekkel (aminek korlátozását emberjogi bíróság fogja elkaszálni, hiszen életveszélyben hagyná a családtagokat) meglesz 3-4 millió is. És akkor nem szóltam az idén érkezendőkről.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.08. 12:34:59

@Bársony és Selyem:

index.hu/kulfold/2016/01/07/sziriabol_erkezhettek_a_kolni_molesztalok/

Ellentmondásosak az infók, de a rendőrségi hírek alapján friss bevándorlók lehettek vagy legalábbis jelentős részük az volt.

Végül is lényegtelen, mert így is, úgy is az integráció sikertelenségét bizonyítják az események - ill. azt, hogy a "menedékkérők" között sok az eleve integrálhatatlan.

Persze lehet jönni azzal, hogy ez csak a bevándorlók csekély számú söpredéke volt, de! Ha már előszeretettel emlegetik fel a bevándorlás védelmezői az '56-os magyar menekültek példáját (mármint hogy akkor nekünk segítettek, most mi segítsünk a muzulmánoknak), akkor hadd kérdezzem meg: vajon mikor fordult elő olyasmi, hogy '56-os magyar menekültek százas csőcseléke lopott, rabolt és erőszakolt meg nőket? Vajon mikor volt napi gyakorlat az akkori menekültszállásokon a nők molesztálása és megerőszakolása? Vajon mikor kellett a magyar emigránsok miatt "magatartási szabályokat" kiadni a német vagy amerikai nőknek? Vajon mikor kellett a magyar emigránsoknak oktatást tartani arról, hogyan kell viselkedni a befogadó ország asszonyaival?

Nyilván közöttük is voltak bűnözők, de ilyen atrocitások akkor sem történtek. Ami egyben azt is bizonyítja, hogy NEM LEHET párhuzamot vonni az '56-os magyar menekültek és a mostani muzulmán bevándorlók esete között.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.08. 19:03:35

Ausztria, Svájc, Finnország, több német város: sok helyen volt szilveszteri erőszak

index.hu/kulfold/2016/01/08/kolni_eroszak_ovintezkedesek_nemet_belugyminiszter/

Úgy tűnik, bevándorlóéknál ez a szilveszteri erőszak/rablás valamiféle népi/vallási hagyomány, a kultúrájuk szerves része, mint nálunk a húsvéti locsolkodás. És mint kulturális/vallási hagyományt, a rendőrségnek nem tiltania kellene, hanem támogatnia, hiszen alapvető emberi jog a kulturális identitás és a vallásszabadság lehetőségének biztosítása.
süti beállítások módosítása