„Mert nem a jót cselekeszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekeszem, melyet nem akarok.”
Pál apostolnak a Rómabeliekhez írt levele, 7.19 – i. sz. 55-58 k.
[Ez az eddigi egyik leginkább „felháborító” poszt lesz itt… Lehetséges, hogy egyesek, akik sértve – vagy: találva? – érzik majd magukat általa, erősen kritikus megjegyzésekkel fogják azt – vagy inkább: engem – illetni. Ám arra kérem kritikusaimat, hogy ellenvetéseiket legyenek szívesek majd éppolyan szilárd természettudományos érvekkel alátámasztva és legalább olyan rendszerezettséggel kifejteni, mint én teszem a posztban!]
Amennyire tudom, a baloldalon a legtöbben elfogadják és nem kérdőjelezik meg azt a tényt, hogy az ember és az általa alkotott társadalom az anyagi világ része. Ebből pedig az következik, hogy sem az ember, sem a társadalom nem lépheti át az anyagi világban általánosan érvényes törvényszerűségeket: nem emelheti ki saját magát abból sem a hajánál fogva, Münchhausenként, sem pedig pusztán a gondolatait eszközül szánva ehhez…
…Márpedig az újbaloldal éppen erre készült! Olyan új világot propagál és abban olyan társadalmat akar berendezni, amely szembemegy mind az Univerzumot uraló matematika és fizika, mind pedig az evolúció, a genetika és a viselkedéstan (végső soron szintén a matekon és fizikán alapuló) alaptételeivel.
Homogén eloszlásokra törekszik a társadalomban!
Nem rovom fel az újbalosoknak ezt – hiszen nehéz tekintettel lenni egy elmélet felállítása közben azokra a dolgokra, amelyeket nem is ismer az ember. Ők, az újbaloldal ideológusai és propagátorai pedig (nyilvánvalóan) nem ismerik mindazokat a természettudomány által igazolt törvényszerűségeket, tényeket és összefüggéseket, amelyek eleve lehetetlenné teszik az újbalos társadalmak megvalósíthatóságát - legalábbis az anyagi Univerzumban. Lehet, hogy egy párhuzamos „spätmarxista” világban az ottani törvények szerint felépülhet a részvételi demokrácián alapuló szocializmus, de itt, a miénkben ez minden emberi jószándékunk és elszántságunk dacára sem sikerülhet!
…Igazából azért írom meg ezt a posztot, mert már végtelenül unom azt a rosszul értelmezett világ- és társadalomjobbító attitűdöt, ami egyre inkább divatossá válik a baloldalon, különösen a fiatalok körében – és amely alapvető, az emberrel és általában az anyagi világot leíró természettudománnyal kapcsolatos általános ismerethiány miatt lehet annyira vonzó sokaknak. Meg persze azért is, mert egy, a mainál sokkal „lazább” életet ígér, amely ugyanakkor sokkal inkább mentes a „megaláztatások” és az „elnyomás”, a „kizsákmányolás” alól is – de erről majd később, a poszt legvégén... Foglalkozzunk előbb azzal, amire olyan büszke a baloldal: az „elmélet tudományos megalapozottságával”.
Az elmélet őse a marxizmus, amelyet Marx kora, azaz a XIX. század második felének tudományával megtámogatva hozott össze. Ez az elmélet eleve szenvedett két nagy fogyatékosságától – amelyből igazán csak az egyik az alkotó mulasztása és még az is tulajdonképpen a másik, vétlenül és kivédhetetlenül elkövetett hiba következménye.
Az első fogyatékosság, amelyről Marx nem tehetett, nem más, mint hogy a korabeli tudomány még gyakorlatilag semmit sem tudott az emberi egyéni és társas viselkedést pedig alapjaiban meghatározó genetikáról, az agyi (és ebből következően a gondolkodási és magatartási) struktúrák tényleges mibenlétéről és a viselkedéstanról – az evolúció elmélete pedig épp csak megszületett, ám annak a mai emberre és társadalomra gyakorolt hatásai még feltáratlanok voltak. (Ami e témában épp akkoriban született az evolúció talaján – a szociáldarvinizmus – pedig éppen az előbb sorolt tudományágak híján vont le téves, később a fajelméletekhez vezető következtetéseket.) Így Marx elméletei nem vehették számításba mindazokat a komplex hatásokat, amelyeket az (evolúciós folyamatok során kialakult) emberi genom és az abban, valamint agyi struktúráinkban „ösztöneinkben” kódolt viselkedéstani elemek gyakorolnak a társadalomra és a gazdaságra is.
A második fogyatékosság tulajdonképpen az elsőből kényszerűen következett-következik: mivel fontos hatásmechanizmusok, viselkedés- és társadalomalakító tényezők nem lettek (mert nem lehettek) belekalkulálva az elméletbe, ezért az elmélet által elképzelt jövő sem lehetett reális. Az a „stratégiai terv”, amelyet Marx és követői, egészen a mai napig leírtak-leírnak, alapvető tényezőkkel nem számol. Olyan ez, mintha egy klasszikus XIX. századi haditervnél a vezérkar csak az ellenség tüzérségét vette volna figyelembe, ám mivel sem a gyalogságról, sem a lovasságról nem tudott (hogy t. i. azok is a csatamezőn mozognak valahol, valahogyan), így a majdani csatát csakis később végzetessé váló hibákkal tudta eltervezni. A baloldal-újbaloldal is csak „céloz”, de nem talál… Szép elméleteit pedig szertelyuggatják a genetikai sorgyalogság puskagolyói, a viselkedéstan váratlanul lecsapó huszársága és az evolúciós hatások dübörgő lovú küraszírjai…
…De térjünk csak vissza a poszt kezdetéhez, amikor is az élettudományok mellet matekot és fizikát is emlegettem, mint a baloldali elképzelések ellehetetlenítőit. Mi köze a mateknak és a fizikának ahhoz, hogy vajon működhet-e egy humánus és egyenlőségre törekvő, a vagyoni különbségeket kisimítani szándékozó társadalomkép?
Fentebb szó volt arról, hogy az ember és az általa alkotott társadalom az anyagi világ része, így sem az ember, sem az emberek alkotta társadalom nem lépheti át az anyagi világban általánosan érvényes törvényszerűségeket. Ennek pedig egy igen meglepő, a baloldal elképzelésit érintő társadalmi következménye van: nem lehetséges a homogén vagyoni eloszlás. Még akkor sem, ha kifejezetten törekszünk erre, ha az észre akarunk támaszkodni, a „világerő” ellenében. Sőt: valójában az ész is éppen ellene hat a homogén társadalom elképzelésének – pontosabban: az észbeli-értelmi képességek egyenlőétel eloszlása.
De miért nem lehetséges a világegyetemben – és így a társadalomban sem – a homogenitás, az „egyenlőség”, a vagyoni különbségek kiküszöbölése? Azért, mert az anyagi entitások kölcsönösen hatnak egymásra és ez „csomósodásokat”, illetve „ritkulásokat” hoz létre. És ahogy az egyszerű anyagi részecskék a közöttük fellépő gravitáció, illetve a saját mozgásuk következtében „tömörüléseket” alkotnak, ezzel másutt „anyaghiányokat” okozva (ahogy azt a címben említett Isaac Newton is leírta már), úgy a (sok-sok anyagi részecske működése által létrejött) szellemi és anyagi javak is „koncentrálódásokat” és „ritkulásokat” hoznak létre az egymással való kölcsönhatásuk során.
Hogyan is működik ez a hatás – és minek a következtében lép fel? Kezdjük egy kis evolúciógenetikával és a végére el fogunk jutni oda, hogy ezeknek az evolúciógenetikai késztetéseinknek a kikerülhetetlen következményi a vagyoni koncentrálódások egy jól teljesítő, innovatív, hatékony és sikeres társadalomban. (Másmilyen társadalmakban meg ugyan ki akarna élni?)
…Tehát:
Tételezzük fel, hogy minden születendő gyerek azonos szociális feltételek közé érkezik és tökéletesen egységes, magas szintű oktatási rendszer fejleszti majd a képességeit… Lesz-e, lehet-e ebből „bázisdemokrata” és közösségi tulajdonon alapuló, a „nagy magánvagyonokat” kiküszöbölő társadalom és gazdaság?
Nem lehet – mert a velünk született képességeket a felmenőinktől örökölt gének határozzák meg. Ezek pedig igen nagy szórást mutatnak egyénenként. A legvadabb „kőbalosok” is be kell lássák: egy kiváló képességekkel, hihetetlen invencionalitással, remek szervezőképességgel rendelkező és ráadásul még „karizmatikus” ember sokkal többre viheti és viszi is „azonos alapokról” és „egyenlő pályákon” indulva is, mint egy „lőtthülye”. Ráadásul a génekben ott dolgozik két tényező: két, nagyon-nagyon hosszú ideje bennünk élő és az evolúció alakította késztetés.
Emiatt aztán az emberek szívesen birtokolnak és használnak olyan javakat, amelyekben lehetőleg sok erőforrás és azon belül sok ember szellemi és/vagy fizikai aktivitása koncentrálódik – mert az efféle javak:
Ezen javak hiánya frusztrációkat okoz. A frusztrációt a kielégítetlen genetikus késztetés kelti (természetesen a szintén a gének által meghatározott módon kiépült2 agyi struktúrákban). Így csak igen korlátozottan lehet „lenevelni” az embereket és közösségeket az ilyen javak birtoklásáról – igazából csak akkor és azzal, ha a birtoklásról való lemondással „valami még jobbat” szerezhetnek meg, aminek mind a birtoklási, mint a hierarchia-presztízsbeli értéke magasabb, mint azé, amiről lemondtak3.
Arról persze lehet vitatkozni, hogy szigorúan racionális alapon ez vajon nem „marhaság”-e? Egyébként: az – de mit tegyünk, ha a racionalitás sokkal-sokkal később jelent meg, mint az emberi viselkedést befolyásoló tényező, mint az említett ősi genetikai késztetések, és így a racionalitás viselkedésbefolyásoló potenciálja is jóval kisebb, mint az ősi késztetéseké (amelyek az agyunk működésére is alapvetőbben hatnak, mint az újagykéreg-béli ésszerűség)? Sem az evolúció, sem az annak működése révén kialakult emberi genom nem racionális abban az értelemben, ahogy mi az ésszerűséget értjük. Világos, hogy mára már nem feltétlenül „hasznos” az emberiség, mint létért versengő faj fennmaradása szempontjából a „szerezz meg mindent!”-attitűd, mint ahogy jobb társadalmat lehetne úgy építeni, ha mindenki nagyon okos és nagyon belátó lenne… De sem egyik, sem másik nem így van – így óriási hibát követnek el azok, akik a „korlátlanul belátóvá és okossá tehető” emberideálra szabnak társadalomterveket. Nem véletlenül írta azt már Pál apostol is, amit a poszt felvezetéseként tőle idéztem: ő pontosan ráérzett az ésszerűvé tehetőség korlátaira… Amikor társadalmat alakítunk, akkor nem csak egyes emberi képességeinkre, tulajdonságainkra kell tekintettel lennünk, hanem valamennyire: nem elég a racionális oldalunkkal számolni, bizony, számolnunk kell az ösztönössel is!
A fentebb említett „sok erőforrás és azon belül sok ember szellemi és/vagy fizikai aktivitása koncentrálódásával létrehozható javak” – értelemszerűen – csak akkor jöhetnek létre, ha előbb megalapozza azokat a szellemi erők koncentrálódása, amit innovációnak, azaz tervezési-szervezési folyamatba illesztett kreativitásnak nevezünk. Ekkor, ezáltal jelenik meg a „nóvum” a piacon: az a nóvum, amelynek létére és birtoklására, mint írtam, a génjeink késztetnek minket. És mivel e gének ott dolgoznak minden emberben, emiatt, ha egy közösség megismer egy „technikai nóvumot”, akkor általánossá válik a birtoklására való vágy, törekvés – amely tömeges igényt gerjeszt az adott dologra. Ezt csak nagy volumenű termeléssel lehet kielégíteni – vagy: marad a tömeges és feszültségeket keltő sóvárgás, frusztráció, amely viszont veszélyes és kiszámíthatatlan társadalmi instabilitást kelt. (Tulajdonképpen ez működött már az ókori „barbár betörésekben” is, de ez generálja a mai szociális migrációt is – és persze ez ad alapot a régi és mai szociális populista politikai mozgalmaknak is!)
A tömegtermelés pedig „gazdasági és társadalmi inhomogenitást” hoz létre: hiszen tőkét, erőforrásokat és emberi munkát koncentrál. Mivel pedig az innováció és a kreativitás a modern technológiák esetében (már az ipari forradalom óta, folyamatosan) igen szorosan kötődik a személyes szellemi és szervezési teljesítményekhez, így szükségszerű, hogy e szellemi és szervezési teljesítmények megalkotói (a nagy technológiai innovátorok) körül jöjjenek létre ezek a nagy tőkekoncentrálódások. Hogy miért? Hát azért, mert az innovációra való személyes törekvést nagyon felerősíti az, ha igen komoly annak várható személyes nyeresége. Így kapcsolódik össze a teljesítőképesség, a hatékonyság, az innováció és a kreativitás a kapitalizmussal – és így lesznek mindeme jellemzők ellentétesek a nagy egalitáriánus-utópisztikus kísérletekkel, azaz a szocializmussal, kommunizmussal, stb. Az ember - az innovátor is – általában sokkal szívesebben dolgozik, ha cserébe remélheti, hogy a csoporthierarchiában nagyot emelkedhet, és ha sikere révén az erőforrásokból is jóval bővebben meríthet. Ismét csak a két ősi genetikus késztetés inspiráló hatásával van itt dolgunk!
…És ahogy azt fentebb már írtam, a megszerzett erőforrások birtokában a gének továbbörökítésére ösztönző késztetésünk manapság a kultúránk és a megszerzett anyagi eszközeink továbbadására ösztönöz minket, így ösztönözve érezzük magunkat arra is, hogy a munkánkkal megszerzett-felhalmozott javainkat a mi génjeinket hordozó utódainkra hagyományozhassuk. Ezzel pedig máris ott vagyunk a „nagytőkés dinasztiák” genetikai alapjainál. Ezek szerint, ha nagyon a dolgok mélyére nézünk, akkor a felhalmozás, azaz a kapitalizmus, a verseny és a hierarchia is a génjeinkben lakozik. Aki ezekkel ellentétes társadalmat akar csinálni, annak mindenek előtt „génsebésszé” kell átképeznie magát!
…De hogy a végére valami jót is tartogassak: legközelebbi posztom arról fog szólni, hogy vajon miképpen lehetséges mégis az a bizonyos „jól élő dologtalanok társadalma”, amelyről (persze így ezt ki nem mondva, be nem vallva!) az újbalos értelmiség ábrándozik – az emberiség ősidők óta erről ábrándozó nagy részével egyetemben -, és amelyre én is utaltam, amikor a poszt elején egy, a mainál sokkal „lazább” élet utáni vágyat emlegettem az újbalos ideológiák (és az ideológusok) egyik inspirálójaként. A választ a technológia adja meg erre a kérdésre – szóval, ismét csak egy olyan „reál” szakterület, amelyben az újbalos elméletgyártól olyan fájdalmasan kevéssé járatosak. Előre csupán annyit, hogy a jelenleg általános ember-technológia viszony mellet ez elérhetetlen, bárhogyani is osszuk újra akár erőszakkal is a javakat a társadalomban.
1 A „konzervativizmus”, illetve az „újító szellem” személyiségjegyeinek és az ezek köré felépült politikai táborokhoz tartozásnak is komoly genetikai és agyszerkezetbeli alapjai vannak a legújabb vizsgálatok szerint. Akit e téma érdekel pl. itt olvashat erről közérthető formában: http://akciospotencial.blog.hu/2007/09/30/mas_a_konzervativok_es_a_liberalisok_agy Természetesen van „neveltetési-környezeti oldala” is akár a konzervatív, akár a liberális attitűdnek – ám gondoljunk csak arra, hogy ha a génekbe kódoltan is jelen vannak ezek az attitűdök, akkor azok bizonyára „halmozódnak” is az egyes családokban: így az egy-egy családban jelenlévő konzervatív, vagy liberális nevelési közeg is tulajdonképpen a nevelők és őseik génjeiből „sugárzik ki”. Végső soron pedig a konzervatív attitűd az erőforrás-megszerző és -megtartó genetikai örökség „mai következménye”, míg a liberalizmus egy másik, tulajdonképpen az emberré válást „beindító” (valószínűleg) mutáció, az élethosszig megmaradó „gyermeki kíváncsiság” közéleti megtestesülése.
2 Az agyi struktúrákat nem csupán a gének határozzák meg, hanem a szocializáció, a környezet és a személyes tapasztalatok is befolyásolják azokat. Ám mivel a szocializáció is emberi közegben zajlik, és az emberi közeget, azaz a társadalmat igen alapvetően definiálják a gének és az azokban kódolt késztetések, így áttételesen a szocializációban is komoly „genetikus elem” van jelen. A társadalomalkotás és –működés genetikus hátterének kifejtése messze meghaladja e poszt kereteit. Ezért itt csak utalok arra, hogy a csoportalkotás is genetikus késztetése az emberi fajnak, nem pedig valamiféle „kognitív-racionális elhatározás”, nem valamiféle „társadalmi szerződés” eredménye. Valójában a racionális agyműködés kialakulása is a csoporton belüli sikerességünknek és magának a csoportnak a sikeressége érdekében kialakult evolúciós eszköz – így mai „ésszerű politikánk” és „közéleti-társadalmi racionalitásunk” is csupán egyik következménye, és semmiképp sem „gyökere”, előidézője a társadalomba szereveződésünknek.
3 A „zöldmozgalmak” primer lemondást, „aszkézist” hirdető „szektái” is csak úgy és azok körében értek és érhetnek el sikereket, akik úgy érzik, hogy ökológiai tudatosságuk révén egy, az átlagemberekét meghaladó „magasabb kaszt” tagjaivá válnak ezáltal. Annak idején a szigorú, lemondást hirdető-gyakorló szerzetesrendek is igen magas - „elit” - társadalmi presztízst és státuszt biztosítottak a tagjaiknak, de pl. a különféle, szigorú belső fegyelemre épülő politikai „élcsapatok” esetében is éppen ez az effektus működik: a vállalt „lemondásért” cserébe kapott „kiváltságosság” – és persze az is törvényszerű, hogy ezek az „elitkasztok” idővel megszerzik a maguk anyagi előnyeit is a társadalom „sima” tagjaihoz képest. Ennek akár egészen rafinált, a szemek elől rejtett formái is léteznek, pl. az ökomozgalmak „elitjében” is. De idetartoztak a szocialista pártelitek „titkos luxusa”, vagy épp az SS-vezetők raboltvagyon-konfiskálásai is. És bizony: az igazságos társadalmat és a vagyoni különbségek (akár radikális) csökkentését ígérő „forradalmi” mozgalmak vezető elitje is, ha hatalomra került, az eddigi emberi történelem során még minden esetben megszerezte a maga részére azokat a luxusfeltételeket, amelyekért akár csak röviddel korábban is az „ancien régime”-t kárhoztatta. A balos, kommunista, stb. mozgalmak, pártok vezetői is épp ezt az utat járták be, berendezkedvén a hatalomban – és az előző uralkodó osztály vagyontárgyaiban, életmódjában… És pontosan ezt teszi a mai Magyarországon éppen az orbánista elit is…
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek