7.jpg

„A földönkívüliek intelligenciája fejlettebb, ami hatékonyabb működést jelent, több szinten és több dimenzióban.”

Robert Zemeckis – Carl Sagan: Kapcsolat - 1997

 

Az utóbbi időben egyre élénkebb szellemi mozgás tapasztalható baloldali (főképp alternatív/újbaloldali) berkekben: a Fidesz által valóban erősen túlzásba vitt munkavállalói jogszűkítést és a közteret-közpolitikát gyakorlatilag kizárólagosan uraló jobboldali és szélsőjobboldali tematizálásra válaszul. Május elseje apropóján is sorra jelentek meg írások e témában, ezek némelyike kifejezetten azzal a céllal, hogy együttgondolkodásra, vitára inspiráljon1: mit és hogyan kellene tenni, változni és változtatni ahhoz, hogy kiegyenlítettebbé váljanak az általános életesélyek?

…Véleményem szerint nem lehet előrelépni, ha csupán „balos” (vagy akár „jobbos”) nézőpontból és ilyen prekoncepciók alapján foglalkozunk a dologgal. A sor elején ugyanis nem a „Hogyan tegyük élhetőbbé a világot?” kérdése kell, hogy álljon, hanem az a kérdés, hogy: „Miképpen teremthet egy társadalom több erőforrást a maga számára?”

Az erőforrás-teremtés helye pedig az innováció és a vállalatszervezés világa. A „munka világa” csupán egy eleme ennek – épp ezért nem ad adekvát megoldást, ha csupán ezzel a résszel foglalkozunk!

A siker és jólét záloga nem a munkavállalói jogok, vagy a szociális ellátórendszer felturbózása, netán a baloldali/újbaloldali értékek hatékonyabb képviselete, hanem a versenyszféra erőforrás-teremtő képességének megsokszorozása. Ez pedig a gyakorlatban a vállalkozói mentalitás és kompetenciák felfejlesztését jelenti, a korszerű, tudásalapú tőkés termelési szisztéma meghonosodását jelenti, annak általános társadalmi értékrendjével és szemléletmódjával egyetemben. Aki „csak” a munkavállalók számára tenné igazságosabbá és kiegyenlítettebbé a viszonyokat, az tulajdonképpen nem érne el igazi változást – mert az igazi változáshoz az kell, hogy megváltozzon a teljesítmény és az érvényesülés jelenleg egyáltalán nem egyértelmű és csak keveseknek magától értetődő viszonya.

Van Magyarországon (de sok más társadalomban is) egy virulens és a társadalom jelentős többsége által elfogadott, „belakott” paradigma, amely az (egyéni) siker és az érvényesülés zálogának a kapcsolatokat tekinti és amely szerint az érvényesülés „folyamata” során elvtelennek és önzőnek „kell” lenni. Együttműködni pedig csak azokkal kell, akiktől hasznot, azaz állami pénzt és/vagy hatalmat kaphatunk – az összes többi emberrel (az ún. „állampolgár-társainkat”) szemben pedig „erőből kell eljárni”. Itt nem sok tér nyílik a valóságos teljesítménynek és innovációnak – itt a tehetséget és az innovátort legfeljebb kihasználni szokás. Ezzel a paradigmával, az elsajátítás paradigmájával szemben kell felállítanunk és elfogadottá tennünk a teljesítmény és tudás paradigmáját – mert csak ezáltal lehet a társadalomban lévő tehetséget aktivizálni. Jelenleg a tehetség és a szorgalom menekül az országból. Egyszerűen senki sem hisz abban, hogy Magyarországon belül is lehet tudással és munkával jól élni: minden sarokból a kontraszelekció szele süvít szembe! Nagyon sokatmondó az a felmérés, amely szerint a magyarok (valóban) „több mint kétharmada” a győri Audinál szeretne dolgozni2 – és még csak véletlenül sem valamelyik „nemzeti nagytőkés” állampénzt szivattyúzó „vállalkozásánál”! Ez azt jelenti, hogy a magyarok képtelennek érzik a „saját vállalkozásaikat” és a saját, „nemzeti” tőkéseiket arra, hogy a fejlett nyugat-európai vállalatokéval hasonló színvonal legyenek képesek vállalati és munkakultúrát teremteni. Ez pedig nem mást jelent, mint hogy képtelennek látják arra a létező magyar vállalkozási világot, hogy az biztosíthatná az ország, a társadalom anyagi alapjait és jogos szükségleteinek fedezetét.

…És itt egy fontos megállapítást kell tennünk: az orbáni rendszer célja nem a közjó, vagy az ország sikeressé tétele: a rendszer célja az uralmi elit pozícióinak megőrzése, az ő érdekeik érvényesítése. Ha eközben olyan lépéseket, amelyek gazdaságélénkítő célzatúak, illetve ha egyes társadalmi csoportok pluszjuttatásokat kapnak, ez csupán azért van, mert erőforrások és valamiféle, legalább az igényeket alapfokon és részben kielégítő jövedelem- és juttatásrendszer nélkül a hatalmat nem lehet hosszabb távon megtartani. Ezzel a rendszerrel nem lehet a közjó érdekében „konstruktívan együttműködni” és/vagy rá „észérvekkel hatni” és másmilyen viselkedésre ösztönözni, mivel ez a másmilyen viselkedés egyenlő lenne a saját céljai feladásával. Ezt a rendszert azért hozták létre a benne kulcspozíciókat birtoklók, hogy egy nagyon szűk érdekkör céljainak szolgálatába állítsák az egész ország erőforrásait (és persze az EU-ból érkező támogatásokat is). Miden „kompromisszum a társadalommal” az ő szempontjukból nettó veszteség – akár pénzben, akár hatalomban. (A hatalom csökkenése pedig egyértelmű veszélyt jelent számukra az említett anyagi erőforrások monopolizálhatóságára – így a hatalomcsökkenés tulajdonképpen szintén bevételcsökkenést is jelent: a hatalomkoncentráció csökkentése a bevétel-koncentráció csökkenésével járna – ezért is központosít mindent és minden erejével az Orbán-rendszer…)

Ez a rendszer nem „reformálható” – mint ahogy a szocializmus sem volt az – hanem csupán leváltható. Leváltani pedig akkor lehet, ha a saját paradigmája helyébe egy másikat állítunk és e másikat képviselve szervezzük ütőképes politikai közösségbe az orbáni rendszer veszteseit, vagy azokat, akik e rendszer miatt nem válhatnak nyertessé a világpiaci versenyben.

Nyilvánvaló, hogy ez az új paradigma csak a társadalmat aktivizáló és dinamizáló teljesítmény- és tudásalapú paradigma lehet – mert ha bármely másik, nem teljesítmény- és tudásalapú másikat követnénk, akkor lényegében a jelenlegi kontraszelektív és emiatt össztársadalmi és összgazdasági szinten teljesítmény- és erőforrás-hiányos rendszer helyett csupán egy másik hasonlót állíthatnánk fel.

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a teljesítményalapúság hívei ma kisebbségben vannak Magyarországon: annyira nem él ez az elképzelés az emberek zömének fejében, hogy fel sem fogják, miféle előnyei vannak a jelenleg a mindennapjaikat uraló paradigmával szemben. Az ismeretlentől könnyű félni – és: könnyű az ismeretlen paradigmával szemben mesterségesen félelmet kelteni és a teljesítményalapú paradigmához kapcsolódó versenyalapúsággal szembeni ellenséges hangulatot felerősíteni. Ki is használják ezt azok, akik a másik paradigma maradásában érdekeltek. Éppen ezért, ha van ma a széles néptömegeket érintő aktuális közéleti feladat, akkor az nem más, mint a teljesítmény paradigmájának terjesztése, propagálása. Sokkal-sokkal fontosabb ez a nép – és a munkavállalók – jövőjét illetően, mint a puszta, szokványos és szűklátókörű „harc a munkavállalói jogokért”.

A régi, kontraszelekcióra alapozó paradigmával nem lehet „kiegyezni”, sem pedig együttműködni: nem létezik „kompromisszum” a teljesítményalapú és a kontraszelekcióra törekvő két paradigma között. Bár sokan bíznak abba, hogy a mai magyar társadalomban létező két „tábor” között úgymond „be lehet temetni az árkokat”, azonban ez illúzió. Ráadásul nem is lenne célszerű kompromisszumot kötni a másik, nem teljesítményalapú paradigmával és annak híveivel, hiszen az a kompromisszum valójában az ő győzelmük lenne és akkor továbbra sem a teljesítmény, hanem az „odatartozás” és a „szolgálat” szabná a meg a pozíciókat.

…Visszatérve a poszt elején említett (új-)balos szellemi mozgolódáshoz és az ott kezdeményezett együttgondolkodáshoz: valóban EGYÜTT kell gondolkodni, azaz holisztikus gazdasági és társadalmi nézőponttal kell új paradigmát állítani! Az egymás elleni játszmák kora lejárt, a technológia túl komplexszé vált ahhoz, hogy munkaadói ÉS munkavállalói térfélre osszuk fel a világot: a világ egyenlőtlenségei és (vélt vagy valós) „igazságtalanságai” sokkal inkább alapulnak a kontraszelektív paradigmán, mintsem azon, hogy „ki a tulaj?”.

Aki úgy akar megoldást találni, hogy előre leszögezi: „Én baloldali megoldást keresek!”, az ugyanúgy kontraszelektíven gondolkodik, mint azok, akik ellenében hadra kel. Aki nem a valóságból, hanem egy számára valamiért kedves szubjektív premisszából kiindulva akar „jobbítani” és „közérdeket definiálni”, az semmivel sem juthat közelebb a megoldáshoz, mint aki bármelyik másik szubjektív érdekkör nevében cselekszik. Aki úgy akar egy erőforrásokban gazdagabb világot teremteni, hogy külön-külön gondolkodik „tőkében” és „munkavállalóban”, az éppúgy tévúton jár, mint aki arról szónokol, hogy „a nemzeti érzület nem gyengíti Európát, hanem erősíti”3: a tőke és munka egymás ellen pozícionálásában való gondolkodás ugyanúgy téves, mint a „saját nemzetünk” keretei között pozícionáló-pozícionálódó gondolkodásmód: leragad a partikularitásban és egy már meghaladott helyzet alapján privilegizál és monopolizál. És ahogy az európai nemzetek esetében az általánossá tett önző érdekképviseletéből sem erő, hanem gyengeség származnék, úgy az „osztályokban” való igazság- és megoldáskeresés is gyengíti az adott társadalom és gazdaság erőforrás-teremtő képességét. Ez aztán visszahat oda, hogy a nem elégséges erőforrásokért egyre keményebben marakodnak az érdekcsoportok – ami tovább rombolja a társadalmi kooperációkészséget és a szolidaritást is.

Ha fejlettebb szociális rendszert akarunk, ahhoz hatékonyabb gazdasági és társadalmi együttdolgozás kell, minden szinten és dimenzióban. Lefelé húzó spirálba viszont „balkanyarral” sem érdemes belemenni!

 

 

 

1 Pl.: http://dinamo.blog.hu/2014/04/29/szarszo_megbukott

2 Forrás: http://www.randstad.hu/award

3 Orbán Viktor mai szavai a Berlinben, Merkellel közösen tartott sajtótájékoztatón.

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr1006136054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

♔batyu♔ 2014.05.09. 08:49:13

Te ezt tényleg komolyan gondolod?

"Egyszerűen senki sem hisz abban, hogy Magyarországon belül is lehet tudással és munkával jól élni: minden sarokból a kontraszelekció szele süvít szembe!"

Azért megvizsgálnám az ilyenek tudását, mert rengeteg állás van nálunk ahol rendes a fizetés, de tudás kell. Persze egy diploma, főleg ha nem műszaki és régebbi, még nagyon nem tudás.

"És itt egy fontos megállapítást kell tennünk: az orbáni rendszer célja nem a közjó, vagy az ország sikeressé tétele: a rendszer célja az uralmi elit pozícióinak megőrzése, az ő érdekeik érvényesítése."

Demokráciában az uralmi elit a pozicióit csak a közjó, illetve az ország sikeressé tétele révén tudja csak megőrízni.

Vagy téged kényszerítettek, hogy szavazz Orbánékra, miközben lepusztították az országot?

Az a gond, hogy van pár értelmes gondolta, de meg akarsz felelni vagy az index sötétebb szerkesztőinek, vagy a saját pártod sötétebb kritikusainak és leírsz teljesen logikátlan dolgokat.

Moin Moin 2014.05.09. 09:04:56

@♔batyu♔:

1.) A rendesen fizetett, általában műszaki végzettséget, diplomát igénylő magyarországi álláshelyek zöme (amelyeket valóban igazi versenyben töltenek be) a nem magyar tulajdonú versenyszférában van, nem pedig a magyar "nemzeti nagyvállalkozók" cégeinél.

2.) Magyarország már nem tekinthető demokráciának, ami az állam működését-működtetését illeti, így rövidebb távon minden további nélkül lehet egy eltorzított versenyben választást nyerni anélkül is, hogy valóban a közjóra törekedne és valóban sikeressé tenné az országot egy politikai erő - feltéve, hogy ő szabja a játékszabályokat.

Pártom: ja, az nincs.:-)

ParaZita2 2014.05.09. 09:07:43

Sokkal kisebb államot/központosítást, sokkal nagyobb értékmegbecsülést (pl. magántulajdon védelme/szentsége!) kell hangoztatni és megvalósítani.
Első lépésként pl. meg kell szüntetni az akadémikusok tiszteletdíját: akadémikus fizessen tagdíjat (persze legyen neki miből, ha értéket teremt). Erőforrás a kiművelt emberfő. Második lépésként pl. meg kell szüntetni a családi pótlékot. (Azaz egy utód azért szülessék, mert a család tovább akar élni, mert jó neki, s nem azért, hogy a kontraszelektált - a jelenlegi csp. nem az? - világban a feje tetejére állított értékrendben élősködve akarjon "boldogulni".

Ez abszurdnak tűnhet, de: volt valaha egy monda: ha le akarod győzni a szomszéd királyt, ne hadsereggel menj ellene, hanem kényeztesd el, fizesd le, és akkor egyszer azt veszed észre, megvetted magadnak. Japánok lebombázták Pearl Harbort, mégsem tudták legyűrni az Államokat. Erre azt mondták, jó, akkor legközelebb inkább megvesszük - s jól ismert a japán gazdasági jelenlét az USA-ban.)

Alapokig visszamenőleg át kell gondolni mindent, paradigmaváltással csak egyetérteni ehet.

ParaZita2 2014.05.09. 09:09:57

@ParaZita2: paradigmaváltással csak egyetérteni ehet.
...csak egyetérteni lehet!
(természetesen)

polgári kór 2014.05.09. 09:11:10

szigorúan mindig ilyan megfoghatatlan ideológiai célt talál ki a maszop ami qrvára nem érdekel senkit, nem csoda hogy vége hossza nincs a taknyon csúszásuknak

ezen az se segít hogy a bukásokban kikopott embereik szájából tökmind1, hogy azt hörgik, hogy ERŐS VERSENYSZFÉRA, vagy EURÓPAI DEMOKRÁCIA

priceless, nyíhahahahah

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.05.09. 09:22:19

@♔batyu♔: "rengeteg állás van nálunk ahol rendes a fizetés, de tudás kell"

Ahol rendes a fizetés, azok tipikusan olyan állások, amelyeknél Nyugat-Európában is hiányzik a képzett munkaerő, így ott is könnyedén el lehet helyezkedni, az itthoni bér többszöröséért.

"Demokráciában az uralmi elit a pozicióit csak a közjó, illetve az ország sikeressé tétele révén tudja csak megőrízni."

A választásokat nem az nyeri, aki többet tesz a közjóért, hanem akinek jobb a PR és marketingstratégiája, a média nagyobb részét tartja kezében és többet szerepelteti a véleményét a sajtóban.

♔batyu♔ 2014.05.09. 09:29:25

@Moin Moin: Hogy lenne magyar tulajdonú versenyszférában, amikor 20 évig az ment, hogy csak a külföldi beruházó a tehetséges és húszasával vásárolta fel a kádár rendszer után itt maradt cégeket, hogy megszerezze a piacot.

A külföldi beruházó támogatásokat kapott, a magyar pedig bizalmatlanságot, drága hiteleket és hatalmas adót.

Külföldiekként te a gazdag tőkeerős cégeket látod, magyarként pedig a szomszéd autószerelőt is.

Ennek ellenére pld. az informatika területén magyar cégeknél is elég jó fizetéseket lehet elérni, sőt egyre több magyar cég éri el azt az átlagot, amit pld. egy külföldi autógyár. Az Audi mellet az szól, hogy a járműgyártás stabil ágazat, az Audi gazdag német cég.
De ha már azt kérdeznék meg, átmenne e mérnökként a jelenlegi magyar cégétől az Audihoz, egészen biztosan nem lenne meg a 70%, még 50 sem.

2. Sajnálom, de nem lehet. Mo.-n demokrácia van. Ha a lakosság nem bízik meg a kormánypártban megbuktatja. 4 év pedig nem olyan rövid idő, hogy a rossz teljesítményt ígérgetéssel lehessen elfedni.

Jól látszik a 2014-es választás lakossági üzenete, a Fidesz kormányzásának leggyengébb láncszeme a vidéki közbiztonság.

♔batyu♔ 2014.05.09. 09:32:49

@Online Távmunkás:

Ismétlem, Mo-n az alacsonyabb fizetést a versenyhátrányok okozzák. Azaz egy kicsi és közepes vállalkozás terhei (beruházási hitel, adók, támogatások) magasabbak mint a multinál. Ha egyenlő lenne, a legtöbb vállalkozás jobban fizetne valamivel mint a multi.

Tévedés. Akkor 2010-ben az MSZP-SZDSZ nyert volna. Sőt 1998-ban még inkább.

♔batyu♔ 2014.05.09. 09:39:48

@♔batyu♔: Amúgy egy ismerősöm cégénél (kisvállalkozás) a portás havi nettó 140.000 kap, a teszkónál pedig a biztonsági őr jó ha 120-at.

Ennyit arról, hogy a mindennapokban azért nem az Audi és Szabó Béla varrodája van összehasonlítva.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.09. 09:42:22

Baloldal? Amikor éppen a baloldal nemzetközi bukását éljük? Minek a baloldal?

♔batyu♔ 2014.05.09. 09:50:17

@maxval a gondolkodó birca: Azért ezzel várjuk meg az EP választásokat.

Sajnos a ballib oldal nyugaton is ugyanolyan foltos múltú mint itthon.

Azaz pár százezer évet a főpolitikusaik között fiatalabbkori dolgaikért ugyanúgy ki lehetne osztani.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.09. 10:01:01

Arról mikor lesz poszt libsik, hogy tegnapelőtt a kaszinók miatt lemondott az egyik zsidó(Schreiber, sürü keretlegényezést emlegetve), mert koncessziót kapott a másik zsidó(Vajna), amikor a harmadik zsidó(Blum) sukorói kaszinócsalásos perei még ki se hültek?

keményen tolul a versenyszféra, mi?

gmihaly 2014.05.09. 10:01:10

Ajánlom becses figyelmetekbe Schmidt Mariska megállapítását, mely szerint az I. világháború európai polgárháború volt. Anglia ipari forradalma lecsengett, túl sokáig ültek a babérjaikon (gyarmataikon) "fényes elszigeteltségben" és a felzárkózó németeket akarták lenyomni. Amikor már 2 éve folytak a harcok, írta meg Lenin "Az imperializmus, mint a kapitalizmus legfelsőbb foka" c. brosúráját a békés Svájcban, amelynek egyik kiváló táblázata mutatja, hogy Németország kevéske gyarmatával egyetemben is mennyivel versenyképesebb volt Anglia saját termékeivel szemben, amelyeket tetemes mennyiségben exportált a szigetországba. A németeknél a monopóliumok főleg kartellek voltak, míg Amerikában a trösztök. De a fő motívum mindkét esetben a verseny kiküszöbölése volt. Ja, és Bismarck vezette be a munkásokat is védő társadalombiztosítást, amelyet kénytelen volt meghagyni az Elzász-Lotaringiát visszakaparintó Franciaország is. A háborús győzelem csak "fegyverszünet volt 20 évre" (Foch marsall aranyköpése). Az 1929-33-as gazdasági világválság után, Ftanklin Delano Roosevelt elnökségei alatt, a New Deal a trösztellenes jogszabályokat és ítéleteket is jelentette, ekkor lett pl. a Standard Oil-ból S.O.C., Esso, Exxon és sok más kisebb vállalat. A trösztfelügyeleti, versenyfelügyeleti állami hatóságok is ekkor jöttek létre. A két szuperhatalom évtizedeiben erről elterelődött a figyelem, a Szovjetunió lehanyatlása, "érdekszférájának" elvesztése után pedig a versenyfelügyeletek elkényelmesedése, illetve kikerülhetőségük kilobbizása után a a globáltőke (inkább bank-, mint ipari tőke) felbátorodása és hibás termékei, valamint az állam fikázása, a "magánszektor" önfényezése (régi szelek új popsikból, vagy fordítva?) és elkövetett gigahibái okozták a 2008-as válságot - és még sok minden más. Ennyit a mindenhatónak vélt versenyről.
Ami a munkavállalókat illeti, akkor, amikor a magántőke minden felesleges koloncot az általa ostorozott államra lőcsöl - erről Lenin is ír az idézett műben - a globáltőke és a gazdasági szervezetek "mobilitása" érdekképviseleteiket állandóan a startvonalra küldi. A sztrájkfegyver ellenszereit is kitalálták az ellenérdekű felek. A hazai nagytőke utoljára Trianon előtt volt elég erős (lásd: Weiss Manfréd és az egykori Csepel, mint WeissManfrédfalva, még a kórházat és a mentőszolgálatot is a Gyár adta). Trianon után a megsarcolt ország ezt a szintet már nem tudta visszaszerezni, az "elvtársvilág" és az a drágalátos közgizdáink akkori és későbbi hülye tippjei pedig csak elmélyítették a problémát. Hogy a jelenleg is tartó "eredeti tőkefelhalmozás" kitermel e hasonlóan erős, a multikéval vetekedő hazai tőkeerőt, az a jövő zenéje, lehet, hogy az "ész, erő, és oly szent akarat" helyett jön a sorvadozó "átoksúly", a dagonyázás, amikor "nem megyünk csak érkezünk", "de nekünk így is jó".

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.05.09. 10:06:55

@♔batyu♔: 2010-ben miért nyertek volna a ballibek? Őszöddel nem tudtak mit kezdeni, nulla volt a kommunikációs stratégiájuk. A médiát addigra elfoglalta a Fidesz, csak a közmédia maradt nekik, de annak a használatához is gyengék voltak.

A magyar cégek is egy rakás adókedvezményt ás állami támogatást kapnak, beleértve az államilag támogatott hiteleket és célzott EU-s pénzeket is, viszont a multikkal ellentétben nem igazán szokták az alkalmazottaikat rendesen bejelenteni és az adókat-járulékokat fizetni...

kacsa232 2014.05.09. 10:16:38

@♔batyu♔: "a Fidesz kormányzásának leggyengébb láncszeme a vidéki közbiztonság"

A lófaszt!! "A Fidesz kormányzásának leggyengébb láncszeme" a foglalkoztatottság,államadósság,korrupció,kiszámíthatatlanság stb...

Az pedig, hogy megint megszavazták a Fideszt, kurvára nem jelenti azt, hogy jól teszik a dolgukat. 2006-ban Ferencéket is megszavazta a többség, pedig sokan tudtuk szerintem akkor is, hogy egy balfasz brigád a baloldal, és meg fogjuk szívni.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.09. 10:19:57

@kacsa232: 'Az pedig, hogy megint megszavazták a Fideszt, kurvára nem jelenti azt, hogy jól teszik a dolgukat. 2006-ban Ferencéket is megszavazta a többség'

Hát a 2006os meg a 2014es eredmények nem nagyon hasonlítanak....az első fordulóban 2006ban is a fidesz kapott több szavazatot.

Olyan még nem vót hogy minden választó szerint jól végzi a kormány a dolgát. Csak hát kit lehetett volna most választani? Vagy most vasárnap? Orbánt, ez van.

kacsa232 2014.05.09. 10:32:08

@Kón Bandit:"Csak hát kit lehetett volna most választani?"

Ez így van. A kisebbik rosszat, ezzel egyetértek!

Csak azt akartam írni "batyu"-nak, hogy messze nem csak a vidéki közbiztonság a Fidesz nagy hiányossága!

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.09. 10:40:30

"A siker és jólét záloga nem a munkavállalói jogok, vagy a szociális ellátórendszer felturbózása, netán a baloldali/újbaloldali értékek hatékonyabb képviselete, hanem a versenyszféra erőforrás-teremtő képességének megsokszorozása. "

Ez így nem igaz.

A hagyományos baloldali értékek képviselete a tőke és termelőeszközök nélküli osztályok érdekeinek a védelmét jelentette.

Hiába van versenyszféra, hiába pátyolgatja egy kormány a termelőeszközöket birtokoló osztályok érdekeit, ha a termelőeszközöket birtokoló tulajdonosok kilopják a termeléőeszközeikkel értéket és bevételt termelő dolgozóik két szemét.

Ma Magyarországon a baloldaliság azért nem működik, mert az újgazdag "balos" zsúrfiúk a politizálásban a bizniszt és a zsíros jövedelmet látják, és kb. magasról tesznek az eredeti baloldali értékekre, vagyis arra, hogy a termelőeszközöket a dolgozók értékteremtő munkájához biztosító befektetők, és vezető beosztású felsővezető alkalmazottaik ne lopják ki a pénzüket és a vagyonukat kitermelő tőke nélküli rétegek szemét.

Anselmo 2014.05.09. 10:44:00

Nagyrészt egyetértek a cikkel. Vagyis baloldal helyett kapitalizmust kell csinálni. Eddig is ezt gondoltam. A közgondolkodást viszont nagyon nehéz lesz megváltoztatni, tényleg jól teljesítő emberek kihasználására mennek rá, nem az elismerésükre, nincs értéke a munkának, csak a helyezkedésnek. Aki dolgozik, az a nyuszi.

Bruteman 2014.05.09. 10:45:08

@♔batyu♔: Tudnál linkelni egy jó állásajánlatot?

Olyat szeretnék, ahol jó a fizu, kell a szaktudás, és egész nap lehet kommentelni az indexen.

Rive 2014.05.09. 11:04:33

"…Véleményem szerint nem lehet előrelépni, ha csupán „balos” (vagy akár „jobbos”) nézőpontból és ilyen prekoncepciók alapján foglalkozunk a dologgal."

Pláne, hogy ugye a hazai 'jobboldal' a maga kis nemzetiszocialista attitüdjével: a hazai baloldal a szocdem beállítódásával nem igazán kategorizálható a 'rendes' jobboldali/baloldali értékek szerint.

Ugyanakkor a tényleges tennivalók hegyei mindenféle 'oldal' nélkül is elég jól láthatók.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2014.05.09. 11:19:53

elvtársak akolmelegben egymásközt. keményen, kritikusan.

csak így tovább!

ParaZita2 2014.05.09. 11:47:48

@gmihaly: "...A hazai nagytőke utoljára Trianon előtt volt elég erős (lásd: Weiss Manfréd..." Ezt ugye az osztrákokkal elért kiegyezés előzte meg (készítette elő) (( és kellettek hozzá speciális tehetségú emberek - embercsoportok is, akiket zömében sajnos nem a turul madár nemzett))

"...a jelenleg is tartó "eredeti tőkefelhalmozás" kitermel-e..." Magyarországon aligha van eredeti tőkefelhalmozás. A szoc-ban eredeti tőkefelélés volt, és ez most is jellemzi
ezt a "csontig-hű-béres" berendezkedést:
alig van tőkefelhalmozás. Az, hogy "spermafeldolgozó nagyüzemnek" (értsd: szőkenőbarátnő) a legújabb Q7-et, X5-öt, bármit vesznek, milliós aranyórákkal, stb., primitív "conspicuous cunsumption" csupán, rongyrázás, semmi más. Akár csak a TEK, állami szinten.

Vesszőparipám: sokkal kisebb állam, új alkotmány!

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.09. 11:53:50

@ParaZita2: 'Vesszőparipám: sokkal kisebb állam, új alkotmány!'

ehhez már csak társadalmi igény kéne

ParaZita2 2014.05.09. 12:03:23

@Kón Bandit: társadalmi igény:
igazad van, tudom én is, sokkal kényelmesebb más zsebéből megélni, mint alkotni, értéket teremteni (szellemit, emberit, anyagit, stb.)
Elég csak rápillantani egy adott blog kattintás-számlálójára: "Hol vannak a pasik": 25000, "Versenyszféra ÉS...":850.
Tudom, VV-"nagycici-nagycsöcs-nagypöcs", ez a szint, ez az ún. "társadalmi igény".

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.09. 12:09:08

@ParaZita2: Nem sokban különbözik a nyugat európai mentalitás sem a magyartól kapitalizmus témájában, a 2.vh óta van szoci piacgazdaság.

a többségnek ez kényelmesebb (aki meg nagyon vágyik a szabadságra, vállalkozik, nem fizet adót - törvényesen - és visszaforgat)

Anselmo 2014.05.09. 12:17:34

A címen még egy kicsit javítanék, például:

Versenyszféra, NEM PEDIG baloldaliság

vagy pedig

Versenyszféra IGEN, baloldaliság KUKA

Mert a kettő egymásnak ellentéte. Pont ezért nem vagyok baloldali. Nehéz lehet a dolga baloldali polgártársaimnak, mert a Kádár-rendszerből örökölt szocializmus után az lenen a feladat, hogy jobbra mozdítsuk el az országot, ahelyett hogy a szocializmus vívmányait őrizgetnénk. Hogy lehet ezt megoldani baloldaliként? Ha valamelyik irányba nyomást kell gyakorolni, ez az irány nem balra van.

Bruteman 2014.05.09. 13:21:10

@Anselmo: Mondanál néhányat az ún. "jobboldal" versenyszféra élénkítő intézkedései közül az előző ciklusból?

A hitelkiváltásra felhasznált vállalkozói MNB hitel nem ér :)

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.09. 13:23:58

@Bruteman: A versenyszféra élénkítés liberális dolog, nem jobboldali. Persze van olyan hogy jobboldali liberális, csak nem Mo-n.

Moin Moin 2014.05.09. 14:23:29

@Kón Bandit: "A versenyszféra élénkítés liberális dolog, nem jobboldali." - Pontosan!

...Ezért indított nagyon komoly versenyszféra-élénkítési programokat a vadliberális Thacher, Reagan és Bush. De a korábbi korszakból meg lehetne említeni a szintén szélsőségesen liberális Adenauert és Kohlt is.:-)

Anselmo 2014.05.09. 14:24:26

@Bruteman: a (balliberális oldalról) sokat szidott egykulcsos adó például egy liberális, versenyszellemet erősítő intézkedés.

tamas11 2014.05.09. 17:09:04

@Moin Moin:
Nem tudom, van e ebben a körben olyan, hogy LAIKUS...
Ha van, akkor én az szeretnék lenni.
Számomra ugyanis ezek a kategóriák avittak, használhatatlanok, pl számomra a liberális is lehet egyenlőségelvű, már tudniillik a verseny ELŐTT... (hiszen minden verseny ab ovo ismert, azonos szabályok szerint kéne hogy kezdődjék).
A szabadság és egyenlőség nem a VIP-lelátókon, hanem a versenyszellemben és a versenyhelyzetben lakik, és az csak következmény, ha különbségeket hoz.
Miként lehetne mindez egészében jobboldali, vagy akár baloldalias? Ott értékek dominálnak, pl a hitéletből adódóak. A nemzetiesség is kódolt konfrontáció, mert nem lakik mögötte közmegegyezés: a kiközösítő, csoportosító politikai szándék használja és szítja.
A mi hazai környezetünkben már odáig fajult a helyzet, hogy nem csupán megegyezni nem tudunk, hanem tárgyiasan gondolkodni sem, a besulykolt rendszerben.
Bal, liberális, jobbos, egykulcsos....
A versenyszféra nincs köszönőviszonyban ezekkel, csak a hatalomtechnika sulykolta a közgondolkodásba, ahol a mostani kormány főerői a korábbi nagy politikai rendszer ellenében akarták meghatározni önmagukat, hogy a történelmi vesztest valamiféle túlparton láttassák. Amit folyvást felülbélyegeznek,az valójában lúzergettó. Elmaszatolják, hogy a kormányzás dolgában ezek a vesztesek ugyanúgy ítéltek mint a szélsőjobb: nem akarnák azt, ami van!A gondjainkat hatalmi ambíciókhoz kötődő fogalmak mentén nem hogy megoldani, de jól elképzelni sem lehet.

gmihaly 2014.05.09. 23:53:57

@ParaZita2: Eredeti tőkefelhalmozás ma is van, csak gyenge a hatásfoka. Ferge Zsuzsa mondta volt, hogy csak az első milliók keletkezését ne firtassuk... A "maffiaállamnak" titulált formáció a nagyobb tőkék keletkezését óhajtja elősegíteni, amivel majd jobban a labdába lehet rúgni a nemzetközi placcon. A válságok pedig akkor és azért robbannak ki, mert nincs kontroll, főleg, ha az állam kicsi és gyenge. Valahol, valamikor, mindig sikerül elqrni a spontán folyamatok során a prosperitást. A baj elhárulása után ennek belátása miatt hoznak létre bank-, tőkepiaci- verseny- és egyéb felügyeleteket, de a globáltőke ezeket is kicselezi, az új felügyelet létrehozása pedig csak akkor kerül szóba, amikor az újabb nagy bajt már sikerül kiheverni, kb. egy válság utáni megélénkülés és a fellendülés között. Roubini most az ingatlanspekuláció, ingatlanbuborék kipukkadásától tartva riogat válsággal, ez új terület, ennek még nincs állami felügyelete, ezért is gyúr jobban erre a spekulatív globáltőke. Ami pedig az alkotmányt illeti, annak ehhez semmi köze, és a történelmi alkotmányokat felváltó "kartális" alkotmányok is csak a II. világháború borzalmai után jöttek létre, az emberi méltóság és emberi jogok védelme volt ezek elsődleges célja kodifikálásuk idején. Az Alaptörvény pedig az egymás mellé rendelődött kódex-törvények és szaktörvények fölé rendelve próbál olyan polgári jogi alapelveket érvényre juttatni, mint pl. a joggal való visszaélés tilalma.

ParaZita2 2014.05.10. 08:34:54

@gmihaly: "Eredeti tőkefelhalmozás ma is van," Magyarországról beszélve: aligha, ami persze érthető, hiszen nem (tisztán) versenyben szerzett "tőkéről" van szó (nagyban). (Példa lehet arra, amire mindketten pozitívan is utalunk, mondjuk egy pékség, amelyik, ha siekres, nem áll meg egy kemencénél, és nem csak luxus fogyasztásra gondol - amit éppen a szocialista előzményekkel, társadalmi értékrend-vargabetűkkel pszichikailag meg is lehet(ne) indokolni. Nekem egyáltalán nem meggyőződésem, hogy a válságokat minden áron ki kell küszöbölni. Továbbá, elvi alapon nem értek egyet a nagy állammal, csak az erőssel. Azzal egyetértek, hogy az élet minden területén, így a globál-tőke vonatkozásában is szükség van erős kontrollra.

Amit írtál, első olvasatra nekem azt sugallta, hogy Maon minden rendben van úgy, ahogy van, és akárhonnan is közelítem, nem sikerült azonosulnom a gondolattal.

Az alkotmány: számomra alap: hatalom nem alkothat alkotmányt (ártalmasabb lehet, mint a globáltőke spekulációja).
Alkotmányt csak az adott társadalmi csoport (pl. nemzet) dedikált delegáltjai alkothatnak és csak népszavazás fogadhatja el. Minden más nem legitim.

Véleményem szerint, hosszas, ütköztető egyeztetésre van szükség igen általános emberi-társadalmi alapelvekkel kapcsolatban, és nagyon átgondolt, ám felülvizsgálható működési szabályrendszert kell kialakítani minden intézmény (állam, erőforrások birtoklása, működtetése, védelme, stb.) vontakozásában.
(rövid üzenet: ami ma, az elmúlt jópár évtizedben(!) zajlik hazánkban, nem ösztönöz alkotásra és értékteremtésre, ez így nem emberi-élet-konform, ez ellen tenni kell)

gmihaly 2014.05.10. 09:39:37

A magyarországi legújabb eredeti tőkefelhalmozás a spontán privatizációk , törvényes privatizációk, kárpótlási törvények, hasznosítható kapcsolati tőkék és az átmenetet szabályozó vállati törvény feltételei, stb. között zajlott. Valóban sokat számított, hogy ki volt akkor jó időben jó helyen. De miből gondolod, hogy a XIX. században, vagy még régebben nem az számított? Nem azt mondtam, hogy rendben mennek Mao-n a dolgok, de a fejlődés kezdeti stádiumainak bűze valóban csikarhatja a finnyás orrokat. Az alkotmány az egy alapvető törvény, alaptörvény lex fundamentalis), amelyet a nép által választott népképviseleti országgyűlés alkot meg. Még az 1949-es alkotmányt is az akkori népképviseletinek titulált országgyűlés hozta meg, igaz, az egy csaló választás után megalakult parlament volt, de papíron stimmeltek a dolgok. 1989 után csak a külső falai maradtak meg, úgy, mint pl. az Eiffel Palace irodaházéi, amelynek a belseje vadiúj . Ami pedig az alapelvizmust illeti: Vannak életidegen alapelvek is, amelyeket egy gondolkodó elme spekulált ki, de nem lettek kipróbálva, csak hangoztatva. Az ütköztetés állóháborúvá is válhat, főleg, ha az ellenérdekelt fél zéró opcióra játszik. De fejlődni akkor is kell, addig is, amíg valamféle eredményre vezet az időhúzósdi. Eötvös József szerint az akkori nemzetiségi vezetők is zéró opcióra játszottak és húzták az időt, kompromisszumképtelenségüket pedig ügyesen áthárították a magyar félre. 1868-ban a nemzetiségi törvény kulturális autonómiát kínált nekik az éppen csak alakuló, modernizálódó közigazgatás keretei között. Ők a területi autonómiák mellett álltak ki, szét akarták qrni a Monarchiát a szláv, illetve ortodox eszmék mentén, amelyeket a cári Oroszország sugalmazott nekik. Ehhez képest érdekes, hogy a megszűnt vajdasági területi autonómia helyett a kulturálist elfogadó Pásztor Istvánék ellen hergelte híveit a Parlamentből kipottyant Gaudi Nagy. Igaz, most már lehet, hogy ő is Strasbourgba megy, ha Morvai asszonyság nyer az EP választásokon. Váljék egészségükre, turbékoljanak együtt, de ne itt.

Szúrófény 2014.05.14. 04:37:06

@polgári kór: Még mindig ezen kérődzöl? szerzőkém? Szabó Dezső: Mit jelent ez a jobb és baloldaliság? Azt, hogy az illetők egy az országot érintő egyetemes, vagy részletkérdésekben nem fizikai és pszihikai adottságok összes ismeretéből s a szóban forgó probléma elképzelhető minden hatásából alkotják meg az ítéletüket: hanem egy híg tudományellenes, elemeiben ellentmondó piszkos frázeológia szerint mely őket jobb- vagy baloldaliakká kötelezi” — aszerint, hogy melytől reméli a maga boldogulását, zsákmányát, mondom hozzá én.
süti beállítások módosítása