.jpg)
„Berlin bleibt deutsch!” (Berlin német marad!) – ez a felirat állt számos helyen 1945 áprilisában a berlini házfalakon, akkor, amikor a szovjet hadosztályok már az elővárosokban voltak és természetesen esély sem volt arra, hogy Berlin az a régi, náci Berlin maradhasson. És mégis: németek tömegei kapaszkodta abba a reménybe, hogy valahogy mégiscsak győzni fognak – mert nem voltak képesek belegondolni abba, hogy mi lesz itt, ha nem!
Most, 2010 júliusában, IMF- és EU-pofonok, 290 Ft-os Euró, szénné égett „29 pont” után még mindig magyarok tömegei hisznek abban, hogy Orbán jó úton jár… Hogy Orbánnak miniszterelnöknek kell maradnia…
Játsszunk el egy pillanatra a gondolattal, hogy mi egy komoly ország ésszerűen cselekvő népe vagyunk…
Mit tennénk akkor, ha lenne egy kormány és egy miniszterelnök, amely nyolc éven át támadta kontársággal és a nemzet érdekeinek elárulásával az akkori vezetést, majd hatalomra kerülvén hetek alatt teremtetek akkora káoszt, mint a sokat kritizáltak előtte csak évek alatt? Mit tennénk, ha kiderülne, hogy ellenzéki éveiket nem a komoly felkészüléssel, az ország modernizálási terveinek aprólékos kidolgozásával töltötték, hanem csak önmagukat és híveiket hergelték: az egész világ ellen? Mi tennénk, ha kiderülne, hogy országunk vezetői vagy nincsenek tisztában a kormányzás alapvető törvényszerűségeivel, nem értik a világot, amely körülveszi őket és ráadásul nem is akarják sem elfogadni, sem megtanulni mindezeket?
Tekintsünk el attól a válaszadásnál, hogy egy komoly ország ésszerű népe valószínűleg a kormányzás közelébe sem engedett volna egy efféle erőt… Egy komoly ország ésszerű polgárai bizonyosan megtalálnák arra a módot, hogy egy ennyire nyilvánvalóan alkalmatlan kormány ne dúlhasson tovább az ő kontójukra.
Ehhez képest…
Ehhez képest Magyarországon az a helyzet, hogy mindannak ellenére, amit Orbánék tettek (vagy épp nem tettek meg), tömegek mondják még ma is, hogy „Adjuk meg nekik az esélyt!”, „Szavazzunk nekik bizalmat!”.
Ugyan minek?
Akiknek több év sem volt elegendő ahhoz, hogy felkészülten lépjenek a kormányhoz, azoknak nem jár a bizalom, mert eleve nem érzik a kormányzás felelősségét, nem érzékelik a valóságot – mert a valósággal szemben éppen súlyos személyes jellegű fenntartásaik vannak!
A valóságban vannak náluknál hatalmasabbak – és ők szoronganak ettől. A valóságban vannak olyan szokások és illemszabályok, létezik egy olyan mentalitás - amelyet ők nem éreznek a magukénak és mindig zavarban vannak, ha aszerint kellene viselkedniük. A világban léteznek pénzügyi, kulturális, szellemi elitek, saját értékrenddel – és ők úgy érzik: nem fogadja el és be őket ez az elitvilág. Nem beszélik annak nyelvét, nem az érdekli őket, ami az elitcsoportok tagjait: ők a focit és a bográcsozást élvezik, nem Bayreuthot és a bébicalamarit, szűzolivában sütve…
Ami elég volt a Ménesi-úti koleszban ahhoz, hogy hangadók lehessenek, ami elég volt ahhoz, hogy egy nem szerencsés és nem sikeres ország választópolgárainak harmadát meggyőzzék, az nem elég Berlinben, Brüsszelben és Washingtonban, az nem győzi meg a nálunknál erősebb, mert racionálisabban működő hatalmakat. Aki az együttműködésre való kényszert személyes sértésként érzékeli és frusztráltságában agresszív az egyébként segítőkész partnerekkel, az hogyan akar Nemzeti Együttműködést?
Megértem azokat, akik mégis esélyt követelnek Orbánéknak: viselkedésük nem példa nélküli és megvannak az okai. Gondoljunk bele ezeknek a honfitársainknak a helyzetébe, életébe. Lehet, hogy nem elég sikeresek, ezért vágynak egy „mindent megoldó”, róluk a felelősségviselés terheit levevő Vezetőre – ezért kötődnek lelkileg Orbánhoz: belé kapaszkodnak, mint „utolsó reménységükbe”. Vagy éppen lehet, hogy környezetükben ellenérzések és szorongások uralkodnak a „komcsikkal” szemben, akik ugye „nem úriemberek, mint a mi családunk már régóta” – és úgy érzik: még mindig jobb, ha a „nemzeti érzésű és polgári” Orbánék vannak hatalmon, mintha itt lennének a kommunisták… VANNAK tehát okai, ha sokan NEM AKARNAK még szembenézni a ténnyel: Orbánék alkalmatlan vezetői Magyarországnak!
És a legkomolyabb ok, amiért sokan nem tudják még őket elengedni, hogy kik jöhetnének utánuk? Jelenleg NINCS az országban erő, amely tényleg BIZTOSAN JOBBAN csinálná. Magyarország történelmében sajnos nem példátlan eset, hogy úgy érezhetjük: nincs jó választásunk, ezért nem cselekedhetünk.
Elvileg cselekedhetnénk persze: magunk vennénk kezünkbe a dolgokat – de erre mint nép még nem vagyunk képesek.
Marad egy jól szervezett, progresszív elit létrehozása, amely aztán valódi (le-)váltópárttá nőheti ki magát a következő választásig. Ha nem jön létre egy ilyen erő, amelynek szellemiségét, programját és tetteit modern, „nyugatos”, egymással nem csupán saját anyagi és hatalmi érdekeik mentén együttműködni képes személyiségek határozzák meg, akkor Magyarország elvileg sem lehet képes élni a lehetőségeivel.
Kérdés, hogy a most még jobbára „a fű alatt” szerveződő csoportok hogyan lesznek képesek egymásra találni, melyek lesznek közülük a valóban hatékonyak és fejlődőképesek és miféle mentalitás és ideológia adja az alapokat? És kérdés az is, hogy elfogadják-e majd hitelesnek ezt az új erőt és „frontembereit” a jelenleg „politikai hontalan” választópolgárok?
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek