2012.09.13. 16:58 Szerző: Moin Moin

A föderáció vértanúi

vértanúk.jpg

„Én nem retirálom, én verem sturmot”!

A részeg román honvéd-dobos felkiáltása a szolnoki csatában1 – 1849. március 5.

 

Mégiscsak velünk az Isten! Ritka egy nép történelmében az, hogy három évtizeden belül kétszer is a segítségére siet valami külső erő. Ez történt velünk, magyarokkal 1989-’90-ben, amikor a Szovjetunió kimerülése megszabadított minket a (nevezzük így) „komcsi” diktatúrától – és ez fog most hamarosan történni velünk, amikor az Európai Unió föderációvá alakul. Ugyanis a föderációban – a brüsszeli és német tervek szerint – immár nem „nemzeti keretek között” működő pártok lesznek, hanem össz-európaiak. (Ld.: http://index.hu/kulfold/2012/09/13/barroso_kimondta_az_f-betus_szot/)

...Csak ki ne maradjunk ebből a föderációból!

Képzeljük csak el: Európa északnyugati, polgárosult, politikailag tudatos népei többségben vannak a közép-, dél- és kelet-európaiakkal szemben, nem beszélve arról a gazdasági potenciálról, amelyet északnyugat birtokol az EU-n belül. Így azt valószínűsíthetjük, hogy az összeurópai pártokban is inkább fog érvényesülni az északnyugati mentalitás, mint a többi. Tehát: ezek az „összpártok” meritokrata pártok lesznek – vagyis: a bennük dolgozó, különféle országokból jövő politikusok teljesítménye fogja meghatározni azt, hogy milyen pozíciókat tölthetnek be és ebből következően mekkora befolyásuk lesz a döntésekre.

Nyilvánvaló, hogy a mai magyar pártokban ez nem így van. Ezek vagy „hűbéres” pártok (MSZP, Fidesz), vagy „mindegycsakjöjjönvalaki” párt, mint a DK, vagy pedig olyan, szintén nem az általánosan vett politikai képességeket és a hozzáértést előrejutási alapnak tekintő képződmények, mint a Jobbik, vagy az LMP. Ha jönnek majd az összpártok, akkor azok aligha lesznek tekintettel „a létezés magyar minőségére..., hogy rendelkezünk egy saját, csak ránk jellemző látásmóddal, ahogyan leírjuk, megértjük, érzékeljük és kifejezzük a körülöttünk lévő világot2, hanem hozzák a maguk modelljét és „aki bújt, aki nem...!”

Sokat foglalkoztunk itt, a blogon azzal, hogy a magyar nem demokrata mentalitásnak miféle sajnálatos politikai (és: gazdasági, társadalmi) következményei vannak. Nos: ha ez az EU-s terv megvalósul, akkor a „saját, csak ránk jellemző látásmódunk” immár sokkal kevesebb bajt fog tudni nekünk (és: az EU-nak is) okozni, mint mostanáig, amíg „a magunk urai” vagyunk és megvan a „függetlenségünk” e téren az EU többségét jellemző polgári mentalitástól és döntési, mérlegelési szokásoktól. Hiszen eleve más lesz az a „választék”, amely elibénk lép egy-egy – immár össz-uniós – választás során. Jobb minőségű, felkészültebb, mentalitás terén pedig jóval polgáribb jelöltek közül lehet majd választani és jobb minőségű – ha úgy tetszik „németesebben összeállított” – programok fognak versengeni. Nagyon valószínű ugyanis, hogy ezek az össz-uniós pártok nem fognak a maguk soraiban fogadni Orbánokat, Lázárokat, Gyurcsányokat, Mesterházykat vagy éppen Torgyánokat – legalábbis a komoly pártok. (Merthogy az ilyen-olyan szélsőségesek – vagy éppen: mániákusak - azért meg-megteszik majd, mint most is...) Szóval: a ma futó politikusi garnitúrának bizony lesznek „vértanúi”!

A föderatív EU-nak ettől a tervezetétől épp azok „retirálnának”, akik érzik magukról, hogy az nem az ő eddigi teljesítménytelen világuk lesz. Velük ellentétben viszonyt a magyar nép érdeke az, hogy igenis: inkább „verjünk sturmot”, hogy még véletlenül se maradjunk ki a föderációból! Mert itt aztán nagyon igaz lesz a szólás: aki kimarad, az lemarad.

 

 

1 A szolnoki csatát az döntötte el a magyarok javára, hogy amikor „a cs. kir. csapatok egy hatfontos lovasütege... tüzet nyitott az előnyomuló 3. honvédzászlóaljra, mire a zászlóaljparancsnok „félre húzódj”-ot vezényelt. A zászlóalj dobosa azonban a reggeli pálinkaosztásnál kétszer állt sorba, s olyannyira feltámadt benne a bátorság, hogy visszakiáltott parancsnokának: „én nem retirálom [nem vonulok vissza], én verem sturmot” [rohamot]; mire a zászlóalj szuronyszegezve szemből megrohanta az ágyúkat, amelyek sietve felmozdonyoztak, s elhagyták állásukat. A honvédek ezután benyomultak a városba.

(Hermann Róbert: A szolnoki ütközet – a Rubicon folyóirat cikke, http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1849_marcius_5_a_szolnoki_utkozet/)

 

2 Idézet Orbán Viktor 2009. szeptember 5-i kötcsei beszédéből.

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr364775304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

protézisesh 2012.09.13. 20:06:31

Hát, ha a kohnbendit, meg a berlusconi jelenti a nyugati szinvonalat, akkor semmi remeny, illerve van ez a sarkozi nevu francia zsebc... Politikus, az se kulonb.

Remeljuk, hogy merkelek, helmutkohlok, willybrandtok, meg adenauerek jonnek majd nagy szamban, akkor talan lesz remeny.

Moin Moin 2012.09.13. 20:30:17

@protézisesh:

Nyugi: amint láthatod, a Sarkozy- és Berlusconi- féle khm... "akarnokok" épp a krízishelyzet okán odalettek, Cohn-Benditnek meg sosem volt és sosem lesz beleszólása a dolgok menetébe.

A "nyugati standard-politikius" a Merkel- Kohl-, Brandt-, Schmidt-, Adenauer-, Olof Palmer-féle szériából való.:-)

zipe moha 2012.09.14. 09:57:44

"Ritka egy nép történelmében az, hogy három évtizeden belül kétszer is a segítségére siet valami külső erő. Ez történt velünk, magyarokkal 1989-’90-ben, amikor a Szovjetunió kimerülése megszabadított minket a (nevezzük így) „komcsi” diktatúrától – és ez fog most hamarosan történni velünk, amikor az Európai Unió föderációvá alakul. "

Úgy a "segítségünkre" siettek a KÜLSŐ ERŐK (és a hazai szekértolóik), hogy röpke 22 év után újra a segítségünkre kell sietnie a KÜLSŐ ERŐKNEK (és a hazai szekértolóinak)
Ha a segítségünkre siettek-mint ahogy állítod-modernizálódott a HAZAI gazdaság...és a társadalom polgáriasodott, annak minden pozitív hatását magára öltve 22 év alatt??

Mik a gyümölcsei a segítségnek( felesleges kibújni azzal, hogy a nép tehet erről stb..)?

Sikeresen legyengítettek, a hazai elitet korrumpálták (illetve korrumpálta saját magát) nincs egy egészséges terület ami éppen marad volna!

Szívesen "segítene" Magyarország is az európai bankrendszer feletti ellenőrzés magához ragadásával, a hazai kkv-k nemzetközi multivá történő fejlesztésében, a német, francia stb.piacok leuralásában, majd a nyereség offshor számlák helyetti,
Magyarországra történő transzferálásában. 89'-et a politikai-és értelmiségi elit eljátszotta (tüzes vízre üveggyöngyökre cserélte a nemzet jövőjét)...s most az Ő segítségükre siet a KÜLSŐ ERŐ, hogy a felelősségre vonást és a népharagot elkerülhessék.(ideig -óráig..az is valami)

Egy részt ezek a tények (ujjongó áradozás helyett) másrészt a föderáció jót is hozhat...de hogy valóban jót is hozzon a minimum a hazai elit-és modellváltás .....egyébkén a KÜLSŐ ERŐNEK harmadszorra is "el kell" jönnie... harmadszorra vadászrepülőkön érkezik....de sok felé kell majd repkednie szerte Európában...

aeidennis 2012.09.14. 10:06:00

@Moin Moin: Olof Palme. Kíváncsi leszek az összeurópai nacionalista és az összeurópai euroszkeptikus pártokra. Gondolom majd a föderatikus átalakulásról is lesz minden országban népszavazás, és addig szavaztatnak majd bennünket, amíg ki nem jön az igen. Talán ezt érthette Barroso a "mély" demokrácia alatt.

Moin Moin 2012.09.14. 11:07:54

@zipe moha:

Hadd kezdjem a kommented végén! Valóban: a föderációhoz hazai modell- és elitváltás kell! Éppen ebben segíthet az, hogy nem magyar szervezésű (ha úgy tetszik: a hagyományos magyar politikai és gazdasági elit által „birtokolt”) pártok indulnak a választásokon, hanem össz-európaiak. Így ugyanis – ahogy a posztban is leírtam – ezen pártok szervezése nem a hazai elit kezében lesz, hanem az EU „magállamaiból” fog kiindulni és az ottani mentalitást fogja tükrözni, mind szellemiségében, mind szervezeti elveiben.

Ami a ’89-es segítséget illeti: az nem volt „direkte a magyaroknak kitalálva és szánva”. Egyszerűen összeomlott az a hatalom, a Szovjetunió, amely addig a befolyása alatt tartotta az országot. E befolyás megszűnte máris előnyt jelentett – igaz, ezzel az előnnyel a magyar nép fejletlen demokratikus mentalitása és a demokrácia üzemeltetésében való tapasztalatlansága miatt mindeddig nemigen éltünk. A ’89-es (mint írtam, nem direkt nekünk szánt) segítség (mondjuk úgy inkább: megnyíló történelmi lehetőség) gyümölcse a szabadság – amivel aztán vagy képesek vagyunk jól élni, vagy sem, de ez már tőlünk függ! (Pl. a lengyelek jól éltek a lehetőséggel, mi meg nem – pedig a lengyelek sokkal erősebb és nagyobb volumenű külföldi hatásnak lettek kitéve!)

Sajnálom: tényleg nem mondhatunk más, mit hogy a nép (mentalitása) tehet arról, hogy nem éltünk jól a lehetőséggel. Mondhatjuk, persze, hogy „a politikusok” és az ilyen-olyan „szekértolók” miatt nem sikerült a dolog – csak hát arról ne feledkezz meg, hogy a politikusokat mi szavaztuk be a hatalomba (köztük a „szekértolókat” is). Ha mi, a nép, jobban tudtuk volna csinálni, akkor miért nem hoztunk létre olyan politikai erőket, amelyek a mi elképzeléseinket képviselték volna és akkor őket szavazhattuk volna hatalomba.

Az igazság az, hogy a magyar népben általános az egyénileg próbálkozás, az, hogy nem működünk együtt egymással és nem dolgozunk ki együtt közös célokat, mert egyfelől ez a megoldás eszünkbe se jut, másfelől pedig nem bízunk meg egymásban. Ez az valós társadalmi kooperáció akadálya és ezen kell változtatni. Tulajdonképpen ez lenne a polgárosodás – de ez elmaradt az elmúlt 22 évben (is, meg korábban is). Mivel pedig a magyarság teljesen tapasztalatlan a polgári viszonyokban és gondolkodásmódban, ezért nemigen várható el az tőle, hogy „polgárosítsa magát” – ez a politikai elit feladat lenne, hogy kezdeményezze és segítse ezt a folyamatot. Ebben lehetnek segítségek az össz-európai pártok, amelyek „hozzák magukkal” a nyugat-európai, már régóta polgári mentalitást. EZ lehet a 2. segítség – immár sokkal inkább nekünk személyre szabva, mint 22 évvel ezelőtt...

