„Wenn ich nicht gleich Bier bekumm, schmeiß ich die ganze Kneipe um!”
(„Ha nem kapom meg rögtön a söröm,/felborítom az egész krimót!”)
Bier her, Bier her! – német kocsmanóta – XIX. sz.
A poszt címében a kémügy margóját emlegettem, pedig azt, amiről alább szó lesz, inkább a lap közepére kellene írni: a jobbikos kémügy ahhoz képest, amit a Fidesz művel az EU ellen, csak széljegyzet a margón…
(Csöröge dala1)
Van abban valami bájos, ahogy épp a Fidesz kiált „árulót” a jobbikos, állítólag az EU-t az oroszoknak eláruló és kiárusítani szándékozó Kovács Bélára. Az a Fidesz, amely az utóbbi négy évben egyre azt fejtegette, hogy „szabadságharcolnunk” kell az EU ellen – az ellen az EU ellen, amelyről maga a miniszterelnök, Orbán állította azt, hogy „Brüsszel egyenlő Moszkvával”. És az a Fidesz árulózik, amely aztán idén tavasszal, a paksi stikliszerződéssel sokkal inkább szolgálta Oroszország érdekeit az országéval szemben, és sokkal inkább adta el az országot Oroszországnak, mint ahogy azt egy Kovács Béla akár a legmerészebb álmaiban is remélhette!
…Az az idióta „demokrata ellenzék” pedig, amely vérszegényen és minden önálló gondolat és önálló helyzetértékelés híján ott lézeng a parlamentben, most lelkesen állt a Fidesz mellé kém-ügyben, ezzel remélvén az ország második legnépszerűbb pártjává fejlődött Jobbikon ütni. Istenem: micsoda kicsinyes bosszú és minő politikai szűklátókörűség az, hogy a sokkal kisebb árulót abrichtolják a sokkal nagyobbhoz csapódva! Téve ezt úgy, hogy eközben meg sem említik, hogy bizony: a Fidesz az EU-ellenesség legerősebb generátora, hogy a Fidesz csupán azért marad az EU-ban, hogy annak elitje magához terelhesse az onnan jövő pénzeket, de értékrendjében semmi európaiság nincs benne. Nem illeszti bele az ellenzék abba a logikus kontextusba ezt a kémügyet, hogy azzal a Fidesz valóságos célja nem más, mint egy, a hatalommonopóliumára potenciálisan veszélyes politikai erő amortizálása.
(Illyés Gyula2)
…Igen: a hatalommonopólium. Azzal, hogy a Fidesz 2010-től gyakorlatilag bármiféle, számára valódi problémát jelentő akadály nélkül tudott Magyarországon hatalommonopóliumot létrehozni, rámutatott mind az egész EU, mind pedig a közép-kelet európai tagállamok csatlakozási módjának egy nagy fogyatékosságára, egy tévedésre.
Az EU önkéntes demokraták egyleteként jött létre: olyan politikusok hozták azt (és elődszervezeteit) létre, akik levonták a korábbi európai történelemből azt a tanulságot, hogy kifizetődőbb együtt, mint külön-külön, vagy akár egymás ellenében. Ehhez a felismeréshez pedig az a fajta általános polgári mentalitás adta az alapot, amely a „Mag-EU”3 társadalmaiban a legelterjedtebb mentalitás és amelynek ott évszázadokra visszatekintő előélete van, azzal a koherens tapasztalatrendszerrel együtt, hogy hosszabb távon mindenki ezzel a mentalitással juthat a legtovább… Ezek a tapasztalatok nincsenek meg (vagy: amortizálódtak erősen) a kelet-európai új tagállamok társadalmaiban – emiatt pedig semmiféle „polgári korlátai” nem léteztek a rendszerváltás után egy újabb hatalommonopólium kialakulásának, sem az ottani elitekben, sem az őket körülvevő társadalmakban, sem pedig ezen országok gazdasági szereplőiben.
A csatlakozási tárgyalások során az új tagállam-jelöltek delegációinak élén csupa olyan politikust láttak, akik 1989-90 körül mindent megtettek az előző hatalommonopólium lebontásáért. Ebből a Mag-EU vezetői azt a – téves – következtetést vonták le, hogy demokratákkal tárgyalnak a tagságról, így nem is gondoltak olyan automatikus védelmi klauzulák és technikák csatlakozási szerződésbe építéséről, amelyek megakadályozhatták volna azt, hogy a friss tagállamok politikai stílusa és valóságos gazdasági berendezkedése ne az EU alapelveinek megfelelően működjön. A Mag-EU vezetői nem tudták, hogy attól, hogy valaki egy korábbi antidemokrácia ellen harcolt, még nem biztos, hogy általában az antidemokrácia ellen harcolt: lehet az is, hogy csupán a mások által üzemeltetett antidemokráciát akarta lebontani, hogy a helyére állíthassa a sajátját!
(Örkény István4)
Így a Mag-EU nem a csatlakozni kívánó országok népeivel, hanem azok uralmi elitjével tárgyalta végig a csatlakozást, azt hívén, hogy ezen uralmi elitek mentalitása, cél- és eszközrendszere azonos a polgári, demokratikus, kapitalista és meritokrata alapú EU-beli elitével. Pedig valójában a frissen jövők értékrendje és társadalmi-gazdasági céljai radikálisan különböztek ettől: mivel e politikai és gazdasági elitek tagjai a „létező szocializmus” sem nem demokrata, sem nem polgári, sem nem teljesítményelvű, legfőképpen pedig nem kapitalista közegben szocializálódtak, így a fejükben a csatlakozás előtt és után egyaránt egy, a hatalom és a gazdasági erőforrások monopolizálására törekvő cél- és értékmodell működött. A „demokrata idealisták” – a Havel-, Göncz-, Walesa-félék – hamar kívül találták magukat a hatalom tényleges „nemzeti centrumain” és jöttek a Klausok, Ficók, Orbánok, a maguk „nemzeti államkapitalista” sleppjével és szépen belakták a régi, szovjetista pártállam és hatalommonopólium üressé vált élőhelyeit, úgy az egyes emberek fejében, mint a gazdaságban és a közhatalomban. Mire az EU észbe kapott, már e visszarendeződési folyamat „gyorsnaszád-zászlóshajójában”, Magyarországon éppúgy csupán díszlet maradt a parlamentarizmus, mint volt az 1949 és 1989 között.
…Szóval: a Fidesz folyamatosan „töri-zúzza a berendezést” az EU-ban, eközben pedig lármásan és sértődötten követeli a csatlakozási szerződésben, illetve a hétévente megszavazott költségvetésben neki járó „ingyen sört”: azt a támogatást, amelyet nem azért adnak az eu-s transzfer révén a nettó befizető tagállamok állampolgárainak és vállalkozásainak adójából, hogy abból az EU alapértékeinek és céljának esküdt ellenségei országon belül a saját pozícióikat erősíthessék. …Nekünk, európaiaknak el kellene már végre döntenünk, hogy mit kezdünk az Orbánhoz és bandájához hasonló „kocsmai erős legényekkel”: hogy miképpen és milyen eszközökkel disztingváljunk köztük és az általuk uralt nép és ország között?
(Cicero5)
Talán itt az ideje, hogy kötelezővé tegyük az eu-s tagállamoknak azt, hogy minden, a központi költségvetésből kapott eurócenttel teljesen transzparens módon és naprakészen számoljanak el6, de úgy, hogy a jól ismert „projekt-túlárazások” is azonnal kiugorjanak az elszámolásból7. Ne feledjük: a Fidesz nem elvi alapon tart az EU-val, hanem azt csupán egy szinte korlátlanul fejhető ATM-ként fogja fel – és csak arra ügyel, hogy nála legyen/maradjon a hatalom platinakártyája. Nem érdekli az a gazdasági és technológiai szükségszerűség, amely az EU létét igazán indokolja, mert számára sokkal fontosabb a „nemzeti kereteken” belüli hatalom birtoklása – hiszen pozícióit és privilegizált helyzetét nem a teljesítményével, nem tudásával és nem a technológiai szintjével érte el, hanem népe tapasztalatlanságát és gyámoltalanságát kihasználva. Épp emiatt érdeke, hogy maradjon is meg mindkettő – ami viszont nyilvánvalóan ellentétben áll a kompetens és önálló polgárokból álló erős EU koncepciójával.
A Fidesz addig él, ameddig fenn tudja tartani a „nemzeti kereteket”, hogy azzal visszaélve kirekeszthesse a valódi teljesítményversenyt a társadalomból, a gazdaságból és a közpolitikából. Ezért nekünk, magyar polgároknak az EU-ban – egy föderatív EU-ban – való „feloldódás” nem veszély, hanem esély: arra, hogy ne lehessen rajtunk, visszaélve a demokratikus járatlanságunkkal „nemzeti despotaként” uralkodni. Az igazi, mert veszélyes és koncepciózus bomlasztók nem azok, akik nyíltan a pokolba kívánják az EU-t (mint a Jobbik) és nem is a Kovács Bélák: az igazi európaiság, azaz a teljesítmény és a sikeresség valódi ellenségeinek arcát Orbánékban láthatjuk meg!
1 Fésűs Éva: A palacsintás király, Csöröge udvari bolond „kaloda-dala” – 1973
2 Ilyés Gyula: Kovács – 1952-’54 k.
3 Mag-EU: Az Európai Unió azon tagállamai, amelyek valódi, mély és konzekvens polgári társadalmi hagyományokkal rendelkeznek, mint pl. a skandináv tagállamok, Németország, Franciaország, a Benelux-államok.
4 Örkény István: A végzet – 1968 előtt
5 „Még meddig?”: Marcus Tullius Cicero consul híres, a Catilina-féle összeesküvést a szenátusban leleplező beszédének kezdő szavai – i.e. 63
6 Nem véletlen az, hogy a kormányzati portál nem ezzel kezdődik – és az sem véletlen, hogy a magyar kormány nem tárja a nyilvánosság elé és nem kommunikálja „ezerrel” azt, hogy a valóságban miképpen is áll az egyenleg az EU és az ország között, hogy mennyire hamis az az összeesküvés elmélet, amely szerint az EU „kiszipolyozza” az országot? A kormány érdeke az EU-relativizmus fenntartása.
7 Például úgy, hogy minden közösségi pénzből finanszírozott beruházást párhuzamba kell állítani a más tagállamokban hasonló céllal megvalósult beruházások költségadataival.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek