2010.06.10. 22:44 Szerző: Dr. Evet

Hurrá! - vagy Basszameg?

Tisztelt Orbán Viktor úr!

Ön az ország miniszterelnöke, döntenie kell tudnia tehát súlyos kérdésekben. Ezért én most a saját súlyos dilemmáimat is Ön elé tárom – annál is inkább, mert leginkább Ön okozza azokat! Mielőtt belekezdenék, hangsúlyoznom kell, hogy amit le fogok írni, az a dolgok mai állása, nem tudhatom, hogy Ön és kollégái forgatnak-e valamilyen ezt felülíró változatot a fejükben? Ha végiggondolom az elmúlt hetek-hónapok során Ön által mondottakat, bizony ennek is van valószínűsége…

Elborzadva olvastam az Ön egysávos adózással kapcsolatos terveit, mert azokból az következne, hogy a kb. 240.000 Ft-os bruttó fizetés alatt keresők kisebb, vagy nagyobb mértékben rosszul járnak majd… Ez, korábbi, mára valószínűleg érvényét vesztett ígéreteivel szemben kifejezetten a közé- és felső rétegeknek fog kedvezni – ahogy az Ön által 1998 és 2002 között tapasztalt politika is (akkor kifejezetten deklaráltan is) a középosztályhoz tartozók megerősítését tűzte ki célul.

…De mi is az a középosztály, kik is tartoznak abba – és ami nekem szubjektíve a leglényegesebb: én vajon beletartozom-e abba? Beletartozom-e az Ön által a jelek szerint a jövőben (is) privilegizáltak közé?

Én úgy tudom, hogy a középosztály tipikus képviselői a nyugati polgári társadalmakban pl. az orvosok… Nos, én orvos vagyok, méghozzá szakorvos, sőt, nemrégiben kiváló minősítéssel szereztem meg Ph.D.-fokozatomat – bizton állíthatom tehát, hogy ha valaki, akkor én bizony a középosztály tagja vagyok, megnyugodhatok tehát: nekem kurva jó lesz az Ön kormányzása alatt, hurrá!:-)

…Csakhogy van egy gond! Az előbb azt írtam, hogy az egykulcsos adóval a 240.000 Ft felett keresők fognak jól járni – nos, én, mint egy önkormányzati fenntartású szakorvosi rendelőintézet orvosa, ennél jóval kevesebbet keresek; nem is akarom leírni, hogy mennyit. Jövedelmem alapján tehát semmiképp nem fogok a preferáltak közé tartozni, nettó vesztes leszek, szívni fogok, basszameg!:-(

Akkor most mi van, Tisztelt Miniszterelnök úr? Nincs itt ellentmondás? Általánosan megfogalmazva: Önnek és kormányának szüksége van-e a hozzám hasonlókra? Még általánosabban: szüksége van-e ennek a (jelenleg Ön által vezetet) országnak a kiválóan képzett, nemzetközi szinten is magasan teljesíteni képes emberekre? Ha igen, akkor miért löki őket vesztes pozícióba? Hogyan szeretné megerősíteni a középosztályt, ha éppen megvágja sok, elvileg odatartozó jövedelmét? Általánosságban: hogyan várhatja el, hogy mi kiválóan teljesítsünk a magunk posztján, amikor Ön és társai átgondolatlanul és felkészületlenül alulteljesítenek a sajátjukon?

Nézze: ha netán az lenne az üzenet, hogy húzzon innen a büdös francba mindenki, aki tehetséges, mert a tehetség veszélyes Önökre, akkor ezt megüzenheti nagy elődje és ellenfele, Gyurcsány Ferenc stílusában is: „akinek nem tetszik, el lehet húzni innen!” Csak ha az ő gondolatmenetét követi, nem értem, miért törekedett őt leváltani, amikor Ön sem ígérkezik különbnek?

De visszatérve kérdésemhez, az alábbiak a lehetőségeim:

1.    Szívok tovább és kussolok, örülök, hogy van munkám – és lassan elfásulok, lehet, hogy meg is őrülök.

2.    Elmegyek dolgozni egy gyógyszercéghez, 5-10-szeres fizetésért, belekerülve így a valódi preferáltjai közé – csak éppen nem végzek orvosi munkát, a betegeim ellátatlanok maradnak az orvoshiány miatt.

3.    Elhúzok Németországba, 380 Eurós fizetés helyett (csak elárultam, mennyi is a mennyim!) 6.500 Eurósért – és szintén ellátatlan betegeket hagyok itt.

4.    Maradok - és mindent megteszek azért, hogy Önnél sokkal jobb miniszterelnöke legyen mielőbb Magyarországnak.

Válaszát várva maradok tisztelettel:

(Akármelyik 30 és 40 év közötti magyar szakorvos)

ui.: Akikben írásomat olvasva felötlik a hálapénz, azoknak javaslom, hogy olvassák ez következő, Hálapénz c. posztomat is!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr442072906

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A szakpolitika ideje 2010.06.11. 11:01:28

"Oszlassunk el egy tévhitet! Az állam méretének, a közszolgálati béreknek a csökkentése nem a minisztériumi, önkormányzati 'léhűtők' ügye. Hanem a tanároké, orvosoké, rendőröké stb. A fűnyíró itt nem megy." Vendégszerzőnk, Holtzer Péter írá...

Trackback: Mennyi bőr van még? 2010.06.11. 09:20:33

Tegnap már érintőlegesen írtam a közszférát érintő megszorításokról, azonban úgy gondolom, hogy a dolog megér egy hosszabb írást is. Orbán Viktor kedden jelentette be, hogy a közszférától elvonnak 15%-ot, pontosabban 15%-os bértömeg-csökkenés várható....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2010.06.11. 11:20:21

@Terézágyú: Nekem pont a magas munkát terhelő adók miatt szűnt meg a munkám. Az állam gyakorlatilag a munkámmal kapcsolatos költségek 2/3-át kasszírozta be. A maradékból meg még az ÁFÁ-t is fizettem. Ezt a "válság" idején a cég sajnos nem tudta finanszírozni.

Azonban én egy bizonyos árszint alatt nem adom el a munkámat. Vállalkozóként meg az adójóváírás nem érint. Azért kibicnek nem mondanám magamat. Nagyon is helyeslem, mindenki fizessen csak szépen adót. ;)

ladislaus 2010.06.11. 11:21:55

Valaki mondja el melyik a jobb ha valaki azert kap adokedvezmeny mert alacsony a fizetese vagy azert mert 2 gyereket nevel?

gerywood 2010.06.11. 11:23:40

Kedves ZF2. Én is PhD-vel tanítgatok az ország elismert egyetemén a bértábla alapján nyilvános kb. br. 230000 Ft-ért. Láttad már amint "vastag" borítékot kap az oktató az egyetemen?? :-) Én sohasem. Sidorovich-nak sokmindenben igaza van. És orvost is ismerek az egyetemen, aki a laborban dolgozik, vagy szakrendelőben, ahol van kicsi pénz, de átlag havi 5-10e Ft.

Netuddki. 2010.06.11. 11:24:18

@Winston Smith: Azt mondom, amennyi járulékot beszed(né)nek tőlünk abból vígan, EU bérezéssel dupla annyi orvost el lehetne tartani.
Ausztriában egy havi max. 100EUR betegbiztosítással már kinyalják a hátsódat.
Az okokat is nagyon jól tudjuk. Elfolyik a pénz valahova... :(

Seravy 2010.06.11. 11:26:53

Hálapénz = korrupció. Csak nem az önkörményzatnál leszel előnyben tőle, hanem a kórházban, amikor pl. operálnak... de a működési elv ugyanaz. Mondjuk sokkal erkölcstelenebbnek tartom a hagyományos korrupciónál, mert itt az emberek életéről és egészségéről van szó...
Emeljék meg az orvosok fizetését megfelelő szintre, a hálapénzt meg TILTSÁK BE, és büntessék!
Egy nonszensz hogy fizetni kell TB járulékot, de azért az orvosnak fizess hálapénzt is ha ellátást akarsz. Akkor a TB-t mire fizetjük, nem abból kéne az orvost kifizetni?

Na ennyit az orvosokról. Más szakmánál meg...kevés a fizetés? Tessék sztrájkolni...nem elvállalni a munkát annyiért...ha senki sem vállalja, kénytelenek lesznek rendesen megfizetni...

Az adó pedig szerintem jó így, kevésbé motivál jövedelem eltitkolásra...és valamennyit az eltitkolóktól is be tud szedni, a minimálbér után járó részt legalább...

Netuddki. 2010.06.11. 11:28:40

@ladislaus: NINCS SZÜKSÉG ADÓKEDVEZMÉNYRE.
Természetesen, ha némi adójóváírással a gyereket nevelőket akarják támogatni azt támogatom én is. ;)
Persze csak szigorúan adójóváírással és egy max. összeghatárig.

frmn 2010.06.11. 11:31:49

Én ezt komolyan mondom, nem értem. Megy a hiszti, tele a net az ehhez hasonló firkálmányokkal (a stílus is nagyjából ilyen) ahol a szerzők csak egy dolgot felejtettek el: megfelelően tájékozódni.

Egyrészt még nincs meg a törvény; addig mindez csupán fikció és jövőbelátás. De ha már találgatunk, tegnap elég sok helyen lehozták, hogy a kedvezményeket 2 év alatt vezetik ki, tehát az érintettek nem fognak azonnal kevesebbet kapni, csak legkésőbb 2 év múlva. Azonban eközben lesz minimálbér emelés, illetve a 'családi típusú' adózás bevezetése, ami sokaknál kompenzálni fogja a kedvezmények megvonása miatti kiesést.

A blogger sokadmagával egyetemben csak egyetlen elemet emel ki, és csupán arról ír, nem a teljes képről.

Netuddki. 2010.06.11. 11:32:36

@kovi1970: "mindenki fizessen csak szépen adót. ;)"

Természetesen a mértékével nem értek egyet. Még az egykulcsos bevezetése utáni munkát terhelő adókat is túl magasnak tartom.
Valahogyan a betegbiztosítást el kéne már választani a bérezés mértékétől.
Ugyanúgy a nyugdíjjárulékot is. Ha az "állam" az éppen befizetett adókból akarja megoldani anyugdíjak fizetését találjon ki más forrást.

Terézágyú 2010.06.11. 11:33:18

@kovi1970:
"Azonban én egy bizonyos árszint alatt nem adom el a munkámat. Vállalkozóként meg az adójóváírás nem érint. Azért kibicnek nem mondanám magamat."

Én viszont mondanálak.

"Nagyon is helyeslem, mindenki fizessen csak szépen adót. ;)"

Bizony. Én is fizetek. Ezek szerint most többet.

Egyébként mellik politikai erő is hangsúlyozta eddig, hogy "ne a zemberekkel fizettessék meg!!" ??????

Pepe135 2010.06.11. 11:34:12

@Seravy: Mindíg lezs valaki, aki 2éhes" és el fogja vállalni annyiért is a munkát! Bár mostanában már nem is kellene az idézőjel!
Amúgy ez a narancsos kormány egyre inkább vérnarancs. Kívül sárga, de ha megkaparod a felszínt, vörös lé csurog belőle!

Globetrotter2014 2010.06.11. 11:34:23

@gerywood: ehem, vizsgadíj/fejpénz?, publikációk?, egyetemközi együttműködések pótlékai? És akkor még csak a legalis bevételekről beszélünk. Ne nézd az olvókat teljesen kezdőnek...

jog-ász 2010.06.11. 11:36:21

az a baj hogy a döntéshozók jó korházakba kerülnek...innentől meg nem érdekli semmi őket, sem az orvos, sem a beteg..a posztirónak legalább nyugat europában pénzre váltható végzettsége van, menjen csinálja, ha meg elhivatott és magyar betegekért akar dolgozni tehát valodi hivatást gyakorolni akkor ugyis akármennyiért is de itt marad, mint sokan mások.

Netuddki. 2010.06.11. 11:38:34

@vastudo: Egykulcsos adónál nincs értelme a családi adózásnak. Ha összevonod az ugyanúgy 16% lesz, mint külön-külön.

Kevesebb akkor lehetne, ha pl. gyerekek után adójóváírást lehetne alkalmazni. Ha annak lenne egy max. összeghatára akkor már lenne értelme 2 ember keresetét összevonni, ha külön külön egyikőjük sem éri el az adójóváírás maximumát.

Terézágyú 2010.06.11. 11:42:32

@ZF2:
"publikációk?"

:)))))
rengeteget fizetnek egy publikációért a szakfolyóiratok!!! :)))
15 oldalas szakcikk (mondjuk egy féléves munka), 8eFt...

2010.06.11. 11:43:49

Én csak annyit tennék hozzá, hogy bár ezt a progresszív világfelfogásban biztos nehéz megérteni, hogy NINCSENEK PREFERÁLT TÁRSADALMI CSOPORTOK.
az egykulcsos adó pont ezt jelenti. A magas jövedelműek most nem jól járnak, hanem végre nem járnak rosszul.

Netuddki. 2010.06.11. 11:43:50

@Terézágyú: Mondhatsz, de csak az irigység beszél belőled. ;)

Továbbra is azt mondom. Tessék jobb pozíciót kiharcolni a munkaerőpiacon, magasabb fizetéssel vagy jobban jövedelmező munka után nézni.
Igen! Abban nagyon is igazad van a munkaadó nem fog önként és dalolva több bért fizetni.
Viszont arra is gondolj, a szemét mekkora extraprofitot vág zsebre, ha nem fizeti meg eléggé a munkádat.
Ez érvényes az orvosokra is. Amit az "állam" nem fizet ki nekik most +bérként azt a különbözetet valaki ellopja! Vagy csak egyszerűen az államadósság törlesztésére fordítják.

frmn 2010.06.11. 11:44:43

@kovi1970: Úgy értettem a családi típusú adózást, hogy ha valaki teszem azt 200-at keres, és van 1 gyereke, akkor jelen elgondolás szerint (tegnap Matolcsy mondta talán) az adóalapja nem 200 lesz, hanem csak pl. 190. (nem konkrét szám, csak példa volt, lehet kevesebb vagy több is) Ez kiválthatja a kedvezményeket, és egészségesebb az iránya is.

gerywood 2010.06.11. 11:45:25

@ZF2: Te nem dolgoztál még egyetemen ugye??? A vizsgáztatás kötelesség és nem extra. Fizetni csak a külsős meghívottnak lehet, tehát pl. ha engem XY hely felkérne valamire, de ilyen csak a doktori bizottságokban van, ahol muszály. A publikálás az előlépés feltétele és a tudományos folyóirat nem fizet a szerzőknek! Kérlek ne írj olyat, ami igen erős csúsztatás.

Globetrotter2014 2010.06.11. 11:46:48

@Terézágyú: ok, ezt beleírtam, de a 2ft kar valszeg soem hozza vissza a befektetet energiát (ha nem nézzük hogy ez feltétele a fokozatsezésnek/szintugrásnak, ami fizu emeléssel jár). De ugyabár az egyetemi tanár nem középiskolai szint, gondolom van egy rendes karreirje is mellette ami alapján kiválasztották a felsőfokú oktatók közé (nem röhögni! :) ), ha nem vállal egyetemi tisztséget, akkor azért marad ideje a heti 2-6 óra tanítás és 1 fogadóóra mellett arra, hogy a rendes munkáját is végezze...

TottaKár 2010.06.11. 11:48:48

hehe

tok jo hogy most mindenki azt várja egy uj kormanytol h megoldja az elmut 20 ev osszes problemajat
hehehe

amikor meg a tavalyiakat is negyon nehaz lesz

sajnos az orvosok keveset keresnekez teny, de a KOZTEHERVISELES mindnkire vonatkozik

aki akart mar ugyis elment, aki meg maradt itt az haborog de ettol meg nem lesz jobb

en igenis azt mondom, fizessen mindenki DE anyagi eroforrasaihoz kepest aranyosan

2010.06.11. 11:53:17

Én még szegény orvost nem láttam. Valaki?

frmn 2010.06.11. 11:53:35

Az a baj, hogy mint korábban írtam, az egész poszt félinformációkon és feltételezéseken alapul, így alapvetően hibás a következtetése is. Zsigeri hörgés, semmi más.

Netuddki. 2010.06.11. 11:55:50

@TottaKár: "tok jo hogy most mindenki azt várja egy uj kormanytol h megoldja az elmut 20 ev osszes problemajat"

Miért szerinted mire kapták a 2/3-ot?
Mellesleg pont ezt ígérték.
hehehe

Netuddki. 2010.06.11. 11:57:09

@zulu: Mondjuk azok az orvosok akik közvetlenül nem találkoznak a beteggel és magánpraxisuk sincs. Csak mert éppen olyan szakirányt választottak.

Cooper82 2010.06.11. 11:57:33

Az igazság egyébként az, hogy olyan sosem lesz, hogy mindenkinek jó lesz. Lehet itt bármit csinálni, mindig lesz valaki, akinek nem fog tetszeni.

gerywood 2010.06.11. 11:59:51

@ZF2: Egy kis továbbképzés a lokális ismeretekből: A heti kötelező óraszámok a hierarhiában 12-12-10-8 az első a tanseggé az utsó az egyetemi tanáré. Ezek a kötelező!! óraszámok, aminek két félév átlagában teljesülnie kell, különben csökkentik a tanszék bérkeretét, azaz valakitől meg kell válni. Ezen kívül valóban van egy fogadóóra, de az szinte kihasználatlan, ellenben heti átlag +3-4 óra a szakdolgozók istápolása, és ezek csak a kontakt órák, meg van még ezernyi más. Valóban marad szabadidő, nem tagadom, de közel sem annyi amennyit elképzelsz és ekkor kell a szakcikkeket összehozni vagy mást csinálni. (Bocs a muszály-j ért csak siettem.)

Cooper82 2010.06.11. 12:00:16

@kovi1970: 2 hét alatt kellene megoldani az ország problémáit?
Én remélem, hogy megoldják, de arra 4 év is kevés lesz. És ha 4 év múlva megint más fog kormányozni, akkor megint megtorpanunk bárki is kerüljön kormánypozícióba.

Netuddki. 2010.06.11. 12:03:05

@Cooper82: Vagy ha éppen nem csináltok semmit a 4 évet se töltitek ki. :P

PillaMilla 2010.06.11. 12:04:40

Lehet kimaradt, vagy én nem olvastam, de arról miért nem ír senki, hogyan is áll ma a SOTE oktatása, és arról, hogy itt sok 10 éven át ingyen tanultak orvosnak nem kevesen, majd elmentek külföldre. Ez sem oldható meg 1-2 hét alatt. Maga a rendszer rossz. Én bízom benne, hogy változás jön. Csak mindenki türelmetlen. Igen, aki orvos, és mégis itt maradt, azoknak minden elismerésem..

TottaKár 2010.06.11. 12:05:23

@kovi1970:

gondolkozz már egy kicsit is reálisan
ha nem ku*ják el jobban már az is ajándék nekunk nem?

egyebkent ez lehetetlen is, tul sok a felgyult 20 eves kaka a biliben

Globetrotter2014 2010.06.11. 12:07:07

@PillaMilla: alapvető tévedés büntetni a külfödre költözést. Ha nem tiltják ki az országból, pár éven belül úgyis viszatérnek, tapasztalatokkal más mentalitással és annak reményével hogy talán végre normáiisan alakunak majd a dolgok. Ahhoz hogy véglegesen kint is SZERETNÉL maradni, lottónyremény kellene, vagy olyan feltételek amit egy egyszerű magyar vendémunkásnak (mégha orvos is) nem fognak megadni...

Cooper82 2010.06.11. 12:07:15

@kovi1970: olyan volt már, hogy valakik nem csináltak semmit 4 évig. Meg is lett az eredménye, azt szívjuk most is.

2010.06.11. 12:07:46

@kovi1970: Értem én hipotetice, de praktice látott már valaki ilyen szegényembert?

ladislaus 2010.06.11. 12:10:27

@Cooper82: ezek mindig a bérbloggerek lesznek :)

domenico 2010.06.11. 12:14:33

Tényleg elképesztő, hogy a részletek pontos ismerete nélkül azonnal az alig két hete megválasztott miniszterelnöknek ugranak. Persze, ebben szerepet játszik a sajtó egy jelentős része, de megszólaltak a többszörösen levitézlett megmondóemberek is (kérdés: ki tartja/tartotta el ezeket a figurákat, akikre egyébként a kutya nem kíváncsi?). Ami félelmetes, az az, hogy többek között a társadalom elitjéhez (sajnos, tudjuk, hogy miféle "elit" ez) tartozó orvosok egy része is beszállt ebbe az egyfelől aljas, másfelől végtelenül primitív sárdobálásba.

sidorovich 2010.06.11. 12:17:19

@ZF2:

Az orvosainkat tárt karokkal várják, 3500-4000 EUR-ós kezdőfizetéssel, nyelvi képzés sem gond. Pont valamelyik mostani Orvosok Lapjában keresnek a svédek _pszichiátereket_ svéd nyelvtanulással, el is hűltem, hogy ennyire kellenek a dokik, hogy egy többé-kevésbé verbális szakiránynál sem számít a svéd nyelv ismerete, csak jöjjön már valaki.

vasgyuszi 2010.06.11. 12:17:26

köcsögorvos adózz a hálapénzedbol, aztán járjon a pofád!

hááááát 2010.06.11. 12:20:27

@domenico: 8 éven keresztül valaki csak megmondta és most amikor cselekednie kéne, baromira nem aszt teszi amit ellenzéki szerepében mondott.

Ki döl be, kinek?

Átvitel honvéd 2010.06.11. 12:22:31

Ha a T. Posztoló valóban kitüntetéssel végezte (volna) az orvosit, akkor valószínűleg elég esze (volna) az adórendszer és az egészségügyi rendszer közötti apró különbség felfogásához.

Segítek.

Az adórendszer (ami ilyen- vagy olyan módon, de működőképes volt -- reméljük, az egykulcsos rendszer sokkal egyszerűbb lesz, és kevésbé lesz adócsalásra ösztönző, mint a mostani -- átalakításáról volt és van szó most.

Az egészségügyi rendszer (amely alapvetően rossz) átalakításáról a kormány hivatalba lépése óta eltelt szűk két hétben még nem esett szó.

...Valamennyiünk érdekében remélem, én magam is, hogy erre is sor kerül előbb-utóbb; de pusztán ennek ürügyével, hogy _emiatt_ milyen hülyeség az egykulcsos rendszer, kár -- és nem túl hiteles -- még egyet rúgni a kormányba.

Azt pedig már sokadjára mondom, hogy nem emlékszem, hogy az elmúlt nyolc évben "emberek" ilyen nagy nyilvánosság mellett lettek volna "ennyire" az MSZP-SZDSZ kormányok viselt dolgaival kapcsolatban. Hogy lehet ez?... ...Talán csak nem Kurir-effektusnak (boldog kora-'90-es évek) vagyunk ismét szemtanúi?...

usm 2010.06.11. 12:27:24

nem az egykulcsos 16%-kal van a baj, hanem azzal, hogy mindenki azt gonodlja, ha valaki keveset keres, biztos zsebbe megy a többi. ez nem így van és ezért rossz ebben az esetben ez a "fűnyíró elv". igaz valamennyit fog fizetni az adócsaló is, de sokkal nagyobb gond az, hogy rengeteg tisztességes embernek viszont ez a húzás valóban húsba vágó.
lehet, hogy inkább az apeh-nak kellene hatékonyabban működnie és beszedni az adócsalók pénzét. ehhez persze megfelelő jogszabályi háttér kellene és ez a nehezebb út. egyszerűbb attól (például a rengeteg köztisztviselőtől, közalkalmazottól is!) elvenni, aki NEM TUDJA eltitkolni a jövedelmét.
A közszféra 15%-os bértömeg csökkentése is ezért rossz döntés, vagyis inkább rossz megközelítés. Előbb ugyanis átalakítani és racionalizálni kellene és ennek eredményeként csökkennének a kiadások. ehhez persze átgondolt döntésekre és megfelelő vezetőkre lenne szükség az utolsó osztályvezetőig. sokáig voltam köztisztviselő, csak egy idő után nem bírtam gyomorral. és a legkisebb jelét sem látni annak, hogy bármi is változna. sajnos.

Zz_ 2010.06.11. 12:30:06

Az a baj, hogy a munka nincsen megbecsülve!!!
Tényleg az az igazságos, ha mindenki egyforma mértékben fizet adót. De az már cseppet sem igazságos ahogy a pénz eloszlik.

Zz_ 2010.06.11. 12:34:59

Miért érzik jónak az elosztást azok akik havi 500 ezer felett keresnek? Miért érzik igazságosnak azt, hogy az orvos/tanár/ápoló munkája az meg annyit ér amennyit most kap. Ez nem irigység?

pucros 2010.06.11. 12:36:48

Én nem hiszem hogy az egykulcsos adóval bárki jobban vagy rosszabbul járna, mint másvalaki.

Pont hogy a progresszív adótábla az, ami egyeseknek kedvező, másoknak hátrányos.

sidorovich 2010.06.11. 12:40:48

@usm:

Az APEH létszáma már így is magas, hatékonysága pedig rossz, annak ellenére, hogy ha valamely közhivatal hatékonyságában érdekelt a Magyar Állam, akkor az az APEH.

Nem lehet mindenki mellé APEH ellenőrt állítani, csak azon az áron, ha az így befolyt pluszpénz a szigorú ellenőrzési rendszer állományának és eszközparkjának fenntartására fordítódik, de akkor mitől is lett jobb az államnak? Maximum pedagógiai hatása van, gazdasági nincs.

Új gazdasági és adózási környezetre van szükség és lassan körvonalazódik, hogy bármennyire is lépésenként kell megvalósítani, az első lépés(ek) valamely érdekcsoportot sérteni fogják. Magyarán nincsen olyan kezdő lépés ami valakinek nem lesz rossz.

Abban az országban, ahol csak szegények élnek ott tartós is lesz a szegénység. A szegény keveset keres (=kevesebbet adózik) és keveset is költ (kevés ÁFÁ-hoz juttatja az államot). Ahol keveset költenek az emberek onnan kivonul mindenki és csak a legalja, legolcsóbb dolgok maradnak. Kivonul a külföldi tőke de kivonul az is aki hozzá tudna tenni az országhoz. Tehát hosszú távon nem működik a szegényekkel való szolidaritás, ösztönözni kell őket, ez mindannyiunk érdeke.

akimellon 2010.06.11. 12:46:40

arra senki sem gondol, hogy hiába marad a zsebemben több pénz, ha az ország körülöttem szétrohad, mivel ABBÓL az adóból csinálták volna meg!

kacsa65 2010.06.11. 12:48:26

@sidorovich: Áááááá! Mostmár értem. A gép 5-ször annyi vizsgálatot végez el, tehát 40 laboráns munkáját. Régen ez nem így volt. Meg is haltak az emberek, mint anyósom, akinek nem ismerték fel a liszt allergiáját. A nejemét felismerték. Ma is él. Szóval akkor most sírjam vissza 8 laboráns hatékonytalan munkáját csak azért mert az még mindíg olcsóbb? Gratulálok! Talán ezt megbeszélhetnéd a még élő feleségemmel is, ha van hozzá merszed.

ladislaus 2010.06.11. 12:48:35

Amugy index miert nem ir blogot fleto ujabb beszederol?

Pepe135 2010.06.11. 12:50:31

Bocsánat, de a mostani kormány nem a Holdról jött.
Itt éltek köztünk, állításuk szerint szakemberek, hát nekem ne jöjjenek azzal, hogy nem erre számítottak!
Nyolc év alatt fel lehet készülni a kormányzásra. Ha meg nem megy VIKTOR irányításával, akkor ne fárasszák a népet!
Jó lenne a fideszben is megújulás. De most is csak a régi zombik másztak elő pl Lezsák, Deutch, Kövér... A pár hozzáértő mint Varga, Pokorny, Révész, és a többi reálpolitikus ki van szorítva a közvetlen irányításból!

ati27 2010.06.11. 12:53:22

Szeretnék valamit kérdezni:

T.e: 120 ezer bruttó után most mennyit fizetsz adót? %-ban?

Cooper82 2010.06.11. 12:53:38

@ladislaus: miről, hogy mindent meg kell akadályozni, amit a fidesz akar csinálni, akár az utcán akár bárhol?
Azt az embert zártosztályra kellene vinni és betapasztani a száját! Mikor fog már eltűnni végre a közéletből? Kíváncsi még valaki annak a gyökérnek a véleményére?

Cooper82 2010.06.11. 12:56:02

@Pepe135: Megnézted kik a kormánytagok? Mert a felsoroltakból egy sincs ott.

varvizib 2010.06.11. 12:58:39

Jó lenne ha nem pusztán a saját helyzeteddel lennél elfoglalva, hanem esetleg előrébb látnál az orrodnál.

Eddig többek között azért nem ment az ország előrébb, mert mindenki pusztán a saját érdekeit nézte (azt is rövidtávon) és nyavalygott ha épp neki kellett egy kicsit megszorítani a nadrágszíjat. A politikusokra is ugyanez volt a jellemző (most mintha ezzel kapcsolatban előrelépés lenne látható, remélem igazam van).

Ki kellene ebből nőni...

Az hogy konkrétan te hogyan tudnál több pénzt keresni, arra a megoldást szerintem nem Orbán Viktortól kellene várnod. Lehet más szakmát is választani, ha ez nem elég jövedelmező, és lehet kiegészítő tevékenységekkel is foglalkozni. Millió féle lehetőség van!

Orbánnak az a feladata, hogy tágabb értelemben a magyar nép érdekeit képviselje, és valahogy növekedési pályára állítsa az országot. Ha ez megvalósul, minden bizonnyal neked is jobb lesz. Ha pedig nem, akkor mindenkinek rosszabb.

frmn 2010.06.11. 12:59:15

Látom, előbújt a gödörből a sok szoci, aki eddig a sebeit nyalogatta. Végre van téma, mi? Nyilván nem zavar senkit, hogy félinformációkról fröcsögtök úgy, hogy egy csomó elhangzott nyilatkozatot, ami módosította az alapfeltevést, figyelembe sem vesztek. Na persze, a tények sosem zavarták a hozzátok hasonlókat :)

Pepe135 2010.06.11. 12:59:49

@Cooper82: Jah, nézd meg a parlamenti alelnökök illetve a fidesz vezetők névsorát is.

sidorovich 2010.06.11. 13:01:51

@kacsa65:

Te egyébként mivel vitatkozol?

ladislaus 2010.06.11. 13:02:43

@Cooper82: igen arra gondoltam. Arrol nincs bérblogolás...
mivel eladtak a dilihazat, igy mar nincs hova vinni ezt a barmot...

sidorovich 2010.06.11. 13:04:12

@kacsa65:

A te családi történeteidnek mióta van köze a tb. költségeihez?

pucros 2010.06.11. 13:08:40

@Zz_: Japánban pl. a tanári fizetés iszonyatosan magas. De ott a tanárképzés is összehasonlíthatatlan a mienkkel. Csak a legjobbak kerülhetnek be - és még jobbak kerülnek ki. Óriási is a presztízse a tanári pályának.

Az a gond, hogy egy hivatás társadalmi és egyéb összefüggéseinek az egyes aspektusai összefüggnek egymással.

Hol változtatnál rajta először? A jelenlegi viszonyok ismeretében nálunk nem a legjobbak jelentkeznek, hogy ők legyenek a holnap tanárai. A tanárképzés már rég alkalmazkodott az oda bekerülők képességeihez, a tanári pályát sorra hagyják el, akik megállják a helyüket abban "az életben", amire a többiek állítólag felkészítik a gyerekeket.

Az anyagi és a társadalmi megbecsülés az így kialakult állapotok rovására is írható. (A tanárokat csak példának hozom fel; valójában igazságtalan őket már eleve egy kalap alá venni is, olyannyira másképpen szelektálódnak pl. az alsós, a felsős, illetve mondjuk a gimnáziumi tanárok.)

Epokit Drive 2010.06.11. 13:12:25

Nem értem, posztíró Drága: 16%-osnál kevesebb SZJA-t akar fizetni? Vagyis: szinte semmilyen közterhet nem vállalna a fizetése rovására?
Vagy: az fáj Önnek, hogy a fizetésnagysága okán nem Ön jár jól, hanem mások? Dögöljön meg a tehenük is?
Vagy: értelmiségi léte csak a diplomáig terjed, és el sem is hiszi, hogy középosztályt nem csak diploma, de anyagi helyzet mentén is lehet definiálni?
Más. Az, hogy maradsz vagy elhúzol, a Te dolgod. Lehet ennek nemzeti tartalmat keríteni könnyen, de a Te életedet Neked kell élned, én elküldöm ezt a kommentet, és nem hiszem, hogy nagyon emlékezni fogok Rád és a nyomorodra. Oldd meg, én sem ajvékolok, hogy kevés, és még adóztatnak is. Ja, meg van közvilágítás és aszfaltozott utak. Meg az árvíz után az állam épít majd házakat ott, ahol én is lakhatnék akár. (És mégsem irigylem tőlük, mert ők azt is látták, ahogy nagymama kulipintyója, ahol unokaként játszottak, összedőlt. És ezt nem tudják visszaadni.)
Folytassam? Vagy már el is mentél?

sertésmájkrém 2010.06.11. 13:14:41

Nem értitek a lényeget emberek, sajnos.

Csak papíron kell működnie nálunk a dolgoknak, semmi más nem számít. Ebbe rengeteg ember van belekényszerítve, akinek a munkája létszükséglet hogy normálisan működjön valami.

Ezek az emberek, amint megjön az eszük és vagy lehetőségük lesz, elmennek és többszörösét keresve dolgoznak máshol.

De ez nem gáz, mert az egésznek csak papíron kell működnie.

Úgy meg fog, még sokáig. Majd szépen lassan megszokjátok. Az oktatástól az egészségügyig.

ati27 2010.06.11. 13:16:28

@sidorovich:
Bezony bezony. Elmondom hogy megy: megkeresik a végzős hallgatókat a következő szerződéssel: Szeva jösz svédországba? A következő a teendő még itthon fél éves svéd tanfolyam (Napi 8-10 órában, tehát nem immel ámmal) amit már a svéd orvosi kezdő fizuval fizetünk (kb 30-32 ezer SEK)

No ennek az ismeretében mondom hogy a poszt maga FAKE. Ugye felsorol egy csomó lehetőséget, miért nem él vele? Tehát valami vaj van a fején. Tehát mit tudsz olyan emberekkel kezdeni aki annak ellenére nem lép, hogy bőven megvan hozzá a képessége/ismerete? Azzal csinálhatsz te bármit.. Sírni fog..

Napkutya 2010.06.11. 13:17:42

@Winston Smith: "Igen. Ez egy atipikus munkahely."

Bocs, dolgom volt. Szóval, tényleg nem egy tipikus munkahely, de ilyen is kell. Van. Amiért ezt a példát egyáltalán publikussá tettem, hogy oda is kell orvos, szakápoló, betegmozgató, stb.

DE ha itt mindenkinek igaza van, akkor ott nem is lehetne orvos, mert úgysem tudna eleget keresni és nem is vállalná senki.

Aki meg olyan hülye, hogy itt foglalkozik az öregekkel és nem Kaliforniában huszonötször ennyiért, az megérdemli?

sertésmájkrém 2010.06.11. 13:18:59

@kovi1970: 3 milla nyugdijas, 1 milla casládipótlékos segélyes.

Ezeket a kasztokat jól tartja az ország, nagy a szavazóerejük. Az előző kormányzat mindent meg is tett, hogy növelje a sázmukat.

ati27 2010.06.11. 13:22:12

@ati27:
Még mindig nem kaptam választ erre a kérdésre! De ugy látom kiguglizom.. Mert ugye kérdezni könnyebb :)

Napkutya 2010.06.11. 13:23:07

"No ennek az ismeretében mondom hogy a poszt maga FAKE. Ugye felsorol egy csomó lehetőséget, miért nem él vele? Tehát valami vaj van a fején. Tehát mit tudsz olyan emberekkel kezdeni aki annak ellenére nem lép, hogy bőven megvan hozzá a képessége/ismerete? Azzal csinálhatsz te bármit.. Sírni fog.. "

Csak teoretice: Nincs vaj a fején, de van egy hetven körüli anyja, egyedül, egy pedagógus nyugdíjjal. És akkor nem fogja itt hagyni évekre, még akkor sem, ha kutató állást kap egy magánklinikán...

stratez 2010.06.11. 13:23:55

Először is egy szakorvos ne írjon a sarki kocsma és Tóta W. stílusában. Ha ezt sikerül korrigálni, az érvei is értőbb fülekre fognak találni...

usm 2010.06.11. 13:23:58

@ati27: "miért nem él vele?"

azt nem tudom, hogy fake-e, de talán azért, amiért pl én nem szlovák rendszámú autóval járok. hiába mondja a könyvelő, hogy vigyük ki a céget, de egyszerűen nem megy. érted-e?

vizesnyolcas 2010.06.11. 13:25:41

A posztolónak normálisan nem azon kellene méltatlankodnia, hogy a 240 ezer alatti fizetése miatt hátrányosan érinti az egykulcsos szja, hanem az összes többi orvossal együtt már régen (legalább 20 éve folyamatosan), azért kellene tüntetnie, mert orvos létére ilyen alacsony a fizetése. - Aztán vagy sikerrel járnának, vagy nem; de az mindenképpen kiderülni, nem is annyira a kormányok az ellenfeleik, hanem az a mainstream gazdasági ideológia, amely a 20 év magyar kormányainak nyolc legrosszabb gazdasági döntése között előkelő helyem emlegeti azt, hogy Orbán megemelte a minimálbért, és hogy Medgyessy emelte - mások mellett - az orvosok bérét.

Бабаяга 2010.06.11. 13:27:31

Kedves Dr. Evet PHD!
Néhány hónapja még OVI-k habzó szájjal álltak ki az orvoskamara feje mellett, hogy igen, 400 e. bruttó minimum jár az orvosoknak, mert különben elmennek. Lehet, hogy már csak néhányat kell aludnod, és nem kell szégyenkezned a fizetésed miatt, sőt jól fogsz járni a 16%-kal.
Mellesleg az is vicces, hogy a PHD megszerzése mennyi fizetésemeléssel jár.

is 2010.06.11. 13:28:06

@Terézágyú: "Stimmt. De már tervbe van véve a minimálbér emelése... "

itt van 1998-2002 megint. akkor is ez ment. ok, munkaltatok, lecsokkentunk valamit (most a tarsasagi adot, akkor a TB merteket), de cserebe megemeljuk a minimalbert, amire lehet tobb TB-t, egyebet fizetni. tehat a vallalkozok megiscsak szivnak, nem lesz itt soha valodi gazdasagi fellendites.

is 2010.06.11. 13:28:58

@stratez: egyre tobben jonnek szembe azon az autopalyan... nem lehet, hogy inkabb neked kellene valtoztatni?

ati27 2010.06.11. 13:30:18

no tehát 2010 ben 5 milláig 17%. A minimálbér 73500. Ami jelenleg adómentes.ok. De akkor 73501 Ft már 17%-os szinten adózik? Nem érdekes egy kicsit? Akkor már mindenki adózzon mert elég egyértelmű. Egykulcsos adóval mert akkor mindenki a keresetének arányával veszi ki a részét. Kell e magyaráznom a % számítást?

Napkutya 2010.06.11. 13:30:20

@sertésmájkrém: Nem az előző kormányzat, barátom, hanem az idő! Az idő!

A "3 milla" nyugdíjasnak meg kellett öregednie! Most jön a "nyuggerezés"?

Бабаяга 2010.06.11. 13:30:37

@vizesnyolcas: Amikor Viki felnyomta a minimálbért, akkor egy takarító többet vitt haza, ha kapott veszélyességi pótlékot, mint egy frissen végzett, szakvizsgával még nem rendelkező orvos.
Jövőre, ha újra emelik a minimálbért, akkor ismételten közelítő lesz a helyzet.

ati27 2010.06.11. 13:32:40

@usm:
Ez érv.. Vállaltad nem? De nem sirsz miatta. Ez a nem mindegy. "Ha nem tetszik el lehet menni", vagy tudomásul veszem hogy ez van.

na__most__akkor 2010.06.11. 13:36:28

Orvosok? Tőlük függ a következő nemzedékEK egészsége.
Pedagógusok? Tőlük függ a következő nemzedékEK esze.
Társadalmi megbecsülés? Tessék mondani mi az? Orvosokat megvernek betegek, tanárokat megvernek a tanulók szülei.
Rendőrség? Kellene, hogy legyen. Nem gárda.
Katonaság? Na ne.

Minden évben előfordulok Nyugateurópában. Most nem azt akarom elmondani, hogy az átlagjövedelem mennyi. Tudjuk, 8x, 10x. Azt akarom elmondani, hogy az átlagjövedelmen belül az elosztás valahogy arányos, kiegyensúlyozott az egyes szakmák (=hivatások) között. EZT kéne lemásolni.

...................................
neurotikk, ladislaus, lépes elek, kivancsi, tottakár :
Vatytoke etymatyar who tudbeszel matyarnyelv language? Ekezetek meg mindenlofasz jellemzo aki matyarnyelv-e vagymi?

Cooper82 2010.06.11. 13:39:55

@na__most__akkor: vannak olyan munkahelyek, ahol nincs magyar billentyűzet... ezért nem kell beszólni.
Ha tudnának ékezetesen írni, akkor úgy írnának, ebben biztos vagyok.

pucros 2010.06.11. 13:41:53

Önmagában kell nézni az egykulcsos adót, hogy igazságos-e.

Nem azt, hogy a mostanihoz képest milyen. A mostani az szar.

Az egykulcsos igazságos. Most igazságtalan.

akos1 2010.06.11. 13:46:24

Hálapénzből úgyis agyon keresed magad. Akkor meg miről szól ez a poszt?

saclos (törölt) 2010.06.11. 13:49:30

@ati27: Szépen kevered a szuperbruttót a minimálbérrel :O A minimálbér nem adómentes, ha nem hiszed, számold ki: adozona.hu/kalkulator_ber.aspx
Ja, meg fokozatosan szűnik meg az adójóváírás, és az nem azt jelenti, hogy hatálya alatt nem kell adót számítani, hanem azt, hogy csökkenti a fizetendő adót.

Továbbá adozona.hu/adovaltozasok_2010/20100201_szja_valtozas_2010.aspx

Napkutya 2010.06.11. 13:50:10

@akos1: Basszus, néhányan pont azt próbáljuk elmesélni, hogy az orvosi területek komoly részén NINCS hálapénz, pont úgy, ahogy nem minden jogász sztárügyvéd. Te mekkora jattot adnál egy patológusnak?

Pedig ha szarul végzi a szövettant, te még hónapokig nem tudod meg, ha rákos vagy!

na__most__akkor 2010.06.11. 13:56:06

@Cooper82:
Vagy nem.
Nekem a munkahelyemen magyar billentyűzetem van, amin többnyire angol szöveget írok. (programot, angol commentekkel).
Itthon meg angol billentyűzeten írok, többnyire magyarul.

Nem kell megvédeni a lustákat, a nemtörődömöket. Ostorozni kell őket.

Meg a csalókat, lásd szlovák rendszám ...

Mitől is magyar a magyar?

Valaki, egyszer régen, azt mondta, hogy NYELVÉBEN ÉL A NEMZET.

vizesnyolcas 2010.06.11. 14:00:34

@Бабаяга: És? - Nem azt mondtam, hogy az orvosoknak tüntetni kellene?

ampierre 2010.06.11. 14:30:50

Nem azért, de ki számolta ki ezt a 240 ezret??

Nem szuperbruttóból értendő a 16 %..

Most jelenleg mindenki szuperbruttó után fizet 17% ot..

Ennél alacsonyabb összegből (régi bruttó) lesz 16% levonva..

A minimálbér meg épp annyival lesz megemelve, hogy a leendő nettó minimálbér (adózás után) megegyezzen a jelenlegivel..

Ki nem érti?

ladislaus 2010.06.11. 14:32:53

@na__most__akkor: szerinted mi a faszert nem irok ékezetet? Tudok de nem ékezetes a billentyuzetem. Es igen baszki azert mert nem otthon dolgozom. Ennyi.
Es mielott valami nagyokos belémkotne, hogy fizetek e otthon adot, meg ilyeneket eloszor is leszogeznem hogy mi a fasz koze van hozza masodjara pedig igen baszkikam fizetek!

ampierre 2010.06.11. 14:33:25

@vampierre: annyit pontosítok, hogy a szuperbruttó ALSÓ sávjába eső jövedelem után.. vagy 18 at nem tudom pontosan, a sávhatár feletti jövedelem után meg harmincvalamennyit... Tény, hogy aki többet keres jobban jár, de nehogymár valaki azt higgye hogy Viktor bevállal egy ADÓEMELÉST..

ADÓKITERJESZTÉS lesz, és bizonyos rétegek, (javarészt a teljes összegre bejelentett versenyszférában dolgozók) jobban járnak.

ladislaus 2010.06.11. 14:38:20

@ladislaus: helyesbitek gyorsirni nem lehet igy ekezeteseket, szoval csak ezert nem.

amugy reszemrol ez a tema off.

Laciii 2010.06.11. 14:44:22

"Ausztriában egy havi max. 100EUR betegbiztosítással már kinyalják a hátsódat.
Az okokat is nagyon jól tudjuk. Elfolyik a pénz valahova... :("
Részben, a másik fele viszont az, hogy nálunk 10% fizet 100 eurót, az osztrákoknál meg min. 30% és máris 3-szor annyi jut egy betegre.

na__most__akkor 2010.06.11. 14:46:07

Kedves nemmagyar ladislaus:
Amint a 2010.06.11. 14:32:53 commentben olvasható az "ékezetes" szó, LEHET ékezeteket írni ékezet nélküli billentyűzetről.

Aki mégsem teszi, az lusta, nemtörődöm, leszarja a többieket. Meg a magyar nyelvet. Ha jól emlékszem, pont ezt tettem szóvá.

Baszki.

akos1 2010.06.11. 15:07:00

@Napkutya: Ok, akkor van egy javaslatom.
Emeljék az orvosok bérét a háromszorosára. Azt hiszem ez magyar viszonylatban akkor már egy jó fizetés lenne, cserébe, ha valakit hála pénz elfogadásán kapnának, akkor annyi nyilvános korbácsütést kéne kapniuk, ahány forint hálapénz elfogadtak. Erről az összes orvos szavazhatna, hogy bevezessék-e ezt a törvényt. Szerinted mi lenne a szavazás eredménye?

Napkutya 2010.06.11. 15:35:58

@akos1: Ha őszinte akarok lenni, nem tudom. A legtöbb megszavazná, aztán talán jönne néhány eset, amikor valaki leszakítana egy-egy komolyabb verést.

De úgy gondolom, ez nem működne, ha utána az elítélt a praxisában maradhatna, mert az emberek nem kockáztatnának. Ez a hivatás, a szakmai részén túl egy bizalmi dolog is...

Ugyanakkor, ha ezzel együtt eltilthatnák a szakmától is, -ami ugye jóval súlyosabb- az szerintem megoldás lenne, legalább is ha már végletekben gondolkodunk. A bíróknál elvileg verés nélkül is működik ez a dolog.

A probléma innentől politikai jellegű. Ha egy orvossal a fentiek történnek a hálapénz kapcsán, szerinted meddig lennének parlamenti képviselőink hasonló szabályozással?

Napkutya 2010.06.11. 15:46:38

@akos1: Ezzel igazából arra utaltam, hogy az életben nem menne át a magyar politikai döntéshozáson. Az én tapasztalatom az, hogy a legtöbb orvost azért tisztelik... Az általad ajánlott mércéhez mérve a többieket azért nehéz lenne enyhébben értékelni...

De hát ez innentől sci-fi

Napkutya 2010.06.11. 15:51:13

Kihagytam egy rakás vesszőt, pótolnám: ,,,,

neurotikk! (törölt) 2010.06.12. 06:01:22

@na__most__akkor:
Mutassak igazi magyar stilust? Hianyoltad, gondolom szukseged van erre:
A lobaszott jo edes kurva anyadat kritizald a csokott szarakodasoddal te turosfaszu faszkalap.

Ez eleg magyar lett neked?
Vagy cifrazzam meg tovabb?
süti beállítások módosítása