Sokan hiszik úgy, hogy az EU csak átvette a Szovjetunió helyét és (a „multikkal” együtt) „kizsigereli”, kirabolja az országot. Gondolom, erre utaltál azzal, hogy ellenőrzésük alá vonták a magyar bankrendszert, a hazai kkv-kat „nemzetközi multivá fejlesztették” (itt talán arra gondolsz, hogy a betelepült multik beszállítói lehettek?), majd a nyereséget offshore-számlákra helyezik. (Te ugyan azt ironikusan „inverz helyzetben” említetted: hogy mi lenne, ha Magyarország „segítene” így a nyugatnak – de nyilvánvalóan úgy gondolod, hogy ez történt és történik ma is Magyarországgal.)

Nos, amit írsz, közkeletű, ám téves legenda! Az EU és a „multik” sokkal többet fektettek be (és: fektettek be újra a nyereségből) itt, mint amennyit kivittek. ...Egyébként pedig: ha te mondjuk Mongóliában, vagy Finnországban alapítanál egy leányvállalatot, azt miért tennéd? Azért-e, hogy a befektetésed számodra hasznot termeljen, amelyet azután tetszésed és a világpiaci lehetőségek szerint akár máshol is befektethetsz, vagy azért, hogy támogasd szegény mongolokat, vagy finneket?:-) Tudod: a kapitalizmus a tőkebefektetés útján történő értéktöbblet-termelésről szól... És evidens, hogy a tőke tulajdonosának joga van az értéktöbblet felett rendelkezni. (Ez a magántulajdon szentsége.)

Moin Moin 2012.09.14. 11:14:58

@aeidennis:

Az összeurópai nacionalista és EU-szkeptikus pártoknak éppen akkora befolyásuk lesz, mint most van. Egyébként nehogy azt hidd, hogy ezek a pártok – pontosabban: a vezetőik – valóban annyira EU-ellenesek lennének. Nézd csak meg: kivétel nélkül ott ülnek EU-pénzen a képviselőik Brüsszelben/Strasbourgban! Ők csak ebből élnek: az EU-szkeptikusság is csak egy olyan piac, mint mondjuk az ezotéria: meg lehet élni belőle, mert vannak, akik „hisznek benne”...:-) (Már az augurok sem hittek abban, hogy valóban kiolvasható a jövő a madarak röptéből – ennek ellenére a szervezet évszázadokon át fennállt.)

Igen: lesz népszavazás – és ahol elutasítják, az az ország nem lép be. Ez a mély demokrácia: lehetsz hülye, dönthetsz rosszul. Aztán, ha a későbbiekben, látva a „bentiek” és a”kintiek” sikeressége közötti különbséget, mégis úgy döntenek a kimaradók, hogy jobb lenne bent, akkor erre is lesz mechanizmus.

zipe moha 2012.09.14. 13:43:52

..az elit váltásban és a modellváltásban,ennek szükségességében való egyetértés kezdetnek nem rossz... vagy belső- vagy külső nyomás hatására, ám elkerülhetetlen.
Az aggodalmam abból táplálkozik, hogy mint ahogy a Nyugat a rendszerváltáskor (egész Európában)a posztkommunista hatalmi és értelmiségi perszónákra építve
,alapozva "segített" "rendszert váltani"
( a részletek a következmények hosszan taglalhatóak,mondják el helyettem mások:
www.kibulizottorszag.net/tartalom.html )úgy a föderációba is a belföldön teljes közbizalom hiányt szerzett politikai-és értelmiségi osztállyal kívánnának bevinni( "már ismerjük Őket itt Brüsszelben, nagyon készségesek, mindig azok is voltak, egy kicsit korruptak..de hát valaminek örülni is kell..")..és ebből tugjuk mi lesz...nem a nemzet nem akar modernizálódni, hanem a szellemi anyagi forrásait szívják le folyamataosan az elitjei....pedig nekik köztisztelet és követendő mintákat kellene elérni és megalkotni...tehát abban is egyetértünk, hogy ez így nem mehet tovább...szerinted a föderáció miatt, szerintem pedig egyébként sem!

A gazdaságpolitikával kapcsolatban pedig azt meg kell értened, hogy minden az érdekérvényesítő képességen múlik!
Na persze nem az orbán-féle ál érdekérvényesítés, melynek célja belföldön a parasztvakítás...valójában pedig mára a leghatékonyabb KÜLSŐ ERŐK (szinte hihetetlen,olyan szuggesztív...) ÉRDEK KÉPVISELŐJÉVÉ vált,és nem az mszp esztelenül nyissuk meg a hazai gazdaságot c.3 felvonásos gazdaságpolitikai drámája.....pont ezek akadályozták meg a modernizációt és a prosperítást.

"Sajnálom: tényleg nem mondhatunk más, mit hogy a nép (mentalitása) tehet arról, hogy nem éltünk jól a lehetőséggel. Mondhatjuk, persze, hogy „a politikusok” és az ilyen-olyan „szekértolók” miatt nem sikerült a dolog – csak hát arról ne feledkezz meg, hogy a politikusokat mi szavaztuk be a hatalomba (köztük a „szekértolókat” is). Ha mi, a nép, jobban tudtuk volna csinálni, akkor miért nem hoztunk létre olyan politikai erőket, amelyek a mi elképzeléseinket képviselték volna és akkor őket szavazhattuk volna hatalomba."

Látod-látod nem vagy igazságos!
Azt állítom: a magyar nép bölcs
Mindösszesen a 4 évente 1- szeri alkalom lett a kezébe helyezve, hogy irányíthasa a sorsát...és az is hogy?
Folyamatosan váltotta le az igéretszegő kormányokat (mindegyiket) mégis ugyan azt a neoliberális maszlagot kapta mindegyiktől--az egyik trükk az volt, hogy nem volt valós alternatíva.
Ekkor számúzött a hatalomból csoportokat(MDF,SZDSZ? Kisgazda, Miép)
ám ez sem segített!
Az mszp ámokfutásával segítette a fideszt hatalomra aki jó hentes módjára csak befejezi a munkát
A kollektív bölcsesség kialakulása túl sokáig tartott... ám a nemzet felismerte átvágásának
a szisztémáját. S EZT A SZISZTÉMÁT (választási rendszer módosítása által) ÉPPEN EZÉRT KELL MOST MEGVÁLTOZTATNIA A FIDESZNEK!!
Szerinted mit kellett volna még tennie eddig az egyes embernek?
Hogy ezután mit tesznek az emberek, van sejtésem..

Végül pedig: a Hazai kkv-szektor agonizál..innen nincs út felfele, ha marad a perifériás önsorsrontó politikai-és gazdasági pálya ív..ehhez a népnek a tulajoknak vajmi kevés közük maradt...túlzottan és elviselhetetlenül sok a személyektől független külső kényszerítő-feszítő hatás a termelő,ténylegesen értéket előállító tevékenységek lezárása érdekében

Husz_János_Puszita 2012.09.14. 18:36:25

Az összeurópai pártokban is le lesznek osztva a mandátumok a tagországok létszáma szerint, szerintem. Lehet ott továbbra is melegedni havi pár ezer euróért.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2012.09.14. 21:15:41

@Moin Moin: A föderációt az aktuális kormánynak és parlamentnek kell jóváhagynia, így az garantáltan nem hozza rövid távon a poszt szerinti változást. Ugyanis ha hozná, az ellenérdekeltek nem hagynák jóvá. Ha jóváhagyják, az csak azért lesz, mert nem veszélyezteti az érdekeiket.

Hosszú távon két forgatókönyv is elképzelhető: kiderül, hogy vannak sokkal jobb politikai tehetségeink, és ők törnek az élre. Vagy kiderül, hogy a kormány épp olyan, amilyet a nép színvonala indokol, és ahogy javul a nép színvonala, ugyanazok a politikusok fognak egyre jobban működni.

OVI és GyF is fiatal, rajtuk kívül nincs karizmatikus közéleti ember, így én rájuk számítok hosszú távon is. Rugalmasan tovább fognak fejlődni, és megfelelnek majd a választói igényeknek. Minél ésszerűbben közvitatkoznak a választók, annál előbb következik be a változás. A föderáció lelkes híve vagyok, de ez lassú és organikus fejlődési folyamat lesz.
süti beállítások módosítása