2014.06.04. 23:27 Szerző: Moin Moin

Zsebpénz vagy vérdíj?

T-brand.jpg

„Mégsem lehet virtusnak nevezni polgártársai legyilkolását, barátai elárulását, szószegéseit, könyörtelenségét és istentelenségét, amellyel hatalmat igen, de dicsőséget nem szerzett.”

Niccolò Machiavelli: A fejedelem, VIII. fejezet: Azokról, akik gyalázat árán jutnak uralomra – 1513 k.

 

Nyílt levél

Timotheus Höttges

a Deutsche Telekom AG elnöke

és

Christopher Mattheisen

a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója

részére

 

Tisztelt Elnök úr, tisztelt Vezérigazgató úr!

Tegnapelőtt egy, a Deutsche Telekom AG portfóliójában szinte észre sem vehető, de még a Magyar Telekom Nyrt. cégcsoportjában sem túlságosan meghatározó leányvállalatnál, az Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt.-nél történt egy személycsere: új főszerkesztő került a régi, bizonyos Sáling Gergő helyére. A vezetőváltás mögött a magyar közvélemény kormányzati nyomást tételez fel, miután az utóbbi időben az Origo.hu számos, a régi-új magyar kormánnyal és annak egyes kulcsfiguráival szemben erősen kritikus írást, tényfeltáró riportot közölt. Az Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. tegnapi közleményében ezt határozottan tagadta. Az Origo.hu szerkesztőségéből azóta jövő információk (főszerkesztő-helyettes felmondása, a szerkesztőségben uralkodó hangulat) viszont cáfolni látszanak ezt a hivatalos cáfolatot – de ennél sokkal inkább cáfolja a politikafüggetlen, önálló döntés tényét az, amit Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető leendő miniszter mai bizottsági meghallgatásán mondott. Szavai szerint:

A kormány átfogó vidékfejlesztési informatikai fejlesztés tervez minden háztartásba a Deutsche Telekommal közösen 300 milliárd forint értékben, a korábban kötött stratégiai megállapodás értelmében.”

Tisztelt Elnök úr, tisztelt Vezérigazgató úr,

akkor most ennek a miniszteri nyilatkozatnak a tükrében fel kell tennünk a kérdést: ez a 300 milliárd forint, ez a körülbelül 1 milliárd euró most zsebpénz, vagy vérdíj?

Zsebpénz, abban az értelemben, hogy a Deutsche Telekom AG éves árbevétele 2013-ban 60,1 milliárd euró volt – az említett 1 milliárd ehhez képest valóban zsebpénz, különösen úgy, hogy ez az összeg (ez a megrendelés) nyilván nem egyetlen évben fog beérkezni a magyarországi leányvállalathoz – ráadásul a leányvállalatban, vagyis a Magyar Telekom Nyrt.-ben a Deutsche Telekom AG (közvetetten, leányvállalatain keresztül) csupán 59,21%-ot birtokol. Így a teljes, Lázár által bejelentett üzletből nagyjából csupán egy 600 millió euró árbevétel utáni remélt nyereséggel kalkulálhat.

Ám más a helyzet, ha a Magyar Telekom Nyrt. várható bevételeit vizsgáljuk. 2013-ban ez összesen 637,5 milliárd forint volt – ehhez képest egy akár több évre elosztott 300 milliárdos többletbevétel igen tetemes megugrás. Ezért a „vérdíjért” már érdemes beáldozni némi információs szabadságot, gondolhatta a magyar menedzsment…

Egy vállalat menedzsmentjének természetesen joga van bármilyen, a munkajoggal összhangban lévő és véleménye szerint a cég érdekeit képviselő döntést meghozni, és az is valószínű, hogy egy kis súlyú leányvállalatnál történt személycsere „nem hallatszik az égig”, azaz a cégcsoport legfelső vezetéséig. Ám ez a cégcsoport-szinten szinte jelentéktelen leányvállalat üzemelteti az egyik magyarországi (még) kormányfüggetlen médiát, az Origo.hu-t: ami egy sokmilliárd eurós nemzetközi nagyvállalat szintjén „semmiség”, az bizony a mai Magyarországon fontos demokratikus fórum!

Manapság, amikor az egész európai közvélemény tud arról, ami demokratizmus terén Magyarországon folyik, egy ilyen személycsere, függetlenül annak tényleges okától, mindenképpen rossz üzenet Európa „demokratikus nagyhatalmának”, Németországnak egyik meghatározó nagyvállalata felől.

Európai projektünk hitelessége attól függ, megfelelünk-e a saját magunk által felállított mércének” – írta még 2013. március 7-i keltezésű négy EU-s tagállam külügyminisztere José Manuel Barrosonak, az Európai Bizottság elnökének címzett levelében. A négy aláíró között ott szerepelt Guido Westerwelle akkori német külügyminiszter is – és bár ő azóta leköszönt e posztról, azonban arról nincs értesülésünk, hogy megváltozott volna Németország hivatalos hozzáállása az említett európai projekthez.

Tisztában vagyunk azzal, hogy egy állam hivatalosan képviselt elvei és az ország magánvállalatainak üzleti döntései még akkor sem fedik szükségképpen egymást, ha a nevezett magánvállalatban komoly állami tulajdonhányad van. Azonban az mégiscsak meglepő, ha egy olyan cég látszik engedni az információszabadságot korlátozni igyekvő hatalmi befolyásnak, amely cég éppenséggel az információszolgáltatást és annak technológiai infrastruktúráját tekinti fő tevékenységi körének. Még meglepőbb ez akkor, ha e cég egy olyan országban - Németországban - székel, amelyben az egész társadalom által alapvetően tekintett érték az információs és véleményszabadság - és amely ország jólétének, sikerességének és dinamizmusának alapját éppen a szabadság adja.

Tisztelt Elnök úr, tisztelt Vezérigazgató úr!

Ha nem létezne információszabadság, akkor ma nem léteznének azok a technológiák és szolgáltatások, amelyek a Deutsche Telekom AG szinte teljes üzleti portfólióját jelentik – ezért kijelenthetjük, hogy ha nem létezik az információs szabadság, akkor a Deutsche Telekom sem létezhetne a mai formájában. Különösen igaz ez akkor, ha belegondolunk: az üzleti szférának nyújtott Deutsche Telekom-szolgáltatások piaca is csak addig teljesít jól, ameddig a szabadpiac jól teljesíthet és állami-hatalmi pressziók nélkül működhet. Semmi különbség nincs aközött, ha egy államhatalom az információszabadságot, vagy éppen vállalkozás és tulajdonlás szabadságát illetően gyakorol nyomást a szabadpiaci szereplőkre: mert ez a piac egységes és összefüggő - különösen ma, amikor oly gyakran maga az információ a piac legfontosabb tényezője és terméke!

Így függ össze egy-egy országon belül az információs és véleményszabadság esélye az üzleti vállalkozás sikerességének lehetőségével… Egy olyan vállalat, amely összességében nagyobb éves árbevételt termel, mint amekkora egy-egy közepes eu-s tagállam éves költségvetése, és amely vállalat meghatározó pozíciót tölt be az információáramlás piacán, már csupán a saját üzleti érdekeit követve is ellen kell álljon a piaci, jogi és információs szabadságot korlátozni akaró hatalmi ambícióknak. Nem csupán az európai projekt hitelessége múlik ezen, hanem az európai piacok működő- és fejlődőképessége is!

Ezúton kérjük, hogy a feni érveket legyenek szívesek eljövendő – esetlegesen az aktuális döntésüket korrigáló – lépéseik során kellő súllyal mérlegelni!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr876280416

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Zsebpénz vagy vérdíj? 2014.06.05. 11:13:01

Tisztelt Elnök úr, tisztelt Vezérigazgató úr, akkor most ennek a miniszteri nyilatkozatnak a tükrében fel kell tennünk a kérdést: ez a 300 milliárd forint, ez a körülbelül 1 milliárd euró most zsebpénz, vagy vérdíj?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Quercus a favágó 2014.06.05. 07:34:51

Szerintem nem erről van szó. Persze ez lehetett egy aprócska plusz kérés.
Arról van szó, Orbán minden multinak, banknak visszaadja azt a pénzt, amit különadók címén elvett tőlük. Mert ez csak egy szemfényvesztő duma volt. A népbutításhoz kellett, szavazatszerzésre.

Sexual Harassment Panda 2014.06.05. 08:28:27

Remèlem ezt màr az eu nem hagyja szò nèlkūl.
Bevezetnek valami komolyabb szankciòt, ami tèrdre kènyszerìti ezt a mocskos maffiakormànyt .

Pan Modry 2014.06.05. 08:46:25

Szerintem fel kellene mondani a lakossagnak a T-csoporttal kotott szerzodeseit, korrupt, szervilis bandaval nem jo szerzodeses kapcsolatban allni.

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2014.06.05. 08:51:28

@Sexual Harassment Panda: Fel kellene fogni, hogy pénz beszél kutya(most:EU) ugat...demokrácia, meg szabad piac, szabad sajtó cöcöcöcö :D

Sexual Harassment Panda 2014.06.05. 08:58:17

@Mojzes Pál: pont erről beszèlek.A pènz az eu-nàl van.
Nem a mi fazdasàgunknolyan erős .
Minden pènz onnan jön.
gondolod, ha pl. Befagyasztanànak vagy megvonnànak pàr 100, esetleg 1000 milliàtf Ft-ot, nem rogyna meg a kormàny?

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2014.06.05. 09:04:36

@Sexual Harassment Panda: Nem, nem, sajnos nem érted, a pénz és a hatalom nem a kurmányoknál meg fingreszelde szervezeteknél van, hanem a nagy cégeknél,nagyobb urak ők mint akárki,a nagy cégek vezetői úgy járkálnak a miniszterelnökökhöz mint a ahogy a miniszterek se...

Fejesrob 2014.06.05. 09:10:44

Hoppá. Csak nem hozzányúltak a tehetségtelen libsi csapathoz? Van is ajvék rendesen.

Amúgy ha az origo-t valóban jegyeznék is a netezők, akkor nem 300 ember tüntetett volna, hanem ötvenezer, továbbá a kirúgott főszerkesztő azonnal állást kapott volna a konkurenciánál. (Valódi üzleti modellre gondolok, nem pedig egy Sorosék által tuningolt gagyira).

Fejesrob 2014.06.05. 09:11:39

@Kón Bandit: Ja, ez volt az indexen az a hír, hogy a "németek is bírálják Magyarországot".

Fejesrob 2014.06.05. 09:13:42

@Sexual Harassment Panda: Nem rogyna meg a kormány, ugyanis ezt nyilván pótolná. Max. kilépnénk az EU-ból.

Amit ekkor a lakosság támogatna is.

Fejesrob 2014.06.05. 09:32:51

@Amadeus62: Szerencsére az EU nem egy liberális csoportosulás, van ott EU szkeptikus, kereszténydemokrata, stb.

Szóval ezeknek most még nehezebb eladni hogy pld. a "független" Bauer szerint Orbánék náci módszereket vezetnek be.

Sexual Harassment Panda 2014.06.05. 09:37:54

@Fejesrob: ne haragudj de hatalnas butasàgot beszèlsz.
A lakissàg jelenleg egyàltalàn nem eu ellenes, sőt az euban nàlunk kifejezetten magas a tagsàg tàmigatottsàga .
De ha a kormàny mègis kikèpne abba tönkremenne a gazdasàg.
Először is az összes felvett tàmogatàst vissza kellene fizetni.Aztàn, mivel megszűnik a szabadpiaci tagsàg, a multik jelentős rèsze kivonulna.
Ès mivel a kūlker. 85%-at az euval bonyolìtjuk, kellemetlen lenne a gazdasàgnak.kb Albània szintjère süllyednènk hònapok alatt

Fejesrob 2014.06.05. 09:49:02

@Sexual Harassment Panda: A lakosságnak jelenleg 35%-a lépne ki az EU-ból.

Én azt írtam, a gazdaság azért nem menne tönkre, mert Orbánék azonnal megtennék a védekező intézkedéseket. Ennek egy része nyilván ellentétes lenne az EU jogszabályokkal, tehát ki kellene lépni.

A lakosság EKKOR támogatná.

A szolgáltató multik helyét azonnal elfoglalnák, így a munkahelyekben nem sok változást látnál, sőt több lenne.

A nagy termelő multik nem tudnak egyik napról a másikra kivonulni, de nyilvánvaló, hogy ez a bevétel is hosszabb távon elveszne. Viszont pótolná más.

A felvett támogatást pedig miért kellene vissza fizetni? Ide nem ám csak hoznak pénzt, hanem innen visznek is. Nem is keveset.

Elhiheted, egy ilyen konfrontáció senkinek nem érdeke, nemhogy egy origó főszerkesztő nem váltaná ki, de az sem, ha az összes tulajdonos egyszerre cserélné le az összes balliberálisnak gondolt újságírót.

Sexual Harassment Panda 2014.06.05. 09:50:09

@Fejesrob: azt is elmesèled miből "pòtolnà?"
Miből fizetnè vissza azt a mondjuk 10.000milliàrd ft-ot?
Miből pòtolnà azt a kiesèst, amit az eu-s piacaink megszűnèsèvel veszìtenènk?
Sztem ha csak a nèmetek azt mondanàk, hogy köszönjūk, többet nem vesszūk àt amit idàig nekūnk termeltetek, abba belerokkannànk.

Sexual Harassment Panda 2014.06.05. 09:54:37

@Fejesrob: rosszul tudod .
Egy kilèpès esetèn a felvett/kifizetett összegekkel el jell szàmolni.
Sajnos mi sokkal többet kaptunk mint amit befizettūnk.a maradèkit viszza kelk fizetni.a többi amit ìesz teljes hūlyesèg .
miből pòtolnà?
Hinnan lennènek munkahelyek??
Jelenleg fejlesztès csak eu-s pènzből van.
A 35%-ot nem tudom honnan veszed .
Az is baromsàg.az eu kilèpèst a lakossàg 10-15%-a tàmogatnà.

Borenbukk 2014.06.05. 10:00:47

@Sexual Harassment Panda: Ez azert valoszinutlen, mert pl. annak amit mi a nemeteknek termelunk nagy reszet a nemetek termeltetik nalunk maguknak.
Az Audit es a Mercedest annyira nem erdekli a sajtoszabadsag, a demokracia meg ilyesmi, amig oket nagyjabol beken hagyjak. Akit ellenben erdekel, azt meg az Audi es Mercedes szempontjai is erdeklik, mert tobbek kozott abbol elnek a valasztoi.

Fejesrob 2014.06.05. 10:02:31

@Sexual Harassment Panda: Miért kellene "visszafizetni" bármit is, ami nem hitel?

Miért szűnne meg az EU piac, amely csatlakozásunk előtt is a legfontosabb volt?

A német vagy bárki más nem jótékonyságból vesz tőlünk bármit is, hanem azért, mert jó minőségben és olcsón adjuk. Gondolom, te sem azért jársz az Auchanba, mert jó akarsz lenni a külföldi tulajhoz?

Egyébként az importunk nem sokban marad el az exportunktól és az is EU vonatkozásban a legnagyobb.

Szerintem te az EU-t túldimenzionálod. Azt hiszed, hogy EU nélkül visszasüllyednénk a középkorba.

2004 előtt nem voltunk EU tagok, márpedig Mo. 1990-2004 között fejlődött a legdinamikusabban. Utána lassult le a fejlődése, hiszen ekkortól nagyrészt bérmunkát végzünk, a haszon nagy részét pedig kiviszik, a vámbevétel pedig nagyon jelentősen lecsökkent. Ezt kompenzálják a felzárkóztatási programok. Tehát nem hitelt kapunk, hanem kompenzációt.

Sexual Harassment Panda 2014.06.05. 10:02:33

@Borenbukk: ezt èrtem, de ha nem lennènk eu tagok, a mercedes/audi se sokàig maradna.
ez3ket fejesrob miből pòtolnà?

Sexual Harassment Panda 2014.06.05. 10:11:36

@Fejesrob: te hūlye vagy?
Hidd el hogy viszza kell fizetni .
eleve itt hibàzik az elmèleted.
Mar itt +csùsztal vagy 7000milliarddal.
Ha kilepūnk az eubòl akkor nem vagyunk tagjai az eus piacnak.
Nem vonatkozik rànk az àruk/szolgàltaràsok/szemèlyek szabad vàndorlàsa .
Vàm terhelnè az orszàgbòl kivitt/behizott termèkeket .
Az audi/mercedes stb gyàrtòknak nem èrnè meg itt maradni, hiszen odèbbköltözik 100km-t ès nem kell vàmot fizetni.
Jössz ezzel a "2004 előtti "
agymenèseddel.de mosr 2014van bazdmeg nem 2004.most màr körūlöttūnk mindenki eu tag.a multik szèpen àtmennènek a hatàr tùloldalàra.baszhatnàd a vàmbevèteleket, ezf a fing orszàgot kikerūlnèk.
Az meg csak a hab a tortàn, hogy a jelenkeg kint dolgozòk nagy rèsze jöhetne haza, az ittenieknek meg nem kellene a kūlföldi munkavàllalàson agyalni.
Kb közèpkori szibt, mint koszovò/albània.

Fejesrob 2014.06.05. 10:23:14

@Sexual Harassment Panda: Ne hülyézz, mert én sem tettem. ha jó érveid vannak elhiheted, nincs szükséged egyebekre.

NEM KELL VISSZA FIZETNI!. Ki mondta neked, hogy vissza kell fizetni? Ilyen alapon mi is vissza kérhetnénk pld. az elmaradt vámot és az évente Brüsszelnek fizetendő tagdíjat is.

Az EU-s piacnak nem EU-s országok is résztvevői, így ez marhaság. Amúgy is úgy megy, hogy ahová megy az export onnan importálunk is.

Ezért pótolod te személyeskedéssel az érveidet. Akkor baromságokat írsz, hogy csak lesek. Orbán 4 éve szorítja ki a multikat, éppen ebből vannak problémái, ehhez képest a magyar gazdaság egyre jobban van.

Le kellene már szoknod erről a hülye liberális érvről, hogy a multi jó és ha kivonul mindennek vége.

Ilyen ostoba liberális közhelyekkel tényleg nem nagyon lehet vitatkozni.

Még az sem jön le neked, hogy folyamatos megszorítások 2004 óta vannak. Te nem kérdezed meg, hogy ha az EU tagság olyan kurva jó, akkor MIÉRT?

daniel.jozsef 2014.06.05. 10:26:54

Na látod.

Látod, mekkora természetes ellensége a kapitalizmus a diktatúrának.

Hogy a szabadpiac milyen szépen kiáll a szólásszabadság mellett.

Hogy a Fidesznek az egyetlen hibája hogy bántja a szegény szabad vállalkozásokat.

Persze még anomáliaként látod mindezt. Kiakadva érvelsz egy nyílt levélben, amely mint formátum csak akkor bír létjogosultsággal, ha a címzett el is olvassa.
Nem fogja elolvasni.

Ez a kapitalizmus. Ez a szabad piac. Ha épp nem Orbán korlátozza a szólásszabadságot, korlátozza majd a Henkel vagy a McDonalds.

A kommentelés jogi ellehetetlenítését sem valamelyik Fidesznyiknek, hanem egy "ismert ingatlanközvetítő cégnek" köszönhetjük.

Ideje belátnotok, neked meg az egész 89-es, modernizációs progresszív kompániának, hogy nem is simán kígyót melengettetek a kebleteken, hanem magát a Loch Ness-i Szörnyet.

És most jól leharapta a fejeteket. Gratulálok.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.05. 10:29:34

Nekem mondjuk fontosabb a DTvel kötött stratégiai megállapodás, mint a sajtószabadság (ami most épp azt jelenti hogy egy szdsz-es származású a főszerk)

Sexual Harassment Panda 2014.06.05. 10:29:57

@Fejesrob: a felvett tàmogatàsokat vissza kell fizetni.
Ha szèpen beìrod a keresőbe hogy
"Az eu kilèpès menete",
Az eu hivatalos oldalàn megtalàlod kis baràtom.
viszza kell perkàlni mibdent nyugodj +.
Aztán mèg arra vàlaszolj mire alapozod hogy 35% ki akar lèpni??
Aztàn arra is vàlaszolj kèrlek, hogy ha annyira visszahùz minket az eu, ès kìvūlàllòkènt ùgy hasìtanànk, mièrt nem lèpūnk ki egyszerűen?
Mièrt àll ki a kormàny a tagsàg mellett?
mit kezdenèl azokkal akiknek haza kellene jönniūk? Ki adna nekik munkàt?
mivsn azokkal akik terveznek hosszabb/rövidebb időt kūlföldön dolgozni, de a lehetősèg megszűnik, illeyve jelentősen csökken?

Borenbukk 2014.06.05. 10:31:37

@Sexual Harassment Panda: Nem szempont, o meg trollnak is tul hulye.

Sexual Harassment Panda 2014.06.05. 10:34:08

@Borenbukk: de ezt nehèz felfogni hogy a kūlföldi vállalatok nagy rèsze azèrt van itt mer olcsò a munkaerő ès nincs vàm?
Ha lesz vàm akkor nar nem èri meg.
Persze majd a jobbik ad munkàt az embereknek..DDD

Borenbukk 2014.06.05. 10:45:12

@Sexual Harassment Panda:

444.hu/2014/06/05/a-telekom-mar-tavaly-atengedte-az-origot-a-kormanynak/

A 444 irt a temarol. Valoszinuleg tenyleg nem kellett Lazarnak szolnia, csak sohajtva, szomoruan megcsovalnia a fejet valamelyik Telekomos vezer jelenleteben.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.05. 10:53:12

@Borenbukk: Nade, hol ezzel a gond?

A DT megzsarolta Lázárt hogy akkor lesz stratégiai megállapodás, ha kirúgják a főszerkesztőt.

Valljuk be, egy okádék lett az a lap (is) a liberális irányítás óta.

Lázár védte az embert, amíg lehetett, de végül a több ezer Telekomos magyar dolgozó érdekeinek érdekében járt el.

Sexual Harassment Panda 2014.06.05. 10:53:56

@Borenbukk: èn azt vàrnàm a telekomtòl hogy felfūggessze kapcsolatait a kormànnyal.
Nem hiszem hogy 300milliò ft akkora tètel nekik.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.05. 11:00:24

@Sexual Harassment Panda: 'èn azt vàrnàm a telekomtòl hogy felfūggessze kapcsolatait a kormànnyal.'

Sáring, Pethő, György és a többi igazhitü is azt hitte, hogy toppantanak a lábacskájukkal, és eljövend a sajtó szabadsága..:)

Borenbukk 2014.06.05. 11:03:54

@Sexual Harassment Panda: Nem csak ez a 300 mill. Az egesz itteni uzlet. naygon hirtelen meg tud jelenni egy Telekom ado, es a mobil frekvencia korul is kialakulhatnak bizonytalansagok.

Sexual Harassment Panda 2014.06.05. 11:04:41

@Tiszteltetem Brüsszelet: ezt elfogadom, de akkor mindjuk ki, kurvàra senkit nem érdekel a sajtòszabadsàg, meg ilyen baromsàgok, se itt se a nèmeteknèl.
A pènz szàmìt.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.05. 11:11:40

@Sexual Harassment Panda: Ezt túlságosan leegyszerüsíted.

Itt van példának az Origo, ki tudja mire kell a Telekomnak, mi vele a célja.

Az Origo évek óta veszteséges, míg a Telekom egy 1000x nagyobb, nyereséges óriás. Mégsem avatkozott be a tulaj eddig a tartalomba.

Szóval ezek a kis játékok azért kellenek a nagy cégeknek, hogy adott esetben sírjanak az érdekükben napi 24 órában (ezt is csinálta a telekom adó idején az Origo is)

ParaZita2 2014.06.05. 12:51:00

Csak úgy morfondírozásképp: szerinteTEK, vajon melyik vadászaton fog az egyik (vagy sok) fácánnak LJ-re elsülni a fegyvere?
(merthogy Maon jelmzően a "nyúl viszi
a puskát" és a "befőtt teszi el a nagyit")

Szelid sunmalac 2014.06.05. 12:54:02

Na de most mar aztan tenyleg eleg legyen am! Tipikus magyar mentalitas!

Megis mi a lofaszt akartok ti a DT-tol, vagy az MT-tol?

Mindenki basztatja az DT-t, hogy hat igy, meg ugy, lefekszik a magyar politikusoknak, meg mi az, hogy nem vedi meg a magyar demokraciat!

Megis mi a picsaert tenne?

Lassuk sorban:
Tobb, mint 4 eve a kormany (es a kedves valasztok jo resze) ott szidja az EU-t, meg a multikat, meg a nemeteket, ahol tudjak. Mocskos szemetek, rohadt kapitalistak, azonnal takarodjatok. Hatalmas plakatokon kuldik el a jo kurva anyjaba az EU-t, szarva az osszes intezmenyre, mikozben az osszes fejlesztes kvazi EU-s penzbol megy, az EU parlamentben ulo politikusok, meg kollegaik meg havonta sokmilliot vagnak zsebre.
Mindezt ugy, hogy az EU-ba onkent lepett be Magyarorszag. Egy olyan szervezetbe, ahol onkent, minden tag betartja a jatekszabalyokat. Magyarorszag meg hozong allandoan, mint a tarsasjateknal a durcas gyerek, aki rimankodik, hogy hadd jatsszon o is, majd allndoan megprobalja a szabalyokat kijatszani, mikozben elvarja, hogy a tobbi jatkos vagjon jo pofat hozza.
A nemetek is ezerszer figyelmeztettek, hogy gyerekek, ez igy nem jo.
A buszke magyar, aki nem lesz gyarmat, mge masodszor is megvalasztja a fideszt, aki masodszor is ketharmadot kap.
A VALASZTOTT kormany gyakorlatilag mindenkit zsarol (ideertve a sajat allampolgarait -lasd manyup)es ez bizony igy van az elso perctol kezdve.
Megtettek ezt az MT-vel is, mint maganceggel.
NEM a DT talalta ki, hanem a LAZAR!
Erre most a faszom magyarok egy nemet magancegtol varjak el, hogy megmentse a MAGYAR demokraciat.
Amugy normalisak vagytok?! Megis mi a kurva isten faszaert a nemeteknek kene megvedeni a magyarokat sajat maguktol?!

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.05. 13:03:00

@Szelid sunmalac:

Megnyugtató fordulat, hogy a nagy cégek is együttmüködnek a kormánnyal, a gazdaságban ennek látszik is az eredménye.

Az is megnyigtató, hogy a nem létező támogatottságú SZDSZes származású gárda (Saller, Snájdig v. miafaszom és Pethő meg György) kikerül az olvashatatlanul elbulvárosodott origo-s gárdából.

Kis lépés a kiegyensúlyozott sajtó felé, hogy az 5%-os ultralibsiknek eggyel kevesebb főszerkesztőjük van.

Szelid sunmalac 2014.06.05. 13:04:28

@Tiszteltetem Brüsszelet: Megnyugtato az lesz, ha ez a faszom birka nep, aki mindenkinel okosabb es teli pofaval ocsarol mindenki mast szepen tapsikolva ehen halna, aztan persze megint teli pofaval szidna a nala hulyebbeket, hogy miert nem mentettek meg.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.05. 13:09:39

@Szelid sunmalac: A kicsavart ballib logika szerint gondolkozol.

Te elhiszed, hogy Orbán a multik és az EU ellensége, és ennek következtében az EU egyik legnagyobb óriáscége kirúgatott egy szerkesztőt Orbán kedvéért.

Hát ehhez legalább olyan hülyének kell lenni mint ahhoz, hogy az Összefosás legyen a kormányváltó erő...:)

Szelid sunmalac 2014.06.05. 13:09:51

@Sexual Harassment Panda: Miert nem a kormanytol varod, hogy ne pofazzon bele a cegek iranyitasaba?

Szelid sunmalac 2014.06.05. 13:11:30

@Tiszteltetem Brüsszelet: Hadd ertelmezzem. Tehat szerinted egy ceg azt mondja a kormanynak, hogy "Marpedig en addig nem szerzek magamnak uj ugyfeleket akikbol elek, amig ki nem rugatod velem a sajat alkalmazottam!". Igy tortent, nemde?

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.05. 13:41:41

@Szelid sunmalac: Mit tudom én mi történt?

Az Origo veszteséges. Veszteséges cégtől elküldhetik a vezetést pl. azért mert veszteséges. Persze elküldhetik azért is, mert a Telekom nagy üzletet akar a kormánnyal, de innentől hülyeség hogy Orbán a multik ellensége. Hisz most akarnak velük nagy üzletet kötni.

Vagy lehet vmi egész más, vagy a fenti 2 együtt is lehetett ok.

Szelid sunmalac 2014.06.05. 13:44:34

@Tiszteltetem Brüsszelet: Na ne etess mar! Nemreg neveztek ki, raadasul barmikor elkuldhettek volna.
Nem Orban nem a multik ellensege. Orban minden ceg ellensege, amit nem o es tarsai iranyitanak.

sas70 2014.06.05. 13:49:42

@Fejesrob: Ha kilépünk az EU-ból, akkor nincs támogatás évi Kb. 1200 mrd-nak fuccs. Tudod mekkora összeg ez? A GDP 4%-a. Akkor azt honnan szeded? Mert ahhoz, hogy ezt pótold a jelenlegin felül +4%-os növekedést kellene produkálni, igaz most még 3-at is nehezen hozunk össze egy béka segge alatt lévő bázison, tehát kéne olyan 7-8%.
A másik probléma, hogy az export kb. 2/3 át a multik és külföldi tulajdonú vállalatok produkálják. Ha csak a felük elmegy, már lőttek az exportnak.

Amúgy meg Orbán EU-ellenes dumái csak és kizárólag retorikai fogások, az olyanoknak, mint te vagy, mert éppen az előbb vázolt okokból eszébe sincs kilépni az EU-ból, sőt minden eszközzel azon van, hogy ott legyünk és nehogy megszüntessék a pénzek kifizetését, mert akkor vége a klientúra támogatásának és azzal neki is!

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.05. 13:53:38

@Szelid sunmalac: 'Nem Orban nem a multik ellensege. Orban minden ceg ellensege, amit nem o es tarsai iranyitanak.'

Ezért üzletelne vele a telekom? Nem hiszem.

Persze hogy befolyásolni akarja a cégeket, a magyar gazdaság érdekei szerint. Ez a dolga és jól csinálja.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.05. 13:57:55

@sas70: Igy van.

Orbán EU ellenessége nagyrészt retorika, egyelőre nem érdekünk kilépni, és ha az EU a jövőben jobban teljesít(mint mondjuk kelet európa), akkor még kevésbé lesz érdekünk kilépni.

Pedig lehetne érvet találni rá eleget, a magyar gazdaság sokkal jobb állapotban volt az EU(2004) előtt, mint a belépés óta.

Inkább az EU belső reformja lenne a magyar érdek, de a reformot mindenki másképp képzeli Európában.

Szelid sunmalac 2014.06.05. 14:00:07

@Tiszteltetem Brüsszelet: Nem. Rohadtul nem az a dolga, hogy beleszoljon cegek vezetesebe. Tudod mikor volt ez igy? Amikor a cegek tobbsege allami ceg volt. Remlik? Szocializmus!

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.05. 14:07:25

@Szelid sunmalac: Hát maradjunk annyiban hogy szerintem meg az a dolga hogy a nyugati cégeket úgy ugráltassa ahogy a magyar választóknak tetszik.

Ha fordítva csinálná, akkor Orbán lenne a 'bukott baloldal'.

sas70 2014.06.05. 14:39:24

@Tiszteltetem Brüsszelet: A magyar gazdaságnak nem azért vannak bajai, mert EU-tagok vagyunk, sőt anélkül még nagyobb bajaink lennének.
A magyar gazdaság legnagyobb problémája a politikai oldalak 2000-ben kezdődött totális harca, és az ennek minden tekintetben alárendelt gazdaságpolitika. 14 éve gyakorlatilag a populista politika teszi tönkre a gazdaságot és azóta semmi haladót, előremutatót, korszerűt nem volt képes alkotni.
Most is egy olyan dologgal foglalkozik mindenki, ami bár egyfajta tünet, de az igazi bajok érintetlenül maradnak és senki nem foglalkozik vele. Ez az igazi baj, és ezért nem haladunk sehova, csak süllyedünk a szürke szarba!

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.05. 14:43:01

@sas70: Persze mindent meg lehet magyarázni. Nem is állítom hogy csak az EU az oka.

Aki tudja hogyan müködik az EU pályáztatás, és milyen arányban jutnak el ide a lehívható pénzek és mire költjük őket az tudja hogy a fenti számolgatásodnak semmi köze a valósághoz.

Ugyanúgy ahogy a papíron olcsó IMF hitelnél soha nem kötött Mo. rosszabb üzletet.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.05. 14:45:22

@Tiszteltetem Brüsszelet: + a tagság Brüsszel belőpőjegye is, hogy a cégeik vámmentesen, de olcsó munkaerővel onthassák a cuccot a világba.

Moin Moin 2014.06.05. 14:47:56

@Tiszteltetem Brüsszelet:

„Persze hogy befolyásolni akarja a cégeket, a magyar gazdaság érdekei szerint. Ez a dolga és jól csinálja. …Hát maradjunk annyiban hogy szerintem meg az a dolga hogy a nyugati cégeket úgy ugráltassa ahogy a magyar választóknak tetszik.” – írod.

Hadd válaszoljak erre!

Orbánnak egyszerűen nincsenek adekvát ismeretei a XXI. századi gazdaságról, sem pedig a versenyszféra-béli vállalatok működéséről, sem menedzsment- sem vállalatszervezési téren. Még a kérdésekkel sincs tisztában e területen, nemhogy a válaszokat ismerné. És azok körében is ez a helyzet, akik a tanácsadói, akikre hallgat. (Azokat pedig, akik eredetileg e körhöz tartoztak és voltak ilyen ismereteik, réges rég kiszórta…) Nem lep meg, hogy neked ez nem tűnik fel, hiszen – olvasgatva a kommentjeidet – te is osztozol vele ebben a hiányosságban (és persze hozzá hasonlóan ez nem akadályoz meg abban téged, hogy véleményt nyilváníts).

Él egy legenda és egy szándékoltan terjedő hazugság a magyar Fidesz- és Jobbik-támogatók közegében arról,. hogy immár nyugaton is az a trend, hogy az állam „befolyásolja a cégeket” és hogy „ugráltassa” azokat, a választóknak kedvezve ezzel – ám ez nagyon nincs így. Mivel az északnyugat-európai/atlanti társadalmakban rendkívül erős, koherens és szilárd tapasztalatok vannak a magántulajdon szentségének hasznosságát illetően, ezért ott, abban a társadalmi közegben el sem tudnának képzelni egy, az orbánihoz hasonló „belenyúlós-ledominálós” államhatalmat. Tudják, hogy ez nem működik, hogy ennek már rövidebb távon is a hatékonyságot, az innovativitást és ezen át a versenyképességet rontó hatásai lennének. Ezt a „maszlagot” az „eredményes és hasznos állami beavatkozásról” csak az állami felsőbbséghez hozzászokott, a polgári önszerveződést és kezdeményezőkészséget-kooperációt nem ismerő társadalmi közegben lehet tábora és népszerűsége; pl. olyanban, mint a magyar, vagy az orosz. Ám az ezzel a módszerrel próbálkozó hatalmak mindenkor vesztesek a hatékonysági versenyben.

…Tudom, hogy ezt te nem hiszed, mivel egészen más a szocializációd és mert sohasem éltél olyan közegben, amelyben szert tehettél volna ezekre a tapasztalatokra - de akkor is kötelességemnek éreztem leírni!

Moin Moin 2014.06.05. 14:51:27

@Tiszteltetem Brüsszelet:

Nem volt jobb állapotban: gyakorlatilag éppen olyan állapotban volt. Ha pedig netán az eladósodottságra gondolsz ezzel, akkor annak oka éppen nem az EU-tagság, hanem a magyar politikai elitek és a magyar vállalkozók együttes inkompetenciája, amelynek következtében a 2000-es évek közepétől szükségszerűen állt stagnáló pályára a magyar gazdaság.

És amíg az alapokok nem szűnnek meg, addig a stagnálás is marad...

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.05. 15:06:15

@Moin Moin: 'Még a kérdésekkel sincs tisztában e területen, nemhogy a válaszokat ismerné. És azok körében is ez a helyzet, akik a tanácsadói, akikre hallgat.'

- Erről akkor lehet beszélni, ha van legalább 1 ember az országban, aki jobban csinálta/csinálná + csinálja is

'Azokat pedig, akik eredetileg e körhöz tartoztak és voltak ilyen ismereteik, réges rég kiszórta'

- olvasgattál makroadatokat? Mit érdekel engem kikkel dolgozik, az eredmény a fontos.

'Mivel az északnyugat-európai/atlanti társadalmakban rendkívül erős, koherens és szilárd tapasztalatok vannak a magántulajdon szentségének hasznosságát illetően, ezért ott, abban a társadalmi közegben el sem tudnának képzelni egy, az orbánihoz hasonló „belenyúlós-ledominálós” államhatalmat.'

- Orbán a magyarok, itteni cégek és csládok vagyonáért felelős, nem au ÉNY Európaiakéért. Erről ennyit. Egyébként a patrióta gazdpol. sem Orbáni találmány.

- A feltörekvő országoknak különben sem kell fejlett országbeli recept, a feltörekvőknek orosz, kínai, brazil, k-európai recept kell. Ha a nyugatit követjük, akkor a nyugat azt is elveszi amink még van, hiszen 200 év előnyük van a tőkefelhalmozásban.

Köszönöm egyébként a normális hozzászólást, de a hazai liberális oldal azért képviseli az álláspontodat, mert ők liberalizálták a hazai piacot 90 után, így az összes nyugati korrupciós csatornára ráültek. Ez nem is lenne baj, ha nem okozott volna eladósodást a kádár korban és 2002-10 között is.

Viszont valakinek ki is kell fizetni az adósságot, az nem fog menni liberális gazdaságpolitikával (vagyis eddig sosem ment).

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.05. 15:08:38

@Moin Moin: 'Ha pedig netán az eladósodottságra gondolsz ezzel, akkor annak oka éppen nem az EU-tagság, hanem a magyar politikai elitek és a magyar vállalkozók együttes inkompetenciája'

- Maradjunk abban hogy a nyugat európai cégek szépen profitáltak ebből a kétségkívüli balfaszságunkból (naivitásunk gazdasági téren).

De ez volt, mosmá avanti!

sas70 2014.06.05. 15:13:24

@Tiszteltetem Brüsszelet: Pl. a mezőgazdasági területalapú támogatások elég jó részben. Ez éves szinten van vagy 300 mrd. Enélkül a mezőgazdaság csődbe is menne. Csak abba gondolj bele, hogy egy rosszabb évben a szántóföldi növények 2/3-ának termelése jó ha nullára kijön, de van amikor arra sem. A jövedelmet gyak. a kapott támogatás biztosítja. Az egyéb mezőgazdasági támogatások is jó részt célba érnek, annak a mértéke is 100-150 mrd. ha jól emlékszem. Aztán ott vannak az infrastruktúra fejlesztések olyan 400-500 mrd-al, ami nélkül gyakorlatilag egyetlen kilométer út, vasút stb. nem épülne. És még lehetne hosszan sorolni, nyilván sokan nincsennek tisztában ezekkel a számokkal. Pedig a gazdaságot a válság alatt és még most is ez tartja életben.

Az IMF-től meg nem azért kellett megszabadulni, mert az olyan rossz hitel volt, hanem azért, mert amíg volt, addig meg kellett mutatni a "könyvelést" és be kellett mindenről számolni, hogy mit csinálunk. Na ez nem tetszett leginkább a főnöknek, hogy belelessenek a lapjaiba és véleményt mondjanak róla. De ez megint egy másik történet, persze abban gyökerezik, hogy a politika csak és kizárólag a rövidtávú haszonszerzéssel van elfoglalva és semmi reális távlati gazdasági célja nincs.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.05. 15:20:46

@sas70: 'Pl. a mezőgazdasági területalapú támogatások elég jó részben. Ez éves szinten van vagy 300 mrd. Enélkül a mezőgazdaság csődbe is menne.'

Ezt mondja a (pl. Deutsche Telekom tulajdonú Origo???).....De a magyar mg. termelés valahogy mégis nagyon visszaesett 90 óta.

Vagyis akkor az orosz+kgst piac elveszett, a nyugati piacra meg nem engedtek be. Bumm. Ezért kapunk kompenzációt, és belépőjegyet vásárolnak a spanyol paradicsomnak és a lengyel tejnek.

Szerinted van annak értelme, hogy mi rengeteg mg. támogatást kapunk, a mg. meg egyre kisebb? Hogy lehet ez? Mit támogatnak tulképpen és milyen célból?

sas70 2014.06.05. 15:43:07

@Tiszteltetem Brüsszelet: Ez sem fekete-fehér és a visszaesés, már korábban elkezdődött.
A mezőgazdaságban főleg az állattenyésztés csökkent és ennek strukturális okai is vannak. Ennek a megoldásáról, illetve a növekedés lehetőségeiről szintén lehetne értelmes, előremutató vitákat folytatni. Csak sajnos erre is igaz, hogy a politikának nem érdeke, mert ez nem látványos terület és csak lassan, mondjuk 10-15 év alatt vannak meg az eredmények. Most különben is csak azok lázadoznak akik kimaradtak az állami föld(újra)osztásból azok meg nem számítanak.
Amúgy meg ezt is sikerült az elmúlt 20 év maszatolásaival, állatorvosi lóvá tenni és most már nagyon nehéz lesz majd jó irányba elindulni, pláne, hogy még az irányt sem látja senki.

Moin Moin 2014.06.05. 16:21:40

@Tiszteltetem Brüsszelet:

A „makroadat” önmagában semmit sem árul el egy gazdaság állapotáról és pláne nem az abban zajló folyamatokról. Ehhez ui. elemezni kell, hogy miből állt elő az a bizonyos „pillanatnyi állapotot tükröző” makroadat és hogy miféle trendet alkotnak ezek az adatsorok. Ebben sokat segít, ha ismered azt, hogy az egyes makroadatok miféle tényezők következményei, mi minden kell pl. a hosszú távon is fenntartható növekedéshez, stb.
Ha ezzel a módszerrel nézzük a magyar makroadatokat, akkor egyértelmű, hogy:
• a pálya nem lehet stabilan emelkedő, hanem szükségszerűen stagnáló lesz,
• a pillanatnyi (2014. 1. negyedéves) adat „jósága” két tényezőn alapult: a teljes kapacitással beindult Mercedes-gyáron, illetve a legnagyobbrészt eu-s forrásokkal finanszírozott kormányzati „kampányberuházásokon”, amelyek átadása az áprilisi választások előttre volt időzítve.
Ám nincsenek meg azok a fundamentumok, amelyek a stabil növekedés alapfeltételei, jelesül a kellő mértékű bruttó GDP-arányos beruházási ráta. (És különösen nincs ez meg a versenyszférában - a magyar tulajdonú versenyszféra beruházásai pedig gyakorlatilag hiányoznak a fundamentumok közül!)
Ami azt illeti, hogy mely országcsoport módszereit lenne érdemes követni, erre is van egy igen egyszerű „próbakő”: mely országok sikeresek hosszú távon, éspedig a saját hatékonyságuk és innovativitásuk révén előállított versenyképes-világszínvonalú termékek és szolgáltatások révén, nem pedig azért, mert energiaexportőrök (mint Oroszország), vagy pedig azért, mert nagyon alacsony élet- és bérszínvonalon dolgoztatott hatalmas tömegeket dolgoztatnak hatalmas volumenű tömegtermelő rendszerekben (mint pl. Kína, India, vagy Brazília). Azt hiszem számodra is egyértelmű, hogy sem az orosz, sem a kínai, brazil és indiai út nem követhető egy Magyarország-szerű országnak – hiszen sem energiahordozói, sem az említett tömegei és tömegtermelő-képessége nem adott ehhez. (Nem is beszélve ennek szociális áráról!)
Ami követhető, az a nagy hozzáadott értékkel és nagy innovativitással-hatékonysággal magas minőséget produkáló gazdaságok példája. Ehhez kimagasló oktatás, nem eltorzított belső ár- és értékviszonyok, a tudás és a teljesítmény abszolút megbecsülése, meritokrata társadalmi és politikai attitűd kellenek – egy felelős és jövőbelátó kormányzatnak ezek érdekében kell cselekednie.
A lényeg ui. nem a „tőkefelhalmozás” – hiszen miféle tőkét is halmozott volna fel „200 éve” például Finnország, amely az Orosz Birodalom szegény tartománya volt?:-) A lényeg a XXI. századi gazdasági sikerhez az innovativitás, a szervezőkészség és az, hogy a hatalmi-politikai érdekek ne torzítsák el a verseny tisztaságát. Az pedig nem egyén önfelmentő legendánál, hogy – úgymond – „a Nyugat/az EU nem engedi, hogy versenyképes magyar termékek legyenek”. Pl. az EU-támogatások célja kifejezetten támogatott tagállamok vállalati hatékonyságának és innovációjának fejlesztése. Erről külön válaszkommetben olvashatsz...

Moin Moin 2014.06.05. 16:24:54

@Tiszteltetem Brüsszelet:

Íme, az EU vállalkozás-támogatásáról: (Idézett forrás: az Európai Regionális fejlesztési Alap céljairól és működéséről szóló dokumentum 3. és 5. cikkei - eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:32013R1301&from=HU )

3. cikk

Az ERFA támogatások köre

(1) Az 5. cikkben meghatározott beruházási prioritásokhoz való hozzájárulás érdekében az ERFA-ból a következő tevékenységek támogathatók:

a)
termelő beruházás, amely hozzájárul fenntartható munkahelyek teremtéséhez és megőrzéséhez a kis- és középvállalkozásoknak (kkv-k) nyújtandó közvetlen befektetési támogatás révén;

b)
termelő beruházás, függetlenül az érintett vállalkozás méretétől, amely hozzájárul az 5. cikk (1) és (4) bekezdésében, illetve – amennyiben a beruházás nagyvállalatok és kkv-k közötti együttműködéssel jár – az 5. cikk (2) bekezdésében meghatározott beruházási prioritásokhoz;

c)
beruházás a polgároknak alapvető szolgáltatásokat nyújtó infrastruktúrába az energia, a környezetvédelem, a közlekedés, valamint az információs és kommunikációs technológiák (ikt-k) terén;

...és:

5. cikk

Beruházási prioritások

A hivatkozott rendelet 15. cikke (1) bekezdése a) pontjának i. alpontjában említett Partnerségi Megállapodásban meghatározott fejlesztési szükségletek és növekedési lehetőségekkel összhangban az ERFA a következő beruházási prioritásokat támogatja a(z) 1303/2013/EU rendelet 9. cikke első bekezdésében meghatározott tematikus célkitűzéseken belül:

1.
a kutatás, a technológiai fejlesztés és az innováció megerősítése a következők révén;

a)
a kutatási és innovációs (K+I) kiválóság fejlesztése, és különösen az európai érdekeltségű kompetenciaközpontok támogatása érdekében a K+I infrastruktúra és kapacitás megerősítése;

b)
a vállalkozások K+I beruházásainak előmozdítása, valamint a vállalkozások, a kutatási és fejlesztési központok és a felsőoktatási ágazat közötti kapcsolatok és szinergiák létrehozása, különös tekintettel a termék- és szolgáltatásfejlesztésbe, a technológiaátadásba, a társadalmi innovációba, az ökoinnovációba és a közszolgálati alkalmazásokba, a keresletélénkítésbe, a hálózatépítésbe, a klaszterekbe és az intelligens specializáció általi nyílt innovációba történő beruházásokra, továbbá a technológiai és alkalmazott kutatás, a kísérleti programok, a korai termékhitelesítési intézkedések, az alaptechnológiák fejlett gyártási kapacitásának és próbagyártásának támogatása, valamint az általános célú technológiák terjesztése;

2.
az ikt-khoz való hozzáférés elősegítése és e technológiák használatának és minőségének fokozása a következők révén:

a)
a szélessáv-kiépítés kiterjesztése és nagy sebességű hálózatok kiépítése, valamint a digitális gazdaságot szolgáló feltörekvő technológiák és hálózatok bevezetésének támogatása;

b)
az ikt-termékek és szolgáltatások, az e-kereskedelem továbbfejlesztése és az ikt iránti kereslet fokozása;

c)
az e-kormányzás, az e-tanulás, az e-befogadás, az e-kultúra és az e-egészségügy ikt-alkalmazásainak megerősítése;

3.
a kkv-k versenyképességének fokozása a következők révén:

a)
a vállalkozói szellem előmozdítása, különösen az új ötletek gazdasági hasznosításának megkönnyítése, valamint új cégek alapításának – többek között üzleti inkubátorházak segítségével történő – ösztönzése;

b)
a kkv-k számára új vállalati modell – elsősorban a nemzetközivé válás céljával történő – kidolgozása és megvalósítása;

c)
a korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képességek megteremtésének és bővítésének támogatása;

d)
a kkv-k abban való segítése, hogy növekedni tudjanak a regionális, nemzeti és nemzetközi piacokon, és hogy az innovációs folyamatokban részt tudjanak venni;

...Remélem, ez elég meggyőző?:-)

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.05. 16:46:35

@Moin Moin:Köszönöm azinfókat.

- nem valószínü, hogy mindenben egyet fogunk éretni, de érdekes.

Olyan dolog ez, hogy a szabad piac és a szabad verseny nekünk nem jó. Miféle szabad verseny az, ahol a segg csóró keleti muzsiknak ugyanolyan szabályok szerint kell játszania, mint a már korábban (hisz az elmúlt 20 évben az EU csak vesztett a VG-i jelentőségéből) megtollasodott nyugati pógárember.

Ennek ugye semmi értelme.

És még meg ismagyarázod, hogy a o-ról 25 éve induló kelet-európai gazdaságnak az a jó, ha a 100ról indulóval AZONOS feltételek mellett VERSENYEZ. /Ez lett volna 2002-10 között kipróbálva? A szabadpiacos kapitalizmus? Attól fejlődtünk?/

Nos sokkal versenyképesebb ma is mint a nyugat európai, az EU fejlődést csakis felfelé húzza kelet európa. Mert itt még dolgoznak, ott meg nem(kivéve németorsz.).

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.06.05. 16:59:21

Egész levél cunami keletkezett azóta...

Moin Moin 2014.06.05. 19:39:01

@HaFr: ?
Miféle cunami? Én nem érzem, hogy elsodort volna.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.06.05. 20:24:09

Má' mindenki Deutschlandba írogat

Moin Moin 2014.06.05. 21:51:45

@HaFr:

A sok hülye: ha tudnák, hogy ezeket is a Deutsche Telekom továbbítja...

borzimorzi 2014.06.05. 23:26:01

A dolog nem reménytelen. A Deutsche Telekom mérlegében is van olyan sor, amelyiknek a megnevezése "Goodwill", azaz üzleti jó hírnév. Mármost, ha ebből a dologból elég világraszóló botrányt tudnak csinálni az ex-Origós újságírók, tehát eljut a dolog a CNN-BBC-NYT-Economist, valamint odahaza Németországban a FAZ-Süddeutsche Zeitung szintig, akkor van remény. Akkor ugyanis kiderülhet, hogy a DT jó hírnevének sérülése bizony komolyabb érvágás az anyavállalatnak, mint az a pénz, amit esetleg nem nyernek meg egy szaros kis magyar pályázatocskán, amelyik Orbán kényétől-kedvétől függ. Na, onnantól, hogy a Deutsche Telekom jó hírneve kerül veszélybe, már valami mással gurigáznak.

Tekintetbe veendő az is, hogy a DT-ben igen komoly a német állam tulajdoni részesedése. Innentől kezdve nem sok hitele van, amikor a kancellár asszony az európai értékekről meg az emberi jogokról stb. oktatja ki a világot, s különösen a magyarokat. Attól tartok, hogy ez a botrány túl sokat ártott Németország reputációjának ahhoz, hogy a helyén hagyják Kerstin Günthert a Magyar Telekom igazgatótanácsa élén. Előbb persze elvégeztetik vele a piszkos munkát, és meg fogja nyerni az akármicsoda pályázatot a cég, amiért most annyira hajt. Aztán majd lapátra teszik a kellemetlenné vált figurinát. Nagyon helyesen.

Lézer Jani lesz a kiváló bűnbak a Fidesz legbelső, hajdani kolis társakból álló magja számára, amikor 10-18 hónap múlva észbe kap a nép. Ugyanis 2015 vége felé vissza kell fizetni a nagy kamatra felvett hitelek első adagját, amelyeket Matolcsy a maga nagy bölcsességében unortodoxul felvett. Miközben az IMF-et, amelyik feleakkora kamatra adta volna a hitelt, "kipaterolták az országból". Emlékszik még erre valaki MoinMoin-on kívül is? Na, ahhoz, hogy azt visszafizessék, mocskos nagy megszorítások fognak kelleni. Pláne, ha az adófizetők az eddigi tempóban mennek külföldre.

Itt jön majd a képbe Kuszaszem mester és Léjzerjani. Majd rájuk kennek mindent, és adnak a fejüknek abban a reményben, hogy Orbánig nem jut el a népharag. De el fog.

Üdv:
b
süti beállítások módosítása