2010.12.07. 11:23 Szerző: piefke

Kósa a ködben

"Egy angol fiatalember, aki üldögél a City-beli irodájában, és kólát szürcsölve kinéz az ablakon, és elnézi a ködös angol háztetőket, annak mit fáj az egyébként, hogy ön mondjuk kap-e tizenkettedik havi fizetést vagy sem. Nem számít, mert másból él, nem nézi a magyar nyugdíjast, nem nézi a magyar munkavállalót, a magyar családokat. Az sem érdekli, hogy Magyarország van-e vagy nincs…

 

Szó szerint ezt mondta ma reggel Kósa Lajos a Magyar Televízió A Ma reggel című műsorában, a Moody’s tegnapi két fokozatú leminősítése kapcsán…

 

Kedves Lajos!

Azoknak a londoni fiatalembereknek igenis számít, hogy mit mondanak – veletek, magyar fiatalemberekkel ellentétben. Mert igaz, hogy ők nem a magyar 12. havi fizetésből élnek: ők, tudod, abból élnek, hogy hosszú távon is hitelesen, megalapozottan foglalnak állást, hogy amit mondanak, az általában bejön, arra lehet alapozni. Mert ha össze-vissza adnának prognózisokat, akkor a befektetők, akik a prognózisukra támaszkodva döntenének – és aztán a rossz prognózis miatt veszítenének, elveszítenék a Moody’-s hitelességébe, megbízhatóságába vetett bizalmukat – és akkor a Moody’s becsukhatná a boltot, a fiatalemberek pedig az utcán találnák magukat, azzal a billoggal az önéletrajzukban, hogy „Ezek ugatták azt a sok hülyeséget!

Tudod, Lajos, abban a világban ez egy életre hazavágná azokat a fiatalembereket. Ezt ők tudják, felfogják – és ezért igyekeznek objektív, tényekkel megalapozott elemzéseket adni, többek között arról is, amit te és a haverok itt míveltek. Ők számolnak munkájuk következményeivel – mert ott, abban a világban így nőnek fel a fiatalemberek, nemzedékek hosszú sora óta. Persze ott is akad kivétel – de az ott kivétel és nem trend.

Mondd csak, Lajos, ti, itthoni fiatalemberek hogy álltok mindezzel? Megalapozottak-e a ti szavaitok? Ti is úgy jártok-e el, hogy tudjátok: a „cég” hosszú távon csak akkor állhat fenn, ha a rólatok szerzett tapasztalatok zömében pozitívak lesznek, ha a tények – forint-árfolyam, jogbiztonság, életviszonyok, meg ilyenek – azt igazolják, hogy jól dolgoztok?

Természetesnek veszitek-e ti is, hogy csak komoly munkával és nagy szaktudással lehet sikeres az ember – és a kormány? Hogy álltok valósággal? Haver az, vagy az Ellenség manipulációja?

Aztán, tudod, Lajos, azt a fiatalembert érdekli, hogy „van-e Magyarország, vagy nincs” – mert azok a befektetők, akik élénken figyelik és értékelik az ő munkáját, óriási összegeket tartanak itt, Magyarországon és ha ti, magyar fiatalemberek, itt elbasszátok a dolgokat, akkor a baj nem áll meg a határon, elmegy az simán Londonba is!

Abban, persze, igazad van, hogy a fiatalember – és a rá hallgató befektetők – bizony egy idő után „nem létezőnek” fogják tekinteni„ Magyarországot, ha úgy tapasztalják, hogy itt az irracionalitás uralkodik. Akkor nem hoznak egy „nem létező helyre” több forrást, a meglévő beruházásaikat csökkentik – ti meg itt leszek a bajban! Sok magyar fiatal és nem fiatal emberrel körülvéve, akik kurvára zabosak lesznek rátok…

…Úgyhogy, Lajos, te is vigyázz arra, mit mondasz – tanulj munkakultúrát a londoni fiatalembertől!

(…Ja, és Londonban már évtizedek óta nincs meg a hírhedt „londoni (füst-)köd” (smog), hála az előrelátó és következetesen végigvitt környezetvédelmi intézkedéseknek.)

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr452499103

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: IMF: gyógyszer vagy félrekezelés? 2010.12.07. 17:18:29

Az IMF, azaz a Nemzetközi Valutaalap 1945 óta a nemzetközi monetáris rendszer központi szerve. 187 állam a tagja, amelyek meghatározott kvóta (gazdasági súlyuk) alapján járulnak hozzá az alaphoz, és ez alapján kölcsönöket vehetnek fel adósságaik törles...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Táskás Tóni 2010.12.07. 17:24:25

@Versenycsiga: Te leszarod személy szerint a hitelminősítőket , én meg leszarom személy szerint a delejes embert a jobbkezét a köcsög szíjgyártót a buta paraszt kósát és a buzi kormányt amiért ilyen helyzetet teremtettek Mo-on, ráadásul még azzal dicsekednek ,hogy ők megmondták. Ja és leszarlak téged , te hülye köcsög amiért kussolás helyett még neked van " háborognivalód"

Dayvan Cowboy 2010.12.07. 17:25:39

Lassan nézni fogom előre, hogy ez a Laligyerek mikor nyilatkozik valahol, és rögtön dobom át a forintjaimat euróra, majd vissza..

dr kíváncsivagyok 2010.12.07. 17:28:09

Azért arra is kíváncsi leszek , amikor elkopik a Talicskázás, Gyurcsányozás, öszödözés, oligarcházás.......és marad a csupasz valóság.......

Dayvan Cowboy 2010.12.07. 17:28:55

@zenco: annyira szép látni, hogy sikerült beválasztani kormányrúdhoz a megfelelő szakembereket... :) *fejét fogja röhögve és zokog*

Táskás Tóni 2010.12.07. 17:28:56

@TaTa86.: És? Mi az ,hogy nem szentírás. Attól még a ktgvetés egy nagy szar , a mnyp-i pénzekkel tömködi a lyukakat a reformok meg akarnak kitörni a sok "okos" agyából.

Link Elek 2010.12.07. 17:29:56

ez meg mind semmi ahhoz kepest, amikor bejelentik mire fogjak elkolteni a most ossze lapátolt 3000milliardot.
akkor a hosszu tavu adossagunk megy bovliba az tuti.

butter-k · http://napimorgas.blog.hu/ 2010.12.07. 17:30:46

A moodys Görögországot, és Írországot jobb adósnak tartja, úgy hogy a bedőléstől csak gigantikus mentőcsomag mentette meg, és az Ír államadósság 4 hónap alatt megduplázódott.

Nekünk van a szekrényben 34milliárd eurónk devizatartalék, és most akarunk államosítani 3000 milliárd forintnyi vagyont.
A piac teljesen be van szarva, a forint erősödik.Igaz ez nem Index címlapos hír a tegnapi 1(!) ftos gyengüléssel ellentétben.

Ezek a hitelminősítők olyan szinten váltak hiteltelenné, hogy az EU most akar bevezetni erre a célra egy saján intézményt, aminek talán hinni is lehet.

Amúgy döbbenetes, hogy a nagy bedőlések után amit ezek a szuper cégek nem jeleztek ugyanúgy működnek tovább mintja mi sem történt volna.

burlamaqui 2010.12.07. 17:31:08

Az S&P 2009 márciusa(!) óta folyamatosan rontotta Írország besorolását pontosan arra hivatkozva, ami miatt most a mentőcsomag szükségessé vált. A Moody's 2009 áprilisában(!) változtatta először negatívra Irország kilátását. Amiről itt kommentelnek a fidesz-trollok, annak szokás szerint nincs köze a tényekhez. Dehát nekik ez a dolguk...

Kerosan 2010.12.07. 17:32:54

@butter-k:

Ezek a hitelminositok sokkal tobb dolgot vesznek figyelembe, mint Te, vagy akar Kosa Lajos, es a tobbi okos, a fideszben.

Ne aggodj miattuk :)

Fenehorizont 667 2010.12.07. 17:33:40

öröm nézni a sok magyar módon baloldali balfaszt, ahogy éltetik, már-már vallásos hevületben a Piacot.
szerencsétlen marx már annyit fordult a sírjában, hogy generátorként lehetne használni.

a Nyugat lett az új szovjetúnió. szegény, lúzer magyar progresszívnek már vagy 60 éve kell egy 'felsőbb' hatalom, amire hivatkozva fikázhat, meg paráztathat, hogy húúmilesz, ha eztmegazt csinálják majd odakünn :D

hal1fan 2010.12.07. 17:33:50

gabriel8

Nem bírok tovább hallgatni: számból vetted ki a szót. Azonosulok.

Azt pedig "illene" tudni mindenkinek, aki hozzászól az előbbiekhez: rendkívüli helyzetben szokatlan, vagy újszerű intézkedések indokoltak. Pláne: TÖRVÉNYESEK, még ha fájnak is egyeseknek... Nincs operáció fájdalom nélkül, az csak mese.

amit még megtehetsz 2010.12.07. 17:34:16

:DDDD A Fidesznek mindíg akad egy Mikolá-ja!

Táskás Tóni 2010.12.07. 17:34:31

@Link Elek: A 3000 milliárd fele lesz elköltve 2011-ben és 2012-ben és a többi államadósság rendezésre fordítva , mivel főleg állampapírok és egyszerűen bevonják.Tehát az a pénz már el lett költve pedig még meg sem érkezett.Fiktív bevétel a ktgvetésben ,na ez nem tetszik a hitelminősítőknek többek között. A KT megszüntetése is nagyon rossz üzenet .

VonS 2010.12.07. 17:37:12

@pyromaster: végre valaki értelmeset is ír!
itt senki sem a saját dolgával foglalkozik, hanem mindenki vár valamit: csodát, jobbulást, vagy csak szimplán kiszámíthatóságot, szinte mindegy. De mindenki csak hárítja a felelősséget, még a saját életéről is. Borzalmas és elkeserítő egyszerre. Tisztelet persze a kivételeknek.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.12.07. 17:37:46

@gabriel8: remélem nem vagy közgazdász,mert akkor kihagyhattál pár évet. Az ingatlan hitelbuborék okozta válságot az alapkezelők, az értékpapírok fedezetlensége okozta - te pedig az alapokat minősítő cégeket okolod? Azt azért ne felejtsük - a nevük nem onnan van hogy egyesével minősítik az állampolgárok hiteleit ugye ezt eddig tiszta? Arról volt szó hogy a pénzügyi alapok mögött nem valós fedezetek álltak. A Te példád olyan, mint ha a sz*r szag miatt az orrodra lennél mérges...értelmetlen és demagóg, ilyesmivel példálózó politikust nem vesznek komolyan értelmes emberek. Érdemes megnézned a beszélgetést - tanulságos...atyaúristen..igazi stand up
www.hirado.hu/Hirek/2010/12/07/08/Kosa_nem_a_Moody_s_iranyitja_az_orszagot_hanem.aspx

amit még megtehetsz 2010.12.07. 17:38:14

@Rá Dios: na jó, igaz, most már egyre több lesz...:D

Táskás Tóni 2010.12.07. 17:38:48

@hal1fan: Ja és a rendkívüli helyzet pedig a következő:
-16%szja 500 milliárd hiány
-reform nincs, mert erre nem tudtak felkészülni 8 év alatt, olyan hirtelen jött....
-támogatás egyházaknak , stadionokra,..
-drága állam,2 miniszterrel kevesebb és 80 államtitkárral több

butter-k · http://napimorgas.blog.hu/ 2010.12.07. 17:38:58

@Kerosan:

Írsz pár szót, hogy milyen tények alapján minősítenek?
Esetleg definiálhatnád, hogy mit is minősítenek pontosan.

egyittlakó (törölt) 2010.12.07. 17:39:40

@hal1fan: "Nincs operáció fájdalom nélkül, az csak mese."

Akkor fájjon neked, bazmeg...
Én nem kértem semmilyen operációt.

atman 2010.12.07. 17:43:16

Én meg így kollektíven elküldeném az egész magyar acsarkodó, keménykedő, elégedetlenkedő, az országot mentálisan lehányó jobboldalt a pszichiátriára :) Nőjetek már fel a tinikorból :) Ki se láttok a bekövült értékrendetekből, szerencsétlenek. Kósán pl. milyen jól látszik, mutogatni kéne kóresetként.

Ugyanezzel az agyatlankodással sikerült a tisztelt konzervatív, korlátolt agyú jobboldolnak elcsesznie két Világháborút Trianonnal együtt, de csak nem tanulnak, megint okoskodnak keménykedve a Világnak. Na de most tényleg, a Magyarokon lassan csak röhögni lehet :)

butter-k · http://napimorgas.blog.hu/ 2010.12.07. 17:43:50

@burlamaqui:

2010 júliusában STABIL kilátás mellett AA1-ről AA2-re módosította Írország besorolását.Majd a duplájára emelkedett az államadósság.

ZSENIÁLIS.

Vén Csataló 2010.12.07. 17:47:20

Na most azután az ordenáré méretű pénzügyi és gazdasági bukta után, amit az ún. "progresszívek" összefuseráltak a világgazdaságban, no meg legjobb hazai tanítványaik Magyarországon az elmúlt 8 évben, nyugodtan lehet kisebb a pofa. Sokkal, de sokkal kisebb!!!

EMU 2010.12.07. 17:49:58

"Lajos, Lajos, micsoda marhaságokat tudsz te beszélni ha leveszik rólad a szájkosarat." Azt kellene már tudomásul venni, hogy igaza van. Egy fideszes potentátnak mindig igaza van. Abból is látszik, hogy a magyarok rendkívül nagy része, nyilván az a sok értelmes, aki a nobel díjasokat meg mezőgazdaságot és az iprat is adta a világnak, még mindig tátott szájjal szopja magába ezt sok blőd ökörséget, amit kizárólag az ő kedvükért hord össze ez sok sötét vidéki nagybarom fideszes politikus. Igazuk van, megmonnya a vidék magyarországa is, meg a sok pesti beköltöző.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.12.07. 17:58:39

@Táskás Tóni: Annyit jelent, hogy a Moody's hibázott már akkorát mint 3 Gyurcsány pont a közelmúltban.

Ettől még lehet szar, amit a magyar kormány csinál.

nahát-nahát 2010.12.07. 17:59:26

"hosszú távon is hitelesen, megalapozottan foglalnak állást, hogy amit mondanak, az általában bejön, arra lehet alapozni."

Persze hogy bejön! Valamire azt mondják, hogy rossz, és a sok hozzájuk hasonló bróker elkezd eladni/nem venni... A leminősített nehéz helyzetbe kerül/csődbe jut... és akkor hátradőlnek a City-ben: na ugye, ők megmondták!

Na ennyit tudnak, meg fegyelmezni azokat, akik nem szeretnék minden munkájuk gyümölcsét az ingyenélő "pénzpiacoknak" adni!

Italo Balbo 2010.12.07. 18:02:38

Jól van na, hát Lajosról elég régóta lehet már tudni, hogy nem az eszéért fogják elrabolni. Ő nem ravasz, mint mondjuk Gyurcsány, hanem neki tényleg ilyen kis egyszerű a gondolkodása.

Mayhem 2010.12.07. 18:03:49

@hal1fan: Rendkívüli helyzetre adott szokatlan válasz: eltört az ujja kedves beteg, semmi probléma, kivesszük a manduláját, mert az ortopéd sebészt elküldtük, ellenben pont van nálunk egy orr-fül gégész. Nincs operáció fájdalom nélkül, mi? Ön nem sztalinista egy picit véletlenül?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.12.07. 18:06:01

@burlamaqui: @butter-k:
Tényleg érdekelne a dolog, ne csak trollkodjunk, ha valakinek van valami linkje ne habozzon közölni!

socarrat 2010.12.07. 18:08:15

Az ír államadósság valóban a duplájára nőtt. Most már lehet, hogy el fogja érni a GDP 32%-át.

Attól még a forint nem volt jobb az olasz liránál, hogy csak 90Ft volt 1000 lira.

Remélem értitek a különbséget.

Dr. Tim Pedersen Dr. (egy L-lel) 2010.12.07. 18:09:19

lajoska egy vidéki, hurkás paraszt, aki mint a legtöbb fityiszes polgi óriási hitelekből csinált egy kis cirkuszt a népnek. a sok birka meg hét pofára zabálja az ingyenkolbászt, aztán ha kipukkan a lufi, majd azt is gyugyóra meg a hitelminősítőkre fogja fogni.

dr kíváncsivagyok 2010.12.07. 18:10:10

@butter-k: Akkor már minden rendben van ? Mondjad még , mondjad....az ilyen igaz beszédet szomjazza a nép ! Nem baj , hogy nincs AB , hogy nincs KT , hogy nincs semmi de semmi fék és rohanunk egy futurisztikus, csak a kiválasztottak által ismert Kánaán felé ,! ez kicsit olyan , mikor a a fékrendszerkárára növelik egy versenyautó teljesítményét : Igaz , hogy gyorsabban fog menni ......de hová és hogy áll meg ?!

Gabbesz 2010.12.07. 18:10:32

A kólázós rész a legjobb. Operáltak már ilyen kifejezésekkel, csak hogy élvezni lehessen a kátrányizű Bambit is. Kár, hogy azok az idők elmúltak, amikor a mi narancsunk még csak kicsi és sárga volt. Mostanra már meg is rohadt és kellemetlenül bűzlik.

Látnok. 2010.12.07. 18:11:44

TÖRVÉNYESEK. Írja itt egy okosberci. Az bizony. NEKED bazdmeg.

A Financial Times mellett a Handelsbalatt és a Süddeutsche Zeitung is elfogult persze. Őket is tökön kell rúgni (sőt lassan egész Európát), mert nem látják át a Vezér lépéseit.

Emlékszik még valaki a fél évvel ezelőtti hírekre, híradókra? Nem hangzott el olyan mondat, aminek a második fele nem így hangzott volna: a Fidesz szerint...

És a mostani hírekben? Kinyilatkoztat a Magasságos, és kész. Ellenvélemény nem hangzik el.
És még nem is működik az Annamária.

Emberek, nem akarok károgni, de itt nagyon komoly baj lesz.

hal1fan neked is. Majd akkor károgjál. Ha még tudsz.

Kerosan 2010.12.07. 18:11:58

Vannak egyszeru koltsegvetesi, es merlegmutatok amiket vizsgalnak, kb tankonyvi alapon.Ezek fejtegetesebe szerintem ne itt menjunk bele, tanitjak az egyetemen.

Ezenkivul van itt millio informalis kapcsolatuk, ami legalabb olyan jo helyi ismeretekkel ruhazza fel oket, mint amilyennel a politikusaink rendelkeznek.( Ismerik ők is a Magyarokat, nem csak mi őket . )

Es tovabba all mogottuk egy nagyon jelentos penzmennyiseg ( amit itt valaki megemlitett ugyan, de nem teljesen a megfelelo kontextusban ) amivel piacot és embereket tudnak befolyasolni.

Ilyesforman van hatalmuk a gazdasag mukodese felett, amit abban az esetben elveszitenek, ha hiteltelenne valnak ( gyk. nem erdekuk rossz elorejelzest adni mert nekik az veszteseget termel..)

a_nick_mar_letezik 2010.12.07. 18:13:04

Ez ütött! :D Főleg, hogy elolvastam előtte a tényleges cikket az indexen!
Gratula! :D

burlamaqui 2010.12.07. 18:20:27

@butter-k:
Credit agency Moody's has downgraded Ireland's government bond ratings to Aa2, blaming banking liabilities, weak growth prospects and a substantial increase in the debt to GDP ratio.
2010 július 19.
Vagyis: leminősítették Írországot a banki kötelezettségek, gyenge növekedési kilátások és az államadóssság arányának lényeges növekedése miatt.
Akinek arról sincs fogalma, mit jelentenek a hitelminősítők besorolásai, persze azt állít, amit akar...

Lacdelo 2010.12.07. 18:20:30

@egyittlakó:

En debreceni vagyok, es en meg sem csipem Kosat. A normalis debreceniek neveben elitelem amit a Fidesz csinal es nem mindenki suttyo paraszt Debrecenbe, annak ellenere hogy ezt a suttyo parasztot valasztjuk meg polgarmesternek minden egyes alkalommal.

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2010.12.07. 18:23:22

@hal1fan: olvasd csak el @burlamaqui: bejegyzését. Szóval volt azért jócskán, mikor jókor szóltak jó helyen, csak ugye nem lettek meghallgatva. Nem ismerős?

A törvényest meg szükséghelyzetet hagyjuk már :-) Direkt írok durvát: anno a numerus classus is szükséges és törvényes volt. Sőt, anno náci/kommunista/stb. bűnösök is hivatkoztak arra, hogy ők csak a törvén szerint cselekedtek. Valamikor az első éjszaka joga is törvényes volt... gondolom te is tudnád folytatni a sort. De maradjunk csak a nyugdíjpénztáraknál: pályakezdőknek kötelező volt belépni, ezt mondta a törvény. Most meg azt, hogy ki lehet lépni és ha nem teszem, megbüntetnek (közvetetten). A törvényeket a drága politikusok akkor és oda változtatják, ahová akarják (most már, kvázi Alkotmánybíróság nélkül)

De hogy ontopic is legyek: pár évet éltem Debrecenben, dolgoztam khm... vezetés-közeli cégnél is és láttam mi folyik ott. Propaganda és kirakat, minden mennyiségben. Tartalom nulla. Gondolom mond valamit, hogy Debrecenben programozóként megélhetési gondjaim voltak (munkahelyet alig, vagy sehogy sem találtam!) - miközben a Kossuth Egyetem ontotta a programozókat. És nem is túl rosszakat. 90%-uk ma Pesten és Nyugat-Európában dolgozik, és eszünk ágában sincs visszamenni. Mert nincs miért, nincs perspektíva. Kósa "Államcsőd" Lali persze vetíti, hogy milyen fasza minden. Hitelből, nem is kevésből, és az se strukturális dolgokra, hanem látványberuházásokra. (ismétlem? nem pénz, perspektíva). Most pontosan ugyanazt látom az országban, csak kicsit nagyobban. És nem nyugtat meg :-(

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2010.12.07. 18:24:55

@Lacdelo: na, üdv földi, úgy látom hasonlóan látjuk Debrecent meg Királyunkat :-)

Balack 2010.12.07. 18:25:30

"ők, tudod, abból élnek, hogy hosszú távon is hitelesen, megalapozottan foglalnak állást, hogy amit mondanak, az általában bejön, arra lehet alapozni. Mert ha össze-vissza adnának prognózisokat, akkor a befektetők, akik a prognózisukra támaszkodva döntenének"

EMBER, AKKOR A VÁLSÁGOT MIÉRT NEM LÁTTÁK ELŐRE 10 ÉVVEL?? vagy az általában nálad ennyire tág fogalom???

M&Ms (törölt) 2010.12.07. 18:25:33

A fityiszes gondolkodásnak valahogy az a lényege: a Párt mindenek felett, minden más le van szarva. kósa is mikor ilyesmit böfög, nem is veszi észre, hogy a világ legtekintélyesebb, legszakértőbb hitelminősítőit nézi semmibe.

Úgyhogy kósa tényleg csak egy debreceni suttyó paraszt marad, ahogy előttem írták.

pudliho 2010.12.07. 18:33:54

Ezek a hitel minősítők (cra) kiváló minősítést adtak olyan cégeknek mint az enron még az utolsó napokban is a teljes csőd előtt, az a baj hogy a piac durván hallgat rájuk attól függetlenül hogy néha kilóra megveszik őket vagy hülyék hozzá, de mégis van szavuk és ez a lényeg. Az meg hogy itt a baloldali emberkék istenként tisztelik a piacot nekem is furcsa volt, de már megszoktam hogy itt semmi nem az aminek látszik :-)

Lacdelo 2010.12.07. 18:36:42

@xcrow:

Szerintem egyre tobben vagyunk, ahogy elnezem naprol-napra.

gorcsev54 2010.12.07. 18:38:44

ingatlanmenedzser.hu/hitel_es_befektetes/20101128_selmeczigabi_vagyon.aspx A "griffmadár lady" az biztos tud kommunikálni.Magának! Bár azt biztos Kósa is tud.

socarrat 2010.12.07. 18:41:18

@pudliho: Ezek szerint aki nem szopja be "a Párt" faszságait az baloldali?

Le kéne már erről szakadni.

Lacdelo 2010.12.07. 18:42:15

@pudliho:

"baloldali emberkék istenként tisztelik a piacot nekem is furcsa volt"

Furcsa csak azert lehet mert a jobboldalon nem szamitanak az ervek, az ottani media siman meghamisitja a szamokat, tenyeket. Mi baloldaliak sokkal tajekozotabbak vagyunk es realitasban elunk. Nincsenek vezereink, donteseinket nem partszimpatia alapjan hozzuk meg. Legalabb is nagyobb resze a baloldalnak, mig a jobboldalban nagyon keves a gondolkodo, tisztelet a kivetelnek (Solyom, Gemesi, Kopits).

Vén Csataló 2010.12.07. 18:46:55

Hihetetlen mit össze nem bírtok öklendezni eftársak. Volt 8 évetek, hogy bizonyítsatok, hogy megfelelő referenciát mutassatok fel az állítólagos "szakértelmetekre".
Ám a 8 év elszelelt és semmi másra nincs referenciátok, mint a döbbenetes szellemi impotenciával párosuló akkora bazi nagy önhitt gőgre, ami ha érne valamit, Magyarország simán felvásárolhatná a G8-at. Kár, hogy a magatartásotok (ahogy a szekértelmetek) kb. sz@rt sem ér.
Még most is úgy osztjátok (osztanátok) az "eszet" mintha bármi is összejött volna nektek. Pedig csupán újraírtátok a mitológiai Midász király történetét: a csapat, aminek minden sz@rrá változik a kezei között.
Szóval, amint azt már mondtam: lehet szerényebben pofálni. Sokkal szerényebben!
Az a 80% fölötti GDP arányos eladósodás a ti és kedvenceitek műve, mint ahogy az a borzalmas költségvetési determináció is, amiből bizony sajnos egyáltalán nem barátságos módszerekkel lehet kiszabadulni és mozgásteret nyerni. Egészen visszataszító, hogy most úgy hánytok epét a kétségtelenül durva manyup sztoritól, mintha semmi közötök nem lenne ahhoz a helyzethez, amiből ilyen eszközökkel lehet kimászni.
De pont hát ettől a visszataszító magatartástól vagytok éppen azok amik.

Alf (törölt) 2010.12.07. 18:47:07

Mit is mondtak a hitelminősítők a Lehmanról valamivel több mint két éve?

És Írországról fél éve?

Hoppágeci, most a figyesznek történetesen igaza van.

hetivalasz.hu/uzlet/hiteltelen-hitelminositok-31093/?cikk_ertekel=1&ertekeles=4

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/unios-ossztuz-alatt-a-hitelminositok-315069

stb stb.

A Moodys már csak az indexet érdekli.

_Szom Ki-Van · http://csollima.blog.hu/ 2010.12.07. 18:47:17

Munkakultúra az imperializmus bérenceitől, akik nem létező pénzekkel kooperálnak szerte a világba? Bugyuta paródiának hatna egy, a világunkba most belépő embernek, hogy ez a kapitalizmus. Számunkra pedig szégyen, mert ez az igazság és hagyjuk.

pyromaster 2010.12.07. 18:51:12

Most miert kell kiemelni a pestieknek, hogy kosa videki? Ez a szokasos utalas arra, hogy minden videki egy ostoba paraszt, akit ostorral kell nevelni? Koszonjuk szepen mi videkiek! Okos, muvelt pesti barataim, ti is azert rinyaltok ennyit, mert hitel van a dologtalan nyakatokon, abbol van panel vagy 300 eves korhadozo berhaz meg a trendi mobil, 3 meteres plazma tv es egy csucsteljesitmenyu laptop (amit nem hasznal ki a facebookozas) a seggetek alatt. Kutyaszarban eltek, es remelem elszall forint, de ugy, hogy a tanc es revu szakon masfel evet elvegzett budapesti agyatlan kolykodnek is egy kinaiban kell mosogatnia majd, hogy tescos parizsit zabalhassatok. En akkor is a vigyorogni fogok rajtad te szerencsetlen kutyauruleklako, ha az euro 970 Ft lesz majd. Ti is pontosan ugyanolyan ostoba szerencsetlen megvezetheto barmok vagytok, mint barki mas az orszagban, tele hitellel es egy nagy ures fejjel a nyakatokon. Csak ti pesten laktok, es az MSZP-nek veritek a dobot. A videki bunko meg a Fidesznek! Nem varni kellene az adomanyokat a kedvenc parttol, hanem magadon segitettel volna te suttyo, akkor nem lennel tele hitellel. Megerdemlitek kosat! Rohadt, bunko fovarosi kretenek, zabaljatok fel a kutyaszart a dohany utcabol. Az egesz orszag egy nagy lusta szar, szetvagnalak benneteket ostorral, lusta, szarhazi magyarok.

Alf (törölt) 2010.12.07. 18:53:22

Semmi nem veszélyesebb annál, minthogy egész országokat magáncégeknek szolgáltassunk ki, de ez sajnos tendencia. A függetlenség elemi érdek. Létfontosságú felvenni a kesztyűt, és ebben vannak partnerek, Németország, Franciaország.
Érdekes, hogy egy 2/3-al választott kormánynak mennyivel kevesebbet nézünk el, mint egy senki által meg nem választott, brókerekből álló cégnek.

És az a naivitás, hogy vannak bizonyos törvények, melyek szerint a hitelminősítők bármit megtehetnek, mi pedig semmit. A világ folyamatosan változik, és egy országnak lehet beleszólása, vagy így vagy úgy.

Spiritmonger 2010.12.07. 18:54:22

piefke!

azok az angol fiatalemberek, akik hosszú távon, hitelesen AAA minősítést adtak a Lehmann Brothersnek?

azok a senkiházik?

még azt hiszik, van szavuk, de nincs, Kósának teljesen igaza van

van a moodyson is túl élet, tőke, hitel, fejlesztés, itt vannak az arabok, a BRIC, a japánok, akik mind szarnak erre a csökött angolszász minősítőcégecskékre, és most a magyar kormányból is volt valaki végre olyan tökös, hogy helyretette ezt a sok ingyenélőt

butter-k · http://napimorgas.blog.hu/ 2010.12.07. 18:58:24

@burlamaqui:

mindezt STABIL kilátásokkal.Ami a lényeg.
Tényleg nincs azért kértelek téged a szakértőt, hogy magyarázza már el, pl. hogy milyen távra minősít..

Alf (törölt) 2010.12.07. 18:59:26

@Lacdelo: Mondhatnál egy "baloldali" valamirevaló gazdaságpolitikust, tényleg érdekelne. Ne Róna Pétert, akit sokra tartok, mert Róna valódi baloldali, nem egy maszopos "baloldali" gengszterkapitalista.

A "baloldal" híveinek -ez jó szó- sötétségét mi sem jellemzi jobban, mint hogy nem képesek belátni a totális csődöt sem.

burlamaqui 2010.12.07. 19:02:23

@pudliho:
Szóval aki így beszél:
"a sorozatos pofonok, amelyek külföldről érték és érik az országot: a leminősítések",
az baloldali és istenként tiszteli a piacot?

Lacdelo 2010.12.07. 19:05:02

@Alf:

Szerintem hitelesebbek mint a Fidesz kormany barmikor is lesz. A hitelminositok foleg ceges reszvenyek es ertekpapirok minositesenel hibaztak, de allampapirok minositesenel tudtommal nem volt veluk komolyabb problema hiszen ott tobb fuggetlen forrasbol tudnak tajekozodni ASZ (nem fuggetlen), KSH adatok, KT (most szuntettek meg), NB (probalja legyurni), stb... Meg lehet Kosanak igaza, meg Gorogorszag sorsara jutunk.

Ezek az intezmenyek azokbol adatokbol keszitenek elemzeseket, kategorizaljak az allamokat amilyen adatokat ok rendelkezesre bocsatanak. Azokat viszont meg lehet hamisitani lasd Gorogorszag. De amint kiderulnek a problemak, a korekcio azonnali es nagy merteku. Az nem a hitelminositok hibaja ha hamis adatokbol kell kiindulniuk.

De meg kerdezhetned tolem, hogy a Fidesz egy hiteles part? A valasz egy hatarozott NEM.

butter-k · http://napimorgas.blog.hu/ 2010.12.07. 19:06:41

@socarrat:

akkor olvass "szakértő"
a 32% a költségvetés idei hiánya a GDP-hez viszonyítva.
ami nekünk idén 3% az nekik 32%

Remélem érted a különbséget...
A hiány év végére eléri a GDP 110%-át.
Remélem érted a különbséget...
www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20101122-nem-indit-el-jarvanyt-az-ir-penzugyi-mentocsomag-nem.html

butter-k · http://napimorgas.blog.hu/ 2010.12.07. 19:10:04

@TaTa86.:

www.gazdasagiradio.hu/cikk/51193/

Itt a hír a leminősítésről, és a stabil besorolásról.

Alf (törölt) 2010.12.07. 19:16:14

@butter-k:
nemmerazorbánmegaizéhogy...
na!

igényes 2010.12.07. 19:18:05

Nem haragszotok, nem tudok hozzászolni. Ott vannak a devizahitelesek és ez a fasz elfogad 10+ 3 milliárdot az orbántól, és csak egy fogadás volt. Közpénzből fizetjük az úti huncutságukat. Borzasztó!

hal1fan 2010.12.07. 19:18:07

Táskás Tóni, Egyittlakó, Mayhem, Xcrow!

1) Igen, de ez csak a jéghegy csúcsa...
2) A'szem ugyanott élünk (ugyanazt érezzük), de én nem felejtem: "el lehet innen menni". (Ki operál majd, ha minden orvos pl. engedelmes? -meg a többiek?)
3)Emlékezzünk, de ettől még igaz: nincs operáció fájdalom nélkül...
4) Igaz, a törvények is változnak,-mint minden más. Marad az alkalmazkodás. (De mitől is volt szükséges a "numerus classus?)

lyia (törölt) 2010.12.07. 19:20:59

The Washington Post
2010.12.10.

A magyar kormány "-ZSZS" minősítést adott a Moody's idei teljeítményére, amivel az egyébként is rossz hírű hitelminősítő céget a "rosszabb mint a legrosszabb bóvli" kategóriába sorolta be.

A Moody's vezetői holnap Budapestre utaznak, hogy személyesen tegyenek hitet a Nemzeti Együttműködés Rendszere iránti elkötelezettségükről.

Lacdelo 2010.12.07. 19:21:31

@Alf:

Az teny hogy a hitelminositok is hibaznak amint irtam: "Ezek az intezmenyek azokbol adatokbol keszitenek elemzeseket, kategorizaljak az allamokat amilyen adatokat ok rendelkezesre bocsatanak."

Te viszont a hiteltelen Matolcsy gazdasagpolitikat tartod mervadonak es mindenki mas KT, ellenzek, nemzetkozi sajto, fuggetlen szakertok, stb... mind rosszul tudjak. Ez lenne a brilians megallapitasod?

Alf (törölt) 2010.12.07. 19:27:45

@Lacdelo: Az a megállapításom, hogy a hitelminősítők a hitelezők érdekeit szolgálják, az érdek pedig, hogy minél több hitelt vegyünk fel.
Sarkítva, de ez tény.

A hitelminősítők érdekeket képviselnek, nem pedig független szakértőként érdek nélkül szemlélik a világot.

A mi érdekeink jelenleg nem esnek egybe a hitelezők érdekeivel, és tény, hogy a kormány sok hitelezőellenes lépést tett, aminek meg lesznek a következményei.

A véleményem, hogy jó dolog, ha merjük vállalni a következményeket és egy, a jelenleginél függetlenebb gazdasági állapotot tudunk maguknak kiharcolni ebben a versenyben.

Tehát nem a hitelességről vagy hiteltelenségről van szó, és nem arról, hogy kinek van igaza, hanem arról, hogy milyen érdekek ütköznek.

Már nem a drótvezérelt szocializmusban élünk, csak még mindig nem fogtuk fel, hogy itt nem egy meglévő rendszer olajozott fogaskerekeként kell működni a sikerhez, hanem keményen ki kell állni a céljainkért és az érdekeinkért.

burlamaqui 2010.12.07. 19:29:53

@butter-k:
Nem az a lényeg. Már 2009 januárban negatívra rontotta az ír államadósság besorolását, amikor még meghagyta az euroövezet akkor általános triple Aaa besorolását és azt mondta, hogy a válság lényegesen befolyásolja Írország gazdasági erejét a "következő években". Ugyanakkor azt is mondta, hogy az elmúlt évek költségvetési többlete ad mozgásteret a kormánynak, az alacsony államadósságnak köszönhetően. Vagyis igyekezett óvatosan értékelni.
Amit 2009 júliusban az államadósság lerontása mellett stabilnak értékelt, az csak a rövidtávra (éven belül) kibocsátott értékpapírok kategóriájára vonatkozott, nem az adósság egészére, benne a hosszabb lejáratú kötvényekre.

hal1fan 2010.12.07. 19:31:34

Valamerre elkallódott a nagy magyar ugaron egyszerre elküldött reagálásom Táskás Tóninak, Egyittlakónak, Mayhemnek, ill. Xcrownak.

Nincs idegem mindent ujra írni, tehát csak dióhéjban:

Táskás Tóni
Igen, de ez csak a jéghegy csúcsa...

Egyittlakó
A'szem ugyanott élünk (ugyanazt érezzük, ha fáj). De emlékszem: "el lehet innen menni!" Kell még ilyen újra?

Xcrow
Igen, a törvények is változnak, mint minden más. Marad az alkalmazkodás, mint alternatíva... De mitől is volt szükséges a "numerus classus" ? Ez nekem bevallottan új...

motoszka 2010.12.07. 19:35:33

Nem arról volt szó, hogy Kósa kussol minden olyan ügyben, ami egy picit is befolyásolja a forintot? (No meg az sem baj, ha más ügyben is.) Úgy látszik elfelejtette a múltkori "bakiját"!

butter-k · http://napimorgas.blog.hu/ 2010.12.07. 19:38:54

@burlamaqui: ha 2009-ben történt volna nem lenne baj, de 2010 júliusában történt. tehát 4! hónapja.
"A besorolás kilátása stabil, vagyis nemigen várható újabb leminősítés a közeli jövőben."
www.gazdasagiradio.hu/cikk/51193/

tehát nem vártak semmi rendkívülit.Ehhez képest majdnem beborult az egész ország.

Amúgy nem a hitelminősítőkkel van bajom mindenki máshogy értékel gazdasági folyamatokat.És senki sem tévedhetetlen.A baj, hogy ezeknek a cégeknek a véleményét etalonként fogadja el a piac miközben látszik hogy nem olyan pengék.

SzaGyu 2010.12.07. 19:44:13

Ha a kormány érdeke úgy kívánja, akkor megszólaltatja Kósát és társait és már esik is a forint, sőt, még zuhanni is képes.
A forint zuhanása pedig az állam bevételének egyik forrása.

butter-k · http://napimorgas.blog.hu/ 2010.12.07. 19:46:45

@SzaGyu:

tegnap 1 forintot "esett" a forint. ma meg erősödött. összeomlás.

Alf (törölt) 2010.12.07. 19:48:36

@butter-k: ha az index aszonta hogy esett, akkor esett és kész.

Palkovicsné 2010.12.07. 19:48:56

Kósát a parlamentbe... igazmagyar... igazokos.... igazigaz...

Bobby Baccala 2010.12.07. 19:51:32

nos szerintem olyan nagy hülyeséget nem mondott lajos barátunk.
az is megérne egy misét, hogy egyes brókercégek itthon hány milliót költenek el egy-egy hétvégén néhány ilyen kólát szürcsölő intézményi befektető majomra, csak hogy náluk kösse az pozíciókat. hát így működik ez, nem kell seggre esni tőlük :)

Nyugdíjkárosultak · http://nyugdijkarosultak.blog.hu/ 2010.12.07. 19:54:18

Egyébként is: egy igazi angol fiatalember nem iszik reggelire kólát.

Rainbow_ 2010.12.07. 19:54:32

@pyromaster: te csak húzzál szépen vissza abba a retkes lukba ahonnan idejöttél!

burlamaqui 2010.12.07. 20:02:02

@butter-k:
Na utoljára, mnert megyek a délutáni órámat megtartani és itt nincs időm azzal foglalkozni, hogy otthon a gazdasági rádió vagy egyéb hiteles forrás mit vartyogott:
Moody’s Investors Service downgraded Ireland one notch, to Aa2 from Aa1, although it remained comfortably above junk level. Moody’s also changed the outlook on the ratings to stable from negative.
Stabilról negatívra - tetszik érteni?

butter-k · http://napimorgas.blog.hu/ 2010.12.07. 20:06:16

@burlamaqui:

Amit te írsz 2009-ben történt.

Amire én hivatkozok 2010 júliusában.

ne beszéljünk el egymás mellett.

Balack 2010.12.07. 20:12:27

@Lacdelo: te jó ég, nem szakad le a plafon??? ember azért legyen már egy kis eszed! az elmúlt 20 évben a baloldali média olyan szinten hazudozott/ hamisított meg tényeket mint nem sok más helyen a világon!! meg hogy ti baloldaliak tájékozottak vagytok... marha jó, akkor ferenctestvérrel teljesen szándékosan nyomtátok bele magyarországot a szarba! mindjárt hányok tőled.

flippant 2010.12.07. 20:13:21

Hülye vagy kósa, ha poénkodsz legalább jól nyomjad! Az angolok teát szürcsölgetnek általában, a kóla maradjon meg a hamburgerzabáló amcsiknak!

butter-k · http://napimorgas.blog.hu/ 2010.12.07. 20:22:07

@burlamaqui:

fuss neki az utolsó mondatnak újra:)
legalább a google fordítóba másold be:)

közlekedési bűnöző (törölt) 2010.12.07. 20:33:44

ja, a Moody's meg a többi elemző, az mindent tud. Kiszámolják a GDP-ből, meg a népességből meg egyéb adatokból, hogy mi hogy lesz jó. Nekem is ki szokták számolni az osztrák.svájci főnökeim, hogy ennyi a GDP itt ennyi ott, akkor Magyarországon ennyit lehet eladni. Valamiért még egyik sem találta el. Bernből, Bécsből meg Londonból máshogy látszanak a dolgok, de ezt a külföldiek nem nagyon akarják elfogani, csak mikor pofára esnek. És persze akkor sem ők a hibásak...

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Fidesz mindent jól csinál, de az is biztos, hogy a minősítő intézetek is "érdekesen" véleményeznek. Szerintem jó sok lóvét keresnek vele....

Lacdelo 2010.12.07. 20:35:53

@Alf:

"nem a drótvezérelt szocializmusban élünk" Mar nem, de oda vezet vissza a Fidesz minden erejevel.

közlekedési bűnöző (törölt) 2010.12.07. 20:38:45

@Lacdelo: Jó lesz az a magyarok 80%-ának ,mer' akkó nem köll gondolkozni, csak csinálni, amit mondanak... :-)

Balack 2010.12.07. 20:59:43

@Lacdelo: vicE versa, ha már latin tudásoddal szeretnél kérkedni : )

Kerosan 2010.12.07. 21:23:31

@közlekedési bűnöző:

Lehet, hogy nem minden vallalat mukodik tokeletesen, de fejlodni csak tudomanyos modszerekkel, statisztikakkal alatamasztott modellek felhasznalasaval lehet, legyen szo akar technologiarol, akar gazdasagrol.

Aki a mai vilagban ezeket nelkulozi ( kvazi vaktaban lovoldozik ) az igen kemeny ra fog fizetni.

Lehet ujitani, lehet szep dolgokat kitalalni, lehet vezercsellel akar az egesz vilagot megteveszteni, majd felulkerekedni... De kérem, hol vannak a bizonyitekok, hogy ez mind helyes? Megmondom: sajnos sehol, mert szakmailag felkeszuletlen emberek kerultek oda, ahova.

l.x. 2010.12.07. 22:44:34

@djukel: " szijjártó és kósa neve hallatán nekem államndóan a vadbarom szó ugrik be. "

Fenntartva, hogy a Moody's epic fail műfajban még mindig vezet Kósa előtt -- hihetetlen, hogy veszi a bátorságot Szijjártó és Kósa, hogy fél évvel a lejtős bravúrjuk után ki meri nyitni a pofáját gazdasági kérdésben mikrofonok 10km-es sugarán belül, és hihetetlen, hogy honnan veszi a bátorságot Orbán, hogy elnézze nekik.

Eleinte szinte biztos voltam benne, hogy régi kedvencemen, Pintéren fog elúszi ez a kormány, de lasson ő csak egy közönséges, elnézhető keresztapácska a többiek mellett.

l.x. 2010.12.07. 23:01:35

@egyittlakó: "A Moody's nem jósol, hanem prognózisokat készít, észkombájn... A kettő között óriási a különbség. Egyszerűbben, hogy értsd: nem mindegy, hogy vidd ki a bilit vagy idd ki a bilit. "

Valami nagyot szerettél volna mondani, nemde?

Szóval az AAA-s _prognózis_ (így jó lesz?), jelentheti azt, hogy holnap a progosztizált intézetnek/országnak reszeltek?
Mert ha a két véglet lehet ekvivalens, akkor bármi más is bármi mással.
Nincs az a tudomány, amelyben ilyen "hibahatár" mellett dolgozva ne eke és só várna a laborokra, de a kutatókra is.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.07. 23:42:11

"hosszú távon is hitelesen, megalapozottan foglalnak állást,"

2008. szeptember 1.: A Moody a Lehman bank hitelképességét a legmegbízhatóbbak közé sorolta, az Aaa kategóriába.
2008. szeptember 15.: A Lehman bejelentette a bank-történet legnagyobb csődjét."

Na ennyit ehhez az irományhoz.

Kerosan 2010.12.07. 23:47:23

Legalabb meg kene probalni megerteni a vilagot, sracok, ha nincs hozza kedvetek, akkor meg ne irogassatok faszsagokat!

l.x. 2010.12.08. 00:22:25

"Es tovabba all mogottuk egy nagyon jelentos penzmennyiseg ( amit itt valaki megemlitett ugyan, de nem teljesen a megfelelo kontextusban ) amivel piacot és embereket tudnak befolyasolni.

Ilyesforman van hatalmuk a gazdasag mukodese felett, amit abban az esetben elveszitenek, ha hiteltelenne valnak ( gyk. nem erdekuk rossz elorejelzest adni mert nekik az veszteseget termel..) "

1: Úgy tűnik, akkora pénz nem áll mögöttük, hogy a 2008-as arcvesztést elkerülték volna a csődbe ment cégek mögé állással.

2: Nem látom, hogy a kapitális arcvesztés folytán bármit elveszítettek volna. Olyanok, mint a Vonnegut által leírt "ez az egyetlen játék a városban"-viccben a kaszinó... a kaszinó.

l.x. 2010.12.08. 00:26:02

@Kerosan: Értem én, értem a világot, hogyne érteném: a tulipánhagyma, az aranyrúd, ha a Moody's azt mondja, ha meg azt mondja, hogy egysejtű, akkor az, mert a Moody's mögött pénz is áll, meg informális kapcsolatok, meg Excel, és a tenyérjósokról se feledkezzünk meg!

l.x. 2010.12.08. 00:30:23

@közlekedési bűnöző: 'Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Fidesz mindent jól csinál, de az is biztos, hogy a minősítő intézetek is "érdekesen" véleményeznek.'

Mivel a hideg tél lesz, mert az indiánok hetek óta vágják a fát - módszerével vetítik elő a piac romlását, ebben az irányban nagy buknivalójuk nincs, főleg télvíz idején. Akkor derül(t) ki, mennyit érnek, amikor az indiánok bn(t)ak elkezdeni fát vágni.

Kerosan 2010.12.08. 11:05:59

@l.x.: az az okos aki a nagy osszevisszasagban felfedezi a torvenyszerusegeket. ( einstein ota tudjuk h minden relativ ugye. )

az nem annyira, aki azt fedezi fel, hogy minden ossze-vissza van :)

l.x. 2010.12.08. 14:06:23

@Kerosan: Einstein dolgozott statisztikával, de amikor szembejött vele az isteni kockadobálás, inkább hátralépett kettőt, elment gondolkodni, hátha eszébe jut, hogy hogyan lehet azt a kockát kiküszöbölni - pedig volt akkora tekintélye, hogy egyideig megéljen abból, hogy azt mondja "márpedig úgy van, ahogy mondom, elefántnyi mérési hibákkal pedig nem foglalkozom".

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.12.08. 16:21:30

Ez tetszett :-))) mármint Kósa Lajos vizuális képe Londonból :))))

Versenycsiga 2010.12.18. 00:47:29

@Táskás Tóni:
Öcsém, belőled aztán kiszólt a tahóság, de rendesen.
Alőször is az a jó édes anyucid a köcsög. Másodszor meg: ki is duplázta meg az államadósságot 8 év alatt? Tán az eszkimók, nem? De hát bérrettegni nagyon kell, gyurcsótány főnököd ezért fizet, nem?
Paraszt.
süti beállítások módosítása