Új fogalom született és ez jelzi, hogy új szakaszába lépett az „orbáni forradalom” is!

Egy katasztrófahelyzetet kihasználva a Magyar Köztársaság jelenlegi kormánya feljogosítva érzi magát arra, hogy egy magánkézben lévő vállalatot állami felügyelet alá vonjon és azt később államosítsa is. Mindehhez a Honvédelmi Törvényt kívánja módosítani – hogy miért azt, rejtély. Így akarják talán sugallni a Kedves Naiv Népnek, hogy „Veszélyben a Haza!” és hogy ezért „jogosak” és „a Nép érdekében állók” a meghozott és meghozandó „intézkedések”: államosítósdi, őrizetbevevősdi, meg ilyenek...

Ez a populizmus olyan mértékű „kiaknázása”, hogy már azt várom, mikor lesznek nyilvános akasztások a Jónép indulatait levezetendő és egyben az Ítélkezők politikai népszerűségét növelendő.

Jól értsük meg: a gátszakadás okainak (mert ehhez egy ok nem elegendő) felderítése jóformán még el sem kezdődött. Semmiféle olyan bizonyíték nem került elő, amely a MAL vezérigazgatójának (és pont neki) a vétkességére utalna – ha lenne ilyen bizonyíték, azt nyilván a kormány a saját érdekében már lihegve nyilvánosságra hozta volna. Ezzel tehát nem indokolható az őrizetbe vétel, még kevésbé az előzetes letartóztatás kezdeményezése a tudjukmilyen ügyészségnél… Aztán: Pintér belügyminiszter maga nyilatkozta azt, hogy mivel a gátszakadás után a nyomozás haladéktalanul elindult, így bizonyítékokat sem lehetett-lehetne eltüntetni, tehát ez sem lehet az őrizetbe vétel jogalapja…

A kormány eddig csak személyi téren „lépett túl” a hatalmi ágak elválasztásának elvén, mostantól már a hatalomgyakorlás terén is ez a helyzet: ami most történt, az nyílt beleavatkozás a független igazságszolgáltatásba! Illés Zoltán már a múlt héten „megparancsolt” valamit egy magánvállalkozásnak, ma pedig Jó Gazdája, Orbán Viktor elkezdte kézivezérelni a bűnüldözést.

Nyilvánvaló: a Fidesz-kormány a katasztrófa apropóján simán megszerzi az ország egyik legnagyobb iparvállalatát, azon kevés magyar cégek egyikét, amelyet a világpiacon is jegyeznek. Egy olyan céget, amely nem igazán volt eddig „Fidesz-barát” kezekben. Einstand

Hát mi van itt?

Innentől senki ne áltassa magát: ha a kormányerők bármilyen okból úgy vélik, hogy a magántulajdonba való beavatkozás érdekükben áll, akkor azt meg is fogják tenni. Meg is tehetik, hiszen jelenleg nincs olyan erő az országban, amely meg akarná és meg is tudná akadályozni ezt. Még az MSZP is simán lefeküdt: arról beszéltek, hogy „minden támogatást megadnak a kormánynak – ahelyett, hogy ordítva tiltakoztak volna, hogy egy jogállamban nem lehet ilyen „apropóra” hivatkozva közvetlen állami ellenőrzést rendelni el egy magáncégnél. Nem emlegették a magántulajdon szentségét sem, mint a polgári viszonyok alappillértét, sem pedig az ártatlanság vélelmét… Azonnal menni kellett volna az Alkotmánybírósághoz & Brüsszelbe, Strasbourgba … Gyenge fosok vagytok, beijedtetek a Hatalomtól! És éppen ez az, amit a Fidesz akar: fosson be mindenki! Fosson be Gyurcsány, fosson be minden vállalkozó - és fosson a nép is, nehogy itt még másoknak is eszébe jusson a forradalom, mint lehetőség egy alkalmatlan és kártékony kormánnyal szemben…

Persze, mindez naivitás Orbánék részéről: az EU közepén és a globalizált világban nem lehet ezt az utat hosszú ideig járni. Mert mit is mondott éppen most Andreas Treichl, az Erste Group vezérigazgatója a Financial Times-nak adott interjújában? "Többféle módon is meg fogjuk mutatni, hogy nem tehettek meg mindent velünk… Vannak más országaink is, ahol többet tudunk befektetni." Ez pedig nem mást jelent, mint hogy a világban kezdenek ránk úgy gondolni, mint befektetési szempontból kockázatos országra, ahol a hatalom önkényeskedik a gazdaságban. És erre erősít most rá a MAL-sztori. És ha a világ ezt gondolja és eszerint jár el velünk kapcsolatban, akkor szűkülnek a befektetések, akkor nem sikerül Orbánnak megmutatni, hogy ő jobban csinálja – és akkor számára is csak egy út lesz: kifelé a hatalomból…

Nyilvánvaló: ennek a tehetségtelen kormánynak és a gyáva Orbánnak az esti imádság meghallgatása volt ez a gátszakadás. Így jó időre elterelhető a figyelem a kormányzati impotenciáról, a saját felkészületlenségükről – és nem mellesleg lenyúlható egy „veszélyes” vállalat. Veszélyes t. i., mert független a Fidesztől.

Az előbb a kormány felkészületlenségét emlegettem – nos, amit eddig Orbánék tettek, az méreteiben, a következmények súlyosságában és a magyar nép érdekeire való veszélyességében messze-messze meghaladja egy MAL-vezér minden elképzelhető rémtetteit. Akkor most mi lesz? Önmagukat is előzetesbe vágják? Hehe!

Itt az idő, hogy előálljunk és azt mondjuk: mi ezt nem engedjük meg, nekünk van egy jobb ajánlatunk a magyar társadalom számára, mint amit Orbánék jelentenek. Ha igaz, hogy ez egy igazságszerető nép, ha igaz, hogy valahányszor felkelt a jogtalanság ellen, akkor most ismét van oka erre. Már nem a gyurcsányi kérdések aktuálisak, már nem kérdés, hogy él-e még a ’89-es „Harmadik Köztársaság” – mert az egész köztársaságot államosították Orbánék! És amíg a szegény devecseriek és kolontáriak „csak” a vörösiszapban és „csak” bokáig-térdig járnak, addig mi, az egész ország elmerültünk a Narancslében

..."Quo usque tandem abutere, Catilina, patientia nostra?"

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr202363239

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Válságos üzletindítás 2011.12.14. 06:50:30

Válságos üzletindítás avagy lehet-e „biztosra” menni ma?   Az üzlet szempontjából, mindig van bizonytalan időszak, bizonytalansági tényező. Egy nehéz gazdaság

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Billy01 2010.10.11. 17:10:33

Ezzel a szösszenettel teljesen egyetértek!

legeslegujabbkor 2010.10.11. 17:36:47

A benyújtott törvény szövege egyenesen rémisztő. Eddig sem fogták vissza magukat, de ezzel visszamentünk az időben kb. 55 évvel.

Perama 2010.10.11. 22:26:42

Magam részéről az Inforádió 21 órás hírei után hallgattam végig autóban ülve a miniszterelnök napirend előtt felszólalását, mellyel magyar állampolgárként teljes egészében egyet tudok érteni. Lehet csűrni-csavarni a dolgokat, de itt igenis egy magáncég tulajdnosai - profitmaximalizálási érdeküktől vezérelve - egy sor profilaktikus munkát nem végeztek el. Az ottélők földönfutóvá válása, emberi életek kioltása nem valami természeti katasztrófa, hanem igenis kapzsiságból eredő emberi magatartás eredménye. A timföldgyártás az egyik legnagyobb hasznot hozó iparág, akkor a kézen-közön privatizált vagyonhoz jutott mostani gárda nemcsak a MAL ZRT., hanem saját teljes vagyonával is feleljen az okozott ökológiai katasztrófáért, és annak elhárításáért.

piefke 2010.10.11. 22:31:46

@Perama:
O.K.!

...Vannak bizonyítékaid arra, amit állítasz?

Mert Orbánnak nem volt, amikor elmondta beszédét!

És egy JOGÁLLAMBAN enélkül senki sem vádolható!

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.10.13. 22:38:50

@piefke: a veszprémi bíróság is Neked adott IGAZ-at...
A zügyészség + /sze kapásból fellebbezett - a "JOG" nevében.

MÁS:
"az egész köztársaságot államosították Orbánék!"

- ez egyrészt azér' nem igaz, mer' nem is volt ugye "taggyűlés"... (ez ténykérdés!;)
- másrészt ez nem KÖZ-társaság, inka annak a "M.o. Részvény-társaság"-nak az újra(át)játszása a JOBB térfélre, amit eddig a BAL-osok szemére vetettek...

Ahogy Hofi mondta: (Ő a pénzt nem szereti?)
Ő szereti, ő nagyon szereti,
csak azt nem szereti,
hogy MÁS is szereti.
süti beállítások módosítása