„Ebben a pillanatban még én, és csak én vagyok a fejedelem, az történik, amit én akarok, és arra veszem rá a vár alatt élőket, amire akarom. Ha megparancsolom, hogy gyújtsák fel ezt a várat, irtsák ki az idegeneket… és éljünk a magunk ízlése és vallása és rögeszméi szerint addig a kevés ideig, míg az a művelt és finom Európa… úgy nem dönt, hogy nem állja már tovább a szagunkat, inkább nekünk ront, és megsemmisít, és haljunk meg, mint annyian már mielőttünk ezen a földrajzi egységen, síratlanul, hát megtörténnék. Csakhogy én életet szántam ennek a népnek, nem halált.”
Szabó Magda: Az a szép, fényes nap, Géza fejedelem szavai - 1976
Nem valószínű, hogy az EU hatékonyan és sikeresen fog-lesz képes fellépni a Fidesz-rezsim ellen, legyen bár ez utóbbi bármennyire is ízlése ellenére. Ennek oka csak részben a hiányzó gyors EU-s mechanizmusokban, vagy akár a brüsszeli nehézkes bürokráciában keresendő, de nem magyarázza önmagában az sem, hogy az egyes európai politikai erők nem egyformán súlyosan ítélik meg a magyarországi történéseket. Van egy nagyon gyakorlatias oka is az EU tétovázásának: a magyarországi valós és támogatható alternatíva hiánya!
Nincs nyugati értelemben vett demokratikus ellenzék Magyarországon: olyan, amely nem csupán beszélne a demokráciáról, hanem amely olyan embereket tömörít, akik élik is a demokrataságot, gondolkodásmódjukban, egyéni és közösségi – no meg politikai – szokásaikban és tetteikben. Hogy ez miért van-lehet így, mindenféle „Fidesz-rettenet” ellenére is, annak komoly, mélyreható okai vannak – ezeket fogjuk alább megvizsgálni!
Az EU semmi mástól nem tart jobban, mint egy destabilizálódott tagállamtól. Márpedig, ha egy országban (így vagy úgy) megbukna egy kormány és nem lenne képes utána egyetlen politikai erő-erőcsoport sem megteremteni a kormányzáshoz szükséges többséget, akkor az az ország káoszba süllyedhet. A mai Magyarországon (még) nem létezik olyan politikai kombináció, amely képes lenne maga mellé állítani a szavazók kellően nagy hányadát ahhoz, hogy stabil kormányzás következhessék, ha a Fidesz a hatalomból (ki tudja, miért, hogyan?) távozni kényszerülne. Egyáltalán: lenne-e olyan (reálisan várható) esemény, amely (idő előtt, a 2014-es választásnál korábban) távozásra késztethetné a jelenlegi kormányt és parlamenti többséget? Aligha!
Éppen ezért irreális minden olyan várakozás, hogy majd az EU megoldja azt, ami alapvetően és mindenek előtt a magyar választók dolga. Bár az EU-nak vannak bizonyos alapelvei, amelyek érvényesülését elvárják minden tagállamuktól, ám az már nem dolga az EU-nak, hogy ezeket az elveket akkor is betarttassák egy-egy országgal, ha az adott ország választóinak nem fontosak annyira ezek, hogy politikai preferenciáikban és döntéseik érvényre is jussanak ezek az elvek. Hiszen az EU olyan népek közössége-egyesülése, amelyek ezen elvek mentén rendezik be az életüket. És ha egy nép tartósan más értékrend mellett tart ki, akkor vajon mit is keres egy tőle idegen értékrendet valló közösségben?
…De mi is a helyzet a magyarság többségének „társadalmi értékrendjével”? Miféle értékek, elképzelések és viselkedésmód jellemzi a magyar közgondolkodást, miféle mechanizmusok működnek a magyar társadalomban? Itt szembe kell néznünk egy kemény – sokak által bizonnyal „nemzetgyalázónak” titulált – igazsággal!
A magyar: szolganép. No, nem „genetikusan”, ahogy egy szerencsétlen aggastyán a közelmúltban mondta, nem, dehogyis! Nincsenek „genetikusan szolga” népek – de igenis: vannak olyan történelmű népek, amelyeknél öröklődött és rögzült egyfajta „úr-szolga viszony” a közgondolkodásban. Magyarországon hosszú évszázadokig a szolgaság volt az egyetlen, széles körben elterjedt és „mindenkit elérő” modell, amely meghatározott mentalitást, viselkedést, szocializációt és értékrendet. Magyarországon hosszú századokig – gyakorlatilag mindmáig – az volt a helyzet, hogy ha az „úr” elkiáltotta magát, hogy „Nálam a hatalom!”, akkor a nép meggörbítette a hátát és befogta a száját. Mert tudta, történelmi tapasztalata volt, hogy ha nem ezt teszi, akkor megkapja a magáét és senki-semmi nincs, aki-ami megvédhetné. Ez a történelmi tapasztalat motiválja a mai magyar viselkedést is, az éppen aktuális „urakkal”, a Fidesz-hatalommal kapcsolatban. Gyakorlatilag ma is úgy viselkedik az ország lakosságának jelentős többsége, mint ahogy a múlt század húszas-harmincas éveibe (az „ideális” Horthy-korszakban) egy isten háta mögötti nagybirtokon a zsellérek: ha jön az uraság és akar valamit, akkor nincs ellenállás, nincs visszapofázás – és legfőképp: szervezkedés nincs az uraság ellen!
A mentalitás, ahogy egy adott közösség tagjai önmagukról és a lehetőségeikről, a rendelkezésükre álló érdekérvényesítő eszközrendszerről – vagy: annak hiányáról – gondolkodnak, nagyon szilárd, az időnek ellenálló képződmény. Azt az újabb tapasztalatok is csak lassan formálják át – hát még, ha a legújabb tapasztalatok is megerősítik a régi rendet és gondolkodásmódot! Ma azok, akiknek a kezében tényleges hatalom van, szintúgy bármit megtehetnek bárkivel, mint az említett Horthy-korszakbeli uraság a zselléreivel – legalábbis így gondolják az „urak” és az emberek is. Igen: az emberek – még az egyébként tanult emberek is – úgy érzik: lesöpörhető az ő akaratuk, hogy úgyis csak az az akarat érvényesül, amelyik mögött hatalom (a Hatalom) áll. Hiába voltak az elmúlt bő két évtizedben jogállami eszközök „az egyszerű nép” kezében is – és vannak még azért ma is – ezekkel az eszközökkel nem gondol a nép és az állampolgár, amikor a hatalom elkezd ellene működni. Vannak ugyan néha-néha kisebb „parasztlázadások”, ám mivel ezeket az ösztönök és érzelmek működtetik, nem pedig a racionális, polgár módra történő összefogás és konzekvens cselekvés, hamar kifulladnak – szervezőiket pedig ha nem is ültetik tüzes trónra, mint Dózsát, azért „korunk szellemében” épp elég vegzálás szokta érni.
Ebben mindaddig nem is lesz változás, amíg fel nem bukkan egy polgári értelemben vett módon együttcselekvő csoport, amely megkérdőjelezi a „fennálló viszonyokat” és képes elhitetni a nép egyre szélesebb köreivel, hogy ha velük együtt cselekszenek, akkor ki lehet szabadítani az országot a „Fidesz-szolgaságból”.
Annak idején, Géza fejedelem és I. István idejében az volt a kérdés, hogy megmarad-e a magyarság pogánynak, vagy keresztény-feudális útra tér. Ha az elsőt, a „magyar szabadságot” választotta volna, már bizonyosan nem létezne a magyarság. A történelem mechanizmusai ugyanis nem tolerálják a „sajátos észjárású” kisnépeket. Ez nem valami „direkt kiszúrás”: egyszerűen az az oka, hogy a fejlődik a környezetünk, de mi nem vagyunk erre képesek, akkor egyre szűkülnek az erőforrásaink és egy idő után a társadalom nem képes tovább fenntartani önmagát. Tagjai „önálló pályára állnak”, elvándorolnak, feloldódnak más közösségekben. Ez spontán folyamat – amely ráadásul nem „egy nagy pillanatban” történik meg, így sokáig nem is tűnik fel a kortársaknak az, hogy itten most ez egy „sír, hol nemzet sűlyed el”1 éppen… Egy nép sosem várja meg, hogy szépen, lassan élen haljon: elhúznak soraiból mindazok, akik mobilisek. És csak azt vesszük észre ilyenkor, hogy (pl.) „500.000 magyar vállalt már külföldön munkát!”.
Most az a kérdés, hogy a magyarság megmarad-e a fentebb leírt „szolganépnek”, szolgai-etatista társadalmi és közgondolkodásbeli-viselkedésbeli viszonyok közepette – és még húzza egy kicsit, egy-két-három generáción át, vagy képes átalakulni egy demokrata-kapitalista polgárnéppé és él tovább, az emberi történelem belátható-elképzelhető határaiig, mint egy az Európai Unióba integrálódott kultúrközösség. Igen, ez változásokat jelent majd ahhoz a nemzetképhez és népfelfogáshoz képest, amely a XIX. századból származik, ám amely éppúgy csupán „tranziens jelensége” a történelemnek és a közgondolkodásnak, mint volt egykor a „római polgár”, vagy a „szovjet polgártárs”. Az a nép-, nemzet- és hazafelfogás és -fogalom, amely a „klasszikus (értsd: XIX. századi) magyarságot” jelentette, nem tartható fenn tovább. Azért nem, mert – „szabadságharcoló” nemzetként – egyszerűen nem képes előteremteni a nemzetet alkotó lakosság és gazdaság fenntartásához szükséges erőforrásokat. A XXI. századi világban egyszerűen sokkal több eszközre van szükségünk, mint akár csak évtizedekkel ezelőtt – és még egy nagyhatalom sem képes ezeket „autarch módon” előteremteni, nemhogy egy kisnép. Az a „pávatánc” pedig nem megy/nem mehet sokáig, hogy „Kooperálunk veletek, de utálunk titeket – és különben is: mi mindent másként, a magunk módján akarunk csinálni!”. Mert ha „mindent másképp csinálunk”, akkor az nagyon megnehezít bármiféle együttműködést – az pedig nem különben, ha a nagy együttműködés közben rendszeresen sértegetjük a partnereinket… (Megj.: Kíváncsi vagyok, vajon meddig menne az, hogy Orbán Viktor ugyan egy csapatban focizna a játékostársaival, ám meccs közben nem alkalmazkodnak a csapattaktikához, viszont a csapat tagjait mindennek elmondaná és folyton arról beszélne, hogy azok „összeesküsznek ellene”? Alighanem kapna a zuhanyban a „kettős mércével”, utána pedig kipendítenék az öltözőből…)
Az, hogy „rabok legyünk vagy szabadok”2, a legszigorúbban vett belügyünk. Dönthet a magyar nép úgy, hogy megmarad (a saját maga által a régi rutinok alapján, azoknak engedelmeskedve rosszul választott) „urai hatalma alatt” – és választhatja a szabadság és siker útját, természetesen csak akkor, ha vállalja az ehhez szükséges változást is. A „régi, nemzeti keretek” és a „régi úri rend” hívei nyugodtak lehetnek: az EU nem fogja megakadályozni a magyarokat abban, hogy rosszul válasszanak. Nem küld tankokat, még csak a NATO sem fogja lebombázni a vörösiszap-tárolók gátjait3… Csak épp előbb-utóbb kitessékelik az országot az EU-ból, mondván: „Ha ti úgy akartok élni, hát tegyétek – de ne a mi kontónkra!” A játék – és a választás – tétje „csak” a magyarság jövője. Nem az EU-é és nem azoké, akik képesek Magyarországról még idejében elmenni.
(Javaslom, olvassátok el ezt a korábbi, szintén a témába vágó posztunkat is: A középosztály hallgatása - http://progressziv.blog.hu/2013/02/07/a_kozeposztaly_hallgatasa)
1 Vörösmarty Mihály: Szózat
2 Petőfi Sándor: Nemzeti dal
3 Szaniszló Ferenc egyik elhíresült összeesküvés-elméletében fejtegette, hogy a 2010 őszi vörösiszap-katasztrófát a NATO-gépek által ledobott bombák okozták – nyilván valami magyarságellenes összeesküvés egyik mozzanataként.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Az utolsó 100 komment: