„…a katona már most gondoskodni kezdett a lövészárokbeli biztonságáról, és valahonnét az állomás mellől elemelte egy disznóól bádoggal megerősített ajtaját. Most rémülten, dülledt szemmel állt a kapitány előtt, s azt hozta fel a mentségére, hogy az ajtót magával akarta vinni a dekkungba1 a srapnelek ellen, így akarta ferzicherolni2 magát… Ságner kapitány megveregette a vádlott vállát, s azt mondta neki:
- Na, fő, hogy jót akart, máskor ne csináljon ilyet, ez hülyeség, vigye vissza azt az ajtót, ahonnét hozta, és aztán menjen a fenébe!”
Jaroslav Hašek: Švejk - 1923
Túlvagyunk az LMP kongresszusán. Sokan elemezték már pro és kontra az ott született Nem!-et – ezzel mi nem foglalkozunk. Éspedig azért nem, mert indifferens, „Ugocsa non coronat!3”, hogy mit csinál az LMP. Az LMP ugyanis valójában a magyar valóságon kívül működik, így aligha lehet befolyással arra, ami a politikában másfél év múlva történni fog.
Annak oka, hogy most mi az LMP-re is jellemző „öko-újbalossággal” foglalkozunk, nem más, mint hogy ideje tisztáznunk: vajon működhetne-e egyáltalán a bázisdemokrácia és mindaz, amit ez az öko-újbalos társaság itthon és szerte a világban hirdet?
…Már most, előre jelzem: rázós poszt következik – öveket becsatolni!
Az öko-újbalosság a modern alternatív (humán-)értelmiség bádogozott ólajtója. Ezeknek az eszméknek a hívei és propagátorai azt képzelik, hogy ez majd megvédi őket a valóság követelményeitől. Ám mindaz, amit prédikálnak, nem működhet…
Általában gazdasági okokkal szokták magyarázni az újbalos és az öko-alternatív társadalom-elképzelések lehetetlenségét, megvalósíthatatlanságát, ám van ennél mélyebb, alapvetőbb ok is, amely oka a gazdasági téren való lehetetlenségnek is. Ez pedig nem más, mint az, hogy emberekből, homo sapiens sapiensekből álló közösség egyszerűen nem létezhet és nem működhet csupán „horizontális kapcsolati hálóval”.
A bázisdemokrata és újbalos elképzelések ideálja egy olyan társadalom, ahol társadalomszerveződés tekintetében nincs alá-fölérendeltség. (Az alá-fölérendeltséget csak nagyon korlátozott módon és speciális kereteken belül, pl. munkakapcsolatokban „tolerálják” ezek az ideológiák.) Ideáljuk egy olyan közösség, ahol az emberek közötti egyenlőség nem csupán a formális jogban áll fenn, hanem az erőforrásokhoz és a döntési jogokhoz való hozzáférés terén is. Azonban a helyzet az, hogy ez így, ebben a formában még soha, sehol nem valósult meg – még a szélsőségesen egalitárius kisközösségek esetében sem. Ott is megvoltak a „szellemi vezetők”, akik persze a gyakorlatban a szellemi hatalomnál jóval evilágibb befolyást is birtokoltak.
…Nézzük csak meg például, hogyan is zajlik egy bázisdemokrata szervezet sajtótájékoztatója! Hát ez az: éppen úgy, mint bármelyik másik hasonló esemény. Ül néhány ember, szemben a tömeggel és osztja az észt. Nem ülnek körben, a fűben: a formák ugyanazok, mint a legkonformistább társaságnál – akár Ő Brit Királyi Felsége is ülhetne/állhatna a helyükön. Aztán: ezeknek a szervezeteknek is van vezetőjük-vezetőségük, akik a valódi döntéseket hozzák. Vannak „arcaik” és „megmondóembereik” is, mint bármely más pártnak. Egyszóval: e szervezetekben éppen úgy jelen van a hierarchia, mint bármely emberi közösségben – legfeljebb csak igyekeznek azt kissé elkenni-lerejteni…
…Ez pedig valami alapvetően emberi tulajdonságunkra mutat rá: az ösztönös hierarchiába rendeződésre.
A sikeres társadalmakban mindenkor megvan a különbség a státusbeli és a pozícióbeli egyenlőség között. Míg az előbbi tulajdonképpen nem jelent mást és többet annál, mint hogy az adott társadalom minden tagja annak a bizonyos, konkrét közösségnek a tagja és nem egy másik, talán „ellenséges”, vagy éppen más társadalomszervezési elvek alapján felépülő közösségnek, addig a pozícióbeli egyenlőség azt jelentené, hogy az egyének között nincsenek különbségek sem a társadalom erőforrásaihoz való hozzájutás lehetőségeiben, sem pedig azon kompetenciák terén sem, amelyek a társadalom szervezéséhez és vezetéséhez vannak/kell, hogy legyenek hozzárendelve. Nyilvánvaló, hogy mivel kompetenciák (képességek, tudás) terén igenis, vannak különbségek az egyes emberek között, ezért, ebből következően az erőforrásokhoz jutás és a hatalomban való részesedés terén is szükségképpen kell, hogy eltérések létezzenek. Így az a fajta pozícióbeli egyenlőség, amely a bázisdemokráciának egyszerre előfeltétele és célja is lenne, nincs alátámasztva képességbeli homogenitás által, mivel ez utóbbi homogenitás nem létezik az egyének között…
Ráadásul a kompetenciákban mutatkozó eltéréseket nem lehet teljes mértékben csak az eltérő neveltetésre, az eltérő szociális körülményekre fogni – hiszen ha ez így lenne, akkor szegény emberek gyerekeiből sohasem lettek volna zsenik. Nagyon úgy néz ki, hogy a kimagasló képességek meglehetősen egyenletesen vannak terítve szegény és gazdag emberek között. Igazából egyre valószínűbb az, hogy a majdani kompetenciák tekintetében – legalábbis a kimagasló kompetenciáknál – inkább a veleszületett képességek dominálnak. (Ami persze nem jelenti azt, hogy eltűrhető lenne egy Hoffmann-szerű közoktatás, sőt!)
A státusbeli egyenlőség államjogi nyelvre lefordítva az állampolgári, alkotmányos és jogi egyenlőséget, egyenjogúságot jelenti, míg a pozícióbeli – ha létezne egyáltalán valahol, valamikor – nem lenne más, mint az abszolút „bázisdemokrácia”: amikor nincs hierarchia az adott közösségben, sem politikai, sem gazdasági téren. Míg az első, a státusbeli egyenlőség nagyon mélyen meg van alapozva az emberi természetben, addig a második totálisan ellentétes azzal.
Nézzük az elsőt, a státusbeli egyenlőséget!
Ennek alapja az ember ősi, az evolúció során kialakult csoportalkotó ösztöne. Az ember elődei évmilliók óta csoportokban éltek és ez mélyen beleíródott a génjeinkbe. A csoport tagjai segítik egymást és együttműködnek egymással – továbbá: igen erős, határozott késztetésük van arra, hogy magukat, mint közösséget megkülönböztessék más közösségektől és azok tagjaitól. A különbségtétel „evolúciós oka és értelme” az volt, hogy az egyes csoportok konkuráltak az elérhető és felélhető erőforrásokért: élelemért, ivóvízért, biztonságos szálláshelyekért, stb. Amikor ma országokat, azokon belül pártokat, egyleteket alkotunk – vagy akár rokoni és baráti kapcsolatokat hozunk létre – akkor a mélyben ez az ösztön működik, minden más, amit a felszínen tapasztalunk e téren, csupán ennek az ösztönünknek a következménye. (Ideológiák, nemzeti szimbólumok, kulturális szokások – mint a közös elképzelések és a kooperáció megnyilvánulási formái –, ünnepek, szurkolótáborok, stb.)
Mindebből logikusan következik, hogy célszerű volt és ma is az, ha a saját csoportunk jó működése érdekében a csoport minden tagja részt vesz-vehet a csoport tevékenységében – ehhez pedig „részvételi jog” kell. Ez az „ösztönalapú jog” fejlődött aztán évezredek alatt odáig, hogy egyszer csak felvetődött, valamikor a felvilágosodás korában, hogy a részvételi jognak a közösség minden tagjára egyenlő mértékben és módon kell kiterjednie, mivel ebben az esetben van arra lehetőség, hogy ki-ki tehetsége és képességei alapján vehessen részt a közös tevékenységben, a társadalom életében és se a közösségnek, sem pedig az illető egyénnek ne kelljen esetleges „rossz születési pozíciója” miatt a képességei és tudása egy részét haszontalanul és kihasználatlanul „magában tartania”. (Azt hiszem, az mindenkinek világos, hogy miért célszerű mind az egyén, mind a közösség szempontjából a tehetség kibontakoztatása: mert ezzel lehet a lehető legtöbb erőforrást előállítani és abból mind az egyénnek, mind a közösségnek a legtöbbet profitálni.)
…Most pedig nézzük a másik, a pozícióbeli egyenlőségnél-egyenlőtlenségnél!
A pozícióbeli egyenlőség pedig azért lehetetlen, mert ezek az ősi csoportalkotó ösztöneink alapján létrehozott közösségek hierarchikusak. Az emberi közösségeknél olyan erős ez a (mint alább majd látjuk, az állati őseinktől örökölt) hierarchia-ösztön, hogy még az antihierarchikus közösségek is pillanatok alatt „behierarchizálódnak” – jó példák erre az egyházak, vagy a régi hierarchia ellen lázadó mozgalmak is. Valójában (nem a szlogenek, hanem a tényleges szándékok és tettek szintjén) a hierarchikus társadalmi berendezkedés ellen lázadók sem „magát a hierarchiát” szeretnék megszüntetni, hanem csupán annak a nekik nem kedvező változatát.
Bázisdemokratáék sem kivételek ez alól.
…De miből adódik maga a hierarchia? Mi ennek a mozgatóereje, amely minden idealista-egalitárius akarat ellenére kikerülhetetlenül hozza azt létre?
Két ilyen mozgatóerő van: a feljebbjutás ösztöne az egyik, a másik pedig az a tény, hogy az egyes emberek eltérő képességekkel születnek.
Az egyik, a génjeinkben dolgozó ösztön, hogy a közösségen belül minél „feljebb” jussunk – mivel „fent” több lehetőségünk van, mint azok, akik lejjebb állnak a rangsorban. A hierarchia oka egyértelmű: „bázisdemokrata” módon nem működhettek volna és nem maradhattak volna fenn az emberelődök csoportjai.
Aki valamelyest otthon van a csoportalkotó állatok világában (ne feledjük: az ember is az!), az tudja, hogy szinte mindegyik fajnál ott találjuk a hierarchiát, mivel ennek komoly előnyei vannak. A létezés oka és célja ugyanis az élővilágban nem más, mint a gének továbbörökítése – erre pedig akkor van a legjobb esély, ha egyrészt elegendő erőforrást tud az adott faj tartósan biztosítani, másrészt pedig, ha minél jobb génállomány adódik át generációról generációra. A hierarchia pedig – az állatvilágban – azt jelenti, hogy a jó gének birtokosai, akik emiatt a csoporthierarchiáéban is magasan állnak, több élelmet, erőforrást (és: szaporodási lehetőséget) kapnak, mint a többiek, ebből kifolyólag pedig nagyobb valószínűséggel maradnak életben és jóval több alkalmuk van a saját, jó minőségű, „életerős” génjeiket továbbörökíteni. (A jó gének ahhoz kellenek, hogy erős, magukat és a csoportot fenntartani tudó egyedek szülessenek.)
...A magas hierarchia-pozíció tehát egy - immár emberi - közösségen belül lehetőség arra, hogy több, számunkra értékes erőforrás álljon a rendelkezésünkre, de lehetőség lehet arra is, hogy – a magasabb pozíció adta hatalmunkkal élve – a mi elképzeléseink érvényesüljenek a közösségben és ne azoké, akik másféle elképzelésekkel bírnak.
A másik mozgatóerő, amely fenntartja és újra- és újrateremti a hierarchiát, az emberek eltérő képességei és ennek következménye, az eleve eltérő „lehetséges pályák”, az eltérő társadalmi produktivitás-képesség – és emiatt a „kiugrás” és a „leszakadás”. Hiába azonos a szabadság és a jog, ha az adottságok különbözőek.
Az eltérő képességek azért vannak jelen egy hierarchikus közösségben, mert ha mindenki azonos képességekkel rendelkezne (mint a méhek, vagy a hangyák dolgozói), akkor a változó körülményeknek az adott populáció sokkal kevésbé lenne képes megfelelni – márpedig az emberelődök fejlődését éppen egy sor radikális életkörülmény-változás indította be! A társadalom fejlődését éppen az eltérő gének biztosítják.
…Mindezek alapján kijelenthetjük: akik bíznak abban, hogy működhet a bázisdemokrácia, azok vagy nincsenek tekintettel az ember, mint faj genetikus örökségére, vagy (legtöbbnyire) nem is tudnak erről semmit. Aki bázisdemokrata módon akarja berendezni a társadalmat, annak „csupán” az emberi génkészlettel kell szembeszállnia – mármost nem értem, hogy pl. az „öko-mozgalmak” miért ágálnak annyira a génmódosítgatások ellen, amikor (a fentiekből következően) egyik legfontosabb céljukat, a bázisdemokrata közösségeket csak és kizárólag az ember génmódosításával érhetnék el?
1 dekkung (Deckung): fedezék
2 ferzicherolni: biztosítani
3 „Ugocsa nem koronáz!”: A történelmi Magyarország legkisebb vármegyéje, Ugocsa, 1527-ben nemet mondott I. Ferdinánd magyar királlyá választására – ám ez természetesen nem akadályozhatta meg a koronázást, mivel Ugocsa befolyása gyakorlatilag a nullával volt egyenlő – akár az LMP-é.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek