„Eine derartige Chance haben wir nie wieder!”
(„Ilyen esélyünk sosem lesz!”)
Hans Jeschonnek vezérezredes – 1940 nyara
Vannak emberek – és néha embercsoportok is -, amelyek két lehetőség közül sohasem tudják a jobbikat választani, mert vagy a bölcsességük, vagy a tapasztaltságuk, vagy a bátorságuk hiányzik ehhez. Most ezt kell tapasztalnunk az ellenzéki demokrata pártoknál is. Rendre azt választják az önálló politikai stratégia helyett, hogy újra és újra alkalmazkodnak a Fidesz-hatalom által kreált keretekhez. Pedig régi alaptétel, hogy győzni csak saját stratégiával lehet, az ellenségét követve biztosan nem!
Az ellenzéknek ugyanis minden lépésénél-döntésénél azt kellene szem előtt tartania, hogy a cél nem más, mint a Fidesz-rendszer megszüntetése – és mindent ebből a szempontból kellene vizsgálni, a dolog eredményessége vagy éppen kontraproduktivitása szerint. Így nézve az önkormányzati választásokon való indulás még akkor is kontraproduktív, ha netán sikerül ezt vagy azt a képviselői, polgármesteri stallumot megszerezni: mert ezek a pozíciók a gyakorlatban, erőforrásként nem érnek semmit. Jó nem elfeledkezni arról, hogy a Fidesz-rendszer önmagát (belátható és kiszámítható időn belül) az intézményrendszeren belül leválthatatlanná tette – és ha netán egy ellenzéki politikai erő annyira megerősödne, hogy még ezek között a nagyon egyenlőtlenné alakított keretek között is képes lenne választást nyerni, akkor semmi sem akadályozza meg a Fideszt abban, hogy annyira módosítson a szabályokon és kereteken, amennyire szükséges a mégis hatalmon maradása érdekében. E téren a demokrácia formalitásai nagyon képlékenyen kezelhetők, egy esetleges eu-s retorzió pedig csak igen lassan léphet életbe, ha egyáltalán.
Mindebből az következik, hogy a gyakorlati politikában semmiféle előnnyel nem jár az ellenzék számára az, ha részt vesz a Fidesz-rendszeren belüli választási és parlamentáris kutyakomédiában. A részvétel egyedüli eredménye a rendszer legitimálásra lesz, ami éppen a rendszer fenntartását segíti, hiszen igen nehéz úgy hitelesen illegitimnek deklarálni egy rendszert, ha közben e rendszerben képviselői fizetést veszünk fel!
…És ha már azoknál a fránya anyagiaknál tartunk: van egy olyan gondolatmenet az ellenzéki pártoknál, hogy a saját apparátusuk, a saját tisztségviselőik anyagi fenntartása érdekében (is) részt kell venniük a választásokon, mivel a néhány megszerzett stallumból néhányan elélnek újabb négy évig. Nos, ha az ellenzék annyira híján van a saját forrásoknak és támogatásoknak – és: az ezek megszerzésére való képességnek -, hogy ezek a stallumok „tételek” a költségvetésükben, akkor az a dolgok vége… Elvégre miféle ellenzék az, amelyet, és amelynek vezetőit az általa illegitimnek és megdöntendőnek hirdetett hatalom kegyelemfillérei tartanak el?
Nem: az ellenzéknek saját forrásokra és a saját stratégiájából következően őt anyagilag támogató hálózatra van szüksége, ha valóban győzni akar – és erre meg is van a lehetőség.
Az ellenzékiségnek, ugye, egy konstruktív társadalmi ajánlatról kell szólnia. Ha ennek része egy konstruktív és fejlesztésalapú gazdasági ajánlat is azok felé a piaci szereplők felé, akiket súlyosan érintenek a Fidesz-rendszer versenyellenes, kapitalizmus-ellenes és kontraszelektív lépései, akkor mód van arra, hogy e szereplőkkel stratégiai támogatói viszony jöjjön létre. Hangsúlyozom, hogy itt nem arról van szó, hogy e szereplőknek az ellenzék, mint leendő kormányerő, elvtelen, az állam, az állampolgárok és a reálgazdaság számára káros „adományokat” ígér. Itt „csupán” arról van szó, hogy a kormányzati hatalomra aspiráló mai ellenzék számonkérhető ígéretet tesz arra, hogy tiszta piaci és értékviszonyokat teremt a gazdaságban, garantálja a jogrendszer kiszámíthatóságát és részrehajlás-mentességét, valamint a tulajdon szentségét és a racionális - „nem mániás”1 - állami költekezést. Ha belegondolunk, csupán ezekkel a változtatásokkal óriási terhektől szabadulnak meg a (valódi) versenyszférában tevékenykedők, hiszen tervezhetővé válik a tevékenységük és nem sújtja őket semmiféle „szubjektív vegzálás”.
Ne feledjük: ennek (az egyébként legfontosabb) gazdasági szférának nagyon nem jött be a Fidesz-rendszer, hiszen a Fidesz-rendszernek nincs is semmiféle konstruktív ajánlata a szó valódi értelmében vett versenyszféra szereplői felé. A versenyszféra gazdaságpolitikai és persze közpolitikai téren éppúgy hajléktalan, azaz érdekképviselet nélkül való ma, mint azok az állampolgáraink, akik javarészben épp e cégeknél dolgoznak, vagy e cégeket tulajdonolják, vezetik. Ezért egy konstruktív ellenzéki megkeresés és ajánlat az esti imádság meghallgatása lehetne nekik.
Az persze természetes, hogy a versenyszféra említett képviselői önmagukban nem alakulnak ellenzékké: ez nem is feladatuk. Egy XXI. századi társadalomban a politika, a politikai küzdelmek is professzionalizálódtak, ezért aki főfoglalkozásként a versenyszférában dolgozik, nemigen rendelkezik még ahhoz is szabad kapacitásokkal, hogy „mainstream politikusként” is munkálkodják – ehhez szó szerint „kettős életet” kellene élnie, 48 órás napokkal! Ezért addig, amíg nem áll elő és nem áll össze a megfelelő, a jelenlegi rendszert sokkal jobbra cserélni képes politikai szerveződés és ajánlat, addig a versenyszféra csak defenzív stratégiákat követ. Ahhoz, hogy (támogatókként) aktivizálódjanak e szféra szereplői és érvényesüljenek érdekeik, kell tehát egy velük „kompatibilis” politikai szervezet.
A magyar társadalom tapasztalatai nem túl jók a gazdaság és a politika eddigi együttműködéséről: ez a hírhedt pártfinanszírozás-rendszer. Ezért amikor az ellenzék és a versenyszféra között megkötendő „Újszövetségről” írunk, akkor mindjárt az elején le kell szögeznünk, hogy itt nem a régi, kontraszelektív, a pártok és a velük szimbiózisban élő, kivételezett gazdasági holdudvar által üzemeltetett „ancien régiméről” beszélünk, amely valójában egy tökéletesen versenyellenes, tehát a tulajdonképpeni versenyszféra valódi érdekei ellenében való korporatív rendszer volt. Amiről itt szó kell legyen, az egy kifejezetten meritokrata, polgári és a polgári jog talaján működő politikai-gazdasági rendszer, amely átlátható.
…Ez az egész, az ellenék által a versenyszféra felé teendő új közpolitikai ajánlat azért (is) lenne fontos, mert ez ad stabil anyagi támogatói hátteret egy olyan ellenzéki stratégiához, amely alapjaiban térhet el a ma követett, csupán a Fidesz-rendszer keretein belül taktikázó ellenzéki léttől. Annak idején, a 2002-es Fidesz-vereség után Orbánék lassú, szívós és jól átgondolt munkával kiépítettek egy olyan gazdasági (és média-)hátteret, amelynek tagjai abban voltak érdekeltek, hogy a politikai kapcsolataik és ne a teljesítményük alapján legyenek sikereik. A Fidesz megszervezte az ország kontraszelekció-párti erőit: gazdasági, kulturális potentátokat és egyszerű embereket, Közgéptől Békemenetig, HÍR TV-től polgári körökig... Az ellenzék ezt csak egy totális ellenparadigma felállításával és konzekvens, rendszerépítő alapelvként való használatával képes megdönteni – mert a Fidesz-rendszer nem győzhető le abban részt véve.
…Ehhez képest egy szót sem hallunk ellenzéki körökből arról, hogy ők is tudnák: a Fidesz-rendszeren kívül kell és lehet csak politikai sikert elérni. Vajon nem tudják, hogy a Fidesz nem azért tartja fenn a demokratikus intézményeket és nem azért tart választásokat sem, hogy ezzel esélyt adjon az ellenzéknek a pozíciófoglalásra, a megerősödésre, hanem csupán azért, mert így konfliktusmentesebb hatalommonopóliumot működtetni. Nem kell magyarázkodni – hiszen „darabra megvan minden”. De arról persze „gondoskodva van” – és lesz is! -, hogy ezek az intézmények ne kerülhessenek ellenzéki kézre, és hogy a választást az ellenzék egyszerűen semmiképp se nyerhesse meg.
Tragikus tévedés az a játék, amelyben az egyik fél a másik által még éppen meghagyott kis demokratikus résekben, fragmentumokban akar megkapaszkodni – és e kis résekért egymással marakodik, mintha valami valós értékről lenne szó. Az egész olyan, mintha kóborkutyák marakodnának gumicsontokért: a „nyertes” is éhen döglik, mert a gumicsont nem ehető!
Az ellenzék esélye nem a demokratikus bohózat papírdíszletei között keresendő, hanem az e bohózatban nem érdekelt körökkel való közvetlen kapcsolatban. Ne feledjük: az ország, a lakosság és a vállalkozások zöme nem érdekelt egy kontraszelektív, „ledominált” és emiatt teljesítményhiányos és szegény társadalomban. És ők – a nagy többség – nem úgy állíthatók az ellenzék mellé, hogy képviselőjelölteket kínálnak fel nekik, hanem úgy, ha egy minőségileg jobb, sokkal élhetőbb ország hiteles vezetőinek fogják látni az ellenzéket.
1 Itt szó szerint vett mániákról van szó: Részben arról az „üldözési mániáról”, amely Orbánt a maga személyében jellemzi, és amelynek komoly politikai-gazdaságpolitikai stratégiai döntéseket befolyásoló negatív következményei vannak. Részben pedig arról a személyes ízlésvilágról és szellemi orientációról, amely bizonyos „presztízsberuházásokat” indukál.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek