„Ho difesa Poppea,
Vuo' farla imperatrice,
Ho difesa Poppea.”
(„Én Poppeát védelmezem,
Szeretném, hogy császárné legyen,
Én Poppeát védelmezem.”)
Claudio Monteverdi - Giovanni Francesco Busenello: Poppea megkoronázása, Ámor áriája – 1643
Van egy nagyon érdekes-sajátos operája Monteverdinek: az 1643-ban bemutatott Poppea megkoronázása1. Ebben az operában az önzők, gátlástalanok, aljasok és hitszegők (sőt: Néró esetében egy nettó elmebeteg) győzedelmeskednek – a tisztességesek pedig vagy félelemből, vagy önző, személyes okokból gazsulálnak nekik. Mintha csak a 2010-es évek Magyarországán járnánk2!
Természeten nem alakultunk át operabloggá… Többször írtunk már demokrácia, kapitalizmus és polgári mentalitás ugyanazonosságáról – ebből pedig az következik, hogy ahol a demokrácia „irányított”, ott szükségégszerűen lesz az államhatalmi elit érdekei által irányított a kapitalizmus is és szükségképpen fogja az államhatalom az állampolgárokat is birkaként terelgetni és birkalétben tartani.
Mára csak a bolond és az elvakult nem látja még be, hogy ami Magyarországon „kapitalizmus” néven fut, annak semmi köze a valódi, a teljesítmény alapján a sikert osztogató tőkés gazdasági rendhez. Itt csupa olyan figura lett „nemzeti nagytőkés” és „polgári demokrata”, akik soha igazi kapitalista vállalkozást nem csináltak és akiknek a fejében dehogyis polgári és demokrata késztetések élnek. Nekik a kapitalizmusból csak a vagyonhalmozásra van szükségük, az odavezető jól szervezett, invenciózus munkát nem kedvelik. És hogy mégiscsak meglegyen a vagyon, ezért, kihasználva a demokrata kereteket, megszerezték és most monopolizálják a hatalmat, hogy az államot a magáncégeik eltartására állíthassák át. Feltett szándékuk létrehozni egy „magyar ördögi kört”: a politikai hatalom birtokában meggazdagodni, minden elérhető és számottevő belföldi erőforrást magukhoz vonni. („Államosítani” – ahol az „állam” a hatalmi elittel egyenlő.) Amikor ezzel megvannak, akkorra a magyar társadalom és a gazdaság egy átalakul egy olyan összletté, amely szegénysége és (nem csupán gazdasági, hanem társadalmi, szociális és kulturális) „államosítottsága” következtében immár képtelen ellenállni a Fidesz nevű maffiakonglomerátumnak.
Hogy ez a folyamat perfektuálódhasson, mindenképpen szükséges számukra a 2014-es választás megnyerése. Hiszen ha akkor odalenne a mindenük alapját képező hatalom, akkor sanszos, hogy az egész tákolmányuk összedőlne – hiszen a társadalom erőforrásai és hatalmi eszközei immár nem az ő érdekeiknek megfelelően lennének továbbműködtetve, hanem esetleg éppen azokkal ellentétesen, hogy az „elmúltnégyévben” a Fidesz által megszállt társadalmat és gazdaságot megtisztíthassák az „irányítottságtól”.
Amit a Fidesz csinálni fog a 2014-es (és már javában dübörgő) kampányában és ami magával a választással történni fog (a manipulációk, mint legutóbb Baján is), az magának a Fidesz-rendszernek a létszükséglete. Ez a rendszer és a rendszert létrehozó-fenntartó banda nem engedheti meg magának, hogy tisztességes legyen és nem engedheti meg magának azt sem, hogy nyílt versenyt engedjen. Ez a csak az önmaga érdekeit és hatalmát szerető rendszer és csoport csak az érdekeit és a hatalmát védelmezi a tisztességtelen eszközökkel, vagyis: az értékviszonyok eltorzításával és a választási rendszer és a választás manipulálásával.
A mocskos érdekekből mocskos célok következnek, amelyeket csak mocskos eszközökkel lehet elérni. Bárhol megszakad ez a logikus láncolat, összeomlik az egész mocskosság-alapú rendszer. Akik le akarják győzni a Fideszt, azoknak egy tiszta rendszert kell ellenajánlatként felkínálniuk. A tiszta rendszer hatalmas előnye a mocskossal szemben, hogy nem kell benne félni és sokkal-sokkal többeknek hoz valóságos és stabil jólétet. Krisztus hite azért terjedt el a maga korában futótűzként, mert tiszta rendszert kínált a bonyolult, ellentmondásokkal, korrupcióval terhelt császárkori „ancien régime” ellenében, ahol az igazak – és nem a Nérók és Poppeák – lesznek a jutalmazottak. A kapitalizmus és a polgárság azért nyert a feudalizmussal és az élősdi, barokkos szabályok által megkötött világgal szemben, mert tiszta, egyszerű, logikus alternatívát adott, ahol ha invenciózus, szorgalmas és elszánt voltál, akkor sikeres lehettél, függetlenül a származásodtól.
A demokrata mentalitáson alapuló társadalmak3 azért sikeresebbek az autokrata rezsimeknél, mert ha egy rendszerről belátom, hogy az az én valódi érdekeim szerint való és nem csupán egy önző és hazug hatalom hirdeti ezt róla, akkor én abba az „én rendszerembe” apait-anyait beleadok. Ezzel szemben az önző és hazug hatalmi rendszer csak annyit kap tőlem, az állítólagos „örömpolgárától”, amennyit a NAV lesöpör a padlásomról… Egy – szükségképpen, az autokrácia lényegéből-tényéből következően önző – autokráciában a polgár szükségképpen lesz adóelkerülő, „feketevágó” és szürkegazdaság-működtető. Azért, mert mindennapi tapasztalata az, hogy az általa a közösbe beadott pénzéből nem az ő szükségletei lesznek kielégítve, nem az ő hosszú távú egészsége-biztonsága lesz biztosítva, hanem a hatalmi elit gazdagodik. Nem az ő gyereke kap minőségi oktatást – ellenkezőleg: az adója egy olyan hatalmat segít továbburalkodni felette, amelyik éppen akkor érzi a hatalmát biztosnak, ha az emberek tudatlanságban, informálatlanságában, szűklátókörűségben és demagógiában nevelkednek, ahol ők nem világviszonylatban is versenyképes, „finn mintájú” tudást szereznek az iskolában, hanem az állam iránti engedelmességre és a hatalomtól való félelemre dresszírozó „belorusz-típusút”.
…A demokrácia és a kapitalizmus azonban feltételezi a polgárok aktivitás- és kezdeményezőkészségét. Mondhatni: ezek invenció- és újdonságalapon működnek: feltételezik azt, hogy a polgárok közül minél többen, tömegesen éljenek a szabad, önálló döntések lehetőségével… Azonban a való világban igen kevés olyan nép létezik, amelyik kedveli és természetes állapotának érzi ezt a fajta „irányítatlanságot”. (Ők találták fel amúgy mind a demokráciát, mind a kapitalizmust.) A „szabadság” a legtöbbeknek csupán azt jelenti, hogy „tehetek, amihez kedvem van”, nem pedig azt, hogy „megvalósíthatom a piacképes elképzeléseimet”. Az a helyzet, hogy az emberiség jelentős többségének „természetes állapota” az irányításra várás – egy olyan irányításé, amely megteremti az irányítottak létbiztonságát. A szabadsággal önálló-öngondoskodó polgárokként való élés képessége igazából „abnormalitás”, amely valamiféle speciális szelekciós hatás tartós fennállásának tudható be egy-egy emberi populáció (később: társadalom) esetében.
Az emberek többségében nagyobb az igény a létbiztonságra, mint az innovativitásra. Ennek az emberiség evolúciójában rejlő okai vannak: mivel hierarchikusan felépülő csoportokat alkotunk, ezért az emberiség hajnalán nem lett volna célszerű, ha minden egyedben, vagy a közösség tagjainak többségében ott működött volna az önálló kezdeményezőkészség és a vezetés ösztöne, hiszen ebben az esetben mindenki a saját elképzeléseit követte volna és egyszerűen ellehetetlenült volna az emberek továbbélését biztosító együttműködés. Ezért alakult úgy, hogy többségben vannak azok, akik a „biztos sikert” ígérő vezetőt követik inkább „vakon” megbízva benne, mintsem hogy önállóan, saját maguk keresnének válaszokat, megoldásokat.
…Ez pedig felveti a demokratikusan szervezett közösségekben a vezetés, az állam(hatalom) birtokosainak-gyakorlóinak felelősségét: nem elég „az egyik Nérót” egy másikra cserélni. A magyar közpolitikában – tekintettel arra, hogy kevés még a „perfekt demokratánk” és az igazi kapitalista szellemiségű vállalkozónk – a demokrácia aktuális kérdése nem az, hogy milyen legyen (képviseleti, részvételi, vagy irányított), hanem az, hogy kik és merrefelé irányítsák, miféle szándékok alapján.
Ha a cél az önálló döntésekre képes polgárok alkotta, öngondoskodó, valódi kapitalizmus-alapú társadalom és gazdaság, akkor világos, hogy a Fidesz-irányította demokrácia sohasem fogja kitermelni ezeket. Nem azért kell mielőbb leváltani őket a hatalomból, hogy a magyar népet „egycsapása” megváltsuk az irányításigényétől – mert ez lehetetlen és ezért felelőtlen lépés lenne. Azért kell egy új vezetőerő, hogy elháruljon legalább egy akadály a magyar közmentalitás demokratizál(ód)ása és kapitalizál(ód)ása útjából.
1 Kötélidegzetű – vagy a poszterhez hasonlóan barokkopera-bolond – olvasóink itt nézhetik-hallgathatják meg az opera egyik híres feldolgozását: https://www.youtube.com/watch?v=YdaYNMnqbLw
2 Monteverdi pedig kora, a XVII. század Velencéjét mutatta be és mondott arról véleményt. Az a Velence és annak „uralmi elitje” ui. éppen azokat a vonásokat mutatta, mint a mai magyar… Nem csoda, hogy hamarosan „vesztes ágra” került Velence az épp akkor beinduló kapitalista világversenyben és hamarosan egy nagy bazárrá-bordéllyá vált.
3 A demokrácia – ahogy sokszor leírtuk, de nem lehet elégszer hangsúlyozni – nem egyenlő azzal az államberendezkedéssel, amelyet „demokratikusként” ismerünk-emlegetünk. Az igazi demokrácia alapja ui. az a közmentalitás, az az önkép, amikor a közösség tagjai önmagukat az egyenlő szabadok közösségének érzik és ekként vesznek részt a közcélok meghatározásában és a közügyekben. Demokratikus államberendezkedést sokkal könnyebb létrehozni, mint valódi demokrata közmentalitást – de tény, hogy ez utóbbihoz a legjobb módszer, a legjobb „tanpálya” az, ha tartósan, konzekvensen és kompromisszumok nélkül működtetjük a demokratikus mechanizmusokat.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek