„Csak az az egyetlen csillag változott, ott a vezérlőterem képernyőjén, a fejük felett. Sárgás színe egyre világosodott, és mert tudták, hogy erősödnie kell, úgy érezték, minden következő szolgálatra – nem volt értelme más egységben mérni a nem létező időt – növekedett a fénye. Követelő volt, sugarai rejtett és mégis mindenkitől értett üzenetet hoztak. Ott, odáig, vagy ahogy Evi mondta, addig.”
Zsoldos Péter: A feladat – 1970
A magyar politikusok ugyanúgy bizonytalannak érzik a saját helyzetüket, mint a legtöbb egyszerű magyar, ezért van az, hogy oly sokan közülük tűzön-vízen át őrzik a pozíciójukat és/vagy az „identitásukat”. Sokuk számára a politizálás nem csupán célok elérésének, hanem önmaguk meghatározásának is eszköze. Ezért adnak fel olyan nehezen immár célszerűtlenné vált álláspontokat. Bizonytalan népnek makacs politikusai vannak. Így működhet még mindig és minden kudarca ellenére az „unortodoxia” és ezért döntött az LMP is az önállóság ön- és közveszélyes útja mellett.
Mármost, ha azt akarjuk, hogy „más legyen a politika” és ezáltal egyszer majd a magyar társadalom is, akkor ehhez mindenek előtt magabiztos (és nem csupán magabiztoskodó) politikusokra van-lesz szükségünk. Ráadásul a magabiztos korántsem ugyanaz, mint az erőszakos, mert az utóbbi is csak a bizonytalanságokkal küzdő típus egyik, túlkompenzáló válfaja. (Mint pl. Orbán, aki soha nem akar visszacsúszni a hatalomtalanok közé…)
A politika: folyamat – ráadásul e folyamat egyes szakaszainak kívánalmai akár radikálisan el is térhetnek egymástól. Most viszont a magyar politika folyamatát megakasztja, eltorlaszolja a Fidesz-kormány. Ezért mindenek előtt ezt a torlaszt kell lerombolni, áttörni – ez a 2014-es választás egyik feladata. De korántsem az egyetlen, ugyanis ha már egyszer folyamatot emlegetünk, akkor tudnunk kell azt is, hogy mi jön, mit tegyünk a torlaszrobbantás után? Éppen ezért a következő másfél év feladata kettős. Egyfelől kell az az erő, az a politikai többség, amely képes leváltani a Fideszt, másfelől viszont készen kell legyen az az erő is, programmal, stratégiával együtt, amely a váltás pillanatától kezdve képes lesz hatékonyan és határozott kézzel – magabiztosan – kormányozni és megakadályozni azt, hogy egy esetleges sikertelen, bénázó kormányzást kihasználva és a megint csalódott választókat manipulálva visszatérhessen a Fidesz (esetleg a Jobbikkal karöltve).
…És ez a két feladat nem feltétlenül követeli meg azt, hogy mindkettőt ugyanazok hajtsák végre! Minden további nélkül lehetnek olyan politikai erők, amelyek csak „addig” vesznek részt a folyamatban: addig, ameddig a Fidesz leváltása megtörténik. Egy azonban biztos: előre tisztázni kell, hogy kik azok, akik mindkét feladatban részt vállalnak és kik azok, akik a másodikban már nem. Továbbá: az is tisztázandó a magyar választópolgárok Fideszt tovább már nem akaró részével, hogy kik azok, akik egyik feladatból sem hajlandók kivenni a részüket.
Mert ne legyenek illúzióink és ne dőljünk be akárki áltatásának: aki már az első – az „addig” tartó – fázisban sem szolgálja a feladatot, a Fidesz leváltását, az ezzel az állásfoglalásával matematikailag is csökkenti a feladat végrehajthatóságának esélyeit. Itt nincs helye semmiféle „szubjektív kalkulációknak”: van egy, egyetlen objektív valóság és kész, passz!
Mivel pedig a feladat-folyamat, mint látjuk, két szakaszra oszlik, ezért „rossz duma” minden olyasféle szöveg, hogy „Azért nem veszünk részt az első fázisban sem, hogy a választóink szemében megőrizzük az identitásunkat és hogy ne keveredjünk a számunkra-számukra elfogadhatatlan figurákkal!”, mert ez nettó kamu. Az identitás ugyanis tökéletesen intakt marad akkor, ha leszögezi valaki: csak az első fázisban működünk együtt – és persze „keveredés” sem lesz ebből, hiszen ott a deklarált elhatározás: a Fidesz-torlasz felszámolása után „kiszállunk a buliból” és bizisten ugyanúgy fogjuk utálni azokat, akiktől ma is elhatárolódunk, mint eddig.
Nos, ha így álla dolog, ha ezek szerint az identitásvesztés és az összeborulás egyszerűen nem létezik, akkor csak valami más állhat a háttérben, ha egy magát ellenzékinek és demokratának deklaráló erő mégsem vesz részt az első fázisban (sem). Mit nyerhet ezzel a kívülállással egy párt? Az aligha komoly érv, hogy esetleg – jó esetben – néhány mandátumhoz hozzájuthat az új választási rendszerben is. Az pedig még inkább illuzórikus elképzelés, hogy ezzel a stratégiával nem is 2014-re, hanem 2018-ra készül az adott politikai erő, hiszen semmi sem támasztja alá azt a reményt, hogy amire 2014-ig nem volt-nem lesz képes egy párt, arra majd 2018-ig képessé fog válni. Sem a pártok, sem az emberek nem szoktak megváltozni1 – legalábbis ami a mélyben működő dolgokat, jellemvonásokat és persze a képességeket illeti. Zárt szemhéjú, introvertált részigazságokkal foglalkozó politika és politikus sohasem tehet szert a „legerősebb” pozíciójára – egyszerűen azért nem, mert sem ő, sem a mondanivalója, a témái nem képesek megfogni és motiválni az embereket, mert amikről ő beszél, azok lehetnek a saját szemében baromi fontosak, csak éppen az objektív világban nem azok, vagy nem úgy és nem az adott időben azok…
Tehát: ha a jövőben nem kereshetjük a távolmaradás okát, akkor a jelenben kell azt feltalálnunk – és ez nem lehet más, mint egy másik „addig”: és ez a másik addig a 2014-es választásokig tart. Addig, 2014 tavaszáig „ér aranyat” a Fidesznek az, ha kisebb-nagyobb erők úgy döntenek, hogy megosztják az ellenzéket – mert lehet (legalábbis „Fidesz-matek” szerint), hogy éppen az a néhány százalék fog dönteni a 2014 utáni hatalmon maradásról, amelyet egy-egy kisebb párt egységtől való távolmaradása farag le az ellenzéki voksok számából. A Fidesz számolhat úgy, hogy egy-egy ilyen kispártnak van egy-kétszázezer fanatikus, elvakult híve, akikre ráadásul még hat is a liblingpártjuk „Megmaradtunk az elveink mellett!”-szövege és ezek az emberek majd a „függetlenségét megőrző” pártra és nem az egységes ellenzékre szavaznak. Lehet, hogy a frissen állampolgárságot-szavazati jogot kapott „külmagyarok” mellett kell ez a kicsi is – hiszen jól tudjuk: „A legkisebb is számít!”, ha a hatalomról, annak megtartásáról a hatalommal járó mérhetetlen anyagi és lelki előnyökről, no meg a hatalomvesztéssel testközelbe kerülő komoly elszámoltatás elkerüléséről van szó!
Az a manőver, amivel az LMP „elvű része” és annak irányítói elérték, hogy egy hosszú és unalmas kongresszus legvégére csúsztassák el a kongresszus egyetlen fontos kérdésének végszavazását – amikor már sokan, eléggé el nem ítélhető módon, hazamentek -, arra utal, hogy szándékos és célzatos manipuláció történt, amúgy „Fidesz-módra” és az is nyilvánvaló, hogy ez a szavazási eredmény igen-igen fontos volt és sokat ért a „győzteseknek”. „Elvhűségre” azok nemigen hivatkozhatnak, akik ezt az „elvhű” döntést manipulációval érték el – mert ugye elvek és manipuláció aligha férnek össze! Marad tehát a pucér ön-, esetleg anyagi érdek… Döntse el minden személyében érintett, hogy melyiket húzza inkább magára – és döntsék el híveik is, hogy melyik a rosszabb. Én minden esetre óvakodnék azoktól az „elvhűektől”, akik éppen alapelveiket és céljaik elérhetőségét (a demokrácia kiterjesztése, a hatalom kontrollálhatósága, stb.) nehezítették meg és megkönnyítették egy antidemokratikus erő esetleges hatalmi játszmáit.
1 Sokak vélekedésével ellentétben a Fidesz és Orbán sem változtak meg 1988-’89 óta – csak az igazi célok, mozgatórugók és jellemvonások sokáig és sokak előtt rejtve és titkolva voltak! Az MSZP(-sek) „megújulási képessége” pedig már-már közröhej-számba megy…
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Az utolsó 100 komment: