„So leben wir, so leben wir,
So leben wir alle Tage…”
(„Így élünk mi, így élünk mi,
Így élünk mindennap…”)
Dessauer Marsch – 1705
A rendszerváltáskor, 1989-ben egy akkor ötvenes kollégám azon sopánkodott, hogy hiába lesz most már Magyarországon demokrácia, meg kapitalizmus, meg minden jó és szép, ami az akkori nyugaton megvolt az embereknek és adott volt össztársadalmi szinten, ettől az ő „elcseszett” előző évtizedeit nem kaphatja vissza…
…És most, 25 évvel később, a rendszerváltáskor huszonéves, mára ötvenessé öregedett generáció kezdi ugyanezt mondogatni: elcseszték az életét! Nem sikerült a magyar kapitalizálódás és nem sikerült a demokratizálódás sem. Ha van „eposzi bűne” a rendszerváltó és azóta kormányzó ilyen-olyan eredetű politikai eliteknek, akkor az nem más, mint, hogy elmulasztották a néppel megismertetni a valódi demokratizmus és az igazi kapitalizmus mibenlétét. Azért nem működött a demokrácia – elvileg, azaz jogi és intézményi szinten meglévő – rendszere és azért nem hozhatott létre hatékony gazdaságot a kapitalizmus a magyar közegben, mert az embereknek nem voltak „ösztönszinten jártasak” ezekben: nem ismertette meg velük a történelem és nem ismertette meg velük a rendszert váltó politikai és szellemi-gazdasági elit sem. Persze, ez utóbbi nem csoda: ők sem értették és nem ismerték, nem élt bennük természetes mentalitásként sem az egyik, sem a másik.
Ha valamihez nem értünk, akkor az nem is válhat a hasznunkra. Nem volt elég a tőkebeli és tudásbeli hátrány, ott volt még a mentalitásbeli is: ezért lett a rendszerváltás kudarc – és azért tért vissza Magyarország a szocialista pártállami rendszerhez kísértetiesen hasonló keretek közé, mert ez él az ösztöneiben, más pedig idegen maradt számára.
A demokrácia és a kapitalizmus azt jelentette a rendszerváltáskor az embereknek, hogy „jólét”. Még egyszerűbben/primitívebben: „Mariahilfer Straße”2. De hogy mi mindent nem jelentett, hogy mi mindenről nem tudtak, ami kell a jól működő demokráciához és kapitalizmushoz, azt el sem kezdem itt felsorolni3.
Mára a szavazókorú magyar népesség többsége a fentiek miatt csalódott a demokrácia+kapitalizmus kombóban: nem hisz benne, nem bízik benne, mint a jövőjét jobbá tenni képes módszerben - mert nem találta-találja a helyét abban. Sokan azt hiszik – vagy: elhiszik, pl. Orbánnak, vagy a Jobbiknak -, hogy ez az egész csak arra való, hogy vele kisemmizzék, megalázzák és szegénységbe-kilátástalanságba taszítsák a „nyugatiak”, az EU a magyarokat, vagy egész Kelet-Európát, vagy akár az egész nem nyugati világot. Ebből következően pedig „szabadsághősnek” tekintenek mindenkit és minden országot, amelyről úgy tudják, hogy egy nem demokrata és nem kapitalista paradigmát követnek és így sikerese(bbe)k: nagyobb gazdasági növekedési ütemet érnek el, vagy éppen olyan lépéseket tesznek a nemzetközi kapcsolatok terén, amelyekre a „nyugat” nem képes kapásból reagálni.
…Ez nem más, mint a sikertelen és emiatt frusztrált ember szimpla irigysége: ez nem társadalmi, gazdasági, vagy filozófiai paradigma. Mindez kombinálódott a tapasztalatlansággal mindabban, ami „polgári”. Mert vajon a lakosság hány százalékának vannak saját tapasztalatai arról, hogy miképpen is épül fel a liberális demokráciák világa, miképpen képezi le ez a társadalmi rendszer azt a közmentalitást – és hogy ez a közmentalitás ugyanaz, ami a vállalkozások jólszerveztettségéhez, hatékonyságához-versenyképességéhez is kell? A magyarok hány százaléka tapasztalta meg élete során az alapos, felkészült tervezés-szervezés és munkavégzés hatalmas személyes és közösségi előnyét egy olyan társadalmi-gazdasági közegben, min amilyenek Északnyugat-Európa országaiban léteznek? Bizony: ott az IKEA szocializál – itt a Közgép…
Na, ezért „utáljuk” az olyan „frank újításokat”, mint a demokrácia és a kapitalizmus: mert nincs személyes tapasztalat, amely egyértelművé teszi ezek előnyét más „megoldásokkal” kapcsolatban. Nem a liberális demokrácia és a kapitalizmus a rossz, hanem a mi rossz tapasztalataink születtek egy sem nem demokrata, sem nem kapitalista közegben. Nem a liberális demokrácia és a kapitalizmus módszerei alkalmatlanok: mi, magyarok vagyunk „fejben-lélekben” sikerre alkalmatlanná nevelve.
A poszt elején említettem már a rendszerváltás óta egymást váltogató politikai és szellemi elitek „eposzi bűnét”: hogy nem voltak tisztában a magyarság e téren való járatlanságával, nem ismerték fel a hibás stratégiai mintáinkat és nem is tettek ezek ellen. Nem dolgoztak ki módszereket a stratégiaváltásra: csak éltek úgy a hatalomban, mintha minden rendben lenne itt demokrata és kapitalista-polgári mentalitás és munkakultúra terén – vagy pedig, ami még rosszabb és aljasabb tett, kihasználták e járatlanságot és illúziókkal-populizmussal, érzelmi felspannolással és ígérgetéssel szereztek maguknak (abszolút) hatalmat és (meg nem szolgált) jólétet. Ez az „eposzi bűn” ma is javában „folytatólagosan el van követve”: gyakorlatilag ma is úgy kerülgetik ezt a témát a politikai pártok és politikusok, mint az elmúlt negyedszázadban bármikor – félve attól, hogy ha néven nevezik a magyarság hiányosságait és tanulnivalóit, akkor ezzel csak a népszerűségüket teszik tönkre.
…Ebből pedig baj lesz, nagy baj! Itt az ideje, hogy a hitegetés és az alaptalan reménykedés politikáját felváltsa a magyar társadalom a hiányosságok számbavételének és a tanulásnak a politikájával.
Egyre-másra szaporodnak az ilyen-olyan „ellenállási mozgalmak”, amelyek „népi”, „civil” összefogást, akciókat, tiltakozást hirdetnek – általában a Facebookon – és amelyeknek sikerül is párszáz fős, elkeseredett emberekből álló társaságot összeszedni a „harcos és szókimondó” (értsd: elégedetlenségre-indulatokra apelláló, primitív, végiggondolatlan) kiáltványaikkal. (E szerveződések hívei között – ha átnézzük a tagságot a Facebookon – feltűnően sokan vannak soraikban a „devizahitel-károsultak”. Már ez a tény önmagában is erősen megkérdőjelezi e mozgalmak valódi demokrataságát, hiszen a demokrata: a felelősen előre gondolkodó ember, aki a saját tudására és képességeire alapozza az életét és képes a rossz döntéseiért is személyes felelősséget vállalni. Aki viszont csak azt képes ordítozni, hogy „Mencsen meg a Zállam!”, az nem demokrata, csak alattvaló…)
Ezek a mozgalmak valamiféle homályos „igazságtételt” követelnek – és persze azt is ígérik, hogy „Leváltjuk Orbánt!”. Ám arról már semmit sem tudnak mondani, hogy „…és mi lesz azután?” Mert O. K., valahogy elviszi az ördög Orbánt – de UTÁNA ki fog kormányozni és miféle kompetens tudás birtokában, milyen program alapján és miféle stábbal?
…Ha ezekre a kérdésekre nem képesek e mozgalmacskák objektív mércével értékelve is elfogadható válaszokat adni, akkor a mai Fidesz-paradigma helyébe nem lesznek képesek rendszerszinten egy jó, kompetens paradigmát sem állítani. Ha nincs válasz a „Hogyan tovább?”-ra, akkor a leváltást nem a társadalom emelkedése fogja követni, hanem a káoszba süllyedése.
Annak semmi értelme, hogy az inkompetens gazemberséget egy inkompetens dühpolitikára cseréljük fel: ugyanúgy tragikusak!
Magyarország lassan két egész évszázada egy olyan közpolitikai küzdelem terepe, amelyet az indulati politikát csináló-követő többség vív a tudás és teljesítmény paradigmáját követő kisebbséggel. E két évszázad alatt, amely időben és szellemiségben Széchenyitől Orbánig tart, a tudás és teljesítmény paradigmája még sohasem volt képes átvenni az ország vezetését. Alapvetően azért, mert egy nem polgári szocializáltságú és legalább 500 éve önmagát „sikertelenként” definiáló nép folyamatosan olyan tudati állapotban van, amelyben a racionális magyarázatok befogadhatatlanok. Ez a tudati állapot nagyon hasonlít ahhoz, amikor valakinek már hosszú ideje krónikus fájdalmai vannak: csak erre – és az ettől való megszabadulásra - tud gondolni, a világ pedig beszűkül számára.
Ez a poszt nem arról szól, hogy miképpen „váltsuk meg” a mai negyvenes-ötvenes korosztályt. Azért nem szól erről, mert erről a korosztályról le kell mondanunk: annyiféle dologra kiterjedő és olyan mélységű változást kellene elérni e generációnál, amelyre nincs reális lehetőség. Ehhez ugyanis meg kellene változnia az egész életstratégiának:
…Nem sorolom tovább: ennyiből is világosan tudható, hogy 3-4-5 millió ember nem fog mindezekben alapvetően más stratégiát elsajátítani és követni, ha megfeszülünk sem. Azért nem, mert a társadalmi stratégiák – mint azt itt, e blogon már ezerszer, unalomig leírtuk – afféle „feltételes reflexek”: spontán tanulással sajátítjuk el azokat, meglehetősen fiatalon, legtöbbnyire kritika nélkül követve a környezet példáját, aztán pedig „úgy maradunk” rögzülnek a reflexek… Így, legnagyobb sajnálatomra, le kell írjam, hogy az elmúlt negyedszázad politikusi inkompetenciája és a magyar szellemi elit lényeget nem látása ismét kitermelt egy generációnyi „óhatatlan veszteséget”: nincs az az isteni-politikusi csoda, amely néhány éven belül alapvető jóléti változást lenne képes produkálni Magyarországon, mert ennek egyszerűen nincsenek meg a tudati alapjai.
Amit tehetünk az a fiatalok másként való kondicionálása: ez sem épp könnyű, hiszen a szocializálódás nagyrészt az adott közegben folyik – de az oktatás mégis sokat tehet itt. És talán még többet tehetnek a szülők, ha megértik, átérzik, hogy ha nem nevelik másra a gyerekeiket, mint amire őket nevelték, akkor a gyerekek generációja is éppen olyan hendikepes lesz, mint a szülőké – azelőtt meg a nagyszülőké volt. A politikának erről kell szólnia: a jövő generáció, a gyerekek esélyéről.
Amikor a finnek elkezdték a második világháború után a ma ismert Finnország felépítését, nem az ígérték az akkor élő felnőtt generációnak, hogy nekik lesz ez jó. Azt mondták – és azt beszélték meg egymás közt – hogy ezt a gyerekeinkért csináljuk… Állítólag a magyar ember mindent megtesz a gyerekéért – hát, akkor lássuk!
…Azokat a politikusokat pedig nem szabad követnünk, akik azt ígérik, hogy ha ők kormányoznak, akkor „2-3 éven belül elindulunk felfelé” – mert ez biztosan nem lehetséges abban az értelemben, hogy pár év múlva sokkal jobban fognak élni az átlagmagyarok. …Tudom-tudom: itt a legtöbben „azonnali megváltásra” vágynak – de talán van már annyi negatív társadalmi tapasztalatuk ezekkel a megváltást ígérőkkel, hogy most már ne higgyenek nekik olyan könnyen, és hogy legalább mérlegeljék a másik ajánlatot is: a jövő, azaz a jövő generáció felépítésére vonatkozót.
1 Moldova György: Akit a mozdony füstje megcsapott - 1976
2 …És mint láttuk, mind a mai napig vannak a politikai elitben olyanok, akik (szó szerint) ezt az utat járják: http://kepviselofunky.blog.hu/tags/mariahilferstrasse
3 Megtettük e blogon már számos alkalommal, ld. pl.: http://progressziv.blog.hu/2014/07/22/versenykepesseg_es_gondolkodasmod
http://progressziv.blog.hu/2014/03/29/beszed_az_orszagrol
4 Szabó Magda: Az a szép, fényes nap - 1976
5 Stauffenberg ezredes szavai A Valkűr-hadművelet c. filmből – 2008
6 Cseh Tamás: Valóság nagybátyám – 1981
7 Részlet a zsoltárok könyvéből, 115.1., ford. Károli Gáspár - 1586
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek