2013.04.10. 22:02 Szerző: Đđ

Polgárjog

Özönvíz.jpg

„Velem számolj hát, Koppány, és én mondom itt,a hadnagyok tanácsában: Te parancsoltad a vérontást, s tagadd el, ha mered. Lásd, én vallom: a szalmát én gyújtattam fel. Hogy lássanak az emberek.”

Kós Károly: Az országépítő - 1934

 

Hogyan keletkeztek a politikai jogok az adott közösség-állam dolgaiba való beleszólásra? Úgy, hogy emberek, akik egy adott közösségben éltek és abban-azért dolgoztak, ezzel, erre alapozva megszerezték-kivívták (nálunk: megkapták) a jogot a közös ügyeikbe való beleszólásra. Megfordítva ezt: azok rendelkeznek egy adott közösség vonatkozásban politikai jogokkal, akik abban a közösségben élnek és abból így vagy úgy, de deklaráltan, életmódszerűen és hosszú távú céljaikat illetően nem szakadtak ki. Akik viszont helyzetüknél fogva már hosszú ideje, akár generációk óta nem cselekvő részesei egy politikai közösségnek, azok nem is aspirálhatnak arra, hogy az általuk „nem belakott” közösség döntéseiben részt vehessenek, csupán azért, mert leszármazás, vagy nemzettudat révén „közösséget éreznek” azzal a bizonyos politikai közösséggel. Mert nagyon különböző dolgok az érzések és az életvitelszerűség.

Életvitelszerűség az egy közösséghez tartozás esetében, ha „nap mint nap” abban a közegben élek, végzem a teendőimet, vagy ha az adott közeg szocializál (gyerekként, fiatalként, esetleg bevándorlóként). Ebbe a kategóriába azok is beletartoznak, akik rövidebb-hosszabb ideig ugyan nem az adott politikai közösségben élnek, ám stratégiai, távlatos szándékuk nem az adott közösség elhagyása – nem azért távoztak az adott közösségből, mert nem kívánnak, netán nem is tudnak annak működésében úgy részt venni, ahogy az az adott közösségben lehetséges lenne számukra.

Látjuk tehát, hogy egy politikai közösséghez való tartozás egyfelől az adott közösségben történő életvitelszerű cselekvést jelenti, másfelől pedig azt a szándékolt, hogy az illető része kíván maradni e közösségnek és nem választ magának egy másikat. De akár az egyik, akár a másik elem hiányzik a kettő közül, az illető nem tekinthető az adott közösség tagjának – legalábbis nem cselekvő és stratégiai életelemben.

Érezni érezhetünk együtt, de cselekedni akkor sem tudunk, ha egyszer az életünk stratégiai céljai nem arról a közösségről szólnak.

Mindebből pedig az következik, hogy egy közösség – nevezzük nevén: ország - dolgaiba politikai téren való beleszóláshoz nem teremt jogalapot a kulturális és/vagy leszármazási kötődés. Még akár állampolgárságot is kaphatnak/tarthatnak meg azok, akik így vagy úgy „deklarált kötődést” is akarnak az adott közösséghez, ám téves az a (nem minden sanda szándék nélkül hangoztatott) gondolatmenet, hogy „nem lehetnek első- és másodrendű állampolgárok”. Az állampolgárság ugyanis csupán azt jelenti, hogy jogomban áll minden további nélkül az adott országban élni, annak teljes jogú polgáraként, ám nem jelenti azt feltétlenül, hogy ott is élek, hogy részt is veszek tevékenyen az ország életében – és mint fentebb már tisztáztuk, ez utóbbi keletkeztet beleszólási (politikai) jogokat, nem pedig egy puszta elvi lehetőség a közösség életében való részvételre. A „teljes jogú”, tehát szavazati joggal is rendelkező polgár státusza akkor „áll be” egy állampolgár esetében, ha él is az állampolgár azon jogával, hogy ott élje az életét hosszabb-hosszú távon – de addig, amíg ez számára csupán egy „nyitott ajtó” az adott ország felé, nem jár az állampolgársággal szavazati jog is.

Így az „első-, vagy másodrendű állampolgárra” vonatkozó (mint fentebb írtam: sanda) kérdés helyett a cselekvő vagy kívülálló állampolgár státusza a helyes kérdés. Kívülálló pedig nem jogosult beleszólni azon közösség ügyeibe, amelyben ő gyakorlatilag és szándékai szerint nincsen benne. Ezzel szemben gyenge, tartalmatlan és demagóg érv az, amit a „trianonisták” szoktak mantrázni: „Nem mi hagytuk el a hazát – a haza hagyott el minket!” – hiszen aki cselekvő magyar akar lenni, az bármikor élhet (könnyedén megszerezhető) magyar állampolgári jogával és letelepülhet az országban. Ha azonban úgy érzi, hogy ezt nem szeretné választani, mert akár az egzisztenciája, akkor a megszokott élete, akár bármi más az új hazájához köti inkább, az a fentiekből következően nem lép be az állampolgársága által előtte kinyitott ajtón – és ez az ő szuverén választása, nem pedig a „trianoni átok” hatása, így ezzel a szuverén, személyes döntésével ő határoz úgy, hogy nem kíván a magyar állam területén élő közösség cselekvő tagjává válni.

Ma a magyarság zöme az Európai Unió keretein belül él, így aki a magyarság stratégiai érdekeiért kíván fellépni, az a leghelyesebben teszi, ha a – szükségszerűen - egyre egységesebbé váló Európai Unió keretein belül érvényesíti ezt az akaratát. És a heveny nacionalizmusok megregulázására is az a legkézenfekvőbb módszer, ha az EU-t erősítjük a duhajkodni kész nemzetállamok ellenében. (Nem valószínű ugyanis, hogy a „nagy EU” kifejezetten kipécézné magának a magyarokat – ellentétben némely nemzetállamo(cskák)kal, amelyek saját megoldatlanságukat a saját közegükben jól bejáratott „magyar ellenség” vegzálásával próbálják levezetni… Európában nincs hagyománya a magyarellenességnek, ellentétben egyes szomszédnemzetekkel.) Mivel pedig a magyarság egy tekintélyes része nem a magyar állam keretein belül él, így a fent nevezett magyar stratégiai érdekek megoldásának sem lehet terepe kizárólagosan a magyar állam. A magyar állam területén, annak politikai struktúrájában az ott élők dolgait kell (ésszerűen-célszerűen) elrendezni. Viszont: ha összekeverjük a cselekvő és „érzelmi” magyarságot és hagyjuk, hogy ez utóbbi is belevonódjon-beleavatkozzák a magyar állam vezetésébe, akkor nagy a veszélye annak, hogy leterelődjön az ország az ésszerű-célszerű útról. Ennek következménye egy gyengülő Magyarország lesz, amely a határain túlterjedő, azon belül és csak magyar-magyar relációban meg nem oldható magyar stratégiai érdekek érvényesítésében is szükségszerűen válik egyre gyengébbé és gyengébbé.

Mindezek alapján, ha egy kormányváltást követően olyan politikai erő kerül hatalomra, amely tömegbázisát nem egy eltúlzott, eltorzított és felhergelt magyarságtudat kihasználására alapozza (elorozva ezzel a valódi nemzetközösség-tudatot), meg kell majd beszélnünk a nem a magyar állam területén élni akaró magyarokkal, hogy – saját stratégiai céljaink érdekében – nem célszerű keverni az érzelmi kötődést a valóságossal. Ebből pedig az állampolgársághoz „automatikusan” kötődő (és amúgy ma is „csonka”!) választójog újrarendezése következik.

…Nem lesz könnyű – mint ahogy sohasem könnyű a butaság (vagy az aljasság által szándékosan) összekuszált, elrontott dolgok higgadt rendbetétele! …De addig is: döntse el mindenki, akinek jelenleg van beleszólási-szavazati joga, hogy mely közösségnek akar stratégiai távlatokban is cselekvő tagja lenni – és annak a közösségnek a dolgaiba avatkozzák bele! Ne akarjon olyanok dolgaiba beavatkozni, akikkel nem vállal cselekvő sorsközösséget: azt ugyanis, aki egy vele nem sorsközösségben élő népre akarja ráerőltetni a saját elképzeléseit agresszornak nevezik – és mégiscsak furcsa lenne, ha a mai Magyarország politikai agresszorai épp a nem benne élő magyarok lennének!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr35215915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kuszkusz1 2013.04.11. 07:04:53

Viktorom....blugy....blugy....ég áldjon...én nagyon utáltalak...blugy...blugy... itt a víz alatt sokkal jobb...blugy...blugy....igaz nincsen oxigén, de te sem vagy itt...blugy...blu.................

kuszkusz1 2013.04.11. 07:32:46

"Kívülálló pedig nem jogosult beleszólni azon közösség ügyeibe, amelyben ő gyakorlatilag és szándékai szerint nincsen benne."

"...döntse el mindenki, akinek jelenleg van beleszólási-szavazati joga, hogy mely közösségnek akar stratégiai távlatokban is cselekvő tagja lenni – és annak a közösségnek a dolgaiba avatkozzák bele! Ne akarjon olyanok dolgaiba beavatkozni, akikkel nem vállal cselekvő sorsközösséget: azt ugyanis, aki egy vele nem sorsközösségben élő népre akarja ráerőltetni a saját elképzeléseit agresszornak nevezik – és mégiscsak furcsa lenne, ha a mai Magyarország politikai agresszorai épp a nem benne élő magyarok lennének!"

Pontosan.
Ezt, mi, alsóbb néprétegek értjük ezzel egyet is értünk.
Már csak a mélyhumanista, a lelki szépségek iránt fogékony, az erkölcsi magaslatokon szarnya....szárnyaló spirituális és materiális értelemben vett vezetőnknek - Sir Bajnainak - kéne a tudomására hozni.

Esetleg azzal az érdekességgel egyetemen, hogy a Viktortól és a Fidesztől való félelem nem okvetlenül azonos a politikai ellenfél iránt tanusított nagyvonalúsággal és toleranciával. Azt, hogy a gyávaságát megpróbálja lelki emelkedettségként tálalni értjük, de nem szeretjük.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 10:24:22

Alapvető tévedések vannak itt.

Többféle közösség van. Van országközösség és van politikai közösség.

Az országközösségben azok tartoznak bele, akik az országban vannak életvitelszerűen.

A politikai közösségbe pedig az állampolgárok.

A két halmaz sokban egybeesik, de nem teljesen, hiszen van olyan, aki:
- tagja az országközösségnek, de nem tagja a politikai közösségnek,
- nem tagja az országközösségnek, de tagja a politikai közösségnek.

Márpedig a magyar jog - mint ahogy az európai országok joga is - a szavazati jogot NEM az országközösséghez, hanem a politikai közösséghez rendeli. Azaz pl. KIZÁRJA a szavazati jogból azt, aki tagja az országközösségnek, de nem tagja a politikai közösségnek.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 10:26:05

"Ezzel szemben gyenge, tartalmatlan és demagóg érv az, amit a „trianonisták” szoktak mantrázni: „Nem mi hagytuk el a hazát – a haza hagyott el minket!” – hiszen aki cselekvő magyar akar lenni, az bármikor élhet (könnyedén megszerezhető) magyar állampolgári jogával és letelepülhet az országban."

Igen, ezzel teljesen egyetértek, ez valóban NEM érv. Értelmes ember nem is ezt hozza fel érvként.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 10:27:27

"A „teljes jogú”, tehát szavazati joggal is rendelkező polgár státusza akkor „áll be” egy állampolgár esetében, ha él is az állampolgár azon jogával, hogy ott élje az életét hosszabb-hosszú távon – de addig, amíg ez számára csupán egy „nyitott ajtó” az adott ország felé, nem jár az állampolgársággal szavazati jog is."

Ha így lenne, akkor nem lenne ennek pont az ELLENKEZŐJE a nemzetközi gyakorlat.

toportyánzsóti 2013.04.11. 10:32:13

Az örökös vesztes nemzetiek,most is azt teszik amit évszázadok óta megszoktak.Élősködnek a nemzeten,elüldözik legtehetségesebb fiait,magyart magyarra uszítanak.Ideje ezeket kivetnie magából a nemzetnek,mielőtt újra elveszejtik az országot!

Đđ 2013.04.11. 10:36:29

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Egyetlen kérdés: az-e a logikus és helyes, ahogy most a magyar jog szabályozza a választójogot, vagy az, amelyet mi írtunk le?

A politikai közösség tagjai azok, akiknek jogalapjuk van arra, hogy alakítság az adott ország politikáját - erről szól a poszt.

Megj: személyes érintettséged és "fájdalmad", hogy ez alapján te elvesztenéd a szavazati jodogat, nem alap arra, hogy egy ésszerű rendszer helyett egy ésszerűtlent tartsunk fenn, tele szubjektív és érzelmi elemekkel, "indokokkal"!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 10:53:53

@Đđ:

Lehet vitázni arról, hogy mi a jó alap. A magyar jog összhangban van e tekintetben a nemzetközi gyakorlattal.

Az általad leírt szabályozás ellen az is szól, hogy technikai abszurd, hiszen képtelenség olyan rendszert kialakítani, mely csak az országban lakók jogává teszi a szavazati jogot. A valóságban tele van a valós élet egy sor olyan esettel, mely abszolút határeset, pl.:
- minden nap átjár dolgozni Szlovákiába, Mo-n csak alszik,
- minden nap átjár dolgozni Mo-ra, Szlovákiában csak alszik,
- nem él Mo-n ténylegesen, de nem szüntette meg magyarorszáfi címét.

S az alapeset marad: aki nem magyar állampolgár, de Mo-n él, az miért nem szavazhat?

Azaz nem csak elvileg jó a jelenlegi rend, hanem technikailag is. Minden más rend feleslegesen bonyolult lenne.

Személyes érvem nincs. Én akkor is megoldottam, hogy szavazhassak, amikor erre nem lett volna jogom. Fél óra elintézni, kell egy fiktív lakcím és kész.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 12:11:27

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Pedig ez így kellene legyen, hogy nem így van az igen komoly jogi hézag. Akár mit is írsz.

Mondom amit védesz lehet, jogilag érvényes. De komolyabban megnézve jogilag sem igazán helytálló, még ha jogszerű is.

Másrészt te csak és kizárólag saját Önös érdeked illetve trollkodás, miatt írsz minden ilyen témájú bejegyzéshez ugyan azt a mantrát.

Sajnálom, hogy csak próbálkozol a gondolkodással, kedves birca, mert az sajna nem megy az nagyon is látszik.

P.bubus 2013.04.11. 12:24:09

Az alapvető probléma a trianoni diktátum, az európai történelem eddigi legsúlyosabb büncselekménye, ahol magyarok millióit önkényesen és törvénytelenül fosztották meg állampolgárságuktól, üldözték el földjükről.

A trianoni diktátumot soha nem lehet törvényesnek tekinteni, ragaszkodni kell a "NEM, NEM, SOHA" szellemiségéhez.
Ahogy Deák Ferenc mondta csak azt veszithetjük el, amiről mi magunk is lemondunk.
Sokkal inkább azokat kell hazaárulónak tekinteni, akik le akarnak mondani az idegen megszállás alá került honfitársainkról.

A trianoni diktátum reviziója még nem történt meg, és európa még nem nézett szembe történelmével. Ez gyalázat.

Vesszen trianon.

qwertzu 2013.04.11. 12:28:50

@Đđ: Nem írtatok le semmilyen konkrét szabályozást. Teljesen általános elvi fogalmakkal dobálóztok, de konkrét megvalósításról semmit se olvastam.
Mint Birca esetében látható, a bejelentett lakcím semmit se jelent.

Tehát: hogyan választanátok szét az állampolgárokat a politikai közösség tagja - nem tagja halmazra?

dany82 2013.04.11. 12:37:36

"azt ugyanis, aki egy vele nem sorsközösségben élő népre akarja ráerőltetni a saját elképzeléseit agresszornak nevezik – és mégiscsak furcsa lenne, ha a mai Magyarország politikai agresszorai épp a nem benne élő magyarok lennének!"

Ja... én is rühellem, amikro olyanok akarnak beleszólni a magyar médiatörvénybe, vagy adórendszerbe, vagy választáasi törvénybe, akiknek ahhoz semmi közük.

Az meg aztán tényleg a hovatovábbnetovábbja, hogy a közösség (mondjuk ki, "ország") által demokratikusan megválasztott alkotmányba szól bele valaki, aki semmilyen, semmilyen kötődéssel rendelkezik Magyarországhoz. Gáz lenne, ha egy amcsi jogászprofesszor vagy az eu agresszorok lennének. ezt nyilván senki nem akarhatja.

Ja, és mégegy apróság. A nemzetállamok túlélték a kommunizmust és túl fogják élni ezt a ballib tébolyt is. És az emberek a Reaganekre, a Thatcherekre, a de Gaulleokra és a Konrad Adenauerekre és a saját nemzetük hőseire fognak emlékezni, nem pedig az szdsz-ekre meg a cohn-benditekre.

Kámasuka 2013.04.11. 12:49:20

Magam is szükségesnek tartom a kettős állampolgár köztisztviselők és politikusok kirúgását és a származás feltüntetését a hivatalos okmányokban (nem önbevallás alapján hanem izraeli mintára).

Makkasz 2013.04.11. 12:49:58

Hülyegyerek. Ha valaki adott állam állampolgára, bárhol él, ezer szállal kötődik az államhoz, más államhoz meg nagy valószínűséggel nem.
Az hogy rokonai, barátai ott élnek, ott van vagyona, azt a nyelvet beszéli, oda fizette adói és járulékai nagy részét mind-mind egyenként elég ahhoz hogy több joga legyen beleszóli mint egy ilyen kis hülyének.

Đđ 2013.04.11. 13:17:38

@Makkasz:

Nézzük, mi is ez az „ezer szál”?
Attól, hogy magyar állampolgársággal (is) rendelkezel, még nem kötődsz az országhoz „ezer szállal”. Pl. egy romániai magyar ott dolgozik, ott adózik, ott vállalkozik, oda járatja a gyerekét iskolába, ott gyógykezelteti magát (a tb-t is oda fizeti), az ottani bíróságon pereskedik, vagy ítélik el, az ottani nyugdíjalapba fizet és onnan kap majd nyugdíjat. Ott lakik, ott építkezik, ott vásárol másik lakást, ha bővül a család, az ottani infrastruktúrát használja…
Ehhez képest Magyarországhoz csupán érzelmi szálak fűz(het)ik és nem választja Magyarországot élőhelyéül, munkahelyéül, mint a posztban áll: nem oda kötik a stratégiai tervei.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 13:19:11

@dany82:

Sajnálom, de nem fogod megélni, és én sem neked még több esélyed van rá szerintem, de a nemzet államoknak végük. A végnapjainak lehetsz tanúi. 100-200 év és nem beszélhetünk majd nemzetállamokról.

Mint ahogy a Magyar nemzet =/= Magyarországgal.

Đđ 2013.04.11. 13:19:21

@Makkasz:

…És mégis van joga (a Fidesz-kormány döntése szerint, jelenleg) szavazatával befolyásolni az ottani élet-munka, adózási, nyugellátási, orvosi ellátási, iskoláztatási, ideológiai, nemzetközi kapcsolatrendszerbeli, nemzetvédelmi, fiskális és monetáris ügyeket, azon keresztül (is), hogy beleszólhat, ki kormányozza az országot. Pedig ezen dolgokhoz életvitelszerűen semmi köze nem lesz. Ez tipikusan a más farkával a csalánt… esete!
Ellentétben azzal, amit te írsz, nincs (általában) Magyarországon sem vagyona, sem nem fizet ott adót, járulékot… Azon az alapon pedig, hogy „élnek ott barátai”, akár én is beleszólhatnék az ausztriai belpolitikába, hiszen élnek (echt Tiroler!) barátaim Tirolban.:-)
A külmagyarok államhoz való kötődése pedig egyértelmű: ha lélekben nem is, valójába, életükben, cselekedeteikben, stb. ahhoz az országhoz kötődnek, ahol élnek: Romániához, Szlovákiához, stb.

Đđ 2013.04.11. 13:24:47

@dany82:

Ja, ha rühelled, hogy az EU beleszól abba, hogy egy önként hozzá csatlakozott tagállama mit tesz, hogy betartja-e az általa önként vállalt közösségi szabályokat, akkor utaljátok vissza az EU-tól eddig kapott támogatást – mondjuk 15 napon belül, egy összegben, kamatostul!:-)
…Mert, tudod, az nem megy, hogy a pénzt elfogadjuk, de a szabályokat nem.
Ami pedig 8ahogy fogalmaztál) a „demokratikusan megválasztott alkotmányt” illeti: nem választotta meg azt az ország polgárainak többsége – hiszen nem is mert róla a Fidesz népszavaztatni! Azzal pedig ne érvelj, hogy a 2/3 felhatalmazást adott a Fidesznek egy ILYEN TARTALMÚ alkotmány elfogadására, mert demokratikusan kapott törvényalkotói felhatalmazás birtokában a demokrácia alapelvei szerint nem lehet demokráciát szűkítő szabályokat elfogadni.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 13:24:54

@Nikosi:

Így kellene hogy legyen? Szerinted. De nincs így sehol.

Miért gond, hogy nem változtatom a véleményemet blogonként? :-)

Makkasz 2013.04.11. 13:28:28

@Đđ: 9 országban dolgoztam már. 210m Ft adót fizettem Moon. 3 magyarul beszélő, magyar gyermekem van. Vagyonom Magyarországon van, ahogy rokonaim is. Magyar állampolgár vagyok, nincs is másik. Amerikában élek. Én szavazhatok?

Kihez kötödik a románia magyar? Miért nem szólhat bele abba, akikkel 1000 évig teljesen, 60 éve részben sorsközösségben él?

Ugyanmár.

Makkasz 2013.04.11. 13:33:30

@Đđ: Nincsenek ilyen általnosságok, hogy az ott élők ahhoz az államhoz kötődnek (Szlovákia, Románia). Ez csak a te fejedben van. Ahhoz kötödik ahonnét folyamatos megaláztatást, kirekesztettséget kapott (mint Moon a cigányok), vagy ahhoz ahol az anyanyelvét beszélik, aminek történelmét a szüleitől tanulta, amilyen nemzethez valónak mondja magát?

Igazi foteltudós vagy. Jártál már Erdélyben? Beszéltél magyarokkal? Jártál már Székelyföldön?

Igaz, hogy orbán saját szavazatgyarapítása érdekében ölelte őket magukhoz. De ez csak egy újabb szégyen a 60 év kitagadottság, a gyurcsányi népszavazás után. Most te tetézed ezzel az okádékoddal. Borzalom.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 13:33:35

@qwertzu:

Nemcsak nálam. Aki 1990 óta ment el Magyarországról, az a legritkább esetben jelentette be. Pedig elvileg kötelező volt, de senki sem tartotta be. (Idén meg is szüntették ezt a kötelezettséget, mivel tömeges be nem tartása miatt értelmét vesztette.) Kérdezz meg 100 külföldön élőt, hogy hány adta le a személyijét! Talán lesz köztük 1.

Sőt, aki korábban ment el, az is meg tudja oldani. Régebben volt egy 56-os emigráns ismerősöm, aki az USÁ-ban élt. Még a HIX Fórumon vitázgattunk. Panaszkodott, hogy 1990-ben nem szavazhatott. Mondtam neki: ha 1994-ben akar szavazni, meg tudja oldani 1 óra alatt. Nem hitt nekem, de kipróbálta. A módszer: amikor legközelebb Mo-n jár, bemegy bármelyik önkormányzathoz, bejelenti "hazatértem", mire kap személyit, aztán mehet is vissza az USÁ-ba, jogilag már nem "állandóan külföldön élő magyar" lesz, hanem "belföldön élő, ideiglenesen külföldön tartózkodó magyar". Aztán az illető nagyon meglepődött: ilyen egyszerű volt szavazati jogot szerezni.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 13:34:25

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Nincs így sehol? Na ez vaskos ....... nem mondom mi, mert igen nagyot tévedsz van ahol igenis köti a lakcímhez, stb... Mint ahogy régen, itt is így volt ennyi.

Másrészt az eszmecserénk parttalan, mert te nem akarod meglátni amit én mondok, csak mantrázod, azt, hogy jogilag így van meg úgy van jelenleg kis hazánkban meg x helyen.

De tudod mit legyen igazad, majd ha elegem lesz ebből az országból végleg itt hagyom neked, meg a sok féleszűnek, oszt jó napot.

Ja neked nem mert te már most is a partvonalról akarod megmondani, hogy hogyan is kéne játszani a Magyar csapatnak.

Makkasz 2013.04.11. 13:37:01

@Đđ: Tudod mit jelent bozgor? Hazátlan. Ezt mondják az erdélyi magyarokra a románok.
Úgy látszik igazuk van.

Nézzük másképp, én befizettem 210 mFt adót, egy szavazati jogom van. Te mennyit fizettél? Neked hány van?

Ne osszuk már az észt a magyarságról anyagi hozzájárulás alapján, vagy más érdem alapján.

Orbán korménynak mindössze két értelmes cslekedete olt, az egyszerűsített állampolgárság megadása, és az egykulcsos adó.

Netuddki. 2013.04.11. 13:39:53

"meg kell majd beszélnünk a nem a magyar állam területén élni akaró magyarokkal, hogy – saját stratégiai céljaink érdekében – nem célszerű keverni az érzelmi kötődést a valóságossal. Ebből pedig az állampolgársághoz „automatikusan” kötődő (és amúgy ma is „csonka”!) választójog újrarendezése következik."

A nagy helyzet, hogy nincs mit megbeszélni velük. Ezt az egész HTM-es szavzósdit a fidesz akarta. Közpénzen járnak a határon túlra kampányolni. A közpénzből fenntartott határon túli szervezetek és intézmények esetében azt a látszatot keltik mintha azok valójában a fidesznek lennének egyedül köszönhetőek. Ami nem lenne baj, de akkor talán teccenének a pártkasszából fizetni.
Akárhogy nézem ez a közpénzből finanszírozott fidesz kampány egy sima sikkasztás. Nagyon remélem, hogy jövőre nem marad a fidesz és vissza lesz velük fizettetve...

Đđ 2013.04.11. 13:41:20

@P.bubus:

Kommentedre kétféleképpen válaszolhatok: egy szóban és részletesen.

Egy szóban: hülye!

Részletesebben:

Európa történelmében voltak sokkal súlyosabb bűncselekmények is: nácizmus, sztálinizmus, 30 éves háború, I. és II. vh. , tatárjárás – de ne feledkezz meg a magyarok ún. „kalandozásairól” se!:-)
A trianoni döntéssel nem „fosztották meg állampolgárságuktól” az elcsatolt területeken élő magyarokat. (Ui. az állampolgárságtól való megfosztást csak az adott állam teheti meg, amelynek a polgára – volt – az illető. Márpedig 1918-ban megszűnt az osztrák-magyar állam és állampolgárság. Az új, immár „csak magyar” állampolgárságot pedig azok kaphatták meg, akik az új magyar állam területén éltek. Az elcsatolt területeken élő magyarok teljes jogú ottani állampolgárokká váltak –vagy: áttelepülhettek Magyarországra.) És persze: el sem üldözték őket a szülőföldjükről. (Ez 1945 után történt meg, részegesen.)

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 13:41:29

@Makkasz: Te meg nem érted, itt nem a kötödésről van szó. Hanem arról, hogy ki döntsön arról, hogy milyen törvények legyenek ebben az országban.

Azok akikre érvényes lesz az a törvény vagy azok akikre nem.

Romániából téged nem érint egyetlen magyar törvény hatálya sem, csak a Romániai. De egy Magyarországi lakost aki ugyan úgy magyar állampolgár azt igen. Tehát kinek lenne több joga, hogy eldöntse itt milyen törvényeknek kéne lennie ebben az országban?

Neked a hátáron túlról, vagy azoknak akikre érvényes is lesz és benne fogják élni a mindennapjukat?

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 13:42:06

@Makkasz: Van normális megoldás hidd el íme:

A hátáron túli magyar kettős "új" állampolgárok szavazhassanak egy-egy egyéni jelöltre. Értem például egy egyéni jelölt Erdélynek, egy Vajdaságnak, stb... Így gyakorolják képviseleti jogukat, de nem torzíthatják el a választásokat semmilyen formában. Ergo nem lesznek tételek hiszen az a4-5 képviselőn nem fog állni a vásár. De úgy legalább lenne egy-egy képviselő aki tényleg az érdekeikért szólalhatna fel a parlamentben. Mond azt, hogy ez nem lenne jobb megoldás.

Đđ 2013.04.11. 13:42:13

@P.bubus:

Amit pedig Deák Ferenctől idéztél, azt Kossuth Lajos írta – éspedig épp Deáknak, a deáki kiegyezés ellen.:-) („…a jogot, melyet az erőszak elveszen, vissza lehet szerezni, s veszve csak az van, a miről a nemzet maga lemondott.” – ld. itt: mek.oszk.hu/04800/04882/html/szabadku0183.html)
A trianoni döntés revíziójával, vagyis az akkor a történelmi Magyarországtól elváló területek visszacsatolásával több millió románt, a teljes szlovák népet, a teljes horvát népet (hiszen perszonálunióban éltünk velük), jó adag szerbet, rutént, ukránt, osztrákot, stb. is (vissza-)kapna Magyarország, ahol ezt követően a magyar etnikum aránya talán 30% lenne. Vagy netán elűznéd az „idegeneket” a saját szülőföldjükről? A románokat, akik legkésőbb Mária Terézia kora óta többségben vannak Erdélyben? A horvátokat, akik a 7. század óta ott élnek? A szlovákokat, akik a 8. század óta? Mondd: mi lenne, ha tényleg visszakapná Magyarország e területeket – és népeket?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 13:43:29

@Nikosi:

Eddig az EU-ban egyetlen egy ország volt, ahol a külföldön élők nem szavazhattak: ez Magyarország. (Pontosabban volt még egy, Görögország, de ott is eltörölték ezt pár éve.) A többi 26 EU-tagállamban nem így van, mindenhol szavazhatnak a külföldön élők, bár az igaz, hogy vannak, ahol vannak bizonyos korlátozások, pl. az Egyesült Királyságban a külföldön élő szavazati joga megszűnik, ha már eltelt 15 év az orszátgból való elköltözés óta.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 13:48:07

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Már elnézést a külföldre költözött magyar állampolgár szavazhatott eddig is. A külképviseleteken megtehette, csak jelezeni-e kellett az igényét.

Akkor miről is beszélünk egyáltalán. Most az "új" magyar állampolgárokról van szó, nem azokról akik elmentek egy jobb élet reményében. De amúgy a Britt példa igenis vonzó és meglátásom szerint követendő is. Az a 15 év pont elegendő távlat szerintem.

nemjogasz 2013.04.11. 13:49:44

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Nem ismerem a nemzetközi jogi gyakorlatot, de szerintem olyan ország se sok van, ahol bemondásra kaphat állampolgári jogot külföldi (még az igényléshez se kell az országba lépnie...), és még csak a szándékában sem kell lennie, hogy valaha is ott akar élni.

Makkasz 2013.04.11. 13:50:20

@Nikosi: Ez nem igaz. Az állampolgársági törvény értinti a romániai magyarokat. A választójogi is.

Igaz hogy orbán aktuálpolitikai érdekekből alkotta ezt, de azért látni kell hogy ez egy hosszútávú, normális nemzetpolitikai döntés.

Eu-ban is ad közös érdekképviseletet a magyarnak. Védelmet a külföldi magyaroknak. Schengeni belépés előtt lehetőséget romániai magyaroknak, horvátorszgái, szerbiai magyaroknak.

Szerintem ez a rinyálás felesleges. Az én 210 m Ft adómat, nyugdíjamat Gyurcsány és orbán lopták el, játszották át kedves oligarcháikhoz, adósitották el gyermekeimet, rombolták le lehetséges jövőjüket. Nem az erdélyi magyarok.

Nem szavaztam gyurcsányi szemétségen, mert nem tudtam mi a jó döntés. Utána két évig Erdélyben éltem, már tudom, hogy az egyetlen helyes megoldás a könnyített állampolgárság megadása és szavazati jog.

Aki nem ismeri a kinti helyzetet, ne is szóljon hozzá, mondom a ti mintátokat követve.

Legyetek nagyvonaluak az összes befizetett 2 millió Ft adótókkal.

Makkasz 2013.04.11. 13:51:25

@Nikosi: Más faszával a csalánt verni.

Mikor arról dumáltok másnak hogy jó, meg hogy legyenek a felső adókulcsok. Ugyanmár.

nemjogasz 2013.04.11. 13:51:45

Magyarul az új, "külhoni" állampolgárok jogi kreálmánnyal állampolgárrá lettek téve, pedig az állampolgárság semmilyen objektív követelményének nem felelnek meg.

Netuddki. 2013.04.11. 13:52:17

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "Eddig az EU-ban egyetlen egy ország volt, ahol a külföldön élők nem szavazhattak"

A határon túli magyarok szlovák, román, stb. állampolgárok. A szlovák, román, stb. választásokon minden joguk megvan a szavazáshoz.
Az, hogy az orbánék megadták nekik a magyart, mintegy a magyar választójog trójai falovaként, még nem kellen, hogy felhatalmazza őket a magyar választásokon való részvételre. Először milyen fennen hangoztatták, hogy szavazati jog az nem lesz, hát lett.
Most már csak azt kellene megoldani, ha annyira akarják azt a szavazatot, hogy normális módon szavaztassanak.
Gondolom ahol a kettős, külföldön élő állampolgárok szavazhatnak ott a helyi konzulátuson tudják leadni a szavazatukat és nem (muhaha!) levélben szavaznak. Amit mellesleg nem túl bonyolult manipulálni. Főleg ha minden egyéb ezzel kapcsolatos dolog titkos (nooormális?).

Netuddki. 2013.04.11. 13:57:01

@Makkasz: "Legyetek nagyvonaluak az összes befizetett 2 millió Ft adótókkal."

Az ilyen faszok mint te ne mondják már meg, hogy kinek milyen szavazati joga van!

Kisfácán! Aki itt munkából és fizetésből él az jóval több mint 2 millió forint adót fizetett már be a közösbe. Még ha minimálbért is kapott. Ezt tartsd észben phaszfej!

Makkasz 2013.04.11. 14:02:01

@kovi1970: Úgy értem nem állami pénzből (vállalkozásban megkeresettből), és életében több mint 2 milliót, nem egy évben.

Bizony a nyugdíjasok nagy része mára nettó adóFtköltő (attól függ mennyit dolgozott vállalkozásban rendszerváltás után), a 800.000 közalkalmazott, az 500.000 állami cégnél, kizárólag állami megrendelésen dolgozó, közmunkás nem igazán adófizetők mint adófelélők.

Nem vitatom a szavazati jogukat. Nem is ők hibásak függőségükben, kiszolgáltatottságukban. De inkább kérdés a cenzusos szavazati jog mint hogy erdélyi magyar szavazhasson-e. Legalábbi nálam.

nemjogasz 2013.04.11. 14:02:34

Nem mellesleg trianont is a tények fényében kellene megnézni. Például, hogy az "nagymagyarországban" nem sokkal volt 50% felett a magyar nemzetiség aránya, és erdély bizonyos részein igen jelentős román kisebbség élt, az északi területen szlovák, stb. Az is "igazságtalan" volt bizonyos szempontból, és az is sértette a nemzetek önrendelkezési jogát.

grani 2013.04.11. 14:20:38

Akkor van pár probléma:
1. A politikai közösség meghatározása. A posztoló előad egy változatot és kijelenti, hogy ez a tutkó. Nos, akkor mondjuk mikor a lengyelek háromfele voltak, nem alkottak politikai közösséget? A nagyhatalmak akkor is megegyeztek, mindent lepapíroztak, de hát a lengyelek ezt nem hagyták annyiban. Pár száz év és megint lett Lengyelország. Szóval, csak azért mert valaki belmagyar, még ne ugráljon, mert a magyarság politikai közössége nem fedi le belmagyarisztánt.
Rövid távon sincs igazad, hosszú tavon meg pláne. Az viszont felháborító, hogy az egész magyarság nevében beszélsz és erre csak az jogosít fel, hogy a történelem belmagyarisztánba pottyantot. Viszont a politikai közösség térben és időben létezik. Talán két-három generációval ezelőtt élt őseid itt se voltak, nem is voltak magyarok, sőt, talán éppen a magyarok ellenségei voltak. Szóval, milyen alapon nyilatkozol itt a magyarok nevében?

grani 2013.04.11. 14:22:04

2. Elment, visszajött stb. Na mondjuk én elmentem, leadtam a személyim. Mondjuk ott maradtak feleségek, gyerekek. A belmagyarok az utóbbi húsz évben össze-vissz szavaztak, többnyire rosszúl, ami meg is látszik az ország állapotán. Mondjuk ebből kifolyólag a gyerekeim szívnak, szívok én is, mert ugye a felelőség a gyerekek miatt az enyém. Mondjuk elhatározom, hogy visszatérek és akkor ugye kapok személyit és szavazólapot. Azok meg, akik okoskodnak most, mert belmagyarok, szépen, kb. félmillió már leléptek és még akarnak menni. Na, jó utat. Viszont ha szavaztatok és ezt a helyzetet létrehoztátok, miért is léptek le? Takarítsa ki más az istálót? Ti meg mossátok kezeiteket? Hmm...

2llkedő 2013.04.11. 14:22:06

@kovi1970: Egyenlő pályák, egyenlő esélyek, én kerékpárral indulok.

grani 2013.04.11. 14:24:15

@nemjogasz: Na ja. Svájcban is él pár nemzetiség, jól megvannak. Érdekes lenne, ha a Franciaország területeket követelne azon az alapon, hogy ott franciák élnek. Trianon úgy ahogy van gazemberség volt. Nem kell magyarázni.

nemjogasz 2013.04.11. 14:24:58

@grani:
Te meg kijelented, hogy a politikai közösség általad előadott meghatározása a tutkó. Ez nem hitvita, valamilyen érvet kellene felhoznod, mint azt a posztoló a posztban megtette.
Hol nyilatkozik a posztoló az egész magyarság nevében? Sehol nem olvastam ilyet a posztban...

nemjogasz 2013.04.11. 14:27:53

@grani: Ja, ha nem magyarról van szó, akkor nincs önrendelkezési joga a nemzeteknek? Érdekes...

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 14:29:30

@Makkasz:

Reménytelen vagy. Nem érted a dolgot semmit nem értesz belőle, de rád hagyom.

Legyél boldog. Nyugodtan könyvelj el MSZP-snek, SZDSZ-nek soha nem szavaztam rájuk. Tudod mit én megválasztottam Orbánt, már kétszer is (1998-2002-2006-2010, de soha többször nem fogom ezt ígérem, mert kommunistákra nem szívesen szavazok), és tudod mit én a kettős állampolgárságra szavaztam, de tudod a választójog megadásával viszont nem értek egyet.

De nyugodtan láss annak aminek akarsz, nem érdekel.

nemjogasz 2013.04.11. 14:30:45

@grani: "A belmagyarok az utóbbi húsz évben össze-vissz szavaztak, többnyire rosszúl, ami meg is látszik az ország állapotán."
Miért, mégis, ki szavazzon a "belmagyarok" sorsáról? A kínaiak? A bölcs "külmagyarok" gyámságára szorulunk, mert olyan hülyék vagyunk, mivel "belmagyarok" vagyunk?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 14:32:18

@Nikosi:

"Már elnézést a külföldre költözött magyar állampolgár szavazhatott eddig is. A külképviseleteken megtehette, csak jelezeni-e kellett az igényét. "

Nem mindig, hanem kb. 10 éve csak. S csak akkor, ha meghagyta belföldi lakcímét!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 14:33:52

@nemjogasz:

Magyarországon sem bemondásra megy.

Egyébként az valóban ritka, hogy kapható állampolgárság az országba költözés nélkül. Ilyen csak pár országban van.

Makkasz 2013.04.11. 14:35:09

@Nikosi: Nem látlak semmilyennek. Osotba az érvelés, engem többszörösen érint, mer magyar vagyok, külföldön élek, és két évig Erdélyben éltem, erdélyi magyarokkal dolgoztam.

ugyanaz az érvelésetek mint a cenzusos szavazást követelőknek, az mégsem tetszik.

Dehogy könyveltelek el bármilyennek, nem ismerlek. elnézést ha úgy érezted csoportba teszlek.

Orbánban én is a kommunizmusát utálom a legjobban, ezért nem élek otthon.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 14:35:23

@kovi1970:

"A határon túli magyarok szlovák, román, stb. állampolgárok."

Most már sokan magyar állampolgárok is.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 14:36:30

@grani:

Annyiban igazad, van, hogy más nevében nyilatkozni annak belegyezése nélkül nem helyes.

De szerinted mennyire van joga beleszólni egy Magyarországon soha nem élő, és itt élni soha nem akaró személynek a Magyarországon hatályos törvények kialakításába?

De kérdezek egy egyszerűbbet. Nekem mennyire van jogom beleszólni abba, hogy mikor ebédelj és mikor aludj, és mondjuk, hogy hol tedd ezeket meg?

Na?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 14:37:32

@nemjogasz:

Így igaz, ezek tények. Nagy-Magyarország fenntarthatatlan volt. A trianonozás hülyeség. De ennek a szavazási kérdéshez semmi köze.

nemjogasz 2013.04.11. 14:38:07

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Hát igen, akkor a "fura, amit ritka" logikával ez enyhén fura, nem?
Amennyire én tudom, nem igényel túl sok mindent az állampolgárság megszerzése, kérelmet, magyar felmenőt meg erkölcsi bizonyítványt. Ennél még egy 5 ezer forintos szociális támogatáshoz is több (sokkal több) papír, igazolás, pecsét, stb kell...

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 14:39:19

@Makkasz: Neked is felteszem akkor a kérdést, pusztán elvi szinten nézzük a dolgokat.

Szerinted mennyire van joga beleszólni egy Magyarországon soha nem élő, és itt élni soha nem akaró személynek a Magyarországon hatályos törvények kialakításába?

De kérdezek egy egyszerűbbet. Nekem mennyire van jogom beleszólni abba, hogy mikor ebédelj és mikor aludj, és mondjuk, hogy hol tedd ezeket meg?

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 14:45:47

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Hát majdnem barátom, majdnem. Meg ugye ha veszel elég államkötvényt lehetsz te majd Kínagyar is. Tudod az őshazából Kínából.

Ez az egész egy idióta összecsapott baromság, de sajnos azt 2006-ból megtanulta a FIDESZ, hogy nem tévedni bűn, meg nem a hülyeség se baj, hanem ha azt be merjük vallani.

nemjogasz 2013.04.11. 14:47:07

egészen pontosan szükséges:

"A Demokrácia Központok Partiumi Regionális Hálózatának igazgatója, Zatykó Gyula ismertette hírportálunkkal a magyar állampolgárság igényléséhez szükséges dokumentumokat: 1 db. (útlevél típusú) fénykép, állampolgársági kérelem- formanyomtatvány, anyakönyveztetési kérelem- formanyomtatvány, a magyar felmenők valamikori magyar állampolgárságát igazoló okirat (anyakönyvi kivonat, elhalálozási bizonyítvány, egyházi igazolás ) - másolat és hivatalos fordítás mennyiben nem magyar nyelvű az okirat.
Továbbá szükséges: az igénylő anyakönyvi kivonatának másolata és annak fordítása; házasságlevél (ha van) - másolat és annak fordítása, kézzel irt rövid, a magyar gyökerekre rávilágító önéletrajz."

grani 2013.04.11. 14:47:48

@nemjogasz: Na ja, ha magyarról van szó, akkor nincs szó önrendelkezésről. Ezt az egész önrendelkezést Wilson találta ki, hogy eladja Európa új térképét. Na, ne etessük egymást, ezt a Trianon csörtét jó párszor lezavartuk már. Ne keverjük a morált a kőkemény érdekekkel a nemzetállamot a politikai közöséggel. Mert akkor megkérdezhetem, hogy hány felmenőd magyar nemzetiségű és hány nem? Hány százalék etnikai magyarnak kell lennie az őseid között, hogy magyarnak vallhasd magad és önrendelkezhess? Ne beszéljünk már marhaságokat.
@Nikosi: Hát te pont ezt teszed!!! Szavazol, a haverjaidat juttatod hatalomra és azok utján belebeszélsz, hogy éljek. Aki meg nem él itt most, honnan tudod, hog nem fog itt élni? Aki meg itt él most, nem fog-e másutt élni? Aki idejön, kénytelen lessz olyan törvények alapján élni, amelyiket olyanok szavaztak meg, akik nem is élnek már ott. Semmi többlet jogod nincs csak azért, mert most pont ott élsz. Van államporgáságod, szavazol. Nincs, nem szavazol. Ennyi.

grani 2013.04.11. 14:50:37

@nemjogasz: Tényleg? Végigcsináltad? Életem legmegalázóbb élménye a magyar állampolgárság megszerzése körűli herce-hurca volt. Az orosz barátaim csinálták jól: tejeltek és két év alatt megvolt. Én elvből végigcsináltam. Öt év és én még "gyorsított" voltam.

Makkasz 2013.04.11. 14:51:30

@Nikosi: Vagyonom Moon van. Magyarországon fogok élni később. Magyar állampolgár vagyok (kizárólag). Gyermekeim magyarok. Magyarországon (is) fizetek adót.

Miért ne szavazhatnék? Mert nem ott lakom????

Dehogy akar beleszólni erdélyi magyar hogy te mit eszel ebédre, mikor alszol vagy hogy hol.

A szavazás nem csak arról szól, hogy valakiket felhatalmazol tövényalkotásra. A demokrácia még kevésbé. Az civil kontrollról szól.

Egyébként a jogok kiteljesítésének, különösen ennek a fajtájának, mindenféle nemzetieskedés nélkül, semmilyen hátrányát senki számára nem látom. Nem jósolható, mit hoz külföldi magyarok szavazati joga, de rosszat nehezen tudok elképzelni. inkább kiegyensúlyozottság felé visz.

Nem értem mitől féltek. Példát kérek, hogy árt a külföldi magyar passzív és aktív választójoga?

Egyszerűen paranoiások vagytok. Másrészt fidesz tényleg meglovagolja szegény erdélyieket, de erről megint nem ők tehetnek. Sem MSZP borzalmas tettéről, amivel örökre elásta magát.

grani 2013.04.11. 14:51:50

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Miért volt fenntarthatatlan? Az utódállamok életképtelenek és most is csak vegetálnak. Nagyhatalmi játszma és agymosás.

grani 2013.04.11. 14:53:38

@Makkasz: Nálam is ugyanez a helyzet. Pofáznak az ott élők és mire visszamegyek, csak egy nyomortanyát találok. Ők meg lelépnek.

2llkedő 2013.04.11. 14:55:47

@Makkasz: Van magyarországi lakóhelyed?

nemjogasz 2013.04.11. 14:56:39

@grani: miért, ahhoz, hogy "külhoni" magyar igényelhessen állampolgárságot, hány százalékban kell lennie etnikai magyarnak? Nem én hajtogatom ezt a hülyeséget, hogy nemzet meg faj. Szerintem állampolgár az, aki huzamos ideig itt él, és pont, és a poszt is erről szól. Nem nemzeti meg faji meg tudomisén milyen alapról, hanem akire vonatkoznak a törvények, az szavazzon róluk, akire meg nem, azok meg ne.

nemjogasz 2013.04.11. 14:57:51

@grani: gondolom nem a fidesz által beveztett "egyszerűsített" eljárásban csináltad végig, mert az 3 éve vezették be... És mi itt most arról beszélünk. És igen, ahhoz tényleg egy formanyomtatvány meg egy születési bizonyítvány kell...

Makkasz 2013.04.11. 15:00:13

@félázsiai 2llkedő: Ne nagyvonalúskodj velem. nem kell a kivételezés.

Szar alakok vagytok, hogy fostok a külföldi magyarok szavazatatitól.

Egy konkrét példát kérek, hogy árthatnak az anyaországiaknak aktív és passzív választójogukkal?

Ha eladnám mooi ingatlanaimat, mi lenne? Akkor már nem lennék magyar? Az állampolgárságomat is visszavonod?

Makkasz 2013.04.11. 15:02:57

Ezzel a fostengerrel nem tudom mi a baloldal szándéka, de provokáció, és a

fidesznek segít.

Ha nem akartok nekik segíteni, ne elvitassátok a külföldi magyarok teljesen jogos választójogát, hanem támogassátok, különösen az 500.000 emigráltét, mert oka van hogy kimentek. A legtöbb esetben a telhetetlen politikai elit az ok.

nemjogasz 2013.04.11. 15:04:02

@grani: anélkül, hogy megkérdőjelezném a magyarságodat: ha ilyen nagy magyar vagy, mégis miért kellett állampolgárságot igényelned? Mert egy időben külföldi voltál? A többi magyar nem mehet egy időre külföldre, csak te?
@Makkasz: "A szavazás nem csak arról szól, hogy valakiket felhatalmazol tövényalkotásra. A demokrácia még kevésbé. Az civil kontrollról szól."
Hanem miről? Szerinted itt a "kétharmad" mi alapján cseszi el az országot? Igen: a megkapott szavazatok alapján. A megkapott szavazatok alapján mondhatja meg, hogy például a gyerekeknek fideszes erkölcstant kell tanulniuk. Vagy hogy nyugodtan "átveheti" az iskolájukat az egyház... Ennyire a mindennapi, legszemélyesebb életünkbe szólhatnak bele csakis és kizárólag a szavaztok száma alapján...

Đđ 2013.04.11. 15:05:13

@grani:

Az állampolgárság és az állampolgári jogok azért születtek és azért vannak, hogy az egy közösségben élők önmagukat igazgathassák – ez a népfelség elve. Gondolom, nem kell magyaráznom azt, hogy mindazok, amik életvitelszerűen nem tartózkodnak az adott közösségben és ez hosszabb távon sem céljuk, ha mégis beleszólnak a közösség dolgaiba, akkor olyasmibe szólnak bele, amely őket nem érinti.
Lengyelország felosztása: meg fogsz lepődni, mert a felosztott Lengyelországban akkor politikai jogokkal rendelkezők (a nemesség, ill. a városi polgárság) ugyanúgy megőrizték az adott korra jellemző politikai jogokat. Amúgy: Lengyelország „újra léte” is kifejezetten nagyhatalmi döntés volt – ha az ilyen irányú, országot létrehozó és nép szuverenitását megadó, népfelség-független nagyhatalmi döntéseket elfogadod, akkor az ugyanilyen (szintén országokat létrehozó és népeknek – szlovákoknak, cseheknek, románoknak, délszlávoknak, stb. - szuverén államiságot adó) trianoni döntéssel mi bajod?:-)

Đđ 2013.04.11. 15:06:36

@grani:

folyt.:
Ja, persze, értem én: mert ezúttal a nagyhatalmi döntés „kellemetlenebbik végén” találta magát a magyarság! Hát akkor vedd úgy, hogy megkapta a magyarság a kompenzálást, éspedig a szintén nagyhatalmi döntés következtében összejött EU-s tagság formájában! Ebben a keretben ráadásul különösebb nemzeti konfliktus nélkül oldhatná meg a magyarság az etnikai összetartozását – ha nem ragaszkodna mániákusan egy 90 évvel ezelőtti állapothoz, amely, ha bekövetkezne, kapna vele 15 millió nem magyart az „új Nagy-Magyarországhoz”.:-)

grani 2013.04.11. 15:08:00

@nemjogasz: Szerintem állampolgár az, aki huzamos ideig itt él,

De csak szerinted :) Mert hála az égnek, az a magyar állampolgár, aki hivatalosan megkapja a magyar állampolgárságot ilyen vagy olyan jogon. Sokan élnek MO-n hosszú ideje, akik soha nem is voltak és nem is akarnak magyar állampolgárok lenni. Ne fantáziálj.

Hát igen, ez a kérdés :) Kapisgálod? Voltak szlovákok, akik magyar állampolgárok voltak, de valakik kitalálták, hogy akkor ők most önrendelkeznek és egy olyan államhoz fognak tartozni, amelynek nincs is etnikai nemzete. Merhogy a csehszlovák nem nemzet, nem nemzetállam, hanem politikai közösség. Mert ugye vannak csehek, morvák, szlovákok, ruszinok de csehszlovákok nincsenek :) Oszt mégis lett nekik egy nemzetállamuk.

Igen, én még a régit csináltam végig. Nagyon helyes. Nekem is bizonyítanom kellett, hogy magyar vagyok. És ki előtt? Hát egy olyan előadó előtt, akinek az volt a névtábláján: Schönné. Nekem. Minden ősöm forgott a sírjában.

nemjogasz 2013.04.11. 15:08:38

@Makkasz: nem az ingatlanodtól függ. Ha továbbra is itt élsz, szavazz. Ha úgy döntesz, hogy szépen elmész a világ másik szegletébe, és ott is maradsz, (vagy esetleg soha nem is jöttél volna ide, mint az új "külhoniak" többsége), akkor kibicként meg "nemzettagként" nincs jogod az itteni emberek magánéletét befolyásolni.

Đđ 2013.04.11. 15:10:41

@Makkasz:

Olvasd el előbb ezt a posztot - és akkor megtudod, hogy ha eladod az ingatlanodat és elköltözöl ebből az országból (feltehetően örökre, hiszen mi másért számolnád fel itteni "ingatlan-portfóliódat"?), akkor kilépsz a cselekvő és következményeket viselő közösségből - ergo: megszűnsz annak tagja lenni, márpedig a szavazati jog csakis a tagsággal járhat együtt!

Aztán olvasd el az Értelem és érzelem c. posztunkat is (progressziv.blog.hu/2013/04/03/ertelem_es_erzelem_934) - és tudni fogod, miképpen és miért áthatnak a külmagyarok szavazataikkal Magyarországnak.

Makkasz 2013.04.11. 15:11:32

@nemjogasz: Ez a nagy tévedés, ami miatt itt tart az ország. A demokrácia nem a négyéves parlamenti választásokról szól.

Arról szól, hogy beleszólásod van dolgaidba (a kisebbségnek is, hiszen a kevesebbnek is lehet igaza). Látod mit történik.

Hab a tortán hogy a korlátozott felhatalmazással bíró, ellenőrzött és jó esetben visszahívható kormány a polgárok érdekében kormányoz.

Az egész magyar modell a nem lemondó gyurcsány és kóka, az őrült orbán arról szól, hogy félreértelmezik felhatalmazásukat, nincs civil kontroll, a négyéves méreckelődés után ők a királyok.

Ennek a beteg politikai kultúrűnak, az alkotmányosság orbáni lebontásának smemi köze nincs a külföldi magyarok szavazati jogához.

Ők most is csak egy eszköz. méginkább segíteni kéne őket hogy tisztán lássanak.

Erős kommunizmusgyűlöletük miatt, talán most is tisztábban látnak mint anyaországiak.

nemjogasz 2013.04.11. 15:12:49

@grani:
" Mert hála az égnek, az a magyar állampolgár, aki hivatalosan megkapja a magyar állampolgárságot ilyen vagy olyan jogon"
Igen, ez az a jogi kreálmány, ami hazaárulásnak is tekinthető...
" És ki előtt? Hát egy olyan előadó előtt, akinek az volt a névtábláján: Schönné. Nekem. Minden ősöm forgott a sírjában. "
Ez mindent elmond rólad...

Makkasz 2013.04.11. 15:13:19

@nemjogasz: A magánéletét senkinek nem befolyásolja az, aki szavaz. Ez megint a te elmebeteg demokráciafelfogásodból jön.

A magyarok szavazhatnak magyarok dolgairól. Így volt 1000 éve, így van ma is. minden ország állampolgárai szavazhatnak saját országukban, mindegy hol élnek. Mert oda tartoznak.

2llkedő 2013.04.11. 15:13:36

@Makkasz: Nem az árt-nem árt a lényeg. A lényeg, hogy se a szüleim, se a gyerekeim életébe nem szólok bele, ha azok külön háztartásban élnek, mert az az ő életük.

Tök mindegy, melyik oldalra húznak a határon túliak, akkor is az a váleményem, hogy nincs erkölcsi alapjuk beleszólni egy másik ország életébe, akármilyen családtagok (állampolgárok) is.

Makkasz 2013.04.11. 15:15:57

@nemjogasz: Mondj egyetelen konkrét példát, hogy árthat a külföldi magyar passzív és aktív választójoga az anyaországinak!

Azoknak a bölcseknek, akiket rezsivágással és nyugdíjemeléssel bármikor meg lehet venni kilóra? hogy árt neki a külföldi magyar????

Egyetlen paranoiátok az, hogy ezzel fidesz marad hatalmon. Annak ellenére, hogy minden jel azt mutatja az ország területén simán megver mindenkit, míg külföldi magyarok szavazatairól semmit nem tudtok.

Szánalmas kirekesztő banda.

nemjogasz 2013.04.11. 15:16:40

@Makkasz:
"Ennek a beteg politikai kultúrűnak, az alkotmányosság orbáni lebontásának smemi köze nincs a külföldi magyarok szavazati jogához."
"Erős kommunizmusgyűlöletük miatt, talán most is tisztábban látnak mint anyaországiak."

Mivel ilyen tisztán látják az alkotmányosság orbáni lebontását, ezért is fidesz szimpatizáns a 80%-uk. Világos.

Đđ 2013.04.11. 15:17:00

@grani:

Németországban pedig vannak szászok, türingiaiak, poroszok, svábok, frankok, plattdeutschok, hanzák, alemannok, bajorok - összesen vagy 26 féle, egymástól legalább annyira különböző és különböző nyelvjárást is beszélő népség, mint a csehek, morvák, szlovákok, stb. Ha szerinted csak egységes nemzetek alkothatnak államokat, akkor igen komoly baj lehet veled!:-) Amúgy "érvelésedből" is világos, hogy óriási káosz van benned a nemzetiség, etnikum, kulturális kötődés, állampolgárság, politikai közösség és állam/ország fogalmak terén. Remélem, nem sanda szándékkal kevered őket, hanem csupán szimpla szubjektivitásból és tájékozatlanságból!

Makkasz 2013.04.11. 15:19:32

@Đđ: Rendben, megszűnök tagja lenni. állampolgárságomat is visszaadom.

A befizetett 210m Ft adómból vonjátok le rám és gyermekeimre költött pénzt, a többit kérem ide. gondoskodjatok arról is, hogy másutt állampolgár lehessek.

Vagy legyek számkivetett, sehol sem polgár, bozgor?

Seggfej.

Vedd észre, a baromságaid csak a foideszt segítik. Az elvek mögött borzalmas paranoia húzogik meg, a külföldiek a fideszre szavaznak.

Elvek helyett nyomj már egy konkrté példát ostoba, külföldi magyarok választójoga hogyan árthat anyaországiaknak, akiket végtelen bölcsességükben kilóra megvesz fidesz rezsicsökkentéssel, nyugdíjemeléssel, szaros stadionjaival?

nemjogasz 2013.04.11. 15:20:36

@Makkasz:
"Mondj egyetelen konkrét példát, hogy árthat a külföldi magyar passzív és aktív választójoga az anyaországinak!"
például hogy ezt a szarrakás kormányt tartják hatalmon, úgy...

"Azoknak a bölcseknek, akiket rezsivágással és nyugdíjemeléssel bármikor meg lehet venni kilóra? "
Ó, mert a külföldi magyart nem tették zsebre a kis "külhoniak támogatására" szánt milliárdokkal? Komolyan gondolod, hogy egy olyan réteget, aki szavazhat, de a közösbe nem kell beadnia, nem fogják megvenni? Egy az egybe analóg a helyzetük a nyugdíjasokkal. Hiszen itthon nyugodtan meg lehet szorítani, aztán kiadni a "külhoniaknak", ezzel meg is van véve a szavaztuk. Elvégre őket az itthoni megszorítás nem fogja érinteni, a pénzt meg megkapják. Pont, mint a nyugdíjemelés...

Makkasz 2013.04.11. 15:23:12

@nemjogasz: Nem tudom honnét veszed hogy 80%-uk a fideszt támogatja. Inkább azt mondanám, 80%-uk nem támogatja az őket megtagadó szocikat.

Örülök hogy kibújt a szög a zsákból. Tehát ez a bajotok, fostok hogy fideszt majd ők tartják hatalomban.

Ostobák vagytok. A fidesz kilóra megvette, függésben tartja az ország több mint a felét.

Egyetlen konkrét példát mondjatok, hogy árt a külföldi magyarok választójoga az anyaországiaknak. nem kell ostoba, értelmetlen, tartalmatlan elvek mögé bújni.

nemjogasz 2013.04.11. 15:23:59

agy gondolatkísérlet: ingyenessé teszik az orvosi ellátást a "külhoniak" számára. Ki fizeti meg? A magyarországi magyarok. Ki fog ezért oda szavazni, akik ezt megteszik? A nem magyarországi magyarok. Ennyi.

ob.szerver 2013.04.11. 15:26:11

@Makkasz:

"Példát kérek, hogy árt a külföldi magyar passzív és aktív választójoga?"

Egyszerűen azért, mert a más faszával verik a csalánt, és felülírhatják azok akaratát, akiknek az életét - szemben az övékkel - egy választás alapvetően meghatározhatja.

Makkasz 2013.04.11. 15:26:32

@nemjogasz: Látod, rendszerben gondolkodni sem tudsz.

A külföldi magyaroknak (0 emigráns, most igazából erdélyiekről beszélünk) juttatott igazságtalan támogatással anyaországban több szavazatot veszít.

Erre mondtam, csak kiegyensúlyozottabbá válik a helyzet.

Gondolod, hogy egy egy magyar tannyelvű iskolára adott támogatással megvehető az erdélyiek szavazata (mondjuk egy rmdsz-es vagy egy baloldali)?

Vagy hogy büntetlenül nyugdíjat folyosíthatna nekik a magyar kormány? Vagy hogy a kiváló magyar eü-ben kapott ellátással megvesztegethetők lennének.

Paranoiás barom.

nemjogasz 2013.04.11. 15:26:35

@Makkasz: Ja, és akkor kit támogat? ja hogy a fideszt? Közvéleménykutatások vannak erről...

grani 2013.04.11. 15:26:43

@Đđ: Jé, születtnek a jogok :D Ne nevettess. Meg közösség :) Akkor talán adnál meghatározást, hogy mit is értesz a közösség "halmazon"? Az adott területen élőket? Ugyan, sokan élnek az adott területen, akik nem tartoznak a közösséghez és nem is áll szándékukban. Mi is az a huzamosabb ideig? Egy év? Kettő? És ki dönti el?
Lengyelország nagyhatalmi döntés volt? Részben. De azért Pilsudski megkergette az szovjeteket és az antant nem nagyon szólt ebbe bele. Ja, mert nem ott jelölték ki a határt.
Na ja. Az összes trianoni döntéssel létrehozott állam közzűl ma már egy sem létezik. Hol van Csehszlovákia? Hol van Jugoszlávia (délszlávok, na ez is egy nagy marhaság)? Románia Trianon előtt is volt. Mi maradt a trianoni okosságból?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 15:28:58

@nemjogasz:

A gyakorlatban magyarnak kell lenni az igényléshez, vagy legalábbis anyanyelvi szinten magyarul tudni. A papírok ennek igazolásához kellenek.

Más országban is így megy. Pl. az olasz állampolgársághoz is így megy ez. Argentín gyerek bemegy az olasz konzulátusra és mutatja mi a neve, majd ha ez olasz név, akkor nem is kell más. Ha meg gyanú merül fel, kérik a nagymama, nagypapa papírjait. Pl. ha a jelenlegi római pápa olasz állampolgár akarna lenni, ez lenne nála a procedúra. (Ő olasz származású argentín.) Bár valószínű, hogy neki aztán nem kellene hónapokat várnia, hanme másnap reggel személyesen az olasz köztársasági elnök vinné el neki az igazolást... :-)))

De nekem is így lett a másik állampolgárságon 20 éve (bolgár), ott csak születési anyakönyvi kivonat kellett, mert már a nevemből látszik, hogy csak bolgár lehetek. Persze ha mondjuk úgy hívnának, hogy pl. Rákospataki Béla Bendegúz vagy Gyurcsány Viktor, akkor biztosan más papírt is kért volna a bolgár hatóság. :-)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 15:30:03

@grani:

Mert abszurdum volt egy többnemzetiségű államból magyar államot fabrikálni.

nemjogasz 2013.04.11. 15:30:10

@Makkasz:
"A külföldi magyaroknak (0 emigráns, most igazából erdélyiekről beszélünk) juttatott igazságtalan támogatással anyaországban több szavazatot veszít."

Ezzel a logikával a nyugdíjemeléssel is több szavazatot kellene veszítenie, aztán mégse...

"Gondolod, hogy egy egy magyar tannyelvű iskolára adott támogatással megvehető az erdélyiek szavazata "
Többek között pontosan így vették meg őket...

Makkasz 2013.04.11. 15:30:43

@nemjogasz: Szerencsétlen, az 500.000 külföldi (nem erdélyi) magyar kit támogat? A fideszt? Van ennek egyáltalán jelentősége.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 15:31:32

@nemjogasz:

Vallja magát magyarnak, s legyen magyarként elismerve a többi magyar által, ez a lényeg.

grani 2013.04.11. 15:31:49

@nemjogasz: Hát neked se kell bemutatnod magad.
Miért? Csak az a jogos, amit te annak tartasz? Arra vagy büszke, hogy anyád pont MO-n szült? És ezáltal neked előjogaid vannak? Beképzelt belmagyar hólyag vagy te is.
@Đđ: persze, hogy vannak. Ezért is szövetségi köztársaság, NSZK. Ja, szóval nagy magyarország azért nem lehetett egy ország, mert ott különböző nemzetiségek éltek, de németország lehet? Ja ja... Azt hiszem a te fejedben nincs káosz. Minden tiszta, ki van mosva :D

grani 2013.04.11. 15:33:41

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A franciáknak bejött. A spanyolknak is. Brittannia is létezik, persze az angol nyelvű írek nélkül. Mondjak még példákat? Oroszország? NSZK?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 15:33:55

@nemjogasz:

Ha jól tudom, Grani kárpátaljai magyar (talán részben ruszin, nem emlékszem) és sosem élt Mo-n a rendszerváltás előtt, szovjet volt. Most meg Oroszországban él. Majd kijavít, ha tévedtem, régebben beszélgettünk egy másik blogon, onnan ismerős.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 15:34:32

@grani:

Mo-nak nem tudott bejönni, mert mások voltak a történelmi körülmények.

nemjogasz 2013.04.11. 15:35:09

@grani: Láthatóan azt hiszed, hogy az állam dolgába való beleszólás valamiféle születési vagy istenadta jog.
Pedig valójában abból az egyszerű tényből származik, hogy az egyén a szabadsága egy részét átruházza (kénytelen átruházni) az államra. Ez minden itt élő esetén így van. Ezért az államnak hatalma van felette. Ennek ellensúlyozására, mivel a hatalom forrása csak a polgár lehet, a polgár hatalmat kap az állam felett. Ez a szavazati jog. Az itt születettek nem választhatnak, hogy adnak-e jogot a magyar államnak vagy nem, elismerik-e az állam fennhatóságát maguk felett vagy nem. Ezért kapják cserébe az ellenőrzés jogát, a szavazati jogot, amivel leválthatják az őket nem képviselő, az állam hatalmával visszaélő hatalomgyakorlókat.

Makkasz 2013.04.11. 15:35:46

20 éve Németországban élő tanárnő arra a kérdésre, hogyan tudná leírni egy szóval magyarokat, hosszabb szünet után ezt feleli: "írigyek".

Pokolban üstök, egyik mellett őrök lökdösik vissza a forró olajba az áldozatokat. A látogató megkérdi, kik ezek.
Bűnös ameriakiak, ha ki akarnak mászni visszalökjük.
Következő üst, nincsenek őrök, mellette egy tábla, az üstből kiszállni tilos. mindenki fegyelmezetten fől. Kik ezek?
Németek.
Harmadik üstnél se őrök, se tábla. kik ezek?
Magyarok, nem kell őr vagy tábla, ha valaki ki akar mászni, a többiek menten visszahúzzák.

Ime, ez a blog a tanulmány. Az ország tönkretéve. 23 éves demokrácia a sírban, polgári értékek kinullázva, ti meg a még nálatok is rosszabb helyzetben lévők ellen acsarkodtok, jogaikat kérdőjelezitek meg.

nemjogasz 2013.04.11. 15:36:59

@nemjogasz: az új "külhoni" magyarok felett pedig nincs joghatósága a magyar államnak. Ezért nem is jár szavazati jog, hiszen megvédeni sem kell őket az államtól, mivel nem tud nekik ártani. Mert nincs felettük fennhatósága. Ellentétben a magyarországi állampolgárokkal.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 15:39:07

@grani: Ilyen alapelven bárhova szavazhatnék mer bárhol élhetek majd. A törvény tudom, hogy szól, nem kell elmondani hidd el. De ahogy neked egyetérteni vele, nekem nem egyet érteni is van jogom még.

De semmi értelmes érvet nem lehet felhozni miért is jó a sok "új" magyar állampolgárnak odaadni egyből a szavazati jogot is, tudom ne gyere azzal, hogy az állampolgársághoz jár a szavazati jog.

De mondjuk ilyen alapon ha lenne mondjuk vagy 5 állampolgárságom, akkor öt helyen szavaznék annak ellenére, hogy ebből 4-ben soha nem fogok lakni. Hát ez nettó hülyeség, így van tudom így kell elfogadni, de nettó hülyeség akkor is nettó hülyeség marad.

grani 2013.04.11. 15:39:21

@nemjogasz: Mindenkinek fizetni kellene az egészségügyi ellátásért. Neked miért is jár ingyen? Ja, mert mások adóznak. Ja, te fajmagyar vagy, mert belmagyarisztánban születtél. Ó engedd meg, hogy leboruljunk előtted, mi, másodosztályú állampolgárok és csókoljuk fenséges lábaid nyomát. Még akkor is, ha az őseidet lehet hogy az aradi vértanuk hóhérjai között találnánk meg...

grani 2013.04.11. 15:41:04

@nemjogasz: Van joghatósága. Amint a magyar állam területére lépnek, már csak magyar állampolgárnak számítanak. Ha a másik állampolgárság államába lépnek, ott nem számít a magyar állampolgárság. Ha egy harmadik állam területére, akkor mindkét államtól kérhetnek védelmet. Ne kavarj, tanulj.

nemjogasz 2013.04.11. 15:42:35

@grani: és ha a büdös életbe nem jön magyarországra, (ugye ez nem követelmény az "új" állampolgárok számára semmilyen szinten), akkor mégis milyen fennhatósága van felette a magyar államnak? Mondd már meg nekem. És ennek ellenére szavazhat...

nemjogasz 2013.04.11. 15:44:01

@grani: Vagy esetleg azért jár az egészségügyi ellátás, mert fizetek érte? Ez eszedbe sem jutott?

grani 2013.04.11. 15:44:50

@nemjogasz: Akkor te a területi alapon való szerveződésben hiszel? Érdekes, akkor miért nem szavazhatnak az itt élő külföldi állampolgárok és a hontalanok?
A blabla az államról meg a jogok átruházásáról meg gyerekmese, amit az állampártiak találnak ki, hogy megőrizhessék az államhatalmat. Én mindenkinek adnék állampolgárságot, aki kéri. Még az egymilliárd kínainak is.

nemjogasz 2013.04.11. 15:47:33

Mindenesetre ez már elment az abszurd irányba. Beláttad, hogy nem kell az újmagyaroknak itt élniük, ezért nincs is fennhatósága felettük az államnak. És ezért nem is kell megvédeniük magukat vele szemben, a szavazati jog által. Mi akkor a kérdés?
Ha pedig mégis akarnak itt élni, akkor mi a baj azzal az ötlettel, hogy az kapjon csak állampolgárságot, aki itt él?

grani 2013.04.11. 15:47:37

@Nikosi: Én magyar állampolgár vagyok, van tulajdonom,lakásom, családom MO-n és nem szavazhatok MO-n. Ez tény Na, ez miért jó?
Persze, veszek egy jegyet a repülőre, bejelentem magam a saját tulajdonú lakásomba és máris szavazhatok. Na, ez így jobb?
Tudjátok mit? Meg is teszem. Már csak azért, hogy ez az SZDSZ-es mentalítású banda soha ne jusson a hatalom közelébe.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 15:48:00

@Makkasz: Sajnos van, ma 500.000 biztos szavazóval igenis választást lehet nyerni. Mert sajnos Magyarországon nem mennek az emberek szavazni, ezen pedig csak a szavazás kötelezővé tétele változtatna (például mint Belgiumban én ezt nagyon is támogatnám). Ergo 500k biztos szavazó sajnos biztosan dönt arról ki fog kormányozni és azt is mekkora arányban.

Másrészt ha majd szar lesz a következő kormány remélem tudod kiket fog okolni az ország 2/3 és kikre fog átkokat rebegni imájában. Megmondom kire a külhoni magyarokra...

Kellet ez nekik/nekünk. Kellet megosztani a magyarságot egy ilyen kérdéssel. Mert a szavazati jog lószart sem jelent a külhoninak, ha már megvan az állampolgársága, de arra nagyon jó volt, hogy jól széthúzást generáljon. Meg arra, hogy a magyar kampányolás majd határokon átívelő legyen.

Makkasz 2013.04.11. 15:50:06

Adnátok szavazati jogot:
- Szentgyörgyi Albertnek?
- Zrínyi Miklósnak?
- Kosztolányi Dezsőnek?
- Ady Endrének?
- Hunyadi Mátyásnak?
- Kertész Imrének? - mondjuk ő nem kérne
- Teller Edének?
- Elie Wiselnek?
- Deák Ferencnek?

Hogy szakadna rátok az ég trágyahordó istentelen barmok! A tehetetlen ostobaság gyülevész hordája, akik pillanatnyi érdeketeken nem tudtok felülemelkedni, nincs egy önálló, épkézláb gondolatotok, csak másokat akartok kínozni, jogokat elvenni. Az ég szakadjon rátok!

Makkasz 2013.04.11. 15:50:59

@Nikosi: dnátok szavazati jogot:
- Szentgyörgyi Albertnek?
- Zrínyi Miklósnak?
- Kosztolányi Dezsőnek?
- Ady Endrének?
- Hunyadi Mátyásnak?
- Kertész Imrének? - mondjuk ő nem kérne
- Teller Edének?
- Elie Wiselnek?
- Deák Ferencnek?

Hogy szakadna rátok az ég trágyahordó istentelen barmok! A tehetetlen ostobaság gyülevész hordája, akik pillanatnyi érdeketeken nem tudtok felülemelkedni, nincs egy önálló, épkézláb gondolatotok, csak másokat akartok kínozni, jogokat elvenni. Az ég szakadjon rátok!

nemjogasz 2013.04.11. 15:52:25

@Makkasz: Azt hiszem, ezzel az eszmecserét befejezettnek tekinthetjük.

grani 2013.04.11. 15:52:51

@nemjogasz: Na ja. Elmegyek öt évre dolgozni külföldre, mert nem akarok éhen dögleni szeretett kis hazámba. Vegyék el az állampolgárságom? Szerinted igen. Mondjuk vissza akarok térni öt év után, kérelmezzem megint? Öt éve elvették a személyim és megszüntették a szavazati jogom. Még az internetre is kitették, hogy nem szavazhatok. Most fog letelni az öt év. Kit rugjak seggbe, mert ez alatt az öt év alatt padlót fogott az ország? Azokat, akik kétharmadoltak? Vagy a ballibcsiket? Nem voltam öt évig, és ti ott élők, tacsra vágtátok az országot. Az igazságos az lenne, hogy ha tőletek vonnák meg a szavazati jogot, mert kiderült, hogy hülyén tudtok csak szavazni és irtózatosan nagy barmokat választatok meg vezetőknek.

Makkasz 2013.04.11. 15:55:03

@Nikosi: Te szerencsételn ökör! 500.000 emigráns van. Hol kérte 500.000 külföldi magyar az egyszerűsített állampolgárságot és fog szavazni?

Majd elmegy 10%. Az 500.000 emigránsból meg 20%. Lesz 130.000 szavazat, aminek megoszlását senki nem tudja megjósolni.

Szerintem mindenkit zárjatok ki a választásból, aki szerintetek nem a megfelelő pártra szavaz.

Régóta gyanúsak nekem a soproniak, osztárk befolyás alatt állnak, szerintem vér fideszes az egész város, fele sváb. Az orsztráokokkal komáznak, náluk költik el pénzük egy részét (nem fizetn ek áfát!!!)

le velük.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 15:55:25

@grani: Nem értesz te semmit csak adod a sértődőtett.

Most nincs így, de tételeztük fel jár majd az állampolgársághoz az eü ellátás is, már csak a szavazatokért is mondjuk.

Ergo mennyit is fizet egy "új" magyar állampolgár azért az ellátásért semmit. Egy született magyar állampolgár viszont igenis fizet minden hónapban a fizetéséből. Ha nincs akkor is fizett mert még a munkanélkülinek sincs ingyen. De te példád alapján másoknak járna az ingyen ebéd. Hiszen mennyivel jobb ha más fizet ki mindent mások meg csak majd élvezik annak gyümölcsét.

Te vagy még felháborodva, meg pattogsz.

Amúgy meg milyen kötelezettsége van egy "új" magyar állampolgárnak az állam felé, mond meg szépen. Neki csak jogai vannak, de nekünk itt Magyarországon meg lassan csak kötelezettségeink. Ez ám az egyenlősdi ugye-ugye.

Makkasz 2013.04.11. 15:56:42

@nemjogasz: Ha eszmecserének nevezed az összehordott paranoiás hülyeségedet, akkor be. Én csak egy nevetségessé tételednek tudok véget vetni, ezt megteszem.

"Eszmecsere". Moslék van a fejedben barátom.

Makkasz 2013.04.11. 15:57:53

@grani: ezek nem normálisak, paranoiás őrültek.
Szerinted adnának szavazati jogot ezeknek:
- Szentgyörgyi Albertnek?
- Zrínyi Miklósnak?
- Kosztolányi Dezsőnek?
- Ady Endrének?
- Hunyadi Mátyásnak?
- Kertész Imrének? - mondjuk ő nem kérne
- Teller Edének?
- Elie Wiselnek?
- Deák Ferencnek?

Különösen ha szerintük fideszesek.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 15:58:50

@Makkasz: Te meg kötelezettségek nélkül kívánsz jogokat magadnak. Te utasítgatni akarsz meg belekotyogni, de vállalni érte a következményeket nem. Én elbaszom majd más szívjon miatta.

Na akkor te milyen ember vagy?

nemjogasz 2013.04.11. 15:59:05

@grani:
"Elmegyek öt évre dolgozni külföldre, mert nem akarok éhen dögleni szeretett kis hazámba. Vegyék el az állampolgárságom"
Ezt viszont soha nem mondtam. Nagy a különbség, hogy valaki kimegy külföldre dolgozni (mert gazdasági okokból kénytelen), vagy hogy csak úgy passióból meg nemzeti érzelemből vagy hideg számításból vagy tudomisén miből felveszi egy olyan állam állampolgárságát, aminek még csak nem is szándékozik részese lenni.
Nyilván, ha valaki csak dolgozni megy ki, és nem akar másik államban élni, az továbbra is állampolgár. Nem is értem, hogy ezért hogy nem szavazhatsz. Tudtommal külképviselteken szavazhatnak a külföldön lévő állampolgárok.

Đđ 2013.04.11. 16:02:09

@Makkasz:
Az általad fesoroltak - az egy Elie Wiesel kivételéve - mind-mind a(z akkori) Magyarországért, annak aktív polgáraként dolgoztak, szerves részei voltak a közösségnek, így definíciónk szerint minden további nélkül bele is szólhattak (ki-ki kora szokésai szerint) a dolgok menetébe. Az, hogy voltak közöttük nem csak "genetikailag magyar" ősökkel rendelkezők is, nem jelent semmit. (Amúgy Kertész magyar állmapolgár és van is szavazati joga.)

Makkasz 2013.04.11. 16:03:55

@Nikosi: Mondj egy konkrétumot. Hol árthat neked a külföldi magyar szavazati joga?

Próbálom érteni de nem sikerül.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 16:04:08

@Makkasz: Ha vállalnák a döntéseikért a felelősséget mért ne. Ha csak távolról a tuti faszát akarnák megmondani, hogy te gyertek már egyetek szart mert az jó,de én mondjuk maradnék a rántott csirkénél. Akkor nem.

De parttalan a vita mert a jog szerint van szavazati jog kész punktum, ezt senki nem kérdőjelezi meg.

Az aggályoskodókkal szemben ti érzelmi okokkal jöttök, és sajnos nem értitek meg az aggályokat amiket megpróbáltunk kifejteni itt többen, de nem nektek csak az érzelmi oldal létezik. Erről ennyit.

grani 2013.04.11. 16:04:45

@Nikosi: Ja, persze, én nem éltem MO-n, nem fizettem adót, TB-t stb. Csak aki ott született. Na ja, a sok részeges, alkoholista belmagyar.
Te tényleg az hiszed, hogy jár az EÜ ellátás, ha nem fizeted a hozzájárulást? Hát tévedsz. Én fizettem valamikor nagyon sokat és semmit nem vettem igénybe. Nemrég otthon voltam. A vérnyomásgyógyszeremet, amit itt recept nélkül kapok, Richter gyártmány, MO-n nem akarták kiadni recept nélkül. Mondtam, én kifizetem a teljes árát. Nem, nem adják. Orvoshoz kell mennem. Mivel nem lakom ott, akkor fizetős orvoshoz kellett mennem, mint bármelyik külföldinek és az kiírta a receptet. Persze, teljes árban. Miért is fizettem én éveken keresztül? Az elveszett? Pont mint a magánnyugdíjpénztári pénzem? Ja, mert ti ott szavaztok? Az én bőrömre?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 16:06:40

@Nikosi:

"De mondjuk ilyen alapon ha lenne mondjuk vagy 5 állampolgárságom, akkor öt helyen szavaznék annak ellenére, hogy ebből 4-ben soha nem fogok lakni. Hát ez nettó hülyeség"

Pedig ez nem hülyeség, hanem ez a normális. Nekem csak 2 állampolgárságom van, de van ismerősöm akinek 4 van. Más országban örülnek, ha a külföldön élő polgár érdeklődik hazája iránt. Angliában az állam hirdetéseket tesz közzé, hogy szavazzanak a külföldön élő britek! Csak Mo-n van ez az idiótizmus, hogy "ne verje a csalánt a kibic", "adózzon", meg egyebek.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 16:07:16

@Makkasz: "Te szerencsételn ökör"

Ennyire tudsz ép ésszel gondolkodni. Nem gondolkodsz érzelmi alapon vagdalkozol minden gondolkodás nélkül.

Tudod mit inkább rád hagyom nem venném a lelkemre, ha meghalnál agyvérzésben.

A Sértegetés meg tartsd meg a cimboráidnak, kultúrlény.

Makkasz 2013.04.11. 16:08:09

@Đđ: Szóval ők a kivételek kivételei:))))

Ugyanmár, töröld a blogod, mert egész életedre rádragad ez a hülyeség.

Először azt hittem gyurcsány a legártalmasabb féreg. Kiderült nem, jött a despota orbán. Most meg kiderül, az a progresszívitás, hogy jogfosztjuk honfitársainak, pártirányultságuk alapján.

Ez hihetetlne.

A demokráciában mindenki abba szól bele, ami érinti. A parlametni választás érinti a magyarokat mindenhol.

A 4-es metro csak BP-et érinti, velük kellett volna megszavaztatni és kifizettetni.

A termésetesvizi halászat a halászokat és a horgászokat érinti, nekik kell megszavazni.

Mondjatok egy konkrét példát, hogy árt a külföldi magyar szavazata. ostobák.

Megszavaz magának nyugdíjat? Nekünk sem lesz, hogyan?

mit vesz el tőled, mond meg konkrétan. MIT VESZ EL TŐLED????? MITŐL VAGY TE TÖBB???

grani 2013.04.11. 16:08:19

@nemjogasz: Nagyon tévedsz. Elveszik a személyidet és törölnek a szavazók listájáról. A lakcímkártyádra ráírják, Külföldi lakcím. Viszont érdekes, hogy ideiglenesen bejelentenek a saját lakásomba :)
A szavazati jog az állampolgársághoz tartozik és nem a lakcímhez. Ha a lakcímhez, akkor bárki szavazhat, akinek van állandó MO-i lakcíme. Szerinted így kell lennie nem?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 16:10:10

@Đđ:

Pedig az ellenzők logikája szerint Kertész egy rohadék kibic, aki máséval veri a csalánt. 15 éve Németországban él, s van 2 állampolgársága. Ha nem magyarul írna, nem is számítana magyarnak a Nobel-díja.

Makkasz 2013.04.11. 16:10:31

@Nikosi: Konkrétumot, hol árt, milyen jogodat sérti, mit vesz el tőled.

Nekem meg ne szólj be, az én adómból élsz, szüleid meg gyermekeid is.

Makkasz 2013.04.11. 16:13:49

@Nikosi: Nem, ti beszéltek csak paranoiás érzelmeitektől fűtve. Mondj egy konkrét plédát, hogy árt neked a külföldi magyar szavazati joga. Csak egyet.

Ugye nem tudsz. Na ez az ostobaság.
Ez a kirekesztés melegágya, a zsidózás, cigányozás, gazdagozás ugyanerről a gyökérről ered. A nyag büdös semmit lufivá fújod, közben olyanoknak ártasz akik nem szolgáltak rá.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 16:14:06

@nemjogasz:

"Tudtommal külképviselteken szavazhatnak a külföldön lévő állampolgárok."

Most már igen.

Eddig nem. Eddig csak akkor szavazhattak, ha megmaradt belföldi lakcímük.

Sőt 2000 előtt nem lehetett szavazni követségen. Akkor még a magyar diplomatáktól is meg volt vonva a szavazati jog!

grani 2013.04.11. 16:15:17

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A belmagyaroknak kisebbségi komplexusaik vannak. Ugyanis xenofóbok. Még a saját nemzetiségükkel is xenofóbok, nem csak a pirézekkel szemben :)
Az amerikai barátom négy nagyszülője közzül három a mai MO- területén született (anno még a királyság idején), egy meg Írországban. Nos, a vezetékneve ír. Mivel tele lett a töke, hogy állandóan amerikai útlevelet kellett mutogatnia, írt az íreknek. Egy hónap múlva már a kezében volt az ír utlevél. Ezen akkoriban annyira felbátorodott, hogy bepróbálkozott a magyarral is. Na, úgy elküldték, hogy csak na. Pedig akkoriban a Deak téren volt lakása, perfekt magyarul, magyar feleséggel, magyar kölkökkel. Aztán elvált, visszament. Most megkapta. Gyorsan és fájdalommentesen. Mi ebben a rossz? Az, hogy MO is már Európa?

nemjogasz 2013.04.11. 16:17:27

@grani: Na ez viszont fullgeciség. Kerülőmegoldásként esetleg nem kéne hivatalosan bejelentened a külföldi munkavállalást.
Viszont ennek semmi köze a határotúliak szavazati jogához. Nem hiszem, hogy a magyarországon soha élni nem szándékozóknak állampolgárságot adni jó ötlet. Kapja meg akkor, egyszerűsítve, ha átköltözik magyarországra. Ugyanis akkortól mutatja ki a hajlandóságát az ország életében való részvételre. Vagy ha "szimbolikus ügy" az állampolgárság, akkor szavazati jogot ne kapjon addig a pontig.

ob.szerver 2013.04.11. 16:19:00

@Makkasz:

Ne veszítsd el az önuralmad. Én szinte mindenben egyet szoktam veled érteni, (mínusz egykulcsos), de ebben nagyon nem.

Tehát: mi van akkor, ha a belföldiek választásának eredményét felülírja a külhoniak akarata, akikről teljes bizonyossággal kijelenthető legalább három dolog:
1. az itthoniaknál lényegesen kevesebb információ alapján hoznak döntést
2. az ellenzéki kampány számára gyakorlatilag elérhetetlenek, szemben a kormányzatival (közmédia, névre szóló levelek, Amerikába küldött ügynökök)
3. az eredmények az ő életükre gyakorlatilag hatástalanok, szemben az itthoniakkal, amelyet döntően befolyásolhat

Mit szólnál, ha ez bekövetkezne?

Makkasz 2013.04.11. 16:19:06

@Đđ: @grani: @maxval, a gondolkodni próbáló birca: @Nikosi:

Kezd letisztulni. Az állampolgárságot és szavazati jogot szerintetek KI KELL ÉRDEMELNI.

Mivel lehet kiérdemelni? Tudtok olyan csoportot létrehozni amiben ti és rokonaitok, elvbarátaitok benne vannak, míg a többiek kivül maradnak?

Hogyan lehet eljátszani bizalmatokat?

Valljuk be, érdemek alapján 90%-nak eltünne a szavazati joga.

Konkrét példát, hogy árt neked a külföldi szavazati joga?

Rajtatok ragad a szégyen, a hülyeség, meg a progresszívitáson.

Nem írok többet, szedjetek szét, de gondolkodjatok si, mi a szart akartok, mitől fostok.

Ne az igét morzsolgassátok, hogy nem szóljon bele mert ez meg az, mert ti is hamar kivül rekedtek a szavazói táboron.

Azonosítsátok be hogy mi az ami történni fog, nektek árt, és a külföldi magyarok szavazata miatt.

Utána majd gondolkozzatok, mennyire igazságos az, vagy nem.

nemjogasz 2013.04.11. 16:22:57

@Makkasz: "Kezd letisztulni. Az állampolgárságot és szavazati jogot szerintetek KI KELL ÉRDEMELNI."

Nem. Nem kell kiérdemelni. Nem érdem kérdése. Épp ezt írtam.@nemjogasz: itt.

grani 2013.04.11. 16:23:58

@nemjogasz: Amig át nem költözik, vagy nincs tulajdona, stb. MO-n, addig ne is járjon a szavazati jog. Ez így van. Viszont akkor az olyanok se szavazhatnak, mint én, akinek persze mindene ott van, csak éppen most nem vagyok ott.
A törvényt meg lehet kerülni, csak nem szép. Nekem is mondták, ne jelentsem be, de én törvénykövető vagyok. Adót sem csaltam soha, pedig megtehettem volna. Persze, mikor a cégem külföldi munka mellé áthelyezést is ajánlott, elfogadtam. Ez pedig azt jelentette az akkori törvények szerint, hogy kijelentkezni, adóhatóságnál, TB-nél, lakcímnyilvántartónál stb. Ez a törvény.
Jobb országokban azt se értik, mi az az áállandó lakcím...

Kámasuka 2013.04.11. 16:25:23

@nemjogasz: Nem hiszem, hogy a magyarországon soha élni nem szándékozóknak állampolgárságot adni jó ötlet.

- Igazi élmény ilyen faszparaszttal találkozni élőben. Általánost végignyomtad?

Ők nem Magyarországon soha élni nem akarók hanem volt magyar állampolgárok akiktől beleegyezésük nélkül elvették az állampolgárságukat úgy, hogy ugyanabban a faluban élnek mint a nagyszüleik és nem is tudnak más nyelven csak magyarul.

nemjogasz 2013.04.11. 16:25:54

Egyszerűen arról szól, hogy a polgár meg tudja magát védeni az államától, ezért van. Aki soha nem élt, és soha nem is fog az országban élni, azt nincs mitől megvédeni.

nemjogasz 2013.04.11. 16:27:38

@grani: "Viszont akkor az olyanok se szavazhatnak, mint én, akinek persze mindene ott van, csak éppen most nem vagyok ott."
Ha visszajön, akkor csak szavazzon, hiszen abba, hogy milyen szarba jön vissza, igenis van beleszólása.

nemjogasz 2013.04.11. 16:28:34

@BenFranklin: nem olvastad el a kommentek elejét. Ha annyira itt szándékozik élni, akkor miért is lenne baj, hogy a magyar állampolgárságot magyarorszgái életvitelhez kössék?

Kámasuka 2013.04.11. 16:31:12

@nemjogasz: nem, NEM NEM szándékozik OTT élni!!!

nemjogasz 2013.04.11. 16:33:19

Akkor minek akar állampolgárságot? Egy olyan állam állampolgára akar lenni, amelyiknek nem akar a polgára lenni? Érdekes.

Husz_János_Puszita 2013.04.11. 16:34:31

"azt ugyanis, aki egy vele nem sorsközösségben élő népre akarja ráerőltetni a saját elképzeléseit agresszornak nevezik "

Ez egy nacionalistának nem érv, hiszen a nacionalizmus lényegéhez tartozik az agresszió.

Mi magyarok eléggé hadilábon állunk a jogainkkal. Nem kedvesek nekünk, nem fontosak, mert nem dolgoztunk meg értük.

Szokták emlegetni az USA-t, de ott a kisebbségek szívós, évtizedekig tartó harccal vívták ki a jogaikat, legyenek feketék vagy melegek. Olvastam az ÁSZ 2009.-es jelentését a roma stratégiákról, azok eredményességéről. Egyetlen ország van a világon, amely szélesebb jogokat biztosít a kisebbségeinek, mint Magyarország. Nem a jogi szabályozással van gond, nem a demokrácia intézményeivel, hanem azzal, hogy nem tudunk élni a jogainkkal.

Szerbia csinálja most jól, aki már az elején nem enged a koszovói szerbek autonómiájából jottányit sem. Nekünk is abban kellene segíteni a határon túli magyarokat. Aki pedig itt szeretne élni, tárt karokkal várjuk, örülünk nekik.

Kámasuka 2013.04.11. 16:35:23

@nemjogasz: Érdekesnek lehet érdekes, de aki nem élt román/tót iga alatt az ezt nehezen érzi át.

Kámasuka 2013.04.11. 16:38:16

@Husz_János_Puszita: 'Szokták emlegetni az USA-t, de ott a kisebbségek szívós, évtizedekig tartó harccal vívták ki a jogaikat, legyenek feketék vagy melegek.'

- ha kellett a munkájuk és alkalmasak voltak rabszolgának. Ha nem (őslakosok), akkor kiirtották őket. Hejj, régi szép idők.

nemjogasz 2013.04.11. 16:39:45

@BenFranklin: és mennyivel jobb neki román/tót földön tovább élni ugyanazok között a románok/tótok között az újonnan szerzett magyar állampolgárságával?

Kámasuka 2013.04.11. 16:42:23

@nemjogasz: Sokkal. Különben minek kérne állampolgárságot?

Vagy abból induljunk ki hogy ő = HTM hülye, beszámíthatatlan? Az MSZP ezt hitte, megszívta.

Kámasuka 2013.04.11. 16:44:13

@nemjogasz: A legkonkrétabb előnyök a nem EU tagországokban (Szerbia, Ukrajna) realizálódnak, ezért kértek olyan sokan áp-ot onnan.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 16:47:10

@ob.szerver:

"1. az itthoniaknál lényegesen kevesebb információ alapján hoznak döntést"

Szerintem kinek van több infója a magyar politikáról: a külföldön élő magyar értelmiséginek, aki minden nap magyar médiákat böngész a neten vagy Büdösparasztfalván Mariska néninek, aki semmilyen újságot nem olvas, s a tévében is csak szappanoperákat néz?

"az ellenzéki kampány számára gyakorlatilag elérhetetlenek, szemben a kormányzatival (közmédia, névre szóló levelek, Amerikába küldött ügynökök)"

Az aktív réteg a neten érhető ma már el, s a neten nincs a kormányzatnak semmi előnye. A titkosügynökök téma pedig egyenesen nevetséges.

nemjogasz 2013.04.11. 16:49:57

@BenFranklin: ott pont nem élnek románok meg tótok...

ob.szerver 2013.04.11. 16:52:04

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"Szerintem kinek van több infója a magyar politikáról: a külföldön élő magyar értelmiséginek"

Jó, akkor legyen intellektuális cenzus, de ne csak külföldön, hanem belföldön is. Akkor aztán annyi a fidesznek.

"Az aktív réteg a neten érhető ma már el"

És a passzív?

Ne komolytalankodjál már. Nevetségesek az érveid.

nemjogasz 2013.04.11. 16:52:07

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: és csak minden nap magyar médiákat böngésző értelmiségiek kértek állampolgárságot. büdösparasztfavai Mariska nénik, akik semmilyen újságot nem olvasnak, s a tévében is csak szappanoperákat néznek, azok meg nem.

nemjogasz 2013.04.11. 16:54:02

@BenFranklin: emelett: oké, EU-s állampolgár lett, szerintem ezzel senkinek semmi baja. De minek ehhez magyarországi szavazati jog?

Husz_János_Puszita 2013.04.11. 16:56:48

@Makkasz:

Elméletben igazat adnék nektek, a gyakorlati következmények viszont tragikusak lehetnek. 500 ezer külhoni magyar szavazata az idők végtelenségééig kormányon tarthatja Orbán Viktor, azzal számoltatok? Érzelmi alapon, saját magukra nézve következmények nélkül.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.04.11. 17:00:12

Feléig elolvastam a cikket... nos akkor mondtam magamnak, hogy az emberi jogok egyetemes nyilatkozatában foglaltak ellen való uszítás, megérdemelné az 5 évbörtönt a szerzője...

Felhívom a cikkíró figyelmét, hogy egy csoportba tartozás kritériumait a nemzetközi magánjog meghatározta...

Az ez ellen való uszítás bűncselekmény...

Makkasz 2013.04.11. 17:03:55

@Husz_János_Puszita:
Ez csak feltételezés.
Te legalább őszinte vagy, ami a többiekről nem mondható el, köntösbe burkolják hogy valójában orbán hatalmon tartásától félnek.

Az 500.000 emigráltból 100.000 sem fog szavazni. Sokunk gyűlöli fideszt. A legnagyobb szavazótábor, az erdélyi magyarság eddig rmdszt tartotta parlamentben, akik MSZP "testvérpártja". Székelyföld, romániai magyarok összesen sem adnak ki 50.000 szavazatot, azok sem ugyanarra a pártra mennek.

A többi kisebbségben lévő magyar, összesen nem tesz ki annyit, mintha Debrecenben "nagy meccs" van, és inkább nem mennek el szavazni kedves bedörgölt honfitáraink.

Gyurcsányi népszavazást joggal utalják külföldön élő magyarok, MSZP-t is. Úgyszinténg joggal hálásak fidesznek, hogy végre megkapták amit szerettek volna, és jár is (szerintem is).

Nade ekkora hülyeséget, hogy valaki meglévő jogukat el akar venni, ekkora fenyegetést, ennél jobban semmi nem kovácsolja egységessé a külhoni magyarokat hogy a fideszt tartsák hatalmon.

2llkedő 2013.04.11. 17:11:53

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "Szerintem kinek van több infója a magyar politikáról"

Tök mindegy. De hogy a süllyedő hajón mit kell csinálni, hadd döntsék már el azok, akik a hajón vannak, ne játszd már el Istent, hogy te döntesz.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 17:12:37

@ob.szerver:

Aki küldöldön él és passzív, az el se megy szavazni.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 17:14:06

@ob.szerver:

Nem lehet cenzus. Mo-n a vagyoni és adócenzus 1920-ban szűnt meg, a műveltségi cenzus meg 1939-ben. Nem is lehetne visszaállítani, mert ellenkezik az európai normákkal.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 17:16:05

@nemjogasz:

A környező államokban nem fog szavazni több, mint egyharmad, meglátod. Aztán még kevesebb. Nyugaton meg 10 % se megy el szavazni majd.

grani 2013.04.11. 17:16:57

@Con Storm: Tényleg benne van. Az állampolgársághoz jár a választójog. Azzal, hogy MO bármilyen indokkal megvonja, köztük tőlem is, a választójogot, megsérti az emberi jogokat.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 17:21:39

@Makkasz:

"Nade ekkora hülyeséget, hogy valaki meglévő jogukat el akar venni, ekkora fenyegetést, ennél jobban semmi nem kovácsolja egységessé a külhoni magyarokat hogy a fideszt tartsák hatalmon."

Ezt értelmesebb ellenzékiek már felismerték. Pl. Bajnai hangsúlyozta, hogy amennyiben felmerülne az állampolgárság szabályozása vagy a szavazati jog kérdése, ő ellenezne bármilyen változtatást, azaz maradna a könnyített állampolgárság és nem lenne ismét lakóhelyhez kötve a szavazati jog. Azt hiszem most már az MSZP is ezen az állásponton van. Csak a DK mond mást, de ők is hangsúlyozzák, hogy szerzett jogot nem lehet visszavenni, azaz aki már megszerezte, az marad állampolgár.

grani 2013.04.11. 17:22:29

Egyebként egy jó kis írás. Most ezt találtam a neten hirtelen

elib.kkf.hu/edip/D_10734.pdf

Felhívom az érdeklődők figyelmét a ius sanguinis és a ius soli szakkifejezésekre.
MO, mint a legtöbb európai állam az előbbi jogot alkalmazza. Nem is értem, honnan szedik az érveiket, akik a ius soli mellett kardoskodnak.

Kámasuka 2013.04.11. 17:23:20

@nemjogasz: Egyelőre egyféle állampolgárság van. A szavazati jog pedig a része és csak lehetőség, aki nem akar beleugatni a magyar politikába az nem fog. Minden magyar választáson így dönt a belmagyarok csaknem a fele, de a külmagyaroknál ez jóval több lesz.

nemjogasz 2013.04.11. 17:28:20

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Őszintén nagyon remélem. Mindenesetre az elv akkor is hibás, bármi legyen is a gyakorlati következménye.
Ezen felül még mindig ott van a levélben szavazás miatt felmerülő választási csalás lehetősége. (ezt mondjuk nem "külhoni" állampolgároknak köszönhetjük, ez kizárólag a fidesz nagy lehetősége)

nemjogasz 2013.04.11. 17:29:43

@BenFranklin: Nem értem, miért ne lehetett volna kétfélét csinálni. Engem nem az a része zavar, aki nem akar beleszólni, hanem az, aki igen.

nemjogasz 2013.04.11. 17:32:41

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: én nem látom őket a fedélzeten. Legalábbis amikor evezni kell, a kapitány csak a hajón lévőket veri a korbáccsal...

ob.szerver 2013.04.11. 17:42:21

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"A környező államokban nem fog szavazni több, mint egyharmad, meglátod. Aztán még kevesebb. Nyugaton meg 10 % se megy el szavazni majd."

Akik azzal érvelnek a külhoniak szavazati joga mellett, hogy relativizálni próbálják a külhoni magyarok választóerejét, ami önmagában sem tűnik egy sziklaszilárd elvi álláspontnak, emlékeztetném őket a 2000-es amerikai elnökválasztásra, ahol kb. 300 szavazat döntött Bush javára Gore-ral szemben, a mienknél egy kicsivel nagyobb országban.

2llkedő 2013.04.11. 17:44:50

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "A hajón van az egész politikai közösség."

Te nem vagy a hajón, te a partról dumálsz.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.04.11. 17:45:11

@grani: Nem az állampolgársághoz jár a választójog! Ez nagy tévedés... A nemzeti önrendelkezéshez jár a választójog!

Minden nemzetnek önrendelkezési joga van!

Egyik nemzet sem uralkodhat a másik fölött!

Tehát a választójog nem az állampolgárság függvénye, hanem a nemzetiségé!

Ha egy államban élnek, akkor kell egy közös szenátus, vagy felsőház!

Ezért lehet azt megcsinálni, hogy a magyar parlamentbe a külföldön élő magyarok is választhassanak!

Ez az amit meghatároz az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata! Az hogy a külföldön élő magyar nemzetiségiek eddig nem választhattak a nemzeti önrendelkező szervünkbe képviselőt, emberiség ellenes bűn volt!

Az is az, hogy más nemzetek, még ha Magyarországon élnek is, küldhetnek az önrendelkező választmányba képviselőt! Ők nekik is saját autonóm önrendelkezési joguk van! Csak a közös állami kormányzatban lenne lehetséges az együttműködésük!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 17:48:00

@ob.szerver:

Olaszországban már döntöttek a külföldiek egy választáson pár éve. Na és?

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.04.11. 17:48:39

@ob.szerver: Szerintem meg annyira elkeseredettek a sorstalanságuk miatt, hogy biztos, hogy elfognak menni szavazni!

Izraelben 400 ezer magyar él... vajon ők besegítenek-e a böszmééknek?!

Eldöntik, hogy zsidó vallású magyarok, vagy pedig izraeliták, magyar anyanyelvvel?! kicsit sem szkiofrén állapot mi?!

Đđ 2013.04.11. 17:56:38

@Con Storm:

A nemzetközi magánjog semmilyen formában nem szabja meg sem azt, hogy egy állam mi módon adományozzon állampolgárságot, sem pedig azt, hogy annak mi a tartalma, miféle jogok járnak azzal és e jogok érvéányesítése miféle feltételekhez köthető.

Az Európai Állampolgársági Egyezmény szerint viszont elvár, hogy az állampolgár és az adott állam között aktív kapcsolat legyen, éspedig nem csupán "érzelmi téren", hanem "a lét és az érdekek" terán is! Ez utóbbaik nem állnak fenn a külmagyarok és Magyarorzság között, ha ez utóbbiak nem élnek az ország területén, nem vállalnak azzal sorsközösséget.

Továbbá: az állampolgárok közötti dikszkrimináció tilalma csak az egyezményben felsoroltakra vonatkozik, úgymint:
- nem
- vallás
- faj
- bőrszín
- nemzeti és etnikai származás
- születési jogon, vagy más módon megszerzett állampolgárság

Azonban az Egyezmény nem tiltja az állampolgéri jogok - vagy azok egy részének - feltételekhez kötött gyakorlását - ez az egyes országok határköre.

grani 2013.04.11. 17:57:04

@Con Storm: Az állampolgársághoz jár a szavazati jog. Az állam nem a nemzet. A nemzetnek van állama, néha több is (lásd Koszovó és abánia, NDK, NSZK,Ausztria (a sógorok is németek) ), vagy egy sem (kurdok), és nem az államnak van nemzete. Egy államban csak nagyon ritkán fordul elő, hogy egy nemzet éljen. Ez a ritka kivétel pld. Belmagyarisztán. A állam nem etnikai kérdés, hanem politikai közösség. A történelmi magyar nemzet, amely leegyszerűsítve a magyar nemességet jelentette, politikai közösség volt. Magyar nemesek között volt mindenféle náció, vallás, beszéltek mindenféle nyelven (a közös a latin!! volt), de ettől függetlenűl egy nemzethez tartoztak. Az egész "nyelvében él a nemzet" dolgot a Nagy francia polgári forradalom találta ki. Több százmillióan haltak meg e miatt.

Husz_János_Puszita 2013.04.11. 17:58:34

@Makkasz:

A 2006-os választásokat 20 ezer szavazat döntötte el Makkasz. Épp a gyurcsányi népszavazás miatti gyűlölet, a Fidesz iránti hála hozhatja nagyon nehéz helyzetbe az országot. Megér ez egy államcsődöt a külhoniaknak? Vagy mossák kezüket?

Vedd észre, hogy épp olyan mocskos módon manipulálja őket a Fidesz, mint az itthoniakat a rezsicsökkentéssel. Írtam, hogy elvileg egyetértenék veletek. Ha egyszer normalizálódik a helyzet, nem a zsigeri indulatok, egy diktatórikus törekvéseknek alárendelt, mesterségesen szított gyűlölet határozza meg a politikai légkört, szívesen visszatérnék a kérdésre.

Sok külföldön élő ismerősöm van, aki nem szavaz, mert nem érzi korrektnek kibickedni.

2llkedő 2013.04.11. 18:00:59

@grani: "A nemzetnek van állama,"

A nemzetnek nincs állama.

Đđ 2013.04.11. 18:01:57

@Con Storm:
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata - mint neve is mutatja - csupán egy erkölcsi állásfoglalás. Nem jogforrás, kötelező érvénye nincs.

...Rólad és "érveidről" pedig az a középkori mondás jut az eszembe, hogy "A félművelt teológus színtiszta eretnek!":-)

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 18:02:53

@Makkasz: Na akkor ömlesztve.

Te az adódból ugyan engem sem senkimet nem tartasz el barátom, de ez most teljesen lényegtelen.

Akkor még egyszer utoljára leírom, ha nem érted nem tudok mit tenni.

Egy példát írok neked hát ha úgy érteni fogod:

Nem FIDESZ, MSZP, Jobbik, LMP akaármiben gondolkodk hanem teljesen ettől elvonatkoztatva mielőtt le leszek komcsizva, libsizve, nácziva akármizve

Van A és B párt van 100k "új" magyar állampolgár aki szavazhat ebből 80 el is megy. Tételezzük fel, hogy a 80k-ból 60 egy felé fog szavazni. Sajnos ez elképzelhető, mert egy része leszarja el se megy a maradék motivált érzelmi alapon. Vegyük hozzá ami szintén tény, hogy mondjuk idehaza alacsony lesz a választói részvétel. A két párt közül A le van maradva B-től 40k-val. Ergo B megnyerte a választást, de jön a 60K A-ra és máris A a győztes, holott idehaza elvesztette a választást. Mert akik itt élnek azok többsége elutasítja, na de a többség akarta hátérbe szorul a 60k miatt.

grani 2013.04.11. 18:04:43

@Đđ: Hát igen. Nem vállalnak sorsközösséget. A cseh és szlovák magyarok pld. csak azért mert magyarok, kollektíven bűnösnek lettek titulálva. A mai napig. A kárpátaljai magyar férfilakosságát megtizedelték, csak azért, mert magyarok voltak. Erdélyben meg külön jogok járnak a magyaroknak: pld. pofonvágás, mert magyarul beszélsz az utcán. A délvidékieket is azért gyilkolták halomra a titóisták, mert nem vállaltak sorsközösséget.
Ha te viszont azt tekinted sorsközösségnek, hogy ki ácsingózik veled egy sorsban segélyéért, hát csak sajnálni tudlak. Vagy azt hiszed, a nemzet megszünt Trianonnal? Csak a belmagyaroknak van joguk magukat magyaroknak nevezni? A többi magyart le lehet tótozni, románozni, ukránozni stb?
No, ezzel nem sok szavazatot nyersz. Viszont minden külföldi magyar utálatát elnyered.

Đđ 2013.04.11. 18:06:33

@grani:

Belmagyarisztánban is többszázezer számra élnek nem magyar etnikumokhoz tartozók.

És: neked is írom, amit Con Stormnak, hogy t. i. "A félművelt teológus színtiszta eretnek" - olvasd el nála, hogy miért kapta ezt meg. (Azt azért megjegyzem: te sokkal kevésbé vagy hülye, mint ő...)

grani 2013.04.11. 18:06:59

@félázsiai 2llkedő: Van amelyiknek nincs, van amelyiknek van, van amelyiknek több is. Te másképpen látod? Magyarázz :)

2llkedő 2013.04.11. 18:07:17

@grani: "Csak a belmagyaroknak van joguk magukat magyaroknak nevezni?"

Nincsenek már érveid? Ki mondott ilyet?

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 18:07:58

@Makkasz: Folytatom mert az 1000 miatt egybe nem fért be.

A 20k szétszavaz össze vissza mert ugye nem csak A és B indul mielőtt jönnél a 20k más szavazóval.

Tudod kit érdekelne 100k vagy 200k külhoni szavazó ha ez a szavzók 0,5 %-át tenné ki ergo súlytalan tömeg lenne akkor nem érdekelne. De mivel sajnos ez itt a rögvalóságba igenis a mérleg nyelve lehet.

Anyagilag milyen kár éri ezért a Magyarországon élő adózó állampolgárokat azt is megmondom. Mivel igenis számítani fog az a 100k szavazó ezért beindul a kampány. Megy majd az ígérgetés, na de az még nem is kerül semmibe míg nem akarják megvalósítani. De amint majd megindul oda is az osztogatás. Nem sajnálom félre ne értsd, de nem Dubai vagyunk az ország szarba van és ilyenkor nem fér bele az a meglátásom szerint, hogy szórjuk az állam pénzét mindenhova.

2llkedő 2013.04.11. 18:08:35

@grani: """""Az állam egy földrajzi terület feletti legfőbb hatalommal bíró politikai egyesülés. Ez hagyományosan magába foglalja azt az intézményrendszert, amely birtokolja a törvénykezés jogkörét, mellyel kormányozza területének társadalmát – aminek állami státusa gyakran függ attól, hogy több más állam elismeri mint efeletti belső és külső önálló korlátlan hatalmat."""""

grani 2013.04.11. 18:10:37

@félázsiai 2llkedő: Te. Meg az elvtársaid. Egyébként nem nyertek. Bután politizáltok és tehetségtelenek a vezetőitek. Esélyetek sincs, sajnos. Vagy hála az égnek?

grani 2013.04.11. 18:11:36

@Nikosi: Jó, kampány. Igérjenek a ballibek is valamit a külhoniaknak. Ez a kampány nem?

Đđ 2013.04.11. 18:11:40

@grani:

Imádom az érzelmi-indulati érveket - különösen, ha úgy állítják be, mintha a bűntelen magyarságot az egész világ csak ütné...:-)

Csakhogy: a magyarok is ki-kiirtottak/kitelepítettek itt-ott pártíz-párszéezezer "etnikait": zsidókat, szerbeket, svábokat - és mindezt szintémn "kollektív alapon". Na, miben is jobbak a magyarok, mint pl. a csehek-szlovákok? Ja, hogy balfaszabbul kötöttek szövetségeket, indulatból politizáltak és emiatt a fasz kellemetlenebbik fégén találják magukat rendre? Tis' is gschoada, sog ma!:-)

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 18:14:10

@Makkasz: Tovább is van még de ez az 1000 karakterhossz kiborító.

Tudod azért mondjuk odakintről az is figyelembe kéne venni, hogy az a sok magyar nyelvű intézmény miből is él. Igen komoly állami támogatást kapnak az országból és azt többek között is én adóm oda. Sőt tudod mit még jótékonykodni is szoktam a külhoniak javára. Nem várok érte semmit, csak amikor itt azzal jössz, hogy ti tartjátok el Magyarországot akkor ezen is gondolkodni kéne.

Nem értem mit nem lehet érteni azon amiket itt felsorolnak. Neked mivel lesz több az életed, hogy szavazhatsz egy magyar választáson mivel lennél szegényebb ha nem. Mert egy olyan külhoni "új" állampolgárnak aki soha nem lesz magyarországi lakos, annak aztán sok haszna van a szavazásból. Ellenben sajnos tömegben eldönthetnek egy választást.

Erre írtam, hogy ha nem a listára hanem egy egyéni képviselő jelöltekre szavazhatnának külön Erdélyben, külön Vajdaságban stb... nem lenne semmi bajom. Érted már remélem?

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 18:14:55

@Makkasz: Indulatból és érzelemből meg nem én kommunikálok hanem te. Erről meg ennyit.

grani 2013.04.11. 18:17:39

@félázsiai 2llkedő:
"A nemzetállam olyan államot jelent, amely népessége összetétele etnikai szempontból homogén. Ez olyan esetben jön létre, amikor egy állam határai egybeesnek a többségét alkotó nemzet etnikai határaival."

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.04.11. 18:18:31

@Đđ: Felhívom a figyelmét, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elleni uszítás, bűncselekmény!

A nyilatkozat tartalmazza, hogy a nemzetközi jogot az azt elfogadók magukra nézve kötelező érvényűnek tekintik!

A nemzetközi jog tartalmazza a hágai magánjog jogállamisági mérvadóját, az is kötelező érvényű!

Ha hága hoz egy elmarasztaló határozatot, azt a bíróknak egy jogállamban azonnal orvosolniuk kell, vagyis megsemmisíteniük a parlamenti törvényt!

Attól jogállam egy jogállam, hogy ennek a három jogrendszernek aláveti magát, és a bírók az államtól teljesen függetlenül hozzák a döntéseiket!

Magyarországon és Németországban van egy külön fizetett bírói testület, akik a törvényhozás után megvizsgálják a törvényeket, megfelelnek-e az emberi jogoknak! Nem pedig az alkotmánynak vagy az alaptörvénynek! Ők az alkotmánybírák! De a legkisebb gedi bírónak is kötelessége megsemmisíteni egy törvényt, ha arra hága felszólította!

2llkedő 2013.04.11. 18:20:49

@grani: Kevered a szezont a f@szommal.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 18:24:31

@grani: Látom te is kezdesz skatujázni.

Még egyszer leírom neked is barátom. Nem vagyok sem balib fan, sem MSZP fan, sem semmilyen fan, nincs oldalam sem jobb sem bal. Nem vagyok egyik pártnak sem tagja sem szimpatizánsa. Ráadásul soha nem is szavaztam egyetlen balilebrális pártra sem. Remélem végre megérted, olyan vagy mint a kis ellefánt....

Ne ne kampányoljanak, mert azt a pénzt is én/mi akik az adózunk fizetjük ki. Érted a kampánypénz az emberek zsebéből vándorol ki, ha nem is közvetlenül, de állami közvetítéssel. Ráadásul ezek elköltésére semmi szükség nem lenne, ha nem lenne sajnos választási döntő tényező esetleg a külhoni "új" magyar állampolgárok szavazatainak léte.

De mond meg mitől lesz szegényebb egy határon túl "új" állampolgár ha nem szavazna. Na? Elvégre rá úgy sem lesznek érvényesek a hozott törvények, Ő kívülről szurkol akkor?

Ja az ígértek, mert majd mindenki ígér majd fűt fát, ingyen sört meg örök életet. De csak remélem aztán nem akarja betartani.

grani 2013.04.11. 18:24:45

@Đđ: Én meg azt imádom, amikor csak a magyarokat állítják be bűnösnek. Főként a szomszédok :) És főként, mikor valaki a posztban veri a mellét, hogy ő magyar, aztán meg szépen lehülyézi a magyarokat, akik közzé szintén tartozónak vallja magát. Vagy te nem vállalod a felelőséget a sok százezer zsidó honfitársunk haláláért? Esetleg a sok százezer magyar legyilkolásáért, elüzéséért a török alóli felszabadítás ürügye alatt? Mert akkor változott meg igazán az etnikai összetétel és ezt nem a törökök, hanem ez egyesült európai seregek végezték el. Lebensraum, ez volt az osztrák császár jelszava. Na de ez régen volt, viszont lehetett rá hívatkozni, mikor a nemzetek hirtelen önrendelkezni akartak a befogadó ország területén (lásd Koszovó mint újkori példa).
Ja, a magyarok most megint rossz oldalon állnak. A lassan már oszlásnak induló EU oldalán :D

grani 2013.04.11. 18:26:21

@félázsiai 2llkedő: Szerintem meg te kevered a f@szomat a szezonnal :) Nemzet, állam. Nemzetnek állama. Nemzetállam. Románia pld. deklaráltan nemzetállam.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.04.11. 18:26:53

@Đđ: Egyenlőre a magyarokat emberiség ellenes bűnök miatt nem ítélte el a nemzetközi bíróság...

Így ilyen bűncselekményekkel vádolni a magyarokat bűncselekmény! Ártatlanság vélelme! Még a nyilasokat sem.. azalatt a 10-12 hét alatt amíg a front átvonult Magyarországon...

2llkedő 2013.04.11. 18:27:28

@Con Storm: """"Minden személynek joga van a hazája közügyeinek igazgatásában akár közvetlenül, akár szabadon választott képviselői útján való részvételhez.""""

A hazája....

Husz_János_Puszita 2013.04.11. 18:27:40

A nemzetközi gyakorlat azért nem releváns, mert a magyarok egyharmada nem az országhatáron belül él. 15 millióból 5 millió a határon túl. Speciális helyzet speciális szabályozást igényel.

grani 2013.04.11. 18:30:27

@Nikosi: Sajnálod tőlük az ingyensört? Nektek jár a szavazatotokért, nekik nem? Csak mert újak, te meg régi vagy? :)

Demokrácia van, vagy mi!!! Az meg drága dolog. Mármint a demokrácia. Sok párt, sok mindenféle tüntetés, emberi jogok meg ehez hasonló. Macerás, persze...

Lehet, hogy nem vagy ballib, de azt mondod, amit egy ballib, úgy érvelsz, mint egy ballib stb. vagyis ha nem vagy az, akkor jól álcázod magad, barátom.

2llkedő 2013.04.11. 18:30:34

@grani: "Nemzetnek állama. Nemzetállam. Románia pld. deklaráltan nemzetállam."

A határai azonosak a nemzet határaival.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.04.11. 18:35:23

@félázsiai 2llkedő: tényleg? és én nem ezt írtam?! Szövegértés...

Persze.. csak a nemzetiségek unióban élnek... akkor a felsőházban vagy nevezzük szenátusnak.. mindegy...

De a nemzetiségeknek autonóm önrendelkezési joguk van... és ettől eltérni nem lehet... teccikérteni? Bármilyen hihetetlen, a magyar is ember... és ha hiszi ha nem, elég értelmes, hogy saját népét, saját maga irányítsa... és még valami.. a többségi nemzetnek is joga van, dönteni arról, kivel él unióban, vagy autonóm egymás mellett élésben... ha hiszi ha nem, a magyar is ember, joga van az önrendelkezéshez, bármilyen hihetetlen az ön számára..

grani 2013.04.11. 18:35:30

@félázsiai 2llkedő: Na ne mond!!! Hát élnek jócskán románok Ukrajnában, Mo-n, Bulgáriában is. Moldováról, akik tulajdonképpen románok, nem is szólok!!!
Mint arról a több mint egymillió magyarról, akik Románia területén él. Na ja....

Husz_János_Puszita 2013.04.11. 18:37:42

@Makkasz:

400 ezer körül tart az új honosítások száma.

grani 2013.04.11. 18:38:59

@Husz_János_Puszita: Helyes. Minnél többen vagyunk, annál jobb. Az igazi az lenne, ha volnánk vagy százmillióan magyarok.

2llkedő 2013.04.11. 18:46:46

@grani: """A haza fogalma életteret jelent, hol az ember születik, nevelkedik és meghal."""

2llkedő 2013.04.11. 18:47:40

@grani: "Mint arról a több mint egymillió magyarról, akik Románia területén él."

Magyarország nem nemzetállam.

Husz_János_Puszita 2013.04.11. 18:49:40

@grani:

Én inkább olajmezőket szeretnék, ha már kívánni lehet. Gáz is jó lesz.

grani 2013.04.11. 18:51:57

@félázsiai 2llkedő: pedig szinte kizárólag magyarok lakják...

grani 2013.04.11. 18:54:15

@Husz_János_Puszita: Peched van. Nem kellett volna az Óhazából eljönni. Mert most az oroszoké lett a sok kőolaj :D

Egyébként én meg egy olyan államban szeretnék élni, amelyben rajtam kívűl senki más.
Sőt azt szeretném, hogy állam se legyen...

2llkedő 2013.04.11. 19:02:41

@grani: "pedig szinte kizárólag magyarok lakják..."

Akkor a nemzet az, amelyik itt él.

Husz_János_Puszita 2013.04.11. 19:05:34

@grani:

Lehet jobban jártunk volna, még mindig békésen terelgetnénk a jakokat a pusztában.:D
Ha nem akarsz államot, akkor minek neked szavazati jog?

grani 2013.04.11. 19:09:06

@félázsiai 2llkedő: már hogy érted? Itt? Nálatok vendégségben?

grani 2013.04.11. 19:13:04

@félázsiai 2llkedő: Vitatkozz velük te :) hát mondhatom...
@Husz_János_Puszita: Hát jakok nem élnek arrafelé. Az jóval odább van :) Tibetig azért van még mit menni az Ural környékétől.

Minek ne? Sok mindent szeretnék, amire túlképpen nincs is szükségem :) Pld. egy klassz motorbiciklit, mondjuk egy Kawasaki 75O-st. Azt mondjuk sokkal jobban, mint a szavazati jogot...

legeslegujabbkor 2013.04.11. 19:14:35

@Đđ: "Az elcsatolt területeken élő magyarok teljes jogú ottani állampolgárokká váltak –vagy: áttelepülhettek Magyarországra.) És persze: el sem üldözték őket a szülőföldjükről. (Ez 1945 után történt meg, részegesen.)"
Ebben tévedsz, már a Tanácsköztársaság alatt is Budapestre induló vagonokba rakták az elcsatolt területeken élő magyar nemzetiségűeket.

grani 2013.04.11. 19:20:41

@Đđ: Majd nyolcszázezer magyart üldöztek el trianon után. Nagyapám a híres demokratikus Csehszlovákiában haláláig nem kapott állampolgárságot. Megmondták neki, hogy bármely irányba elhagyhatja az országot, de állampolgárságot nem kap.

Csak azt nem értem, honnan jössz ezzel a dumával. Szinte olyan érzésem van, hogy te meg a félázsiai román vagy cseh magyarul beszélők vagytok. Tévednék?

Husz_János_Puszita 2013.04.11. 19:21:32

@grani:

Nem gond, megszedjük magunkat a jak importon.

2llkedő 2013.04.11. 19:22:39

@grani: Már leírtam, hogy a gyerekeim, a szüleim, nagyszüleim a családom. Ettől függetlenül mindenkinek van saját családja is. A gyerekem felesége és a gyerekei (az unokáim) már egy külön család, de az én családomhoz tartozik.

Ha a gyerekem a családjával eljön hozzám, akkor bizony vendégségben vannak, mert nem élünk együtt, de ettől még a családom részei.

grani 2013.04.11. 19:25:25

@félázsiai 2llkedő: És mi van, ha a gyereked és családja nálad él? Mert ott született, el se ment. Sőt, te költöztél hozzájuk?
Most nem értem. A magyarok vendégségben vannak MO-n? Vagy a székelyek Erdélyben, vagyis a mostani Romániában?

2llkedő 2013.04.11. 19:28:53

@grani: """""A haza szó azt a kognitív tartományt hívja elő, amelynek bels taxonómiai fragmentumai a következ7 profilokat jelölik (lásd ÉrtSz.):
1. azt az országot, ahol valaki született, ahonnan származik, ahol él és ezen ország népe tagjának tartja magát ; Az én hazám Magyarország, itt születtem, itt élek és itt szeretnék meghalni);
2. azt a vidéket, amelyről valaki származik, illetve ahol él
3. azt a politikai, társadalmi, alkotó közösséget, illetve egy meghatározott
ideológiai eszmék szerint szervezett társadalmat, amely az ország történelme
során alakult ki (pl.: Urak országából dolgozók hazája. Egy új hazát, mely szebb a réginél – És tartósabb is kell alkotnotok, Egy új hazát, ahol ne légyenek Kiváltságok kevély nagy tornyai [Petőfi Sándor];
4. azt a lakó- vagy tartózkodási helyet, ahol az emberek valamely csoportja
életformájának megfelelő feltételeket talál

2llkedő 2013.04.11. 19:30:34

@grani: "És mi van, ha a gyereked és családja nálad él?"

Akkor közös háztartásban élünk. Azonosak a jogaink és kötelességeink a közös dolgok tekintetében.

2llkedő 2013.04.11. 19:32:28

@grani: "Vagy a székelyek Erdélyben"

A székelyeknek Erdély a hazájuk, ami jelen pillanatban Romániához tartozik. Nem Magyarországhoz. (sajnos)

legeslegujabbkor 2013.04.11. 19:38:13

ÉN nem félek, hogy a külföldön élő magyar állampolgárok mind Orbánra fognak szavazni, sőt azt sem hiszem,hogy mind a 8-900000 szavazni akar egy listára.

De a baj ott van, hogy aki állampolgárságot kap, annak jár a szavazati jog is, épp ez volt a probléma a Fidesz-féle gyorsított eljárással, hiszen olyanok is állampolgárok lettek, akiknek nincs Magyarországon lakcímük, ezzel megdőlt a sorsközösségi elv. Egyre csak tágul az olló az itt lakó és a csak jogot szerzők között a külföldön dolgozók, de itteni lakással rendelkezők miatt is.
Szerintem ez nagy veszélyeket rejt magában, nem Orbán miatt, hanem sérül a mi felelősségérzetünk, és a támogató elfogadásunk a végső eredménnyel szemben.

grani 2013.04.11. 19:40:03

@félázsiai 2llkedő: No, ettől se lettem okosabb...
Akkor mondjuk: Én születtem egy országban, ami már nincs. Akkor a hazám is eltünt? A szülőföldem meg most egy olyan országhoz tartozik, amelyikben én egy napot se éltem, soha semmilyen viszonyba nem kerültem vele, mert azután jött létre, hogy elmentem a szülőföldemről. Az a Hazám ?
Az az ország, amelyiknek az állampolgára vagyok, külföldinek tart és ezt az ott lakók igyekeznek is az orrom alá dörgölni. Az a Hazám?
Az az ország, ahol jelenleg dolgozom és élek, de semmilyen jogi viszonyba nem vagyok vele, viszont sajátjának tart, elfogad. Ez az ország a Hazám?
Vagy nekem csak szülőföldem van, hazám nincs?

grani 2013.04.11. 19:40:53

@félázsiai 2llkedő: Erdély nem ország. Az ország Románia. Vagyis a székelyek hazája Románia. Így gondolod?

grani 2013.04.11. 19:44:30

@legeslegujabbkor: támogató elfogadásunk a végső eredménnyel szemben.

Ez viszont tényleges veszély... Az ellenzék, ha nem nyer és a különbség kicsi lessz, rögtön csalást fog emlegetni...

2llkedő 2013.04.11. 19:45:15

@grani: Igen, de ettől még magyarok, nem pedig románok.

2llkedő 2013.04.11. 19:46:10

@grani: "Az ellenzék, ha nem nyer és a különbség kicsi lessz, rögtön csalást fog emlegetni..."

Én speciel nem fogok csalást emlegetni, hanem örülni fogok.

grani 2013.04.11. 19:50:02

@félázsiai 2llkedő: Székelyek :) És románok. A magyar államhoz mi közük? Semmi.

Minek? A FIDESZ győzelmének, vagy annak, hogy kicsi a különbség? Mert a dolgok jelen állása szerint már az is csoda lenne...

legeslegujabbkor 2013.04.11. 19:52:23

@grani: Itt nem a csalásra gondoltam, hanem arra az eluralkodó rossz érzésre, hogy ez az eredmény nem az itt élők akarata, miért érezném az enyémnek, miért tartanám legitimnek?

2llkedő 2013.04.11. 19:52:28

@grani: A kicsi fideszes győzelemnek.

2llkedő 2013.04.11. 19:53:25

@grani: "A magyar államhoz mi közük? Semmi."

Nem sok.

grani 2013.04.11. 20:11:57

@legeslegujabbkor: A MO-élők csak egy ideiglenes halmaz. Lehet, hogy a nagy vagy a dédszülők nem éltek ott, a gyerekek vagy az unokák meg lehet már nem fognak ott élni. Hisz csak meg kell nézni a budapestiek vezetékneveit: vagy német, vagy szláv, ha meg szép magyaros, akkor magyarosították.
Szóval, hogy te mit érzel legitimnek és mit nem, szubjektív dolog. Végül is el lehet menni, ideiglenesen vagy végleg. Viszont demokráciában nem lehet permanens háborúban élni. Ez a lényege. Leszavaztunk, valaki nyert, hazamegyünk krumplistésztát enni és elfelejtjük négy évre.

grani 2013.04.11. 20:13:38

@félázsiai 2llkedő: Hacsak fel nem veszik a magyar állampolgárságot is. Attól kezdve már jogviszony.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 20:14:14

@grani: Nem barátom. Úgy érvelek mint egy szegény ország állampolgára akinek nem mindegy hova öntik ki fölöslegesen a azt a pénzt amit én/mi dobunk bele a közösbe.

Ha az a bal-liberális felfogás, hogy nem akarok eszetlen és értelmetlen pénzkidobást. Ha azt a pénzt amit értelmetlen kampányolásra, eszement és az ország lakosságának számára szükségtelen ígéretek betartása szórnának ki értelmesebben kívánnám elkölteni.

Szerintem ez nem bal-liberális, jobb-konzervatív, hanem egyszerűen racionális és ép eszű felfogás.

De tudod mit annak gondolsz aminek. De ha tudni akarod a kedves FIDESZ nem jobb oldali hanem inkább kommunista egykoron jobb konzervatív volt, már elégé szélbalra tolódót.. A legnagyobb kommunista párt meg sajna a jobbik. Ma Magyarországon nincs jobb konzervatív párt ez jó ha észbe tartod, talán ezért nincs is párt amivel szimpatizálnék.

Nem attól lesz egy párt jobb oldali mert bekeni magát piros zöldre, meg matyóhímzésbe burkolódzik.

legeslegujabbkor 2013.04.11. 20:19:46

@grani: A szavazás az egy aktus, de hogy 4 évig hogyan viszonyulunk a hatalomhoz, a kormány intézkedéseit mennyire fogadjuk el, az a másik. Ezt a mostani kormányt lehet utálni, de senki nem vitatja, hogy joga van azt csinálni, amit akar. A következő kormány minden törvényénél felmerülhet, hogy miért tartanám be? Vonatkozzon azokra, akik külföldről megszavazták!

2llkedő 2013.04.11. 20:19:58

@grani: Jogok nincsenek önállóan. A kötelességgel mi van? Péel adózás?

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 20:26:41

@legeslegujabbkor: Ez is egy olyan pont sajnos, amit nem akarnak megérteni, itt a nagy szavazat védők.

Mert csak a jogokat nézik, meg azt, hogy ez nekem jár. De az, hogy a kötelezettségi oldal nem fog vonatkozni rájuk az már részükről lényegtelen csipcsup dolog.

Kicsi, hasonlít ez a gondolkodás/felfogás az országban élő bizonyos kisebbség megélhetési segélyezettek gondolkodás módjára.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 20:29:02

@Nikosi:

A politikai jogok ingyenesek. Nem olyanok, mint pl. a szociális jogok, ahol cserébe adni kell valamit. A szavazati jog azonban alapjog és "ingyenes". Csak diktatúrákbn kell kiérdemelni, demokráciában nem.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 20:31:01

@félázsiai 2llkedő:

Ezt már megbeszéltük. Adózni nem állampolgárság és lakóhely alapján kell, hanem jövedelemforrás alapján. Madonna is adózott Mo-n, amikor koncertezett, pedig se nem magyar állampolgár, se nem él Mo-n.

legeslegujabbkor 2013.04.11. 20:32:25

@Nikosi: Valami olyasmit akarok mondani, hogy a szavazás egy szerződés, amit az itt élők és a pártok kötnek, elfogadva, hogy az eredmény vonatkozni fog 4 évig minden állampolgárra. Az egyiknek úgy kell működnie, hogy az ország ne romoljon, esetleg növekedjen, a másiknak pedig el kell fogadnia a törvényeket, még akkor is, ha neki kárt okoznak éppen. Ha úgy érzem, hogy mások rakják a fejem fölé a hatalmat, akkor nem fogom elfogadni.

2llkedő 2013.04.11. 20:35:51

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ja? Hogy neked csak jogaid vannak, kötelességed nincs. Ez aztán a közösségi gondolkodás!

2llkedő 2013.04.11. 20:36:41

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: 70/I. § Minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni.

grani 2013.04.11. 20:36:46

@Nikosi: hol beszéltem én jobb meg baloldalról? Én demokráciáról beszéltem. A demokrácia meg drága mulatság... Abban igazad van, hogy egy csóró ország nem engedheti meg magának. De a magyarok mindig is szerettek urizálni, vagyis jobban élni, mint amit megengedhetnének maguknak

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 20:37:29

@grani:

Ne felejts el, hogy Budának, Pestnek és Óbudának alig volt magyar lakosa a XVIII. sz. vége előtt. Ezek német többségű városok voltak, plusz szerb, örmény, román, zsidó lakossággal. Magyar csak elvétve akadt.

Aztán a XIX. sz. folyamán indult be egy részről magyarok bevándorlása, más részről meg a németek és zsidók egy részének elmagyarosodása. De még a XX. sz. 30-as éveiben is német-magyar kettős nyelvű város volt.

Így akinek a családja több nemzedékre visszamenően budapesti, az szinte nem is lehet magyar származású.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 20:38:42

@félázsiai 2llkedő:

Pontosan, függetlenül az állampolgárságtól. Komolyan azt hiszed, hogy aki nem magyar állampolgár, annak nem kell adóznia Mo-n?

grani 2013.04.11. 20:39:41

@legeslegujabbkor: No, nem úgy van ám. A demokrácia abból áll, hogy elfogadod a szavazás eredményét. Ha nem tetszik, akkor kivándorolhatsz, de be kell tartanod. Mondjuk én most a szavazás után hazamegyek és látom hogy valami idétlen kormány van hatalmon. Nem érdekel, mert én nem szavaztam rájuk? Kérjem számon a belmagyarokon?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 20:40:03

@félázsiai 2llkedő:

A politikai jogok "ingyenesek", járnak, nem kell értük tenni semmit. Így van a civilizált országokban.

grani 2013.04.11. 20:41:49

@félázsiai 2llkedő: Azt kérdezd a pár millió belmagyar ingyenélőtől... Adózni annak kell, akinek jövedelme keletkezik MO-n. Ha nem tudnád. Ne keverd a szezont és ne csúsztass.
Ja, ha meg mondjuk bevezetik az ingatlanadót, akkor nekem is adóznom kell majd, pedig nem is élek ott, nem veszek igénybe semmilyen magyar állami szolgáltatást. És még csak nem is szavazhatok!!!

legeslegujabbkor 2013.04.11. 20:42:04

@grani: Pont erről beszélek, hogy nehezen lehet elfogadni egy olyan szavazás eredményét, aminek az alapjait vitatom.

2llkedő 2013.04.11. 20:42:39

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "A politikai jogok "ingyenesek""

E nem politikai jog, hanem állampolgári jog és kötelesség.

grani 2013.04.11. 20:43:02

@legeslegujabbkor: Lázadj fel :) Ne fogadd el a hatalmat!!!

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 20:43:25

@grani: Ugyan terelsz és csúsztatsz bal-liberálisozni sem én kezdtem. Bár szerintem már csak trollkodsz semmi több.

A demokrácia meg igen drága dolog, de a költségeket lehet ésszerűen kordában tartani és csökkenteni.

De mond csak őszintén mitől lesz neked rosszabb ha nem szavazhatsz "új" állampolgárként? Na erre válaszolj. Mert nekünk mér lesz rosszabb ha igen, azt én már kifejtettem. De nem értem részedről mi ez a feltétlen szavazási kényszer?

2llkedő 2013.04.11. 20:43:30

@grani: 70/I. § Minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni.

grani 2013.04.11. 20:44:31

@legeslegujabbkor: én is nehezen fogadom el, hogy kiket is szavaztak a hatalomba az idő alatt, mig távol vagyok. De hát ez van.

grani 2013.04.11. 20:48:02

@Nikosi: és neked miért fáj, hogy más is szavazhat? Az hiszed, nekem jól esett, mikor bevonták a személyimet és az internetről tudtam meg, hogy megfosztottak a szavazati jogomtól? Aki magyar állampolgár az szavazzon. Punktum. Nekem ez az álláspontom. Tetszik, nem tetszik neked, akkor is ez. Vagy te különbnek érzed magad, mert mondjuk a belvárosban születtél?

grani 2013.04.11. 20:50:07

@félázsiai 2llkedő: így igaz. Ha van MO-n keletkező jövedelmed. Mondjuk nekem nincs. Viszont ha MO-ra megyek és reggel lehuzom a WC-t, akkor máris kétszer adózok: a vízdíj ÁFÁ-ja és a csatornadíj ÁFÁ-ja. Kérjem vissza a határon? :D

2llkedő 2013.04.11. 20:51:29

@grani: Te beleszólsz a szüleid, gyerekeid életébe?

2llkedő 2013.04.11. 20:53:40

@grani: Tudod mit jelent közteherviselés?
Benne van, hogy köz. A közbe pedig, ha már állampolgár vagy akkor te is bele tartozol, azaz a terheket is viselni kell. Vagy neked csak, és kizárólag jogaid vannak?

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 20:57:23

@grani: Nem írom le még 25-ör ha érdekkel olvas vissza leírtam már.

De röviden: Példul azon szavazatok amik az "új" magyar állampolgároktól érkeznek előhozhatnak egy olyan helyzetet, hogy egy olyan párt nyer választást, vagy lesz felülreprezentálva aki amúgy a Magyarországon belüli szavazók többsége nem támogatott.

Mit zavarna engem ha mondjuk arányában az "új" állampolgárok szavazati nem tenne ki 0,5%-nál többet de sajna ennék sokkal többről van szó.

Nem a jogosságot kérdőjelezem meg, csak nem tetszik, hogy innentől akár olyan pártok is kormányra kerülhetnek majd akiket a külhoni "új" magyar szavazók tesznek trónra. Ráadásul elég sok így is az olyan réteg akit tömni kell, meg megvenni osztogatással, nincs szükség még egy megvásárolandó rétegre. Persze a megvásárlás sajnos a közpénzekből fog menni ismét.

A feltett kérdésemre még nem kaptam amúgy választ.

De amúgy tök mindegy mert a törvény úgyis garantálta a szavazati jogot, ez pedig tény és kész.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 21:04:27

@Nikosi:

Olaszországban megtörtént, hogy a két nagy tömb ugyannyi szavazatot szerzett belföldön, s a határontúli olaszok szavazatai dönttötték el a választást.

Bulgáriában hasonló volt 2001-ben. Az egyik párt 121 mandátumot szerzett a 24-tagú parlamentben, azaz éppen meglett egyedül a többsége. Aztán megszámolták a külföldi szavazatokat, s ott egy mésik párt volt erős többségben, így a nyertes párt mandátumszma lement 119-re, így kénuytelen volt koalíciót kötni (s pont azzal a párttal mely külföldön nyert).

grani 2013.04.11. 21:04:36

@félázsiai 2llkedő:
Nem vagy te nekem rokonom. Sőt, az sem kizárt, hogy az ősöd az én ősöm halálos ellensége volt. Mennyivel van több jogod neked ahoz a földhöz, mint nekem?

Ha jövedelmem ott keletkezik, adót fizetek. Ha nem ott, hanem másutt, akkor abban az országban. Ez már így van. Nem élek ott és nem is veszem igénybe az állam szolgáltatásait. Miért is járuljak hozzá?
Viszont bármikor visszamehetek, és onnantól adózik. Te meg bármikor elmehetsz, és onnantól nem adózol. Mi nem tetszik neked?

grani 2013.04.11. 21:08:00

@Nikosi: Én meg mondom neked, hogy nincs olyan, hogy új magyar meg régi magyar. Csak állampolgár van és szavazat van. Ha megpróbálsz különbséget tenni az állampolgár és állampolgár között, kiírod magad a demokraták közzűl. De amint látom hiába magyarázom. Te különbséget teszel bent és kint élő magyar között. Én ez nem fogadom el. Ha nem tetszik, akkor tiltakozz, tüntess, lázadj fel. Legfeljebb lessz egy kis polgárháború. Persze, ki is vándorolhatsz, ideiglenesen vagy akár végelegesen. És akkor te leszel az "új" állampolgár valahol...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.11. 21:20:46

@grani:

A magyar jog eleve nem tesz különbséget az állampolgárok között a szerint, hogy mi állampolgárságuk eredete. Egyetlen egy különbség van: a később szerzett állampolgárság utólag elvehető, ha kiderül, a kérelemben hamis adatokat adott meg a kérelmező.

grani 2013.04.11. 21:31:19

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Én tudom, csak a demokrata, jogvédő, kisebbség stb. védő, balliberális kollágák nem tudják megérteni. Valami közteherviselésről, adózásról, bejelentett lakcímről hadoválnak. Jobbágy rendszert akarják visszahozni: adózz (tized), röghözkötés (bejelentett lakcím) stb. Borzasztó.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 21:44:18

@grani:
Figyelj belefáradtam, reménytelen, te nem érted a problémát ami felvetek, vagy szándékosan nem akarod érteni. Én értem, amit írsz de a válaszok elöl kitérsz ennyi részemről téma lezárva. Részemről ennyit utoljára.

Igazad van nem lehet állampolgárokat megkülönböztetni, rendben van de lett volna megoldás arra, hogy a szomszédos országokban életvitelszerűen élő állampolgárok szavazhassanak úgy, hogy az ne befolyásolja durván a belső voksolást. Le írtam már. De röviden leírom ismét. Az Erdélyi egy Erdélyi egyéni képviselőre szavazna egy listából, egy ilyenre szavazna a Vajdasági, stb. A nyugatra/keletre/stb. kivándorolt állampolgárok meg szavaznának a konzulátuson ahogy eddig is tették. Tessék máris nincs nagy torzítás. Nem sérül a szavazati jog. Sőt még közvetlen képviseletet is kapnak az Erdélyi, Vajdasági stb. külhoni magyar állampolgárok. Ezt szeretném én például nem a szavazat megvonást, ami tényleg jogi nonszensz lenne.

Na ez neked elfogadhatatlan lenne? Ha igen mért?

grani 2013.04.11. 21:52:07

@Nikosi: Nem, nem elfogadhatatlan. Sőt. Csak gondok lennének, ha az erdélyieknek saját képviselőjük lenne. Mert ugye, a mai valóságban az is csak valamilyen párthoz tartozna.
Nézd meg az EU parlamentet. Ott is vannnak a néppártiak meg a baloldali liberálisok, szocialisták. Nem különbözik semmiben a magyar parlamenttől. Teljesen mindegy, miről szavaznak, de az MSZP EU-s képviselő soha nem fog úgy szavazni, mint a FIDESZ-es, függetlenűl attól, mi is annak az országnak az érdeke, aki Brüsszzelbe küldte őket.
Most is megvan ez a törésvonal, hisz tudjuk, hogy kivel van nagy egyetértésben az RMDSZ és kivel mondjuk a KMKSZ.
Szóval, a rendszerben van a hiba. Hibás az egykamarás parlament, a gyenge köztársasági elnök, a kancellár típusu miniszterelnök, az, hogy nincsenek a hatalmi ágak szétválasztva. Hisz amelyik parlamenti párt nyer, megszerez mindent: törvényhozó, végrehajtó, bírói hatalmat. Sőt, ha kétharmadosodik, akkor meg alkotmánymesét is írhat.
Rendszerhiba.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 21:57:42

@grani: Na ebben egyet értünk teljesen, a hiba a rendszerben van.

grani 2013.04.11. 22:02:02

@Nikosi: Akkor? Szavazzanak az erdélyiek? :) Elvégre a rendszerváltást nem ők b@szták el, hanem a belmagyarok. Sőt, több mint húsz éve mint a birkák tűrik, hogy hülére vegyék őket, hogy hűlyének nézzzék őket, hogy lepusztítsák az országot, hogy uzsorakölcsönbe hajtsák őket, hogy egymásnak uszítsák őket és mint a birkákat négyévente szavazni hajtsák ugyanarra a söpredékre.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.04.11. 22:17:06

@grani: Figyelj nem az én dolgom eldönteni ki szavazhat és ki nem, erre törvény van és a törvény szerint aki szavazhat az ha úgy gondolja szavazzon. Ezt eddig se mondtam, hogy ne szavazzanak az erdélyiek vagy akárkik. Továbbra is állítom, hogy sajna csúnyán el tudják majd torzítani az eredményt a szavazataik (nem csak az Erdélyiekre gondolok itt).

Az aggályaim a jelenlegi megoldással ezután is megvannak, de ki nem szarja le az én aggályaimat, vagy bárki véleményét. Mert ebben az országban ugyan véleményed lehet de arra, hogy az mi, mindenki szarik.

Jelenleg legfeljebb egy dragunovval és sok golyóval lehetne helyesen szavazni. De sajnos az nem törvényes szavazási mód. Mert senki nincs akire igazán érdemes lehetne. Olyan viszont bőven akad akire semmiképpen sem. (Gyurcsány, Jobbik, MSZP, FIDESZ) A maradék se jó de valakire x-et kell majd rakni. Mert aki senkire sem szavaz az a győztesre szavaz legyen bárki is az, annak pedig duplán kuss a neve 4 évig.

grani 2013.04.11. 22:24:12

@Nikosi: Egyetértek. A dragunov használatával viszont nem. Csak tíz golyó fér bele. Valami komolyabb dolog kellene. Ajánlanám a régi, jól bevált, vízhütésű Maximot :)

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2013.04.15. 06:23:08

@Makkasz:
@Nikosi: "Neked mivel lesz több az életed, hogy szavazhatsz egy magyar választáson mivel lennél szegényebb ha nem. Mert egy olyan külhoni "új" állampolgárnak aki soha nem lesz magyarországi lakos, annak aztán sok haszna van a szavazásból. Ellenben sajnos tömegben eldönthetnek egy választást."

A posztban szereplő célszerűtlen megközelítésnek van alternatívája, íme: verteslaszlo.blogspot.com/2013/04/kettos-valasztojog_15.html

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2013.04.15. 09:15:12

@Nikosi: "Továbbra is állítom, hogy sajna csúnyán el tudják majd torzítani az eredményt a szavazataik (nem csak az Erdélyiekre gondolok itt)."

Persze, hogy csúnyán eltorzítja az eredményt, ha nem egyedül szavazol. Ez van, ilyen a demokrácia.
süti beállítások módosítása