Ez a poszt nem azzal a céllal íródott, hogy párhuzamot vonjon a mai Magyarország kormánya és az egykori német náci rezsim között – ez egy erőltetett, ízléstelen és nem valóságos „párhuzam” lenne. A poszt célja az, hogy megmutassa, miképpen reagálnak a demokraták egy úgynevezett „erős vezetőre”, hogyan „mozog” és „táncol el” alkalmanként egy „erős vezető” a „demokrata térben” - és mi egy ilyen „játék” perspektívája. A posztba említett történelmi példa szerepe nem más, mint hogy szemléltesse: „jellegzetes taktikák” fordulnak elő „nemdemokrata fejekben”, függetlenül nemdemokrataságuk mértékétől.
„Ich verkünde die Spiele von Berlin, zur Feier der elften Olympiade neuer Zeitrechnung, als eröffnet!” –ezekkel a szavakkal nyitotta meg Hitler az 1936-os berlini olimpiát…
A berlini olimpia maga volt az olimpiai eszme megcsúfolása és kihasználása egy olyan rezsim által, melynek „ideáljai” és céljai igencsak messze álltak az olimpiai ideáloktól. Ez közismert sporttörténeti tény – aki részleteket szeretne, forduljon Schmitt Pálhoz, a NOB egykori prominenséhez bővebb tájékoztatásért… Az Emberek Embere nyilván örömmel és lelkesen fog mesélni.
„…Kit érdekel a berlini olimpia, amikor Magyarország éppen megint szarba kavarta magát!” – mondhatják most sokan. és igazuk van: én sem Berlinről és 1936-ról írok, hanem Budapestről és 2011-ről.
Magyarország is megnyitotta féléves nemzetközi játékát: átvette az EU soros elnökségét.
Igazából már bő fél éve kezdődött itt egyfajta „játék”: egy kötélhúzásos „Ki nevet a végén?”… Több szerencsétlen véletlen együttállása következtében olyanok kerültek Magyarországon hatalomra, akik lelkük mélyén ellenérzésekkel viseltetnek azzal az „európaisággal” szemben, amelyet szervezett formában az EU testesít meg. „Kész helyzetek” sora várta őket: EU-tagság, közelgő EU-elnökség, számos közösségi korlát, melyek őket erősen korlátozták abban, hogy tetszésük szerint élhessenek belföldön megszerzett abszolút hatalmukkal. Ez pedig frusztrálta őket, mivel annak idején, jó húsz éve ezek a „fiúk” épp azzal feszültek neki a Világnak, hogy lebontsák az őket visszatartó korlátokat – ez az ő „szocializációs alapélményük”.
Az EU-t mentálisan és belső szabályozás terén is felkészületlenül érte Orbán eddigi „produkciója” és a módszerei is. Az EU alapítói annak idején úgy gondolták, hogy aki be akar lépni ebbe az érdek- és eszmei közösségbe, az ugyanolyan komolyan veszi az egyéni és közszabadság ideálját, mint ők és megérti, hogy mennyire fontosak ezek ahhoz, hogy egy közösségből „kijöhessen” az egész közösség jólétét biztosítandó a „maximális teljesítmény”… Rémálmukban sem gondolták volna, hogy akad egy kormány, mely egyszer majd hatalomra jut egy furcsa társadalomban és ezt a kormányt olyan ember fogja vezetni, akinek az elvek „másodlagosak”, akinek „egyedüli prioritása” maga a hatalom.
A rémálom bekövetkezett – és az EU elegáns és disztingvált szalonjában furcsa szag kezdett terjengeni, a decens hölgyek és urak orcáin pedig megdöbbenés honol. Ha ők is magyarok lennének, akkor valszeg azt mondanák: „Elkúrtuk, vazze! Benéztük!”.
…És most, 2011. elején nem tehettek mást, mint hogy odaadták egy fél évre a saját értékközösségük képviseletét annak az embernek, akinek ezek az értékek csak „akadályt” jelentenek és csak frusztrációkat okoznak. A frusztrált ember pedig folyton csak egyvalamire képes gondolni: arra, hogy megszabaduljon attól, ami frusztrálja. Minden már „másodlagossá” válik a szemében – és ez „gátlástalanná” teheti…
Mi lesz ebből?
Annak idején Hitlerrel sem tudtak mit kezdeni a környező demokráciák. Nem tudták, vagy nem akarták felfogni, hogy milyen veszélyes „példát” jelent egy ilyen „erős” vezető és nem látták be, hogy nem érdemes kollaborálni vele. Lehet vele „egyezségeket kötni”, ám ő azt nem fogja betartani, mert nincsenek meg hozzá benne a morális „fékek”. Lehet úgy tenni, mintha „mi sem történt volna”, de ő ezt úgy fogja tekinteni, mint ellenfelei erőtlenségének bizonyítékát, mint annak igazolását, hogy lám, igaza volt, amikor azt mondta, hogy „Ezek hanyatlanak!”.
Egy öncélú erővel szemben csak a közösség szervezett, magabiztos ereje használ – az óvatos toporgás és a „Várjuk ki, mi lesz ebből!” nem, sem pedig az, ha vaknak tettetjük magunkat. Érthető, hogy a normális, egészséges emberi mentalitás viszolyog a konfrontációtól – ez ősi ösztönünk: nem szeretjük és kerüljük a „csoporton belüli” marakodást. De a frusztrált ember másképp viselkedik – és ha viselkedését eltűri a környezete, akkor más frusztráltak is ráléphetnek az erő útjára: „Ha neki lehet, nekem is!” Európa pedig tele van kisebb-nagyobb frusztrált csoportokkal. Mi lesz, ha „példaképet” fognak látni Orbánban?
Nézzük, mi történt tegnap, amikor Magyarország átvette Belgiumtól a soros elnökséget és ma, amikor Orbán Barrosoval találkozott? Hogyan „mozgott” Orbán a „pályán” és mire következtethetünk ebből a perspektívákat illetően?
Tegnap Orbán az EU-s elnökség átvételkor igen érdekes beszédet mondott: az is érdekes volt, amiről beszélt és az is, amiről nem… Fő gondolatai ezek voltak: „2011. hazánk megújulásának éve”, „a magyarok soha nem látott összefogása különös energiákat szabadított fel”, „készen állunk arra, hogy egy év alatt Magyarországot teljesen újjászervezzük”, „stabil munkahelyek, amelyek tisztességes megélhetést biztosítanak”, „a megdörzsölt palackból előbújó szellem: Európa megújulása”.
Nos, egy év alatt nem lehet egy országot megújítani, mert a megújulás mindig belső azonosulást, hosszabb ideig eltartó lelki és mentalitásbeli átállást jelent. Az nem „megújulás”, hogy az emberek a hatalom „pressziója” miatt elkezdenek „másképpen viselkedni”: pl. mivel az állam megfenyegeti, hogy ha marad MANYUP-tag, akkor úgy fog rá tekinteni, mint aki „kilépett a nemzeti kockázatközösségből” („B-lista”)… Ez nem a jövőbe vezető megújulás, hanem visszalépés a múltba.
Ami a „felszabadult különös energiákat” illeti, valóban felszabadultak itt „különös”, múltat idéző „erők”: hatalmi monopólium, „keresztény-nemzeti kurzus”, játék a nacionalizmussal, „keleti szél”, visszamenőleges hatályú törvények és szentkorona-tan – de nem tudom, hogy ezekből mi az, ami képes Magyarországnak sikeres jövőt biztosítani? Eddig valahányszor előjöttek, sosem lett jó végük…
„Egy év alatt újjászervezett Magyarország”: a szervezéshez egyrészt koherens koncepció kellene, ami nincs, másrészt egy év alatt egy országot lehetetlen újjászervezni (szétverni viszont lehet…).
„Stabil munkahelyek, amelyek tisztességes megélhetést biztosítanak”: ehhez meg legalább alapfokú reálgazdasági ismeretek kellenének, nem pedig „gazdasági szabadságharc”. Nem legerősebb gazdasági szövetségeseinkkel való oktalan konfrontálódások sorozata, hanem érték- és érdekközösségen alapuló együttműködés. Az kellene, hogy belső jogi és tulajdonbiztonságot teremtsünk, ne pedig „ráncigáljuk” a törvényt és hárommillió ember pénzét einstandoljuk. Ki a fene fog itt munkahelyeket teremteni, ha nem bízhat a törvényekben, ha azt látja, hogy a „mindenkire kivetett” különadóktól mentesítik a „haverokat”? Talán az oroszok és a kínaiak? Kösssz!
Ami pedig azt illeti, hogy miféle „szellem” palackját dörzsölgeti Orbán, arról már a frusztrált csoportoknak adott példa kapcsán írtam… Ha így, errefelé „újul meg” Európa, akkor az „Új Európa” sokkal kevésbé lesz „lakható kontinens”, mint az Antarktisz…
…És amiről nem beszélt: szót sem ejtett – pedig a belga miniszterelnök szinte „előimádkozta” neki azokat: „…az Európai Unió nem csak egy piac… legelsősorban közös kötelezettségvállalás a békéért, a demokráciáért és a szabadságért.” Erre egyetlen szava sem volt Orbánnak – és nem véletlenül…
Összességében egy meggyőződéses demokrata és egy hatalma minél teljesebb korlátlanságára vágyó „vezér” állt egymással szemben. Orbán nem véletlenül tette meg azt, hogy gesztusszinten sem reagált a demokrácia és szabadság kérdésére: meg akarta mutatni, hogy megteheti, amit akar…
Ugyanakkor ő is érzékeli, hogy a „Majd belenyugszanak!” taktikája nem válik be. A protekcionista különadók és a médiatörvény nemzetközi hullámai nem csillapodnak. Nem lenne jó, ha az EU-elnökség fél évében újabb frontok nyílnának – így sem győzik a kommunikációs harcot!
Ma éppen ezért Orbán „behódolt” Barrosonak – látszólag győzött az EU. Megköttetett egy kompromisszum: Orbán kijelentette, hogy „jogi és politikai érvek hatására” kész változtatni a médiatörvényen, ellentételezésül Barroso többször is kijelentette, hogy „Magyarország demokratikus jogállam”… Nyilvánvaló, hogy mindketten a saját logikájuk mentén haladtak. Barrosonak ebben az volt az „üzlet”, hogy nem kellett „jobb körökben” kellemetlen eszközöket alkalmaznia és (legalábbis a következő „botrányáig”) az EU-nak nem egy „nemdemokrata ország” a soros elnöke. Presztízsveszteséget került ezzel el Barroso. Orbán pedig időt kapott, hogy pozícióit itthon tovább erősíthesse, külföldön pedig ne rontsa tovább…
Közös és állandó jellegzetességük ez a taktika a „nemdemokráciáknak”: hogy demokrata közegben igyekeznek eltakarni valódi énjüket és távlati céljaikat. A berlini olimpia idejére pl. felfüggesztették azokat a diszkriminatív törvényeket (törvénytelenségeket), amelyekre „ugrott” volna a külvilág… És Budapesten mit láttunk épp a napokban? A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság az EU-s elnökség végéig „nem gyakorolja” jogosítványait… Nem fogja „vegzálni” a „játékok” idejére a médiát, jó képet vág mindenhez: „Itten kérem szabaccság van, láthassák!”
Így válik értelmezhetővé a tegnapi „támadó” és a mai „kompromisszumkész” Orbán. Nincs itt ellentmondás és meg sem gondolta magát, nem látott ő be semmit – csak játssza a szokásos „vezéri játszmát”…
Az Orbánhoz hasonló vezetők gyakran értékelik túl a hatalmukat, tágabbnak látják lehetőségeik határait, mint amilyenek azok valójában és gyakran becsülik túl a rendelkezésükre álló erőforrásokat és a mobilizálható támogatókat. Jellemző, hogy „személyes jellegű” és illuzórikus célokat tűznek ki és úgy tesznek - vagy úgy is gondolják - mintha e célok „az egész közösség” érdekében állók lennének. A környező világ valóságát pedig igyekeznek megkerülni, ha úgy érzik, azok „csak akadályozzák őket” a céljaik elérésében. A nekik kellemetlen szabályokat érvénytelennek, a szándékaikkal nem egybevágó irányokat pedig tévesnek „nyilvánítják” – és legfeljebb akkor változtatnak ezen, ha az elkerülhetetlenné válik. Akkor is csak „ideiglenesen és taktikai jelleggel”… Valódi szándékaik nem változnak meg: egészen addig kitartanak mellettük, amíg csak el nem veszítik a hatalmat. És ha a szándékok nem változnak, akkor az eszközök megválogatása és használata terén sem várhatunk tartós változást, sem „belátást”, vagy „megjavulást”. Akik ebben bíznak, illúziókat kergetnek és nem ismerik az autoriter vezetők valódi – lelki alapú – jellemzőit.
…Viszont ma már sokkal kevesebb sikerrel kecsegtet ez a fajta „vezéri módszer”. Megváltozott a világ Orbán körül.
Orbán „2002-es fejjel” kezdett neki a kormányzásnak, legfeljebb a 2006-os trauma jött még a tapasztalataihoz. Márpedig a 8 évvel ezelőtti világ nagyon eltért a mostanitól. Azóta Magyarország az EU tagja lett – és ezzel jelentősen csökkent a magyar kormány önállósága, „táncszabadsága”. 2002-ben „száguldott” a világ- és európai gazdaság, most pedig épp csak az imént kezdett enyhülni a válság szorítása, az euro-zóna pedig gyengélkedik. Akkor a mostanihoz képest lényegesen szűkebb és fejletlenebb volt a magyar internetes közeg, ma ez egy, a kormány számára gyakorlatilag uralhatatlan és ellenőrizhetetlen térré vált. És ami szintén nagyon megváltozott a magyar társadalomban az az, hogy ennyi idő alatt „felszaporodtak” a demokráciát, a szabadságot – és a teljesítményelvűséget is – magától értetődőnek tudók-tartók: ők az előző Orbán-kormányzás idején meg jóval kevesebben voltak.… Mindez azt jelenti, hogy ma már sokkal nehezebb megvalósítani azt a fajta „hatalmi szuverenitást”, amire Orbán és köre vágyna, amire szükségük lenne a hosszú távú hatalommegtartáshoz egy gyenge kormányzati teljesítmény és egy öncélú hatalomgyakorlás mellett.
…Orbán most fűt-fát ígér és demokratának mutatja magát. Önfegyelme, amely ehhez a taktikához kell, addig fog kitartani, a következő „traumáig” fog csak kitartani, azokból meg bőven jön majd szembe.
A játék elkezdődött...
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek