– Gyere velem, fiam, megmutatom neked, hogy merre megy majd a vonal, de aztán nehogy ide engedj majd egy mérnököt.
Bebrits Lajos közlekedési miniszter szavai – 1950 körül
A január 2-i, a MostMi nevű társaság által szervezett (?) tüntetés óta még nyilvánvalóbb, hogy ezektől az ilyen-olyan alapon felbukkanó, általában csak „körúton belüli humánértelmiségiként” emlegetett amatőr, civil, outsider, alternatív-idealista, merőben gyakorlat- és valóságidegen ellenzéki csoportoktól és a bennük összeverődött személyektől nem várható sem a Fidesz-rendszer megbuktatása, sem az azutáni kompetens, sikeres és pragmatikus kormányzás. így fel kell tennünk a kérdést: miképpen, ki és mi által kerülhet az ország élére a tudás és a kompetencia – és hogyan fogja szolgálni a jövőben a hatalom azokat, akik eltartják az országot?
Az elmúlt éveinkben legalább kétszer volt már vélhető, hogy az ország vezetése elkötelezi magát ez irányba. Ezt ígérte 2006 elején Gyurcsány – akiről azonban egykettőre kiderült, hogy nála ez csupán kampányfogás volt, amely bizton odasorolható a „trükkök százai” közé. Másodjára már ennél azért több történt: Bajnai Gordon 2009-2010 közötti válságkezelése legalábbis megalapozott azoknak a várakozásoknak, amelyek a 2012. október végén a porondra lépő Együtt-tel voltak kapcsolatosak. Sokan hittek abban, hogy ez lesz az a politikai erő, amely – miután leváltja Orbánékat – szakszerű és átlátható kormányzást hoz majd.
Azonban kezdettől fogva megvoltak ebben a politikai szerveződésben azok a működésbeli és személyi kockázatok és hiányosságok, amelyek kételyeket támasztottak bennünk mind az általánosan vett politikai-politizálási képességek, mind pedig a várható teljesítmény tekintetében. Többször és nyomatékosan adtunk hangot e kételyeinknek ezen a blogon.
A történtek sajnos igazolták a kételyeinket!
Az Együtt 2012 és 2014 közötti története bénázások sorozata volt. Ám az ennek ellenére létrejött közösség tagjai, ha akarják, és tudatosan, strukturáltan építkeznek, az Orbán-rendszer megbuktatói és a bukása utáni korszak meghatározói lehetnek. Ha van merszük, eszük, bátran, és másként cselekedni, mint ahogy eddig tették.
Ez a dolgozat azért született, hogy ebben irányt mutasson!
Mióta az Együtt és annak „elődszervezete”, a Haza és Haladás a politikai porondon volt, mindig egyértelmű volt az, hogy a középosztály, azon belül is a GDP-termelők támogatása nélkül nem fog tudni az ország vezető politikai erejévé válni. Mind a Haza és Haladás, mind pedig az Együtt szellemisége, mondanivalója és kommunikációs stílusa ennek a közegnek volt címezve. Ez a közeg volt alkalmas annak befogadására - gondolkodásmódja, értékrendje, képzettsége és tapasztalatai révén. Meg is indult a közeledés: az említett rétegben 2011 és 2013 között nagyon elterjedt volt az a meggyőződés és remény, hogy 2014-től egy újabb Bajnai-kormány teheti rendbe az ország ügyeit és folytat majd szakszerű politizálást. E remények csúcspontja Bajnai Gordon 2012. október 23-i felszólalása volt a Milla-tüntetésen: akkor tömegek érezték úgy, hogy bekövetkezett az, amire vártak.
Ehhez képest szinte azonnal nagyon különös lépéseket tett a Bajnai-vezette Együtt:
valami egészen más történt:
Az első pontban említett mozgalmakkal, szervezetekkel való szövetkezés kára az volt, hogy az Együtt természetes elsődleges szavazóbázisa (a GDP-termelők) által helyesnek tartott és Bajnai Gordon által is a számára követendőnek hirdetett politikával szemben („…nekem bizony minden ígéret mögé fedezet is kell. Forintra-fillérre kiszámolt terv arról, hogyan jutunk A-ból B-be”) egy szociáldemagóg, eklatánsan baloldali szakszervezetnek és egy tulajdonképpen csupán protesztakciókra képes, informális, számos belső ellentéttől szenvedő Facebook-csoportnak engedett komoly beleszólást a kidolgozandó programba, stratégiába és politikai kommunikációba.
Ez megdöbbentette a potenciális elsődleges támogatói bázist, ami jól megmutatkozott az Együtt támogatottságán is: a kezdeti lelkesedést közömbösség, érdektelenség és támogatatlanság követte. A párt egészen a 2014-es választásokig képtelennek bizonyult arra, hogy növelje a támogatottságát.
Ezt a helyzetet és tendenciát csak tovább rontotta a második pontban említett szövetségi politika. Az alapkoncepció talán még helyes is volt: Bajnai azt tervezte, hogy az Együtt lesz az az ernyőszervezet, amely alá besorakoznak az ellenzéki pártok, vagyis az MSZP, a DK és természetesen az LMP is. Talán még működhetett is volna ez a terv, ha előbb az Együtt komoly, saját tömegbázist épít, éspedig azokból a pártonkívüliekből, akiknek az érdekei egybevágtak a Haza és Haladás elképzeléseivel. Rájuk támaszkodva, mint az addigra már a legnagyobbá vált és dinamikus növekedést produkáló ellenzéki demokrata párt, egészen más alapállásból tárgyalhatott volna az Együtt – valamikor 2013 őszén – az MSZP-vel és a DK-val. (Az LMP-vel eleve lehetetlen volt bármiféle szövetség, e párt sajátos érdekei következtében).
Ha egy erős és a saját tömegbázisában hiteles Együtt kezdeményezett volna össz-ellenzéki szövetségkötést (a Bajnai-féle ernyőszervezetként), éspedig úgy, hogy a szövetségben résztvevők egyértelmű garanciák mentén kötelezik el magukat a transzparens állam megvalósítása mellett (ezzel jelentősen mérsékelve a 2002 és 2009 közötti ciklusban tapasztalt korrupciót, a hagyományos szocialista mutyipolitika lehetőségét), akkor a saját támogatói bázis tagjai (a GDP-termelők) elfogadták volna a szövetségkötést. Belátták volna annak választásmatematikai szükségszerűségét. Az MSZP-vel és Gyurcsány Ferenccel szemben táplált (megalapozott) ellenérzésük nem amortizálta volna jelentősen a támogatói bázist. Ha az Együtt a politikai porondra lépése alkalmából azonnal meghirdette és meg is valósította volna önmaga megnyitását az elsődleges támogatói bázisból jövők előtt, nekik valós beleszólást, hatalmat adva a párt belső életében és döntéseiben, akkor a további ellenzéki pártokkal való szövetségkötési tárgyalások során az Együtt a kellő érdekérvényesítő erővel képviselhette volna a teljesítmény- és képességalapú jelöltállítás paradigmáját. Megelőzhette volna azt, hogy az MSZP és a DK végül sikerrel áterőltethesse a maga „pártnomenklatúra-alapú” képviselőjelölt-állítási módszerét. Mivel az ernyőszervezet jelöltjei valóban hiteles és felkészült személyek lettek volna, növekedett volna az ellenzéki választási szövetség győzelmi esélye.
Mindez sajnálatosan elmaradt.
Az Együtt olyan politikát-pártpolitikát vitt tovább 2012 és 2014 között, amely túlzottan is emlékeztette az elsődleges potenciális támogatói bázisát (a GDP-termelőket) arra a politikai stílusra és gondolkodásmódra, amely az MSZP korábbi kormányzati ciklusait és pártéletét jellemezte.
Le kell vonnunk az eset tanulságait:
A fentebb már többször említett GDP-termelők abban érdekeltek, hogy egy átlátható államban, kompetens kormányzás mellett innovatív, hatékony és ezáltal versenyképes, dinamikusan fejlődő gazdaság működjön. Ám ennek ma egyetlen eleme sem adott. Éppen ezért érdekük a GDP-termelőknek az is, hogy – más, erre képes szereplők híján – saját maguk tegyenek lépéseket egy jól élhető és jól teljesítő Magyarországért. Nyilvánvaló, hogy ez lehetetlen egyénileg, ez csak egy szervezett politikai közösségben lehetséges – hiszen a változáshoz éppen egy szervezett politikai közösséget (a Fideszt) kell legyőzni.
Mára nyilvánvalóvá vált, hogy az ország előtt csupán három lehetőség áll:
Egyértelmű, hogy a felsorolt első két lehetőség nem kívánatos – a harmadikhoz pedig nagyon sok teendőn keresztül vezet csak út. Ennek az útnak a bejárására – még az elmúlt két évben elkövetett stratégiai és módszertani hibák ellenére is – az Együtt tűnik a legalkalmasabbnak, mert e párthoz köthető a legkevesebb múltbéli politikai negatívum és negatív megítélésű politikus. Ez az a párt, amelynek kezdetei és kezdetekben meghirdetett-elképzelt politikája és programja a legközelebb áll a társadalom erőforrásainak zömét adó csoportok érdekeihez, elképzeléseihez és értékrendjéhez. Így az Együtt lehet a szükséges társadalmi változásokat levezénylő politikai erő. Ám csak akkor, ha a fentebb felsorolt tanulságokat levonja, és azok alapján átalakul! Ebben az esetben nyílik meg számára az a támogatói közeg, amely nélkül – mint írtuk - nem képes vezető politikai erővé válni.
Ha mégsem hajtja végre az Együtt tagsága és vezetése a szükséges változtatásokat, ha nem nyitja ki a pártot a potenciális támogatói bázis előtt, és nem hirdet önmagán belül teljesítményversenyt, a társadalom felé pedig garanciákon alapuló bizalmi politikát, akkor az Együtt el fog tűnni, mert érdektelenné válik azok szemében, akikre támaszkodva erős párttá fejlődhetne.
Ha nem integrálja a potenciális bázisát, ha nem képes a cselekedeteivel mobilizálni azt, akkor ez a szavazóbázis társadalmi defenzívába menekül (apatikussá válik, vagy elhagyja az országot) és ezzel az ország elveszíti az esélyét a sikerre és bekövetkezik a stagnálás vagy a radikalizálódás. Mivel még a legképzettebb, legnyitottabb társadalmi rétegekben is sajnálatosan szerény mértékű az önszerveződési készség, ezért belátható időn belül aligha lehet arra esély, hogy a társadalmat erőforrásokkal ellátók (a GDP-termelők) spontán módon (azaz a nulláról megszervezve-felépítve) képesek lesznek egy ütőképes politikai erő megszervezésére, ráadásul olyan gyorsan, hogy megelőzzék a negatív politikai, társadalmi és gazdasági forgatókönyvek megvalósulását.
Emiatt óriási az Együtt politikai és társadalmi felelőssége!
A következő konkrét lépéseket várjuk az Együtt vezetőitől:
Mindenek előtt – azaz: mielőtt rátérnénk a konkrét politikai teendőkre – hagyjanak fel a Fidesz tematizálást követő politizálással! Nem az az elsődleges feladatuk, hogy reagáljanak a Fidesz lépéseire és nem is az, hogy leleplezzék a Fidesz-vezetők korruptságát, piszkos ügyeit. Az előbbi ugyanis a politológusok, az utóbbi pedig az oknyomozó média dolga, nem pedig egy, a közélt vezető politikai tényezőjévé válni akaró párté. Hogyan akar az élre kerülni az, aki csak követi egy másik politikai erő lépéseit, miközben folyton csak a másik politikai erő viselt dolgairól beszél – ám ezenközben alig valamit tudhatunk a saját politikai elképzeléseiről?
Éppen ezért (rátérve immár a konkrét politikai feladatokra) tegyék e politika közösség céljait, létét közérthetővé!
Mindezek mentén pedig induljon el az országos pártszervezés!
Ebben az esetben komoly esélyt látunk arra, hogy az Együtt rövid időn belül azzá a politikai közösséggé váljon, amely képes integrálni a politikai hatalom megszerzéséhez szükséges támogatói bázist és így a demokratikus ellenzék meghatározó, a közéletet és a folyamatokat tematizáló pártja lehet.
Ellenkező esetben ez a párt bizonyosan nem fogja elnyerni a potenciális szavazóbázis bizalmát és így a támogatását sem, majd rövid időn belül érdektelen és befolyás nélküli politikai kövületté válik!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek